Re: Veszélyterem

by **Shadow** Vas. 04 Márc. 2012, 14:32

Hallgatom a taxis szavait útközben és egyre jobban átérzem, hogy abban az időben azaz most mennyire manipulálva voltak az emberek. Vagy csak mennyire nem akarták látni az igazságot. Lassan előhúzom a zsebemből a pakli kártyát és kevergetem miközben haladunk a torony felé. Csak érjek oda időben. Mikor végre megérkezünk akkor a fuvardíjat kipengetem a taxisnak majd kiszállok. Nagyot nyelek, majd sóhajtok és megindulok gyalog az erőtér felé, bár hamarosan megspórolnak nekem némi gyaloglást, mikor egyszerűen beteleportálnak fehér fénnyel… Hatás vadász cucc az már tuti. Az ujjaim lassan járnak és forgatják a lapokat, miközben felnézek a Halál Kapitányra mikor a nevem és a bűnöm mondja. Póker arcot vágok az egészhez, s próbálom magam lefoglalni egy kicsit a kártyával, hogy ne látszódjon, hogy remegek. Meg van az első bukás… Szóval ő magára gondolt és menekült… vajon ő döntött helyesen, vagy mi? A túlélési ösztön és a kötelesség tudat értelmetlen harca ez, semmi más, hiszen nincs jó vagy rossz döntés itt… csak rosszabb és még rosszabb. Lassan nézek körbe a helyen, nézem az áldozatokat, majd a többieket, s minden ellenállás nélkül megyek közelebb hozzájuk, ha távolabb lennék, s miközben a kezemben lévő paklit látszólag zsebre vágom tekintetem a kivégzett rendőrökre siklik, s ha van rá lehetőségem lenyúlok egy szolgálati pisztolyt a képességemmel amint közelebb érek, s letérdelek. persze abban a pillanatban, mikor a paklit is eltűntetem a zsebemben. Ezután rakom tarkóra a kezem és hagyom, hogy tegyék velem amit akarnak. Az elnök szavai után úgy se érdemes itt semmit se tenni egyenlőre, hiszen még az átlag emberek is ha lehet még jobban jogosnak érzik, hogy így bánnak velünk.
- Ha nem csinálunk túl nagy hülyeséget akkor nem lesz baj – suttogom a többieknek. Majd a szállítás jön. Ha észrevették, hogy „bűvészkedek”, akkor lehet az utam nem is még annyira se „kellemes” mint különben.

by **Thorhalla** Vas. 04 Márc. 2012, 18:38

Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, , Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Aisha Ayo, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov, Alicia Havana, Ivan Vasilovij és Ingemar Fagerholm

Liam sikeresen a képesség használva el tudott „emelni” egy pisztolyt anélkül, hogy feltűnt volna bárkinek is.
A repülés úgy negyed órán át tarthat, legalább is a társaság így érzékeli, aminek a végén megérkeztek a Raftra. A mai kinézetét mindenki ismeri a börtönnek, nos ez, ami most fogadta őket közel sem hasonlított erre. Az épületek ugyanolyanok, mint manapság, azonban itt most még a napfény sem süt át az állandó, mesterségesen generált ködön, hatalmas tornyok magasodnak mindenhonnan, melyekből automata fegyverek figyelik a rabok minden lépését, és a vastag fémfalakon lehetetlen átlátni. Az udvaron nincs semmi, csak sima beton végig.

Veszélyterem - Page 3 Fortress

Az Őrszemek a magasból ejtik le a kis társaság tagjait az udvarra, de még annyira nem magasról, hogy komolyabb kárt tegyenek bennük. Eddigre Vaszilijen is elmúlt a kábítás és már képes mozogni ő is. Aki nem tudott jól leérkezni, annak a bokája, vagy a térde bánta a leérkezést és kisebb zúzódásokat szenvedett el. Az esés itt valóban megtörtént a veszélyteremben, így az elszenvedett sérülések is valósak lettek. Halál Kapitány leszáll melléjük, majd nem sokkal később fegyveres, maszkos őrök rohannak ki a foglyok köré. Talán nem is emberek, olyan tökéletes összhangban mozognak mind… Nem bíznak semmit a véletlenre, és a tucatnyi őr egyszerre lőfegyverrel és késsel jelenik meg. Tengernyi egyéb fegyver és eszköz is van még náluk.

Veszélyterem - Page 3 Hunk

A mesterségesen generált köd szinte mindent beborít, a napsugarak is alig-alig hatolnak át a csupafém épületre, de még így is látni a pár méterre masírozó foglyokat, akik valószínűleg már régebb óta vannak itt. Arcukat kendő borítja, csuklóik és bokáik megerősített bilincsekkel vannak biztosítva, fülükön pedig fejhallgató, hogy a külvilágból egyáltalán semmit ne érzékeljenek – csak az őket kínzó őrök veréseit a gumibotokkal.

Veszélyterem - Page 3 Fugitives

Az udvar fölött magasodó épületből embertelen zajok, sikolyok, halálhörgések hangzanak fel olykor-olykor… csak Halál Kapitány töri meg a borzalmas hangokat.

- Megérkeztünk. Elítéltek elszállítása a Raft börtönkomplexumba megtörtént. Férgek… itt fogtok meghalni.

by **Svarog** Kedd 06 Márc. 2012, 08:28

~Rohadt szemetek~ gondolta Vaszilij mikor leérkezett. Szerencsére már tudott mozogni, de inkább úgy tett mint aki nem mozog. Remélte, hogy ezzel pár őrt maga köré gyűjt akik próbálják felállítani. Próbál nem mozogni, úgy tesz mint aki halott vagy elájult. Elég ostoba cselekedet, de ahogy Nogurama is mondta, Mutáns légy büszke. Ő nem fog egy sitten meghalni.
Ha az őrök odalépnek hozzá, akkor elkapja a bokáját az egyiknek, ezzel próbálva a földre teremteni, majd jól irányzott ütéssel elkábítja. A többi őr pedig, hát lehet imprózni.

by **Shadow** Szer. 07 Márc. 2012, 23:02

Az utazás alatt kicsit fészkelődök, de nem túl sokat és feltűnően, csupán a bilincset vizsgálgatom, s próbálom képesség nélkül kinyittani, vagy legalábbis kihúzni belőle az egyik kezemet nem túl feltűnően. Ki azonban még nem próbálom nyitni vagy levenni, csak tudni akarom, hogy ha nagyon muszáj akkor hamar tudok e belőle szabadulni vagy sem. Amint megérkezünk az úti célhoz és „óvatosan” lepakolnak minket, akkor próbálok finoman talajt érni és leguggolni, ha lehet seggre ülés vagy előre esés nélkül. Nem akarok pofára eséssel nyitni itt, arra még úgy is lesz lehetőségem, ha jól érzem, már amennyire „gyengéden” bánnak velünk. Nem állok fel hanem csak ha sikerült megőriznem az egyensúlyom akkor letérdelek, s úgy nézek körbe. A fogadóbizottságot nézem, majd pedig amikor feltűnnek előttünk akkor a már ott raboskodókat. Hát a pókerarcom meg-meg remeg igen erősen és félelem is csillan a szemeimben ahogy nézem, hogy hogyan is bánnak itt a rabokkal… más hallani róla és teljesen más látni is…”Kicsit” félelmetes és egyre jobban elfelejtem, hogy ez valóság minél jobban figyelem ezt a helyet.

by **Steven** Pént. 09 Márc. 2012, 17:33

A repülés meglehetősen kényelmetlen volt, de mikor már épp kezdtem volna megszokni, megérkeztünk az úti célhoz.
~ Az utóbbi időben egyre kellemetlenebb és kellemetlenebb módját találom meg a repüléseknek. Legközelebb vajon mi lesz? Egy a hátamba szúrt vasdarabbal fognak reptetni, mint ha egy kötözött sonka lennék?.. Ez nagyon nem tűnik kellemes helynek.~ Jegyeztem meg magamban, mikor megláttam a köddel borított börtön komplexumot. Úgy nézet ki, mint ha a középkori stílust kombinálták volna a modern technikával, és ez a véleményem az után se változott, hogy megérkeztünk. Na igen, az érkezés se volt egy kellemes kis landolás. Ugyan az a probléma merült fel, mint egy hónapja a túrán, mikor Zaphire ejtett le minket csak épp most nem pár cm magasságból történt ez az esés. Ennek hála sikerült igen keményen lehorzsolnom a vállamat és még néhány apróbb sérülést szenvednem más testrészeimen.
~A fenébe is, miért kell mindig ejteni?~ Szitkozódom magamban, miközben próbálok talpra állni. Ezután a többiekhez siettem, de közülük is főleg Lex-et és Csillát néztem meg.
- Mindenki jól van? –Kérdeztem, de ekkor megérkezet halál kapitány is valamint az őrség akik valahol a Terminátor és a .
~ Oké most már hivatalosan is tele van a gatyám. De nyugi ez csak virtuális valóság. Nem fognak tudni megölni minket… Nem de bár?~ Kezdek kicsit aggódni, hogy esetleg néhány kisseb karcolásnál komolyabb sérüléseket is szerezhetünk, már csak azért is mert én máris szereztem egy komolyabb sérülést. Rendkívül sajgott a vállam, de próbáltam ennek nem jelét adni, nehogy gyenge pontként vegyék számításba. Persze a sérülés álcázásában nem segített az, hogy a ruha is elszakadt ott. A drámai bejelentés után egy kicsit vártam, hogy mit fog mondani, ugyan is elégé úgy fejezte be a mondatott, mint ha még valamit mondani akarna utána. Mindenesetre új információt nem közölt velünk az tuti.
- Öhm.. Igen.. Más egyéb? – Kérdeztem, de közben egy kicsit eltávolodtam a többiektől. Lehetséges hogy a kérdésemmel kicsit felbőszítettem, és nem akarom hogy ha engem megtámad akkor a többieknek bántódásuk esen.

