Árnyékváros
2 / 2 oldal • Megosztás
2 / 2 oldal • 1, 2
Re: Árnyékváros
Silhana Lolaes'ra
Angyalarcú gyilkos, Szabadúszó fejvadász
Idő: Ismeretlen idő, 84.3 MU
Helyszín: Árnyékváros, Nar Shaddaa
Cél / Feladat: Wunji Truaz likvidálása
Szövetségesek: Dendarid Tefle, Asiaalys Leathor / Baylisi Cropgild
Ellenségek: Wunji Truaz, Lord Wralda
Helyszín: Árnyékváros, Nar Shaddaa
Cél / Feladat: Wunji Truaz likvidálása
Szövetségesek: Dendarid Tefle, Asiaalys Leathor / Baylisi Cropgild
Ellenségek: Wunji Truaz, Lord Wralda
- Egyéb információk:
- Semmi sincs éppen.
Okés, ez nem úgy jött be, ahogyan terveztem, szóval vagy a padawan bénább, mint amit egy jediről gondoltam, vagy pedig ez a hutt volt átkozottul jó harcos. Igaz elég lett volna csak Munji szüleiből kiindulni. Puff és placcs és fémes hangok. Felsóhajtottam és kénytelen voltam elvenni a ravaszról az ujjamat, mert ebben a helyzetben nehéz lett volna úgy lőni, hogy ne repüljünk levegőbe. Ha messzebb lennék és nem lenne a lekkum is vásárban, akkor simán felrobbantottam volna a helyet a padawannal együtt és leírom járulékos veszteségnek. De így nem tudtam megtenni, mert én is itt voltam bent. Ezt most neki egyedül kellett megoldania a segítségem nélkül, közben pedig azért igyekeztem megnézni, hátha bele tudok szólni a küzdelembe.
Bár nem voltak nagy illúzióim ezzel kapcsolatban, de azért most, hogy nem ficánkolt a hutt valószínűleg ide-oda, hanem csak próbált hátrébb kerülni a gránátoktól próbáltam megnézni, hogy van-e rajta olyan rész, ami sebezhetőbbnek tűnik, vagy már szétjött az illeszték. Bár az elmúlt másodpercekben mióta a csata tartott nem nagyon ért oda a padawan, de azért hátha gyári hibás valamilyen oknál kifolyólag a ruházata.
Ha volt olyan rész, akkor azt igyekeztem becélozni, a fegyvere célzókészülékét is használva, a fegyvert a legerősebb fokozatra téve, és ha megvan a becélzás, akkor meghúzom a ravaszt.
Ha azonban nem volt – és erre számítottam – akkor csak várakozok, hogy a kölyök megoldja a helyzetet a huttal szemben.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Árnyékváros
Dendarid Tefle
A hutt lándzsája elől gond nélkül ki tudok térni és megvallva az őszintét, eléggé elszégyelltem volna magam, ha nem sikerült volna. Ezután következik az ugrás. Már éppen a levegőben járok, mikor a lábamat elkapva a hutt hozzávág az egyik ládához. Mondanom se kell, elég kellemetlen érzés. Már feleszmélni sem egyszerű, főleg úgy, hogy egy kicsit szédülök is. Az egészből egy történés térít magamhoz, amikor szinte az orrom előtt zuhan le előttem egy láda. Meghökkenek egy pillanatra, de a láda új szintekre emeli a küzdelmet és újabb lehetőségeket ad a számomra. Óvatosnak kell lennem, nehogy a levegőbe repítsem magunkat. Az erő segítségével megpróbálok magamhoz rántani egy fény és füst gránátot. Ezeket megpróbálom a hutt felé gurítani az erővel, majd aktiválni. A fény talán elvakítja annyi időre, amíg a gránát teljesen kiengedi a füstöt, s így nekem lesz időm egy lesből támadáshoz. Megpróbálok a hutt mögé lopakodni, persze kikapcsolt fénykarddal és, ha sikerül odaérnem, akkor indítom a támadást, viszont, ha ez nem működik, akkor aktiválok még néhány füst bombát és a láda mögött csaliként felállítom a köpenyemet, majd elbújok, hogy ha eltűnik a füst és a hutt beveszi a csalit, akkor ismét megpróbálhassam meglepni.
