Kastély

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Quentine Constantine Szer. 25 Ápr. 2012, 20:43

Szóval jól gondoltam, a nő valóban azt hitte, hogy az ő fajába tartozom, és a Helixről jövök. Ez pedig egyből azt jelenti, hogy simán beolvadhatnék közéjük, hogy itt éldegéljek boldogan. Vagy ilyesmi, legalábbis őket éppen leigázták, szóval annyira nem boldogak.
-Öhm, nem tudom fontos-e, de láttam egy Helixit nem messze innen, abban az irányban - mutatom meg az irányt a férfinek, aki válaszolt. - Holografikus kivetítőn beszélgetett valakivel. Nem tudom számít-e, de jobb tudni, ha most igáztátok le őket, talán még tervezhetnek valamit.
Na mekkora jófej vagyok már, hogy szólok nekik. Beérve a kastélyba egyértelművé válik, hogy valaki nagyon kompenzálni akar ezzel a bazinagy építménnyel. A király elé érve féltérdre ereszkedem, és fejet hajtok, inkább legyünk túl illedelmesek, mint nem eléggé. Nem akarom mondani Yusufnak, de igazából nevükön is hívhatnánk az F4 tagjait, valószínűleg itt ismerik a valódi nevüket. De végülis mindegy, mivel közeli barátok, így is rá fognak jönni, hogy kiről is van szó.
Mindenesetre egyelőre hallgatok, és várom, hogy Blastaar válaszoljon Yusufnak.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Kastély - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Ammon Einarson Szer. 25 Ápr. 2012, 21:03

Elérünk a kastélyig ami hatalmasabb a lábától nézve. Ez már csak ilyen de a kastély ettől nem lesz kisebb. Remélem, hogy nem lesznek gondok odabent és mindenki tudni fogja, hogy hogy kell viselkedni. Jó bizonyára egyikünk se vonult még be egy király elé de talán van fogalmuk róla, hogy mit szabad és mit nem.
Mikor a trónterembe érünk megint rám tör egy kis pánik érzés, de el is hajtom. Nincs ok most rá. Lehet ez feszít maga. Vagy csak szimplán a stresszt hiányolom. Bent Yusuf megmutatja, hogy két lábon áll a földön és a többiek is meghajlással üdvözlik a királyt. Én sem teszem másképp. Kezeim oldalamhoz zárom, tenyerem nyitva. Derékból dőlök meg és hátam is és fejem is egyenes ívet zár be. Meghajlásban maradok egy pillanatra és csak utána egyenesedem vissza. Kihúzom magam de nem feszengek, kezeim is most már lazán tartom magam mellett, lógatva. Nem mocorogtatom jobbomat, nem akarom, hogy esetleg katanáim miatt mik ott pihennek még agressziónak vegyék.


Eltűnnek a szemünk elől végleg társaink. Békés fogadtatásuk volt és bevezették őket a várba. Innentől kezdve önnön magunkra kell csak felügyelnünk és észrevétlen maradnunk mígnem távozásra kerül a sor vagy a közbeavatkozásunk kell. A páncél alattam van és bár nem látom már rég megszoktam mi hol van rajta így könnyedén tudok inni is egy kicsit. Akcióba se vehettük le a sisakot és ez a rendszer így is volt kitalálva. Kívülről most ez igazán furcsán hathat társamnak, hogy vállamon megnyomok egy pontot, pár korty után pedig ismét.
- Nálunk csak gyík koponyákat gyűjtöttek páran. Nálatok mit szokás gyűjteni?

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 26 Ápr. 2012, 13:02

Szóval háború volt, azokkal a bogarakkal. Amilyen ocsmányak és hasonlók, nem csoda, hogy kellett a védelem a kastély köré. Miután kiszálltunk végre rendesen lehetett gyalogolni és nem volt szükség arra, hogy „ússzunk” tovább. Néhány pillanatra megálltam az épület előtt és felnéztem a hatalmas építményre. Gigászi méretek, nem is emlékszem, hogy a Földön láttam-e ekkorát, mert az biztos, hogy a Csatabolygón nem, és még Asgard város sem volt ekkora. Valahogy ezek a méretek is már ijesztőek voltak és kissé vonakodva léptem be az épületbe. Pár perc séta után beértünk egy csarnokba, ahol meglehetősen sokan voltak és még megláttuk a királyt is. Felvontam a szemöldökömet, nem ilyesmi férfira vártam azok utána, amit kint láttunk. Meglehetősen nagy hatalmat sugárzott és még vonzó is volt számomra. A nőkre pillantottam, nem skrullok voltak, az álluk nem stimmelt és még nem is a bőrük volt ilyen zöld, hanem a szőrük. Én is meghajoltam az uralkodó felé, a beszédet pedig továbbra is ráhagytam Yusuf-ra. Neki valószínűleg jobban ment ez, mint nekem, pedig illene megtanulnom, mert ha Bard-on múlott, akkor előbb vagy utóbb Asgard hercegnője leszek majd…