by **Sarah** Kedd 13 Márc. 2012, 07:17

Hamarosan megérkezünk a Raftra, amiről talán kicsit meglepő de még én is tudom hogy hogyan néz ki de ez... Nos nem hasonlít a jelenkori önmagára, vagyis de, csak ijesztőbb és van itt jó pár dolog ami nem szeretném ha például rám lőne. Maga az utazás egy idő után úgy tűnt hogy viszonylag megszokható, vagy talán csak a vér szorult ki a törzsemből és azért nem éreztem annyira kényelmetlennek? Lehetséges ez egyáltalán? Mindenesetre is az út nem túl hosszú, s közben igyekszem lehiggadni, elterelni a gondolataimat arról a sok szerencsétlen halottról akiket a toronynál lehetett látni, de így egyedül, hogy csak a fájdalom társul mellém, és ő sem túl sokáig, így nem igazán megy... Az érkezés után konkrétan csak ledobtak minket, amit én egy igencsak hangos sikítással kísérek, majd a földel való találkozásnál egy roppanásra leszek figyelmes. Pár röpke pillanatig fel sem fogom hogy mi történt, egészen pontosan addig nem amíg be nem sajog a bokám, és nem kicsi sajgásról van most szó... Természetesen mind-e mellé még viszonylag elterülök a földön, ami egyéb fájdalmakkal jár, de próbálok felkelni, és úgy tűnik hogy nem tört el a lábam, de iszonyatosan fájdalmas, és nehéz rá állni, ezért igazából térdelve nézem tovább az eseményeket, a bokámat szorongatva. Hamarosan körbevesznek minket, és én nem értem minek ez a felhajtás, hiszen már az előző szituációban is lehetetlen volt a szökés, és itt se látok rá több lehetőséget. Nem messze tőlünk még menetel egy csapat... Rabszolga, akikről ha más helyzetben lennénk, valószínűleg valami egészen más jutna az eszembe, és nem azon töprengenék hogy vajon mi vár ránk, hogy mi is erre a sorsra jutunk, vagy valami rosszabbra? A kapitány szavaira nincs mit mondanom, semmi újat nem mondott.

by **Teddy** Kedd 13 Márc. 2012, 07:28

Az utazás... Pocsék, így ahogy mondom, egyszerűen pocsék, s hogy őszinte legyek ennél még a tömegközlekedés is jobb, bár néha ott is nehezedik ekkora nyomás az emberre, talán ezért nem is használom, és megyek inkább gyalog, agy szállíttatom magam valami szerencsétlennel akit megtalálok, bár jó biztosan rá tudnám venni magam hogy felüljek egy buszra mert átlagosan annyira nagyon nem vészes a helyzet, de akkor sem tetszik, bár ezután biztosnak tűnik hogy máshogyan fogok hozzá állni az ilyen dolgokhoz. Az út végén le ejtenek minket, ami felettébb kellemetlen eredménnyel jár, mivel az esés igencsak élethűnek tűnik, így egy pillanatra reakcióként teljesen megfeszülök, és konkrétan leblokkolok, és úgy esek a padlóra ahogy éppen vagyok, szóval elég furcsa helyzetben, és úgy néz ki hogy ezt a térdem bánta, és így utólag jobban átnézve igencsak valószínű hogy nagyon gyorsan foltok lesznek mindkettőn. Alaposabban körülnézve ez a hely úgy néz ki mint egy... Horror ház, egy nagyon jól kidolgozott darab, ahova csak nagyon kevesek mernek bemenni, mi pedig úgy érzem hogy itt bele fogunk tartozni abba a nagyon kevésbe. Nem messze tőlünk egy csapat rab masírozik, és elég érdekes látványt nyújtanak, még jó hogy nem bőrszerelést erőszakoltak rájuk, bár úgy jobban bele illenének a képbe... Beteg perverz emberek. Arra amit hozzánk vágnak, mármint hogy itt fogunk megrothadni, kénytelen vagyok reakcióként megvakarni a tarkómat.
-Egyértelmű kapitány ismét lecsapott.- Mondom higgadtan, ámbár igencsak elegem van ebből az alakból, meg ebből az egész helyzetből, ha tudnám ezt az egész placcot a pokolra küldeném, de ugyebár nem tudom, és valószínűleg egy perc alatt lyukasra szaggatnának. Fogytán a türelmem, ami nálam egy nagyon ritka dolog, és tényleg nagyon ritka.

by **Reptile** Kedd 13 Márc. 2012, 07:39

Az út alatt végig próbáltam feszegetni a gép kezeit, úgymond, valóban csak azon igyekeztem hogy járjon a vér a végtagjaimban, mert igazából azoknak esett az egész a legrosszabbul, na meg persze így valamilyen szinten jómagam számára is kényelmesebbé tettem az utat, és talán még erősödtem is, bár jelen helyzetben nem igazán ez volt az elsődleges oka annak hogy ezt csinálom. Az érkezés kellemetlen, a levegőben próbálok gyorsan kapcsolni, majd az érkezést egy könnyed gurulással megfűszerezni, hogy le vegyem a lábaimról a terhelést, s ha ez jól jön össze akkor elvileg elkerülhetem a károsodásokat, ami nem igazán kéne jelen helyzetben. Hamarosan körbevesz minket egy csapatnyi katona akik.. Valahogy nem tűnnek túlságosan emberinek, vagy csak nagyon profik, mindenesetre is haragosan tekintek végig rajtuk, majd a társaimra terelem a tekintetem és felmérem hogy kivel mi van, s ha valakinek szükséges a lába miatt akkor támogatom, hogy képes legyen járni. Azért veszem le a tekintetemet a katonákról, mert feltételezem amíg mi nem vagyunk agresszívak, addig ők sem támadnak ránk, legalább is egyenlőre nem, bár elnézve a tőlünk nem messze menetelőket... Már nem vagyok úgy igazán biztos benne, bár nekem feltűnne ha valaki megpróbál megtámadni, és ha valóban így van akkor próbálok hárítani, már ha a késsel szúrnak és nem lőnek, mert az ellen nem igazán tudok mit csinálni, kés ellen meg... Csuklót megragadva tovább húzni a támadót a saját lendületével, majd ugyan így ráfogni a vállára s még ugyan ezen lendület, plusz egy kis lábmunkával a földre vinni, majd testsúlyt használva ránehezedni a kifeszített könyökre és eltörni azt... Térdel természetesen... De mint mondtam nem hiszem hogy agresszívak lesznek most még, így hát ez csak egy vészterv, ha esetleg mégis. Egyesek pedig túlságosan.. Lazán... Veszik közülünk a dolgokat, amit nem értek, mert ha ez az egész valós lenne, akkor valószínűleg már lelőtték volna őket.

by **Thorhalla** Kedd 13 Márc. 2012, 10:52

Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, , Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Aisha Ayo, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov, Alicia Havana, Ivan Vasilovij és Ingemar Fagerholm

Liam az út során ki tudta nyitni a bilincsét és megtudott tőle szabadulni észrevétel nélkül. Az őrök nem támadtak senkire sem, aki nem lépett fel ellenségesen az irányukba. Egyedül Vaszilij volt az, aki támadott, sikerült megragadnia az egyik őr lábát, kirántani is, de az őr nem esett el, meg tudta tartani az egyensúlyát valahogyan, majd határozott mozdulattal rúgta fejbe a fiút. Mindenki halotta a reccsenést, majd Vaszilij orrából dőlni kezdett a vér, az orra eltörött a fiúnak.

Veszélyterem - Page 3 00120

Halál Kapitány oda sem figyel a rabok rimánkodására vagy ökörködésére, csak megnyom egy gombot a páncélja karján, mire különös erejű sugár csap ki belőle, végig az egész társaságon. Mindenki a földre rogy, majd amikor pár másodperc múlva elmúlik a bénítás hatása… felállva érezhetik, hogy a képességeik eltűntek. Liam dolgai, amiket a másik dimenzióban tartott egyszerűen leestek a földre, így a pisztoly is, illetve minden más, amit ott tárolt. Ekkor átkutattak mindenkit. Akinél bármilyen fegyver, vagy egyéb eszköz van, attól elveszik azt.

