Morsus háló

Meglepetten néztem rá a szavai után, nem igazán értettem, hogy mire szeretne ezzel kilyukadni. A szemeim végül elkerekedtek, mikor kimondta, hogy micsoda is az, amit most csinálunk.
- Meditációs óra? – kérdeztem értetlenül.
Nem számítottam erre, amikor idejöttem, csak beszélgetni szerettem volna, befejezni, amit akkor félbehagytunk, nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lesz, ahova kilyukadunk. Arra csak bólintani tudtam, hogy sok nehezedik rám, időnként azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem, vagy éppen mit kellene tennem. Az álmaimra és a vágyaimra nem is igen volt időm, már nem ábrándoztam, mint régen, de ezt betudtam annak, hogy már nem voltam gyerek, hanem felelősségteljes pozícióm volt és nekem kellett erőt mutatnom és mindenkit én támogattam. Abban igaza volt, hogy magamra nem gondoltam, csak mindig másokra.
- Megengedem – mondtam ki végül. – Én eddig azt hittem, hogy a meditáció abból áll, hogy törökülésben, vagy lótuszülésben csöndben koncentrálunk és meditálunk az élet értelmén és a létezésén, nem ezt vártam – ismertem be kissé elpirulva.

Gabe legyint.
- A diákok azt a verziótis kapják majd, de te... különleges vagy.
Mondja megint picit zavartan, majd nagyot nyel.
- Szeretném, ha jól éreznéd magad. Mindenkinél jobban tudom mennyire sokat jelentenek az álmok és azoknak a teljesítése. Kell, hogy legyenek álmaid. Apró vagy elérhetetlen céljaid, különben összetörnek a hétköznapok. Kell, hogy a sok munka végén legyen egy cél. Valami érdekes.

- Köszönöm – feleltem kissé rekedten. – Mindent.
Ahogyan ő zavarba jött én is kissé elpirultam megint. Csak lesütöttem a végén a szemem, erre ügyelni fogok a későbbiekben, hogy meglegyenek az álmaim és legyen célom, amiért küzdhetek, és amit nagyon szeretnék elérni.
- Így hogy beszélünk róla a bábszínházat meg lehet, meg tudnám valósítani. Régen Donald nekem ajándékozott egy kisebb vagyont, amivel életem végéig ellehetek. Félretettem, meg akartam venni a kúriát, amikor ő korábban elhunyt, hogy az X-mennek legyen hol bázisa, de a hatóságok nem jelentkeztek az épületért. Gondoltam félreteszem a pénzt a fiamnak, de lássuk be a bolygó leggazdagabb királyságának hercege, soha sem lesznek anyagi gondjai. Steph pedig nem fogadná el, inkább saját maga keresné meg és Donald egyébként is őt jelölte meg örökösnek, így itt minden az övé lesz. Én pedig még mindig zavarban érzem magam amiatt a pénz miatt…
Felnéztem és Gabe szemébe néztem, próbálva félretenni a zavaromat.
- És neked mik az álmaid és vágyaid? Te épp most ismersz meg engem, úgy illik, ha te is mondasz magadról valamit – mosolyodtam el.

Gabe elgondolkodik.
- Már semmi. A klónozás után én leléptem. nem úgy, mint Balthazar. Nem akartam kormányügynök lenni. Végig jártam Amerikát. Nem tudom, hogy a sok őrültség közül, amit műveltem mennyi volt az én vágyam és mennyi Zacké, de talán ez nem is fontos. A legtöbbször bérbe adtam képességeimet és tudásomat cserébe némi pénzért. Elveszett emberek után nyomoztam és védelmi pénzbehajtókat ütlegeltem. Mikor haza értem Hellstorm miatt és meghaltam, a dolgok megváltoztak. Én megváltoztam. Új célom lett. Ki akartam teljesíteni az életemet és elmentem Tibetbe. Ott egy majdnem halálos eltévedés után találtam meg a szerzeteseket, akik elvittek a rejtett városba és kiképeztek. Mikor visszajöttem Amerikába tudtam, hogy nem akarok többé utazni, hogy nem akarom látnia a világot. Csak letelepedni és békésen élni. Valami elmebeteg módon azt hittem, hogy egy szupererőkkel rendelkező suliban majd megtalálom ezt a békét.

