Re: Vadföld (Antarktisz)

by **Quentine Constantine** Kedd 21 Jan. 2014, 15:03

A hazaérkezésem után alaposan átgondoltam, hogy mennyire kell komolyan vennem a titoktartást, amire titkos szerezet vezetője kért, és sokáig nem tudtam mitévő legyek. Kevin nyilván megkérdezi, hová tűntem, ahogy nem tudok olvasni a gondolataiban, ő ugyan úgy lát át rajtam, így végül úgy döntöttem, esélytelen, hogy eltitkoljam előle az igazságot. Igyekeztem nagyvonalakban tájékoztatni csak az eseményekről: kísérlet, titkos program, pusztán védelmi szempont, nem voltam valódi veszélyben, és a segítségemmel sikerült megtalálni a megoldást, szóval összességében minden jól sült el. Persze lett volna még kérdése, de ezeket sikerült elhárítanom azzal, hogy fáradt vagyok, és inkább Jasonnel lennék, minthogy egy "átmulatott" éjszaka perceit elemezgessem.
Nem vártam mára Lornát, de mostanában úgy látom rajta, örül, ha bármikor elszakadhat a Negatív Zónából, úgyhogy abban maradtunk, jöjjön amikor csak akar, nem kell bejelentenie előre, hivatali teendőm úgysincs a gyereknevelés mellett, így általában ráérek. Kellemetlen lett volna persze, ha épp aznap este jön, mikor nem vagyok itt, most tőle is megkapnám a faggatózást, de remélem így megkímél ettől. A parkban várom meg, miután megköszönöm a sietséget a szolgálónak.
-Még szép, hogy hiányoztam, elvégre Mr Hyde-dal élsz együtt egy olyan helyen, ami unalmasabb, mint az általam ismert Pokol - cukkolom fel kicsit, aztán megölelem.
-Jason remekül van, virgoncabb, mint valaha. Ó, majd elfelejtettem bemutatni, ők itt az árnyékaim - mutatok a két testőr felé. - Biztonsági előírás, bár azt hiszem, Kevin inkább Jasont félti, mint engem, de mindegy. Nem mintha itt komolyabb veszély fenyegethetne, mint egy sürgős pelenkacsere.
-Lefogadom, belőled legalább kinézi Bard, hogy meg tudod védeni magad. Márha lenne mitől... Történt valami említésre méltó mostanában odaát? Nem tervez az urad egy jó kis háborút? Vagy egy gyereket? - Kérdem kacérkodva, miközben betakarom Jason lábát, ami Lorna láttán heves rúgkapálásba kezdett. - Szerintem téged akar.

by **Serena Davidson** Szer. 22 Jan. 2014, 10:07

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Ha nem is tudtam volna, hogy merre kell mennem, akkor is a legfrissebb illatokat követve könnyedén megtaláltam volna kettejüket. Ahogyan a közelben voltam már egyből feltűnt a két testőr is. Jó volt a természetes napfény, teljesen elszoktam már tőle, olyan távol van a palotától bármelyik csillag is, noha még mindig ott volt a tengerpart is, ahova ki lehetett menni, ott volt. De üdülni és szórakozni meg nem volt túl sok időnk, főleg azóta, hogy egyikünk sem volt kipihent. Elnyomtam egy ásítást, kellően nyúzottan jöttem, pedig csak fáradt voltam és kialvatlan.
- Annyira azért nem unalmas, sok a teendő – mosolyodtam el.
Örömmel viszonoztam az ölelést.
- Amiatt, hogy ott maradtam akkor… - elakadt a hangom egy pillanatra. – Nekem is vannak odahaza árnyékaim, de ide nem hozom őket.
Még mindig nem emlékeztem, hogy mi is volt abban az időben, Bard pedig hallgatott róla, mint a sír. Néha álomban egy-egy bevillanó kép, de semmi több. Végül felnevettem a szavain és egy ragadozóvigyort is megengedtem.
- Nem, háborút nem, és gyerek téma sem került szóba, még fiatalok vagyunk. Több száz évünk van együtt még – mondtam. – Ellenben… rosszul alszik, folyamatosan rémálmokkal küzd már hónapok óta. Amennyire tudom Freydis és az apjuk is. És ez rám is hatással van, hogy nem tudok aludni – mordultam fel és elnyomtam egy újabb ásítást.
Jason-re néztem, majd a babakocsiba nyúltam és kiemeltem belőle.
- Szép nagyot nőttél pubi – mondtam. – Már hagyod anyát aludni éjszakánként? – kérdeztem. – Egészen kezdesz Mephisto-ra hasonlítani, már csak a szarvak hiányoznak a fejed tetejéről.
Nem mintha választ vártam volna tőle, inkább Rachel felé fordultam.
- Szeretnék egy szívességet kérni tőled – kezdtem. – Még mindig nem emlékszem arra, ami ott volt a Negatív zónában akkor. Szeretném, ha segítenél arra, hogy visszakapjam az emlékeimet. Bard hallgat, egy szót sem tudtam belőle kiszedni, azt mondta, hogy majd idővel, de eleget vártam már.