- felszerelés:
_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Re: Árnyékváros
AZ IRÁNYJELZŐ
|
A hutt továbbra is bizonytalanul méregette a távolságot saját maga és a padawan között. A fejvadász a páncél elülső felén nem kapott gyenge vagy gyengének tűnő pontot, így egyelőre nem kockáztatott meg egy lövést. Amikor Dendarid magához reptetett egy füst és egy fénygránátot az erő segítségével, akkor a közelben levő fémből készül kapun kopogáshoz hasonló hangot lehetett hallani. Persze aki kicsit tapasztaltabb volt, az hamar rájöhetett, hogy leginkább ahhoz hasonló hang volt, mint amikor valakit nekilöknek valaminek. Ezután éles nyikorgó hangot hallatott a kapu és domborulni is kezdett mígnem az egész nagy erővel szakadt ki a helyéről és hangos csattanással landolt a padlón. Az ebből következő porfelhőből pedig a következő pillanatban egy sötét test repült ki, vörös csíkot húzva maga után, egyenesen neki repülve a huttnak. A találkozás pillanatában jól hallható volt az ismert hang, amikor fénykard hasít végig a fémen és az égett hús szagát is lehetett érezni.
A hutt élettelenül feküdt a földön és egy idősebb férfi tápászkodott fel róla. Dendarid számára nagyon is ismerős lehetett a férfi, hiszen nem kevés rossz emléket őrizhetett róla. Az apjáról. Közben a kapunál mind a padawan, mind pedig a fejvadász számára ismerős nő jelent meg, az aki felbérelte őket és akinek segíteni kellett, jobb kezében fénykarddal, a bal keze pedig nem sokkal a válla alól hiányzott csupán egy égett seb volt a helyén.
- Tudtam, hogy nem tart sokáig és visszatérsz. Érzem benned a sötétséget, fiam. Harcolj az oldalamon, ahogy az elrendeltetett. - jelent meg a gonosz vigyor a férfi arcán, ahogy Dendaridra nézett és lassan kihúzta a fénykardját a hutt testéből, majd egy lazább harcállást vett fel a lassan közeledő nővel szemben.
- Ne hallgass rá, padawan. Nem véletlenül választottad a fény útját, hanem azért, mert erős vagy. Sokkal jobb vagy, mint az ilyen alakok, akik gyengeségükben a a sötétséget választották. - a nő hangja nyugodt és békés volt még úgy is, hogy látszottak rajta a fáradtság jelei, valamint közben halvány aranyló aurát is láthatott a padawan körülötte. Ugyanakkor közben a nő, mikor az urdrarról beszélt akkor furcsa kézjelet produkált, a mutató és középső ujjával kétszer is az irányába mutatott. Ez a teremben senkinek sem mondhatott semmit, csupán Silnek. A fejvadász ugyanis nagyon jó pozícióban volt, hiszen az új jövevények egyike sem fedezte fel őt, a nő is csak bízott abban, hogy jó pozícióban van, és az urdrarr férfire is tökéletes rálátása volt, semmi sem akadályozta abban, hogy lövést tudjon leadni rá.
A hutt élettelenül feküdt a földön és egy idősebb férfi tápászkodott fel róla. Dendarid számára nagyon is ismerős lehetett a férfi, hiszen nem kevés rossz emléket őrizhetett róla. Az apjáról. Közben a kapunál mind a padawan, mind pedig a fejvadász számára ismerős nő jelent meg, az aki felbérelte őket és akinek segíteni kellett, jobb kezében fénykarddal, a bal keze pedig nem sokkal a válla alól hiányzott csupán egy égett seb volt a helyén.
