Glastonbury, Anglia

Glastonbury kisvárosa, a minden évben megrendezett rockfesztiváljáról híres. Aki azonban járatosabb a történelemben tudhatja, hogy a legendák szerint a város közelében temették el annak idején Arthur királyt.

Képek a városról:
http://www.well.com/~mareev/portal/goddess/Glastonbury/

Glastonbury! Bámulatos város! Gabe már két napja itt tartózkodik egy egyetemi régészmunka miatt, amit sikerült vért izzadva megszereznie, amibe közbe szólt képessége is, amit meglobogtatott a tanárának. Ezzel a húzásával biztosan szerzett magának nem egy ellenséget az iskolában. Idősebb hallgatókat szoktak elküldeni ilyen programok keretében, akik már jó pár félévet a hátuk mögött tudnak, és nem egy „zöldfülű” kezdőt, de a professzora ezek szerint nem bírta ki, hogy ne használja ki Gabe helyzetét. A lány ezen csak mulatni tud. Saját pénzből az életben nem jutott volna el Anglia ezen nevezetes részére, ahol hemzsegnek a legendák, és régészeti leletek, de most az egyszer hálát ad gerinctelen törekvésének, pedig nem híve a másokon átgázolásnak.
Egy családnál sikerült megszállni, az emeleten volt kiadó szobájuk és az árba benne van a koszt is. Szerencsére nem nézik, hogy mikor esik haza, vagy mit csinál, és keveset kérdezősködnek, ami éppen megfelelő.
Gabe jelenleg az utcán tartózkodik, egy régiségbolt kirakatát bámulja.

//Előzmény: Asgard-város//

Ahogy a Bifrost bezárul mögötte, automatikusan emberi alakba változik át. Épp jobb kezében pipáját veszi észre, amit boldogan nyom kabátja zsebébe. Jókedvűen fütyörészve indul előre a földes úton, valahol a kukoricamezők között. Már is gyanakvón nézi, hogy hova is került. Mert, hogy nem New York és nem az újvilág, annyi bizonyos.
Hamarost eléri az aszfaltutat, ami egy kis városka felé vezet. Hát arra veszi az irányt. Az útjelző táblán látja, hogy Glastonbury-be érkezik. Megnyugszik, hogy olyan helyen van, ahol értik a beszédét. Ugyanakkor a név sem ismeretlen előtte. Egyből levágja, hogy Angliában van. Réges-régen, mikor még az emberek is úgy harcoltak, mint ők, hallott egy mesemondót erről a helyről mesélni. Valami mitikus király halt meg itt, más nem igazán maradt meg emlékezetében abból a történetből.
A kis gyalogtúra után az ütött-kopott ruházatú halász végre beér a városba. Épp azon az utcán sétál, ahol egy bámészkodó hölgy (Gabrielle Zielinska) egy régiségbolt kirakatát vizslatja. Paul épp csak odasandít.
- Hé! Az Hódító Vilmos egyik kardja! - ismeri fel az egyik kiállított tárgyban egy ősrégi bajtárs fegyverét. Beszédéből kiérezhető nem brit, inkább skandináv akcentusa.

A bérelt Land Rover könnyedén vette az éles kanyart, még ennél az egyébként nyaktörő tempónál is. Albert széles mosollyal az arcán nyugtázta, hogy a jövőbeni autója nem csak a terepen, de az aszfalton is megállja a helyét. Igen, ez lesz az új autója, nem kell neki más csak európai minőség. A következő emelkedőt követően széles mosolya amolyan ezer wattos félére váltott. Érzéseit csak fokozta gyors pillantása a komputer kijelzőjére, amin egy igen előnyös fogyasztási mutatót látott.
A következő település táblánál, ami egészen pontosan Glastonbury volt, lelassított. Szeretett száguldozni, még ha alapvetően nem is szerette az igazán gyors autókat, de nem vétett volna a közlekedési szabályok ellen. Amennyiben nem muszáj. Így, lassan döcögve át a városkán, már volt ideje kicsit körülnézni. Az egyik pubon meg is akadt a szeme. Az első lehetőségénél leparkolt. Kellett neki vagy tíz perc, hogy megtalálja és felismerje a parkoló automatát, ami egészen más volt, mint az államokban. Végül is, ideje volt bőven. Egy biztonságtechnikai konferenciára érkezett, de annak már vége volt. Mivel sikeres üzletet kötött, úgy gondolta, hogy megajándékozza magát egy kis vidéki kiruccanással egybekötött autó teszttel. Így is tett, de most úgy vélte ideje egy kis kávéval is megajándékoznia magát.
Némi séta után be is tért a korábban kiszemelt helyre. Belépés után egyből a pulthoz sétál.
- Üdvözlöm. Egy kávét kérek. Feketén. Köszönöm.

