Manhattan

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Manhattan

Témanyitás by Morsus on Vas. 01 Nov. 2015, 22:03

New York, Manhattan szigete. A nap állásából kb olyan 11 óra lehet, délelőtt nem sokkal. Kellemesen meleg nyári nap. Mindenki békésen áll/ül/sétál/stb a városban. Minden érzésre teljesen természetesnek tűnik. Mintha eddig is ott lettek volna, ahol most. /Kövi körben fog nekik csak feltűnni, hogy nem ott vannak, ahonnan az utolsó emlékük mondja/. A város enyhén csendes, csak autók járnak. A táblákat picit nehezebb olvasni és az első szavak, amiket kimondanak olyan kényelmetlen. Mintha mindenkinek fájna a torka.
Will Myzzrim és Elizabeth egy "Ében ital" nevű kávézóban ülnek. Először a lány elő raknak egy teát majd a fiú kap egy kávét. Mindkettőnek rémes íze van.
Killbane egy sikátorban ébred üres újságlapok alatt, bűzös és mocskos öltözékekben. A kezében egy üres whiskys üveg volt minden címke nélkül.
Sona egy templomban ül apáca ruhába és imádkozott éppen a sorok között a Krisztus szoborhoz.
Roxan egy gimnáziumban ül. A teremben még vagy harminc diák és egy picit fejét fogó tanárnő van. Miután a nő megrázza a fejét elkezd nehézkesen az emberi anatómiáról beszélni, de a szavai kicsit nehézkesek és bizonytalanok.
Mopetu egy hotel épület legtetején egy luxus lakás medencéjében úszkál mikor. A víz szinte tökéletes.
Oscar és Vipra Central Parkban ülnek és egy-egy padon nézelődnek.
Kira egy kocsiban ül. Piros lámpánál vár és a kocsi a sajátjának érzi. Benne ülni és érezni a berregő motort természetesnek tűnik.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Jenna Collins on Hétf. 02 Nov. 2015, 19:05

~Roxan~

Asszem kicsit elbóbiskoltam vagy mi, de nem hinném hogy sok mindenről lemaradtam, a tanár is fogja a fejét, banyek, lemaradtam valamiről? Kihúzom magam kissé a padban és körbenézek, lehet engem kapott el hogy alszok, vagy nem csak engem és ki van mint a többi hogy jaj nem tiszteljük és hogy neki az a dolga hogy tudást tömjön a bejünkbe bablaablablaaaah. Úgy látom a többiek egyben vannak és lázasan figyelnek, na igen, akinek szokása aludni éjszaka mint a "normális" embereknek az nem dög fáradt általában. A tanár megrázza a fejét és kezdi magyarázni tovább az anyagot, jó, semmi különleges, vissza csúszhatok, de a görnyedés helyett szó szerint lecsúszok kissé a padba és kényelmesen terülök már amennyire itt lehet. Figyelem amit mond, olyannyira hogy rajzolok is egy csesznye embert a füzet jobb margójába. Tipik punk lesz, ahogy elképzelik őket, vékony végtagokkal meg sörhassal, meg taréjjal, meg szakadt cuccokkal, olyan igazi, rajzfilmes sz*r. Meg is mosolygom ahogy alakul és egyre bénább lesz, öööcséém ennél az óránál valszeg egy pillangó libegése a lágy szellőben is jobban lekötné a figyelmem. Kajak, vajon mi folyhat oda kint, biztos érdekes az üres udvar , nézzük csak meg, de jó alaposan, mondjuk úgy egészen csengetésig. Unottan támasztom a fejem kifelé lesve, jó hogy a nyálam nem csöpög, ajh anyám, ki gondolta volna hogy ma is szénné unom magam.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
avatar
Jenna Collins
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 564
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 21

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Michael Nikostratos on Hétf. 02 Nov. 2015, 19:58

~Mopeteu Zakataka~

Unottan úszkáltam a luxus lakosztály medencéjében. Tökéletes volt a víz, és én sem tudtam elképzelni más módot, amivel tölthetném az időmet. Jó érzés úszni, a víz is tökéletes, és egyszerre fárasztó, de mégis kellemes ez a testmozgás. Megálltam a medence közepén, tempóztam, hogy fennmaradjak a víz felszínén, és körbenéztem. Igen, szerettem ezt a helyet, kellően drága, kellően modern, és kellően otthonos. Rúgtam két erősebbet, és elterültem, lebegtem a víz tetején, hagytam, hogy lassan sodródjak, miközben behunytam a szemem, és széttártam a végtagjaim. Kezdtem fáradni, és jól esett pihenni kicsit, miközben gondolkodtam azért, hogy mégis mihez kezdjek most. Végül átfordultam, és elindultam a medence széle felé. Úgy döntöttem, hogy elég volt ennyi medencézés, ideje kimenni. Ha van hifi rendszer, akkor kiérve bekapcsolom, hogy szóljon valami zene, miközben lefekszem egy napágyra, biztos van ilyen a medence mellett, ami vélhetően fedett, tehát jó idő van itt. Amennyiben mégis hideg van, akkor felkapok egy törölközőt, és bemegyek a lakásba, miközben törölgetem magam. Nem akarok megfázni.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
Michael Nikostratos
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 712
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by King Raten Chromixen on Hétf. 02 Nov. 2015, 21:37

