Tintagil kastély, Anglia (500 körül)

A Tintagil kastély, Cornwall-ban a tengerparton. Lady Igraine élt itt korábban, majd egy ideig Arthur király és Guinivere is. A rómaiak soha sem tudták bevenni ezt a helyet, most pedig a király halála után az egész hely elhagyatottá vált.

A kastély:


A látkép a kastélyból.

Merlin hívására azonnal elindultam. Persze gyalog nem volt túl gyors az út, de siettem ahogy tudtam. Megérkezésem után azonnal a kastély felé vettem az irányt. Merlin levele mindenhol biztosította az átjutást. Ahogy felértem a kastélyba elindultam megkeresni Merlint. A hír szörnyű. Bizonyára nagy szükség lesz most mindenkire.

Papi kötelességeimet végeztem a templomban, egy nőt oldoztam fel a bűnei alól, mikor megjött az üzenet. Nos igen, elszomorító dolog a halál, isten nyugasztalja őfelségét.
- Menj most leányom, s az úr kísérjen utadon. - Intek, majd miután távozott a templom egyik elhagyatott része felé veszem az irányt, ahol magamhoz veszem a felszerelésem. Kilépek a templomból, s a kastély felé veszem az irányt.

Az utazás fárasztó, de útközben egyszer sem állok meg, hozzá vagyok szokva a hajtáshoz. Végül megérkezek, nem tétovázok, Merlin után nézek, bár számítok valamilyen szintű fogadtatásra, vagy útbaigazításra.

Art épp gombát gyűjtögetett az erdőben. Mára egy jó finom gombapörköltett tervezett főzni. Bazsalikom és más fűszernövénye van, sőt még egy kisebb sótömb is. Kellemes finomság ezen a borongós, ködös napon.
Ahogy ott hajlong a fák tövénél, mozgásra figyel fel. Kíváncsian mászik fel a fa törzsén, hogy megnézze kiféle-miféle szerzett jár itt a sűrű rengeteg mélyén. Hát valami futár féle. Lemászik és köszönti a fickót. Az, minthogy felismerte, rögvest átadja a pecsétes pergament. Art megolvassa az írást. Arca elszomorodik a király halála kapcsán. Merlin szándékát csak sejti. Meg kell védeni a birodalmat a széthullástól. Egy új királyra van szükség. Art erre a szerepre nem vágyik, ahhoz ő jóval egyszerűbb. De szeretné ha békés maradna a vidék. Így felhagy a gombászással és elindul a királyi palota felé. Gyomra ma is kénytelen lesz beérni száraz lepénnyel, a remélt gombapörkölt helyet.

Én az előtérben várkoztam amióta a szolga kilépett a szobából. Nem tudtam a helyemen maradni, annyira megfogott a hely melankólikussága. Ez a hely évekkel ezelőtt nyüzsgő kastély volt, ma inkább rom. Megihlető... Addig amíg a többiek a szobájukban vártak én itt ültem az egyik árnyékos sarokban, ujjaimmal egy szomorú dalt játszottam és hagytam, hogy a hangok betöltsék a teret, jól hallhatóan, de nem zavaróan. Csendesen dúdoltam hozzá ének helyett, noha tudtam kívülről az egészet. A történet egy fiatal lányról szól, akinek a szerelme meghalt a csatában, s gyászolja minden éjjel az eltávozottat, egészen addig amíg a fájdalomtól meg nem szakad a szíve...
Akkor sem hagyom abba, csak kicsit halkabbra veszem a zenét amikor a többiek megérkeznek, és figyelem az eseményeket. Néhány hatalmas, szinte óriás ember is megjelent, és egy átlagnál magasabb, gőgös férfi nagyképpel méltatja a küldetést amit az öreg Merlyn emleget. Merlyn, persze számomra nem okoz meglepetést, élőben még nem láttam, de rengeteg dalt és mesét tudok róla, akár életrajzát is írhatnám... de ez a névtelen senki, itt igencsak zavaróan leereszkedő stílusban beszél, de mindegy. Amúgy részben igaza van, de akkor is, ezt kilehetne fejezni rendesebben is. Végre abbahagyom a dalt, és kimerészkedek az árnyékból, de szó nélkül állok oda a többiek mellé... Nem vagyok hős, nem szólok bele a hősök dolgába, legfeljebb majd kevésbé szimpatikusnak éneklem el történetüket...

Felkísérnek egy lakosztályba. Ám Merlyn nem várat sokat magára. Lemegyek többen is itt vagyunk. Mindenféle emberek vannak itt. Az útonállón meglepődik. A rómain is. A római elkezd beszélni szavaiból csepeg a gúny. A föld legerősebb mágusmesterével beszél. Mégis mit képzel magáról?
- Ki vagy Te, hogy így mersz beszélni a nagy Merlynnel? - mennydörgi a férfira. A haragjától szó szerint izzik a levegő. Keze megszorul a botján. Ha a férfi egyetlen rossz mozdulatot tesz porrá égeti.

