Le Fay kastély (500 körül)

A Le Fay család tulajdonában levő kastély, amit jó ideje már csak Morgan használ és az a körüli szinte mindig sötétségbe burkolózó erdők is a birtokhoz tartoznak.

Merlyn varázsolni kezd. Felkészülök az utazásra. De arra nem, hogy métereket zuhanok. A földet érés nem kellemes a páncél nem fog fel semmit sőt a súlya is csak növeli a kárt. Lesz pár szép foltom. Hangokat hallok közeledni. megpróbálom meghatározni az irányukat. Aztán egyetlen szó nélkül varázsolni kezdek. Ugyan a mágiám teljes potenciálját így nem lehet kihasználni de most elég lesz. A hátam mögé eresztett bal karomba gyűjtök egy maréknyi lángot, hogyha megtámadnak tudjak miből indulni. A jobb kezemben a botomat tartom és figyelek. Keresem a zaj forrását és figyelem a többieket. Ha esetleg a valami\valamik megpróbálna bekeríteni. Akkor teljes erőm használatával létrehozok pár lángcsóvát és és több kisebb kontrollált tüzet gyújtok a csapat körül.

Merlin, mágusok mágusa. Eddig csak volt mestereimtől és kocsmatöltelékektől hallottam meséket róla. Persze tudtam,hogy élő lélegző személy...de így érdekesebb volt a találkozás. Morgana a nagy fenyegetés, remélhetőleg nem a túlvilágról kell majd csodálnom tovább a szülőföldem. Merlin varázslata megkezdődik és érzem,hogy ez nem lesz jó landolás belőle. Volt már alkalmam teleportációra,de régen volt már az.

Pillanatokkal később megérkeztünk, mintha szándékosan hajított volna az öreg ide minket. Emlékeim szerint egy-két személyt teljes biztonságban átlehet küldeni máshová viszont egy kisebb sereget már nem lehet zökkenőmentesen. Egy sötét erdőbe érkezünk, nem jártam még itt ,egyáltalán nem is volt ismerős a környék. Zajok tömkelege és nevetgélés szűrődött ki a fák közül. A római azonnal parancsolgat mint valami hadsereg feje.

-"Figyelj, most nem Rómában vagyunk. Elhiszem,hogy kell egy vezető a csapat élére,de ezzel a hozzáállással nem tudod kiérdemelni". -mondom neki egy kis kuncogással fűszerezve.
-"Persze nem azért jöttem veletek,hogy a küldetés során vezére legyek a kis hadnak Morgana ellen. Nem vagyok az az alkat. Különben is, ha itt végzünk engem visszavárnak a tavernába a gyönyörű nők és a temérdek sör. "
Apró villámokat eresztek a mágusbotomba majd megpörgetem és lecsapom a földre a végét,hogy a vihardörrenéslét idézem elő vele. Mindeközben szemem szikrákat szór és a botot szorítom mellyel egy villámcsapásra van elég mágia. Utána ha lenne esetleg bármi probléma akkor több varázshoz folyamodok.
-"Remélem nem a taverna csaposa jött el értem, csak azért mert a feleségével eltöltöttem egy kis időt.....ugyan már...ez akkora bűn?" -jegyzem meg viccelődve.

Az öreg elégedettnek tűnik, s el is teleportál minket ami, hát mit ne mondjak, szokatlan és kellemetlen is egyben, bár talán csak azért mert konkrétan zuhanásnak élem meg a dolgot, bár lehet ténylegesen az is. Egy kellemetlen érkezés, majd egy még kellemetlenebb terület szemle.
~ Ejj mibe keveredtem... ~ Kelletlen gondolat, de van valami ami mégjobban belerondít a helyzetbe, méghozzá nem más, mint a római parancsolgatása.
- Sajnálatos talán római testvérem, de nem tartozunk ama harcosaid közé, kik vakon követik parancsaid. - Majd a másik alakra nézek.
- Tartok tőle fiam, hogy a pokol tornácán fogod végezni. - Sajnáló hangnemben mondtam mindezt, hisz számomra nem létezett szörnyűbb gondolat, minthogy valaki ott szenved. A női kacajokra, melyek közelednek... Nos nem tudom hogy mit kéne rájuk reagálni, de mindenesetre is éber maradok, s majd kiderül hogy kell-e használni a pajzsom, vagy sem.

