Morsus háló

Zack és Hannah kis magánszentélye. A legnagyobb lakószoba az épületben, kell is mert van több kölök is a szobában. A szoba a hátsó kertre nyílik. Leszámítva egy polcnyi mágikus könyvet, az egész Hannah ízlése szerint van berendezve.

//Előzmény: Serena és Namor szobája//

Végre ismét teljesen rendben voltam, a Kardfog okozta sebek teljesen elmúltak és a közérzetem is javult azóta. Annak ellenére, hogy a diákok itt voltak a kúriában furcsán üresnek hatott, hiányzott, hogy nincs itt Zack, Hannah és a gyerekek. Nélkülük minden üres volt és csendes és a fiaméknak is jócskán kevesebb játszópajtásuk lett hirtelen. Még lementem a konyhába és csináltam egy-egy bögre teát magamnak és Gabe-nek, itt volt végre az ideje, hogy a múltkori beszélgetést befejezzük, amire nem maradt idő, mert Mr. Wright magánakciója közbeszólt és még gyenge is voltam, így akkor lefeküdtem aludni és azóta az a téma nem került elő újra. Sokáig pedig nem lehetett kerülgetni már csak a meditációs órák miatt sem, és azért sem, mert ha csak egy kicsit is olyan mint Zack, a szavaiból pedig kiderült, hogy igen, akkor nem hagyná, hogy sokáig emésszem magam és az lett volna a kellemetlenebb, ha ő jön el hozzám emiatt. Ha megérkeztem a szoba, a régi Morsus rezidencia ajtajához, akkor Adia az egyik csápjával bekopog az ajtón, amíg én a kezeimben a két bögre forró teát szorongattam.

- Szabad.
Hallatszik ki a hang. Bent egy szőnyegén meditál félmeztelenül egy sárga edző nadrágban Gabriel. A mellkasán egy sárkány tetoválása táncol felfelé. Felnézve elmosolyodik.
- Szia.
Ezzel kicsomagolja a lábait és feláll. A szoba szinte teljesen üres egy polcon vannak csak könyvek és pár dísz. A legnagyobb újítás a szőnyeg a földön.
- Azt hiszem ez a szoba túl nagy nekem.
Mondja zavartan és a hatalmas franciaágyra néz.
- Az ágy biztosan. A földön fekszem, mert annyira zavar. Nekem hoztad?
Kérdezi és ha megkapja beleiszik a teába. Boldogan felsóhajt.
- Egy angyal vagy.
Mondja elismerően.

Mikor meghallottam, hogy szabad Adia már nyitotta is az ajtót, hirtelen a szoba olyan hatalmasnak tűnt, hogy csak Gabe volt itt és senki más. A szavain elmosolyodtam.
- A kúria második legnagyobb lakosztályát választottad magadnak, így nem csodálom, hogy nagy – mondtam. – Előtted itt hatan laktak, négy gyerek és Zackék. Ennél már csak a lányom szobája nagyobb, mert ő az apjáét választotta magának, amikor Donald eltűnt. Ez a szoba még nekem és Namornak is hatalmas lenne, nemhogy neked.
Kissé szigorúan néztem rá az ágyas résznél és a fejemet csóváltam meg.
- Miért nem szóltál, hogy hozzunk egy egyszemélyes ágyat? – kérdeztem. – Mégiscsak kényelmesebb lenne, mint a padló. És ne gyere azzal, hogy megszoktad ismerem a Morsusokat, mint a rossz pénzt. Ah igen, neked.
Tettem még az utolsó mondatot hozzá és átnyújtottam az egyik bögrét neki. Mikor átvette én is belekortyoltam a sajátomba és rámosolyogtam.
- Semmiség, hoztam volna többet is, ha lenne több kezem, ezek már túl forróak voltak Adia számára, így nem tudta ő hozni a csápokkal.
Miután lenyeltem a tea kortyot kissé megköszörültem a torkomat, majd végül a bögréről újra Gabre-re néztem.
- Utoljára nem tudtuk befejezni a beszélgetést, mert Mr. Wright akciója megszakította azt. Ha most ráérsz, akkor folytathatnánk, úgyis elég sok idő eltelt már azóta.

