Veszélyterem
2 / 17 oldal • Megosztás
2 / 17 oldal • 1, 2, 3 ... 9 ... 17
Re: Veszélyterem
Végül mindenki választott és az orosz srác még egy fordítót is kapott. Remek, bár ezt lehet hamarabb meg kellett volna már kapnia. Ahogy összeszámoltam csak 4-n lettek regisztráltak velem együtt.
~ Kíváncsi leszek mi lesz a különbség a két oldal között.~ Gondoltam magamban miközben oda álltam a regisztráltak csoportjához. Mikor megkezdődött a szimuláció még integettem a Regisztrálatlanok csoportjának, de főleg Lex-nek és Csillának mielőtt mindenki eltűnt volna.
A szoba amiben megjelentem olyan volt, mint a mostani szobám az iskolában, csak nagyobb és több bútorral volt berendezve.
~ Úgy néz ki Veszély tudja, hogy milyen az állom otthonom alacsony költségvetésből. De vajon ilyet szerettem volna akkor is, ha nem segítenek megtanulni a képességem használatát?~ Ekkor bekapcsolódott a Tv. Eleinte ezt még nem is tartottam volna annyira furcsának, de megláttam, hogy a konnektor mellett lógott a kábele. Aztán végig néztem a felvételt.
~ Jesszusom. Ezt vajon tényleg megtörtént? Elégé kételkedem benne, hogy Zaphire apja tényleg ilyen lett volna. Jobban kellett volna figyelnem anno, mikor erről volt szó.~ Egy kis ideig gondolkodtam, hogy most mit is tegyek, de végül úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz, ha oda megyek.
~Elképzelhető, hogy a többiek nem fognak jönni, de a képességemmel úgy se segíthetnék nekik túl sokat, ám talán tudnék időt nyerni nekik azzal, ha legalább egyikünk megjelenik.~ Ezután megkerestem a telefont és felhívtam a rendőrséget, hogy bejelentsem magam. Elvégre csak 5 percünk van, mielőtt megölik valamelyik virtuális személyt.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
Mugurama körülnéz a szobában. Azonnal elkezd pörögni az agya. első gondolata az, hogy valószínűleg ellenfeleik is az ő szintjükön vannak aztán beugrik, hogy Logan azt nem engedné. Szóval irgalmatlanul erősek. Az őrszemekről hallott már. Azok a szerkezetek valóban képesek épületeket lerombolni. Úgy gondolja a legfontosabb az, hogy ne adják fel. Nem igazán érti a feladatot, de fegyverként használható tárgyat keres. Egy kardnak nagyon örülne. Aztán villámgyorsan a fürdőbe megy és megnézi magát. A haja az első árulkodó jel. Nos ez ellen nem tud mást tenni levágja hát. Keres egy hajvágót és olyan rövidre vágja, hogy ne látszódjon. Egy hátizsákba ruhát töm és elindul kifelé az utcára. Ha talált fegyvert azt is viszi magával. Esetleg egy napszemüveget. Az utcára való kilépés előtt alaposan körülnéz. Hátha ki tud találni valamit.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
Úgy tűnik négyen leszünk regisztráltak, nem tudom mennyi és mi különbség lesz a kettő között, de majd eldől. Kissé ideges vagyok, a veszélyterem használatakor mindig, de ez csak egy olyan nagyon alap dolog, amit könnyű elfojtani. Jake elkezd integetni a másik csapatnak, ezt jómagam csak az egyik szemöldököm felvonásával figyelem, nem értem miért csinálja, hiszen még úgyis látni fogjuk őket az óra után, ami mondjuk ki tudja hogy milyen hosszú lesz, de biztos hogy nem évekig, de még csak nem is napokig fog tartani. Egy különös változás megy végbe a tájon, és hirtelen a régi sulim tornatermében találom magam.
~ Óh régi szép emlékek. ~ Mosolyodok el, most ha lenne nálam egy labda akkor a legszívesebben kosárra dobnék, de sajnos hiába nézek szét, egy működásképtelen tévén kívül nem látok semmi mást... Várjunk hogy mi? Tévé a tesiteremben? Közelebb megyek hogy alaposabban megvizsgáljam, ám nem jutok ezzel túlságosan messzire, csak annyit veszek észre hogy nincs bedugva, de ettől függetlenül bekapcsolt.
- Hát ez... - Mondanák véleményt mire az el is kezdi a műsort, úgymond. A végére zavartan megvakargatom a homlokom.
- Ilyen szörnyűségek történtek volna máshol? Nem emlékszem hogy ilyesmit tanultunk volna... - ~Meg arra sem hogy Steph apja ilyen.. Tag lett volna, meg nem is logikus mert akkor nem tanítana itt, és a többi, de lehet csak én emlékszem rosszul... Kicsit gondolkodóba esem, valódi szituáció vagy sem, életekről van szó, azt pedig nem akarom hogy miattam bárki is meghaljon, szóval az utcára veszem az utam, bár ami azt illeti nem hiszem hogy benne lettem volna bármiféle támadásban, és kezdek aggódni hogy mi lesz ebből, de végül a mobilomat előkapva felhívom a rendőrséget és feljelentem magamat, és közlöm velük hogy hol találnak, mivel innen brooklynba.. Hát fél óra alatt ne mhiszem hogy eljutok, de ha nem akarnak jönni, akkor sprintbe kezdek.

Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Két csapatra oszlunk végül, többen vagyunk regisztrálatlanok mint regisztráltak, és ezt valamilyen szinten azt hiszem hogy meg is értem, van aki azért mert elvileg ez dicsőség, én inkább azon okból választottam azt amit, mert nem akarnák úgy élni hogy tudom, meg vagyok bélyegezve mások által, és ez a... Bélyeg negatív rám nézve. Igaz lehet ez így rosszabb, de valahogy több gerincet érzek magamban így hogy e mellett döntöttem. Jake integetését még éppen látom ahogyan változik az egész, s még mosolyogva vissza intek neki, bár nem hiszem hogy látta, ámbár ki tudja. A hely ahova kerültem... Nos még mikor apámmal laktam, neki van a házában egy külön edzésre kijelölt hely, ahol annak idején engem is hosszú órákon át képzett, és ahol később ugyan így nagyon-nagyon sok órán át fejlesztettem a harctudásomat, s az erőnlétemet. Szép emlékek sokasága csap meg hirtelen, amikben nagyon könnyedén el is vesznék, ha nem zavarna meg a tőlem nem is olyan messze bekapcsolódó televízió hangja.