Miután megérkeztem a földre, rutinosan pattantam fel, mert ugyan hányszor kellett kiugranom az emeleti ablakból, mert hazajött a ház ura? Merlyn eltűnt, de nem hibáztatom, én sem lennék itt a helyében. De most itt vagyok.
-Félre a lanttal, itt a kard és az íj ideje!
Szólalok meg, és cselekszem is eszerint, kezembe ugyanis nem egészen fél másodperc alatt egy apró nyílpuska kerül, bele pedig nyíl. Ezután pedig, a rómait egyszerűen figyelmen kívül hagyva, lassan dúdolni kezdek valami kis pajzán nótát, felvidítani a társaságot, miközben nézelődök a terepen. Értek az illúzióhoz, így nem nehéz kiszúrnom azt, tehát az erre utaló nyomokat keresem a szörnyek és nevetések hangjaiból. Ha viszont nem találom akkor ciki van... Mert akkor kisebb nagyobb valószínűséggel igazi nevető szörnyetegek mászkálnak a fák mögött

Szellemek szekerén utazva érkezik meg Art is ama sötét rengetegbe. Őt a szellemek megvédték ama káros lezuhanástól, mit legtöbb társa elszenvedett és megsínylet. Ő két szép lábára, talpra érkezik, mint egy macska.
A római fura kifejezéseket kántál.
<- Ez valami varázslat szavai? Mert nem értem mi az a falanx? Pedig beszélem nyelveteket.> - szól hozzá latin nyelven. Több társa is ellenzi a római akaratosságát. Őt nem zavarja. Elsősorban vajákos és a szellemek híve. Csak azután harcos és koránt sem vezető egyéniség. Követni viszont nagyon is tud, amíg hitét meg nem sértik.
- Pokol az nincs. - jegyzi meg Marcusnak.
- Ki gonoszul él életében azt a szellemek halála után felfalják. A jókat ellenben maguk mellé emelik. - okítja a paplovagot hallva zagyva butaságait.

- Körbe! Háttal a kör belsejének! - morogja. Nem igazán érti mit akart a római a falanx-al. Hiszen az egy támadó formáció nekik pedig védekezniük kell. Megkérdőjelezi a római ép eszét.
Nem támadó szándékkal használta a mágiát, de úgy tűnik a tündéreket ez nem érdekli. A szörnyek átrontanak a kis tüzeken. Ő gyorsan összegyűjti az összeset a bal tenyerébe. Majd felemeli a kezét. Az összegyűjtött tűz erős vakító fénnyel izzik. Nem támadás a szándéka csak az, hogy a szörny tündérek megálljanak. Reméli, hogy elég gyors lehet.
- Nem értetek jöttünk! Nem akarunk küzdeni veletek! - ordítja a fényözön alatt. Valóban nem örülne annak ha harcolnia kéne a lényekkel. Nem kételkedik a saját vagy társai erejében, de nem ezért jöttek. Most már belátja botor dolog volt védelmi kört létrehozni tűzből. Reméli, hogy a szörny tündérek nem akarnak harcolni. Ha mégis tovább támadnának megpróbál védekezni.

A ránk törő szörnyekkel egyből látom, hogy nem én vívok meg rendesen, hál istennek van egy pár megtermett vitéz katona, ki vérét ontaná a jó célért. Gyorsan bebukfencezek hát a remélhetőleg alakuló körbe, és nyílpuskácskámmal próbálok szemkörnyék felé célozni egy szörnynek, miközben ajkamon egy bátorító dal zeng, mely megtölti társaim szívét erővel, és segít leküzdeni a természetfeletti félelmet amit talán érezhetnek e korcs környéken... vala.
Közben újratöltök és célzok megint, az esetleges szörnyekkel próbálok nem közelharcba keveredni, ha nagyon muszáj, akkor tőrömmel szembecsapni őket, és arrébb lépni.

Bár nem osztja a római nézetét a civilizáltság mibenlétéről, azonban a támadó szörnyeket látva kardot ránt. Egyik társa valami kör alakzatot kiállt. Próbál is a többiekhez közelebb állni hátával, hogy szörny ne támadhasson azon irányból.
- Szellemek! Segítsetek! - míg jobbjában lévő kardját forgatva szúrja-vágja s ha kell hárítja a szörnyek szörnyű csapásait, bal tenyerével előre lökve igyekszik feléleszteni a szellemek hatalmát. Ami abból áll, hogy erős telekinetikus csapásokkal igyekszik a támadó szörnyeket fellökni.

