Pokoltűz Klub
4 / 4 oldal • Megosztás
4 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: Pokoltűz Klub
Résztvevők: Auaritia, Samuel McShuibhne, és Philippe Lerois (Michael Dumbon) / Szürke Eminenciás
Következő körváltás: 2015. július 12. (vasárnap)
Lerois még korábban a tűzriadó megszólalásakor, vagy még éppen előtte megtalálta a felszerelését, holmiját az öltözőben és áttudott öltözni. A riadókor, meg hála annak, hogy fentről a csapokból a víz és a hab kezdett ömleni őt is kiterelték. Így már kint volt, amikor ott megkezdődtek a dolgok és megtudta nézni azt, hogy kicsoda, micsoda volt Auaritia. A nő furcsa volt, nem igazán őrült, inkább megkeseredett és nem ember, vagy mutáns, egy démon. Ez pedig teljesen magyarázatot szolgált a tetteire.
A SHIELD ügynök határozottan nem volt mutáns, a hátán látszott a jetpack, amivel irányította magát. A nő pedig határozottan tényleg mutánsnak tűnt, Sam nem tudhatta, hogy egy démonról volt szó.
Auaritia-nak döntenie kellett, hogy egy személyen jut-e át a szabadsághoz révén a George Washington híd nem is volt olyan messze, hogy másik államba szökjön, ahol már nincsenek drone-k és nem tudják követni, vagy pedig mást tesz. Ő úgy döntött, hogy visszafordul, hogy a tömegben leljen menedéket. Ebben annyi szerencséje volt az elején, hogy úgy helyezkedett, hogy a SHIELD ügynökök nem tudtak rálőni a civilek takarása miatt. Úgy tíz méterre volt a tömegtől, akik próbáltak szétrebbenni, majd két lövés dördült.
Sam és Lerois elég közel álltak, így látták, hogy egy középkorú férfi húzott fegyvert és ő lőtt. Auaritia csak a fájdalmat érezte a mellkasában és az oldalában, majd nagy sebességgel a földbe csapódott. Ott még métereket csúszott a civilekig. Alig kapott levegőt, a mellkasa sajogott, a vér erősen folyt belőle, az oldala is fájt, a hasa, a lábait viszont nem érezte.
Az ügynökök is közel értek eddigre, akik talán számára meglepő módon nem lőtték agyon, hanem ketten mepróbálták ellátni a sebeit.
- Hívjatok orvost! – kiáltott az egyik, majd odafordult Auaritia-hoz. – Meg ne próbáljon megdögleni itt, még bíróság elé kell, hogy álljon!
Eközben egy másik ügynök elvette a fegyvert a lövő férfitól és egy bizonyíték feliratú tárolóba tette.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Pokoltűz Klub
Sam figyeli az eseményeket. Mikor a mutáns csaj elkezd feléjük repülni akkor a fegyveréhez nyúl, de szerencsére nem kell használnia. Egy vén fószer megelőzi és elég látványos is lesz a csaj vége. Sam meg sem bírja állni a nélkül, hogy ne szóljon közbe mély hangján.
-Szép volt öreg.
Ismét halkabban azt szólítja meg akihez eddig beszélt.
-Így kellene minden mutánssal. Én mondom azok ezt érdemlik. Az a pasi egy valódi hős. Több kéne ebbe az országba az olyanokból mint ő.
Az pedig, hogy a S.H.I.E.L.D.-esek ellátják az meg sem lepi Sam-et. Tudja ő jól, hogy miféle kísérletek várnak rá.

Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Pokoltűz Klub
Az a retkes kis híd...a francba. Miért fordultam vissza, az emberek közelebb voltak..akkor még jobb ötletnek tűnt.
Végül is elkezdtem az emberek felé szállni, úgy tűnt, hogy ez bevált, mert nem lőttek rám. Ám sajnos egy lövés talált.
Értetlenül néztem magam elé, és a vér folyt a mellkasomból...megint. Valamit nagyon elcseszek, mert állandóan vérzek, meg eltalálnak...ej ej Au.
A földre kerültem, a szokásos halál érzés jött rám..a szokásos. Nem kaptam levegőt, fuldokoltam, de ugyanakkor érdekes, hogy a lábamat nem éreztem...csodás.
Sajnos beértek és ahelyett, hogy lelőttek volna, meg akartak menteni. Valaki bíróságot emlegetett. Hála Mefisztónak még nem öltek meg...Láttam ki volt, egy szaros civil, egy semmitmondó középkorú kis patkány...csak úgy rám lőtt.Szép...és most mi lesz?