~ Nem emlékszem hogy ez itt lett volna... ~Nézek meglepetten, majd tipikusan csendesen végig nézem az adást. Felettébb kellemetlen, most alapesetben telefonálhatnék, de számomra ez sajnálatos módon nem opció, és még a "beszélő" szerkezet sincs meg, amit Farahnazzal pár hónapja megbeszéltem. Ki sietek a házból, meglepő módon senki sincs itthon, de ez most nem is lényeg, tudom hol van a legközelebbi rendőrkapitányság, szóval egyenesen oda megyek, futás közben pedig írom a cetlit, amin a következő szöveg szerepel: " Lex Orrin, regisztrálatlan mutáns, vigyenek a brooklyni toronyhoz. "

Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Két csapatra oszlunk, ami nem meglepő, választási lehetőség megadása után mindig ez a sablonos helyzet alakul ki, ez valamiért szokása így az embereknek, de én jómagam nem tudom hogy miért, és talán más sem, bár lehet hogy valami pszichológus tudná... Vagy tudhatja akár most is, de ahhoz meg lusta vagyok hogy felkeressek egy olyan személyt és elkezdjek ott nála kérdezősködni. Végignézve magunkon, csak négyen vagyunk regisztráltak, ami meglep, azt hittem többen leszünk majd így, de tévedtem, azt nem mondom hogy sajnos, mert valószínűleg mi járunk jobban ezzel, de mondjuk ki tudja, végül is most egy gép alakítja a sorsunkat, azok pedig megbízhatatlanok. Változik a terem, s hamarosan otthon találom magam, ugyan az a ház, ugyan az a stílus... A növényeink között vagyok, mármint a rejtegetett növényeink között, azzal a különbséggel hogy itt nem fű, hanem rendes zöldségek vannak.
~ Milyen érdekes... Szóval ilyen jól titkolom? ~ Nézek végig alaposabban rajtuk, majd megüti a tekintetem egy ablak, amin kitekintve New Yorkot látom.
- Ez.. Furcsa... - Vakargatom meg a tarkómat, kicsit idegesít hogy a gép tudja hogy hol laktam, illetve hogy hogyan nézett ki a lakás, de annak örülök hogy nem tudja mivel foglalkozik a családom, és ami bizarr az az hogy az egészet át hozta ide ebbe a városba.. nem sokkal később egy bekapcsoló tévé hozza rám a szívbajt, ami furcsa, mert be sincs dugva. Végignézem a műsort, majd vállat vonok.
- Mert miért is ne drágaságom? - Kérdem magamban, majd egy kis lusta ácsorgás után kimegyek az utcára. Ha ott látok egy rendőrautót oda sétálok, és bekopogok az ablakán.
- Helló, Alicia Havana, azt hiszem az AIM keres. - Mondom unottan.

Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
-Úúúúú csoki!- Mondom örvendezve amikor megkapom a virág helyett, és persze hogy az óra után kelleni fog majd nekem, egy virág mindig jól jön a szoba díszítéséhez, akárhogyan is néz ki, az mindig tökéletesen mutat ha az ember megfelelően helyezi el.
- Köszi szépen. - Köszönöm még meg neki, majd a hüllőre, vagy sárkány... A sárkányra nézek, és kacéran elmosolyodok.
- Helyes. - Mondom kedvesen arra hogy imád. - Nyugi, sokszor fel sem tűnik neki hogy mi folyik körülötte, a táborban nem tűnt fel neki hogy nyakon lett vágva. - Mondom már szinte nevetve, az igazán vicces volt.
- A dob is jó, és talán a legnehezebb is, de téged ismerve tuti hogy kiváló dobos lenne belőled. - Ezt amojan támogatás és biztatásképpen mondom neki, de nem hiszem hogy ebben neki bármiféle kéteje lenne. Aztán ide áll mellém az az orosz srác, rá nézek, ő pedig mosolyog.
~ Huha, ez igazán ritka jelenség nála. ~ Tekintetemen látszik hogy gondolkodok, majd viszonzom a mosolyát jómagam is egy nagyon őszinte darabbal, aranyosnak néz ki ilyenkor annak ellenére hogy mennyire komoly általában. Végül elkezd változni a szoba, Jake integetését még éppen elkapom, de mire intésre emelném a kezemet otthon találom magam ebéd közben a családommal. A tévé most furcsa módon ki volt húzva, ám még furcsább módon mégis elindult benne egy adás. Szörnyülködve néztem végig, bár tudom hogy nem valószág, a szívem mégis szinte a torkomban kezdett el dobogni.
- Ez... Ez szörnyű. - Mondom kissé dadogva, majd felállok az asztaltól, bár anyám próbál visszatartani, de nagy nehezen kitépem a kezem az övéből, magamra dobom a kabátomat, majd lendületesen kisétálok az utcára.
~ Ó istenem most mit csináljak? Mit csináljak? ~ Nézek körbe pánikolva, legalább lenne kivel beszélgetnem, akkor nem lenne ennyire szörnyű ez az egész.

Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
- A dob hozzám mindig is közelebb állt - mondta, majd kaccsíntott egyet. A terem képe megváltozott. Vaszilij egy képregényboltba találta magát, a következő pillanatban a falon lévő széles vásznú tv, ami normál esetben filmelőzeteseket mutatott, átkapcsolt valami másra. Egy fickó azt mondta, hogy ha harminc percen belül nem adja fel magát, akkor megölik a mutánsokat, valamint az Őrszemek lebombázzák egész New Yorkot.
De ez csak egy virtuális valóság. Megvonta a vállát, kilépett az üzletből, majd odament a legközelebbi rendőrkocsihoz.
- Vaszilij Dragunov vagyok, nagyon veszélyes mutáns, ja és feladom magam - mondja mosolyogva, ha talál ilyet.

Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Veszélyterem
Aisha hamar beleélte magát a veszélyterem által létrehozott szituációba, hisz az egésznek ez a lényege, nem is érti egyesek miért hagyják figyelmen kívül ezt a dolgot. Itt gyakorlás folyik, és ez olyan mintha az igazi életük lenne. Majd ha élesbe fordul a szituáció, akkor nem tudják magukat megnyugtatni, hogy ez csak egy illúzió.
És mint 16 éves lány, még ha mutáns is, egyetlen dolgot tartott fontosnak: az eddigi életét maximálisan fenntartani, és ebbe a mutáns katonaság nem fért bele. Noha képességével talán még ölni is tudna, így valószínűleg hasznos lenne a felkelő regisztrálatlanoknak, de ugyanígy segíthet az AIM-nek. Egyetlen dolgot tesz amit tehet, elindul a torony felé, vagy az első járőr felé, és megadja magát. Önként vonul bilincsbe, hagyja lekötni magát, és még vall is. Ez az túlélésre a legnagyobb esély, ezért senki sem hibáztathatja.

Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.
Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
Megkezdődik az óra és olyan helyen vagyok, ahol lennék… Miért is nem lep meg, hogy ülök egy kávézóban, előttem osztálytársaim és kártyázunk éppen? Na meg, hogy előttem igen sok az apró. Megnézem a lapjaim… Igen ez a kör is az enyém, de a TV bekapcsol és oda vonzza a tekintetem. Nézem a jelenetet, majd megrázom a fejem.
- Kizárt – mondom és lerakom a lapokat. – Kétlem, hogy bárki engedélyt adna egy város kiirtására itthon – morgom az osztálytársaimra nézek, talán megerősítést várok tőlük? magam se tudom, csak hogy felálltam és közelebb mentem a tévéhez és úgy néztem, hallgattam, csak elhinni nem voltam képes… Ez annyira durva még egy bűvész trükknek vagy viccnek is.
- Srácok, most mennem kell… utána nézek ennek és holnap suliban találkozunk. Amit nyertem abból kifizetnétek az üdítőket? Köszi. – ezzel már indulok is kifelé, hogy meginduljak az első nyilvános netes hely felé ahol ennek utána nézhetek. Ha bűvész trükk, akkor annyira túl lőtt a célon ha nem igaz… Ha viszont valóság, akkor szinte érzem ahogy a nyakamon feszül nekem is a hurok… Tudom, hogy nem tudják rólam, de akkor is. Nem regisztráltam, nem vallottam ezt be senkinek se. De lássuk előbb, hogy valóság e, vagy nem utána gondolkozhatok a többin.