~Oscar Bryde~

Unottan üldögéltem a padon, és néztem a járókelőket. Napfényes, kellemes időjárásunk volt, pont ideális a parkban üldögéléshez. Néha-néha ránéztem az órámra, talán vártam valakit. De az is lehet, hogy siettem valahová. Elő kellene vennem a noteszemet, és megnézni, hogy mit is terveztem mára, de valahogy lusta vagyok hozzá. Nem értem hogy felejthettem el a dolgot, de most nem is érdekel. Bedobtam egy cigarettát a számba, és rágyújtottam, az se érdekelt, ha egy dohányozni tilos tábla mellett ültem, néha jól esik egy kis kihágás. Szerettem emberek között lenni, és valamiért volt bennem egy perverz vágy arra, hogy valaki rosszul legyen. Kiabáljanak, hogy "orvost!" mire én odasietnék, és megmenteném az ember életét. Ünnepelnének érte, igen, én lennék a nap hőse. De sajnos ritkán történik ilyen, és még ritkább, hogy legyen a közelben egy orvos, aki segíteni tud. Gyakran a laikusok állják körbe a szerencsétlent, és várják, hogy kiérjen a mentő, de addigra már túl késő. Lassan sóhajtottam egyet. Sehol egy "orvost" kiáltás. Sehol egy fuldokló ember. Unalmas ez a nap, és kezdem unni a parkban üldögélést is. Hol van az a napló? Beletúrtam a mellényzsebembe, hogy megnézzem a határidőnaplómat. Mit is akartam ma csinálni?

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 880
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Timofei on Kedd 03 Nov. 2015, 14:50

Vipra

Egy padon üldögélek nyugodtan és nézelődöm, közben pedig magamon gondolkozom. Zölden izzom, akár egy neonlámpa, azért mert egy mutáns vagyok. De ha tényleg az vagyok, akkor kell lennie más képességemnek is, mert nem hiszem, hogy az izzásban merül ki minden tudásom. Azt mondjuk ki tudom mondani, hogy ez a képesség néha jól jön, néha meg nagyon nem. Például, ha sötétben kell tájékozódnom, akkor tökéletes, mert világítok, de ha a sötétben kell elbújnom, akkor meg nem jó, mert világítom. Egyszerre jó és rossz, ez vagyok én. A padon filozofálok és nézelődöm, na itt tényleg nem ér semmit a világításom, sőt a napfényben talán nem is látszik annyira. Egy hasznosabb képességnek mondjuk jobban tudnák örülni, ha már mutáns vagyok, mert kétlem, hogy ha baj van, akkor egy zöld neonlámpát hívnának segítségül. Zöld lámpa, zöld neon, zöld izzó, zöld fénypászta, zöld fény. Bár a mutáns létem megmagyarázza, hogy miért is lettem jobb és erősebb, amikor a kabátomban voltam. Most azonban sok minden más lett, a kabátom odaveszett én meg kívül-belül változtam, szóval a személyiségemen is változtathatnék. Lehetnék bátrabb is. Vao, nem hittem volna, hogy egy padon fognak megszületni a legjobb ötleteim.

_________________
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
avatar
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 19
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Bryde ikrek on Csüt. 05 Nov. 2015, 15:08

Elizabeth

A kiszolgálás az Ében ital nevű helyen egyszerűen pocsék. Már egy jó ideje, hogy rendeltem, de az a tea még mindig nem jött ki. Én meg itt ülök, miközben kismilliónyi dolgom van, de ha már megrendeltem, akkor meg is várom. Szép az idő, jó lenne egyet sétálni, bár elég sok ember van a környéken, a végén még megfertőznek a hitetlenségükkel. A legjobb az lenne, ha mindenki mutáns lenne, és sehol se lenne egyetlen ember se. Hirtelen egy teát tesznek elém, és végre valahára bele is tudok inni. Ha a Mester nem tanított volna illemre, akkor én most az egészet kiköpném, mert ez a tea rémes, már ha ez tényleg tea és nem a mosogatóvíz. Lenyelem a korty teát és aztán soha többé nem nyúlok hozzá. Borzalmas tea és az egész nap el van rontva. Hátradőlök és csak nézek ki a fejemből. A Mester mindig azt mondta, hogy mindig legyen valami dolgod, soha ne pararolj el egyetlen másodpercet se tétlenkedéssel. Ha most ezt látná, akkor biztosan kapnék a fejemre, de ő most nincs itt és ez jó jel.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
avatar
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Darren Cain on Hétf. 09 Nov. 2015, 10:29

Mr. Terrific

Kellemes New York-i délelőtt. Süt a nap, alig jár kocsi, ilyen időben öröm beülni egy kávéra. Egy üzleti ügy miatt vagyok itt, délután találkozom a (remélhetőleg) leendő ügyféllel. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen szép napon bűn nem leülni és csodálni a természetet. Beültem egy Ében Ital nevű kávézóba. Nem sokan voltunk itt, ami nem csoda, hiszen ki akar önként beülni egy Ében Ital nevű helyre? Ennyi erővel már Kávézó Teaháznak is hívhatnák. De ez most részlet kérdés. Amíg várok a teámra, egy viking kalandregényt olvasok Dr. Stephanie Millertől. Nem teljesen illik ebbe az idilli környezetbe, de hát ez volt nálam. Bár valamiért nem tudok olyan gyorsan haladni mint szoktam. de még így is majdnem egy teljes fejezetet elolvasok mire a pincérnő kihozza a kávémat. Hangjából ítélve lehet, hogy beteg. Csak nem hagynák, hogy betegen dolgozzon? Ilyen gondolatokkal közepette emelem az ajkamhoz a kávét és kortyolok belőle egy kicsit. Ahogy a nyelvemhez ér, szinte rögtön hányni támad kedvem. Életem legrosszabb kávéja, ami nagy szó, mert Consuela azt se tudta mi az amikor felvettük. De ez még ahhoz képest is pocsék. Az íz rossz, az aromák rosszak, nincs összeérve és meg mernék esküdni, hogy valaki matracán növesztették. Visszaküldetem a kávét a pincérnővel és kérek helyette egy pohár vizet, amivel leöblíthetem. Úristen. Lehet, hogy beszélnem kéne a menedzserrel.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 375
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by dr. Erwin Vayne on Hétf. 09 Nov. 2015, 10:45