Gabe legyint.
- Szeretek a földön feküdni. Az edzések során megszoktam.
Mondja és ismét a teába iszik.
- Talán semmiség, de a teád olyan édes, hogy szinte érzem a szívednek a forróságát benne. Annyi őszinte munkát raksz bele, mint mindenbe.
Ismeri el a lányt és zavartan körbe néz.
- Öhm... nincsen székem. Szóval.
Zavartan leül a szőnyegre és maga elé mutat.
- Van kedved csatlakozni hozzám?
Ha megteszi a lány egy percre le teszi a bögréjét.
- Hogy vannak a sebeid?

- Pont erről beszéltem, erről a válaszról – feleltem.
Gabe dicséretére kissé elpirultam és nem is tudtam, hogy mit feleljek erre. Furcsa volt időnként Gabe. Nem olyan időnként megjátszott nemtörődöm, mint Zack, aki leginkább a majdnem húsz éve halott apám helyett apám volt amióta ismertem őt. Rajta sokkal jobban meglátszottak az érzései, amik talán mélyebbnek tűntek és nem próbált mindent viccel elintézni. Már-már zavarba ejtően olyan empatikus, mint én tudtam lenni.
- Örömmel csinálom ezeket a dolgokat – válaszoltam még mindig kissé zavartan.
Mosolyogva bólintottam, amikor a szőnyegre mutatott. A bögrémet elsőként letettem a földre, majd utána ültem csak le törökülésbe a szőnyegre.
- Nem zavar a földön ülés, ha Namorral játszunk is ott szoktam ülni.
Próbáltam ezzel megnyugtatni, hogy ne érezze magát kényelmetlenül a székek hiánya miatt. A kérdés után felnéztem rá, másnak talán ferdítettem volna az igazságon, legalább is Jamest kivéve, mert ő úgyis rájön, ha hazudok, de Gabe-nél valamiért úgy éreztem, hogy a misztikus képességei miatt ő is rájönne, így felesleges lett volna megtenni.
- A fizikai sebek teljesen elmúltak, ahogyan Hank is mondta, nem maradtak hegek sem utána, hála Adia-nak. A kedvem pedig… már hangulatilag is kicsit jobban érzem magam, mint amikor utoljára beszéltünk. Te? Sikerült beilleszkedned és megtalálnod a helyedet?

Gabe leül és figyelmesen hallgat felemeli a meleg teát.
- Nem könnyű. Zack nagy űrt hagyott maga után.
Akaratlanul is némi szimbólumot generál amikor a szavak után elfújja a gőzt a teáról, ami szép lassan kezd újra felemelkedni.
- Talán a furább rész, hogy túlságosan hasonlítanak engem rá. Túlságosan mások vagyunk. Eddig mindig önmagam voltam, most hirtelen másnak néznek. Ezt nehéz megszokni. Vagy elfogadni. Közben látom a dolgokat és próbálok megoldást találni. Plusz...
Picit zavartan néz körbe.
- Most először vagyok egy helyen és mások között. Nehéz a beépülés. Nem tudom azt a nyomot akarom követni, amin Zacharias megindult.

- Zack olyan volt, mintha az apám lenne – mondtam ki hangosan is. – Ő mindig itt volt, számíthattunk rá.
Ő tudta, de azt, hogy Gabe ezzel tisztában van-e nem tudtam egyelőre, így jobbnak láttam, ha ezt is megosztom vele. Most már, hogy biztosan ültem és tudtam, hogy nem fogom kilötykölni felvettem a teámat és amíg Gabe beszélt újra belekortyoltam. Ismertem, hogy milyen érzés lehetett ez, szerencsére nem én éltem meg ezt, hanem Amelia, de akkor is minket is hasonlítottak egymáshoz.
- Nagyon mások vagytok – mondtam. – Már az első néhány szó után kiderült. Te vagy talán a legkevésbé Morsus az összes közül, akit ismerek. Pedig ott van Zack, Michael, a lányomék kortársára gondolok, Balthazar, Gunnhild és te. A család úgymond fehér báránya – mosolyodtam el.
Néhány pillanatra elgondolkodtam, majd ismét megszólaltam.
- Lehet, hogy DNS-ileg ugyanazok vagytok, de a lelketek más, így nem is érdemes összehasonlítani titeket, más tapasztalatok, más körülmények, nem is lehetettetek volna ugyanazok. Ha nem akarod, ne kövesd, mi tudunk alkalmazkodni, mindig is ezt tettük, úgy vezesd az iskolát és az X-mennél úgy segíts nekem, ahogyan szeretnéd. A legfontosabb, hogy ön magad légy és ne az, amit elvárnak…
Zavartan hallgattam el, majd nevettem fel lágyat.
- Időnként megárt az a két félév pszichológia, amit az egyetemen tanultam – pirultam el. – Szóval szerintem eddig remekül teszed, amit teszel.