- Képesség-dezintegráló. Amíg nem oldom fel a testetekben a sugár hatását, egyszerű emberek vagytok. Nem… csúszómászó férgek. A kezemben vagytok. A törvény szigora lesújtott rátok. Vihetik őket.

Ezzel az őrök megragadják a legyengült fiatal férfiakat és nőket, és a cellák felé viszik őket. Amikor beérnek az udvarról az épület sötét folyosóira, szétválnak, és mindenkit a saját cellájába viszik.

Veszélyterem - Page 3 00120

Sötét, nyirkos cella. Alig jön be valami fény, és az is csak egy pár méteres részre irányul rá a kis, rácsos ablakból a falon. Egyáltalán semmilyen bútor nincs idebent: se ágy, se szék, de még mosdó vagy vécécsésze sem. A rabok kénytelenek a földön aludni, a földre piszkítani és mosdás vagy bármilyen tisztálkodási lehetőség nélkül élni. A rácsos ablak és a különleges fémmel megerősített fal csak az elsődleges vonal, mögöttük láthatatlan, áthatolhatatlan erőtér akadályozza meg a szökési kísérleteket. Ajtó sehol, a rabokat felülről, egy kis lyukon át dobják le ide, majd létrán húzzák fel őket, ha szükséges. Ezt a kis lyukat természetesen szintén erőtér védi. A rabok egyetlen kapcsolata a külvilággal pár hangszóró a falon, melyeken keresztül olykor az őrök vagy mások üzeneteit hallhatják.

Veszélyterem - Page 3 Cell

Mindenkit megfosztva az erejétől és/vagy fegyvereitől hajítják le egy kis lyukon keresztül a cellája fémes padlójára. Nagyot puffannak, majd hallják, ahogy becsukódik a fejük fölött a kis rés. Sehol semmi: se semmilyen bútor, vagy mosdó, vagy vécécsésze… Alig-alig áramlik be némi fény egy rácsozott, erőtérrel védett ablakon át. Hideg van és totális csend…

Mire a szemük nagyjából hozzászokik a sötéthez, egy géphang szólal meg a falakon található hangfalak egyikéből.

- Vetkőzzön le.

by **Svarog** Pént. 16 Márc. 2012, 08:50

Vaszilij a cellában találja magát, nem sikerült a terve, és az orra is betört. Felnézz a plafonon lévő üregre, majd elfintorodik. Ha tudna repülni, de akkor mi a biztosíték, hogy nem lövik le.
Egy géphang meg azt akarja, hogy vetkőzzön le. Vaszilij már épp azon van, hogy valamilyen ütős visszavágással védekezzen, de inkább vetkőzni kezd, de azért csak megereszti.
- Figyelj már, nem tudom, hogy ti mutánsellenesek milyenek vagytok, de hogy engem meztelenül akarsz látni, az bizonyos problémákat vett fel veletek kapcsolatban. Magyarul szerintem elég perverzek vagytok, japán rajzfilmeket véletlenül nem néztek?

by **Steven** Pént. 16 Márc. 2012, 18:47

Újabb esés újabb szörnyű érkezés. Szerencsém volt, hogy nem tört ki a nyakam. Ettől függetlenül sajgott mindenem, a kezem pedig rendkívül fájt amihez most már a lábam is csatlakozott.
~Ez a gyakorlat egy kész kínzás… mi lehet a lényege?~ Gondolkodtam rajta, miközben próbálok legalább felülni. A cella elégé barátságtalan. Az egyetlen dolog, ami nyugtatónak találok az a sötétség. Bár igaz hogy nincs meg a képességem, de ettől függetlenül még mindig jobban érzem itt magam.
- Van a közelben valaki? – Kiálltok, hátha közel vagyunk egymáshoz. Valószínűnek tartom, hogy a többiek is ilyen helyen vannak, mivel a sötét cellával biztos nem engem akartak fusztráltá tenni. Az ablakon, ami fény bejön, az is barátságtalan. Semmi nem látszik a rácson kívül. Annak az érzetét kelti mint ha nem is lenne ezen a cellán kívül semmi. Mint ha egy horror filmben lennénk.
- Most jól jönne Zaphire. Ő biztos tudja, hogy mit kellett volna tenni. – Mondtam halkan, miközben a rácson nézek ki. Aztán jött a gépies hangon az utasítás. Egy-két pillanatig nem tudtam, hogy megtegyem-e vagy sem, azért még is csak egy gyakorlat, és bármenyire is otthon érzem itt az iskolában magam, nem akarom, hogy tanáraim meztelenül lássanak. Már pedig jól tudom, hogy most is figyelnek. Végül elkezdek vetkőzni egészen gatyáig. Ott megint egy kicsit gondolkodom, hogy most le vegyem-e vagy sem. Végül úgy döntöttem, hogy azért nincs olyan rossz testem, had lássák, ha látni akarják. Ennek ellenére ameddig lehetett, addig takartam kezemmel nemiszervemet.

by **Sarah** Hétf. 19 Márc. 2012, 04:41

Vaszilij támad... S nem tudom hogy ez mennyire jó ötlet, gondoljunk bele, ezzel egyszer már korábban csúnyán megjárta, most pedig egy csapat... Valami is körülvesz minket, és nem tűnnek úriembereknek. Főleg hogy betörik az orrát, aminek a hangjától végig fut a hátamon a hideg és enyhén reszketni kezdek. Végül valaki felsegít a földről, ám de minek? Már megint telibe kap egy sugár, amitől kénytelen vagyok a padlón hemperegni, ám ez nem tart sokáig, s miután eme hatása elmúlik úgy érzem mintha... Mintha valami hiányozna. Eztán közlik is velünk hogy mi volt ez a sugár valójában, és hát meglepő , nem tudtam hogy létezik, vagy létezett ilyen technológia, s így belegondolva, vajon a veszélyterem most tényleg blokkolja valahogy? Mármint nekem itt van ez a... Csábítósdi? Amit nem tudok irányítani... Vajon tényleg képes volt megszüntetni? Vagy csak egy illúzió lenne? Nem tudok ezen sokáig filozofálni, mert elkezdenek befele rángatni, ami igazából nem azért rángatás mert ellenkezek, hanem sokkal inkább azért mert még mindig nagyon fáj a lábam! Külön vállunk, és oda kísérnek egy... Cellához? Mindenesetre is ide is konkrétan ledobnak, s így érkezni jelenleg igencsak intenzív fájdalommal jár, amit egy fájdalmas nyögéssel jelzek, hiszen többre erőm jelen helyzetből, nincs is. Megpróbálok körülnézni de... sötét van, s egy jó idő mire hozzá szoknak a szemeim, és nem mellékes hogy itt semmi sincsen, csak hideg, de az nagyon... S ha most ilyen idő van, akkor milyen lehet télen? Nem akarok belegondolni... Hamarosan megszólal egy hang hogy vegyem le a ruháimat... Most van szerencsém azzal hogy a szégyenlősség, vagy ennek a hajlama valójából egyáltalán nincs meg bennem, szóval szép lassan elkezdek vetkőzni, gondolom nincsen időhatárhoz húzva, és van pár dolog amitől próbálok finoman megszabadulni, hogy ne maceráljak nagyon a bokámmal, amiről nem is tudom hogy miért sírok ennyit, úgymond, de akkor is kellemetlen érzés... Remélem hogy-e mögött nem perverzió, vagy ilyesmi áll, hanem rabruha átadása, esetleg? Nem tudom hogy működnek itt a dolgok.

by **Shadow** Hétf. 19 Márc. 2012, 18:59

A bilincsből kitudok szabadulni, majd a landolásom is szépen sikerül. Nem támadok így nem járok úgy, mint Vaszilij. Kicist félre húzom a számat és szisszenek egyet. Háát nem finomkodott vele az őr és jól fejbe rúgta. Szerencséje, hogy csak az orra bánta ezt. Ezután jön a kellemetlen rész kollektív változata. Sugár kap mindenkit telibe és a földre kerülünk.. Kellemetlen az érzés főleg mikor a kis „rejtekemben” tárolt dolgok kihullanak onnan és mellettem hevernek szanaszét. Pisztoly amit nem rég szereztem épp úgy, mint kártyapaklik, zsebkendők, csoki, virág, dobókockák, mobilom, pénztárcám, dogákra készített puskák, néhány jegyzet füzetem és tollak. Hát igen van nálam minden ami egy átlag nap jól jön, de most teljesen hasztalan lesz. Mikor elmúlik a bénulás nem igazán mozgok, csak nézem ahogy a cuccaim válogatják majd hagyom, hogy becipeljenek… Kellemetlen utazás és megint zuhanás, csak most nem siekrül a landolás olyan kellemesre és kiterülök a padlón utána.
- Hogy az a… - tápászkodok fel, de csak négykézlábra… nem tudom mekkora a „lyuk” amibe ledobtak így nem akarom beverni magam, bár az esésből kiindulva a magassággal nem lesz gondom, ahogy, szóval fel is állhatnék rögtön, de inkább még nem. Csak akkor kezdek felállni miután körbe néztem és látok is valamit… vagy inkább semmit se látok a csupaszfalakon, padlón, a fent lévő lyukon az egyik falon lévő ablaknak gúnyolt kis valamin kívül. Elsőre fel se tűnnek a hangszórók, csak mikor megszólal és utasítást adnak azon keresztül.
- Valami mást nem akarnak? – kérdezek vissza, majd leveszem a ruhám, de a boxerom magamon hagyom, s a többi ruhám a padlóra szórom magam mellé. Hát most jobban érzem, hogy „hűvös” van és még a padló se a legjobb mezítláb legalábbis… remélem, hogy valami normális cuccot akarnak azért adni, s most valahogy jobban örülnék, ha fentről érkezne a ruha és nem személyesen hozná be valaki. Főleg mert nem hallom a se a többieket se semmi mást, s így jó eséllyel hangszigetelt a cucc… Meg kell hagyni, bárki is tervezte ezt a helyet felkészült volt… de vajon mi a gyenge pontja? Erre is rá kell majd jönni… és talán együttműködéssel lesz egyszerűbb elsőre. Jó magaviselet, nagyobb mozgás tér.. bár kitudja... azért van amit még most is kétlem, hogy megtennék a kijutásért…

