Titán

A Szaturnusz bolygó egyik holdja, ez ellenben a többivel rendelkezik légkörrel. Ez ad otthont a Földet elhagyott Örökkévalóknak, a Titánoknak.

Otthonuk jelenleg romokban van.

Az eredeti topic

Három hónappal később:

Tyranis kísérletei fejlesztései során újra és újra kutakodni próbált, hogy megfejtse merre lehet a maradék négy kő. Majd egy nap a tér gyémántját sikeresen feltöltötte az erő gyémántjával. A kőből lila fényekben jelent meg testvérei helye az univerzumban.

Idő

A kő fölött két alak háborúzott. Egy idős és egy ifjú. harcuk végtelen volt. A világ születésétől a világ utolsó pillanatáig. Mindketten a kőért nyúltak, de az egyikük mindig visszahúzta a másikat. Majd a világ egy robbanással eltűnt és újra megszületett...

Tudat
Az űrben egy vad szörnyekkel teli bolygón egy erős ifjú lány homlokán van azzal teremt kínt a rémek tudatában miközben kék óriás társa, egy kree egy törött kalapáccsal ront a szörnyekre és irtja őket.

Realitás
Ebbe zárták be Thanost, aki még mindig üvöltve veri a kő falait és őrült titán nevéhez hűen megvadult állatként tombol odabent.

Lélek
A kő a léleksíkján van. Egy aranyszínű ember kezei között. Ez lesz a legnehezebb megtalálni a nőnek, hisz a hideg logikáján kívül nincs sok szellemisége, lelkivilága, mivel beléphetne egy ilyen helyre...

A fickó, meg se várta a kérdésemet, ha nem be megy abba az érdekes valamibe, hogy rendezkedjen odabent. Közben, a fejletlen majom is kérdez valamit, amire a vádló válaszol is neki. Amit a páncélos alak is meg tesz, majd nekem mutatkozik be.
- Nagyon örvendek a találkozásnak, én pedig Fenn-Lee vagyok. - Mutatkozom be, neki szintén ha már ő meg tette. Ha már nincs több kérdés, én már megyek is a fura valamihez, hogy benézzek oda. Csodálkozva látom, hogy belül sokkal tágasabb, mint kivülről az látszik. Ez nekem, úgy fura, de attól még be megyek, és keresek egy helyet, ahova le ülhetek, távol a berendezésektől, és csak azt figyelem, hogy mit is serénykedik. Most érzem csak igazán, hogy jó lett volna magammal hoznom pár számot, hogy legalább addig is legyen mit hallgassak, míg oda érünk a helyszínre, ahová tartunk. Mondjuk, nem is biztos, hogy egy számot végig tudnék-e hallgatni, mert nem ismerem ezt a járművet, így tehát jobb is, hogy nem tudok zenét hallgatni.

Jelly udvariasan bólint Miller és a vádló válaszára, aztán beviharzik a Doktor hajójába. Mélyeket lélegez, hogy csillapítsa magában a dühét. A szeme előtt ott volt, ahogy azok a lények már a földi nagyvárosok utcáin randalíroznak.
Egy fejlett kree világot már megtámadtak, vajon mit művelnének a Földdel? Elgondolkodott, hogy mégis ezek a lények tekintenék e fenyegetésnek a kék bolygót.
- Számítanom kellett volna erre - lépett oda a Doktor mellé, mikor teret váltottak és kikötöttek a Titán körüli pályán.
Carl újra otthon volt, vagyis egy naprendszerben azzal a bolygóval, amit úgy hívtak, Föld. És az ő hazája volt.
- Hát, akkor itt vagyunk? Igaz? - kérdezte a többiektől. - Ellenséges területen. Győződjünk meg, hogy Miller itt van e, és lássunk neki. Szerintem jobb lenne ha rádiókapcsolat helyett átjönne.
Bár már lassan a jövőbeli fickó is kezdi bosszantani. A francba, hiába terjedt el az emberiség a csillagokba az ő idejébe, de attól még a Föld az ő őseinek is a szülővilága is.
- Nem lenne jó, hogy ha korán elárulnának magunkat azzal, hogy a lentiek feje felett fecsegünk.
Aztán csak úgy magának.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezek pont itt a szomszédba vannak.