Valahol megértettem, hogy nem akart ügynök lenni és azt is, hogy saját életet akarta élni, más akart lenni. szerencsére eleget tudtam már a Morsusékról, hogy el tudjam képzelni, hogy nem csak Zack miatt tette és amiatt, ami. Ismertem elég személyt a családból.
- Szerintem mind te magad voltál, nem ismerek olyan Morsus-t, aki ne menne bele őrültségekbe – feleltem. – Ebben nem csak a… klónokat értem. Ott van Michael és Gunnhild is. Az valószínűleg a véretekben van, az olasz vér hajt titeket.
Mikor a halált említette láthatóan rezdültem össze, nem tudom elfelejteni, hogy már én is voltam halott, hogy nem volt utána semmi sem. Mikor egy villanást láttam és utána semmi, amikor Thanos egyszerűen kivégzett minket minden nehézség nélkül. Utána lettem még inkább felelősségteljes, mindez még az előtt volt, hogy Namor hozzám került volna. Halkan kuncogtam fel, majd mosolyogva válaszoltam.
- Ha egy ketrec dühöngő oroszlán közé másztál volna be, az is békésebb lett volna, mint ami itt van az iskolában.
Végül a mosoly gyengéddé vált és némileg ábrándozóvá.
- Ennek ellenére mégis irigyellek. Egész életedben azt tetted, amit szerettél volna. Én a bukás utánig, amíg Namor nem került hozzám és nem jutottunk ide vissza, addig csak menekültem, az életemet próbáltam óvni. Túl sok sebet hagyott hátra az az időszak. Néha úgy érzem, hogy túl gyorsan kellett felnőnöm. Csak a köd eltűnése után… azóta, hogy elküldtem Jackie-t tudom azt tenni, amit szerettem volna. Nem szeretném őt bántani, de korlátozott, visszafogott, mindentől óvott, azt is próbálta akadályozni, hogy másoknak segítsek, jótékonykodjam az X-mennel…

Gabe bólint.
- Igen, Zack átvert ezzel a "költözz ide" dologgal.
Majd mikor a lány mesél az irigységéről ő felpattan.
- Várj!
Ezzel elmegy a szekrényhez. belekotor és pár pillanat után vissza érve egy furcsa csomagot. Egy csokoládéra hasonlít, bár a szavak felismerhetetlenek. Egy kockás csoki sor van benne.
- Tibetben vettem. Talán nem tudlak elvinni a világ minden pontjára, de ide tudom hozni egy darabját.

Lágyan nevettem fel, amikor felhozta, hogy Zack átverte ő, megnéztem volna, hogy miként vette rá Gabe-t, hogy idejöjjön. Minden bizonnyal igencsak érdekfeszítő beszélgetés lehetett.
- Úgy látom Zack azért néhány dolgot csak el tanult a „menyétől” – mosolyogtam.
Csak figyeltem, amikor felpattant és az egyik szekrényhez ment. Mikor visszajött kérdőn néztem arra a csomagra. Külsőre felismertem, hogy mi az, vagyis minek kellene lennie, de a kínai, vagy japán… távol keleti írásjelekkel nem igen boldogultam. Mikor kibontotta láttam meg, hogy ez csokoládé. Már-már gyermeki mosollyal néztem rá és nyúltam volna egy kocka csokiért, amikor a szavaira megakadt a mozdulatom és kissé elpirulva húztam vissza a kezem magam mellé.
- Köszönöm – feleltem. – De nem ehetem meg a csokidat, most hivatkozhatnék arra, hogy elhízok, de gondolom te is szereted és ha elfogy…
Zavartan hallgattam el és végül letörtem egy kockát belőle, ennyi elég volt, úgyis gyakorta nassolok a gyerekeknek készült sütiből, talán többet is, mint kellene. Ha sikerült letörnöm, akkor meg is kóstolom.
- Köszönöm megint, finom – mondtam. – De ha már ezt így mondtad, miket hoztál még a világ többi részéről? – érdeklődtem újra mosollyal.

Gabe legyint.
- Edd meg nyugodtan. Megvallom annyira nem szeretem a csokoládét. Mindig is sós párti voltam.
A kérdésre elgondolkodik.
- Hát a kis képzésem elégé elmosta a materialista hajlamaimat, de pár apróság akad. Egy zseton Las Vegas legdrágább hoteléből, egy kalap LA-ből és még ilyesmik. Apróságok.