by **Quentine Constantine** Vas. 26 Jan. 2014, 16:03

Gondoltam, hogy nem fogja egyszerűen elfelejteni a dolgot, ami vele történt a Negatív Zónában, és még ha az agya egy időre blokkolja is előle a rémes emlékeket, előbb vagy utóbb ki fog törni néhány kép vagy érzés. Akkor pedig már késő lesz tüzet oltani, egy idegösszeomlás is bekövetkezhet, láttam már ilyet... Na jó, egész pontosan okoztam már ilyet, de nem mondanám, hogy szándékosan. A férje és annak családja rémálmai hallatán gondolkodóba esek. Nem lehet véletlen, nyilván valami Asgardi dolog, talán előjel, vagy ilyesmi, de nem vagyok akkora májer az asgardi elmék olvasásában, hogy kideríthessem, mi okozza, legfeljebb a képeket láthatnám talán.
-Persze, mondogasd csak Mephisto nevét, hátha előbb mondja ki a gyerek, mint az apát - válaszolom játszott sértődéssel. Szerencsére szó sem lehet róla, hogy Mephistonak köze legyen a gyerekhez, ezt tudom jól, hiszen a mennybe fog kerülni, és angyalként tér majd vissza... Legalábbis a jövőben így történt.
-Bár ami az esti sírásait illeti, lehet, hogy néha belébújik az ördög. Három óránál többet még mindig nem alszom, még szerencse, hogy telepatikusan tudom megnyugtatni, és kideríteni, éhes-e vagy valami más baja van.
Közben tovább folytatom a sétát az üres babakocsival, és néha Lornára pillantok. Elképesztő, hogy Jason milyen hamar megszokta az ő közelségét, néha még Kevint is ki nem állhatja, de valamiért Lornában megvan az... Anyai ösztön, vagy nem is tudom micsoda, ami miatt egyből megszerette őt Jason.
Telepatikus üzenetet küldök a testőröknek, hogy maradjanak le egy kicsit, mert magánügyről beszélnék Lornával, aztán ha látom, hogy megtették, folytatom a beszélgetést.
-Figyelj, tudod, hogy ha Bardnak kell ellentmondani, én vagyok az első a sorban, de ez... Akármi is történt ott, jó oka van, hogy nem emlékszel rá. Vannak dolgok, amiket az agy egyszerűen nem tud feldolgozni anélkül, hogy megsérülne a személyiségünk. Megpróbálhatom, hogy a lehető legbiztonságosabb módon juss hozzá az emlékeidhez, de még így is előfordulhat, hogy nem tudsz majd kibékülni azzal, amilyennek látni fogod magad. Ez nem egy könnyű kis játék az elmével, nekem elhiheted, sok mindent kipróbáltam már másokon. Ha egyszer megkapod az emlékeket, nagyon nehéz őket leválasztani újra az elmétől, mert a személyiségedet is befolyásolják. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? És hogy Bard háta mögött szeretnéd csinálni?

by **Serena Davidson** Hétf. 27 Jan. 2014, 12:08

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Elvigyorodtam a megjátszott sértődöttségen és megsimogattam Jason pocakját, amíg a karjaimban tartottam.
- Jól áll a férfiaknak a féltékenység – állapítottam meg. – Bár téged ismerve Kevin bizonyára már most is az a Sátán miatt. Ugye Jason, apuci féltékeny a csúnya vörös Sátán bácsira?
Megcsóváltam a fejemet, így túlságosan is könnyű gyereket nevelni.
- Igazából örülj neki, hogy a telepátiád is angyali eredetű, így tudsz benne olvasni – feleltem. – Én például megsebezni sem tudnám a karmaimmal és csúnya Magneto-tól sem kell tartania, mert azok mind mutánsok.
Bele sem gondoltam abba, hogy milyen lenne, ha gyerekünk lenne Barddal, ahogyan ő is mondta még fiatalok voltunk ehhez. Rahcel esetében Jason minden X gén általi hatásra immúnis volt. A mienk milyen lenne? Mutáns, mint Kaal volt, illetve Freyr? Vagy pedig miattam inkább asgardi? Mindegy, még ezen úgyis ráértünk gondolkodni, ha egyszer oda jutunk, hogy gyereket vállalunk, ami nem most lesz. Beleszagoltam a levegőbe, majd Jason-t az anyja felé nyújtottam.
- Azt hiszem, hogy szükség lesz egy pelenka cserére – mondtam. – Emlékszem dolgokra, vannak képek, amik bevillannak, ha alszom. És Bard még amikor megkérte a kezemet, oylat mondott, hogy látott láncokon és félholtan. Azóta sem mondott mást.
Ha visszavette a kicsit a lemaradozó testőrökre pillantottam, majd visszanéztem Rachel-re. – Bard védeni akar, te nem kímélsz meg a valóságtól. Legyen, hogy kezded te az emlékek nézését, aztán ha úgy ítéled meg, hogy láthatom, megmutatod. Elég sokat elviseltem már az életben, regenerálódok, rég vissza kellett volna kapnom az emlékeimet, hacsak nem kaptam olyan fejsérülést, mint régen apa.

by **Quentine Constantine** Kedd 28 Jan. 2014, 19:06

Visszaveszem Jasont, de mivel a parkba nem hoztam magammal tartalék pelenkát, hát még pelenkázó asztalt, így kénytelen vagyok berakni a kocsiba, és elindulni visszafelé a házba.
Nem vagyok túl boldog amiatt, hoyg Lorna ennyire ragaszkodik a dologhoz - persze, én se venném szívesen, ha az életem egy szakasza kimaradna. Volt már rá példa, hogy elveszítettem az emlékeimet, még az volt a szerencse, hogy nem törölték ki őket végérvényesen, csak elzárták. Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut az a lyuk, ahová a többi lánnyal együtt zártak, hogy aztán várjuk az aukciót.
De akárhogyan is halogatom a dolgot, ez Lorna döntése, és ha ő vissza akarja kapni az emlékeit, kötelességem segíteni benne. Sóhajtva szaporázom meg a lépteimet a ház felé, mielőtt Jasont elkezdi zavarni a pelenkacsere késleltetése, és sírni kezd.
-Regenerálódsz, persze, de attól még a fájdalmat érzed... Rendben van, megteszem neked. Megnézem az emlékeket, és ha úgy ítélem meg, hogy elég erős vagy az elviselésükhöz, akkor megnyitom az elmédet előttük. Mikor akarsz rá sort keríteni? Lehet, hogy jobb lenne, ha több, kisebb részletben csinálnánk a dolgot, így az agyadnak sem egyszerre kell feldolgoznia mindent. Gondolom szeretnéd, ha már ma elkezdenénk.