Biztos kórházba visznek. Hát mit csináljak? Jelen esetben hagyom magam.
Ám ha nem ájulok el, vagy nem szedálnak le és véletlenül marad egy kis erőm, akkor megpróbálok a mentőben ügyeskedni. Ha nem, akkor semmit nem tudok tenni.
_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia- 5. szint - 12 kredit
- Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.
Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
A Szürke Eminenciás figyelte az eseményeket, ahogy szokta. Mindig a háttérből, ha lehetett és csak végső esetben avatkozott bele úgy, hogy ne tudódjon ki. Auaritia repült és a tömege célozta meg. A S.H.I.E.L.D. ellen ez elég is volt egyelőre, ők nem kockáztatták, hogy civileket találjanak el. A civilek között akadt egy, aki lőtt, akit nem érdekelt, hogy ha mellé talál, akkor egy hozzá hasonló is meghalhat.
- Ha félrelő a nagyra becsült úriember és maga kapta volna véletlenül a golyót, akkor úgy vélem, nem ezt mondaná - válaszolt Samnek.
Bosszantó volt ez a függő, semmit nem becsült, amit az ex-vámpír értékelt, mindent leszólt és rendkívül tiszteletlenül viselkedett. Megérdemelte volna azt az eltévedt golyót. Lerois nem féltette valójában a civileket, se a démonnőt, akiről a gyűrű elárult néhány információt. Meg volt keseredve az eleve gonosz, pokoli természetével. Az ügynökök kezelésbe vették, hívták a mentőket.
- Itt már nem sokat tehetünk. Foglalkozzunk inkább a fenyegetéssel. Velem tart?
A tiszteletlenség ellenére segítőként még tudta volna használni a férfit. Többek között abban is, hogy ahol technikával kellett találkozni, ott Sam boldogult, míg az ex-vámpír csak félt. Kellett volna egy autó, amivel utolérték a többieket, mivel Auaritiával már nem volt teendő.
~A vérdíjat a merész civil kapja, akinek elvették a pisztolyát. Megelőzhettem volna, bár én nem akartam ennyire brutális megoldást~gondolkodott némán.

Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
Résztvevők: Auaritia, Samuel McShuibhne, és Philippe Lerois (Michael Dumbon) / Szürke Eminenciás
Következő körváltás: 2015. július 16. (csütörtök)
Auaritia már azt is eltervezte, hogy mit fog a mentőben tenni, hogy szökni tudjon, de ez sajnos nem valósult meg. Mindent kezdett homályosan látni és a világ sötétedett körülötte. A kellemes idő ellenére fázott és már azt sem fogta fel, hogy vért köhögött fel. Még a mentők kiérkezése előtt elvesztette az eszméletét. Hetekkel később tér csak magához majd egy orvosi ágyon, gépekre kötve, a kezei leszíjazva a karjába infúzió mellett gyenge nyugtató is csöpög, hogy ne tudja a képességét használni. Mint lenni szokott be volt takarva, de furcsa mód a lábai nem voltak leszíjazva, azonban azokat továbbra sem érezte, nem mozdultak.
Sam és Lerois figyelték az eseményeket, ők látták, hogy a SHIELD ügynök még újraéleszteni is próbálták a nőt, akinek közben leállt a szíve. Pár perccel később a mentők is kiérkeztek, azok is SHIELD-esekek, majd elvitték a lelőttet. Eközben vetette fel Philippe, hogy neki és Sam-nek mennie kellene végre a dolgára és utánaeredni annak, aki megfenyegette őket telepatikusan. Sam-től függött, hogy akart-e menni. Egyébként a nagy embertömeg miatt mind a ketten le tudtak innen lépni és felszívódni. Ha mennek a többiek után, akkor Lerois tudja követni a szagokat és a páros néhány perc alatt megérkezik a vízművek épületéhez. A többieket értelemszerűen már nem látni ki, de az illatuk bentről jött.
//Ha mentek, akkor már csak oda írjatok. Ha nem megy Sam, akkor Adriannak vége a kalandnak és köszönöm a részvételt.