- Akkor legközelebb igyekszem valami sósat sütni, amikor a gyereknek csinálok valamit – mosolyogtam. – Csak az a baj, hogy ők inkább az édesért rajonganak. Igaz, amióta az ovisok fele Asgardon van, azóta a lázadás esélye is kisebb.
Mosolyogva hallgattam, hogy miket mondott, hogy honnan vannak még dolgai, amikor LA-t említette némileg kissé szomorúság ült ki az arcomra és emellett valamilyen távoli vágyakozás.
- Gyakorta hiányzik az Angyalok Városa – feleltem. – Ott születtem és nagyon sokáig ott éltem, mielőtt el nem költöztünk volna onnan Alabamába.
Megráztam a fejemet arra, hogy ezek csak apróságok, nem, ezek jócskán többek voltak annál, legalább is én így gondoltam.
- Szerintem nem csak apróságok, hanem fontos dolgok. Ezek emlékek és ezek te vagy, mutatja, hogy milyen ember is vagy valójában, egy jó ember…
Kissé zavartan hallgattam el, megint kezdtem, most én, hogy őt és magamat is zavarba hozom, ezt pedig nem kellett volna folytatni. Láthatóan ebben mind a ketten remekeltünk, még ha akaratlanul is, de akkor is.
- Szerettem volna még kérdezni, hogy mik a terveid a suliban, illetve, hogyha az X-ek küldetésre mennek tényleg szeretnél-e annyira aktívan részt venni a küldetésekben, mint mondtad – váltottam hirtelen legalább 180 fokkal témát.

- Én szeretem Alabamát. Nyugisabb és tisztább. Talán kicsit csalódtam LA-ben. Mint detektív sokat vártam tőle erre az egész hely egy plasztikázott üres szemétdomb volt.
A nagy fordulatra elgondolkodik.
- Érdekes kérdés. A sulival semmi komoly. Nem sokat lehetne rajta javítani, aminek értelme is lenne. Az X-men más tészta és tényleg szeretnék aktívabb tagja lenni. Zack a misztikus bigyók miatt nem nagyon akciózhatott, de nekem nincsenek ilyen problémáim. Jobban érezném magamat, ha nem csak kiküldenék mindenkit halálos veszélybe, de ott is lennék, ha baj van. Nem vagyok a nyugodtan üldögélő pasi. Ó! A suliról jut eszembe!
Ezek kicsit kutakodik a sok papírja között.
- Van egy Maximilien Power nevű testőrként bejegyzett alkalmazottunk, aki nyári szüneten van. Részben pár nap múlva jön vissza és részben... kinek volt a testőre?

Kissé megcsóváltam a fejemet, nem tudtam, hogy milyen lenne most oda visszamenni, felnőtt fejjel. Gyerekként szerettem ott élni, de nagyon régen elköltöztünk. Gyerekként jó volt, bár túl sok a bűnözés, igaz az melyik városban nem volt? Bólintottam az X-mennel kapcsolatban, én is jobban szerettem ott lenni, hogyha szükséges, akkor megvédhessem őket attól, amitől tudom. Nem tagadhattam, hogy Gabe-nek ez valószínűleg jobban fog menni, a védelem és akkor majd ügyelek arra, hogy őt is küldjem a többiekkel, ha ők úton vannak. Max nevére felkaptam a fejemet, még mindig itt dolgozik? Meglepett, révén jó ideje nem láttam, azt hittem, hogy már elküldték főleg, hogy nem igen van már munkája. Elszomorodtam egy kissé, hogy pont akkor nem volt itt, amikor kellett volna.
- Zack testőre volt, aki még közben Hannah-ra és a gyerekekre vigyázott – válaszoltam. – Úgy egy héttel az előtt ment szabadságra, hogy Zack…
Nem voltam képes kimondani, hogy meghalt, annyira reméltem, hogy valamikor visszajön, egyszer csak betopan az ajtón, mintha mi sem történt volna.
- Ugye Gladiátor nem ölte meg? – kérdeztem. – Csak eltűnt egyszerűen és valamikor visszajön.
Úgy szerettem volna, ha így van és így történik. Vettem egy mély levegőt és lassan fújtam ki, mintha csak egy hatalmas sóhaj lett volna.
- Farahnaz itt marad óraadónak azok után is, hogy befejezte az iskolát és a Pegazusnak dolgozik. Legalább tud felügyelni Veszélyre és az informatika tanárunk megmaradt.