by **Serena Davidson** Szer. 29 Jan. 2014, 11:05

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Követtem a palota, inkább palota mintsem ház felé Rachelt és babakocsis Jason-t. Barátnőm aggódó szavaira felmordultam, még szép, hogy éreztem a fájdalmat és nagyjából tudtam azt is, hogy mire számítsak, ha visszajöttek az emlékeim.
- Tudom – morogtam. – Apa mellett megtanultam mindezt már igencsak korán.
Ha beértünk a „házba” követtem, hogy merre is megyünk, annyira még nem voltam erre járatos, hogy tudjam, hogy hol tartja a gyerekhez szükséges felszerelést. Végül megadóan sóhajtottam fel.
- Legyen, ahogyan szeretnéd – mondtam. – Egyébként teljesen tisztában vagyok vele, hogy mi történhetett odaát. Tudom, hogy megkínzott, brutálisan, ahogyan azt is, hogy megerőszakolt. Nem vagyok naiv kislány, ha nem is emlékszem tudom, hogy nemet mondtam neki, ismerem magamat, nem adtam oda magam neki. És egy uralkodó, egy önkényúr nem tűri el, ha nemet mondanak neki.
Tényleg nem emlékeztem erre, de nem volt nehéz kitalálni, hogy miért nem akar erről Bard beszélni, pedig tudja, hogy igencsak erős a gyomrom és az övé is az volt igazából bármire. Reméltem, hogy bízhatom abban, hogy Rachel tényleg segít és nem tartja majd vissza az információkat. Ha benne nem bízhatok, akkor kiben ezen a világon?

by **Quentine Constantine** Pént. 31 Jan. 2014, 15:14

A palotába érve elindulok a babaszobának kikiáltott terem felé, melynek fő jellegzetessége, hogy nem kell hozzá lépcsőzni, így máris előnyösebb, mint más szobák a babakocsi miatt.
Miközben tisztába teszem Jasont, azon gondolkodom, hogy mi a különbség aközött, hogy Lorna tudja, mi történt vele, és aközött, hogy emlékszik is rá. Tulajdonképpen könnyebb csak tudni, a részletek elvesznek, és könnyebb objektíven kezelni az egészet. Ugyanakkor egyenes út vezet innen a személyiségszakadáshoz, ami állítólag az egész napját elrontja az embernek.
-Ha jól tudom, apád eléggé otthon van a meditációs gyakorlatokban, te is tanultál ilyesmit? Elég hasznos lehet a mentális gátak áttöréséhez, és az új, megrázó emlékek befogadásához, ha egy nyugodt állapotot tudunk teremteni.
Azon is eltűnődöm, hogyan lehet a legkönnyebben olvasni az elzárt emlékekben úgy, hogy közben azok elzárva maradjanak, és csak akkor nyíljanak meg, amikor én akarom. Mindenképpen egy nagyobb koncentrációt igénylő feladat, de nem okozhat komoly gondot, eleget gyakoroltam ehhez, és védelmem is elég erős, hogy ne okozzon bennem kárt az emlékáradat.
-Azt hiszem, itt a délutáni szundi ideje, gyorsan leteszem aludni Jasont, aztán csatlakozom hozzád a fenti teaszobában. Addig szólj nyugodtan valamelyik szolgálónak, hogy készítsen nyugtatóteát.

by **Serena Davidson** Szomb. 01 Feb. 2014, 11:58

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Bólintottam Rachel szavaira, még szép, hogy tanultam meditációt, igaz nem mélyedtem el benne annyira, mint apa, mert gyakorta elaludtam közben, de azért tudtam, hogy miként kell csinálni, noha elég régen nem foglalkoztam vele.
- Tanultam igen, bár elég régen meditáltam utoljára.
Lehet, hogy neki kellene komolyabban foglalkoznom ezzel, de olyan sok elfoglaltságom volt, hogy nem nagyon maradt erre időm. Majd kell rá szakítani és elmenni apához, hogy vegyük ezt az egész témát elő és gyakoroljunk. Bólintottam, hogy menjek fel, amíg ő leteszi a gyereket. Még megvártam, amíg elindul, majd én pedig elindultam fel, még útközben kerestem egy szolgálót és kértem, hogy hozzon fel nyugtató teát. Hogy lehet azt a borzalmat meginni egyébként? Vagy mintha lenne bármi haszna a regenerációm miatt. Mikor felértem nem egy széket kerestem ott fent, inkább csak a földön egy árnyékosabb helyet a fűben, ha volt ilyen és ott ültem le a sarkaimra, majd vettem néhány mély levegőt és máris belekezdtem abba, hogy elérjem a kellően szükséges meditációs állapotot, vagy elkezdjem addigra, hogy Rachel felér. Legalább akkor ennyivel kevesebb gondja legyen, nekiláttam koncentrálni és kitisztítani a fejemet, hogy minden zavaró tényező és körülmény megszűnjön és csak én maradjak, bármilyen más gondolat nélkül.

by **Quentine Constantine** Szer. 05 Feb. 2014, 12:45

Beletelik vagy negyed órába, mire sikerül elaltatnom Jasont, nem csak a pelenkacsere miatt, de valamiért nagyon nem akart pihenni, talán Lorna érkezése miatt. De hiába, a legutolsó, amire most Lornának szüksége van, hogy Jason körülötte legyen, miközben ő meditálni próbál. Végül felmegyek az emeletre, a teaszobába, ahol Lorna már a földön ülve vár engem. Felismerhető módon ez valamilyen meditációs gyakorlat lehet. Igyekszem minél kevesebb zajt csapni miközben leülök vele szemben egy fotelbe, és magamhoz veszek egy csésze nyugtató teát. Gondolom arra ő is rájött, hogy inkább nekem van erre szükségem, mint neki, a regenerációja amúgy is kinyír minden anyagot, ami hatni akarna az elméjére vagy a szervezetére.
Miután elkortyolgatom a tea felét, leteszem a csészét, és még egyszer felkészülök fejben a pontos beavatkozásra. Tudom, hogy mikor történtek a dolgok, amikre kíváncsi vagyok, így hamar megtalálom a lezárt részt. Ezután képezek egy újabb gátat, ezúttal egy mesterséges blokkolás tartja majd vissza az emlékeket, miután én magam elkezdem feltörni a sokkhatás miatt képződött falakat. Ami ezután jön, hogy rám zúdulnak Lorna elzárt emlékei, én pedig igyekszem őket összekötni, értelmet adni nekik, mert jelenleg ezek a tudattól elszakítva nem voltak képesek a megfelelő szinapszisokat megtalálni. Ha ez megvan... Hát akkor kezdődhet a mozizás, és a nagy döntés, hogy mennyit képes vajon elbírni ebből Lorna anélkül, hogy becsavarodna.
Belépek Lorna tudatába, és kezdetnek elmélyítem a meditációját, segítek kizárni mindent, ugyanakkor ébren tartom. Ez fontos, mert álmában előtörhetnek képek, ami azt jelenti, hogy már gyengül a fal. Ha ez megvan, akkor hozzálátok a munkához.