Gabriel picit zavarban van a szavaktól és csak iszogatja a teát. Nagyot nyel a szavakra majd a lányra néz.
- Köszönöm, de megvallom kicsit... üresnek érzem magamat.
Zavartan elfordítja a tekintetét.
- Megvallom nem.... eh.. nincs kinek elmesélnem. Szóval elnézést. Magányosnak érzem magamat.
Mondja és lehatja a fejét a teáját nézve.
- Annyi ideig tanultam az egyensúlyról és érzem annak a hiányát magamban. nincs kivel lennem. kit ölelnem kihez beszélnem.

Meglepetten néztem rá, mikor azt mondta, hogy üresnek érzi magát. Jó néhány pillanatig nem értettem, hogy mire gondol ezzel kapcsolatban, de amikor folytatta, akkor már világos lett mindez. Magányos, ismertem az érzést, lehet, hogy ott volt a fiam és a jövőből jött lányom, akivel gyakran együtt voltam, és ő inkább amolyan húg volt a korunk közti különbség miatt mintsem tényleg a lányom, de megértettem. Egy társat nem pótolhattak.
- Ha az segít, ha bármi gondod van, vagy beszélni szeretnél valakivel nyugodtan keress fel – mondtam. – Az ölelést nem ígérhetem, de örömmel meghallgatlak. Legalább addig én sem vagyok egyedül.
Nem is tudom, hogy miként kellett volna mondanom mindezt. Ő volt az egyetlen Gunnhildon felül, aki Morsus volt és nem volt családja. Még Michael-nek is főleg Gunnhild óta lehetett tudni, hogy Thorhalla az, akiért oda van, ez a tény önmagában végtelenül ijesztő volt számomra, bele sem merek gondolni, hogy Hannah, vagy Zack miként dolgozta ezt fel.
- Megértelek, hasonlóan érzek én is, évek óta. Még együtt voltam Jackie-vel, amikor már éreztem, talán ezért is küldtem el, nem csak James miatt – zavartan néztem fel. – Meg… nehéz úgy, hogy… mindegy. Időnként úgy érzem magam, mintha a végzet asszonya lennék és ez nagy betűkkel lenne rám írva, ami miatt senki sem mer a közelembe jönni, sem pedig kezdeményezni.
Nem mondtam ki, hogy kire, kikre gondoltam, úgyis pontosan tudta, hogy melyik két „úriemberre” gondoltam.

Gabriel legyint.
- Nem igazán végzett asszonya vagy. Bár láttam a diákfiúk nézését és bizony átalakultál a szexi tanárnővé.
A szavakra gyorsan iszik egy kis teát. Ez egy szokatlanul Zackes megjegyzés volt tőle.
- Pont az ellentéte. Láttam Logan és Hood szemeit. Féltenek téged. Te vagy az a gyönyörű porcelánbaba a polcon, amit, ha meg is érintesz már összepiszkoltál. Nem ehet őket hibáztatni, gyönyörű vagy...
Erre teljesen lebénul és kerek szemekkel néz. Picit izzadni kezd a homloka és az arca vörösé válik.
- E-elnézést. Ez csak kicsúszott.