//Szabadjáték kaland kezdésig.//

Gabrielle összerezzen a váratlan felkiáltástól. Megfordul és egy halászféleséget lát, akinek nem olyan a beszédhordozása, mint a helyieknek. Azt nem ismeri fel, hogy milyen nemzetiségű lehet, mert ő maga nem angol, hanem Makedón, így nem ismeri az apró különbségeket.
Gabe apró mosolyra húzza a száját.
- Ugyan már! Mit keresne itt egy olyan régi kard? Múzeumban lenne a helye.
A fickó vagy kiművelt, vagy csak lecsúszott a társadalmi ranglétrán? Ki tudja. Sok élet van, bárkivel bármi megeshet. Na de azt nehezen hiszi el, hogy egy olyan régi kard, ami az ezer után nem sokkal készült, egy jelentéktelen kis régiségkereskedésben lenne. Ha megneszelné bárki is, hogy Hódító Vilmos kardja ott porosodik, olyan összegeket ajánlanának érte magángyűjtők és múzeumok, hogy a bolt tulaja vígan lehúzhatná a redőnyt. És miért ne tenné meg? Csak egy hívásába kerülne a Sotheby's aukciós házhoz, Anglia legjelentősebb aukciós házához.

Az ott álldogáló menyecskére bizony jól rá sikerült ijesztenie Paulnak. Hiába, udvari etikettet nem sikerült megtanulnia az elmúlt évezredben.
- Még, hogy nem Hódító Vilmos kardja? - húzza össze szemöldökét mérgesen Gabrielle szavaira.
- Bizony, hogy az! Arról pedig nem én tehetek, ha a régiségkereskedő erre nem jött rá. De ha múzeumba akarja vinni, csak tessék. Vegye meg! Biztosan írni fognak a lapok magáról. - magyarázza tovább Paul.
- Nem mellékesen a kard pengéjén jól látható az ezer év nyoma. Még ha le is pucolták róla a rozsdafoltokat és kifényesítették. Az egyik legjobb normand kovács készítette. Átvágta a kor majd összes pajzsát, páncélját. Igaz, nem egy acélpenge, de akkoriban ez volt a legjobb! - erősködik tovább Paul hite mellett, nem kis csodálkozással, hogy miért olyan nehéz ezt elfogadni.

Gabe szájtátva hallgatja a vehemens szóáradatot. Még egy kicsit el is dől törzsben a férfitól, hogy távolabb kerüljön tőle.
- Átvágta a kor össze… Mii? Úgy mondja, mint aki ott volt és látta. És nem veszem meg, mert nincs miből. De ha ennyire biztos benne, akkor vegye meg maga, jól járna vele. Sőt! Tudja mit? Menjünk be és nézzük meg közelebbről.
Gabe várakozó állásba helyezi magát. Számára egyszerű lenne megtudni az igazságot, elég lenne csak megfognia egyszer és talán a Hastingsi csatánál találja magát, ahogy valaki a beleit markolássza. Megborzong, mert erre nem vágyik.
- Nos?

Tanult valamit az asgardi mesemondóktól ha már a lány ilyen lelkesen hallgatja őt. Paulnak tetszik a közönség reakciója, még ha riposztja már kevésbé.
- Momentán nekem sincs egy árva pennym se, sőt centem se. - húzza ki jobbjával zsebét.
- De nekem nincs szükségem pénzre. A kard megtette a magáét. Ideje pihennie. Azt sajnálom csak, hogy nem a gazdája mellett teszi azt. - zárja szomorkásan szavait.
- Ettől függetlenül bemehetünk, kisasszony. Ha az üzletvezető megengedi a közelebbi vizsgálatot, megmutatom azt az apró repedés ami a vércsatornában srégan található. Meg persze a markolaton rajta lesz Vilmos őfensége szimbóluma. - szavait követve a bejárat felé indul. Ha Gab is jön, úgy illedelmesen kinyitja előtte az ajtót, beengedi és csak azután lép be maga is az üzletbe.