Aua meg, mint írtam Raft Omega szinten tér magához, az orvosok azt mondják, hogy 10% esélye van arra, hogy egyszer majd újra képes lesz járni, de addig még fájdalmas út vezet majd, ha kikerül a gyengélkedőről.//
Következő körváltás: 2015. július 16. (csütörtök)
Auaritia már azt is eltervezte, hogy mit fog a mentőben tenni, hogy szökni tudjon, de ez sajnos nem valósult meg. Mindent kezdett homályosan látni és a világ sötétedett körülötte. A kellemes idő ellenére fázott és már azt sem fogta fel, hogy vért köhögött fel. Még a mentők kiérkezése előtt elvesztette az eszméletét. Hetekkel később tér csak magához majd egy orvosi ágyon, gépekre kötve, a kezei leszíjazva a karjába infúzió mellett gyenge nyugtató is csöpög, hogy ne tudja a képességét használni. Mint lenni szokott be volt takarva, de furcsa mód a lábai nem voltak leszíjazva, azonban azokat továbbra sem érezte, nem mozdultak.
Sam és Lerois figyelték az eseményeket, ők látták, hogy a SHIELD ügynök még újraéleszteni is próbálták a nőt, akinek közben leállt a szíve. Pár perccel később a mentők is kiérkeztek, azok is SHIELD-esekek, majd elvitték a lelőttet. Eközben vetette fel Philippe, hogy neki és Sam-nek mennie kellene végre a dolgára és utánaeredni annak, aki megfenyegette őket telepatikusan. Sam-től függött, hogy akart-e menni. Egyébként a nagy embertömeg miatt mind a ketten le tudtak innen lépni és felszívódni. Ha mennek a többiek után, akkor Lerois tudja követni a szagokat és a páros néhány perc alatt megérkezik a vízművek épületéhez. A többieket értelemszerűen már nem látni ki, de az illatuk bentről jött.
//Ha mentek, akkor már csak oda írjatok. Ha nem megy Sam, akkor Adriannak vége a kalandnak és köszönöm a részvételt.
Aua meg, mint írtam Raft Omega szinten tér magához, az orvosok azt mondják, hogy 10% esélye van arra, hogy egyszer majd újra képes lesz járni, de addig még fájdalmas út vezet majd, ha kikerül a gyengélkedőről.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Pokoltűz Klub
~ Ulysses J. Forge / Aegis és Eyjolf Ragnar Miller ~
//Előzmény: Titán//
Mióta a Földön volt Eyjolf nem igen volt sok dolga, amivel foglalkoznia kellett volna, így szépen lassanként visszavette azt a régi ritmust, amit Új-Földön is folytatott. Igaz némileg más megvilágításban. Ott remek parti volt amiatt, hogy a Kormányzó unokája és lényegében örökös is, ha egyszer a nagyapja visszavonul, a nők egyébként is tapadtak rá, ez itt is megvolt, de itt csak egy gazdag fiatal ficsúrnak tűnt. Nem is tévedhetett volna senki nagyobbat ennél, de Eyjolfot nem érdekelte, úgyis csak szórakozni jött. Igaz így is megtaláltak jó páran, mivel azt nem tagadhatta le, hogy Miller. Aki bármilyen kicsit is nézett médiát úgyis kiszúrta, hogy valamilyen rokonságban van Jonathan Miller-rel és Einar Thorsonnal. Nos igen az arca nem biztos, hogy sokszor nyerő páros, bár a hölgyeknek mindig bejött. Akkor nem nyerő, ha sikerül ellenségbe belebotlani. Jelenleg Ejyolf egy pohár pezsgővel két hölgyet is fűzött egyszerre igencsak jól haladva afelé, hogy ne magányosan és ne csak egy nővel töltse az éjszakát. Ez mindig roppant könnyen ment neki, nem panaszkodhatott, hiszen igencsak sokat örökölt ilyen téren az asgardi vonaltól.
Azért nem teljesen kötelezte el magát a hölgyek társaságának, ha odament valaki ismerkedni, akkor látható volt, hogy nem csak udvariasságból, de bemutatkozott és ismerkedett. Végül is neki ez volt az első estélye itt, még nem sokan ismerték és a jó kapcsolatok gyors kiépítése soha sem volt senkinek sem hátrányára. Így többször is néhány percig elbeszélgetett egy-egy ital mellett néhány itt ismertebb régi személlyel is.