- A diákok inkább Ameliá-t próbálják meglátni bennem és nem pedig engem – feleltem. – Így hasonló helyzetben vagyunk, hogy másnak szeretnének látni, mint aki vagyok.
Mégis elmosolyodtam, ez olyan tipikusan Morsus-os, Zackes megjegyzés volt tőle. Kissé bánatos mosollyal néztem rá, amikor mondta, hogy ők ketten miként néznek rám.
- De ez nem lehet örökké kifo…
Elakadt a hangom, amikor felfogtam, hogy mi is volt az utolsó mondata. Éreztem, hogy én is elpirulok és kissé kényelmetlenül helyezkedtem, váltottam ülőpozíciót a földön. Azt nem tudtam, hogy Ameliának miért nem volt soha senkije, csak azt, hogy nem volt, többet Steph sem tudott mondani. Lehet, hogy ez volt az oka, hogy mindenki féltette?
- Se… semmi baj. Köszönöm, hogy így gondolod. Csak tudod, ezt még soha sem mondta nekem senki.
Idegesen haraptam az ajkaimba, egy ilyen vallomásra nem igen számítottam, amikor idejöttem.
- Most nagyon bugyután hangzana, ha azzal próbálnálak nyugtatni, hogy nem kell aggódnod, mert jóképű vagy?
Vörös fejjel néztem le a földre.
- Igen, legalább olyan bután hangzott, mint ahogyan gondoltam – motyogtam magam elé zavartan.

Gabriel vörösödve nézi a lányt és lassan leküzdi a zavarát.
- Köszönöm, de nem kell kedveskedned.
Mondja nyugodtan.
- Nem igazán vagyok a hölgyek kedvence és ezt elfogadtam.
Ismeri be.
- Főleg nem voltam olyan lányok esete, mint te.
A tarkóját kezdi masszírozni.
- Komolyan nem tudom mi a fene van velem.

- Nem kedveskedés volt, komolyan gondoltam.
Ezzel pedig valószínűleg csak rontottam a helyzeten. Vettem néhány mélyebb levegőt, hogy megnyugtassam magam és túljussak a zavaron, ami lassanként sikerült is. nem igazán tudtam, hogy mit is felelhetnék a szavaira.
- Sajnálom, pedig lehet, hogy jobban járnék…
Nem fejeztem be, valószínűleg úgyis tudta, hogy melyikre gondoltam. Főleg, hogy eddig leginkább nagybácsi szerűségnek néztem rá, hiszen Zack az apám, akkor ő értelemszerűen pedig. Azt hiszem, hogy a legjobb az lenne, ha ezt nem is mondanám ki hangosan, nem szerettem volna meg jobban a lelkébe gázolni. A szabadkozásánál idegesen igazítottam meg a hajamat.
- Nem szerettelek volna ennyire zavarba hozni a jelenlétemmel, vagy a szavaimmal – most pedig én szabadkoztam.
Vettem egy mélyebb levegőt, majd lassan fújtam ki.
- Lehet, hogy nem is kellene most ezek után téged azzal zavarni, ami miatt eredetileg érkeztem.

Gabe szemei elkerekednek Serena szavaira és nem tudja az egészet hova tenni, de az utolsó szavaira szinte ugrik.
- De-de. Kérlek mond. Legalább befejezzük egymás zavarba hozatalát., ami nem árt.
Mondja mosolyogva. Bele iszik a teájába és letéve azt, a lányra néz kicsit nyugodtabban.
- Mond miért miben lehetek a segítségedre?
Kérdezi türelmesen.

Nem tagadhattam, hogy igencsak megkönnyebbültem, amikor végül mégsem zavart el, hanem már-már kitörő örömmel fogadta, hogy végre felhoztam, hogy miért is jöttem és kérte is, hogy mondjam el.
- Ez nem túl könnyű téma számomra.
Kezdtem ezzel, nem is igen tudtam, hogy miként mondhatnám el, vagy hogyan is fogjak bele az egészbe, olyan régen gyötört az egész egy régen tett ígéret miatt. Végül letettem magam mellé a földre a teát, amiben már alig volt néhány korty és Gabe-re néztem, az arcomon volt még zavar, de most nem az előző miatt már, hanem ezen téma miatt, a szemeimben pedig tudtam, hogy csak keserűség látszott.
- A lányom az, Zaphire – mondtam. – Jövő áprilisban kellene „megszületnie” – a kezemmel mutattam az idézőjelet. – Az aktámban biztosan olvastad, hogy a Raft miatt nem lehet saját gyerekem, így amit tudok, hogy fél éven belül el kellene mennem két mintával a Pegazushoz, hogy megkérjem őket, hogy… lombikbébi programmal hozzanak létre egy gyermeket. Ő lenne Steph. Még régen, amikor megtudtam, hogy ki ő és kétségbe volt esve megígértem neki, hogy nem fogom hagyni, hogy a realitás átíródjon…
Szomorúan hajtottam le a fejemet és éreztem, hogy könnyek is marni kezdték a szememet.
- Szeretem őt, ahogyan egy anya a lányát, de… de amikor megismertem Lornát minden megváltozott és összezavarodtam. Donald és én soha sem voltunk olyan kapcsolatban, én soha sem voltam szerelmes belé. Félek attól, ha Zaphire megszületik, ugyanúgy egyedül fogok maradni teljesen, mint Amelia volt, hogy nincs senkije, mert egy olyan személytől van gyermeke, akihez köze sincs. Félek, hogy esélyem sem lesz arra, hogy esetleg azzal legyen majd közös gyermekem, akivel együtt élek majd, ha így lesz. Hogyan kellene elmondanom Ameliának és a lányunknak, hogy bármennyire is szeretem nem tudom vállalni azt, hogy ő legyen és ezzel teljesen átírom a realitást? És miért érzem magam ezért nagyon-nagyon rossz embernek?