by **Árny** Kedd 20 Márc. 2012, 21:22

Jó... Azaz nem jó, tehát úgy néz ki a nagy harci helyzet, hogy egy meglehetősen kényelmetlen út során át szállítottak minket a Raftra, ami valahogy más mint mostanság.. Vagyis másabb mint a mi időnkben, és nem ám pozitív módon, ó nem, sőt, az egész inkább hasonlít egy kísértet kastélyhoz, aminek furcsa formája van ugyan... Sőt így belegondolva inkább valamiféle horrorfilmből másolt gyár talán, ahova bemész és kampón felszeletelve jössz ki... Igen. Szóval lerohan minket egy csapat katona, bizonyosok, vagyis csak bizonyos eléri hogy betörjék az orrát, majd pedig mindenki kap egy valamiféle lézert, ami a padlóra küldi úgy látom az egész társaságot, és utána valahogy... Más, Liam cuccai is lepotyognak, és igazából ez az egyetlen látható dolog ami ad egy bizonyos rálátást a dolgokra, mármint arra hogy mire szolgált ez a ketyere, vagy fegyver. A padlóról eztán nem igazán állok fel, had dolgozzanak csak, ha már iderángattak, szemetek... Végül külön választanak a többiektől, igazából nem értem hogy miért de nem is lényeges, mert nincs időm gondolkodni rajta, hiszen a következő hogy ledobnak valamiféle lyukon keresztül és az érkezés... Fájdalmas, nem számítottam rá. Első dolgom hogy körbenézek, de igazából az ég egy adta világon semmit sem látok, csak csupasz falakat, legalább is miután hozzá szoktak a szemeim. Felállok a padlóról, majd egy pillanatra az ütő is megáll bennem, ahogyan megszólal a hangszóró, nem tűnt fel hogy itt van iylen is...
- Perverzkedünk eh? - Kérdem lemondóan, majd, bár kissé nagyon idegesít, megszabadulok a ruháimtól, kivéve a boxertől, remélhetőleg azt nem várják el hogy azt is levegyem.

by **Reptile** Kedd 20 Márc. 2012, 23:07

Vaszilij megpróbál ellenkezni, hibásan, s ezt az orra bánja, de csak annyi, s talán ezzel szerencséje is van, hiszen történhetett volna valami sokkal súlyosabb dolog is, esetleg meg is ölhették volna, vagy éppen valami fontosabb része károsodhatott volna… Nem aggódok érte, csak puszta tényeket sorolok, azok alapján hogy mennyire nem tolerálnak minket kinézem belőlük hogy probléma nélkül ölnének meg közülünk bárkit, talán hezitálás nélkül. Nem sokkal ezután, amikor indulnék valakinek segíteni, egy lézer talál telibe, amelytől a földre kerülök, magatehetetlenül, majd miután elmúlik ez az állapot, egyértelművé válik számomra hogy mire is kellett ez, ámbár én magamon sok változást nem érzek, de valami mégsem ugyan az… Végül elkísérnek minket, hogy finoman fogalmazzak… Egy darabig még együtt van a társaság, majd aztán útjaink külön válnak, és végül lelöknek egy lyukba, ahova négykézláb érkezem, ami nem valami kellemes, sőt! A térdem eléggé fáj utána, de azt hiszem nem lett nagy baja. Első dolgom hogy körbenézek, s a tekintetem természetesen az ablakon akad meg, mint az egyetlen fényes pont a szobában. Végül, mikor a szemem már viszonylag hozzá szokott, és látom a nagy büdös ürességet, felállok a padlóról, s körülbelül ekkor is jön egy meglepő mondat, amire nem számítottam, tekintvén hogy így is túl sötét van a hangszóró észrevételéhez… Szóval hogy vegyem le a ruháimat. Nem tetszik, nagyon, de nagyon nem, de már rohantam egy boxerban ugyebár neki tanárnak… S igazából nincs magamon mit szégyellni, de attól ez még így nem egy egyszerű dolog, bár itt sötét van… Szóval végül is rászánom magam, és boxerig levetkőzök… És a legjobban azt remélem hogy ez a valóságban nem így történik, vagy ha igen akkor most nem megy el az áram.

by **Thorhalla** Szer. 21 Márc. 2012, 23:02

Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov és Alicia Havana

Jake kérdésére senki sem felelt. Azonban nem kellett ténylegesen senkinek sem levetkőznie, amikor nekiláttak volna ennek a veszélyterem programja oldotta meg a helyzetet és azonnal alakított át a diákok ruháját egy narancssárga rabruhára, olyanra, amit kint is láttak a rabokon. Veszélyterem - Page 3 Suitp

Nem telt el sok időm, amikor az előbb után újra a géphang szólalt meg.
- Az X-Men. Hol vannak? Milyen kapcsolatban áll velük? Hány regisztrálatlan szökevényt ismer? Hogyan lehet megtalálni az X-men bázisát és bejutni oda?*

A kérdésekre egyelőre bármilyen válasz is érkezett, tagadás, nem felelés, vagy bármilyen nemű kommunikációra való próbálkozásra csak néma csönd fogadta a diákokat.
A foglyok számára csigalassan telnek az órák, a napok, a hetek… Hosszú időt töltenek cellájukban, megfosztva a napfénytől és a szabadságtól, valamint mindenféle kényelemtől. Az állandó, mesterséges ködben odakint látni sem lehet rendesen a Napot, így lassan összefolynak mindenki számára a napok… Az egyetlen, ami alapján meg lehet állapítani az időt, a napi kenyér- és vízadag, amelyet mindig pontosan dobnak le a raboknak.

De ezenkívül… semmi. Még takarítani sem jött senki, amióta ledobták a foglyokat, ami azt jelenti, hogy mostanra irtózatos bűz lehet a rabok saját piszkától, melyet az ablakon sem lehetett kihajítani, mivel azt láthatatlan erőtér is zárja. Kb. 5-10 percenként megszólal a géphang is, és váltakozva mond mindig két mondatot: „Az ellenállás hasztalan. Senki sem menekülhet.” Ezt naponta tehát több százszor hallja minden fogoly, lassan beleőrülve a helyzetbe…

Veszélyterem - Page 3 Alones

Egy hónap telik el így…

Egy hónappal később már a legelszántabb, legerősebb diákok is kezdenek megtörni. Van, aki kevésbé, van, aki jobban bírja, de nincs olyan a foglyok között, aki ugyanolyan erős és ellenálló, mint amikor idehozták. A szinte teljesen életszerű szimulációnak hála mindegyikük mocskos, elcsigázott, lefogyott, a fiúk arcát is már szakáll borítja mostanra. A programnak hála érzik a gyengeséget és azt, mintha tényleg hasonló állapotban lenne, mint amiben kellene lenni. Az események gyorsan pörögtek le számukra, valóságban alig pár perc telt el, de a teremnek hála jóval többnek érezték, legalább annyira, mintha tényleg egy hónap lett volna. Aki nagyon nem bírta volna mindezt, annál a programot Veszély időlegesen leállítja, hogy pihenhessen a diák és összeszedhesse magát, nem az volt a célja az órával, hogy bárki is megőrüljön.

Nincs menekvés.