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kastély - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Henry White Csüt. 26 Ápr. 2012, 15:38

Lánccsörgést hallok, megpróbálom felemelni a fejem. Ahogy lassan felnézek egy fekete hajú lányt pillantok meg. Hirtelen vakító lila fény tör elő belőle, s egy pillanatra elvakít. Felkiáltok ahogy a fény a szemeimbe hatol. Majd lassan a lilán világító, lüktető lányra nézek.
Ismernem kellene? Ő ismer engem, az arckifejezéséből ítélve, miért világít így, mi ő, hogy képes erre. Zavarodottan pillantok rá, közben próbálok nem tudomást venni a fájdalmaimról.
-Tomek? Ez a nevem? Nem emlékszek semmire, miért kerültem ide? Te ki vagy és én ki vagyok....nem emlékszem....-
Kérdezgettem kétségbeesetten a lányt, miközben le sem veszem róla a szemem. Ismer, tudja ki vagyok, miért kerültem ide. Talán ki is szabadít.
-Miért vagyok itt?-
Kérdezem halkan, majd ahogy próbálok megmozdulni a fájdalom újra a testembe hasít, összerándulok.
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Sarah Csüt. 26 Ápr. 2012, 20:21

Csendesen figyelem ahogy a többiek eltűnnek előlünk, innen már magukra maradtak, bár eddig se igazán tehettünk volna sokat értük ha elkapják őket, megfelelő felszerelés híján, habár be kell ismernem, mondjuk lehet ez kissé egoistán hangzik, de tényleg nem annak szánom, csak feltételezésem, de szerintem mi ketten elbírnánk egy itteni ilyen csapatnyi furcsasággal, vagyis szemtől szembe nem biztos, de lesből támadva tutinak látom, de már végül is nem lényeg, nem tűnnek amúgy sem ellenségesnek, meg a többiek már elmentek konkrétan, mi meg itt maradtunk és hát innentől hacsak nem kapunk rádión jelzést, akkor csak magunkra kell figyelnünk, bár ha kapunk jelzést se számíthat igazán, hiszen egy hosszú, meglehetősen kimerítő úszás árán érhetnénk csak oda, illetve nem, Aian ha jól vágom tud repülni, de lehet akkor is sok idő lehet. Mindenesetre is ezen a ponton feloldódok, felemelem a tekintetem az " égre ", avagy egyenesen magam felé, és sóhajtok egyet, majd csak aztán kezdek beszélni.
- Nos, innentől magukra maradtak. - Most jönne hogy behunyom a szemem, reménykedek a legjobban, és pihenek, de azon amit a srác mond, nos kitágulnak kissé a szemeim, és úgy is maradnak, meglep, habár hallottam már ilyesmiről, illetve láttam horror meg dokumentum filmekben ilyesmit, de így élőben sosem hittem hogy találkozok olyannal aki ilyesmit csinált, vagy legalább is olyanok környezetében élt akik ilyet csináltak, de az arcom hamar visszaáll a rendes kerékvágásba, és a válaszon sem kell sokáig gondolkodnom.
- Nos... Ki mit gyűjt, vannak akik kacatokat, fegyvereket, dögcédulákat, bár az a mi világunkban már ritkának is mondható végül is, van aki bélyeget, rovarokat... Kit mi köt le a legjobban... Na persze ezek legtöbbjét nem harcban. - Hirtelen ennyi dolog jut eszembe, többet ha akarnák se nagyon tudnék előhozni, beszéd közben pedig lassan fordítom a tekintetem a srácra, figyelve hogy mit csinál.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Thorhalla Pént. 27 Ápr. 2012, 12:04

2046. november 16. – A kastélyhoz közel, Negatív zóna
Résztvevők: Yusuf Azeem Omni, Ethan Jackson, Daniel Hamilton, Andrew Ramirez, Rachel Wilcox, Lorna Howlett és Hjuchia Algernon