Felszerelés:

A foxiaji csak dumál, mondja a magájét. Közben, az is kiderül, hogy az elöbb a Kree-Lar on kérdezettfickó neve, Doctor. De, a szerkezet neve, még mindig ismeretlen a számomra. Az ember, a földi a salyát szülő bolygoja miat agódik. Yalvis érzéketlen meg jegyzésére, csak a fejemet csóválom hitetlenkedve, azon amit mond. Mondjuk, én se tudnám őt jobban vigasztalni, mint ő teszi, de én legalább nem mondok ennyi ökörséget, mint ő. Hamar meg is érkezünk a cél állomásra, ahova igyekszünk. Tudtommal, az örökkévalók, ugyan úgy fejlettek, mint a Celestialok. Révén mert ők alkották meg őket, sok más fajjal együt. Szerencsénkre, mondjuk még nem fedeztek minket fel, ami egyenlőre jó dolog. A másik fickó komon jelentkezik be, és hallom hogy mit is mond. Hogy, a bolygó másik felére megy. Nagyon, nem mondok erre semmit, hisz nincs is mit mondanom erre. A szkennelést, meg a többi dolgotpedig a hajó tulajára bízom, nem akarok rajta semmit el rontani.

//Így értelemszerűen nem tudok kört váltani... legkésőbb szerdán lesz új kör, addig remélem írnak a hiányzók.//

Carl lefutatott egy szennelést a bolygón. Jól ismerte a Doktor hajójának berendezéseit, így ennek a berendezésnek a helyét is jól ismerte.
A hold felszínét romok borították, és csak két életjelet lehetett látni. Carl elgondolkodott, hogy egy ilyen faj, mint az örökkévalók, akiket a celestialok is a gyermekeiknek tartottak vajon kiirthatták e magukat. - Jó, mi pedig megnézzük a bolygó felénk eső oldalán lévőt. Sok szerencsét. - feleli Carl, de még továbbra is a romokat figyeli.
- Az a probléma az érveléseddel Yalvis, hogy nem vetted figyelembe a párhuzamos idővonalakat. Azzal, hogy Miller idejött, tulajdonképpen megváltoztatta a jövőt, és egy új utat hozott létre, amerre a jelen tart. Ebben pedig lehetséges, hogy a Földnek vége.
A Doktor mellé lépett.
Feleli, közben megnézi az életjel környékén lévő romok elhelyezkedését, ideális leszállóhelyet keresve. Közben olyan nyomok után kutatott, amik talán választ adhattak arra, hogy mi történhetett a bolygón.

Miután mindenki a fedélzeten volt, megkezdtem a tér-idő rotor elindítását. Melynek köszönhetően nem kellett felszállni a hangárból a légkör be vagy az űrbe jutáshoz. Egyszerűen dematerializálódott a TARDIS. Pillanatokkal később már a Titán körüli pályán voltunk. Közben Miller észlelt két életjelet a Titán két ellentétes oldalán. Melynek el is indult utána járni... Közben Carl is elkezdett vizsgálódni a hajóm segítségével. Jómagam a pályán tartottam a TARDIS-t és közben gondolkodtam ezen az egészen. A Phalanx nyilván nem volt ostoba... Ha nem is tudták mikor, de azt igen, hogy utánuk jövünk. így jó okom volt azt feltételezni, hogy csapdába csalnak minket. Ráadásul egyenlőre nem tartottam biztonságosnak a leszállást, így csak egy dolog maradt hátra. Carl felé fordultam.
- Fiam. Mivel már a Nova hadtest tagja lettél, rendelkezel minden szükséges eszközzel. Arra kérlek, mielőtt leszállnánk mely ki és alaposan nézz körül odakint és aztán szólj, mit találtál odakint. A megérzéseim rosszat sejtetnek. - ezután az eddig nem ismert hölgyhöz sétáltam.
- Elnézését kérem a faragatlanságomért. Mint azt valószínűleg már tudja a nevem Doctor. Ez itt pedig a téren és időn áthaladó űrhajóm a TARDIS. S most ha megbocsájt, meg kell oldanom egy krízis helyzetet...
Azzal vissza sétáltam a vezérlőhöz és elkezdtem keresni egy biztonságos, védhető helyet a landoláshoz. Közben elmélkedve a további lehetőségeken is.

Jelly a szkenner adatait fürkészte, és a Doktor még mindig nem rakta le a TARDIS-t a hold felszínére. Húsz perc után tette szóvá Miller a késlekedés feletti értetlenségét.
Már épp válaszolna, mikor az időhajó szenzorai érzékelik, hogy valaki a bolygó felszínéről célba vette őket. A következő pillanatba telibe találja őket a lövedék, és lezuhannak a Titán felszínére.
A robbanások a földre vitték őket, és Carl már akkor ébredt öntudatra, mikor már lezuhantak.
- Mindenki jól van? - kérdezi, miközben előkotorja a kabátja zsebéből a sisakját, széthajtja és a fejére húzza. A levegő lélegezhető volt, erre abból jött rá, hogy a félig nyitott ajtón át jól látszottak a kinti romok és a felszín.
- Jó, ki megyek felderíteni a terepet - mondta, közben a gondolataival utasította a sisakot, hogy a száján záródjon közre.
Visszafordult Yalvisék felé.
- A civilek maradjanak bent - parancsolt rájuk, aztán kimászott a fülkéből, és óvatosan körbekémlelt. A vizorját infrára állítja. A páncélba beépített fegyvereket pedig harcra készen beélesíti. Fedezékről fedezékre húzódva próbálja felderíteni a területet.