Ám pontosan az egy hónap letelte után… megnyílik a fenti kis rés, és egy létra ereszkedik le. Akinek van ereje, az önerőből felmászhat, akinek nincs, az felkapaszkodhat rá, mire felhúzzák a kivilágított folyosóra. A diákokat fent már várják a jól ismert, maszkos, fegyveres őrök, akik talpra állítják, majd beadnak nekik egy felturbózott vitamininjekciót. Ettől néhány másodperc múlva kicsit jobban érzik magukat, és képes újra megállni a saját lábukon teljes mértékben. Miután ez megtörtént, az őrök a folyosó vége felé lökdösik őket, és kivezetik őket a börtönudvarra, ahol magára hagyják őket a többi, rövidke szabadidőt kapott fogollyal…

Veszélyterem - Page 3 00120

* Teljesen rátok van bízva, hogy ismertek-e még regisztrálatlan személyt vagy sem. A sulit meg tudjátok, hogy mágia védi és illetéktelen személy nem juthat be oda s nem is láthatja.

by **Teddy** Csüt. 22 Márc. 2012, 04:06

Jó szóval gyorsan kezdenek el pörögni az események... Na jó annyira mégsem de mégis, lényegében a sárkángyíknak betörik az orrát, aminek a hangja is kellemetlen így magában, de egyenlőre nem foglalkozok vele, nem hiszem hogy valóban megsérült volna ilyen szinten, s amúgy is minek kereste magának a bajt? A következő hogy kaptunk valamiféle sugarat aminek hatására a padló igencsak elkezdett közelíteni, ilyen "cuppanós" távolságot elérve, egy kellemetlen fejelés után azonban meglepő módon megállt. Miután ismét tudtam mozogni, nos nem igazán értettem hogy mi is volt ez, pusztán csak Liamon végignézve sikerült felfognom, vagy legalább is megsaccolnom hogy mire volt jó, na jó meg az is rátesz hogy bejelentette. Elkezdtek minket kísérgetni, vagy vonszolni, s egy darabig együtt is ment a csapat, de aztán külön választottak minket, gondolom szándékosan hogy véletlenül se legyünk közel egymáshoz, bár nem értem hogy ennek mi értelme volt de tutii hogy ezért. Eztán konkrétan ledobtak egy lyukba, ahol sokáig nem is láttam semmit, hiába próbáltam körbenézni, s a nagy sötétség miatt az első dolog amin megakadt a tekintetem, az egy ablaknak se nevezhető aprócska... Kilátó rész?... A lényeg hogy ablaknak nevezett pici lyuk a falon, de azon is csak azért mert az ezen a helyen csak úgy világított! Hamarosan jött egy parancs is hogy vegyem le a ruháimat, amire én csak annyit reagáltam hogy:
- Őőőő... Nem. - És ezzel leültem az ablak alá és néztem ki a fejemből, csukott szemekkel, mert én képes vagyok erre.

Végül úgy tűnik hogy a program erősebb, és konkrétan átírja a ruházatomat... Meglepő de megesik, lényegében kénytelen voltam átöltözni, elvileg, szóval hát ez van. Elkezdenek itt kérdezgetni arról hogy van-e még másik mutáns, hol van a suli, és ilyen finomságok, s ezek olyan kérdések amikre nem válaszolok, s hogy miért nem? Mert nem! Csak ülök tovább behunyt szemekkel, és várakozok, vagy éppen fekszek, éppen melyik kényelmesebb..

Nagyon lassan telik az idő... Talán már nekem is kezd sok lenni ez az egész, az elmúlt időben olyan dolgokra kényszerültem amit normális esetben soha a büdös életbe nem csinálnék, és ez az állandó unalom, egyedül lét, és az ismétlődő szöveg... ÁÁH! Kikészít! Ám még valamilyen szinten tartom magam, csak úgy érzem hogy iszonyatosan le vagyok gyengülve, s az elmúlt pár napban egyre ingerlékenyebb lettem, talán a bezártság okozza... Egy nap végül, valami igencsak meglepő történik, konkrétan le ereszkedik egy létra, nem is tudom miért, a lényeg hogy az kiutat jelent innen, s én kapok is az alkalmon, nagy nehezen oda sántikálok hozzá, majd pedig megpróbálok felmászni rajta, de ez igazából nem jön össze, ezért inkább felhúznak, aztán pedig kapok valamiféle injekciót, amitől hamarosan kissé jobban érzem magam, és sikerül tőle viszonylag biztosan megállni a lábaimon. Végül kilökdösnek az udvarra, s úgy látom nem csak engem, remélem ez most sokáig fog tartani, bár nem hiszem hogy lesz miről beszélgetni, hiszen feltételezem hogy nekik is ugyan abban volt részük eddig mint nekem... Amúgy meg biccentéssel üdvözlök mindenkit, fáradtan és letörve, és ez eléggé látszik is rajtam.
~ Mikor lesz már ennek vége? ~ Merül fel bennem ez az igencsak egyszerű kérdés, s csak reménykedek benne hogy hamarosan.

by **Svarog** Csüt. 22 Márc. 2012, 12:25

Vaszilij előtt összefojtak a napok. Minden percet egy órának élt meg, az órákat napoknak. Nem válaszolt egy kérdésükre sem, nem volt olyan, hogy elárulja a fajtáját, sem a sorstársait.
Semmi veszteni valója nem volt. A hónapok során lefogyott, de viszont, hogy ne őrüljön meg, elkezdett felüléseket és fekvőtámaszokat végezni. Amikor este elfáradt, inkább aludt, hogy ne kezdjen el baromságokon gondolkodni.
Másnap reggel meg folytatta az edzést. Ezt még Borisz bácsi tanította neki. Egy nap kinyílik a zárka ajtaja, majd leeresztettek neki egy létrát. Vaszilij felmászott rajta, az őrök beadtak neki egy vitamininekciót, majd kivitték az udvarra. A többiekhez.
Vaszilij megkereste Csillát, majd odasétált hozzá.
- Kezd durva lenni ez a tanóra - mondta a lánynak, majd a többieket vette szemügyre, aztán suttogóra fogta a hangját.
*- Kell valami terv. Előbb tudni kell, hogy kikapcsolták e a képességeinket.*

by **Steven** Csüt. 22 Márc. 2012, 21:32

A falat vizsgáltam. Még egy kicsit kényelmesen is éreztem magam ebben a cellában. Nem volt egy őr sem, aki egy rossz szó miatt leütött volna és sötét volt. Nem volt meg az erőm, de még is olyan jól éreztem magam a sötétben. Ha az a kis ablak, amin keresztül amúgy sem lehetett semmit sem láttni, nem lett volna ott, akkor egész otthoniasan éreztem volna magam. Persze akkor abszolút semmi fényforrás nem lett volna, így a sötétben se lehetett volna abszolút semmit se látni, bármenyire is ahhoz van szokva a szemem. Így a falnak dőlve csukott szemmel vártam és gondolkodtam hogy mit is kéne tenni. A ruhát végül is nem kellett levenni. A program megoldotta azzal, hogy kicserélte rajtam a ruhát, pedig már elég közel voltam ahhoz, hogy habtestemet megmutassam a tanároknak. Aztán jöttek a kérdések.
- Nem tudom.. Nem tudom.. és Nem tudom. Csak annyi regisztrálatlant ismerek, akikkel behoztak most, és őket is csak akkor, mikor a rendőrség leadott minket. Az X-menekről már halottam, de nem tudok róluk semmit, és abszolút de nem tudom, hogy hol van a bázisuk. Ha tudnám valszleg, nem regisztráltam volna. – Válaszoltam bár én se voltam benne biztos, hogy ha tudtam volna, akkor regisztráltam volna vagy sem. Ezt már sosem tudom meg.

Sajnáltam, hogy nem volt senki a közelben a többiek közül. Elviselhetőbb lett volna a börtön, ha közben van társaság. Aztán nem kell sokat várnom, hamarosan meg szólal ismét a gépies hang, hogy adjam fel, úgy sincs menekvés.
- Kösz a jó tanácsot. – Válaszoltam ironikusan majd aztán megint egy kis idő csöndben telt el. Pár perccel később újra megszólalt és ugyan azt mondta.
- Tudom már mondtad. - Válaszoltam ismét. Nem értettem, hogy ezzel most mit akarnak. Párperc ismét csönddel telt el, majd megint elhangzott. Ekkor már kezdtem gyanítani, hogy miről is van szó, de ténylegesen már csak akkor tudtam mikor 2 órája ezt hallgattam. Már az első nap az őrületbe kergettek vele, de akkor csak ideges voltam, azonban álltam a sarat. Viszont napról napra egyre gyengültem. Körülbelül 2 és fél hétnek éreztem az eltelt időt legalább is az kaja adagok alapján, amikor Veszély megállította nálam a programot. Azonban egy kis pihenő ehhez nem volt elég. Egy ideig csak lihegtem a szünetem alatt. A fejemet szorongatva feküdtem a földön felhúzott lábakkal. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekattanjak.
- Szadisták. – Jelentettem ki, de ezt sem túl hangosan. Ne azért mert nem akartam, hogy meghallják. Szerettem volna, ha a tanárok tudják jelenleg mi a véleményem róluk, de egyszerűen képtelen voltam hangosabban mondani. Túl gyengének éreztem magam, még ha valóságban nem is volt a testem komolyabban megterhelve, az agyam azt hitte, hogy igen. Aztán a rövid pihenő után ismét elindult a program és folytatódott ott ahol abbahagytam. Az utolsó két hét megint csak borzalmas volt. Teljesen kimerültem és már lassan a saját agyam is ellenem dolgozott. Folyamatosan eszembe jutott az, amit Halálkapitány tett a többi mutánssal valamint a két rendőrrel, és egy idő után a szüleim halála is felelevenült előttem, majd lassan az egész összemosódott, mint ha ő ölte volna meg a szüleimet is. Végül is az ezt okozó düh volt az, ami elég erőt adott, hogy ne kelljen ismét leállítani a programot, bár ebben nem voltam biztos. A végén gyakran kaptam azon magam, hogy megfeledkezek arról, hogy ez mind csak egy szimuláció.