Yusufon kívül senki sem szólt az uralkodóhoz, a csapat tagjai közben láthatták, hogy a nők, akik körülötte vannak, nem skrullok. Az álluk fura volt és ezek a nők úgymond szőrrel voltak borítva és a zöld szín nem a bőrük volt.
- Szóval a Fantasztikus négyes… - mordult fel Blastaar. – Egykori ellenségeim, akik meg akartak buktatni… de végül ők okozták volt szövetségesük bukását. Végül is… már nincs rájuk szükségem…
Végignézett a csapaton a két lányon hosszasabban elidőzve.
- Persze nem ingyen. Kettejüket akarom a „Fantasztikus négyesért” – bökött Rachel-re és Lorna-ra.
A csapatot bekísérő katona lépett elő mély meghajlással.
- Felség, a lány – nézett Rachel-re. – Olyan, mint egy Helix-i.
Blastaar felmordult.
- Olyanból már van elég, akkor csak a másikat – mondta végül.

Kastély - Page 2 00120

2046. november 16. – Az űr, Negatív zóna
Résztvevők: David Ethan és Zen Aian Khalil

Tovább beszélgettek egymással, mígnem egy villanás töltötte be a helyet. A következő pillanatban David sehol sem látta Aian-t, helyette egy súlyosan sérült, tüdőszrúrást kapott idős kree volt mellette.
Kastély - Page 2 A15c

Aian is csak a villanást érzékelte, majd a következő pillanatban a földön fekve találta magát, egy ismeretlen helyen. Szabadtéren volt, felette az ég látszott és olyan stílusú építmények, amit a Kék Körzetben látott. Pár méterre tőle egy kree férfi feküdt eszméletlenül, vagy holtan. És néhány lépésnyire tőle pedig egy ősz hajú lány figyelte őt érzéketlenül. Zyro leírása alapján egyből felismerte őt, Tyranis volt az.

Kastély - Page 2 00120

2046. november 16. – ??, Negatív zóna
Résztvevők: Tomek Wind (Freyr Johnson)

A lány túljutott az első meglepetésen és a lilás fény is eltűnt róla. Egy kék ruha volt rajta, a fiú számára nem volt ismerős, de egyébként a Fantasztikus négyes hordott ilyet régen.
Kastély - Page 2 971908-alyce_grimm_001
- Lara Storm vagyok – mutatkozott be. – Tényleg nem emlékszel? Mi mentettünk meg pár éve téged… amikor Blastaar megostromolta a bolygódat. Velünk maradtál, Annihilus fogságában, majd amikor Blastaar győzött ide kerültünk mind. Tomek Wind a neved.
Leguggolt a cella elé és közelebb lökte a fiúhoz a vizet és az ételt. Ekkor láthatta Tomek, hogy a lány is tényleg bilincsbe van verve, de ő legalább tudott sétálni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kastély - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 27 Ápr. 2012, 20:10

Megvan már miért voltam ennyire nyugtalan. Tudtam, hogy hűek leszünk magunkhoz de azt nem, hogy a Fantasztikus négyesnek is úgy sültek el a dolgok mint nekünk szokott. Fordítva. Csekélynek tűnhet az ár, négy plusz pár főért egy. Kár, hogy nem hagyunk itt senkit. Talán egy lenne akit sokan itt hagynának de őt már Aian haza tett.
Bár Rachel-ről letesz hamar nem hiszem, hogy ugyan ilyen könnyű lenne rávenni arra, hogy kérjen mást Lorna helyett. És elnézve a körülötte lévőket nem is igazán hagynám itt szívesen. Vagy bárkit. De legalább nem kellett noszogatni csere ajánlatra. Bár remélem Yusuf agya pörögni fog most is és kitalál alternatívát mert nem hiszem, hogy el tudjuk hitetni a királlyal, hogy Lorna is ilyen Helix-i. Főleg, hogy szerintem mindjárt kimorogja magát. Pár határozott lépést teszek és beállok Lorna elé, remélem internacionális jelzés itt is érvényesül, hogy őt se viheti.
Erre biztos vagyok nem lesz ellenvetés a csapatban.


Érdekes dolgokat gyűjtögetnek itt is. Bár egy két dolog nem mondott sokat nekem de hát van még mit tanulnom erről a világról és kultúráról. A további várakozást viszont egy erős villanás szakítja meg és nem látok semmit tőle egy ideig.
folytatás

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Tyler Szomb. 28 Ápr. 2012, 13:50