Ahogy számítottam rá, van fogadó bizottság, sőt még lakhelyet is biztosítottak. Kicsit átvizsgálom a helyet, hajt a kíváncsiság, de végül is semmi érdekeset sem találok. Végül lehívnak a csarnokba, ahova belépvén elég sok féle és fajta emberrel találom szemben magam. Közelebb lépek és végig nézek rajtuk, bármi nemű előítéletek nélkül, pusztán csak vizsgálom őket. Végül megérkezik Merlyn is, sokat hallottam már róla, de még sose találkoztam vele személyesen, eléggé megtisztelő számomra ez a pillanat, s úgy vagyok vele hogy másoknak is, de lehet hogy tévedek, ugyanis egy római alak egy elég kelletlen megjegyzést tesz, amire én csak értetlenül nézek. Kicsit kezd feszülté válni a hangulat, de nem teszek semmit, nincs szükség a cselekvésre.

Az út se nem volt hosszú, se nem fárasztó. Art nem sietett. Aki megholt, azért már nem érdemes rohanni. A halott megvár. Míg élt, addig volt fontos sietni, gyógyítani sebeit, oltalmazni lelkét. Így mikor megérkezik a várba, első dolga megtudakolni a király nyugvóhelyét. Tisztelettel szólítja a szellemeket, hogy őrizzék a király hosszú álmában. Mert olvassa az írást és érti is. Tudja, szendergése azért is a szellemek kívánsága, hogy elméje megtisztuljon a hamis isten képétől, és újra az igaz szellemek tanítását kövesse.
Tiszteletadását követően csatlakozik társaihoz, Merlin színe előtt. Az öreget nagy főhajtással köszöntötte, hisz mindketten ugyanazt a hitet vallják. Igaz Art hatalmát nem mágiának tudja be, hanem a szellemek erejének, de legalább annyira hasznos.
Sok furcsa társa van még itt. Van aki nagyképű, van aki nagypofájú. Art csendesebb alkat, így meghúzza magát a kőfal mentén.

Fergusson áll és figyel. Többen nem reagálnak a rómaira. Dühe alábbhagy Merlyn intő szavára csak bólint. Való igaz a rómaiak túl büszke népség. Aztán Merlyn folytatja elmondja a feladatot. Az egyikük máris hevesen mellé áll. Wuttman szemébe néz. Figyeli úgy látja csak egy fanatikus. Ő maga nem csak a harcot látja de a hasznot is. Hiszen magától a nagy Merlyntől leshet el trükköket.
- Ez részemről nem kérdéses. - mosolyog az öreg mágusra. Csak fél szemmel figyeli a többieket. Nem szeretné ha a római velük tartana a többiekről sem tud sokat, de a rómaiak puhányak egyenként. Ők általában a tömegben és fegyelemben találják meg az erőt.

Mit ne mondjak, az öreg ért a buzdításhoz, szavaira csak magam elé emelem a pajzsom.
- Rendelkezz fegyveremmel Merlyn!. - Elég magabiztosra sikeredett, nem mintha nem lennék az. Egy ideig így állok, majd lentebb eresztek és ismét átlagos megtisztelt hangulatban vegyülök el a többiek között. Így belegondolván számomra furcsának tűnik hogy valaki akkora hatalommal rendelkezik, mellyel megannyi lényt az uralma alá tud hajtani, de a mai világban ezekszerint már ez sem lehetetlen.

Merlin Morgan szörnyeiről és gyászáról beszél. Rossz kombináció.
- Egy gyászoló özvegy fájdalmában nagy szörnyűségekre képes. - jegyi meg Art a sok óriás között, akik több mint egy fejjel magasabbak nála.
- Bosszút is állhat a világon, rajtunk Arthur bajtársain. Ezt meg kell előznünk! A szörnyeknek pusztulniuk kell! Morganra pedig ráfér a pihenés. - teszi hozzá. Lehumva szemeit a szellemekkel próbál beszélni. Megremeg körülötte a levegő.
- A szellemek megerősítik szavaimat. Veled tartok, vén varázsló! - emeli magasba karját, mintha jelentkezne.

Lantom játéka már rég elcsendesült, mikor a kedélyek felforrtak. A római ismét jelét adta gőgösségének, de nem foglalkoztam már vele. Mindenki, szinte egy emberként ajánlotta fel a fegyverét Merlynnek, hogy legyőzzék a gonosz boszorkányt, ki mételyezi a királyságot. Átérezve a hősi feladat fontosságát, meg a benne rejlő lehetőségeket, letérdeltem egy akkord kíséretében, és zengő hangon megszólaltam:
-Rendelkezz hát lantommal, és hangommal Bölcs Varázsló!