"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Veszélyterem
Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, Arisawa Mugurama, Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Aisha Ayo, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov, Rosemarie Cox, Alicia Havana, Sidonie Svelhova, Ivan Vasilovij és Ingemar Fagerholm
Ketten nem tették meg, Mugurama összeszerelkezik és elindult az utcán. Igazából alig egy sarkot jut csak előre, amikor az úton néhány sarokkal lejjebb egy őrszemet pillant meg, ahogyan az egyik háznál áll. Mindennapos, ugyanis az ismert nem regisztráltak lakásait, akiket terroristaként köröztek azoknál mindig is álltak őrszemek, várva, hogy felbukkanjanak. Egyébként rendőröket is lát a fiú a környéken, mert pánikhangulat van a mutánsok miatt. A következő félórában észrevétlen tud maradni, ha akar, ha nem és végül feladja magát, akkor őt is bilincsben viszik a toronyhoz.
Liam sem adta fel magát, hanem elindult kifelé az épületből, ahogyan halad a folyosókon többen is laptop előtt ülnek, tévéadások zaja hallani, ahogyan valóban azt mondják be, hogy lebombázták a várost és közel egymillió halott van. Eléggé pánikhangulat van, hogy mi lesz, ha a mutánsok nem mennek el a toronyhoz, hogy ők is így végzik? A következő félórában észrevétlen tud maradni, ha akar, ha nem és végül feladja magát, akkor őt is bilincsben viszik a toronyhoz.
A legtöbben feladják magukat, telefonon, vagy megkeresik valamelyik rendőrt. Akik ezt megtették beültették a rendőrautóba és elvitték őket Halál Kapitány tornyához.
Dátum: a jelen.
Pár önmagát feláldozni kész regisztrálatlan és regisztrált is megjelenik a toronynál. Mindenki rendőri autóban érkezik meg, megbilincselve, rendőrök által kísérve.
Hirtelen kisebb seregnyi Őrszem bukkan fel az égen, de egyelőre semmit nem tesznek, csak lebegnek a kis társaság felett.
Illetve valamit mégis tesznek: egy látszólag ártalmatlan sugarat lőnek ki az egész környékre… amely hatására minden egyes teleport-karperec azonnal felmondja a szolgálatot, akárkin is van ilyen szerkezet. Ekkoriba az AIM ideje alatt megszokott közlekedési módszer volt a teleportálás és nagyon sok mindenki rendelkezett ilyesmivel.
A következő sugár magából a toronyból jön, annak is a legtetejéről: egy hatalmas antennaféleségből egy láthatatlan, áthatolhatatlan erőtér borítja be a környéket, amibe még épp beleesik mindenki, aki idejött. Ha megpróbálnak túl messze távolodni a toronytól, érezhetik, hogy se ki, se be nem lehet már menni. Az égen lebegő Őrszem-robotok még szintén épp az erőtéren belülre kerültek.
Ekkor pedig egy ismerős hang szólal meg kihangosítón keresztül a toronyból: Halál Kapitány hangja.
- Hm. Késtetek. És nem is vagytok annyian, mint kellene… de megértő ember vagyok, némileg. Egyelőre ennyi is elég. Szkennelés megkezdése.
Az Őrszemek ismét ártalmatlan sugarakat lőnek ki, melyek végigpásztáznak mindenkit, majd továbbítják az adatokat a toronyba, amelyből Halál Kapitány pár percnyi elemzés után ismét megszólal.
- Lex Orrin. Mutáns. Regisztrálatlan. Körözött személy. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Ingemar Fagerholm. Mutáns. Regisztrálatlan. Körözött személy. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Gulyás Csilla. Mutáns. Regisztrálatlan. Körözött személy. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Alicia Havana. Mutáns. Regisztrált. Gyanús szerepe miatt, hogy segített korábban regisztrálatlan mutánsoknak abban, hogy megbuktassák az AIM-et, illetve ismer más regisztrálatlan mutánsokat és nem adta őket fel .Ezen bűnök tekintetében körözött személynek minősítem. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Jake Hamilton. Mutáns. Regisztrált. Gyanús szerepe miatt, egy AIM-et ért támadásban, ahol feltételezhetően ő juttatta be a célszemélyeket a laborba, amit aztán elpusztítottak, körözött személynek minősítettem. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Ivan Vasilovij. Mutáns. Regisztrálatlan. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Vaszilij Dragunov. Mutáns. Regisztrálatlan. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Aisha Ayo. Mutáns. Regisztrált. Gyanús szerepe miatt korábbi ügyben, ahol regisztrálatlan mutánsok is érintettek voltak, körözött személynek minősítem. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
.
- Rosemarie Cox. Mutáns. Regisztrálatlan. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Sidonie Svelhova. Mutáns. Regisztrálatlan. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Matt Lawson. Mutáns. Regisztrált. Gyanús szerepe miatt korábbi ügyben, ahol regisztrálatlan mutánsok is érintettek voltak, körözött személynek minősítem. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
- Ó igen… Sajnos unatkoztam, amíg várakoztam, ezért végeztem a túszokkal. Jelzés azoknak, akik nem érkeztek meg időre, pedig meg kellett volna.
Ekkor a torony előtti kis téren megnyílik a talaj, és egy mechanizmus a felszínre hoz egy földalatti kínzótermet… amelyben hatalmas fémkarókra vannak tűzve a korábban a tévében látott túszok… nemre és korra való tekintet nélkül.
Majd nem sokkal ez után a föld alól előrepül iszonyatos sebességgel egy páncélos alak, és felkap egyet a karóra tűzött mutánsok közül… Őt a feje felett tartva megáll a levegőben, az Őrszemek között, és leszól a kis társaságnak.
- Az ő sorsára akartok jutni… vagy csináljuk a fájdalommentesebb módon?