- felszereléslista:
Páncél
- jelenleg egy lazább, fiatalos, de elegáns méregdrága öltönynek tűnik
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Pokoltűz Klub
//Eyjolf Ragnar Miller és Ulysses //
Hónapokkal ezelőtt, amikor legutóbb Ulysses legutóbb itt járt nem alakult túl kellemesen a party. A tárgyalás Wiedler-rel a maffia hatalomátvételről megalapozta a hangulatot, amit a terror támadás csak betetézett. De ez már tavalyi hó ahogy a régi mondás tartja. Az épületet kijavították, a berendezést pedig kicserélték. Most már senki nem mondta volna meg hogy nem is olyan régen a hely katasztrófa sújtotta övezetnek is beillett volna. Legfeljebb akik itt voltak akkor. Mindenesetre a klub vezetősége mindent megtett hogy visszacsábítsa a közönségét és elhitesse velük, hogy többet ilyen nem történhet. Látszólag eredményes volt a törekvés mert a hely törzsközönség most is jelen volt. A középkorú unalmas férfiak akik csak a saját és mások pénzével foglalkoztak, a elkényeztetett kölykök akik a szüleik pénzét szórták, néhányan akik a kevésbé unalmas kategóriába tartoztak és persze a nők, sokan és gyönyörűek. És persze Ulysses . Sötét és fiatalos öltönyt viselt kivételesen nyakkendő nélkül. Most nem volt különösebb célja idejönni csak szórakozni akart, egy vagy két hölgy társaságában, de csak az imént érkezett és a bár felé vette az irányt. Gondolta amíg szerez egy italt és közben felméri a kínálatot.

- Cucc::
- mobil
- pénztárca és igazolványok
- páncél táska formában a ruhatárban.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
~ Ulysses J. Forge / Aegis és Eyjolf Ragnar Miller ~
Eyjolf is éppen az italpult közelében volt, amikor Aegis is arra vette az irányt, igaz őt a férfi egyelőre nem igen szúrhatta ki, mert éppen háttal volt a férfi neki. Így Aegis csak annyit láthatott, hogy egy magasabb szőke férfi körül több roppant csinos nő is lebzsel és nem igen volt ismerős számára ez a hosszabb szőke hajú fej. Ahogyan Aegis közelebb ért, mivel Eyjolfnak nem volt hátul szeme így éppen hátralépett, hogy utat adjon az egyik hölgynek, aki vele volt, hogy az távozhasson, így pont nekiütközött a mögötte idefele tartó férfinak. amint ez megérezte azonnal meg is fordult.
- Elnézést, ugye nem borította magára az italát? – kérdezte.
Mivel nem látta, hogy volt-e Aegisnél már ital, vagy sem, így ez volt a legkézenfekvőbb kérdés ebben a pillanatban. Ha már szembefordult vele, akkor egyből ismerősnek találta, fontosabb dolgokat úgyis átnézte már, amióta a bolygón volt és éppen azért volt ismerős számára a férfi. gondolati úton azonnal utasította Víziót, hogy nézze meg az adatbázisban, hogy ki is a férfi, mindez pedig pillanatok múlva eredménnyel is járt.
- Ha nem tévedek, akkor ön bizonyára Ulysess J. Forge, a Forge Defense Systems tulajdonosa? – kérdezte.
Amennyiben megerősítést kap, hogy valóban így van, akkor a kezét nyújtotta neki.
- Sokat hallottam már önről, Eyjolf Ragnar Miller vagyok – mutatkozott be.
//Nem fogok mesélői szerű reagot írni, szóval nyugodtan találd ki, hogy mit is látsz Te ez szabadjáték. ^.^ És ha volt kifogásod a nekimenés ellen, akkor nyugodtan írd le úgy, ahogyan szeretnéd.//
Eyjolf is éppen az italpult közelében volt, amikor Aegis is arra vette az irányt, igaz őt a férfi egyelőre nem igen szúrhatta ki, mert éppen háttal volt a férfi neki. Így Aegis csak annyit láthatott, hogy egy magasabb szőke férfi körül több roppant csinos nő is lebzsel és nem igen volt ismerős számára ez a hosszabb szőke hajú fej. Ahogyan Aegis közelebb ért, mivel Eyjolfnak nem volt hátul szeme így éppen hátralépett, hogy utat adjon az egyik hölgynek, aki vele volt, hogy az távozhasson, így pont nekiütközött a mögötte idefele tartó férfinak. amint ez megérezte azonnal meg is fordult.
- Elnézést, ugye nem borította magára az italát? – kérdezte.