A Foxiai, már nem mond semmit az ember mondatára, gobdolom nem akarta magát még nagyobb slamasztikába keverni, így inkább a hallgatás mellet dönt. Viszont, a Doktor nevezetü egyén már mond neki valamit, hogy menjen ki szét nézni, keresni ellenséges hajókat, vagy valamit. Aztán, bemutatkozik nekem, majd vissza tér a feladatához.
- Fenn-Lee. - Mutatkozom be én is, majd a kommunikátorban, hallom a harmadik embert is beszélni, de nem tudok mit mondani, egy részt mert a Tardas nevezetü valamit, meg támadták, meg nem is az én tisztem, hogy másnak beszámolóval tartozzam. Az esés következtében, nagyon be verem a fejem, és minden el sötétül elöttem. Mikor kezdek magamhoz térni, egy helyen kis természetes fényt pillantok meg, amiből arra követleztetek, hogy az ajtó résnyire nyitva. Gyorsan a felszerelésembe matatok, ahol is a légzőmaszk vagy mi a csudát keresem, hogy azonnal fel is vegyem.

Miközben igyekeztem mielőbb leszálló helyet keresni, hogy ne kockáztassam a hajómat, hogy rossz kezekbe kerüljön. Nem sokkal később Miller is szólt rádión és kérdőre vont minket a landolás hiányában. Erre reagálni már nem volt időm, mert a rendszer riasztott, hogy a felszín felől tűzet nyitottak ránk. Ami olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam ellene tenni semmit sem. Majd azon kaptam magam, hogy a TARDIS-t eltalálta valami és zuhanni kezdtünk. Mind ennek tetejében az energia ellátás is megszűnt. A becsapódás hatására kisebb nagyobb kisülések keletkeztek és erőteljesen rázkódtunk. Emiatt a vezérlőbe kapaszkodva próbáltam menteni magunkat. Viszont a rázkódások olyan erősek és intenzívek voltak, hogy lefejeltem a gombafej szerű vezérlőt és elvesztettem az eszméletemet.
Mire magamhoz tértem a vezérlőtől nem messze lévő ülésen ébredtem. Mikor körbenéztem Carl és a fiatal Kree hölgy ép akkor mentek ki a félig kinyílt ajtón. Amikor jobban megnéztem a bejáratot, kiderült, hogy a távolból egy város romjai látszódnak. Valamint hogy a Tér-Idő hajóm oldalra dőlve vízszintes helyzetben van. Amire a kijáratból beszűrődő tájképek is utaltak. Feltápászkodtam és jobban körbenéztem. Akik még bent voltak, láthatóan már mind magukhoz tértek. Ami pedig a vezérlőtermet illette a látvány teljesen elszomorított. Ráadásul még a károkat sem tudtam hirtelen felmérni... Egy bizonyos volt, ha nem történik valami csoda, akkor ezzel egy darabig sehova sem megyünk. Legalábbis abból amit eddig láttam erre tudtam következtetni.
S mikor végre teljesen észhez tértem az esésem okozta utólagos kábulatomból, akkor láttam, hogy Yalvis az irányító konzoloknál próbál babrálni a hajóm rendszereivel. Persze ezt egyből rossz néven vettem és megpróbáltam leállítani. Közben a mondókája nagy részét is sikerült elcsípnem..
- Mondja Yalvis, maga sosem tanul a múlt hibáiból? - mordultam rá mérges hangnemben. - Először is hiába próbálkozik, láthatóan, egyhamar nem megy a TARDIS sehová! Másodszor nem örülök, hogy így visszaél a bizalmammal és próbál bele piszkálni az amúgy is sérült hajóm rendszereibe. - oda mentem hozzá és próbáltam a kezeit és őt magát távolabb tolni a konzoloktól. Ezután ismét hozzá szóltam.
- Jobban tenné, ha odakint segítené felmérni a terepviszonyokat! Energia hiányában, úgy sem tehetek sokat érte, nem is beszélve az esetleges további károkról. Így arra is gondolnunk kell, hogy valahonnan elő kéne keríteni egy erőforrást, amivel energiát adhatunk a hajónak. Remélem maradt valami a Titánon az Örökkévalók technológiájából, aminek hasznát vehetnénk. Szóval egyenlőre talán csatlakoznunk kéne a többiekhez és megtudni a helyről, amit csak lehet. Utána rendbe hozni a TARDIS-t. - Ezt követő pillanatokban a további cselekedeteim Yalvis tetteitől tettem függővé. Hiszen most a marakodás és az ellentétek nem viszik előbbre a célunkat és a távozásunkat sem...