Killbane

Jézus rothadó f@szát. Mi a poklot csináltam tegnap este? Ennyire nem ütöttem ki magam általános óta. Mint valami amatőr. Lerázom magamról az újság lapokat és megpróbálok felkelni. Körbenézek, de csak egy címke nélküli üres whiskys üveg van mellettem. Hol a véreres lóf@szban vagyok? Nem otthon, az biztos. Nem is baj. nincs kedvem még egyszer végig hallgatni azt, hogy mekkora szégyent hozok a családra meg Jézusra. Kell egy kocsi. Kimegyek az út mellé, hátha találok valamit, amit elvihetek. Hm, a nap állásából dél körül lehet. Akkor a kocsi még várhat. Előbb harapok valamit, aztán a gyomrom eldönti, hogy fogadja-e azt. Valami burgert vagy egy tacot. Körülnézek, hátha találok valami kaja árust. Nem mintha számítana, hiszen nincs nálam pénz. Meg se kell néznem. Ha egy újságpapír alatt ébredsz, valszeg nincs már nálad a tárcád, a slusszid vagy a veséd. Vissza kéne mennem a műhelybe. Ott van gyógysör, az majd helyre pofoz. De ahhoz kell egy kocsi. Megnézem, hogy van-e a parkoló kocsik közül olyan, amit könnyű elvinni. Ajtaja nyitva vagy nem tudom. Ha nincs, akkor vissza megyek az üvegért és azzal verem be a kocsi ablakát és onnan már nem kéne, hogy probléma legyen vele.  

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
avatar
dr. Erwin Vayne
Kalandmester

Hozzászólások száma : 375
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Kira Sign on Hétf. 09 Nov. 2015, 14:14

~Kira~

Egy piros lámpánál álltam meg éppen a kocsimmal, mikor pár pislogás után az a furcsa érzésem támad, mintha teljesen máshol lettem volna ma és hirtelen nem is jutott eszembe, hogy hova is tartok pontosan az autómmal.
~ Fú, megszédültem, vagy nem tudom mi történt, de jobb lesz figyelni, nehogy gáz legyen az úton.
Pirosnál álltam, így volt egy kis időm filózni a dolgon, bár ha ennyire el tudok bambulni, akkor lehet jobb lesz ha félrehúzódom valahol és pihenek egy kicsit, elvégre nem akarok balesetet okozni. Ha viszont eszembe jut, hogy hova is tartottam, akkor megindulok az adott irányba kocsival, szép lassan, és körültekintően. Elvégre emlékeim szerint nem sietek annyira, hogy az életbevágó legyen.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
avatar
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Morsus on Hétf. 09 Nov. 2015, 21:29

Roxan ül a suliban és unatkozik. Ahogy a tekintete kifelé járkál valami lilásat lát az égen, de hirtelen a feje megfájdul és emlékezni kezd. Eddig nem itt volt és nem így volt itt. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/ Mire a zavarában felnéz nem lát már semmit az égen. Rajta kívül senkinek sem tűnt fel semmi. Sőt még a lányra se néznek így meg se akadnak a látványán.
Will Myzzrim és Elizabeth egyszerre "ébrednek fel". Jönnek rá, hogy eddig nem itt voltak. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/ Miután feleszmélnek és érzik, hogy valami egyértelműen nem stimmel azt is meglátják, hogy csak ők ketten furcsállják a helyzetet.
Killbane lassan feltápászkodik. Megindul a kocsi felé, de ahogy lép ki a sikátorból lassan a levegőben kezd sétálni. Először ez esik le neki. Hisz ő egy mutáns. Képességei vannak. Mire elég a kocsiig, aminek nincs rendszámtáblája... sőt egyiknek sincs akkor kap a fejéhez és érzi a mentális fájdalmat, ami az emlékei járnak. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/
Mopetu kényelmesen besétál a vízből elkezd törölközni és hirtelen eszébe jut, hogy eddig nem itt volt és nem ezt csinálta. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/ Ez a ház egy igazi újgazdag kis hotel terem. Hatalmas szobákkal, tévékkel, szobrokkal.
Vipra először arra eszmél rá, hogy nem ezt a ruhát hordta eddig. Oscar a zsebébe nyúl és egy üres füzetet vesz ki. A lapok és a borító teljesen üres semmi szöveg vagy minta. Majd mindkettő rájön eddig nem itt voltak. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/ A doki látja meg, hogy Vipra világít és a fiút most kezdik el ámulva nézni a civilek. Félve és egyre idegesebben, mintha hirtelen meglátták volna, pedig eddig is nézték őt.
Kira vár és vár, de a lámpa végig piros. Lassan a mögötte állók is kezdik türelmetlenül és furcsállva nézni ezt. A lány lassan kezd emlékezni. Darabosan, de biztosan visszatérnek az emlékei. /Rakd be a linket az utolsó posztodat outról! Az az utolsó emléked mielőtt megjelentél itt!/ Körbe nézve látja, hogy mindenki más viszont megy tovább, mintha mi se történt volna.
Sona /mivel Kira nem írt vele/ továbbra is ül és imádkozik a templomban csendesen.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Timofei on Kedd 10 Nov. 2015, 14:57