A nők elég furák körülöttük, de ha ilyen az ízlése áldásom rá. Amúgy sem érdekel a dolog. Kicsit felhúzom a szemöldökömet, mikor a Fantasztikus Négyesről beszél nekünk. Az ellenség oldalán álltak, aztán végül a segítségükkel győzött ez a fickó. Nincs rájuk szüksége? A hangsúly ahogy ezt mondja nem túl kecsegtető, nem igazán úgy beszél róluk, mint egy tényleges szövetséges, barátok lenének. Visszafogom magam, de látszik, hogy rá is vágnám egyből a nemet. Yusufra pillantok kérdően, most hogy reagál van-e erre terve.
De azt leszögezem a tekintetemmel, ahogy belefúrom az övébe, ezt nem fogom engedni. Rachelre pillantok, remélem épp fürkészi a gondolatainkat.
~Van ötlet? Eltudod hitetni valahogy ezzel, hogy Lorna nem kell neki, vagy valami amit tudunk neki ténylegesen adni?~
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 28 Ápr. 2012, 14:14

Ha nem ereszkedett volna féltérdre, most leülne a meglepetéstől. Lassan Rachel, majd Lorna felé fordítja a fejét. Az agya egyből pörögni kezd. Nem is azon elmélkedik, hogy itt hagyja-e bármelyik társát. Azzal nem lenne gondja...ha nem egy hatalmas, brutális királyról lenne szó, akiből simán kinézi, hogy ugyanúgy bánik a nőkkel, mint az ellenségeivel. Kegyetlenül. Ez pedig számára komoly dilemmát okoz. Még akkor is, amikor kiderül, csak Lornának kéne maradni. A másik oldalon viszont ott van a nagyobbik rossz. Milliárdok élete szemben egyével. Ugyanakkor Yusuf senkit sem hagyna hátra. Ezt tanulta a seregben, így viseltet a társaival szemben is.
A másik kérdés ami foglalkoztatja az a többi társuk véleménye. Vajon megértik, vagy legalább felfogják-e, hogy mit miért fog tenni. Aztán nagy levegőt vesz, felnéz a királyra és válaszol.
- Rendben. A fantasztikus négyest, a nőért. - Egy pillanatra Lornára villantja a tekintetét. Behunyja szemeit, sóhajt, majd visszanéz a királyra. - Azonnal indulnánk is vissza.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 28 Ápr. 2012, 14:39

Nem úgy tűnt, hogy különösebben sokra tartaná a Fantasztikus négyest, de nem baj, nekünk ez még jól jöhet. Azonban az, hogy mit kért cserébe értük már kevésbé tetszett. Hangosan mordultam fel és védekezően ösztönösen pattantak ki a helyükről a karmaim is a morgás kíséretében. A mellette levő nőkre néztem, teljesen kizárt volt, hogy egy legyek a háremében. De ott volt a szomorú tény, hogy harccal innen nem jutunk ki és a világnak szüksége volt a Négyesre, máskülönben nem lettünk volna itt. Remegve fújtam ki a levegőt és húztam vissza a karmaimat is, már éppen készültem volna megszólalni, amikor Yusuf mondta ki helyettem azt, amit nekem kellett volna. Mikor rám nézett bólintottam neki, hogy megértem, hogy miért mondta ezt. Az alsó ajkamba kellett harapnom, mert a szemeimbe könnyek szöktek. A többiek valószínűleg úgysem hagynák, hogy maradjak, legalább is Algernon mozdulata és Manó tekintete is olyan volt, hogy nem. De majdcsak kitalálnak valamit, hogy miként szöktessenek meg innen, mielőtt súlyosra fordulna a helyzet.
- Maradok – mondtam. – A világ fontosabb, mint én… és ez nem vita tárgya. Hanem a saját döntésem.
A végén a hangom megremegett, nem, nem fogok sírni és erős maradok. A körmeimet a tenyerembe vájtam. Meg fogják találni a módját, tudom, hogy így lesz, Vic-et is kihoztuk Vadföldről. És apát, illetve a többieket ismerve sem hagyják majd, hogy sokáig itt maradjak.
- Csak vigyázzatok Madárra, amíg Bard és én távol vagyunk – tettem még hozzá.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kastély - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Henry White Szomb. 28 Ápr. 2012, 15:05

-Lara? Lara Storm.....-
Ismétlem a nevét, de semmi ismerős érzés. Semmi, ahogy ránézek, ő ismer, ismerősnek kellene lennie, de semmi. Ez pedig egyre idegesítőbb érzés.....
Hálásan pillantok a nőre, ahogy közelebb löki a vizet és az ételt. Mohón vetem rá magam, amennyire a láncok engedik. Teli iszom magam, majd a Larára pillantok.
-Tomek Wind. Sajnálom de nem emlékszek ezekre....semmire sem emlékszek amit mondtál, semmi csak üres feketeség.....
Ha szövetségesek voltunk, akkor miért vagyunk itt, láncra verve?-
Kérdezem tőle, nem tudomást venni a viszkető lüktető bőrömről, meg úgy az egész helyzetemről.
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Sarah Szomb. 28 Ápr. 2012, 18:39