Gabe elgondolkodik.
- Bár a Morsus családot már asgardiak védik, de az Iskolára továbbra is ráférne egy testőrség. Örülnék, ha X küldetések alatt lenne itt valaki, aki tudja védeni a gyerekeket Veszélyen kívül. Már ha vállalja. Megérteném, ha ez az élmény túl nagy törést okozna benne, ami felhozza a kérdést, hogy vajon... Zack számított-e erre.
Picit elmorfondírozik és megrázza a fejét.
- Kiderül. Túlélt rosszabbat.
A lány hírére elmosolyodik.
- Öröm hallani, hogy a tanulóink idővel tagok lesznek. Rengeteg érdeklődést kaptunk mostanság mutánsoktól, akik szeretnék az X-men munkáiban is segíteni. Ha nem is engedek bárki a frontvonalra jó hír, hogy vannak támogatóink.

Nem sokan kapnak ilyen testőrséget és védelmet maguknak, mint Hannah-ék, igaz én sem panaszkodhattam, mert a fiam miatt nekem is lehetett volna hasonló védelmem. És nem mertem volna megesküdni rá, hogy így sem figyelnek minket, nem azért, mert nem bíznak bennem, csak Namor mégis egy herceg. Max-re visszatérve, túl szigorúnak még soha sem láttam őt, inkább csak jámbor férfinak, akinek a külseje durva csak, de igazán kedves lélek.
- Remélem, hogy marad és túljut ezen – mondtam.
Nem tudtam, hogy Zack számított-e erre, még mindig rossz volt elhinni, hogy az asgardiak talán legerősebbje figyelte őket mindig, amikor itt voltak, akkor is, erre mégis az ő egyik testvére, vagy testvérei ármánykodása volt az, ami miatt Zack már nem volt velünk. Bólintottam, élt már túl rosszabbat is, mint amikor megismertem őt, akkor kómában volt majdnem egy évig. Abból is rendbe jött.
- Tudom, hogy túlélt.
De mégis aggasztó volt, hogy úgymond végrendelkezett és készült arra, hogy mindez megtörténhet. És meg is történt, nem tudom, hogy ok-okozat volt-e, vagy valami más, bele sem akarok gondolni. Inkább maradok most hirtelen a vidámabb témánál, amit felhoztam.
- Igen, eddig jó arány, hogy két végzős diákból, kettő maradt. Bár Farahanznál elég biztos volt az asperger szindrómája miatt, hogy tanárnak itt marad. A lányomnál pedig nem volt kétséges – mosolyodtam el. – Valamikor beszélnem kell majd újra az AIMville Co.-val, korábban si volt velük az X-mennek megállapodása, hogy amikor jótékonykodunk, akkor az általuk kapott csomagokat osztjuk szét a rászorulóknak. De ezt még akkor kötöttük, amikor a polgármester is ott volt. Úgy gondolom, hogy ideje lenne megújítani ezt a szerződésünket is, kár lenne egy ilyen szövetségest elveszíteni.

Morsus szótlanul figyeli a lányt. Csak hallgat majd meglátja kint a vörös esőt.
- Hm... a harc új hullámba kezdett. Érdekes. Érzem a változás szelét.
Mondja érdeklődve.
- Bocsánat. Csak most először érzek valamit így. Vasökölként ez egészen más.
Ezzel feláll és összeszedi magát.
- Te kint leszel. A harcban. Megértelek. Jövőhéten gyere át. Megkezdjük a meditációdat. Vigyázz magadra és a plüssökre.
Mondja mosolyogva.