Belép az üzletbe, az előre kinyitott ajtón, amit meg is hálál egy szívélyes mosollyal. A bolt tele van mindennel, ami elképzelhető, kész emlék archívum. Szép rendezett eladótere van, és enyhe félhomály, talán azért, hogy az erős lámpák ne károsítsák a régiségeket.
- Üdv! – köszön az eladónak – Szeretnénk megnézni azt a kardot a kirakatban.
A férfi készségesen kijön a pult mögül és kinyitja a lakattal elzárt kirakatteret, majd egy ronggyal megfogva a pultra teszi a kardot.
- Magáé a pálya.
Utat enged Paulnak, hogy könnyen hozzáférjen a kardhoz. Hogy ne lője le a poént, Gabe direkt nem kérdezi az eladót a kardról. Majd elszórakoztatják magukat ők ketten.

Ha Angliában vagy, tégy úgy, mint az angolok. Azaz légy úriember!
- Jó napot kívánok! - köszön ő maga is a boltosnak. A nő kikéri a kardot a kirakatból, de a vizsgálatot Paulra bízza.
- Hát jó. - vonja meg vállát abban a hiszemben, hogy a lány nem szakértők. A rongyon keresztül fogja meg a penge markolatát, nehogy szennyeződjön az.
- Még mindig jó a súlya. - emelgeti meg, hogy megtalálja a kard súlypontját.
- De még ma is lehetne vele harcolni. Persze nem fogunk! - nyugtatja meg egyből az üzletvezetőt. Miután kicsit megmozgatta a kardot, ráérzett, Gab felé mutatja a pengét.
- Látja itt a középen futó vércsatornát? És itt azt az apró repedést? - mutat ujjával a penge közepére.
- És nézze csak a markolatot! - fordítja meg a kardot, lentebb csúsztatva kezét.
- Csupa oroszlán minta. És a markolatgomb is, mint egy oroszlánfej. Talán nem véletlenül van a mai napig is két oroszlán a normandiai zászlón. - jegyzi meg epésen Paul a kételkedő nőnek.

Gabe közelebb hajol a fegyverhez, ami pontosan olyan, mint amilyennek leírta a férfi. Valóban ott van a repedés a csatornában, és az oroszlánok sem hiányoznak róla. Persze a végső ítéletet úgyis a képessége adja meg.
Lehúzza a kesztyűjét a jobbjáról. Vékonyka ruhadarab, tulajdonképpen semmi értelme sincs hordani, mert jó idő van, de ha hideg lenne, akkor sem melegítene egy fikarcnyit sem. Úgy tesz, mint aki csak az élét próbálgatja a kardnak, hogy valóban lehetne-e vele embert ölni. Amint a hideg fém érintkezik hüvelyujjával, Gabe szeme előtt megjelenik a Hódító, Anglia első igazi királyának tartott ember, amint egy tükör előtt segédjével öltözködik. Olyan szemszögből látja, mintha ő lenne a király és önmagát szemlélné. Bizarr.
Gyorsan el is kapja ujját és visszarángatja a kesztyűt.
- Igaza van. Hű, maga aztán valódi fanatikus. Nem gondoltam volna, hogy látatlanban is ilyen pontos leírást ad a kardról, de el kell ismernem, hogy ördöge van. Mondja, maga valami szabad napos tanár, vagy csak egyszerűen érdekli a történelem?

A győzelem akkor jó, ha édes. Paul szakállas arcán széles a mosoly, mikor is a nő végre belátja, hogy nem fülentet
- Nehéz ám hinni egy jött-ment embernek, ugye? - tromfol is a lánynak büszkén.
- És nem, nem vagyok se fanatikus, se szabadnapos tanár. Egyszerű halász volnék, mint láthatja. - mutat végig magán kampós bal kezével.
- A történelem nem különösebben érdekel. - vonja meg vállát.
- De amit már egyszer láttam életemben, főleg egy igen fontos esemény alkalmával, azt megjegyzem. Mint most magát is, kisasszony! - ha Gab nem kívánja tovább tartani a kardot, Paul vissza adja a boltosnak.
- S ha már ilyen jól összemelegedtünk, bemutatkoznék. Paul Pachner, szolgálatára, kisasszony. - hajol meg gálásan, sőt még Gab kacsóját is csókkal illeti, ha a lány azt engedi.