- Tudtam, hogy nem tart sokáig és visszatérsz. Érzem benned a sötétséget, fiam. Harcolj az oldalamon, ahogy az elrendeltetett. - jelent meg a gonosz vigyor a férfi arcán, ahogy Dendaridra nézett és lassan kihúzta a fénykardját a hutt testéből, majd egy lazább harcállást vett fel a lassan közeledő nővel szemben.
- Ne hallgass rá, padawan. Nem véletlenül választottad a fény útját, hanem azért, mert erős vagy. Sokkal jobb vagy, mint az ilyen alakok, akik gyengeségükben a a sötétséget választották. - a nő hangja nyugodt és békés volt még úgy is, hogy látszottak rajta a fáradtság jelei, valamint közben halvány aranyló aurát is láthatott a padawan körülötte. Ugyanakkor közben a nő, mikor az urdrarról beszélt akkor furcsa kézjelet produkált, a mutató és középső ujjával kétszer is az irányába mutatott. Ez a teremben senkinek sem mondhatott semmit, csupán Silnek. A fejvadász ugyanis nagyon jó pozícióban volt, hiszen az új jövevények egyike sem fedezte fel őt, a nő is csak bízott abban, hogy jó pozícióban van, és az urdrarr férfire is tökéletes rálátása volt, semmi sem akadályozta abban, hogy lövést tudjon leadni rá.
_________________
Re: Árnyékváros
Silhana Lolaes'ra
Angyalarcú gyilkos, Szabadúszó fejvadász
Idő: Ismeretlen idő, 84.3 MU
Helyszín: Árnyékváros, Nar Shaddaa
Cél / Feladat: Wunji Truaz likvidálása
Szövetségesek: Dendarid Tefle, Asiaalys Leathor / Baylisi Cropgild
Ellenségek: Wunji Truaz, Lord Wralda
Helyszín: Árnyékváros, Nar Shaddaa
Cél / Feladat: Wunji Truaz likvidálása
Szövetségesek: Dendarid Tefle, Asiaalys Leathor / Baylisi Cropgild
Ellenségek: Wunji Truaz, Lord Wralda
- Egyéb információk:
- Semmi sincs éppen.
Roppant sajnálatos módon semmilyen gyenge pontot nem láttam a hutt páncélján, így meglőni sem volt lehetőségem. A fene essen bele abba, hogy ennyire jó minőségű dolgokat gyártatnak maguknak. Legalább csak egy iciri-piciri hiba lett volna rajta, hogy kihasználhassam, vagy ha hozzá lehetett volna vágni egy fénykardot… gránátok! Holdak anyja! Ez a levegőbe akar minket repíteni? Volt vajon fogalma arról, hogyha azok véletlenül felrobbannak, akkor mindannyian a levegőbe repülünk? Nem hiszem, értenek a jedik egyáltalán ilyesmihez?! Ám ekkor a hangos csikordulás és efféle felé kaptam a fejemet és az ajtó szinte berobbant, csak egy csíkot láttam, majd a hutt halott. Köszönöm a felmentő sereget! De sajnos nem a mi jedink volt, vagyis még ő is jött, fél karral. Ennyit arról, hogy a dolgok jól fognak elsülni. Soha többé nem fogok jediknek, sem erőhasználóknak dolgozni. Utálom őket és kész! Könnyedén elkaptam a nő kézjeleit. Karabast! Szóval egy lövésem van mielőtt meghalok, mert ha az nem szedi le apucit, akkor ő belez ki engem lassan és fájdalmasan.