Végül egyszer csak kinyitják az ajtót, de nem a megszokott időben. Nem az ebéd érkezet most le, hanem helyette egy létra. Ismét már nagyon közel voltam ahhoz az állapothoz, mint amikor Veszély legutóbb leállította a programot, így nem volt csoda, hogy csak lassan reagáltam rá. Végül megpróbáltam felmászni rá, de végül csak kapaszkodni bírtam benne utána pedig felhúztak. Odafent az őrök tartottak. Nem volt erőm ahhoz, hogy a saját lábamon álljak, majd valamilyen injekciót adtak be, ami miatt rövid időn belül jobban éreztem magam, de még így is nagyon gyenge voltam, de már legalább lábra tudtam állni. Végül kilöktek az udvarra, aminek hatására el is estem. Nem próbáltam meg felállni. Csak élveztem, hogy végre nem a saját ürülékemben fekszem és végre csend van. ~Legalább is reméltem, hogy csend lesz. Ha még egyszer meghallanám azt a két mondatott, akkor én valakit megölök. Mindenesetre abba a cellába biztos nem megyek vissza. Inkább a halál.~ Látom a többieket, de egyszerűen képtelen vagyok rávenni magam, hogy felálljak, és oda menjek hozzájuk.
~Nem akarok több hangot, csendet akarok. Csak legyen végre csend. Ha ennek az egésznek vége egy egész hetet fogok odaát lenni, vagy talán egy hónapot is. Az se biztos, hogy valaha visszajövök. Odaát nincs ilyen. Eddig nem is értékeltem igazán, hogy ott milyen nyugodt és csendes minden, de most... Bár csak végre hazatérhetnék.~

by **Shadow** Pént. 23 Márc. 2012, 17:36

A másik ruha szinte megjelenik rajtam, ahogy átöltöznék… ez azért jó dolog, de aztán jön a kérdés, mire vállat vonok.
- Hallottam hírüket… találkoztam egyszer velük… akkor a metróban voltak… megszólítottak, nemet mondtam… Ismerek e nem regisztráltakat? – vállat vonok – lehet igen lehet nem… sose kérdeztem senkitől se, főleg nem a haveroktól… ahogy ők se, hogy én az vagyok vagy sem. A fenébe is, azt se tudta senki a szüleimen kívül, hogy mutáns vagyok. – nyelvem forog és igazat is mondok, hazudok is. Próbálom azt tenni, mint amikor bűvészkedek… Elérem, hogy az egyik kezemet nézzék, míg a másikkal azt teszek amit akarok. Azonban itt úgy fest ez nem fog bejönni kicsit se, de majd kiderül.

Telik az idő és a körülmények egyre rosszabbak. Még az elején poénkodok a szövegen, de ez is lassan elmúlik… Minden olyan életszerű, minden olyan valóságos… Van mikor kinyitom a szemem és nem tudom…ez a szimuláció vagy a másik… de amennyire csak tudok kitartok, eszek amennyit adnak, pihenek amennyire tudok, s próbálom túlélni épp ésszel ezt az egészet, ami nem is annyira egyszerű.
Egy ponton azonban valami összeroppan bennem… egy kis megingás és megindul a lavina… Eszembe jut, ugyanezt érezhették azok akik itt voltak… ugyan ezt kellett átélniük a szabadulás legkisebb esélyét se látva, miközben úgy tartották őket, mint az állatokat. Vagy talán még azokat is jobban. Hirtelen ettől az eddigi kitartásom semmivé válik, s reszketve sírva kuporgok az egyik sarokban. Veszély még időben lép közbe, s a következő pillanatokban egy fa tövében ülök egy tó partján késő éjszaka... A fának vetem a hátam és próbálok megnyugodni… próbálok lehiggadni, de nagyon nehezen szabadulok a gondolatoktól, hogy mit élhettek át azok, akik ott voltak ténylegesen. Hiába „csak” egy óra ez… igen mély nyomot hagyott bennem már ez is.. Veszek pár mély levegőt és lehunyom a szemem.
- Veszély… kérem engedjen vissza… képes vagyok folytatni… - suttogom. Mikor minden megindul ismét, akkor se vagyok képes úgy nézni ezt mint csak egy tanórát… nem nagyon nem… Átérzem az egészet… Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak, de számomra ez az egész egyre többet mutat tanít, hogy mi lehet a vége, ha ismét megindul az üldözés… nem, egy percre se bántam meg, hogy a regisztrálatlan oldalt választottam. Így esélyem van úgy nézni, és átélni ezt, mint azok akik tényleg itt voltak. Érzem az éhséet, azt, hogy hogyan fogy az erőm.. a körülmények romlásával hogyan romlik a hangulatom, és mennyire is hiányzik az emberi szó és a többiek társasága.

Talán egy hónap telt el, ha jól számoltam az étel adagokból… a rés újra nyílik, de most létra jön le... még van elég erőm, hogy kimásszak ahol már vártak rám. Szurit kaptam, ami után némileg jobban is lettem, s elkezdtek tuszkolni az egyik irányba, majd kipakoltak az udvarra ahol a többiek is voltak. Árnyékai voltunk önmagunknak, s látszott, hogy nem csak bennem hagyott nyomot ez az egész. Lassan biccentek feléjük, s leülök.
- Valakivel történt valami… mármint a celánkban való ücsörgéésen kívül? – kérdem csendesen, majd körbenézek, hogy látok e még ismers arcot vagy sem

by **Reptile** Hétf. 26 Márc. 2012, 04:12

Végül nem kell átöltözni, vagy bármit is levenni magamról, mert automatikusan átvált valamiféle narancsszínű kezeslábas rabruhába, amire most mit mondjak? A helyes válasz a semmit, ugyan olyan rabruha mint amit a filmekben is látni, maximum csak a színe más, bár nem értem hogy miért, talán hogy kitűnjön eme hely szürkeségéből, és ne olvadjon bele a fekete-fehér mintájával. Hamarosan ismételten megszólal a rádió, és feltesz pár, így belegondolva nem túl meglepő kérdést, amire egyrészt nem tudok válaszolni, másrészt ha tudnék sem akarnék válaszolni, szóval továbbá csendesen hallgatok, majd leülök a fal mellé, és gondolkodni kezdek hogy mit csinálhatnék itt, amivel talán egy kicsit könnyebb lenne elütni az időt, és persze reménykedem hogy nem fog ez így túl sokáig tartani. Két kegyetlenül hosszú nap után végül megcsillan fejemben az isteni szikra, meditáció! Be kell látnom hogy nem sokat tudok róla, de sok helyen találkoztam vele, és az alapjai a... Lelki békesség és a lassú lélegzés, meg a külvilág kizárása. Talán a legutolsó az ami gondot okozhat benne, Lekuporodok az egyik sarokba törökülésbe, kihúzom magam, karjaimmal pedig megtámaszkodok a térdeimen, majd szép fokozatosan lassítani kezdek a lélegzésemen, és próbálok elmerülni a gondolataimban... Nehezen megy, hála a folyton ismétlődő szövegnek, ami kezd igencsak idegesíteni, de próbálom ezt elnyomni, és szép dolgokra, tájra, családra, edzésre, illetve bármi másra fókuszálni.