Alig szabadult fel kissé a hangulat, máris kavarogni kezd a kozmikus szar a levegőben, egy villanást érzékelek, majd pedig egy sérült kékbőrű férfit melelttem, Kree lehet gondolom én, nem mintha olyan hú de sokkal találkoztam volna az életem során, igazából ez a nem igazán hatalmas szám nem haladja meg a kettőt, de több a nullánál... Nem kell gondolom tovább ragoznom, elég egyértelmű, most azonban ez a szám EGYel dagadni látszik, s így kinövi magát egy és három közé, kellemes, de mióta nem gondolom azt egyenesen amit akarok? Na nem lényeg, most van itt egy sérült, én pedig nem igazán tudok vele mit kezdeni, elég súlyosnak néz ki, én pedig nem vagyok orvos, és semmi ilyen jellegű felszerelés nincs nálam, a többiek pedig nincsenek itt, bár ők se hiszem hogy sokkal többet tudnának kezdeni vele, bár a sárga tud gyógyítani de neki ahhoz is növényzet kell, az meg itt nincsen, szóval nem túl fincsi a helyzet.
- Főnök, van itt egy kis gáz. - Szólok bele a rádióba. - Aian csak úgy eltűnt és megjelent helyette egy sérült kékbőrű, mellkason lőhették vagy szúrhatták. - Ennyi pedig úgy vélem hogy elég információ, Yusuf van elég intelligens ahhoz hogy rájöjjön, fogalmam sincs hogy mit tegyek, bár valószínűleg elő kéne bújnom a fedezékből, és oda vinni az őrökhöz, nem tűnnek agresszívnek, talán elviszik valami olyan helyre ahol ellátják, ám amíg ez a főnöktől nem hangzik el, vagy valami hasonló, addig nem csinálom meg, nem azért mert nem sajnálom a fickót, csak hát akkor meg kapnám az " áldást ", hogy miért magánakciózok. Beszéd közben igyekszem a saját kezét rátenni a sérülésre, és azzal lenyomni finoman, hogy ne vérezzen annyira, remélem ezzel nem okozok kárt benne, nem izomból nyomom hogy baja legyen belőle, de ha úgy néz ki hogy árt neki inkább hagyom ezt, ruhát nem tudok letépkedni hogy azzal kössem be... Szóval ez most nagyon nem fincsi, nagyon nem.
- Érti amit mondok? - Kérdem tőlem, bár kétlem, de nem lehetetlen hogy tud beszélni mondjuk angolul, megkönnyítené a dolgokat.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Steven Szomb. 28 Ápr. 2012, 19:21

A palota nem csak kívülről tűnt monumentálisnak, belül is bőven volt hely akár egy elefánt csordának is. Ahogy haladtunk a hatalmas csarnokban, elégé jelentéktelennek éreztem magam. Ez akkor sem változott meg, mikor megláttam az uralkodót. Már első ránézésre is tekintélyt és tiszteletet parancsoló volt a megjelenése. Követtem a többiek példáját. Nem szólok egy szót sem, csak fél térdre ereszkedem az uralkodó előtt és hallgatom a beszélgetést ami Yusuf és Blastaar között zajlik. A nyugalmam egészen a király első megszólalásáig tart ki. Folyamatosan azzal nyugtattam magam idefelé, hogy a fantasztikus 4-es az itteni uralkodói család barátja, így velünk is barátságosan fognak bánni. De úgy tűnik ennek pont az ellentettje volt a helyzet. Túszcserét ajánlott fel nekünk. Egy kis időre azt hittem, hogy végünk, de végül is már a kezdetek kezdetén elkaphatott volna bennünket. Nem kezel minket ellenségként, egyszerűen csak nem vagyunk a szövetségesei. Talán hálásnak is kéne lennünk, amiért csak két embert kér négyért cserébe, illetve csak egyet. Azonban képtelen lennék csak így itt hagyni Lorna-t egyedül. Márpedig úgy tűnik muszáj lesz. Yusuf belegyezet a cserébe, ahogy Lorna is, bár a hangjában volt valami furcsa. Olyasmi amit még sose hallottam tőle. Esetleg talán félelem, vagy netalán a kétségbeesés egyik jele? Másnál nem lennék meglepve, de rajta még soha nem láttam semmi ilyesmit. Egész mostanáig úgy gondoltam rá, mint akit semmivel sem lehet sarokba szorítani. Nem tudtam mi tévő legyek a jelenlegi helyzettel. Egyrészről az a leglogikusabb, ha belemegyünk a cserébe és itt hagyjuk őt, mi pedig haza megyünk. Nem vihetjük el őt is és az f4-et is egyszerre még erőszakkal sem. Másrészről az életben többé soha nem tudnék koncentrálni semmire se, ha itt hagynám őt anélkül, hogy bármit is tettem volna érte. Talán az ilyen helyzetek kezelése miatt volt múltkor az a felmérés a veszélyteremben, hogy hogyan viselkedünk és döntünk stresszes helyzetekben, mikor mások élete múlik rajtunk. Lorna és Yusuf akkor jó eredményeket értek el, ahogy most is. Én pedig elégé rosszakat, amiben azóta se fejlődtem sokat, így most is hasonló lesz valószínűleg a végeredmény.
- Felség. Engedelmével szeretnék én is itt maradni. Nem hagyhatom magára egy társamat, bármennyire is vendégszerető környezetben maradna. Természetesen nem csak itt lézengenék, hanem kivenném a részem bármilyen munkából. – Szólalok fel miközben továbbra és a földön térdelek és magam elé nézek a földre. Nem voltam biztos, hogy ez a megfelelő protokoll, amit egy uralkodóval szemben tanúsítani kell, de mivel így kezdtük bejövetelnél is, ezért reménykedtem, hogy így a bejelentésem sem volt tiszteletlen, vagy ha még is, akkor csak engem fognak megbüntetni.