Vettem egy mély levegőt és helyezkedtem egy kicsit, hogy a lehető legkényelmesebben feküdhessek a földön. Igyekeztem bekapcsolni a fegyver automatacélzó-rendszerét, ebben a helyzetben minderre szükség volt, hogy teljesen pontos legyek. Ezek után igyekszem belenézni a távcsőbe és a legjobb gyenge pontot megkeresni az urdrarr férfin, olyat, amit ha ott lövök meg, akkor szinte biztosan belehal. A fegyvert próbálom a legerősebb fokozatra is állítani. Ha nem volt nagyon erős páncél rajta, akkor a fejét, vagy pedig a nyaka alatti részt mellkas felső részét, vagy épp hátul ugyanezt célba venni. Amelyikre a legjobb látószögem van. Ezeken a részeken tudtam a legnagyobb kárt okozni benne. Igyekeztem az összes izmomra figyelni, hogy ne remegjenek, a kezem se tegye, itt bent szerencsére nem kellett a széllel, se semmivel törődnöm és közel is volt viszonylag a célpont. Néhány pillanatig még próbálom figyelni a helyet, kivárni azt a pillanatot, amikor a kölyök és a nő a lehető legjobban elvonják a figyelmét, hogy egészen biztosan ne reagálhasson a lövésemre. Úgy próbálok még helyezkedni, hogyha akárcsak minimálisan is visszarúg a fegyver, akkor is a lehető legjobban a célon tudjam tartani, mert egy teljes sorozatot szándékoztam a fickóba belelőni. Menjünk biztosra, hogy ne csipkézhesse ki a lekkumat.
Ha megvolt minden ideális feltétel, amit szerettem volna, akkor fogom meghúzni a ravaszt a kinézett felületre, a már átállított rövid sorozat mechanikával.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Árnyékváros
Dendarid Tefle
A hutt látszólag meg van illetődve a váratlan ládaomlástól, de én kihasználva az alkalmat, magamhoz rántok egy füst és egy fénygránátot, hogy még nagyobb meglepetésben részesítsem és le tudjuk győzni. Készülnék a támadásra, de szinte amit megkaparintom bombákat, furcsa hangok szűrödnek be a fém kapun. A kapu domborodni és nyikorogni kezd, majd kiszakad a helyéről, s egészen messze is repül. Ezzel a kis dologgal sikerült meglepniük annyira, hogy nem is tudok mozdulni, mert teljesen le vagyok képedve, hogy mégis mi történik. Az emiatt keletkező füstből hamarosan egy test repül egyenesen a hutt felé, vörös fénycsíkot húzva. Majd, amint összeér a két test, meghallom a jellegzetes hangot és orromat megüti az égett hús bűze. A halott hutt teteméről egy alak tápászkodik fel, aki számomra több, mint ismerős. Az apám állt előttem, aki iránt még mindig vegyes érzelmeket táplálok. Félelem, harag, minden ami a sötét oldal felé húzhat, de az apám és minden egyes rossz döntésért hibásnak érzem magam, mert kötelék van köztünk, amit nem szakíthatok el csak úgy, hiszen a vér kötelez. Az ajtóban megjelenik a jedi nő is, csak fél karral megrövidítve. A látvány teljesen leblokkol, mert nem számítottam erre. Reméltem, hogy nem kerül sor erre. A két fél szavai rettentően összezavarnak. Nem tudom mi lenne a helyes, ha apámmal mennék, akkor talán találkoznék Greivel, de ez ártatlan életeket is megkövetelne. Talán bosszút is állhatnék apámon, de az nem lenne jedihez méltó, de mégis úgy vágyom rá, megfogadtam anyám emlékére, hogy megbosszulom, de így mégsem lehet. A jedi lovag még mindig teljesen nyugodtnak tűnik, de végül békét találok szavaiban.
- Az én sötétségemet nem érezheted, csupán a sajátodat, ami megpróbálsz rám erőszakolni. Tudom, hogy figyeltél és sokat tudsz rólam, de sosem hitted, hogy én vagyok az erősebb fiad, most mégis mellém állnál. Mégis miért? Felettem senki élő személy sem rendelkezhet, én az erő útját járom, s az erő utasítására cselekszem.