Sok, nagyon sok idő telik el ezzel, és be kellett látnom hogy szükségem van egy kevés edzésre is ahhoz, hogy valamilyen szinten formában maradjak, bár ezt igyekeztem nem túlzásba vinni, hiszen az étel és ital amit kaptunk, nos enyhén szólva szegényes, de nekem akkor is szükségem van a mozgásra. Eme edzéseket próbáltam betájolni a napi kaja adag előttre, kevesebb sikerrel mint azt reméltem, mivel nem tudtam miről mérni az időt. Amikor nem edzettem, vagy táplálkoztam éppen, akkor főleg meditációval töltöttem az időt, ami... Talán két hét után már egész jól ment, mivel nem igazán tudtam mással foglalkozni, nem volt semmi dolgom eme három dolgon kívül, ezért bőven volt időm beletanulni, s talán ennek köszönhetem hogy viszonylag jól bírtam ezt az egészet, bár hogy mi az a jól, az csak viszonyítás kérdése, de amíg a géphangot csak tompa külvilági zajnak hallom, ami úgy különösebben nem jut el a tudatomig, addig úgy érzem rendben leszünk. Egy nap aztán valami szokatlan történik, olyan szinten szokatlan hogy sikeresen felkelti a figyelmemet még ilyen állapotban is valamiféle csoda folytán, s mi az? Le eresztettek egy létrát, gondolom van egy kevés kijárásom, úgymond, és remélem hogy a többieknek is. Élek a lehetőséggel és felmászok a létrán, bár nem megy olyan egyszerűen mint ahogyan ezelőtt mehetett volna, de sikerült megoldanom nagyobb gond nélkül. Így jobban végignézve magamon igencsak megsápadtam, és lefogytam, és valószínűsítem hogy ez tehet fizikális elgyengülésemről, s be kell lássam hogy tudatilag sem vagyok túlságosan... Hogy mondjam, kipihent, ez a sok bezártság, egyértelműen, és az első két hétben kapott "hang kezelés " eredménye, egyértelműen. Megböknek egy tűvel, nem örülök neki, de ami azt ilelti egy kicsit jobban érzem magam utána, és remélem hogy fertőtlenítve volt... Ugyan miért lett volna? Lényeg hogy ki tuszkolnak az udvarra, ahol már ott vannak a többiek, ki jobb, ki rosszabb állapotban. Nem igazán tudok velük beszélgetni, így végképp nem, hogy még csak papír, illetve toll sincs, szóval csak nézelődök, és ami úgy kiváltképp feltűnik, az Jake, aki éppen a padlót ölelgeti, hogy így fogalmazzak. Oda ballagok hozzá, majd megpróbálom felsegíteni a földről, s közben azon gondolkodok hogy vajon mennyi időnk van még élvezni a kintlétet? Remélem hogy sok.

by **Sarah** Hétf. 26 Márc. 2012, 04:41

Nem kellett végül átöltözni, bár engem nem zavart volna, lényegében a program megoldotta, és hát ez a lényeg nem? Egy darabig ácsorgok a sötétben, akármennyire is fáj, majd végül úgy döntök hogy helyet foglalok az egyik fal mellett, és bámulok a sötétségbe, amihez úgy igazán sose tud hozzászokni a szemem, egyrészt mert túlságosan is sötét, másrészt mert néha akaratom ellenére is rátekintek a szoba egyetlen, viszonylag világos pontjára, s ennek, és a szemem működésének köszönhetően mindig ugyan olyan sötét marad a szoba, vagy talán egyre sötétebb is. Hamarosan jön pár kérdés, amiket hallok, természetesen, de úgy teszek mintha elengedném őket a füleim mellett, vagy mintha süket lennék, a lényeg hogy nem válaszolok rájuk. Így belegondolva nem hiszem hogy hallanák ha válaszolnék, hiszen mikrofon az biztos nincsen, hacsak nincs beleszerelve a hangszóróba, de akkor meg hallgathatnák önmagukat beszéd közben. Egy darabig ülök, elmerengve a semmibe, majd pedig a frászt hozza rám egy gépies hang, mely elsőnek gondolom ilyen emlékeztető akart lenni... Vagy talán valami több? Nem tudom, többször is megszólal, és ugyan azt ismétli, ami nekem igazából már az első nap után betesz. Elsőként csak felhúzom a térdeim, s azokat átölelve nézek tovább, kipattant szemekkel magam elé, kezdek félni, olyan mintha a sötétben alakok mozognának a szobában, szinte érzem ahogy felfalnak feketén izzó szemeikkel... Végül nem bírom tovább, és ugyan ebben a helyzetben ahogy vagyok, konkrétan eldőlök oldalra, sírva és reszketve, és érzem szinte érzem, nem látom, de érzem hogy valami lesújtani készül, s én már várom hogy véget vessen életemnek és elküldjön valami jobb helyre... Amikor... Máshol találom magam, egy diszkóban igazából, de ez jelen helyzetben nem igazán javít a közérzetemen, maximum csak nem őrülök bele, de ott is csak fetrengek tovább, nem is tudom meddig... Nagyon sok időbe telik mire felállok a padlóról, és még több idő amíg rászánom magam hogy vissza kerüljek oda ahova, hiszen még csak egy, talán másfél nap telt el de máris kikészültem...

Sok idő telik el, és nem tudom hányszor kellett megállítani a szimulációt miattam, egy idő után már nem számoltam hogy őszinte legyek, és ugyan így nem voltam hajlandó enni sem, maximum csak inni, mert anélkül nem bírtam egy egész napig ellenni, habár szinte mindig halálfélelmem volt amikor oda kúsztam érte, mert ott álltak mellette ők, és csak arra vártak hogy egy rossz mozdulattal esélyt adjak nekik.. Tudom hogy így van! Elég sokat sírtam, aludni nem igazán sikerült, így mind testileg, mind lelkileg igencsak megtörtem egy hónap után, s valóban csak a rövid szüneteknek köszönhető hogy nem járok mostanra csodaországban. Egy nap aztán nyílik az ajtó, vagy csapóajtó, és le eresztenek egy létrát... Eltart egy darabig mire oda kúszok hozzá, és megragadom nagy nehezen a legalsó fokot. Érzem ahogy elkezdenek felhúzni, s csak valami csoda lehet az, hogy megbírom magamat tartani egyáltalán rajta, vagy inkább csak pánik, mert érzem ahogy próbálnak visszahúzni, de nem akarom... Nem bírok a lábaimra állni, ezért az őrök tartanak amíg megkapok valamiféle oltást, amely után jobban érzem magam, de nem sokkal, csak képes vagyok már úgy ahogy megállni, és lassan sántikálni. Ki lökdösnek az udvarra, és menet közben többször is elesek, szóval maguknak adnak végül is több munkát, de a lényeg hogy valahogy kijuttatnak, és egy kis idő után realizálom... Csend van... Fény... Látok... Hirtelen annyira kellemes ez így, még ha ez sem egy álom hely, sokkal jobb mint ami eddig volt. Végül meglátom a többieket, és elkezdek feléjük sántikálni, iszonyatosan lassan haladva, de lényegében szép lassan közelebb és közelebb jutok. Nagy nehezen sikerül elérnem őket, és amire figyelmes leszek hogy Vaszilij kezd hozzám beszélni, de úgy valójából nem is igazán jut el a tudatomig hogy mit mond, csak... Van, és tátog. Egyetlen reakcióm erre, hogy lassan rá szegezem vörös, kiszáradt szemeimet, melyek körül igencsak sok karika gyülemlett fel, és még folt is van körülötte, a sok sírástól és a fáradtságtól. Lábaim ezen a ponton megrogynak, majd nemes egyszerűséggel igazából eldőlök, és nézek tovább felfele, aztán lassan kezdenek lezáródni a szemhélyaim... Végre

by **Árny** Hétf. 26 Márc. 2012, 05:19

Furcsa így belegondolni, de veszély végül konkrétan átöltöztet, így automatikusan anélkül, hogy bármit is le kéne ráncigálnom magamról, s ennek igazából örülök, mert miért is ne örülnék neki? Így nem kell senkinek se megmutatnom lenyűgöző férfiasságomat, és megtarthatom a tekintélyemet is, ami igazából itt nem nagyon fontos, meg nincs is, mert miért lenne hiszen csak egy bentlakó diák vagyok, de jobb szót nem találtam arra amit ki akartam az előbb fejezni, és most nem fogok leállni gondolkodni rajta. Hamarosan jön pár kérdés, ekkora már az ablak alatt fekszem a fal mentén hanyatt, kéne valami magam alá ami egy kicsit puha ugyan, de párnának megteszik a kezeim is.
- Nem tudom, de biztosan nem itt, mert akkor szétkennék azt a mocskos seggedet. - Felelem az első kérdésre higgadtan, majd tartok egy rövid hatásszünetet mielőtt belekezdenék a következő válaszba, de ez nem tart sokáig, csak pár másodperc.
- Semmilyenben. - Ez már sokkal rövidebb és tömörebb, és erre még csak gúnyos hangnemet se lehet használni mert nem jön ki.
-Őszintén? Nem tudom, nem igazán volt ez beszéd téma azokban a körökben amikben mozgok, mert lássuk be, egy épeszű embert nem érdekli hogy ki regisztrált meg ki nem, és nem tesznek ez alapján különbséget... Vágod a célzást? - Ez már sokkal gúnyosabb volt, bár nem hiszem hogy bármi is eljut ebből oda ahonnan beszélnek hozzám, de nem érdekel, legalább véleményt nyilvánítok.
- Szerinted ha tudnám akkor itt lennék? - S ez az utolsó végre amire válaszolni kell, kezdtem unni ezt a villám kérdezz felelek dolgot. Bár innentől kezdve jön a megerőltető része a dolognak, lehet hogy mégiscsak jobb volt mint állandóan két mondatot halglatni, naponta nem tudom hányszor... Próbálok minél jobban ellenállni, elfoglalni magam valami mással, de ez nagyon nehéz. Egy ideig csak ülök a fal mellett, ujjaimat összefonva, tenyereimet széthúzva egymástól, és szórakozok a hüvelykujjaimmal, mintha madzagot csavarnék rájuk, úgy mozgatom őket körbe-körbe egy darabig előre úgymond, aztán pedig magam felé, de egy idő után fájni kezdenek az ujjaim, és unalmassá válik ez is...