Vipra
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1872p150-a-birtok#57422

Unalmas ez a folytonos üldögélés. Egyáltalán minek vagyok még itt? Itt ülök és lóbálom a lábamat a padon az új cipőmben....új cipőmben? Honnan van nekem egyáltalán új cipőm? Most, hogy megnézem, a többi ruhanemű is új és gőzöm sincs, hogy honnan van. Honnan van? Én nem ezeket viseltem eddig, egyáltalán mikor öltöztem át? És mégis mikor jöttem ide és mégis minek? Itt az utcán eléggé feltűnő látványosság lehetek, hogy, hogy eddig nem vett észre senki? ....Elszóltam magam. Elég sokan bámulnak és azt is tudom, hogy miért. De mégis hogy kerültem ide és miért nem a suliban vagyok? Mégis mi a pokol folyik itt? Idegesen nézek körbe, majd felállok a padról és hátrálni kezdek. Ideges vagyok és félek, de látszólag nem csak én vagyok ezzel így, mert a megbámulóim is kb így éreznek. Körbenézek még egyszer, majd szépen elsétálok a parkból, lehetőleg futólépésekkel, és ha egy kicsit is megmoccannak, akkor már rögtön sprintbe fogom. Vissza kéne mennem a suliba, de az mégis hol van?

_________________
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
avatar
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 19
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Kira Sign on Kedd 10 Nov. 2015, 15:04

előzmény itt: Polihisztor műhely

~Kira~

Várok, hogy a lámpa váltson, de aztán ez mégsem történik meg. Ahogy várok hirtelen nagyon megfájdul a fejem és képeket látok magam előtt, melyek gyorsan peregnek le előttem. A fejem majd szét hasad, de hamar abbamarad a flash élmény és végre újra a tényleges világban vagyok
~ Mi történt? Elraboltak és baaah még belegondolni is rossz mi történt aztán. Az a bohóc, nem bírtam megállítani, akármit is tettem. ÉS ott volt még Gabi is. ÚRISTEN GABI.
Még mindig a pirosnál állok mikor feleszmélek, viszont az autók haladnak körülöttem, mintha mi sem történt volna. Nem értettem a dolgot, vártam a zöldet, és addig is előkotortam a mobilomat, hogy felhívjam őt. Meg akarom tudni, hogy jól van -e.

/ezzel kapcsolatban jelezz pls Z, mert egy ideje csak ott van a műhelyben félholtan én meg várok, hoyg túlélte -e./

~Sona~


Egyik pillanatban még szüleim sírjához mentem megemlékezni, a következő pillanatban pedig már egy idegen templomban feszítettem apáca szerkóban egy Krisztus szobor előtt térdeltem. Csak pislogtam párat és igyekeztem nem hangosan hanem csak magamban kinyilvánítani nem tetszésemet.
~ Mi a f*sz? Egyszer megyek el imádkozni és máris apáca lett belőlem? Én minden vagyok csak nem szent életű.
Körbenéztem, hogy van e itt még valaki más is rajtam kívül, majd felegyenesedtem. Ha nem volt itt senki akkor alaposabban is körbenéztem, ha nem akkor csak szemmel, hátha látok valamit amiből kiderül, hogy hogyan kerültem ide.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
avatar
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Bryde ikrek on Kedd 10 Nov. 2015, 15:17

Elizabeth
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2930-new-york-egyetem#58697

Borzalmas tea, egyenlő borzalmas nap. Nem is értem, minek rendeltem meg. De tényleg, minek? Nem szokásom teát inni, főleg nem egy feltűnő, közösségi helyeken. Egy pillanat, én mégis mi a poklot keresek itt? Hogy kerülök ide? Nekem a New Yorki egyetemen lenne dolgom, egy feladatom, egy küldetésem. Akkor mégis miért teázom itt, egy csomó emberfajzat között? Te jó ég, azonnal le kell innen lépnem, és a New Yorki egyetem felé vennem az irányt. De mégis mikor jöttem ide? És hol van bátyó? Ha én itt vagyok, akkor ő is itt van valahol, mert eddig sehova se mentünk el a másik nélkül. Azonnal felállok, majd kimegyek és kint körbenézek. Egyáltalán, mégis hol vagyok? Nem tudom pontosan, hol vagyok és mit is keresek itt, de ami nagyon zavar, hogy nem találom Dan-t. Neki is itt kéne lennie valahol, csak nem lehettem olyan hülye, hogy egyedül jövök ide. De egyáltalán mikor jöttem én ide?