Mivel nem látta, hogy volt-e Aegisnél már ital, vagy sem, így ez volt a legkézenfekvőbb kérdés ebben a pillanatban. Ha már szembefordult vele, akkor egyből ismerősnek találta, fontosabb dolgokat úgyis átnézte már, amióta a bolygón volt és éppen azért volt ismerős számára a férfi. gondolati úton azonnal utasította Víziót, hogy nézze meg az adatbázisban, hogy ki is a férfi, mindez pedig pillanatok múlva eredménnyel is járt.
- Ha nem tévedek, akkor ön bizonyára Ulysess J. Forge, a Forge Defense Systems tulajdonosa? – kérdezte.
Amennyiben megerősítést kap, hogy valóban így van, akkor a kezét nyújtotta neki.
- Sokat hallottam már önről, Eyjolf Ragnar Miller vagyok – mutatkozott be.
- felszereléslista:
Páncél
- jelenleg egy lazább, fiatalos, de elegáns méregdrága öltönynek tűnik
//Nem fogok mesélői szerű reagot írni, szóval nyugodtan találd ki, hogy mit is látsz Te ez szabadjáték. ^.^ És ha volt kifogásod a nekimenés ellen, akkor nyugodtan írd le úgy, ahogyan szeretnéd.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Pokoltűz Klub
//Bocs a kimaradásért és a ratyi posztért. //
//Eyjolf Ragnar Miller és Ulysses //
Úgy tűnt komoly konkurenciája is lesz a hölgyeknél mert a bár mellett egy szőke fickó körül már kisebb hárem gyűlt. Aegis egy „szokványos” gazdag ficsúrnak gondolta, nem is igen foglalkozott vele amíg egy óvatlan lépésnek köszönhetően egymásnak ütköztek.
- Ahhoz mág kicsit korán volt. – Fogadja el a bocsánat kérést egy viccel, jelezve hogy bocsánatkérés elfogadva. Közben volt ideje jobban megnézni az idegent. Magában megjegyezte, hogy nem csoda hogy körül rajzák a nők, ugyanis úgy néz ki mint aki most lépett ki egy viking szagából amit egy edda lapjai őriztek meg.
- Igen személyesen, bár újabban már Forge Solutions. – Ráz kezet Eyjolf-fal közbe azon gondolkodik, hogy vajon honnan ismeri őt. Igaz nem volt titkos a személyazonossága de nem is szerepelt annyit a TV-ben mint Stark, mindenesetre nem tulajdonított jelentőséget a dolognak. Bár valahonnan ismerős volt a férfi, mintha már látta volna valahol.
- Nagyon örvendek Mr. Miller. Várjon! Véletlenül nem Jonathan Miller rokona? – Teszi fel a hirtelen ötlettől jött kérdést. Közben a tovább halad a bár felé valószínűleg Eylof társaságába.
//Eyjolf Ragnar Miller és Ulysses //
Úgy tűnt komoly konkurenciája is lesz a hölgyeknél mert a bár mellett egy szőke fickó körül már kisebb hárem gyűlt. Aegis egy „szokványos” gazdag ficsúrnak gondolta, nem is igen foglalkozott vele amíg egy óvatlan lépésnek köszönhetően egymásnak ütköztek.
- Ahhoz mág kicsit korán volt. – Fogadja el a bocsánat kérést egy viccel, jelezve hogy bocsánatkérés elfogadva. Közben volt ideje jobban megnézni az idegent. Magában megjegyezte, hogy nem csoda hogy körül rajzák a nők, ugyanis úgy néz ki mint aki most lépett ki egy viking szagából amit egy edda lapjai őriztek meg.
- Igen személyesen, bár újabban már Forge Solutions. – Ráz kezet Eyjolf-fal közbe azon gondolkodik, hogy vajon honnan ismeri őt. Igaz nem volt titkos a személyazonossága de nem is szerepelt annyit a TV-ben mint Stark, mindenesetre nem tulajdonított jelentőséget a dolognak. Bár valahonnan ismerős volt a férfi, mintha már látta volna valahol.
- Nagyon örvendek Mr. Miller. Várjon! Véletlenül nem Jonathan Miller rokona? – Teszi fel a hirtelen ötlettől jött kérdést. Közben a tovább halad a bár felé valószínűleg Eylof társaságába.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
~ Ulysses J. Forge / Aegis és Eyjolf Ragnar Miller ~
- Valakinek már így is túl késő – vágta rá Aegis szavaira.