by **Serena Davidson** Csüt. 06 Feb. 2014, 10:28

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Nem néztem fel, amikor Rachel beérkezett, pedig pontosan hallottam, hogy mikor is jött be. Tovább folytattam a meditációt, hogy még könnyebben képes legyen majd a fejemben turkálni. Nem mintha nem az enyémben tudott volna egyébként is a legkönnyebben kutakodni és abból bármit is kiolvasni.

Rachel is nekikezdett annak, hogy kutakodjon, pár perc keresgélés sikerült is megtalálnia az emlékek halmát, még ő maga is érezte, hogy igencsak erősen el voltak zárva azok, amiket keresett. Meglepően erősen, mintha nem is az agy tette volna mindezt, hanem valamilyen erősebb telepata, ami pedig lehetetlen volt, hiszen a lány tudta, hogy Hannah nem nyúlt Lorna tudatához. Az egyik utolsó még érintetlen emléket sikerült végül megtalálnia, Lorna szemszögéből látta saját magukat, ahogyan újra ott voltak a trónteremben, a lány középen és a csapatot nézte, a legtöbbeknek volt még hozzá egy-egy szava, Rachel megölelte, mindenki ígérte, hogy visszamennek érte, de Lorna sietette a csapatot, hogy menjenek mielőtt Blastaar meggondolja magát és még Rachelt is ott akarja tartani magának. látta, ahogyan a csapat távozik és a trónterem ajtaja becsukódik a távolban. A háta mögött Blastaar szólalt meg.
- Vigyétek fel és készítsétek elő – szólt a nőknek, akik ott voltak.
Azok kérdőn néztek rá és intettek, hogy kövesse őket. Lorna nem mozdult, Rachel ekkor érezte meg, hogy neki kéne mozdulnia, mert olyan volt az egész, mintha ő maga lett volna ott abban a helyzetben és nem a barátnője. Ha elindult kiértek a trónteremből vissza egy fémfolyosóra.
- Bátor tett volt ez a társaiért, ki vagy te? – kérdezte az egyik zöldbőrű nő?

by **Quentine Constantine** Kedd 11 Feb. 2014, 11:52

Miután végül sikerül áttörnöm a mentális gátat, biztonságban hozzáférhetek végre az emlékekhez. Úgy tűnik, annyira nagy volt a trauma, hogy az elejétől fogva törölte az egész raboskodást az agy, már ott, hogy egyedül maradt a másik világban. Mikor aztán feltűnik, hogy nekem kéne mozognom és beszélnem Lorna helyett, egy kissé meglepődöm. Nem volt még részem ilyenben, úgy kéne újraélnem az emlékeit, hogy közben én magam hajtom végre őket? Ebben az esetben figyelnem kell rá, hogy mindent úgy tegyek, ahogy Lorna tenné, hiszen csak így lesz hiteles az emlék.
Felötlik bennem a gondolat, hogy ha folyamatosan csepegtetném az emlékeket Lornának, akkor rögtön kiolvashatnám a fejéből, hogy mit tenne ilyen helyzetben. Ehhez azonban egyszerre kéne a falat fenntartanom, az emlékek egy részét átadnom, újraélnem az elzártakat, és olvasni a jelenlegi gondolataiban - ez pedig egy kicsit azért már sok lenne.
Így hát úgy döntök, hogy Lorna bőrébe bújva megpróbálom eljátszani az eseményeket, valamiféle rekonstrukciót létrehozni, és remélem, hogy szinkronban lesz a valódi emlékekkel.
-Lorna Howlett vagyok, és nem bátor dolog volt, hanem a kötelességem. Ők is megtették volna értem, fordított helyzetben - válaszolom konokul, ahogy Lorna tenné, miközben követem őket. Nem tudom, mi fog kisülni ebből, ha tényleg nekem kell átélnem az emlékeket, akkor rám sem lesznek jó hatással. Szükség esetén megpróbálok elszakadni az emléktől, és ugrani egy kicsit az olyan részeket, amikor vélhető, hogy mi történt, de nem szívesen élném át.

by **Serena Davidson** Kedd 11 Feb. 2014, 17:10

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Rachel hála a tapasztaltságának érzi, hogy könnyedén tud ugrálni az emlékek között és akkor meg is szakíthatja azt, amikor csak szeretné, ha próbálkozik, akkor még külső szemlélőként is figyelheti az eseményeket, igaz abban az esetben sem tud nagyon odébb menni, csak abból a szemszögből láthatja a dolgokat, ahogyan Lorna tette, mintha közvetlen ott állt volna mellette az adott időben. Bármelyiket is választja Rachel végül a zöld színű fiatal nő a fémfolyosón haladt, ahol több katona is állt, vagy éppen haladtak rajta. Ha kívülről nézi Rachel a dolgokat, akkor láthatta, hogy Lorna végigméri őket, gyenge pontokat keresve, fegyverek után nézett náluk, mint ahogyan egy harcostól tényleg elvárható lenne. A folyosóról egy tikos ajtón fordult le a lány, egy kisebb szűkebb fémfolyosóra. Ennek a végén már lépcsők is voltak, azon felérve egy még szűkebb átjáró következett, majd egy széles és tágas kör alakú hálóba értek. Nem igazán volt sok minden itt, párnák a földön, asztalok, székek hozzá nem, egy főbejárati ajtó, egy másik, amin át a fürdő látszott, illetve egy hatalmas nagy ágy. A lány az egyik falhoz lépett, amit megérintve egy belső beépítésű tároló, szekrény jelent meg, abból vett ki egy lenge főleg selymekből álló ruhát és nyújtotta Lorna felé.
- Menj zuhanyozz le és öltözz át! – utasította.