(nem, nem Küklopsz az, aki Halál Kap emelget)

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Veszélyterem
Végül is sikerül megérkeznem a megadott helyre, reménykedem benne hogy elég gyors voltam és hogy nem én vagyok az egyetlen "idióta" aki hasonlóan tesz, ha többen is így cselekszünk akkor oké de ha csak én akkor meg hülye voltam. Utazás közben próbáltam lenyugtatni magam, mert iszonyatosan görcsölt a gyomrom és néha erősen megszédültem a túlzott idegességtől, s mind-e mellé nem is akárhogyan remegek, félek tőle hogy mi lesz, bár reménykedem hogy nem esik majd senkinek sem baja, ebbe beleértve jómagamat is. Kiszállítanak, s többeket is megpillanthatok végül magam körül, a többiek azok, köszönnék nekik egy alap helyzetben, akkor is ha tudom hogy ma már találkoztunk, de nem vagyok most olyan hangulatban, és nem lenne túl ajánlatos jelen helyzetben. Hamarosan hatalmas gépek jelennek meg felettünk, hallottam már róluk, ezeket így még én is felismerem, csak a nevükre nem emlékszem. Amikor kilő belőlük egy sugár megremegek, de úgy tűnik hogy ártalmatlan, legalább is egyenlőre. Úgy néz ki hogy valamiféle szerkezet lett rajtam deaktiválva, ami eddig fel sem tűnt hogy van, felettébb meglepő, de amíg ennél súlyosabb dolog nem történik addig nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Elkezdik felsorolni a neveinket, bűnt és büntetést, ami igazából mindenkinek ugyan az: halál, és ez elkeserítő, nagyon, hogy létezhettek ilyen emberek? Végül pedig közlik velünk hogy lassúak voltunk, és a szemeink előtt emelkedik fel egy rakat halott ember, állítólag azok akiket a videón láttunk. Eláll a lélegzetem, egy jó ideig csak dermedten bámulok, majd érzem ahogyan hirtelen össze szűkül a gyomrom, s a következő pillanatban egy termetes adag rókát eresztek magam elé a padlóra, majd erőteljesen megerednek a könnyeim, és továbbá fel sem bírok nézni.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
A drága rendőrbácsik készségesen tették amit tenniük kellett, beültettek a járműbe és szirénázva tova száguldottak a torony felé. Látszik rajtuk hogy ők is féltik a drágalátos életüket, meg tudom érteni őket, a helyükben lehet én sem cselekednék máshogyan... De ez csak egy erőteljes lehet. Egy rövid utazás után meg is érkezünk a toronyhoz, ahol az őszinteség kedvéért még nem igazán jártam, szóval jó megtekinteni, de azért valószínűleg jobban tetszene ha nem ilyen kellemetlen környezetben kéne. A többiek is itt vannak már, kivéve két személyt, ha jól számoltam, a bűvész meg a műszamuráj, belőlük pont nem néztem ki hogy nem jönnek majd el, hiszen az egyik állandóan azzal arcoskodik hogy ő mekkora ember, a másik meg... A másik meg egy bűvész. Jó tudni hogy ennyire bízhatnék abban hogy eljönnek értem ha esetleg elrabolnak... És ez cinizmus volt, mert most már tudom hogy eszük ágában nem lenne értem jönni, inkább otthon maradnának. Megjelenik felettünk egy rakat gépezet, akik valamiféle sugárral lövöldöznek itt ránk, kétszer is, de nem történik semmi, gondolom csak elemeztek minket, ez mindeddig nem igazán hatott meg. Elkezdik sorolni a bűneinket, ezt mind magam előtt összekulcsolt karokkal hallgatom, majd hamarosan felemelkedik előttünk egy kupac hulla, akik úgy tűnik igencsak kegyetlen halált haltak.
- Öh.. Guszta.. - Dünnyögök magammal a gyomrommal küzdve, szerencsétlenek, pedig azt hiszem a csapat nagy része igyekezett. Nem hiszem hogy személy szerint bármiféle bűnben részt vettem volna, nem olyannak ismerem maga..... Oké nem szóltam.
- Miféle megbuktatási kísérletről is van szó?... - Kérdem érdeklődve a gyomrommal küszködve.
- Természetesen, nem szándékozok ilyen sorsra jutni. - Szóval végül is bele megyek a játékba.
- Öh.. Guszta.. - Dünnyögök magammal a gyomrommal küzdve, szerencsétlenek, pedig azt hiszem a csapat nagy része igyekezett. Nem hiszem hogy személy szerint bármiféle bűnben részt vettem volna, nem olyannak ismerem maga..... Oké nem szóltam.
- Miféle megbuktatási kísérletről is van szó?... - Kérdem érdeklődve a gyomrommal küszködve.
- Természetesen, nem szándékozok ilyen sorsra jutni. - Szóval végül is bele megyek a játékba.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Miután feljelentem magam, ami kicsit hülyén hangzik, bezárnak egy rendőrségi jármű hátsó ülésére, és már útnak is indulunk ama bizonyos torony felé. Út közben meglehetősen feszengek, de mint szinte minden máshoz, próbálok ehhez is pozitívan hozzá állni, bár én elvileg most egy terrorista vagyok, szóval kegyelmet, vagy bármiféle hasonló dolgot szinte biztos hogy nem fogok kapni, bár úgy érzem nem is azért vagyunk most itt. Érkezés a toronyhoz, az út viszonylag gyors volt, nem csodálkozom, az emberek pánikolnak, és ez akár tetszik akár nem, ragadós, és ez alól a ragadósság alól. Pozitívum hogy többen is itt vagyunk, de ketten hiányoznak, és meglepő módon az egyik ebből Mugurama, aki ezek szerint inkább csak szájhős, és nem az a nagy harcos akinek beállítja, vagy képzeli magát. Kapunk két látszólag ártalmatlan lézert, amik kissé, egy nagyon kissé rám hozzák a frászt, de ezt szokásomhoz hűen nem mutatom ki, nem kell hogy a többieken is terjesszem a dolgot, úgymond, vagy fokozzam. Felsorolják a bűneinket, amihez több okból sem tudok hozzászólni, és nem is tenném, majd aztán egy rakat szerencsétlen holt teste emelkedik fel a tér közepén. Undorodva és enyhe hányingerrel nézek végig a szerencsétleneken, hogy lehet valaki ilyen szinten szívtelen? Csak így lemészárolni bárkit is, megbánás és irgalom nélkül, még olyanokat is akik meg sem érdemlik ezt... Ezért még bűnhödni fognak... De jelen helyzetben, nem tudok mit kezdeni, elkeserítő, nagyon, de bele kell hogy menjek az elszállíttatásba.
_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
A telefon után meglepő módon, szinte perceken belül itt is van értem egy járgány, amibe őszintén szólva nem nagyon akarok beszállni, de mást már úgysem tehetek, legalább is most már nem. Választhattam volna a menekülést, vagy most is megpróbálhatnék futni, de valószínűleg akkor úgy "elhasalnék" az órán ahogy vagyok, most meg már utánam is jönnének, szóval a lényeg hogy kissé nehézkesen, de végül beszállok. Pár percnyi feszült utazás következik, na nem tudom hogy csak a szimuláció miatt kerültem oda ilyen gyorsan, vagy a régi sulim valóban ennyire közel lett volna a toronyhoz, de a lényeg hogy ott vagyok, és ahogy elnézem már a többiek is szép számmal. Kiszállás után valamiféle lézer shown esünk át, amiben én mindkettőt kicsit megremegve fogadom, nem tetszik, nagyon nem. Elkezdik felolvasni a neveinket és hogy mi fog ránk várni, és igazából mindenkire ugyan az, halál, ami felettébb kényelmetlen, szóval remélem hogy ha tényleg oda kerülünk akkor a szimulációnak az előtt lesz vége mielőtt bekövetkezne. A bűnömről le merném fogadni hogy semmit sem tud valójában, bár kinézem magamból hogy segítek az... Elnyomottakon? A lényeg hogy végül is lehetséges, de ha rá kérdeznék valószínűleg nem tudna rá mit mondani, de.... Azért inkább nem kockáztatok, és bölcsen csendben maradok. A holtakra nem tudok mit mondani, féregség amit művel, és megérdemelné hogy ő is ott " díszelegjen ", melles gyomorforgató látvány, és mind-e mellé ha jól értem még fenyeget is minket...
_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Egy lány elhányta magát, persze Vaszilijt is a rosszullét kerülgeti. Mit csinálna ilyenkor Boris bácsi? Hát persze, hogy harcolna. A fiú remeg, de megembereli magát, majd a páncélos alak szemébe néz.
Közben koncentrálni kezd. Reméli, hogy a megbilincselt tenyerében képes lesz egy olyan forró sziklát kreálni, ami segítségével megolvaszthatja a bilincset, ha ez sikerült, akkor kereket oldhat, de közben kiszabadíthatja a többieket, és talán felvehetik a harcot az őrszemek ellen.