Éppen elindulnék segíteni Henrynek amikor belém vág a villám. Hirtelen máshol vagyok. Körülnézek és még két alak van ott egy plüssmaci és egy nagydarab fura ruhás férfi. Mégis hogyan kerültem ide? Vagyis inkább miért. A teleportációt felismeri. Azt nem tudja miért és hogyan történt. Aztán megpróbálja magát betájolni. Felnéz az égre de nem látja a csillagokat így nem tudja megmondani merre lehet.
- Ki vagy? - fordul a nagydarab férfi felé. Ekkor vette észre, hogy a puska amit szerzett eltűnt. Kellemetlen érzése támad. A férfire gyanakvón néz. Felkészül bármire. A keze is fáj ezért nem nagyon akar verekedni de ha arra kerül a sor visszaüt.

A kardra már nem tart igényt, így a boltos átveszi a férfitól és visszahelyezi a kirakatba, amit gondosan lezár. Gabe figyelmesen hallgatja, és meg kell hagyni, érdekesnek találja, hogy Paul se nem tanár se nem más, csak halász, akit a történelem sem érdekel.
- Ezek szerint akkor már volt dolga a kardal?
A kézcsókot megengedi, de nagyon szokatlan számára ez a bánásmód. Mindenesetre nem szól, csak mosolyog, akárcsak a boltos a háttérben.
- Örvendek! Az én nevem Gabrielle Zielinska. Ugye tegeződhetünk?
A fesztelen csevegést egy rengés zavarja meg. Gabe megtámaszkodik a pultban, hogy el ne essen. Még soha nem élt át földrengést, így rettegve pislog körbe, ahogy a bolt szinte teljes tartalma a földön landol. Úgy tudta, Anglia ezen része nem híres a rengésekről. Akkor mi lehet ez? Robbanás? Jó nagy lehet. Aztán besötétedik és villámlik, ami szokatlan, mert eddig szép idő volt.
Mire elcsendesedik egy kicsit a zűrzavar, az autók riasztói is elhallgatnak, akkor nagy nehezen megválik a pult éltető biztonságától.
- Ez földrengés volt?

Csendesen telik az este számomra, éppen egy olyan helyet keresek, ahol esetleg meghúzhatnám magam reggelig, és persze ahol esetleg fel tudnék mászni a csengőig, de sajnos elég kevés ilyen hely van. Zavartalanul menetelek, egészen addig amíg meg nem üti a fülem egy kellemetlen hang, egy hang melyet már oly sokszor hallottam... Kutya morgás. A probléma az, hogy most nem tudok mivel védekezni se, ezért az egyetlen lehetőség hogy futok ahogy bírok, s ezt is teszem, az egyetlen probléma hogy egy zsákutcában kötök ki. A dög ugrana, de az utolsó pillanatban belém csap valamiféle lila villám, s a következő dolog ami feltűnik az nem más, mint hogy valami teljesen más, napos helyen ácsorgok. Körbe nézek, de a villámokon kívül csak két érdekes dolgot látok a környéken, két embert. " Élettelenül " terülök el a földön, s figyelem hogy mi történik, nem nagyon akarom hogy észrevegyenek, bár az egyik már rám nézett, de hátha azt hiszi hogy valaki itt felejtett.

Bólint.
- Így is mondhatjuk. - válaszol. Paul viselkedése szokatlannak is tekinthető, hiszen egyszerre keveredik benne egy emberi én és egy asgardi is, a sok emlékkel, érzéssel. Ezért talán viselkedése is kissé szélsőséges.
- Zielinska... ez nem lengyel név? - kérdi a lányt.
A hirtelen feltámadt remegés Pault is zavarba ejti.
"Melyik Thor párti bajtársam teszi ezt?" - kérdi magában, közben kinéz az ablakon. A különös villámlást látva már kételkedni kezd előző gondolatában.
- Ez valami... nem földi... Sem a rengés... - motyogja, s megfeledkezve Gabről és a rengés okozta felfordulástól. Szinte kirobog a boltból az utcára, figyelve a különös nem természeti jelenséget. És ez a fura kacaj...
- Valami készül itt. - motyog újfent magában. Visszanézz a boltba, Gabre.
- Érdeklik a lilás fényű villámok? - kérdi.
- Ha igen, tartson velem! - invitálja meg maga mellé kalandtársnak, de egyből indul is nagy léptekkel afelé a hely felé ahová be tudja saccolni a villám becsapódását.