by **Quentine Constantine** Hétf. 17 Feb. 2014, 11:50

Kis próbálgatással kiderül, hogy egészen jól tudom irányítani az emlékek visszanézését. Úgy döntök, hogy külső szemlélőként jobb megfigyelni az eseményeket: nem zavarja össze az én tudatomat, és nem kutyulom össze Lorna emlékeit sem. Így leválasztom magam, és csak megfigyelem Lorna tetteit, ugyanakkor a gondolatait figyelem folyamatosan.
Amikor a szobába ér, elgondolkodom, hogy vajon mennyire alaposan kéne átadnom majd az emlékeket Lornának. Azt hiszem, sokat tépelődhetnék és moralizálhatnék, de végeredményben arra fogok jutni, hogy egy dolog védeni Lornát, de egy egészen másik hazudni neki. És ha annyira megbízik bennem, hogy megkér ezeknek az emlékeknek a megnyitására, akkor nem tehetem meg vele, hogy átverem, eltitkolok előle valamit, vagy megmásítom a képeket.
A fürdőzős és öltözködős részt áttekerem az emlékei között, eseménytelenek, így gyorsabban jutunk a problémás részekre. Ismét visszaállítom rendes "lejátszásra" az emlékeket, amikor Lorna már felöltözött a selyemruhába - bár ruhának nevezni ezt az átlátszó selyemsleppet eléggé túlzás lenne. Továbbra is külső szemlélőként figyelem az eseményeket, és követem Lorna gondolatait is. Folyamatosan felkészültnek kell lennem, ha elkezdődik a traumatikus emléksorozat. Értelemszerűen gyanítható, hogy mi fog történni az éjszaka, itt inkább a hogyan a kérdés. Remélem, hogy az első este eseményeit egyszerre képes leszek átélni, és aztán átadni Lornának. Ha ezt kibírja, akkor túl leszünk a nehezén.

by **Serena Davidson** Kedd 18 Feb. 2014, 11:53

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Ahogyan Rachel átugrotta az emlékképeket közben azért gyorsított „felvételben” érzékelte, észlelte, hogy mi is történt valójában. A fürdés még megvolt, de az utána való átöltözés nem igazán akart menni Lorna-nak. Inkább csak ült a hatalmas kád, amit inkább már-már medencének lehetett volna nevezni, annak a szélén. A lábát a vízbe lógatta, miközben a törölköző rá volt csavarva és a nyakában levő láncot tartott a kezében. A tenyerébe helyezte a lánc végén levő aranygyűrűt, amit még a másik realitásban Bard-tól kapott mikor megmondta neki, hogy ott marad.
- Legközelebb emlékeztess te és Rachel is, hogy inkább hallgassak rátok – morogta halkan a gyűrűnek beszélve. – Bár itt lenne valamelyikőtök.
Sóhajtott fel, miközben odakintről a lány, aki ott volt dörömbölni kezdett az ajtón, hogy ki kellene jönnie és ne csináljon már az első nap galibát se gondot, mert Lord Blastaar nem tűri el ezt senkitől és csak Lorna járhat rosszabbul. Nem mintha őt különösebben érdekelte volna, hogy mi lehet a vége az egésznek. Tudta amikor elvállalta, hogy mi lesz, és úgy volt vele, hogy inkább ő maradjon itt, mint Rachel, akit otthon vár a barátja, míg neki nincs senkije. Ezeket a gondolatokat, érzéseket Rahcel is érezte és könnyedén kiolvashatta Lorna emlékeiből. A lány odakint még úgy tíz-tizenöt percig dörömbölt és könyörgött, mielőtt csöndben maradt volna. Az ok pedig pillanatokkal később lett nyilvánvaló, valaki lényegében szó szerint tépte fel az ajtót és lépett be rajta, Blastaar volt az.

by **Quentine Constantine** Hétf. 24 Feb. 2014, 10:52

-Hát ez nem valami okoz húzás, de rád vall. Szóljunk be az arcnak az első napon, hogy tudja, hányadán állunk, ugye? - Kérdezem csak úgy magamban beszélve, miközben Lorna nem hajlandó ajtót nyitni, hogy eleget tegyen a parancsnak.
A dörömbölés közben Lorna gondolatait figyelem, és nem lep meg, hogy ilyenkor is csak azon jár az esze, hogy feláldozza önmagát, és ezzel megmentsen engem és a többieket. Ő már csak ilyen, mindkét szülőjétől volt szerencséje örökölni a hőskomplexust, és imádja feláldozni magát.
A dörömbölés végül elhal, én pedig észreveszem a belépő Blastaart, aki minden bizonnyal nem túl türelmes ember, de valószínűleg tudta, hogy Lorna nem fogja magát egykönnyen odaadni. Szerintem nem is várt mást, a "játék" része, hogy most szépen betöri Lornát, megtanítja, hogyan kell viselkedni, és megtöri az ellenállását. Nyilván nem lesz egy szép látvány, és a végén ki tudja, milyen testnedvek fognak összekeveredni. Tovább figyelem az eseményeket.