Gabriel hallgatja a lányt és végig komolyan figyel. A végén elmosolyodott.
- Két dolgot mondhatok biztosra. Szívtelen ember az, aki nem érti meg a te helyzetedet és legyen bármilyen világ is Serena Davidson minden, csak nem szívtelen.
Mondja békés mosollyal.
- Mond el nekik őszintén és megfogják érteni. Főleg Zaphire. Én őt egy nagylelkű lánynak ismertem meg, aki soha nem várna el senkitől semmit.
Majd megissza a maradék teáját.
- Lenne egy kérdésem: Miért Logan?

Bólintottam a szavaira és nagyon halványan elmosolyodtam. Igen, abban biztos voltam, hogy meg fogják érteni, már ők is tudták, hogy ez nem az a világ, amelyikben ők éltek, és hogy oda soha sem mehetnek haza. A sok ok és okozat miatt, amiket már én magam sem értettem megváltozott a világ és vannak benne olyan dolgok, amik eltértek attól, amit ők megszoktak és átéltek. Mégis annak ellenére, hogy Gabe nyugtatni próbált szörnyen éreztem magam ettől. Ismét bólintottam, nem is tudom, hogy magamat győzködtem-e ekkor ezzel, vagy éppen neki feleltem vele.
- Beszélni fogok velük – mondtam ki végül. – Igen, Steph nagyszerű lány, remélem, hogy megérti és nem töröm vele össze a szívét.
A kérdésére meglepetten néztem rá és éreztem, hogy elpirultam. Az előző egymás zavarba ejtése miatt majdnem ösztönösen azt kérdeztem vissza, hogy csaknem féltékeny, de még időben eszembe jutott, hogy nem kellene a korábbiak miatt.
- Nem is tudom – ráztam meg a fejemet. – Ez nem az a tipikus eset volt, hogy a lány beleszeret a megmentőjébe. Igazából fel sem fogtam az első találkozásunkat. Amikor ő és Mr. Harris kimentett minket a Raftról, utólag Adia mondta, hogy ott találkoztunk először… azt hiszem, hogy…
Néhány pillanatra a bögrémre néztem, igen, határozottan történt, akkor.
- A paradicsom lugas… vagy legalább is paradicsomra hasonlítottak. A másik dimenzióban, a Csatabolygón. Ott tűnt fel először, Jackie-vel szemben kelt a védelmemre. Nem is ismertük egymást, és több figyelmet, kedvességet kaptam tőle alig fél perc alatt, mint az akkori barátomtól a teljes kapcsolatunk alatt. Ő volt az első, aki felnőtt érett nőként kezelt és nem kislánynak… már ekkor megtetszett, aztán mikor visszajött az X-menhez, akkor jobban megismerhettem és a kezdeti fellángolást csak jobban erősítette ez… Ha valaha kételkedtem is volna, amikor Lorna-t megismertem biztosan megszűnt volna minden kétségem.