Közben koncentrálni kezd. Reméli, hogy a megbilincselt tenyerében képes lesz egy olyan forró sziklát kreálni, ami segítségével megolvaszthatja a bilincset, ha ez sikerült, akkor kereket oldhat, de közben kiszabadíthatja a többieket, és talán felvehetik a harcot az őrszemek ellen.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Veszélyterem
Ahogy figyelem és hallgatom az embereket nagyon hamar rá kell jönnöm, hogy nagyon nem vicc volt az amit láttam és nem is trükk. Póker arccal sétálok ki az épültből egy kicsit elgondolkozva. Körbe nézek, majd lassan a járda szélére sétálok és feltartom a kezem, hogy intsek egy taxit. Egy elég egyszerű terv fogalmazódik meg bennem. Oda megyek anélkül, hogy feladnám magam és majd ott meglátom, hogy mi is lesz. Ha csak blöff akkor nem teszek semmit, Ha nem az és olyanok is lesznek már ott akiknek sorsa érdekel akkor pedig valahogy nem túl feltűnően megpróbálok beavatkozni, ahogy egy jó bűvészhez illik. Míg a közönség az egyik kezemmel tett érdekes mozdulatokat lesi addig a másikkal előhúzom amit akarok.
Mikor megáll a taxi akkor beszállok és tovább merengek.
- Üdvözlöm.. Halál kapitány tornyához kérnék egy fuvart – mondom nyugodt hangon, majd előhúzok egy kis jegyzetfüzetet – Vajon az emberi kíváncsiság még hányakat csal oda? – teszem fel a kérdést magam elé mondva mintha a sofőrtől kérdezném, de lényegében magamtól, hiszen ha van ott több egyszerű ember is akkor sokkal könnyebb lesz a dolgom elvegyülve. S aztán mit is teszek? Ha valamit el kell tüntetnem és magam mellé kipakolni az megy bizonyos távból, de ha sok valamit kell, hát akkor az már keményebb feladat lesz. Póker arcom tartva nézek ki az ablakon nyugodtan, majd a mobilom előhúzom a zsebemből, s megnézem az időt, hogy hogyan is állok.
- Hallotta azt a szörnyüséget ami történt? – kérdezem csendesen a sofört, hogy ezzel is teljen az idő és ne csendben.
Mikor megáll a taxi akkor beszállok és tovább merengek.
- Üdvözlöm.. Halál kapitány tornyához kérnék egy fuvart – mondom nyugodt hangon, majd előhúzok egy kis jegyzetfüzetet – Vajon az emberi kíváncsiság még hányakat csal oda? – teszem fel a kérdést magam elé mondva mintha a sofőrtől kérdezném, de lényegében magamtól, hiszen ha van ott több egyszerű ember is akkor sokkal könnyebb lesz a dolgom elvegyülve. S aztán mit is teszek? Ha valamit el kell tüntetnem és magam mellé kipakolni az megy bizonyos távból, de ha sok valamit kell, hát akkor az már keményebb feladat lesz. Póker arcom tartva nézek ki az ablakon nyugodtan, majd a mobilom előhúzom a zsebemből, s megnézem az időt, hogy hogyan is állok.
- Hallotta azt a szörnyüséget ami történt? – kérdezem csendesen a sofört, hogy ezzel is teljen az idő és ne csendben.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Veszélyterem
Mugurama elrejtőzik ahogy tud. Ha teheti megpróbál lelépni valamerre. Reméli sikerül valahogy kikerülnie a kelepcéből. Nem szívesen küzdene meg egy őrszemmel. Az emlékei szerint a legfélelmetesebb létező harci gépek egyike az ami ott áll. Szóval még csak próbálkozni is felesleges. Inkább próbál valahogy elfutni, ha erre lát lehetőséget.
Esetleg egy taxit fogni. New York külvárosa felé próbál eljutni. Minél kijjebb a városból. Azon gondolkodik a valóságban vajon, hogyan győzték le az elképesztő túlerőben lévő őrszemeket. Nem igazán emlékszik erre. Azt tudja, hogy az AIM okozta a bukást. Ezt sok helyen mondták akkoriban a TV-ben. A fiú nem igazán tudja mit tegyen. Reméli ki tud találni valamit. Egyenlőre a menekülés a legfontosabb. A többi nem érdekli. Ha ki tudna jutni a városból akkor talán sikerül elérnie valamit.
Esetleg egy taxit fogni. New York külvárosa felé próbál eljutni. Minél kijjebb a városból. Azon gondolkodik a valóságban vajon, hogyan győzték le az elképesztő túlerőben lévő őrszemeket. Nem igazán emlékszik erre. Azt tudja, hogy az AIM okozta a bukást. Ezt sok helyen mondták akkoriban a TV-ben. A fiú nem igazán tudja mit tegyen. Reméli ki tud találni valamit. Egyenlőre a menekülés a legfontosabb. A többi nem érdekli. Ha ki tudna jutni a városból akkor talán sikerül elérnie valamit.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
A rendőrök hamar megérkeznek és gyorsan kocsiba is dugnak egy szép kis karpereccel a kezemen. Miközben oda fele tartunk, kicsit elbambulok azon, hogy mennyire valóságosan is képes létrehozni a virtuális teret a veszélyterem, valamint elgondolkodom azon, hogy a képességem vajon hogyan működne itt. Mert hát ez csak virtuális tér, odaát szerintem csak a termet látnám, ahogy különböző helyeken állnak a többiek és mozognak. Végül megérkezünk és a rendőrök oda kísérnek a többiekhez. Mit ne mondjak elégé szép tömeg összegyűlt. Sajnos két lehetőségtől tartottam. Az egyik hogy rajtam kívül senki nem jelenik meg és így képtelen leszek időt nyerni. A másik hogy majdnem mindenki megjelenik és így nem lesz kinek időt nyerni. Talán bár nem vagyok benne biztos, ha csak néhányan jelentünk volna meg, a többiek tehettek volna valamit ellene, de ha mind megjelentünk volna, akkor biztos, hogy sikerrel jártunk.. persze belehalunk, de a város megmarad. Az Őrszemrobotok hírtelen jelentek meg és sugárral végig pásztázták a környéket. Nem tudom, hogy mit csinálnak, de van egy sejtésem, hogy a következő lépés az elzárás lesz, így miközben az égen repülő hatalmas masinákat nézem, a rendőrökhöz szólok.
- Fiúk szerintem jobban járnak, ha minél hamarabb elmenekülnek innét. – Ezután nem sokkal be is igazolódik, amitől tartottam és elválasztanak minket a város többi részétől.
- Mennyien kellettünk volna? – Kérdezem, bár kétlem hogy meghallja. Persze a választ tudom, ketten hiányoztak a csapatból. Kíváncsi leszek, hogy az óra után a többieknek menyiben változik meg a hozzáállásuk Mugurama-hoz és Liam-hez ha csak így itt hagytak minket. A vádakat hallgatva a sajátomon akarva akaratlanul elmosolyodom. Nem tudok vitatkozni ellene, elvégre a szimuláció kezdetei előtti dolgokról semmit se tudunk, de kétlem hogy számítana bármit is, megtettem-e vagy sem.