A hozzászólást Steven összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 28 Ápr. 2012, 20:38-kor.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Quentine Constantine Szomb. 28 Ápr. 2012, 19:32

A királyról eddig valamiért azt hittem, hogy a legjobb fej fickó lesz, de azért akárhol is vagyunk, a királynak királynak kell maradnia. Mikor cserét kér ahelyett, hogy egyszerűen szólna az F4-nek, kis híján elájulok. Engem és Lornát? Mielőtt egy szót is szólhatnék először Yusuf egyezik bele, aztán Lorna is belemegy a dologba. Micsoda? Ezek megőrültek?
-Ha te maradsz, akkor én is! Nem hagylak itt, és ha te eldönthetted, akkor nekem is megvan hozzá a jogom.
~Ugye tudod, hogy egy pillanat alatt elintézhetném, hogy ne akarj maradni? Ha csak megpróbálsz lebeszélni, megteszem, és nem fogok bűntudatot érezni.~ Üzenem Lornának, és eltökélt arckifejezéssel állok Lorna mellé. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy mi fog ebből kisülni, kicsit kapkodok, és valószínűleg Yusuf se fog örülni, de ebből nem engedhetek. Nem nézem végig, ahogy Lorna áldozati bárányt játszik feleslegesen.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Kastély - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Bishop Szomb. 28 Ápr. 2012, 21:34

Nem mondom, hogy meg mondtam, mert nem mondtam meg, hogy nem fog minden rendben menni, csak éreztem. Megnézem a körülötte lévő nőket, látom elég érdekesnek néznek ki, hát nem semmi. Aztán történnek dolgok, kiderül nincs minden úgy, ahogy tudtuk, az F4 nem a szövetségese inkább az eszköze ennek az lénynek, nem lepődnék meg hogyha négy cellában ülnének. Ajánlata egyértelmű, szerintem ez nem bélyegeket hanem nőket gyűjt... biztos jó hobbi lehet, vagy nem. Lornára tekintek, látszik rajta, hogy nehéz ez neki, még nem láttam ilyennek, azt vártam volna, hogy valakit lekaszabol de mégsem.
~ Minden tiszteletem. Ha ő vállalja, ha a főnök vállalja, akkor én mosom kezeimet.
Kivárom, hogy mi fog történni, ha valaki elkezd ellenkezni, akkor azt le kell állítanom.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 28 Ápr. 2012, 22:48

2046. november 16. – A kastély trónterme, Negatív zóna
Résztvevők: Yusuf Azeem Omni, Ethan Jackson, Daniel Hamilton, Andrew Ramirez, Rachel Wilcox, Lorna Howlett és Hjuchia Algernon