Nagyon jól tudom, hogy mikkel kecsegtet a sötétoldal, de tudom, hogy amit ajánl annak súlyos ára van, viszont a jedirend, csak elkötelezettséget és alázatot követel meg. Még ha fogadalmat is kell szegnem, megteszem, ha az erő úgy kívánja. Másként letérnék a helyes útról és hamar egy tömegsír alján találnám magam.
- Az én sötétségemet nem érezheted, csupán a sajátodat, ami megpróbálsz rám erőszakolni. Tudom, hogy figyeltél és sokat tudsz rólam, de sosem hitted, hogy én vagyok az erősebb fiad, most mégis mellém állnál. Mégis miért? Felettem senki élő személy sem rendelkezhet, én az erő útját járom, s az erő utasítására cselekszem.
Nagyon jól tudom, hogy mikkel kecsegtet a sötétoldal, de tudom, hogy amit ajánl annak súlyos ára van, viszont a jedirend, csak elkötelezettséget és alázatot követel meg. Még ha fogadalmat is kell szegnem, megteszem, ha az erő úgy kívánja. Másként letérnék a helyes útról és hamar egy tömegsír alján találnám magam.
- felszerelés:
_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Re: Árnyékváros
AZ IRÁNYJELZŐ
|
A padawan szavaira az apja arcán megvetés, míg a jedi arcán apró mosoly jelenik meg. A szavai elérték a kívánt hatást.
- Válaszd a halált, ha neked úgy jobb. A jedik úgyis halálra vannak ítélve. - sziszegte az urdrarr férfi, a mellkasa lehet, hogy a dühtől, de hevesebben mozgott, miközben a nő felé indult meg lassan a nő irányába egészen addig, amíg a hirtelen megjelenő fehér fény megállásra nem kényszerítette.
Sil ahogy a jedi nő jelzéseit észlelte fel is készült egy mindent vagy semmit támadásra. Valóban addig volt előnyös helyzetben amíg nem tudnak a jelenlétéről és természetesen pontos találatot tud végrehajtani. A fegyver halk zümmögéssel jelezte, hogy átváltott sorozatlövésre és ennek köszönhetően amikor a twi'lek fejvadász belenézett a távcsöbe, annak a célzórendszere több gyengébb pontot is bemért, egészen pontosan minden lövésre egyet, kezdve a legvédtelenebbtől visszafele haladva. A nő úgy érezhette az adrenalintól és a nehéz helyzettől kicsit, mintha lelassulnának számára a dolgok és hallhatta a fülében ahogy a szíve a vért pumpálja az ereibe. Amikor pedig a fegyver is jelezte, hogy lövésre kész van és a fejvadász is megfelelőnek találta a pillanatot csupán egy ujjmozdulatra volt szükség ahhoz, hogy a fegyver tegye a dolgát. A ravasz meghúzását követően öt darab fehér nyaláb hagyta el a fegyvert, ami mindenik után egyet rúgott, de elég pontosan tartotta a célt a jó helyezkedésnek köszönhetően, az ötödik lövés után pedig jelezte, hogy pihenésre van szüksége és kis rekeszek nyíltak ki, hogy a felgyülemlett hőt és gázt kiengedhesse.
Az urdrarrnak a váratlan és gyors támadást még felfogni sem volt ideje, amikor az első lövedék egyenesen a halántékánál találta el, a második a nyakának harmadik részénél, ezután következett a nőhöz közelebb levő könyöke, a mellkasának az oldala és az egyik térde. A férfi arcán még egy pillanatra megjelent a halálfélelem, de utána összebugyogott és zsákként terült el a földön.
- Szép lövés volt. - mondta hangosan a jedi nő, miközben a saját fénykardját az övére akasztotta és a halott urdrarr fegyverét telekinetikával vonzotta magához és akasztotta azt is a másik fegyver mellé. Egy kicsit még várt, hogy biztosan meghalt-e a férfi és csak az után sóhajtott egy mélyet. Némi megvetéssel nézett egykori bal kezének a helyére, nem igazán akart végtagot veszteni.