by **Serena Davidson** Kedd 25 Feb. 2014, 09:43

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Rachel jól gondolta, hogy a folyatatás nem lesz szép, valóban nem volt az. Lorna értelemszerűen nem hagyta magát és esze ágában sem volt az, hogy odaadja magát ennek az alaknak, de Blastaar nem az a fajta személy volt, aki elviselte azt, hogyha nemet mond neki valaki, amit pedig Lorna előszeretettel szokott megtenni. A lány pedig megtámadta a férfit, aki ellen egyedül nem sok esélye volt, lehet, hogy gyorsabb volt és mozgékonyabb, de ettől függetlenül semmi másban nem volt jobb a másiknál. A következőktől pedig valószínűleg még Rachel gyomra is felfordult, az egy dolog volt, hogy a karmok nem sebezték a férfit, de az, amikor Blastaar elkapta Lorna-t, egyesével törte ki a karmokat a lány kezéből végig nyílt töréseket okozva a kezeken és a lábán is. Brutálisan verte meg őt még azelőtt, hogy egyáltalán megerőszakolta volna többször is, Lorna regenerációja sem bírta olyan gyorsan rendbe hozni a lány testét, ahogyan az események zajlottak, pedig Rachel tudta, hogy mennyire erős az a regeneráció. Miután a férfi végzett úgy fél óra múlva a véres és sebekkel teli lányt otthagyta a padlón és távozott. És ez csak az első nap volt abból a két hétből, amit Lorna ott töltött a negatív zónában.

by **Quentine Constantine** Pént. 28 Feb. 2014, 20:43

Minden lelkierőmet latba kell vetnem, hogy ne fordítsam el a fejemet, mikor Blastaar hozzálátott ahhoz, amiben a legjobb. A fizikai sérülések, amiket Lorna átélt, bárki mást megöltek volna, de ahogy mindig is ki szoktam emelni, a fájdalmat ő is érzi. A csontok kitépése a testből még horrorfilmnek is durva, a nyílt törések miatt pedig olyan vértócsa gyűlik fel, hogy korábbi megállapításom a testnedvekről még csak nem is túlzó. Ami ezután következik, az már úgymond a kevésbé elviselhetetlen része, legalábbis ami a megfigyelést illeti. A törő csontok hangjától még a hideg is kirázott, pláne mikor megláttam a fehér, felszínre robbanó csontszilánkokat a bőr alól kikandikálni. Néhány környi megerőszakolás ezután "felüdülés"... Lorna már nem harcol, minden erejét elveszítette, kész csoda, hogy nem ájult el, bár azzal jobban járt volna ő is. Még jó néhány percig néztem, ami történik, kellett egy kis idő, hogy kellően megérthessem Blastaart, aztán végül megszakítom az emléket, és kilépek a Negatív Zónában zajlott események idejéből. Lornához szólok, de csak mentálisan, úgymond felkeresem azt a helyet, ahová az elméjében elvonult a meditáció idejére.
~Végignéztem az első éjszakát, a tartalma alapján úgy döntöttem, egyszerre elég lesz egy napot visszaadnom az emlékeidből. Azt hiszem, ezzel is épp elég lesz megbirkózni kezdetnek. Készen állsz rá, hogy ismét átéld azt az estét?~

by **Serena Davidson** Szomb. 01 Márc. 2014, 11:27

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Igazából Rachel látta, hogy Lorna harcolna, de fizikailag nem volt erre képes, mert az alapból gyors regenerációja sem bírta a gyűrődést. Mint mindig ezt sem adta fel, ezt sem volt képes feladni. Könnyedén tudta megszakítani a kapcsolatot Lorna elméjével és szinte pillanatokkal később már újra a saját kertjében találta magát, ahogyan kinyitotta a szemét, vele szemben a földön még mindig ott ült és meditált a barátnője. Kivételesen nem aludt el benne, eléggé esélyes volt, hogy ezért nem volt túl jó benne, mert inkább bealudt, amíg koncentrálnia kellett volna, Rachel könnyedén ki tudta ezt nézni belőle. A telepatikus kérdés után a lány kinyitotta a szemét és hangosan szólalt meg egy rövidke biccentés után. Most már valóban nem volt annyira szükség a meditáció fenntartására sem, főleg, hogy tényleg csak egy-egy napot mutat meg Rahcel, már ha ezek után Lorna még kíváncsi lesz a folytatásra.
- Kezdhetjük – mondta.
Várakozóan pillantott a társnőjére várva, hogy tényleg elkezdje megmutatni az emlékeket, amik kiestek neki.

by **Quentine Constantine** Szer. 05 Márc. 2014, 13:06

Lorna válasza után ismét belépek az elméjébe, és a lejátszott emlékeket, amelyek az éjszaka eseményeit ölelik fel, elkülönítem a többi, elzárt emléktől. A mentális falak képzése nem épp könnyű feladat, de sokat segít, hogy maga az elme sem akar emlékezni ezekre a dolgokra, szinte segít nekem, ahogy az emlékeket rakosgatom egyik kosárból a másikba. Végül, mikor sikerült elkülönítenem ezt az időtartamot, lassan kezdem átengedni Lorna tudatos memóriájába. Nem egyszerre zúdítom rá, igaz, ez rövid időszak, de az események elég megrázóak ahhoz, hogy talán ájulást vagy rosszullétet okozzanak. Inkább részenként, felgyorsítva ugyan, de nem egyszerre adom vissza az emlékezetét.
Amikor az igazán problémás részekhez érek, próbálom tompítani az emlékben jelenlévő, intenzív érzéseket, mint a fájdalom, undor, szégyen, harag és hasonlók, nehogy idegösszeroppanást kapjon. Különösnek hangozhat, hogy egyetlen este eseményeit ennyire körültekintően kezelem, de amik itt történtek, könnyen tönkretehetnek egy egész életet.
Mikor az emlékek végére érek, kilépek ismét a tudatából, de még mindig figyelem az érzéseit. Ha túlságosan felzaklatja magát, így készenlétben leszek, hogy megnyugtassam. Várok egy ideig, és csak azután szólalok meg halkan.
-Ezután is... Tudni akarod, hogy mi történt még?