- Gondolom, tárgyalást azt nem kapunk. – Jegeztem meg hangosan ismét. Aztán elégé morbid látvány tárult elém. Hiába tudtam, hogy csak szimuláció az egész még is felkavarta elégé rendesen a gyomromat. Végül Csilla is kidobja a reggelijét, amihez én is közel álltam, de megláttam hogy sárkánygyíkunk készül valamire. Gyorsan elé álltam, de közben nem vettem le a szemem Halálkapitányról.
- Ne! Ha most neki támadsz akkor gyorsan végez mindannyiunkkal és lebombázza a várost Liam és Mugurama miatt. Időt kell húznunk. – Mondtam halkan neki majd egy kis időre elhallgattam. – Persze arról gőzöm sincsen hogy hogyan de harcban nincs esélyünk. – Néztem a végén fel az égre, utalva ezzel az Őrszemrobotokra.
- Fiúk szerintem jobban járnak, ha minél hamarabb elmenekülnek innét. – Ezután nem sokkal be is igazolódik, amitől tartottam és elválasztanak minket a város többi részétől.
- Mennyien kellettünk volna? – Kérdezem, bár kétlem hogy meghallja. Persze a választ tudom, ketten hiányoztak a csapatból. Kíváncsi leszek, hogy az óra után a többieknek menyiben változik meg a hozzáállásuk Mugurama-hoz és Liam-hez ha csak így itt hagytak minket. A vádakat hallgatva a sajátomon akarva akaratlanul elmosolyodom. Nem tudok vitatkozni ellene, elvégre a szimuláció kezdetei előtti dolgokról semmit se tudunk, de kétlem hogy számítana bármit is, megtettem-e vagy sem.
- Gondolom, tárgyalást azt nem kapunk. – Jegeztem meg hangosan ismét. Aztán elégé morbid látvány tárult elém. Hiába tudtam, hogy csak szimuláció az egész még is felkavarta elégé rendesen a gyomromat. Végül Csilla is kidobja a reggelijét, amihez én is közel álltam, de megláttam hogy sárkánygyíkunk készül valamire. Gyorsan elé álltam, de közben nem vettem le a szemem Halálkapitányról.
- Ne! Ha most neki támadsz akkor gyorsan végez mindannyiunkkal és lebombázza a várost Liam és Mugurama miatt. Időt kell húznunk. – Mondtam halkan neki majd egy kis időre elhallgattam. – Persze arról gőzöm sincsen hogy hogyan de harcban nincs esélyünk. – Néztem a végén fel az égre, utalva ezzel az Őrszemrobotokra.
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
Résztvevő: Arisawa Mugurama
Mugurama nagyjából kijut a városból, a külvárosi részbe, amikor láthatja az óráján, hogy letelt az a 20 perc is pluszban, amit Halál Kapitány szabott a regisztrálatlanok számára. Nem kellett még magasabb helyre sem jutnia, ahogyan lássa, hogy az őrszemek tucatjával emelkedtek a levegőbe New York felett és valóban nekiálltak annak, hogy lebombázzák a várost. Az AIM betartotta az ígéretét, néhány őrszem arra is megtalálható volt, ahol a fiatal japán fiú is. két bomba a közelében csapódott be, érezte a forróságot, majd a fájdalom egy részét, ahogyan a tűz martaléka lett. A következő pillanatban ismét a szobában volt, ahonnan indult, mellette Veszély állt.
- Arisawa Mugurama a vizsgán megbukott és a tanóra véget ért számára. Menj a szobádba és gondolkodj azon, hogy mit is döntöttél.
Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, , Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Aisha Ayo, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov, Rosemarie Cox, Alicia Havana, Sidonie Svelhova, Ivan Vasilovij és Ingemar Fagerholm
Liam elindult, hogy a toronyhoz érkezzen, az utazás közben még a taxissal beszélgetett, aki nem igen tudott semmit sem, csak annyit, hogy végre elkapják a terroristákat, akik miatt oda jut a város, ahova. Kitette a fiatal fiút az épület előtt, az erőtéren kívül, majd a lehető leggyorsabban elhajtott.
Jake szavaira a rendőrök nem feleltek, csak továbbra is ott álltak, ellenben a fiú kapott egy nagyobb ütést a nyakára, hogy hallgasson.
Ezalatt Vasilovij-nak sikerült magát kiszabadítania.
Jake felkiáltására azonban egyelőre nem Halál kapitány felelt, hanem Veszély és a szimuláció is lefagyott erre az időre.
- Mugurama nem fog idejönni, ő feláldozott volna mindenkit a városban, a menekülést választotta, a vizsgán megbukott és a tanóra véget ért számára. Nélküle folytatjátok.
Ekkor a szimuláció is újraindult.
Dátum: a jelen.
A páncélos Halál Kapitány szótlanul figyeli a társaságot, majd amikor meglátja a közeledő Liam-ot, a sisakjába épített szkennerekkel őket is beméri. Ezután lehajítja a földre a holttestet, majd beleszól a sisakja kommunikációs csatornájába.
- Cerbera. Egy regisztrálatlan az erőtéren kívül. Hozd be őt.
Ekkor fényesség veszi körbe Liam-ot, egy pillanattal később már az erőtéren belül van. A magasból megszólítja őket Halál Kapitány.
- Liam V. Blacksong. Mutáns. Regisztrálatlan. Körözött személy. Azonnali elkülönítés és elszállítás, majd halál.
Ezután a Kapitány leszáll, és végignézett a társaságon.
- Fizikai ellenállást nem tanúsított egyik elítélt sem, kivéve egyet…
Vasilovij-ovra néz, aki épp szabadította ki magát a bilincsekből, és egy szinte szemmel nem is látható gyorsaságú bénítósugarat lő ki rá a páncél tenyeréből. Ivan azonnal mozgásképtelenné válik ettől.
[i]- … Ivan Vasilovij. Ártalmatlanítva. Az elítéltek kérdései és megjegyzései számon kívül hagyva. Az amerikai jogtörvények szerint az elítélteknek jogukban áll hallgatni, ügyvédet fogadni, bírósági tárgyaláson részt venni… Jelen elítélteknél ezen jogok eltörölve. Az AIM által körözött, regisztrálatlan, illetve terrorcselekménnyel vádolt személyek azonnal elkülönítendők, mert kiszámíthatatlan, agresszív tagjai a társadalomnak.
Miközben ezeket a szavakat mondja unottan, a Kapitány egy-egy halálos sugarat lő az Ivan-t korábban őrző rendőrökre, akik élve elégnek.
- A törvény fenntartására alkalmatlan rendfenntartó erők szintén nem érdemelnek kegyelmet. Az elítéltek egyetlen joga… meghallgatni az üzenetet, hogy végre megértsék. Üzenet lejátszása.
Ekkor a torony egyik falán egy hatalmas kivetítő jelenik meg egy elcsúszó fal mögött, melyen maga az Egyesült Államok másodszor is újraválasztott, eddig óriási népszerűségnek örvendő elnöke, Barack Obama jelenik meg – mindenki tudja, hogy végül a Harmadik világháborúban kivégezték a Fehérházban, a temetéséről az Asgardiak gondoskodtak Hawaii-n.. Arca gondterhelt, az idős kor ráncai most még inkább meglátszanak rajta. Mellette, egyik oldalán ott áll Malcolm Specter, az AIM ismert vezérigazgatója, másik oldalán pedig New York akkori polgármestere, Michael Munroe.