- Jó döntést hoztál, padawan. A sötét oldal csak kecsegtet a nagy erő ígéretével, de mindössze csak gyengévé tesz. - fordult Dendarid felé a nő, majd leguggolt, hogy megvizsgálja a két holtestet, hogy talál-e náluk valamit ami érdemleges lehet. Most már se a padawant, sem pedig a fejvadászt nem fenyegette veszély.

Ellenségek: -
Helyszín: Árnyékváros, Nar Shaddaa
Cél / Feladat: Wunji Truaz likvidálása
Szövetségesek: Dendarid Tefle, Asiaalys Leathor / Baylisi Cropgild
Ellenségek: -
- Egyéb információk:
- Semmi sincs éppen.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hagynom kéne azt, hogy a férfi végezzen a másik kettővel, még mielőtt még ők velem is megtennék. Igen, nem bíztam a jedikben, ezek után pedig főleg nem. kezdtem megérteni, hogy a mandaloriaiak miért rühellik őket. Igazából arra is felkészültem, hogy pillanatokkal később halott leszek. A szívem hevesen dübörgött és némileg izzadni is kezdtem, mindig a hidegvéremről voltam híres, de most nagyon ideges voltam. A célzó rendszer beadta az öt célpontot, amit talált. Még egyszer nyeltem egy nagyot és meghúztam a ravaszt. Most olyan volt az egész, mint az átkozott holofilmekben az effektek, hogy minden lassú. Bár meg nem mondtam volna, hogy milyen színű a lövedék, ahhoz túlságosan is izgultam, de az rántott vissza, hogy a fegyver jelezte, hogy túlhevülés miatt nem tud lőni és az ezzel egyszerre láttam, ahogyan meg-megrándult a fickó, majd a földre zuhant. Mertem remélni, hogy holtan, ha nem, akkor nekünk végünk.
Hallottam a nő szavait, a legszívesebben őt is fejbelőttem volna, de egyelőre csak a hátamra fordultam és igyekeztem kifújni a levegőt és próbáltam magam megnyugtatni, de nem sikerült. Most már végképp halott voltam, ha ez kiderül…
- Erről nem volt szó! – sziszegtem. – Megoldja? Ha nem volt annak a fickónak a fején vérdíj és emiatt törvényen kívüli leszek könyörögni fog azért, hogy megöljem! Ezt jegyezze meg! Felfogta, hogy kit öletett meg velem és valószínűleg ezért engem lefognak vadászni?! Nem érdekelnek a rohadt erőhasználók ügyei, dugják fel maguknak a fénykardjaikat aktiválva! Itt végeztünk, az információt majd juttassa el hozzám, de meg ne próbáljon a szemem elé kerülni még egyszer!
Ezért egyetlen fizetség sem volt elég, főleg nem egy olyan, amit tudtam magamtól is és csak ellenőrizni akartam, hogy mennyit tud ez a szajha. Éreztem, hogy az egész testem tiltakozik az ellen, hogy talpon maradjak, reszkettem az idegességtől, de azért ezt még elég jól eltudtam rejteni, többek közt azzal, hogy ökölbe szorítottam a kezemet. Arra figyeltem, hogyha valamelyik, főleg a kölyök az apja miatt, ha nekem akarna ugrani, akkor igyekszem kitérni és sugárpisztollyal lelőni bénítóval csak. A legszívesebben lerogytam volna egy sarokban és kibőgtem volna magam. Ha ez nem történik meg, akkor elindulok kifelé.
- Ha bármelyikük utánam jön lelövöm! – tettem még hozzá.