A szellemekről hadováló társam szavain kicsit elszörnyülködök.
- Ugyan, balgaság. S sajnálatos hogy ím hamis isteneknek szenteled életed fiam, s így elfordulsz az egyetlen s igaz istentől. - Mondom kicsit lefitymálóan, s mondanám én tovább is, de nem nagyon fér bele az időmbe, ugyanis megjelenik pár apró termetű lény, tündérek, melyek nem tűnnek veszélyesnek, egészen addig amíg át nem alakulnak valamiféle groteszk teremtményekké.
- Hát ezek lennének Morgan tündérei? - Kérdem elförmedve, s fentébb emelem fegyvereim. Valaki elő áll egy okos tanáccsal, rendeződjünk kör alakba, s ám legyen, közelebb lépek a többiekhez s várok. A támadási taktikám meglehetősen egyszerű, védekezek és ütök, ha egy teremtmény esne nekem, ha kettő akkor kénytelen vagyok a nehezebb utat választani, amely igazából azért nehéz mert osztott figyelemre van szükség, miszerint az egyik lényt hárítani pajzsal, a másikat pedig fejbe vagy oldalba vágni a pöröllyel.

-"Mennyi vallásos ostobaság hagyja el ajkatokat a halál torkában !"
-"Az gondolom ha így folytatjátok hamarosan kiderül,hogy kinek is van igaza ha nem fogunk csapatként működni." - szólok oda a két vitatkozónak

~"Egy dolgot rühellek a manipuláció fegyvertárából jobban mint a pénzt, a vallást. Megtöltik balgaságokkal és mesékkel az emberek fejét aztán meg mindenki fél attól,hogy a képzeletbeli barátjuk lesújt rájuk. Vannak Istenek ez tény,de ezen Istenek valódiak. A mágia nem mese, kézzel fogható, az ujjaim között szikrázó villámok fizikai formában jelennek meg az ember szeme láttára. Istenek mint akiket az ősök imádtak nagy hatalommal bíró entitások voltak és még vannak is csak elrejtőztek vagy a háttérből segítik esetleg akadályozzák az emberek életét. A mágia az univerzum szívverése melyből születnek az Istenek és maga a varázslat. "

Amíg ezt a gondolatmenetet végigjátszottam elmémben a tartalékolt villámot elsütöm a közelemben lévő szörnyek felé. Majd arébb lépek és megidézek egy villámot az égről lehozva viszont ezt már a bottal szétszórom a közelben lévőkre, erősen koncentrálok kiszűrök mindent és 100%-os figyelmet fordítok arra,hogy egy csapattársamat se sújtson agyon a villámzápor. Remélhetőleg beválik a manőver.
-"Túl fiatal és jóképű vagyok,hogy itt hagyjam a fogamat." - Jegyzem meg a varázslat megkezdésekor.

A csata megkezdődik, s láthatóan mindenki egész jól telljesít a harctéren, legalább is akiket látok, mert van akit csak hallok, mégpedig a halálsikolyát. Meglepetten nézek a hang irányába, s mit ne mondjak, förtelmes látvány ez, főleg nekem akinek az emberi élet szent és sérthetetlen. Visszatekintve az ellenfelemre, nem úgy néz ki mint akit nagyon megviselt a csapás amit rámértem, s ez egészen meglep, hiszen meglehetősen nagyot kapott, ám két másik társam ellenfele viszont megsínylette a támadásaikat. Értetlenül állok a dolog felett
~ Hát ennyire elpuhultam volna? Nem, az lehetetlen. ~ Csóválom meg a fejem, majd védekező üzzemmódba kapcsolok, ha jön valamilyen támadás, pajzsal hárítom s csak vissza lököm az ellenségem. Ha tudok jobban végignézek a többieken.
~ Hát persze! ~ Üt belém az isteni szikra, s ahogy tudom halott társunk mellé sietek.
- Bocsájts meg uram. - Mondom mielőtt még bármit is tennék, hiszen olyasmire készülök, amit egy holtal nem igazán illik tenni, konkrétan kifosztom ha tudom, vagy legalább is elveszek tőle valamit, méghozzá nem mást, mint a kardját, s ha megvan immáron pörölyömet a földre téve a kardal térek vissza előző helyemre, s azzal próbálom meg leszúrni a szörnyeteget.