A fejével pedig egy csoport fiatalabb ittas társaságra mutatott, akik láthatóan remekül érezték magukat egy pink hajú srác vezetésével. Úgy tűnt, hogy az adatai nem voltak teljesen naprakészek, mert neki még a régi adatok voltak a saját Víziója adatbázisában, így nem tudhatta, hogy azért, mert a saját világában nem váltott nevet a cég, vagy már azelőtt elhagyták azt a nagyszülei, mielőtt megtörténhetett volna.
- Elnézést, egy ideje nem követtem a tőzsdét, illetve a vállalati változásokat az országban – szabadkozott.
Igazából azóta nem tett ilyet, hogy visszakerült a múltba, odahaza szükséges volt a feladatai miatt, révén nem csupán tábornok volt és oktató az akadémián, hanem a gazdasági életben is volt befolyása, feladatai. A nagyapja készült arra, hogy visszavonuljon a bolygókormányzói címet, hiszen végig erre volt nevelve, közel ötven éve alatt. A kérdésre először bólintott, miközben haladtak az italpult felé, mert természetesen Aegissel tartott.
- Valóban rokonok vagyunk. Unokatestvérek – mondta.
Az eleje még helytálló volt, hiszen Jon Miller unokája volt, bár az itt kapott papírjai szerint unokatestvéri kapcsolat volt közöttük. Ha megérkeznek az italpulthoz, akkor elvesz egy pohár pezsgőt.
- Az utóbbi éveket országon kívül töltöttem, nemrég tértem csak vissza az államokba – mondta. – Manapság foglalkoznak még/már szuperpáncélok fejlesztésével? Persze, ha csak nem titkos ilyen információkat kiadnia a cégéről.

Páncél – jelenleg egy lazább, fiatalos, de elegáns méregdrága öltönynek tűnik
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Pokoltűz Klub
//Eyjolf Ragnar Miller és Ulysses //
-Úgy tűnik. – mosolyodik el a másik megjegyzésén a már kicsit talán túlságosan is jól mulató társaságról.
- Csak nem rég váltottunk az újra, egy kis arculat váltás keretében. – Magyarázza Eyjolf-nak, látva hogy az kissé zavarba jött a hibája miatt. Az italpulthoz érve ő is magához vett egy pohár italt. Közben az egyik gyanúja is bebizonyosodott. A férfi tényleg Miller ezredes rokona.
- Akkor a családra. – Emeli egy kurta köszöntőre a poharat, de mikor belekortyolt, kicsi választja el tőle, hogy félre nyelje de valahogy sikerült visszafojtani a kérdés okozta megdöbbenést. A cégének hivatalosan sosem volt szuperpáncél programja, ugyan a cég egy eldugottabb részében foglalkoztatott egy tucat mérnököt alibi gyanánt hogy a saját projektjét leplezze, de ezek még fényévekre voltak bármitől ami prezentálható és a belső koron kívül nem is tudott róla senki.
- Olyan programja mindenkinek van, azóta hogy Stark megépítette az elsőt, de nem ez a fő irány és eddig nincs sok eredmény az ügyben legalábbis semmi olyan, amiről érdemes lenne beszélni egyelőre. Egyszerűen túl sok velük a macera és túl drágák, ahhoz hogy érdemes legyen velük kereskedni. Az igazi profitot az informatikai és elektronikai hadviselés eszközeiből szerezzük. De nemrég nyitottunk a civil szféra felé, többek között ezért volt a névváltás is. – Próbál kitérni a kérdés elől és közben leginkább az jár a fejében hogy a másik honnan tudhat erről.
-Úgy tűnik. – mosolyodik el a másik megjegyzésén a már kicsit talán túlságosan is jól mulató társaságról.
- Csak nem rég váltottunk az újra, egy kis arculat váltás keretében. – Magyarázza Eyjolf-nak, látva hogy az kissé zavarba jött a hibája miatt. Az italpulthoz érve ő is magához vett egy pohár italt. Közben az egyik gyanúja is bebizonyosodott. A férfi tényleg Miller ezredes rokona.
- Akkor a családra. – Emeli egy kurta köszöntőre a poharat, de mikor belekortyolt, kicsi választja el tőle, hogy félre nyelje de valahogy sikerült visszafojtani a kérdés okozta megdöbbenést. A cégének hivatalosan sosem volt szuperpáncél programja, ugyan a cég egy eldugottabb részében foglalkoztatott egy tucat mérnököt alibi gyanánt hogy a saját projektjét leplezze, de ezek még fényévekre voltak bármitől ami prezentálható és a belső koron kívül nem is tudott róla senki.