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
avatar
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Jenna Collins on Pént. 13 Nov. 2015, 00:28

Utolsó emlék - Xavier birtok

~Roxan~

Szemügyre vettem még utoljára a béna punkom és majd elkezdtem kifelé leskelődni közben halkan dobolva a ceruzámmal a füzeten. Elkezdtem unalom témában rövid kis szösszeneteket gyártani a fejemben, dal írás, fhuuu nem volt annyira rég az de mégis. Vajon össze lehetnek újra zörrenteni a bandát? Azok az idők, volt mit csinálni suli után, a füzeteinkből vadásztuk elő a kis beugró részleteket amiket tovább írtunk, állat volt, na meg a bulik, hiányzik, ahogy most a dögöm is, nézek az alkarom belső részét díszítő tetkóra, legalábbis ami látszik belőle a bundából, a kezemmel meg is borzolom egy kicsit hogy láthassam, B*zd meg Lully hogy úgy elszaladtál...
Aztán nyomottan pislogok tovább a kék égre, amikor valami lilás fény húz el, mint valami üstökös, ami olyan meglepődést vált ki belőlem hogy majdnem rárúgom az asztalt az előttem ülőre.
-A f*sz volt ez? - kiáltok fel viszonylag halkan tekintve hogy órán vagyok.
Majd megint a b*zeráns migrén, eeeh, anyádba...nyúlnék a táskámba a fájdalomcsillapítóért, de megszakad a hajolás meg beugrik valami kép, tiszta para flash, valami....parkban vagy erdős részen voltam, bokáig avarban és valami zölden izzó sráccal voltam, chh. MI a hóhér? Valaki megviccelte a cigim? Áhh azt éreztem volna, szerintem...juj lesz neki ha elkapom az illetőt. lehet hogy tényleg csak valami flash de úgy érzem valahogy nem itt kéne lennem, nézek is körbe, nem érdekes az egy kicsit hogy az osztályból én vagyok egyedül ilyen bizarr kinézettel megáldva, és ezen senki nincs meglepődve, tiszta elfogadó társadalom, kérem szépen.
Na de komolyan, akkor most mi a tosz van? Most ez a valóság vagy valami illúzió? Nem tudom milyen durva lehet vagy lehetett a buli hogy így szétvágott, csak kamillázok itt a padban hogy mi van. Na de ezzel nem várunk, derítsük csak ki! Ahogy felnyújtom a kezem már fogalmazom is hogy ki kell mennem, azaz ki fogok menni, tetszik nem tetszik de azért megadom a lehetőséget hogy rá bólintson, azért érezze már úgy hogy van egy kis hatalma vagy ilyesmi. Ezzel fel is kelek, felkapom a motyóm és  húzok is kifelé, ki a suliból az utcára, nézelődni, hátha  jön még ilyen "látomás" és lesz valami fogalmam mi is folydogál itt.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
avatar
Jenna Collins
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 564
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 21

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Darren Cain on Kedd 17 Nov. 2015, 22:53

Mr. Terrific és utolsó emléke

Ahogy várok az új kávémra azon jár az agyam, hogy mivel tudnám lemosni ezt a szörnyű ízt. Talán egy taco vagy egy pizza. Hm, nagyon ennék egy pizzát. De nem éppen ettem egyet? Igen, Max-szal ahogy a kopaszt hallgattuk. Max. Hol van Max?? Várjunk, nem jó kérdés. Se a ház se Hawaii se kopasz nincs itt. Hol vagyok én? Nem, ez se jó kérdés. Ez New York. Hogy vagyok itt? A kopasz csinálta volna? Végül is telepata... Lehetséges, hogy ilyen erős? Egyszerűen csak kimosta az agyamat és ide hozott. Minek? Miért lenne neki jó, hogy egyedül ülök egy kávézóban nem tudva, hogy mit csinálok? Ha csak nem elkezdte a kísérleteket? A francba! Nem gondoltam volna, hogy ennyire gonosz és alávaló ember! Meg kell mentenem a testvéremet! Ki másra számíthat? Talán apa tudna segíteni. A kezembe veszem a telefonom és tárcsázom őt. Ha felveszi elmondok neki mindent amennyire csak tudok. Neki vannak kapcsolatai. Ha ő felkapja az ügyet, akkor nem sokáig tud az a perverz degenerált szabadlábon maradni. Nyugi Max, jövök.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 375
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by dr. Erwin Vayne on Kedd 17 Nov. 2015, 23:50

Killbane és az utolsó emléke

Nehézkesen kelek fel. Nem tudom, hogy mit toltam tegnap, de odab.szott, az biztos. Jobban mint elsőre gondolom. Pár lépés után veszem észre, hogy a levegőben sétálok. Mi a f.sz?! Mit szívtam?! Mire emlékszek előző estéről? Azt a rohadt a fejem úgy szaggat mintha egy egész raklap kokót felszívtam volna. Várjunk. De hát pont ez történt! Buliztunk A Rodyban, kiderült, hogy mutáns vagyok. Eldobtam egy rendőr kocsit, ami menő volt. Kellett volna egy fénykép róla. Aztán börtönbe, aztán kitörtünk és mentünk a drog báróhoz. Ja, nagyjából ez történt. És most valahogy New Yorkban vagyok. Viszont isteni Killbane ilyen ruhákba nem mutatkozhat. Itt az ideje a bevásárlásnak. Hagyom a kocsikat, hiszen mi a f.sznak kellenének nekem kocsik. Tudok repülni. Vagy csak túlszívtam magam és fél óra múlva felkelek délen a hányásomban. De ki a f.szt érdekel? Most k.rva jól érzem magam és nincs megállás. Megpróbálok valami puccosabb boltba repülni. Ha van valami a közelben, akkor egyszerűen berepülök és elkezdek válogatni. Ki az a retardált, aki megállítana engem?