by **Serena Davidson** Csüt. 06 Márc. 2014, 10:56

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Néhány perc kellett Rachelnek ahhoz, hogy megtegye amit akart, hogy külön szedje az emlékeket és le tudja a őket választani a többi résztől. Amint ez sikerült, akkor állhatott neki annak, hogy megmutassa Lorna-nak őket úgy, ahogyan szeretné. Igazából, ahogyan elkezdte érezhette, hogy a lány tudata a regenerációval teszi össze magát azon a részen, amiket most piszkált és immáron nem volt arra szükség, hogy Rachel úgymond adagolja az emlékeket, mert a lány elméje maga oldotta fel a zárást és kapta vissza lényegében az emlékeit Lorna. A legfurcsább, vagy legkülönösebb az volt, hogy nem lett rosszul a látványtól a lány, nem esett pánikba, még csak fel sem gyorsult a pulzusa, se semmi. Egyszerűen elfogadta, hogy mindez történt. Valószínűleg tényleg tudta nagyjából, hogy mire készüljön, az egyetlen nagyobb reakció az volt, hogy fájdalmasan kapott a kézfejeihez, ahol letörtek a karmai korábban, noha már visszanőttek, de ez a fizikai fájdalom láthatóan erősebb volt jelenleg, mint a lelkiek, amiket okozhattak az emlékek. A feltett kérdésre egyelőre nem felelt, a kezeit figyelte, majd percek múlva nézett csak fel Rachelre.
- Igen, akarom tudni a többit is – bólintott. – De ha nem akarod egyben, akkor nekem apránként is jó, legalább okot ad arra, hogy gyakrabban visszajöhessek ide.
A végén barátságosan és kedvesen mosolyodott el éreztetve Rachellel, hogy egyébként is örülne annak, hogyha többet lehetne itt.

by **Quentine Constantine** Vas. 09 Márc. 2014, 12:34

Felveszem az asztalról a teám másik felét, és belekortyolok. Egy kicsit kihűlt, de azért kellemes.
-Úgy tűnik, a regenerációd sokat segít az emlékek összeillesztésében, ezért is lehet, hogy jól viselted a... Traumatikus emlékeket. De én még mindig azt javaslom, hogy ne egyszerre akarj mindenre emlékezni, jobb a biztonság, és van elég időnk. Ami pedig a visszatérésedet illeti, tudod, hogy nem kell indok, hogy meglátogass - teszem hozzá mosolyogva.
-Belegondolva akár el is borzadhatnék attól, hogy ennyire nem váltott ki érzelmi reakciót belőled az egész éjszaka. Még a fizikai bántalmazást nem is számítva, amitől mások értelemszerűen meghaltak volna, ami ott történt, abba a legtöbben beleroppannának. De mégsem lep meg annyira a reakciód - vagy annak hiánya -, mint amennyire kéne. Mik vagyunk mi? Tizenhét éves korom óta veled és a cseppet sem átlagos barátaiddal töltöm az életemet, és a dolgok, amik velünk történtek, annyira megváltoztattak minket, hogy már nem vagyunk egyszerű emberek. Mintha valami szuperhős komplexusunk lenne, aminek velejárója, hogy a fájdalom, legyen az fizikai vagy érzelmi, nem egy opció. Ki kell zárnunk, meg kell magunkat keményítenünk, és mindig tovább kell mennünk. Mintha csak azért élnénk túl mindent, mert annyira akarjuk. Te hajlandó voltál ennek és még sok estének alávetni magadat, hogy minket ments. Én eladtam a lelkemet Mephisto-nak, hogy Davidet megmenthessem. Olyan áldozatokat hozunk, amik messze túlmutatnak a képességeinken... És mégis élünk. Miféle emberek vagyunk?

by **Serena Davidson** Hétf. 10 Márc. 2014, 11:05

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Az a része nem lepett meg a dolognak, hogy a regenerációm helyre tette az emlékeket, ezt vártam pontosan a képességemtől, csak az zavart, hogy ennyire lassan történt és nem mindent, lényegében kiesett majdnem több hét az életemből. Amin még az sem segített, hogy ott éltem, ahol mindez történt. Tudtam, hogy apának is volt amnéziája, főleg a múlttal kapcsolatban, de neki volt egy fejlövése, ami ezt okozta, én nem emlékszem arra, hogy kaptam volna ilyesmit, fejtraumát, főleg úgy nem, hogy minden másra emlékeztem, csak arra a konkrét esetre, ami akkor történt.
- Lehet, hogy nem a testem blokkolja ezt, hanem mentális erő? – kérdeztem. – Szerintem a regenerációmnak már régen rendbe kellett volna ezt hoznia.
Bólintottam beleegyezően, hogy akkor diktálja ő a szabályokat és időpontokat, hogy mikor próbálkozzunk legközelebb, hogy ne egyszerre történjen meg minden az emlékek visszakapását illetően. Felvont szemöldökkel figyeltem Rachel-t, mikor beszélni kezdett. Soha sem voltunk egyszerű emberek, legalább is mi nem, igaz ő sem, talán pontosan ez volt az ami miatt egyáltalán összetalálkoztunk már a legelső alakalommal is. Elmosolyodtam a gondolatain, szavain, engem ez soha sem zavart, végül is a szüleim is hasonlók voltak, apa legalább is, anya nem, de ő is mindig vonzotta a bajt és mindenkiért feláldozta volna önmagát.
- Azt hiszem, hogy erről nem mi tehetünk, hanem a szüleink – mondtam. – Tőlük kellett örökölni, de nézzük a másik részét, mennyire unalmas lenne az életünk, ha nem olyanok lennénk, mint amilyenek.
Néhány pillanatra elhallgattam, majd egy őszinte mosollyal néztem rá.
- És ha úgy lett volna, mi sem ismertük volna meg egymást soha sem.