Blastaar elégedetten mosolyodott el, amikor Yusuf kimondta az alkut és Lorna is beleegyezett. Azonban, amikor többen közölték, hogy mégsem kellene ezt, akkor idegesen csapott a trónja székére és feljebb emelkedett a székben. A három ott lévő badoon nő – számotokra egyelőre idegenek – riadtan húzódott hátrébb néhány lépést.
- Az alku megköttetett, és másra nem tartok igényt! – mennydörögte. – Fogjátok a négyest és a fattyaikat és távozzatok! Hacsak nem akartok a cellákban hozzájuk társulni és én akkor is megkapom, amit akarok!
Intett az egyik őrnek, majd Rachel-re és Manóra bökött.
- Az lekísér titeket a cellákhoz!
A katona megállt és mutatta az irányt a két személynek, hogy merre induljanak, végül az itt maradtakra nézett.
- Legalább három évtizede a zónában vannak, miért csak most kerestétek őket? – érdeklődött.

Kastély - Page 2 00120

2046. november 16. – Az űr, Negatív zóna
Résztvevők: David Ethan

David próbálta elküldeni a rádióüzenetet, de nem sikerült, a vonal süket volt, valószínűleg árnyékolva volt odabent minden. Sikerült a sebre rászorítani, de ebbe egy ember már belehalt volna, ennyit David sikeresen meg tud állapítani, valószínűleg a kree is haldoklik. Bólintott köhögés és hörgés közben az utolsó kérdésre.
- Ért…khem… - zihálta. – A halál… odaát van a halál… mindenkivel végez majd… hol… hol vagyunk?

Kastély - Page 2 00120

2046. november 16. – A kastély börtöne, Negatív zóna
Résztvevők: Tomek Wind (Freyr Johnson)

A lány megvonta a vállát a kérdésre.
- Szövetség… segítenie kellett a szüleinknek, hogy Blastaar legyőzze Annihilust, ha nem tette volna meg, minek öltek volna meg. Szóval zsarolás volt, de óvatosan és lassan egyél és igyál. Nehogy ebbe halj bele… megint. Majd meg kell kérdeznem Reed bácsit, hogy miként lehet ez. Ők is itt vannak a másik folyosón.
Néhány pillanatig még figyelte a fiút.
- Esetleg megkérdezhetem az őröket, hogy nem engednek-e el valamennyire téged.


Kastély - Page 2 00120

Egyébként ez a tipikus esete volt annak, amikor a KM nem gondolkodik és saját magát szívatja meg…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kastély - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 28 Ápr. 2012, 22:48

A világ helyzetét nézve meglepett, hogy mennyire kiálltak amellett, hogy nem maradhatok. Legalább most ebben a pillanatban kiderült, hogy létezett csapatszellem a társaságban és fontosak vagyunk egymásnak. Rachel-re néztem a szavai után és megöleltem.
- Inkább azon törd a fejed pubi, hogy miként hoztok, ki mielőtt hozzámér! – suttogtam a fülébe.
Mikor kiderült, hogy neki kell mennie a rabokért, eltoltam magamtól. Így sem akartam maradni, ha a fejembe nézett, vagy csak az érzéseimet, akkor tudnia kellett volna. De csak azért mentem bele, hogy ne essen bajuk. Erre maradnának, persze ez már nem tetszik a helyi pubinak sem. Sajnos az ajánlattétel óta világos volt, hogy mit akar és azt megszerzi erővel, vagy beleegyezéssel. Így legalább nekik nem fog fájni, kijutnak és megvan, amiért jöttünk. Én meg… megpróbálhatok időt húzni. Semmi egyebet nem tehettem, nyeltem egy hatalmasat, még a haláltól és a fájdalomtól sem féltem annyira, mint attól, ami most itt várhat rám, és a többiek sem voltak túl nagy partnerek.
- Ne nehezítsétek meg, jó? – kérdeztem. – Legalább titeket ne bántson…
Kellett nekem anyám hatalmas szívét örökölnöm.


Kastély - Page 2 00120

Kivételes eset, hogy egyből írok, de most így jött ki.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kastély - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Albert Shear Vas. 29 Ápr. 2012, 23:36

- Hozzátok fel a négyest. - adja ki ridegen az utasítást Yusuf, miután kissé a csapat felé fordul. Aztán újra a királyra emeli tekintetét, majd újra lesüti a szemeit.
- Köszönjük nagylelkűségedet neked, felség. Amint felhozták a négyest és a..."fattyaikat", elhagynánk a kastélyodat. Nem rabolnánk tovább a drága idejét és nem élnénk vissza a vendégszeretetével.
Amennyiben a király nem marasztalja tovább Yusufékat, feláll és a kis csapatával félre húzódik.
- Lorna marad. Nincs vita. Senki más. Kijutunk, visszavisszük a négyest, elvégzik a dolgukat és boldogok vagyunk. Ennyi. Egyelőre ennyi a feladat. Remélem mindenki megértette és senki sem kezd el hősködni vagy meggondolatlan terveken agyalni.
Nagyon reméli, hogy a rideg és szikár tartása által sugallt bátorság és elszántság átragad a társaira is. Legalább egy rövid időre.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Steven Hétf. 30 Ápr. 2012, 12:07