Gabriel elmosolyodik.
- Szóval ő a tinilány fantázia. A nagy erős férfi. Érdekes. Sosem adsz teret magadnak. Gyereket szülnél másért, de mit tennél magadért?
Félre teszi a bögrét.
- Nem akarlak megbántani csak... úgy tűnik, mintha te magad nem tennél igazán sokat. nem vagyok benne biztos, hogy bármit is szeretnél igazán. Namort megszeretted, mert rád hagyták. Jackievel jártál, mert kikezdett veled. Loganba belebolondultál, mert akkor volt veled kedves, amikor igazán kellett. Most Hood... mert ő érdeklődik irántad. Te mit szeretnél? Mire vágysz?

Érdekes elgondolás volt a részéről, de egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy így lenne. Ebben a szerepben teljesen más két általam ismert személy „tündöklött”, de az egyiket alig ismertem, a másik iránt pedig csak mély tiszteletet éreztem és a kapcsolatunk igazából teljesen protokolláris volt, már ha lehetett így fogalmazni.
- A tinilány fantázia Einar Thorson lenne, a szó szerinti szőke herceg fehér lovon, vagy Lord Lyron, hiszen ők ketten testesítik meg mindazt, amit mondasz, nem James.
Megráztam a fejemet a szavaira, igazából minden szavát meg tudtam volna cáfolni valahogy, nem szerettem volna én sem, ha bántónak éreztem volna, de mégis így történt. Fájt, amit mondott, mert én nem úgy láttam és szerintem nem úgy volt, ahogyan gondolta.
- Tévedsz Namor-nál, nem azért szerettem meg, mert rám hagyták. Az első alakalommal megszerettem, amikor megláttam. Több, mint egy évvel később került csak hozzám egy véletlen során és nem bántam meg. Ami Jackie-t illeti nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban úgymond kikezdett velem, Donald is ott volt, és még volt néhány másik személy is. Hogy miért őt választottam? Akkor még fiatal voltam és naiv, próbáltam magam mögött hagyni a múltat és élvezni a magam módján az egyetemista életet.
Ismét megráztam a fejemet.
- Ha így lenne, akkor miért nem Zack-be szerettem bele, vagy bárki másba, nem csak James volt kedves velem, akkor, amikor kellett. Mások is, igazából mindenki, csak Jackie nem. Charlie pedig…
Elhallgattam néhány másodpercre és ismét az alsó ajkamba haraptam.
- Charlie más, nagyon más ügy. Emlékszem arra a másik életre, ott is James-t szerettem és ott köze sem volt a tini fantáziához. Charlie a legjobb barátom volt, mind a ketten Xavier professzor diákjai voltunk. Együtt nőttünk fel, Hank bíztatására együtt jártunk egyetemre az orvosira. Lényegében nem volt titkunk egymás előtt, mind a ketten ott voltunk James halálakor, amikor Kardfog kivégezte.
Már pusztán az emlékre ismét könnyek szöktek a szemeimbe és megremegtem, önkéntelenül is összeszorítottam a kezem és a körmeim a tenyerembe vájtak.
- Megitta James minden csepp vérét… mindkettejüket elvesztettem aznap. James és az én kapcsolatom ugyanolyan volt, mint itt és a legjobb barátom attól a naptól kezdve ugyanúgy került. Ugyanúgy vonzódott hozzám, mint James tette és ezért nem akart velem lenni, én eleinte próbáltam Charlie-t keresni benne, de végül azt lestem, hogy olyan, mint James, hogy az ő… azt akartam, hogy ő legyen és Charlie miatt talán… de soha. Annak a világnak vége, eleinte úgy tudtam, hogy ő emlékszik, de végül kiderült, hogy mégsem. Talán mégis emlékszik valamire, azért… én pedig a saját emlékeim miatt és nem azért, mert ő.
Hogy én mit szeretnék? Tudtam, de nem voltam benne biztos, hogy megvalósítható.
- Segíteni másoknak, mint eddig. Valakit magam mellé, aki mellett akár az egész életemet leélhetem, aki egyszerre támaszom, szerelmem és a barátom. Csak nem tudom, hogy létezik-e ilyen személy és én… én pedig nem merek kezdeményezni.