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
avatar
dr. Erwin Vayne
Kalandmester

Hozzászólások száma : 375
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Michael Nikostratos on Szer. 18 Nov. 2015, 19:42

Mopeteu utolsó posztja

Ahogy besétálok és törölközni kezdek, a szemem a kikészített ruhából kilógó cikkre téved. Luxus a luxusban, hirdetik a vastag betűk. Kiveszem, és beleolvasok a szálloda ismertetőjébe.
"A kitűnő London Nyc Hotel tökéletesen van elhelyezve pár percre a következőktől: Metropolitan Művészeti Múzeum, Strawberry Fields, John Lennon Memorial és Empire State Building. A birodalmi stílusú épület New York központjában helyezkedik el és 2006-ban teljesen helyreállították. A vendégek ellazulhatnak a díjnyertes étteremben, melynek könnyű ázsiai konyhája van. A vendégek megpihenhetnek a snack bárnál és ajándékszerű italokat ihatnak. A hotel fitnesz központjában ezek találhatóak: tornaterem, fitnesz órák. Bevásárló övezetben található, közel az 7th Ave aluljáró megállóhoz és színházakhoz, múzeumokhoz New York városban. A hotel 6 km-re van New York központjától. 10 perc autóút LaGuardia repülőtér repülőtértől és 15 perc séta Grand Central vasútállomásig."
Megcsóválom a fejem, és folytatom a törölközést, mikor eszembe jut, hogy előbb még az iskolában voltam. Csodálkozva nézek körbe, nem értem, én sose éltem ilyen luxusban. Megvakarom a fejem, és próbálok emlékezni, hogy mit keresek itt, illetve hogy kerültem ide az iskolából.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
Michael Nikostratos
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 712
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by King Raten Chromixen on Szer. 18 Nov. 2015, 19:58

Oscar utolsó posztja

Miután benyúlok a zsebembe, és előveszem a füzetemet, látom, hogy nincs benne semmit. Teljesen üres lapok, mintha soha nem írtam volna bele. Ez lehetetlen, évek óta hordok magamnál határidőnaplót, és írok bele rendszeresen. Persze, a telefon a menő manapság, de én ezt jobban szeretem, nem merül le, nem romlik el... De most mégis, mintha törlődött volna minden. Ekkor eszembe jut, hogy az előbb még nem itt voltam. Támadták a várost, és rájöttem, hogy szupererőm van, legalábbis egy kőnek hála az volt. Most viszont egy padon ülök, fényes nappal, és nem úgy tűnik, mintha ostrom alatt lenne a hely. Próbálom kitapogatni, hogy nálam van-e a kő. Ha nincs, akkor a múzeumba kell mennem, meg kell keressek. Így is teszek, ha nem találom magamnál.
Ha mégis itt van, akkor megnyugszom valamennyire, és hátradőlök. Hogy kerültem ide? Mi ez az egész, miért nem emlékszem semmire? Próbálok rájönni ezekre, miközben egy cigit teszek a számba, és rágyújtok.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 880
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Morsus on Szer. 18 Nov. 2015, 22:42

//Felmérés: szeretnétek, hogy ennek a kalandnak is legyen egy időpontja, mint a gótikának? Ha igen, akkor milyen időközökre gondoltatok?
Ps: itt lehet tippelni, hogy vajon mi történik itt Very Happy//

Roxanhoz fordul a tanárnő, de mikor meglátja a lányt sikoltva ugrik a falhoz.
- JÉZUSOM!
Sikoltja pánikolva a nő. Mikor mindenki meglátja a patkánylányt, mutáns sikoltásokkal ugranak kis a székeikből és menekülnek egy nagy körben előle. Majd az égen valamik megjelenek...
Will Myzzrim és Elizabeth felébrednek. Will mellett a táskájából emelkedik ki a három fémgolyója. Mintha elrejtette volna őket. A telefonja viszont nem kapcsol be. Csak egy monitor és ennyi. Senki más nem vesz észre semmi furát. Csak Elisabeth sétál ki a kávézóból zavartan. Látszik rajta is, hogy nem tudja hol van és miért, de mikor kilép és Will figyeli őt, mindketten észre veszik, hogy valamik megjelentek az égen....
Killbane összerakta ki ő és megindul egy bolt felé. Már majdnem beért az ajtón, amikor az égen megjelennek valamik...
Mopetu: a fiú elkezd körbe nézni és nem érti mit keres itt. Semmire sem emlékszik és ez a hely teljesen ismeretlen. Mégis ahogy nézelődik a hatalmas ablakokban meglát valamiket, szinte a toronyház magasságában megérkezni...
Oscar nem találja a követ, ami eddig a zsebében volt, de mégis mikor rágondol képes megidézni azt a sárgás fényt a kezéből. Pontosan ekkor elrohan előtte egy tömegtől megrémült fiatal fiú, aki zölden világít. A tömeg nem üldözi Viprát, csak rettegve húzódnak el előle. Vipra fényessége erősödik a félelemtől és érzi magán, hogy mintha több energia lenne, most benne. A tömeg hirtelen az égre tekint és a páros is látja, hogy valamik kitakarják a napot...
Kira csak ül és vár. A lámpa nem vált még mindig, ami azt jelenti, hogy lassan egy perce piros. A mobilját előveszi, de neki is csak egy kikapcsolt monitorja van. Az egész teljesen olyan, mint a telefonja, de nem kapcsol be. Majd az égen megjelennek valamik...
Sona zavartan sétál a templomban, ami éppen üres. Ez a kis templom elégé csendes és látszólag nincs itt bent senki. Ő a legelső sorban ült. Előtte az oltár, felette a Krisztus szoborral és mellette egy gyertyatartó emelvény. A szobornak nincsen arcszőrzete, se haja. Ő nem látja a kinti eseményeket és van elég furcsaság odabent.