//Egy emberre nem sok értelme van kört váltani, hétfőn kaptok új kört, ha nem írtok addigra, akkor is, és az fájni fog...//

A TARDIS le zuhant egy lövedéknek köszönhetően, és csak akkor térek megint magamhoz, mikor a gép már a Titánon van. Minden sötét körülöttem, csak a nyitot ajtón szürődik be némi fény, és levegő is. Úgyfest, hogy a készülékre nincs itt szükség, így azt hagyom a táskában. A novás mond valamit, hogy a civilek maradjanak, de ezen kérésének én nem teszek eleget, és követem kifelé, fegyvertelenűl. A közelben, egy romos város találhato, ami így elsőre ilyen távolból, lakatlannak tűnik. A novás, relytek helyről relytek helyre szalad, mert úgy fest a bolygón még van, vagy lehet valaki. Ezért is vetem én is a földre magam, és indulok kuszva a földi novás után, hogy a közelében lehessek. A kiváncsiság, most nagy úr nállam, így fel nézek, és valalami jármű félét keresek, mert köztudot a filmekből, hogy néhány járműben ott hagyák a fegyvert, de lehet nekem nem lesz ekkora szerencsém.

Jelly lopakodás közben felmérte a terepet. Mindenhol romokat látott, egy egykor fejlett nagyváros romjait. Mikor rájött, hogy itt semmi fenyegetés nem vár rá, leszámítva az esetleges ragadozókat megállt hogy még jobban megszemlélje a látványt.
- Ki tudta elpusztítani ezt a helyet? - kérdezte a mellé lépő kree nőtől, bár ő is költői kérdésnek szánta. Aztán kommunikációs csatornát nyitott a TARDIS-ra, hogy ha tudott és átküldte az általa közvetített képeket a Doktornak.
- Vajon mi lehet Millerrel? - kérdezte, és elgondolkodott, hogy biztonságos lenne e üzenni a jövőbeli férfinak.
De a pusztulás mértéke még mindig megrendítette. Itt volt egy fejlett civilizáció a szomszédba, és mostanra csak romok lettek belőlük. Elképzelte, hogy találkozik egy Örökkévalóval.
Vajon idegen invázió pusztította el őket, vagy önmagukat semmisítették meg? Az első verzió ijesztőbb volt, főleg hogy mennyire erős lehet egy ellenség, ami elpusztítja ezeket.
Az örökkévalókat a történetek alapján pedig fejlett és felvilágosult teremtményeknek gondolta.
Közben a bioszintetikusokra utaló energianyomokat keres. Élesítve a fegyvereit.
- És itt éltek az én népem szomszédságában. Folytassuk tovább a felderítést. - mondta, és megindult a romok között. Minden jelre figyelve.

-Itt minden jó, fedezéknek. - Állapítom meg, miközben folytatom a kuszást, de nem tudom, hogy minek is hisz a bolygó elviekben lakatlan. A pusztulás láttán, nem tudok meg szólalni se, így aztán beszélhet nekem bárki bármiről, mert ez a látvány lehangoló, az már biztos. Mondjuk, nem tartom kizártnak, hogy el hagyhatták ezt a bolygót, mert ezt már le lakták, és most talán egy másik után néznek, ahol élhetnek. De, akkor talán fegyvert se fogok tudni szerezni, itt legalább is nem. Mind hiába volt az a sok képzés amit kaptam, hiába lettem katona, ha ez a látvány ennyire ledöbbent engem. Az egész városban, sehol egy csotváz, vagy valami ami arra utalna, hogy itt egykor laktak, csak a romos épületek, amikről csak sejteni leset, hogy egykor mik is lehettek. A szelen kivül, már ha van szél, akkor azon kivül mást nem hallani, ami szerintem még nyomasztóbb mint a romok. Számomra, csak annyi a világos, hogy kereszünk valamit, csak azt nem hogy egészen pontosan mit is keresünk. De, biztos kiderűl ha megtaláljuk.

//Ismét nem tudok kört váltani,a következő ilyennél befejezem a kalandot,kedden lesz új kör.//