- Olyan programja mindenkinek van, azóta hogy Stark megépítette az elsőt, de nem ez a fő irány és eddig nincs sok eredmény az ügyben legalábbis semmi olyan, amiről érdemes lenne beszélni egyelőre. Egyszerűen túl sok velük a macera és túl drágák, ahhoz hogy érdemes legyen velük kereskedni. Az igazi profitot az informatikai és elektronikai hadviselés eszközeiből szerezzük. De nemrég nyitottunk a civil szféra felé, többek között ezért volt a névváltás is. – Próbál kitérni a kérdés elől és közben leginkább az jár a fejében hogy a másik honnan tudhat erről.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
~ Ulysses J. Forge / Aegis és Eyjolf Ragnar Miller ~
Bólintott Aegis szavaira, akkor ez lehetett az a pont, amikor kirúgták a SHIELD-től? Legalább is a saját adatai szerint, lehet, hogy itt máshogyan történt mindez. Rákérdezni meg nem akart, ahhoz meg jelenleg nem érzett késztetést, hogy kikerestesse Vízióval az internetről.
- A családra! – mondta ő is.
Bár itt még számára az egész roppant furcsa volt, idősebbnek lenni nemcsak az anyjánál és Gunnhildet kivéve a nagynénjeinél és nagybátyjainál, de még a nagyszüleinél is. Igaz nála volt nagy ugrás, ő volt az, aki hatezer évvel később született, de akkor is. arról nem is beszélve, hogy messze nem adta fel a reményt, hogy egyszer hazamegy. Már most megtudta volna tenni, de remek leckének bizonyult mindaz, amit itt tanulhatott, láthatott. Végre személyesen is megismerhette azokat, akikről csak a történelemórán hallott, révén addigra már úgysem voltak életben évezredek óta, ahonnan ő jött, Einar-t, Thorhalla-t és Víziót leszámítva. Közben beleivott a pezsgőjébe ő maga is.
Figyelmesen hallgatta végig, ahogyan Aegis terelni próbálta a dolgot, hogy nem rendelkezik effélével, ezt kivételesen fixen tudta, hogy de igen, de nem mutatta ki, hogy tudja, hogy a férfi hazudik.
– Értem – felelte kimérten. – Ezen esetben tudna nekem ajánlani olyan céget, akik viszont ezzel foglalkoznak és nincs közük a SHIELD-hez? Vásárolnék néhány dolgot, alkatrészt, nyersanyagot és efféléket, egész nagytételben.

A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 20 Dec. 2015, 22:39-kor.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Pokoltűz Klub
//Eyjolf Ragnar Miller és Ulysses //
- Csapnivaló üzletember lennék, ha most ezt tenném. - Vigyorodik el miközben a pezsgőjébe kortyol ő is.
~ Többet tud mint amit elárul. ~ Ebben Ulysses biztos volt most már csak az volt a kérdés hogy pontosan mennyit és főleg hogy kitől. ~ Miller rokona, ezt egy percig se titkolta de vajon a jó öreg Jonathan küldte a nyakamra hogy kémkedjen utánam? ~ Jó kérdés, de a választ egyelőre nem tudta rá. Egyelőre a diplomatikus válasz mellet tette le a voksát.
- Igaz hogy még nincs kész prototípus, de a szükséges technológiák megvannak az elkészítéséhez csak egyelőre kevés a vevő, aki hajlandó megfizetni és legálisan eladhatom neki. Tehát a lényeg, hogy akár mi is legyárthatjuk, amire szüksége van. – Magyarázza, majd közben a zsebéből elővesz valamit és Eyjlof-felé nyújtja. Ha elveszi láthatja hogy egy fekete plasztik kártya. Az egyik oldalán a Forge Solutions halványkék logójával a másikon egy telefonszám, egy céges e-mail cím és egy nyolcjegyű karakter sor.
- Ezt nevezzük mondjuk ezt V.I.P. belépőnek. Ha felhívja a rajta lévő számot vagy ha bejön személyesen ezzel a főépületbe, ezzel közvetlenül hozzám vagy az igazgató helyetteshez fogják irányítani és megbeszélhetjük, hogy pontosan mire van szüksége és hogy módunkban áll-e teljesíteni azt.
Egyelőre belement a játékba, ha a fickó csak kérdezősködni akar vagy valahol kilóg a lóláb alóla még mindig kihátrálhat az üzletből és nem mellesleg így sokkal könnyebb lesz rajta tartania a szemét.