Felkaptam a fejemet a kinti villámokra, mikor kinéztem összerezzentem, még igencsak ott élt az emlékeimben, hogy mi történt utoljára, amikor ilyen véres esőt láttunk. Galactus jött el, igaz akkor az ég is vörös volt, most pedig nem, az eget lehetett látni, ami talán félelmetesebbé tette, mint az akkorit. Megborzongtam, főleg Gabe szavaira. Kérdőn pillantottam rá.
- Nem érzek semmit – mondtam.
Bizonyára megint mágia, amit a misztikus lények éreznek csak meg, és én ebbe nem tartoztam bele. Mikor mondta, hogy kit leszek kissé szégyellősen hajtottam le a fejemet és már-már mereven néztem a padlót.
- A Fury-n leszek – válaszoltam. – Jonathan megkért, hogy segítsek Amelia-val az eget szabadon tartani így, hogy a képességeim erősödtek. Soha… soha sem hittem volna, hogy egyszer eljutok az úgymond omega szintre.
Felkeltem a földről, Adia két csápjával gyűjtötte be nekem a két kiürült teás poharat, hogy levigyem majd.
- Vigyázni fogok – mosolyodtam el. – Te is vigyázz magadra!
Ezzel megfordultam és ha nem tart vissza, akkor elhagyom a helységet.

~ Queens után ~
A megbeszélt időpontban érkeztem meg Gabe-hez, amit előre egyeztettünk, kissé izgultam, hogy milyen is lehet majd bekopogtam az ajtón és be is szóltam.
- Gabe, Serena vagyok – szóltam be kissé hangosabban.

- Gyere csak.
Szól ki a hang. Belépve mindenhol gyertyák vannak és a szönyeg egyik végén ül török ülésben a férfi. Félmeztelenül kezei a lábain vannak. rajta csak egy fehér edző nadrág van. A mellkasán látszik a vasököl fekete sárkányának a tetoválása.
- Foglalj helyett.
Mondja kedvesen. Ha a lány megette akkor ismét megszólal:
- Úgy ülj, ahogy jól esik. Nem kell semmit sem csinálnod, ami kényelmetlen vagy zavarba hoz. Az elsődleges cél, hogy elenged magadat.

Mikor meghallottam, hogy be lehet menni óvatosan nyitottam ki az ajtót és léptem be a szobába. Egy pillanatra megilletődötten álltam meg a gyertyákra. Azt hittem, hogy ezt csak a filmekben a hangulat kedvéért szokták odatenni és nem gondoltam volna, hogy valójában is így van és ez szokás. Óvatosan csuktam be az ajtót, nehogy a huzat keltette szél eloltsa azokat. Nem is tudom miért, de már a szőnyegnél voltam, amikor észrevettem, hogy lábujjhegyen közeledtem Gabe felé, akit akaratlanul is végigmértem ezalatt. Nyeltem egyet, be kellett ezt fejeznem mielőtt megint zavarba jövök és előröl kezdjük azt, amit a legutolsó alkalommal is. Mikor odaértem vele szembe, akkor ültem le a földre, én is a törökülést találtam a legkényelmesebbnek, így ezt a pozíciót vettem fel a szemeim pedig most már tényleg megakadtak a mellkasán, főleg a tetováláson. A szavaira bólintottam, majd kibukott belőlem.
- Akkor ha nem gond kérlek vegyél fel egy pólót – mondtam elvörösödve. – Elvonja a figyelmemet… a sárkány. Gyönyörű.
Még egy pillanatig figyeltem a tetoválást, majd lesütöttem a szemem, nem csodálkoztam volna, ha a következő pillanatban mindezért elzavar, hogy nem szeretné folytatni a meditációt velem.

Gabe meglepetten néz magára.
- Ó bocs.
Mondja és felkap egy trikót.
- Akkoooor gondolom jobb lenne, ha a diákok óráját se póló nélkül tartanám majd.
Kérdezi zavartan.
- A szokás hatalmas. A titkos városban meleg van.
Vicceli és körbe néz.
- Ülj le. Szólj, ha kezdhetjük.

- Köszönöm! – mondtam kissé rekedten.
A kérdésen még nekem is el kellett gondolkodnom, de ismerve az iskolában tanuló lányok többségét, főleg a végzősökét. Attól, hogy nem tudtuk a tábori dolgokat Csillára bizonyítani, még tudtuk, hogy mit csinált.
- Hacsak nem szeretnéd, hogy a kamaszlányok vihorászva töltsék miattad a teljes meditációs órát… akkor ajánlatos.
Amíg ő a pólót vette fel, addig igyekeztem a lehető legkényelmesebben elhelyezkedni a földön, noha nem tudtam, hogy melyik az a pozíció, amiben akár félórát is képes lennék eltölteni, lehetséges, hogy mozdulatlanul. Így tényleg a törökülést választottam, ez remélhetőleg jó lesz. Mikor Gabe a kezdést hozta fel, akkor néztem fel és mosolyogva bólintottam.
- Kezdhetjük – mondtam.
Vettem még egy mélyebb levegőt, ami leginkább sóhajra hasonlított, de mindezek után tényleg kész voltam arra, hogy elkezdjük az egészet.