Kezdek talán becsavarodni, nem is tudom mennyi idő telhetett el, talán egy hét? Ez a sok ismétlődő szöveg már komolyan az agyamra megy, és hogy miből veszem? Azon kapom magam hogy mutogatok a sötétbe, ilyen kitalálósdit játszva konkrétan magammal, meg a géphanggal, s már unalomból is csak azért is azt mutogatom, amire előbb vagy utóbb a választ fogja adni, s még gratulálok és neki mellé mert volt olyan ügyes és okos hogy rá tudott jönni, komolyan mondom kikészülök... Oda ballagok a falhoz, s egy darabig az alkarommal támasztom, s arra pedig rá hajtom a fejem, és hallgatom ilyen helyzetben sokáig, nagyon sokáig az ismétlődő beszédet... Majd egyszer csak hirtelen elönt a düh, gyűlölet, harag, s miegymás ami ennek a ragozása, vérszemet kapok, és nem törődve azzal hogy konkrétan összetörhetem a kezemet ilyen módon, lendületet veszek a másik fal felé, és megkísérlek tiszta erőből beleverni egyet, ám mielőtt ez így valóban megtörténhetne, és egy dühöngő vadállattá válnék, megváltozik a környezet körülöttem, és konkrétan becsapódok egy medencébe. Meglepetten nézek körül, keresek még valakit, de sehol senki, így hát élvezhetem egyedül a medence jó hideg vizét, miközben a fejemet égeti a napfény itt a... Hegyekben? Ilyen körülmények között nem sok idő amíg viszonylag vissza rázódok a normál kerékvágásba, s bár nem tetszik a dolog, de végül bólintok, úgymond... Veszélynek, hogy tegyen vissza a zárkába.

Eztán úgy döntöttem hogy jobban meg kell emberelnem magam, nem mintha nem mennék oda vissza szívesen, mármint a medencéhez, de ha ez most éles lenne, valószínűleg már tönkre tettem volna magam, így meg kell erősödnöm akarat terén... S talán ez az ami valamilyen szinten tartja bennem a lelket, hogy " mi lenne ha ", hiszen végül is ezért vagyunk mi most itt, bár néha megesik hogy ismételten annak az állapotnak a közelébe érek, de igyekszem visszafogni magam, és valahogy máshogy levezetni a felgyülemlett dühömet, ami viszonylag sikerül is, de nem tudom hogy hogyan. Egyszer egy nap aztán... Le eresztenek egy létrát, nem tudom mire vélni, de minden alkalmat megragadok ami kivihet innen, így hát megkapaszkodok, és elkezdek felfele mászni, de 2-3 foknál nem jutok fentebb, kimerültem és legyengültem, és mindkettő ültemre végződik, de a lényeg hogy kb félúttól már húznak inkább felfele, s mit meg nem adnék azért ha most aktiválhatnám a képességem, és megszivathatnám őket, s lenne egy ingyen létrám is odalent... Miután felrángatnak, be adnak valamiféle szurit, ami után egy fokkal jobban érzem magam, s ezt követően kilökdösnek az udvarra, ahol a többiek már várnak, nem rám, nem hiszem legalább is, vagyis nem csak rám, hanem úgy mindenkire. Jó megint látni őket, kezdtek igencsak hiányozni, s most mondanám hogy főleg a hölgyek, de ilyen állapotban még rájuk sincs kedvem gondolni, még akkor sem ha itt állnak, vagy fekszenek éppen előttem.
- Miféle tervet akarsz te? - Nézek kérdőn Vaszilijre, s csak halkan mondom.
- Nézz körbe, fegyverek, fegyveres őrök, erőnk nincsen... Tudom, próbáltam. - S ezen a ponton eszembe jut valami, eddig ha használtam, eldőltem oldalra... Miért nem támaszkodtam meg azon a kezemen? Talán haladhatnék úgy vele mint egy gorilla... Igen, majd talán ha vége az órának, és bírni fogom idegileg, talán megpróbálom...

by **Thorhalla** Hétf. 26 Márc. 2012, 10:00

//Szeretném leszögezni, hogy remek reagok voltak mindenkitől, hatalmas dicséretet könyveljetek el magatoknak miattuk.//

Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, Liam V. Blacksong, Gulyás Csilla, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov és Alicia Havana

Hamarosan megérkezik a kis társaságból mindenki az udvarra, nyúzottan, soványan, reménykedve a szökésben, vagy már teljesen reményvesztetten. Körülöttük más, zavarodott, ijedt elítélt is sétál fel-alá. A többiek is itt voltak, akik a társasággal együtt jöttek, a svéd fiú, a lupine csak épp teljesen emberi alakban, az orosz fiú, Sidone, a fekete bőrű lány is. Ők is ott téblábolnak a többiekkel. Itt azonban megkönnyebbülésre nincs a hang a hangosbemondóból, csak egymás zaját lehetett hallani.

Veszélyterem - Page 3 Prisoners

Az udvar fölé magasodó toronyból folyamatosan az udvarra irányulnak a hatalmas fegyverek, a maszkos őrök pedig olyan mozdulatlanul strázsálnak a rabok körül, mintha szobrok lennének. A mesterséges ködön, mint mindig, most is csak alig-alig árad át némi napfény. A falakon túlról hallani az óceán zúgását.

Hirtelen egy géphang szólal meg minden hangosbemondóból.

- Sidonie Svehlová. A kihallgatóba. A többi rabnak szabad foglalkozás jó magaviseletért 2 órán keresztül.

Ekkor az őrök azonnal Sidone-hoz lépnek, durván megragadják a karjainál fogva, és a kihallgatóba viszik. A többiek pedig kaptak némi szabadidőt… Az udvaron vagy a börtön folyosóin is ténykedhetnek a továbbiakban, amíg a szabadidejük le nem jár – természetesen ellenőrzött körülmények között.
Amikor Csilla eldőlt eszméletlenül a földön két őr lépett oda és kapták fel a karjuknál a lányt, majd egy gyengélkedőszerű helységbe vitték a lányt, hogy ott térhessen majd magához, a többiekkel nem is foglalkoztak.

120 perc a szabadidő végéig.
Veszélyterem - Page 3 Nvtelen1l

Mostantól az, aki épp nem a kihallgatóban tartózkodik, többé-kevésbé szabadon ténykedhet a börtönben, és ha ügyes, fontos információkhoz vagy egyebekhez juthat hozzá – ha nem, azonnal visszazárják a cellájába. A 2 óra letelte után mindenki visszakerül a cellájába. A hátralévő időt mindig jelzem körönként. Egy kör kb. 5 percnek fog megfelelni. Aki távozik az udvarról, a térkép segítségével informáljon engem, pontosan merrefelé is tart! Szóval hajrá Smile

by **Svarog** Hétf. 26 Márc. 2012, 11:55

120 perc sok mindenre elég. Gondolta Vaszilij, körülnézz az udvaron, de csak a szemeivel. Párszor úgy tesz mintha a ruháját igazítaná meg, vagy leülne az egyik sarokba, de a legegyszerűbb, hogy ha beszélgetésbe elegyedik pár rabbal.
- Ugyan, minden börtönnek van gyenge pontja. Nincs se tökéletes bűntény, se tökéletes bűnöző, se szökésbiztos börtön - válaszolja Mattnek. - Előbb infókat kell szerezni, van rá 120 percünk, két óra. Szerintem bőven elég. Csilla, te...
A lány összeesik. Vaszilij leguggol mellé, megnézi, hogy jól van e. Nem mondhat többet az osztálytársának, mikor két őr elviszi.
* Szemét Gestapó* gondolja.
- Liam, edzettem. Fekvőtámasz, felülés, hogy meg ne örüljek. Na, de megkell tervezni a kitörést. Az X Suli diákjai vagyunk, nem pedig lúzerek - suttogja. - Ti csak kövesetek, próbáljatok meg minél több rabot beszervezni. Szerezzenek infókat a börtönről, az őrökről, hogy mikor mennek ki wc-re, meg ilyenek. Zűrzavart kell kelteni, de azt jól meg kell szervezni. Ja és jól válogassátok meg, hogy kit avattok be, bárki lehet spicli.
Mondja alig hallhatóan, majd ott hagyja a társait.
Vaszilij kezdi is. Benne még munkálkodik a remény, amíg a szökést tervezi, addig sem őrül meg.
Odalép a svédszármazású sráchoz, majd megszólal.
- Vaszilij Dragunov, mi újság?
Közben elkezdi kémlelni a börtönépületbe vezető ajtót. Hogy ha sikerülne valahogy kinyitni a cellákat, majd valahogy kikapcsolni a képességgátló mezőt. A lényeg, hogy nyílt terepen tilos lesz mozogniuk a lázadás idején. Mert igen, lázadást szervez.

by Ajánlott tartalom