- Zack házas volt, Logan volt az, aki nőként kezelt, aki megvédte a becsületedet. Nem Lyron nem Einar. A szőke lovag pusztán jelképes. Ezt akarom neked megmutatni. Az életed eseményeit nem nagyon te befolyásoltad. Csak mentél az árral. Mikor elmesélsz valamit, nem magadról mesélsz, hanem másról.
Gabe megrázza a fejét.
- Ez még mindig nem rólad szól. Magadról mesélj. Te mit szeretnél magadnak? Akarsz hawaii-n inni egy koktélt? Szeretnél Brazíliában táncolni? Van álmod vagy vágyad, ami csak a tiéd? Engem te érdekelsz.

Könnyes szemmel néztem fel ismét, már igencsak közel voltam ahhoz, hogy egy pofont lekeverjek Gabe-nek és utána kisétáljak a szobából, valami mégsem engedte meg, hogy megtegyem ezt. Minden egyes szava fájt, mintha egy pengét mártottak volna meg a szívemben és azt forgatta volna. Az igaz volt, hogy mindig csak sodródtam az árral, nem volt erőm arra, hogy szembeforduljak vele, én nem voltam Amelia, hogy megtegyem mindezt. Én mit szeretnék és mi az álmom? Amit tényleg saját magamnak szeretnék?
- Szeretném látni egyszer Atlantiszt – válaszoltam.
De ez nem volt a leghőbb vágyam, így arra nem tudtam azonnal felelni, vissza kellett gondolnom, hogy mit is szerettem volna. Két élet emlékei is kavarogtak bennem, de egyvalami mindig is közös volt, valamikor még a régi gyermekkoromból.
- Gyerekként és kamaszként szerettem volna bábszínházat nyitni más gyerekeknek – mosolyodtam el már-már ábrándozva. – Ahol a saját magam készítette bábokkal mutattam volna be a saját meséimet, amiket kitaláltam.
Lehajtottam kissé a fejemet.
- Illetve nagyobb koromban, amikor orvosi pályára léptem abban a másik életben, megígértem Hanknek, hogy büszke lesz rám, mert meg fogom találni a rák ellenszerét és kutattam is egy ideig ezt, amíg megtehettem.

Gabriel finoman közelebb hajolt és ha a lány engedte megfogta a kezét.
- Ezt a Serenát kerestem. Erről van szó. Ezek álmok. Ez te vagy.
Gabe mosolyogva ránézett.
- Szia.
Köszönt a lánynak, mintha egy teljesen másik embert üdvözölne. Morsus szokatlanul megnyugtató volt. nem tudni, hogy a képessége vagy az aurája generálta ezt a nyugalmat.

Meglepetten néztem rá, amikor közelebb hajolt és a kezem után nyúlt. Annyira meglepett ezzel, hogy még tiltakozni sem volt időm, sem pedig erőm. Máskor talán elsírtam volna magam, de most valahogyan furcsán nyugodt voltam, sokkal jobban, mint kellett volna, Zack mellett soha sem éreztem ezt. Neki csitítania kellett apa módjára és nem pedig ennyit tennie.
- Máskor ezt kérlek ne csináld – kérleltem. – Ne hozz ennyire kényelmetlen helyzetbe…
Zavarban voltam, jobban, mint az elején az egész beszélgetésnek. Nyugodt és mégis zavarban, az egész helyzettől, nem voltam ehhez hozzászokva. Zack soha sem firtatott ilyen témákat, ahogyan senki sem, utoljára talán az anyám volt az, aki megtette. Még Sweety és Hannah sem. És most mégis ilyesmikről beszélek egy számomra szinte teljesen idegen személlyel, akivel ha talán harmadszor beszélek amióta itt van az iskolában és csak annyit tudok róla, amiket az aktáiból olvastam. Mi történik velem?
- Én… én ilyenekről nem szoktam egy lényegében ismeretlen személlyel, főleg férfival beszélni. Nem szoktam ilyen könnyen megnyílni… mit csinálsz te velem? – kérdeztem.

Gabriel arcán továbbra is megértő mosoly van.
- Felszabadítalak. Segítek, hogy elenged a láncaidat. Ez az első meditációs óránk.
Mondja és mikor a lány értetlenül néz magyarázni kezd:
- A meditáció célja nem csak a lelki egyensúly, de önmagunk megismerése. Rád oly sok nehezedik, hogy kicsit elvesztél benne. Én segíteni akarok, hogy megtaláld magad. Ha engeded.
Magyarázza békésen.
- Megengeded?