Mindenki más látja, hogy az égen szinte egyetlen lilás villanással megjelenek űrhajók.



_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Jenna Collins on Csüt. 19 Nov. 2015, 16:36

~Roxan~

Jól van, feldobtam a praclim az égbe és határozottan jeleztem hogy el fogom hagyni a termet és ezzel fel is keltem a hátamra dobva a táskám mire rám néz a tanár és felsikolt úgy hogy majdnem eldobtam a ceruzám amit épp vettem fel a padról a füzettel együtt. Majd lassan felegyenesedtem mire már a többiek is kihúzódtam a terem másik végébe Szopacs, mert arra fogok menni srácok, el is indulok szép lassan időt hagyva hogy odébb húzzanak és azért ne tapossák sz*rrá egymást. Mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót még vissza fordulok és megjegyzek valamit unottan.
- Sokáig tartott. - egy ideje már a teremben ültem csak azért.
Közben az ablak felé néztem és megláttam hogy valamik mintha felbukkantak volna, felvonom a fél szemöldököm majd gyorsan behúzom az ajtót és elkezdek sietősen futni lefelé majd kifelé a nagy ajtón. A többi emberrel meg az ijedtségükkel nem foglalkozok, legalább elugranak az utamból.
Ha kiértem a szabad levegőre, nézegetem az égen felbukkant ömm csatahajókat vagy tudja a frász miket, ilyen úrhajószerű cuccok, áhhááá akkor nem csak képzeltem azt a lila üstökös szerű izét? Vagy igen és ez tök más..vakarom meg a fejem és jobb híján állok itt és várom mi lesz.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
avatar
Jenna Collins
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 564
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 21

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Timofei on Pént. 20 Nov. 2015, 14:59

Vipra

Ez mégis hogy történhetett meg? Mégis hogy kerülök ide? Nem, nem kéne itt lennem, az biztos. De mégis hogy lehettem akkora barom, hogy kijöttem ide, miközben izzok, mint egy neon? Futok amerre látok, majd hátrapillantok és észreveszem, hogy a tömeg nem üldöz engem. Hála az égnek, de még mindig elhúzódnak tőlem. Ez mondjuk jelen esetben nem olyan rossz. Átrohanok az úton, majd ott megállok és kifújom magam. Már megint jól megcsináltam...de egyáltalán mit csináltam? A patkány kinézetű lánnyal voltam kint az udvaron, most meg itt. Ez nekem magas. Közben magamra tekintve észreveszem hogy sokkal jobban izzom, és mintha több energia van bennem. Ez nem jó, nem jó.
- Hagyd abba, ne erősödj! - nyögöm ki, közben próbálok rájönni, hogy miért izzok ennyire. Nem akarom. Félek, nagyon félek. Nem akarom, hogy egyre jobban világítsak, mert a végén még több ember figyelmét fogom felkelteni, és aztán lehet, hogy megköveznek. Ez nem jó. Ekkor észreveszem, hogy mintha valami betakarná a Napot és a járókelők is elkezdtek valami bambulni az égen. Egy lilás villanás és az égen egy csomó......űrhajó jelenik meg. Még ez is?
- Ez csak egy rossz álom lehet. Valaki ébresszen fel.

_________________
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
avatar
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 19
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Bryde ikrek on Pént. 20 Nov. 2015, 15:48

Elizabeth

Nem értem mégis mi folyik itt. Nekem nem kéne itt lennem, vagy ha igen, akkor Danielnek is itt kéne lennie velem. Elvégre születésünk óta nem távolodtunk el egymástól, még együtt is fürödtünk, szóval nem értem. A Mester le fogja tépni a fejemet, ha megtudja mit csinálok. Időközben kijön még valaki a kávézóból és látszólag ő se tudja, hogy mégis mi a kén köves pokol folyik itt. Ekkor azonban észreveszem, hogy az égen egy lilás villanás következtében egy csomó furcsa repülő dolog jelenik meg. Űrhajók lehetnek talán, de még nem nagyon láttam ilyeneket, szóval nem tudom. Mégis mi ez? Nem tudom, hogy mégis hogy mit keresek itt, és még űrhajók is vannak? Talán...talán csak a Mester illúziója? Csak az lehet! Ez a Mester illúziója, nyilván tesztelni akar engem megint. Akkor lehet, hogy el se távolodtam otthonról? Akárhogy is, nem szabad lebőgnöm, de még azt se tudom, mit kéne tegyek.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
avatar
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Kira Sign on Szer. 25 Nov. 2015, 20:51

~Kira~

A monitorom nem kapcsol be, pedig fel volt töltve. Így telefonálni se tudtam.
- Remek egyéb furcsaság mára?
A falra festettem az ördögöt, ugyanis az égen meg is jelent a "válasz".
- Én és az a nagy szám.
Szólok, majd kicsit közelebb megyek a kocsival a zebrához, nehogy aztán kiderüljön, hogy azért nem váltott a lámpa, mert nem álltam meg elég közel az érzékelőhöz. H ennek ellenére se vált a lámpa, akkor felmérem, hogy veszélyes e a piros lámpa ellenére elindulni, ha nem, mármint nem jön semmi amivel ütköznék, akkor áthajtok a pirosan és tűzök hazafele, nem akarom megvárni míg kiderül mi ez odafent az égen. Ha veszélyes lett volna elindulni, akkor ha közel állok a járdához, megpróbálok oldalra állva leparkolni, és hagyni a kocsit a fenébe ahol van persze csak ha nem állnak mellettem is.