Gabe elgondolkodik Serena szavain.
- "Pedofíliáért letartóztatták a Föld egyetlen mutáns gimijének az igazgatóját." Nem a legjobb marketing.
Ezzel mosolyog egyet.
- Különben sem az eseteim.
Mondja cinikusan és mikor a lány megtalálja a pontját akkor a férfi felizzik.
- Jól van. Aida... most most teszek abban segítened kell. Ne félj. bízz bennem.
A gyertyák meglebbenek és a szimbióta elhalkul, mintha a füstölők és Vasököl technika egyszerre altatná el. Nem sérült meg, de Serena most érzi, hogy egy maga van.
- Amire most készülünk az az út egy emberé. Nem lehet kísérőd. Tudom, hogy rémisztő, de ez a természetes.
A lány kezei előtt járt a zöldesé váló lángba borult kéz. Az ujjak mozgása egyre bódítóbb lett. lassan teljesen transzba esett.
Mikor a sötétség elnyeli a szemeit újra kinyitja és egy erdőben áll egy tisztás van előtte.

- Az igazat megvallva James még megúszta a letartóztatást – mosolyogtam. – Igaz tőle leginkább félnek a diákok, félnek, hogy felszeleteli őket, néhány fenyegetés után nem hibáztatom őket.
És végre megvolt a pont, kissé meglepetten néztem Gabe-re, amikor az egész teste felizzott. Adia? Fogalmam sem volt, hogy mire készülhetett.
- Rendben van – válaszolta a szimbionta.
Valamit tett és éreztem, hogy egyedül maradok, nem éreztem Adia jelenlétét, összerezzentem akaratlanul is, úgy éreztem, mintha gyomron vágtak volna, az a régi ismerős és igencsak kellemetlen emlék tört elő, amikor utoljára így voltam. Három egész hónap, teljesen egyedül, a Rafton, amikor végig blokkolták és nem volt ott, csak én magam. Az egész emlék miatt a fájdalom és minden jéghideg pengeként hasított belém, akármennyire nem szerettem volna éreztem, hogy a szívem hevesebben ver és kissé gyorsabban kell levegőt vennem. Nem volt itt most kíváncsiság, se ilyesmi, a pupilláim is kitágulhattak, ez csak félelem volt a régi emléktől és a helyzettől. Nehezen tudtam bólintani csak, az ember útja? Nem tudtam, hogy mit jelent, a félelemtől és meglepettségtől arra sem volt erőm, hogy próbáljak menekülni, megfutamodni, a szemeim végül lecsukódtak.
Mikor kinyitottam egy erdőben voltam, hogyan? Álmodok? Az előbb még a szobában… lassan és tétován indultam el a rét irányába, a tekintetemmel Gabe-t keresve.
- Gabe? – próbáltam hangosan feltenni a kérdést. – Itt vagy?

Nem tudtam, hogy hol vagyok, az egész hely olyan furcsa volt. Nem láttam messzire, az égen semmi sem volt, se hold, se nap, se csillagok, mégis mindent láttam. Ijesztő volt az egész, és ezt tetézte mindaz, hogy Gabe sem válaszolt a hívásomra, a szavaimra. Miért tette ezt? A fű megvolt, minden, egy komplett erdő, mintha álom lenne, de az álom nem tudatos, szinte soha sem az. De ez meg szinte az volt, noha nem én döntöttem arról, hogy tölgyes hely legyen, ha választhattam volna lehet, hogy fenyő lett volna. Végül sikerült egy turistautat találnom, valamiért láttam, ha ez valóság lett volna nem kellett volna. A szívem hevesen vert, nem tagadhattam, hogy félek, elveszve éreztem magam és végtelenül egyedül, erre nem készített fel. Azt mondta, hogy meditáció lesz, de ez nem volt az. Idegesen szorítottam ökölbe a kezem és elindultam óvatosan az út irányába, hogy azon haladjak tovább. Figyeltem a környezetre, hogy mikor bukkan elő valaki, vagy valami, hogy ne tudjanak meglepni, bárki, vagy bármi is legyen itt még rajtam kívül.