Igyekeztem kijutni innen a lehető leggyorsabban, a hely kipucolását már oldják meg ők. Ha valaki rám támadna, vagy próbálna megakadályozni, akkor próbálok kitérni, de reméltem, hogy erre nem lesz szükség…
//Folytatás: A Kerék//
- felszerelés/egyebek:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Árnyékváros
Dendarid Tefle
Apám reakcióján egyáltalán nem lepődök meg, s örülök, hogy ennyien körül vesznek, hiszen másként nem biztos, hogy ellen tudtam volna állni. S nem a sötétoldal miatt, hanem azért, mert apám tudja, hogy milyen módon tud a leghatékonyabban hatni rám, vagy legalábbis hamar rájönne a dologra, de mivel nincs ideje hosszas beszédre, így nem tud meggyőzni. Ráadásul sokkal jobban is érzem magam, hogy magabiztosan ellenszegültem apámnak és annak a sötétségnek, amit számomra képvisel. Már elfordul tőlem, de én még azért hozzáfűzök egy mondatot az előbbi pontatlan kijelentéséhez.
- Nincs halál, csak az Erő...
Ekkor hirtelen lézernyalábok sorozata csapódik be apám testének különböző részeibe, majd az urdarr teste rongybabaként esik össze. A meglepettségtől még a szám is tátva marad, s megdermedve figyelem apám élettelen testét, ki még nemrégiben megvető pillantásokat vetett rám. Hirtelen rengeteg érzés szabadul fel bennem, s gázként árad szét a szervezetemben. Fel sem tudom fogni teljes mértékben azt a változást, amin éppen keresztül megyek. Az életem hirtelen ezerszer könnyebnek tűnik, hiszen meg hallt az a családtag, akitől rettegtem, s aki árthatott testvéremnek, továbbá az, ki a múltamhoz láncolt. Furcsa, hogy még az ilyen hatalommal rendelkező egyének is ugyanolyan hamar távoznak, akárcsak bárki más. A jedi hamar magához is ragadja a fénykardot, bár az igazat megvallva, én is pályázok arra a fegyverre. Meg is kérdezném, hogy esetleg nem adná-e nekem oda, de ekkor megjelenik a fejvadász, aki nem tűnik túlságosan boldognak. Egy ideig kiabál, majd eltűnik a helyszínről, persze Dendarid megérti a helyzetét, hiszen tudja, hogy apja tisztes helyet foglalt el a Birodalomban, így valóban megeshet, hogy levadásszák a nőt. Viszont, ha elhagyja a terepet, akkor lényegre törően rá is kérdez a fénykardra.
- Bizonyára tiszteletlenség, de talán nem venné zokon, ha én szeretném megtartani apám fénykardját. Viszont, ha valamilyen okból kifolyólag ön is ragaszkodna hozzá, akkor én a kristállyal is megelégszem.
- Nincs halál, csak az Erő...
Ekkor hirtelen lézernyalábok sorozata csapódik be apám testének különböző részeibe, majd az urdarr teste rongybabaként esik össze. A meglepettségtől még a szám is tátva marad, s megdermedve figyelem apám élettelen testét, ki még nemrégiben megvető pillantásokat vetett rám. Hirtelen rengeteg érzés szabadul fel bennem, s gázként árad szét a szervezetemben. Fel sem tudom fogni teljes mértékben azt a változást, amin éppen keresztül megyek. Az életem hirtelen ezerszer könnyebnek tűnik, hiszen meg hallt az a családtag, akitől rettegtem, s aki árthatott testvéremnek, továbbá az, ki a múltamhoz láncolt. Furcsa, hogy még az ilyen hatalommal rendelkező egyének is ugyanolyan hamar távoznak, akárcsak bárki más. A jedi hamar magához is ragadja a fénykardot, bár az igazat megvallva, én is pályázok arra a fegyverre. Meg is kérdezném, hogy esetleg nem adná-e nekem oda, de ekkor megjelenik a fejvadász, aki nem tűnik túlságosan boldognak. Egy ideig kiabál, majd eltűnik a helyszínről, persze Dendarid megérti a helyzetét, hiszen tudja, hogy apja tisztes helyet foglalt el a Birodalomban, így valóban megeshet, hogy levadásszák a nőt. Viszont, ha elhagyja a terepet, akkor lényegre törően rá is kérdez a fénykardra.