~ Sona~

A templom üres volt, és bár nem túl gyakran jártam templomban, hogy felismerjem egykönnyen mi nem stimmel, de az feltűnt, hogy a Krisztus szobor, hogy is mondjam eléggé szőrtelen. Ha jól rémlett nemrég a temetőben mindenhol dús hajjal és szakállal ábrázolták.
~ Ez fura, fogadni mertem volna, hogy ennek a fazonnak kellene hogy haja legyen, meg talán szakálla is. Mi van ezzel a szoborral? Miért vagyok itt, és miért van rajtam apáca ruha? Csupa kérdés, de senki sincs itt, hogy válaszoljon.
Tovább vizsgáltam a szobrot és a templom többi részét is, hogy hátha látok más furcsaságot is látok. Mert jelenleg teljes összezavarodottság van bennem és semmi más. Talán csak a vágy a válaszok után.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
avatar
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Morsus on Hétf. 30 Nov. 2015, 21:26

/Mivel 0 választ kaptam úgy veszem, hogy 12 nap elég volt nektek írni Smile /

Roxan kiront a teremből a folyosóra hallja, hogy minden teremben páni félelemmel sikoltoznak a diákok és tanárok. Majd egy furcsa gépes morgást, ami arra emlékezteti, mikor egy légkondi bekapcsol és ezt követően egy hatalmas lila villanás keretében felrobban a terem, amiből kirohant. Újabb és újabb morgásokat majd robbanásokat hall. Mire kitárja az iskola kapuit látja, hogy az egész város felett egy űrhajó sereg lebeg.
Elisabeth kintről nézi az egészet és nem tudja feldolgozni, majd a hatalmas gépek felbőgnek és egy-egy lézersugárral végig bombázzák a várost. Will még a kávézóban van, amikor az épület tetejét eléri az egyik lövés és elkezd megremegni. A törmelék kint záporként hull a lányra, de a benti daraboktól Will genetikus gömbjei megvédik.
Killbane elé lövik a sugarat és a boltból csak egy hatalmas máglyarakás marad. A férfi a bolttal szembeni épület falába csapódik. Bár neki ez nem komoly sérülés, azért megérzi az ütközés és a füle hangosan sípol.
Az egyiptomi fiú még a felső épületben volt, amikor arra egy fémlépcső zuhan, ami így összeköti az űrhajót az lakással. A hajóról humanoid alakok kezdenek átsétálni, de a ház eme részéből többet nem lát Mopetu.
Oscar és Vipra hiába vannak a park külön részein tisztán látják, ahogy az űrhajók egy hirtelen fémes zaj kiadása után lila lézernyalábokkal kezdik megtisztítania terepet. A tömeg persze pánikolva próbál menekülni, de nem nagyon van hova. Mindkét férfinak feltűnik, hogy a hajók a parkot nem támadják. Eddig úgy tűnik ez a kis zöld folt manhattanben afféle védett édenkert is.
Kira száguldva indul meg és próbál menekülni, jól is teszi, mert az űrhajók tüzelni kezdenek és szinte azonnal eltalálják az álló autókat, amik között cikázik a lány.
Sona hiába keres bárkit is a templomban a lány semmit sem talál. Legnagyobb meglepetésére az ajtó, ami a templom hátsó részeibe vezet be van zárva és mikor kicsit erősebben próbálja megnyomni azt az ajtókeretből egy darab leesik. Ez a tenyérnyi fa a földre zuhant és a keret ez alatt tömör fémből áll, amin itt egy tabletszerű érintő képernyő van beszerelve.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Kira Sign on Hétf. 30 Nov. 2015, 23:11

// Kocsival vagy futva?// // Nem mertem időt írni, mert ismerve a szerencsémet tuti következőnek nem írnék gyorsan reagot, miután mondom, hogy nekem jó x nap.//

~ Kira~

Száguldva indultam meg és még ez volt a szerencsém, mivel az űrhajók az égen tüzet nyitnak és szinte azonnal eltalálják az egy helyben álló autókat.
~ Nem szeretnék a sofőr helyében lenni, aki benne ült.
Sietek ahogy tudok é közben figyelek a környezetemre, hogy ne menjek neki senkinek és semminek és, hogy persze ne is találjanak el a lövedékeikkel az űrhajók. Ha látnék lövedéket felém haladni igyekszem kitérni és ha szükséges pajzzsal is védekezem, de nem áll szándékomban itt és most meghalni. Biztonságos helyre kell jutnom.

~ Sona~

Alaposan körbenéztem, de egy ideig nem találtam semmi furcsaságot, de mint gondoltam, nemcsak a szobor volt az egyetlen furcsa itt, azon felül persze, hogy apáca ruhában idekerültem.
A templom hátsó részébe vezető ajtó be volt zárva. Nem ez volt igazán furcsa, hanem az, hogy ahogy erősebben nyomtam meg az ajtót, egy darab fa leesett és felfedte, hogy az ajtó igazából fém és egy érintőképernyőt rejtet a faréteg alatt.
~ Modernizált a templom...
Jegyeztem miközben próbáltam működésbe hozni az érintőképernyőt és bejutni hátulra.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
avatar
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Manhattan

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.