by **Quentine Constantine** Szomb. 15 Márc. 2014, 11:33

Elfintorodom Lorna válaszán. A szülők, na igen, egyikünk sem rendelkezik éppenséggel átlagos, vagy akár normális szülőkkel.
-Talán igazad van, lehet, hogy örököltük az őrültségüket. De azért én néha elgondolkodom, milyen lenne azt az unalmas életet élni... Az biztos, hogy ilyen traumáktól megkímélnénk magunkat. Ugyanakkor abban igazad van, hogy soha nem találkoztam volna sem veled, sem Kevinnel. Talán még mindig egy lepukkant drogos lennél Bronxban, aki mások agyából él. Így legalább számít, hogy mit teszünk.
A teám végét is kiiszom, aztán leteszem a csészét.
-Ami a mentális blokkolást illeti, nem éreztem nyomát ilyesminek. Egyszerű poszt-traumatikus sokk miatt képződő gát. Az agy nagyon ravasz dolog, megvédi magát attól, amiről úgy gondolja, hogy ártana neki és a testnek. Így egyszerűen kizár bizonyos dolgokat. Olvastam olyanról is, hogy valaki látott egy tömeggyilkosságot, utána pedig akárhányszor konfliktus, agresszió volt körülötte, egyszerűen nem érzékelte, az agya nem volt hajlandó felfogni, amit a szeme látott. Arról nem is beszélve, hogy az otthon családi erőszakot látó kisgyereknek akár hetek alatt romlik a szeme több dioptriát, mert az agy legegyszerűbb megoldása, hogy nem kell látni a rosszat, és akkor nincs is ott. Jah, ne nézz így rám, valamit csinálnom kellett amíg terhes voltam, és a legtöbb szokásos tevékenységem - világmegmentés, önmagam agyonveretése - több kockázattal jár, mint a megengedett. Szóval olvasgattam kicsit az agyról, amolyan szakmai ártalom. A lényeg, hogy a te esetedben is ilyesmi történik, amire nem emlékszel, az nem teheti tönkre az idegeidet. Ez nem valódi sérülés, csak az agyad szerint fennáll a veszélye, hogy megőrülsz, így aztán a regenerációdnak sincs mit meggyógyítania. Az is elképzelhető, hogy a tudatalattid irányítja a képességedet, ezért nem is akarja, hogy meggyógyítsd magad, és emlékezz ezekre a dolgokra. De akárhogy is történt, nem kell aggódnod. Minden jól ment, nem okozott különösebb nehézséget az emlékek feltárása, valószínűleg az összes többi emlékedet is vissza tudom adni. Ha szeretnéd, akár holnap eljöhetsz újra, csak arra kérlek, hogy aludd ki magad alaposan.

by **Serena Davidson** Vas. 16 Márc. 2014, 16:50

2048. január 20. hétfő – Vadföld
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett

Kissé oldalra biccentettem a fejemet, bele sem tudtam gondolni abba, hogy milyen lehet a nyugalmas és békés, idillikus élet. Anyáéknál látom, amióta visszajöttünk ebbe az életbe és igazából egyikőjük sem volt oda a nyugalomért, pedig anya soha sem volt szuperhős és mindig csak sodródott az árral és véletlenül került bele a rosszabbnál is rosszabb helyzetekbe. De abból, amit náluk láttam és a többi szülőnél, akik visszajöttek ebbe a világba, nem akartam olyan életet. Végül meg is ráztam a fejemet jelezve Rachelnek a véleményemet.
- Nem akarnék úgy élni – mondtam ki hangosan is egy felmordulás közben. – Már, ha két napig nyugton kell lenni is elunom magamat. Neked most ott van Jason, de akkor is.
Végighallgattam, amit mondott és bólogattam közben, hogy értem. Ő volt a járatosabb ebben a témában, így nem akartam vitatkozni vele, mivel nem is tudtam volna észérveket felhozni az ellen, amiket mondott. Így inkább elfogadom azt, amit mondott.
- Nem is szeretnéd, hogy itt maradjak éjszakára is? – kérdeztem tettetett sértettséggel. – Van éppen pár nap „szabadságom”, Bard hivatalos ügyeket intéz és egyedül lennék otthon.
Még megvártam a válaszát, majd utána szólaltam meg újra.
- Veled egyébként mi van? – érdeklődtem. – Miért érezni rajtad holttestek illatát, csaknem világot menettél megint gyereknevelés közben?

by **Quentine Constantine** Szomb. 22 Márc. 2014, 11:11

Elmosolyodom a feltevésen, hogy itt töltené az éjszakát, és körülnézek.
-Hát nem is tudtam, hogy ilyen hosszú pórázon tartanak téged. Nos elképzelhető, hogy találunk itt valahol egy gardróbszekrényt, ahol eléjszakázhatsz - jegyzem meg mosolyogva. Ez a ház hatalmas, vagy egy hét kellett, mire sikerült minden helyiséget megjegyeznem, és párszor még azután is eltévedtem.
-Tudod a holttesteknek nem illata van, hanem dögletes bűzük. Azért érzed illatnak, mert tizenkétszer fürödtem, és egy fél üveg parfümöt magamra fújtam. 'L'Odeur de la mort', az új illat. Nagyon egyszerű az előállíttatása: raboltasd el magad a SHIELD-nek dolgozó őrült nemzetközi paramilitársi erőkkel, vitesd magad egy kísérleti dimenzióba, egy teljes éjszakán át menekülj a sűrű dzsungelben emberevő zombik elől, miközben az egyetlen társad egy vámpír, akit megharapott egy zombi. Végül deríts fényt arra, hogy a vámpír plusz zombi egyenlő zombiölő szuperfegyver, amit tovább turbóz némi mennyei energia, és kész is a haza út hullaszagúan - fejezem be viccelődve, mintha az egész csak egy rossz álom lett volna.
-Ja, hoppá, elvileg megkértek, hogy ne beszéljek erről, szóval nehogy kikotyogd a Negatív Zonában valakinek, akinek SHIELD érdekeltségei vannak. Tudod, ott van például... Na igen.
Közben felállok a fotelből, és elindulok kifelé.
-Gyere, szóljunk a cselédeknek, hogy készítsenek neked elő egy szobát! Amíg Jason alszik, elmehetünk egy kis kiruccanásra, van a közelben egy melegforrás. Gyakorlatilag természetes jakuzzi.

by Ajánlott tartalom