- Nehéz idők ezek, honfitársaim. 2009-ben, amikor változást hoztunk erre a gyönyörű és erős nemzetre, még nem is sejtettem, hogy egy nap… ilyen döntést kell hoznom. De meg kellett hoznom, mert… ahogy arról Mr. Malcolm Specter, az országunk gazdaságát fellendítő AIM vezérigazgatója, valamint New York polgármestere, Mr. Michael Munroe biztosított… nincs más megoldás. Az agresszív, kontrollálhatatlan mutáns és egyéb erőkkel rendelkező terroristák megfojtják ezt az országot. Az elmúlt években csak New Yorkot több támadás érte, mint valaha az amerikai történelem során. Küszöbön áll egy háború is Wakanda zsarnoki nemzetével, honfitársaim, és ezekben a zord időkben nem engedhetjük, hogy belülről is gyengítsék Amerikát. A mai, indianapolisi robbantás… az engedélyemmel történt, de csak miután meggyőződtünk róla, hogy már csak mutáns terroristák maradtak a városban annak szinte teljes evakuálása után. Jól tudom, hogy a döntésem sok ellenséget szerez majd nekem, és kész vagyok lemondani, ha a helyzet úgy kívánja… de Mr. Specter véleménye szerint sem volt más lehetőségünk. Legyen ez egy figyelmeztetés minden terroristának az országunkban, hogy nem hagyjuk magunkat! Regisztráljanak, ahogy azt az AIM kéri Önöktől, a saját biztonságunk érdekében! Muszáj kontrollálni ezeket a hatalmas erőket, amelyek egyes személyekben lakoznak, különben nem vár más erre az országra, csak a totális káosz és anarchia… és Wakanda egyből lesújt ránk. A New Yorkban bujkáló regisztrálatlanokat épp ezért kell… azonnali hatállyal elkülöníteni. A feladat végrehajtására Mr. Specter már kijelölte egyik megbízható katonáját, aki ezekben a percekben gyűjti össze ezeket a terroristákat, hogy aztán megtegye velük, amit kell. Szabad kezet adok neki… és a regisztrálatlanoktól, valamint a terrorcselekményekkel gyanúsított személyektől… megvonom polgári, alkotmányos jogaikat, hogy--
Ezzel a Kapitány lekapcsolja a videót.
- Ennyi elég. Most végre értitek, hogy TI vagytok a bűnözők… és mi a rend fenntartói. Ellenetek van az egész ország. A társadalom söpredéke vagytok… és az életetek az én kezemben van. Térdeljetek le, és kulcsoljátok össze a kezeiteket a tarkótok mögött.
Adta ki a parancsot azoknak, akik még állva voltak. Amint ez megtörtént és végül Liam-on is bilincs volt Halál kapitány újra megszólalt.
-Az ellenállás hasztalan. Az elítéltek szállíthatók
Ekkor az Őrszemek közelebb lebegnek a kis társasághoz, és egyszerűen felkapják őket a kezeikkel, erősen szorítva őket. Amennyiben bárki a legcsekélyebb ellenállást is tanúsítja, úgy azonnal képesség-dezintegráló sugarat kap. Halál Kapitány is felemelkedik, majd megszűnik a teljes erőtér a torony körül, és az Őrszemek vele együtt indulnak meg az Atlanti-óceán felé. Az Őrszemek pár perc alatt megérkeznek a mesterséges köd lepte Raft börtönkomplexum udvarára…
Hozzáfűzni való, akkoriban, az AIM ideje alatt Wakandában Apokalipszis uralkodott és a szokásos mutánsvilágot akarta létrehozni.

- Áúcs. - Kiáltottam fel az ütés nyomán és a földre estem. Közben Liam is megérkezik. Szerencsére még sem hagyott itt minket. Azonban Mugurama úgy néz ki elfutott. Pedig csak egy szimuláció volt, még csak nem is a valóság. Ezzel ha a többiek előtt nem is, előttem biztos elásta magát. Ahogy a földön feküdtem Csillára pillantottam. Nem tudtam mit eszik Mugurama-n, de kétlem, hogy ezek után továbbra is fognak kavarni.
~Idióták, nektek akartam jót átkozott zsaruk.~ Gondoltam magamban, de nem szóltam semmit. Megpróbáltam vissza felállni, de ekkor Vasilovij őreit elporlasztja Halálkapitány. A döbbenettől képtelen voltam megmozdulni, így a földön maradtam.
~ Tényleg ilyen kegyetlen lett volna? A saját embereit is gondolkodás nélkül feláldozta, csak mert Ivan szabadulni akart? Zaphire apja tényleg ilyen kegyetlen lenne?~ Ekkor lejátsszák a videó felvételt, amit az egykori elnök készített és így már egy két dolog érthetővé válik. Eddig sajnáltam, hogy kivégezték a harmadik világháborúban, viszont most első alkalommal elgondolkodtam rajta, hogy lehet jobban jártunk így. Végül mindanyiunknak le kell térdelnie és a tarkójára tenni a kezét. Mivel én alapból térdeltem így már csak a kezemet kellett a tarkóra tennem, amit meg is tettem. Közben végig néztem a többieken, és ha valaki esetleg megint ellenkezni akart volna, akkor oda kiálltam neki egy szimpla „NE!”-t nehogy újabb ártatlanok vagy esetleg valamelyikünk halljon meg. Persze jól tudom, hogy ezzel azt kockáztattam, hogy kapok egy rúgást hátulról, de inkább mint hogy újabb áldozatok legyenek. Ez amúgy is csak egy szimuláció, komoly sérülést csak nem szerezhetek. Végül az Őrszemek fognak meg minket és szállítana el valahova. Mit ne mondjak repültem már kényelemesebben is.
~Idióták, nektek akartam jót átkozott zsaruk.~ Gondoltam magamban, de nem szóltam semmit. Megpróbáltam vissza felállni, de ekkor Vasilovij őreit elporlasztja Halálkapitány. A döbbenettől képtelen voltam megmozdulni, így a földön maradtam.
~ Tényleg ilyen kegyetlen lett volna? A saját embereit is gondolkodás nélkül feláldozta, csak mert Ivan szabadulni akart? Zaphire apja tényleg ilyen kegyetlen lenne?~ Ekkor lejátsszák a videó felvételt, amit az egykori elnök készített és így már egy két dolog érthetővé válik. Eddig sajnáltam, hogy kivégezték a harmadik világháborúban, viszont most első alkalommal elgondolkodtam rajta, hogy lehet jobban jártunk így. Végül mindanyiunknak le kell térdelnie és a tarkójára tenni a kezét. Mivel én alapból térdeltem így már csak a kezemet kellett a tarkóra tennem, amit meg is tettem. Közben végig néztem a többieken, és ha valaki esetleg megint ellenkezni akart volna, akkor oda kiálltam neki egy szimpla „NE!”-t nehogy újabb ártatlanok vagy esetleg valamelyikünk halljon meg. Persze jól tudom, hogy ezzel azt kockáztattam, hogy kapok egy rúgást hátulról, de inkább mint hogy újabb áldozatok legyenek. Ez amúgy is csak egy szimuláció, komoly sérülést csak nem szerezhetek. Végül az Őrszemek fognak meg minket és szállítana el valahova. Mit ne mondjak repültem már kényelemesebben is.