Fergusson mágiájával sikeresen távolabb tartotta a tündért. Nem véletlenül nem próbált közvetlenül támadni.
- A mágia valóban nem hatásos. Közvetlen támadásként semmiképpen. Lehetőleg ne öljétek meg őket. - válaszolja miközben a fénnyel próbálja továbbra is elvakítani a támadóikat. A rá ható mágiától érzi ugyan a bátorságot, de társuk sorsa és tapasztalatai szinte azonnal visszarántják a valóságba.
- Ez az illúzió nem a legjobb ötlet. - morogja a bárdnak. - Ha van acélhegyű nyilad azt használd inkább. Az acél megtöri a tündérvarázst. - az utolsó mondatot már mindenkinek címezte. Remélte azt is megértik, hogy nem kell őket lemészárolni elég ha szépen elkergetik őket. Eközben már átkozta magát, hogy nem hozott varázstalan acélt is magával. Hiszen az igazi vas sokkalta hatásosabb mint bármi más, ha tündérmágia megtöréséről van szó. Közben persze továbbra is védekezett a szörnyek ellen. Tartja a kör ráeső részét és a fényt egészen addig míg erejével bírja.

Az egyik közelemben lévő alak megjegyzi,hogy a mágia itt mit sem ér, fémfegyverekkel kellene támadnunk.
-"Elmondanád jó uram,hogy honnan szerzünk az erdő kellős közepén fémfegyvert?" -enyhe szarkazmussal keverve szólalok fel.
Talán ér valamit a varázsbot díszítése mely acélból van, egy-két emberi orrot már betört,de lehetséges,hogy egy behemót koponyáján szilánkosra törne. Az előző villámvonzáshoz képest csak félgőzzel,de mégis elhelyezek egy villámot a boton, viszont megpróbálok a fémdísszel ütni és nem a bot testével. Magam előtt pörgetem a botot majd a közelben lévő ellenfelek irányába lendítem. Majd elfordulok és a jobbom felé suhintok, remélhetőleg találok is a fémmel. Majd visszafordulok és úgy a balom felé suhintok ismét, félő ,hogy eltörik a fém ezeken a szörnyeken,de nincs másom sajnos. Végül a villámot kisütöm a szemben álló szörnyekre akiket már eltaláltam a fémvéggel. Reményeim szerint bejön a manőver.

Micsoda játéka a sorsnak, de pont nekem sikerült leterítenem egy félelmetes szörnyet!
-HAH!
Üvöltöm diadalmasan, majd ismét töltök és célzok és lövök. Mint egy félisten érzem magam, az izzadó lovagok mellett, hisz én egy gyönge bárd könnyedén vertem meg egy hatalmas szörnyet. Segítséget nyújtok azoknak akiknek kell, ugyanis van egy rövidkardom, melyet nem használok, így egy mozdulattal leszúrom a földbe, hogy bárki felvehesse, harcoljon csak vele egy ideig.
-Pusztuljatok nyavalyás tündérkék!
Kiabálom ahogy ismét lövök egyett

- Fiamnak ne nevezzél fémekbe burkolt barátom. Öregebb vagyok én, mint látád s gondolád. Balga istenedet hallgatám én, mikor az a földön járt. - tronfol vissza Marcusnak, nem kicsit eltúlozva az események igaz voltát.
Vajmi kétség is támadt volna szívében, hogy ama szellemek ne segítenének, a bűvös daltól tova száll szívéből messzire. Így kitart, míg csak lelke bírja. Látja ám, hogy hasztalan kardcsapási, s látá kinek pediglen hasznos. Fejét csóválva kiejti pengéjét kezéből, s nemes egyszerűséggel kapja elő két tőrét.
- Nesze nektek szemtelen szörnyetegek! - kiált fel, s máris repül a két tőr egy-egy szörnybe, hogy azok mágiamentes vaséle okozék pusztulás eme förtelmekre! - kicsit azért zavarja, hogy a szellemek nem álltak melléje harcában. Hite azonban nem csorbult semennyit sem.