- Csapnivaló üzletember lennék, ha most ezt tenném. - Vigyorodik el miközben a pezsgőjébe kortyol ő is.
~ Többet tud mint amit elárul. ~ Ebben Ulysses biztos volt most már csak az volt a kérdés hogy pontosan mennyit és főleg hogy kitől. ~ Miller rokona, ezt egy percig se titkolta de vajon a jó öreg Jonathan küldte a nyakamra hogy kémkedjen utánam? ~ Jó kérdés, de a választ egyelőre nem tudta rá. Egyelőre a diplomatikus válasz mellet tette le a voksát.
- Igaz hogy még nincs kész prototípus, de a szükséges technológiák megvannak az elkészítéséhez csak egyelőre kevés a vevő, aki hajlandó megfizetni és legálisan eladhatom neki. Tehát a lényeg, hogy akár mi is legyárthatjuk, amire szüksége van. – Magyarázza, majd közben a zsebéből elővesz valamit és Eyjlof-felé nyújtja. Ha elveszi láthatja hogy egy fekete plasztik kártya. Az egyik oldalán a Forge Solutions halványkék logójával a másikon egy telefonszám, egy céges e-mail cím és egy nyolcjegyű karakter sor.
- Ezt nevezzük mondjuk ezt V.I.P. belépőnek. Ha felhívja a rajta lévő számot vagy ha bejön személyesen ezzel a főépületbe, ezzel közvetlenül hozzám vagy az igazgató helyetteshez fogják irányítani és megbeszélhetjük, hogy pontosan mire van szüksége és hogy módunkban áll-e teljesíteni azt.
Egyelőre belement a játékba, ha a fickó csak kérdezősködni akar vagy valahol kilóg a lóláb alóla még mindig kihátrálhat az üzletből és nem mellesleg így sokkal könnyebb lesz rajta tartania a szemét.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Pokoltűz Klub
~ Ulysses J. Forge / Aegis és Eyjolf Ragnar Miller ~
Eyjolf udvariasan mosolyodott Aegis szavain, mennyivel könnyebb és szebb világnak tartotta a sajátjukat, amikor egy cég beismerte, hogyha nem tud valamivel előrukkolni és egyből mondták, hogy hova is lehet menni. Révén nekik abból nem volt veszteségük, sőt még jó pontot is ért, hogy oda küldték. A mostani rendszer még túlságosan is túlspirázta a kapitalista és bürokratikus rendszert, később mindkettő olyan szépen letisztul, legalább is Új Földön az ő idejében.
- Az üzlet, az üzlet – mondta végül ezt ki hangosan.
Végül mégis elmondott pár olyan dolgot Aegis, amire kíváncsi volt, a férfi pedig elgondolkodott, hogy mennyit osszon meg a másikkal. Azt már most biztosra vette, hogyha megtudja, hogy Eyjolf milyen páncéllal rendelkezik, akkor bizonyára akarna egy olyat, végül is ki nem? Nem hibáztatta őket érte, bólintott a másik szavaira és átvette a kártyát. Rápillantott, majd a zakója zsebébe mélyesztette.
- Köszönöm! – mondta. - Ami azt illeti, kész páncélra nincs szükségem, rendelkezem saját magam által tervezett és épített páncéllal. Amennyiben a javítása szükséges, ahhoz keresem a legjobb minőségű alkatrészeket.
Igazából nem mondta ki hangosan, hogy nem is kellene alkatrész neki, csak a legjobb minőségű anyag, amivel a páncélja magát rendbe teszi.
- Ha úgy alakul, hogy szükségem lesz effélére, mindenképp megkeresem! Talán, egyszer, ha majd úgy alakul, akkor a prototípust is megmutathatná félkész állapotban.
Persze tudta, hogy van kész darabja is, amit az ország-világ láthatott, amikor Osborn kitüntette, igaz nem tudták, hogy ő volt, ennek ellenére továbbra is folytatta a játékot, amit elkezdett.
//Folytatás: Korbin//

Páncél: jelenleg egy lazább, fiatalos, de elegáns méregdrága öltönynek tűnik
//Folytatás: Korbin//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
4 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Similar topics
» Pokoltűz Klub
» Pokoltűz Klub Belső Kör
» Pokoltűz Klub Belső Kör
» Pokoltűz Klub Belső Kör - Célpont
» Chang klub
» Pokoltűz Klub Belső Kör
» Pokoltűz Klub Belső Kör
» Pokoltűz Klub Belső Kör - Célpont
» Chang klub
4 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|