~ Elegem van már, vége lehetne ennek a napnak ~ gondolja magában miközben kinyitja újra a szemét, felül és körülnéz. Látja a fickót, aki ránéz és hozzászól, de előbb azt nézi meg, megvan e a ruhája amit a kezében tartott. Ha megvan kicsit megnyugodik, ha nincs akkor kicsit ideges lesz. Ezután a férfihez fordul:
- Perpillanat fogalmam sincs hogy hol vagyok és hogy mi történt velem, valami villám csapott belém, aztán itt találtam magam. Egyébként szuperhősnek készülök, elég annyit tudnod, hogy Mennydörgés a nevem. Na és te ki vagy? Szerintem egy oldalon állunk, bármi is történt most.

Albert már a frissen főzött, lágyan gőzölgő kávéjáért nyúl, amikor váratlanul megmozdul a föld. Van még annyi lélekjelenléte, hogy hirtelen hátracsusszan a régi bárszéken és az előtt ér földet a lába, hogy a kávéja reá boruljon. Csak a sötét színű, forró italtól félti a ruháját s testét, mert abba bele sem gondolt, hogy mi más eshet a fejére az italmérésben. Kellett neki egy másodperc, hogy hosszú léptekkel elinduljon a kijárat felé. Elsőként ér oda és erőteljes csuklómozdulattal nyitja ki a bejárati ajtót. Mire kiér az üzlethelyiségből, a rengésnek már vége. Viszont becsapódnak a villámok.

Maga sem tudja miért, de Albert hátán végigfut a hideg. Régi, már-már elfeledett félelem érzetét hozza vissza a sötét múltból. Idegesen a zsebébe nyúl és előkapja a kocsikulcsát. Az autójához siet, amit egyetlen gombnyomással nyit ki. Bepattan és magára rántja az ajtót. Gyors, reflexszerű mozdulattal indítja a gépjárművet. Nagy gázzal áll ki a parkolóhelyéről és a meglepődött helyieket kerülgetve indul el, a villámcsapások helyét tekintve, ellenkező irányba.
- Mekkora az esélye, hogy nem egy idegen invázió előjelei ezek a villámok?! - elmélkedik dühödten. - Hát kell ez nekem? A pélót.
Ad egy kövér gázt és az autó kirúg. Majd hirtelen ötlettől vezérelve egyik lábával a kuplungot, a másikkal pedig féket kezdte irdatlan erővel nyomni. Ha nem fogja olyan erővel a kormányt, amilyennel, egészen biztosan kirepül a szélvédőn. Szerencséjére senki sem jön mögötte így baleset nélkül meg tud állni. Vár néhány másodpercet, majd egy ipszilon manőverrel megfordul és elindul annak a helynek az irányába, ahol látta becsapódni az egyik villámot.
- Mintha egy tinihorrorban én lennék az, aki rábeszéli a többieket, hogy töltsük az éjszakát a mocsár közepén álló, elhagyatott házban...egy gyökér vagyok. - hangosan felnevet, ahogy kikerül egy rendőrautót, útban a becsapódás felé.

Adam meghallgatja a férfit, de válaszolni már nincs ideje. Rengesnél próbála talpon maradni. Aztán jön még valaki. Egy újabb férfi ám nincs nagyon ideje megnézni. Mert megjelenik egy nő és beszélni kezd. Adam megérzi, hogy valami nincs rendben. A nő felé lép nem támad, de figyeli a szörnyeket. Valahigy furcsa érzése van a nővel kapcsolatban. A nőhöz fordul.
- Én nem tudok róla, hogy ellened küldtek volna. - szól a nőhöz. Ugrásra készen áll. Ha bármi mozdul felé azonnal kitámad.
"Megint szörnyek. Gyűlölöm őket."