- Bizonyára tiszteletlenség, de talán nem venné zokon, ha én szeretném megtartani apám fénykardját. Viszont, ha valamilyen okból kifolyólag ön is ragaszkodna hozzá, akkor én a kristállyal is megelégszem.
- felszerelés:
_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretlen, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
Re: Árnyékváros
AZ IRÁNYJELZŐ
|
- Ahogy kívánja. - szólalt meg a fél karú nő a Twi'lek kiborulása után, amit sejtelmes mosollyal hallgatott végig. Természetesen még csak nem is gondolt arra, hogy megállítsa a fejvadászt, hagyta, hogy nyugodtan elhagyja a helyet. Szerencsére a padawan sem akarta megállítani, így nyugodtan megtehette. Mikor már hallótávolságon kívül volt, csak akkor mozdult meg a nő.
- Biztosítsák, hogy Silhana Lolaes'ra gondtalanul el tudja hagyni a bolygót ha akarja, vagy ha marad, akkor biztonságba legyen a birodalmiaktól. Valamint közöljék mindenkivel aki számít, hogy mit tett ma. - mondta Baylisi a kommlinkjébe miután a fejvadász hallótávolságon kívülre került és játékosan rákacsintott a padawanra. Ennek elég hamar megmutatkozott a hatása, de ezt csak Sil tapasztalhatta, hiszen alig, hogy elhagyta a termet ahol a két jedi volt és a két holttest, először csak egyet pittyegett a kommlinkje, majd még egyet, majd egyszerre rengeteget egészen addig, amíg azt nem jelezte, hogy a tárolási kapacitása megtelt. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra lett az egyik legkeresettebb fejvadász. Különbnél különb ajánlatokat kapott, zsíros munkákat, sokat érő célpontokat. Több nemes és hutt is ajánlatot tett neki, hogy legyen a személyes fejvadászuk. Ugyanakkor rengeteg köszönő üzenetet is kapott, amibe tök idegenek fejezték ki a hálájukat azért, hogy megölt egy szörnyű embert. A legdurvább mindközül pedig egy szimplának tűnő munkaajánlat volt. Három nőt, egy embert, egy sakiyant és egy zeltront kellene levaásszon, pontosabban megöljön és fejenként fél millió creditet ajánlottak mindenikért. Na és persze ott volt a kért információ is Baylisitől.
- Elfelejted, hogy jedi vagy, kölyök. Ennek értelmében nem alakíthatsz ki személyes kapcsolatot tárggyal vagy személlyel. Ez pedig hatványozottan igaz olyanra, amely a sötét oldalhoz tartozik. A Tanács és az ezzel foglalkozó személyek eldöntik, hogy mit kezdenek majd ezzel a fegyverrel, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz újra találkozni vele. - a nő tekintete és hangja is szigorú és oktató lett, és még csak meg sem fordult a fejében, hogy a fénykardot vagy bármelyik részét odaadja Dendaridnak.
- És csak hogy megértsd miért tudok ennyit, a valódi nevem Asiaalys Leathor, és én is jedi vagyok. Ideje visszatérnünk Coruscantra. - mutatkozott be és megnyomva egy gombot a kommlinkjén hamarosan egy jármű jelent meg, amit egy rodián férfi vezetett. Az egykori sötét jedi holttestét egy hullazsákba tette a rodián, majd a jármű csomagtartójába és miután a padawan és a nő is beültek a járműbe az egyenesen az űrkikötbe vitte őket, ahol már várt rájuk Asiaalys saját gépe.
// Köszöntem szépen a játékot. Silhana 2 pontot és 10.000 creditet kap. Dendarid pedig 2 pontot és 0 creditet (mert jedi ._.). Emellett pedig mind a ketten 8 hóhónapnyi bővítést írhattok. //
@Rhyssa Edaara Quillan, @Giodibi
@Rhyssa Edaara Quillan, @Giodibi
_________________
2 / 2 oldal • 1, 2
2 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|