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
//Srácok, akkor mondom így is, ha nem volt teljesen világos. Halál Kapitány nem egyenlő Zaphire apjával, csak egy klónja, mivel tudják a karakterek, hogy Halál Kapitány még a Bukás előtt halálát lelte a Raft-on.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Veszélyterem
Továbbra is csak lefelé nézek, és nem bírok, illetve egyszerűen nem merek fel nézni, csak hallgatom ami körülöttem történik, de a hangok sem igazán tetszenek, ez így olyan mint.. Mint amikor kicsi voltam, és egy szobában kellett aludni a szüleimmel, valami horror film ment, én pedig nem tudtam aludni, és nézni sem mertem, de a hangok is szörnyűek voltak... Szerencse hogy az ide költözéssel, mármint amerikásba.. Ez nagyon parasztosra sikeredett, de a lényeg hogy ezzel megoldódott, ám ez most egy abszolult hasonló helyzet, csak más környezet, más korosztály, és kissé sokkal, de sokkal élesebb szituáció. Egy pillanatra minden mintha megállna, és tisztán hallható, hogy Mugurama megbukott a teszten, és erre mit mondjak? Csalódtam benne, több okból is, de nem akarom azokat felsorolni ide, hiszen fölösleges lenne. Letörlöm az idő közben előtört újabb könnyeimet miközben a volt elnök szavait hallgatom, ami valóban megmagyarázza a dolgokat, de nem hiszem hogy ezt alaposan átgondolta, hiszen egy csapat tinédzser vagyunk csak, bár tudom hogy nem személyesen nekünk szól a dolog, s hogy más volt a helyzet, de tegyük fel hogy van egy regisztrálatlan három éves kislány, akkor őt is kivégzik csak mert regisztrálatlan?... Nincs átgondolva megfelelően, nagyon nincsen. A parancsnak megfelelően kissé hátrébb lépek, majd letérdelek, bár hátrébb lépni nem kellett, de a hányásomba nem fogok beletérdelni. Nem sokkal ezután elragad az egyik szerkezet, ami eléggé szorít, így meglehetősen kellemetlenné téve az utazást.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Veszélyterem
Nos nagyon úgy néz ki a helyzet hogy Mugurama megbukott, ami engem nem lep meg valahogy nem is néztem ki többet a kínai... Vagy Japán?... Mindegy, a vágott szemű fajtájából, és úgy isten igazából nem lep meg a dolog, Liam azonban végül be esik, és hát le a kalappal, ő úgy tűnik hogy menet közben meggondolta magát és inkább jött velünk rothadni, illetve kivégeztetni önön drága személyét. Közben a sárkányunk kaő valamiféle sugarat ami után már nem ficánkol, és az őt kísérő két őr is el lett hamvasztva, nos az biztos hogy gyorsabb halál mint a karóba húzás, és valószínűleg nem is annyira kellemetlen, vagy ha mégis akkor nem olyan sokáig. Hamarosan megjelenik a nem is olyan régen meggyilkolt elnök, akit olyan hű de nagyon sokan sajnáltak elvileg, ám az alapján amit mond, nem értem hogy milyen alapon tették. Lehet hogy az öregség egyik velejárója hogy egy ilyen megfontolatlan lépést tesz, vagy az is megeshet hogy befolyásolták szerencsétlent, hiszen most úgyis rossz emberekről van szó. Igazából úgy különösebben semmit sem akarok hozzá fűzni, köcsög vén öreg néger, de hát ez van, ez hozzá már úgy sem jut el, és végül is megkapta ezért amit megérdemelt, szóval ez van.
- Persze csak haladjunk... - Mondom a térdelős dologra, és teszem is, nem szeretem ezt az órát, sok értelmetlen öldöklés meg erőszak, és megcsókolhatják a seggemet tök ártatlan vagyok! A gépek meg megint szorítanak, így kényelmetlenné teszik az utat, remek, idegesítő virtuális valóság...
- Persze csak haladjunk... - Mondom a térdelős dologra, és teszem is, nem szeretem ezt az órát, sok értelmetlen öldöklés meg erőszak, és megcsókolhatják a seggemet tök ártatlan vagyok! A gépek meg megint szorítanak, így kényelmetlenné teszik az utat, remek, idegesítő virtuális valóság...
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Egy pillanatra úgy tűnik hogy megáll az idő, kissé megkönnyebbülök, hiszen ez így érezteti velem hogy ez nem a valóság, ám közlik velünk hogy Mugurama megbukott a teszten. Ezzel sem nőtt a szememben, sőt, inkább szépen elásta magát, de eddig is tudtam hogy nem sokkal több mint egy átlagos szájhős, ezt már hónapokkal ezelőtt, a táborban is bebizonyította, éppen ezért nem túl szimpatikus. Végül ismételten elindulnak a dolgok, és megérkezik Liam is, aztán pedig Vasilovij próbál szabadulni, de nem jut sokáig vele mert elég gyorsan telibe találja a kapitány egy sugárral, amely után úgy tűnik hogy nem igazán tud mozogni, sehogyan sem, s nem sokkal egy adag fölösleges, és roppantmód idegesítő beszéd után, az őt ide kísérő rendőröket is szénné égeti, amivel mostmár igencsak szúrja a szememet ez az alak, hiszen ezek rendes, dolgozó, és valószínűleg családos emberek voltak, akik vélhetően még csak nem is voltak mutánsok, és egyáltalán nem érdemelték azt amit most kaptak. Ezért a legszívesebben nekirontanék ennek az állatnak, akin úgy tűnik hogy egyáltalán nincsen semmiféle póráz, de nem teszem, hiszen azzal valószínűleg nem csak magamat sodornám veszélybe. Eztán hogy értsük miért nincsen semmiféle jogunk, és miért randalírozhat itt ez a marha így büntetlenül, és Obama láttán szinte le esik az állam. Nehezemre esik elhinni hogy ezt valóban ő mondta, de miért is hazudnának nekünk?... Az öreg vagy iszonyatosan ostoba volt, vagy elvakult, vagy pedig kihasználták és manipulálták, így nem tudom hogy rámondhatom-e hogy megérdemelte a halált... Nem... Azt senki sem érdemli, még a legrosszabbak sem... Végül térdre parancsolnak minket, amire jómagam természetesen szó nélkül ereszkedem, majd hagyom hogy az egyik gépezet felmarkoljon. Mivel nagyon szorít, és így kegyetlenül kényelmetlen ez az egész, próbálom kissé szétfeszíteni a gépezet kezeit, vagy legalább ellen feszíteni, mert addig sem annyira kényelmetlen a dolog, hiszen elvonom róla a fizikai munkával a figyelmem.
_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Veszélyterem
Vaszilij lelöki a bilincset, majd elvigyorodik. A szemeivel elkezdi keresni a menekülési útvonalat. Halál Kapitány észrevette, elkezd valamit monologizálni, kitartotta a tenyerét, majd a következő pillanatban. Vaszilij érezte, ahogy a sugár átmegy a testén, megbénítva azt. A következő pedig az volt, ahogy Obama elnök arról tart beszédet, hogy ezek a náci módszerek mennyire jogosak. Jelenleg semmivel nem próbálkozhat, így inkább várja, hogy börtönbe szállítsák.
Majd ott minden kialakul.
Majd ott minden kialakul.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
2 / 17 oldal • 1, 2, 3 ... 9 ... 17
2 / 17 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|