Mikor hallom az elutasítást elégé nehezemre esik nem visszaszólni, hogy valahogy még is csak rávegyem, hogy itt maradhassak. Nem akarom hogy itt maradjon Lorna és Balastaar játékszerévé váljon, de sajnos nincs más megoldás. Ha csak rólam lenne szó még talán ki is hívnám a király haragját magam ellen, hogy megvédhessem az egyik társam becsületét. De most más a helyzet. Ha még jobban felbőszítjük az uralkodót, nem csak a négyest nem engedi el, de minket se. Így hát némán a földön térdelve maradok egészen addig, amíg a beszélgetés véget nem ér. Mikor Yusuf összegzi a helyzetet nem szólok bele. Megértem hogy helyesen döntött és hogy így lesz a legjobb, de felbőszít ez a nem törődöm stílus, mintha nem is érdekelné hogy az egyikünket épp fel kellett áldozni a cél érdekében.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Quentine Constantine Hétf. 30 Ápr. 2012, 13:26

Hiába volt eddig olyan barátságos ez a hely, úgy tűnik, mégsem leszünk egészen jóban a helyi lakossággal, mert az biztos, hogy ki kell hoznunk innen Lornát, és az is biztos, hogy nem fogjuk tudni szép szóval elérni ezt. Röpködnek a tervek a fejemben, telepatikusan befolyásolom Blastaart, vagy inkább kómába ejtem Lornát, így semmit sem fog érni nekik, hacsak nem valami perverz nekrofil a fickó, vagy ilyesmi. Még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy majd utólag kitörlöm Lorna emlékeit, de az nem javít azon, hogy át kell élnie ezt a rengeteg szörnyűséget. Sajnos azonban veszett ügy, hogy bármelyik bejöjjön, a telepatikus behatás lehetetlen, nem ismerem ezeknek a földönkívülieknek az elméjét, ha Lornát kiütöm, valaki mást kérnek majd, vagy talán még rosszabb sorsa kerül, és a nyílt harc esztelenség lenne, egy hadsereg állomásozik a kifelé vezető úton.
Mikor megölel, szorosan magamhoz szorítom.
-Ugye tudod, hogy nem utállak azért, hogy te meg Bard... Visszajövök érted. Visszajövök, ha addig élek is! - Fogadkozom Lornának, de aztán győz az épelméjűség, és Yusuf szavaira elengedem Lornát.
-Igenis... Főnök.
Elindulok remélhetőleg Manóval együtt a cellákhoz, hogy felhozzam a négyest.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Kastély - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 30 Ápr. 2012, 15:26

Nincs vitalehetőség, határozottan kijelenti, hogy mit akar és mit nem. Végig fut a tekintetem a többieken ahogy mondják, maradnak. A végén még mind maradunk... A királyt nézem és látszik, hogy elmerülök a gondolataimba egy rövid ideig. Ellépek Lorna elől miközben tekintetem levándorol a királyról és magam elé bámulva állok. Elmennek a rabokért és mehetünk. Nagyon remélem, hogy tudják mit csinálnak mert ez mégis csak egy erődítmény is. De mindenképp távoznunk kell az F4-el és gyerekeikkel mert a végén nem kell kérnünk, hogy had maradjunk. Fura de most nyugodtabb vagyok mint a tárgyalásnak alig nevezhető elején. Őszintén nem tudom, hogy most mit fognak kitalálni. De remélem, hogy...ugyan, úgyis halál menet lesz, ez sose változik.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Sarah Hétf. 30 Ápr. 2012, 16:10

- Hé, hallotok? Hé!... Francba. - Eléggé halottnak tűnik a rádió eléggé halott, vagy az épület falai árnyékolhatnak, mármint úgy értve hogy maga az épület, vagy pedig van valamilyen zavaró berendezésük, egyik sem sokkal jobb a másiknál, bár nem hiszem hogy ezek a népek lennének annyira fejlettek hogy olyan készüléket össze tudnak rakni, habár ki tudja, azok a bogarak is primitívnek néznek ki, és mégis csavarokat hagynak maguk után, egy-egy ürítés után, legalább is fogadni mernék rá hogy azt, és ha már így itt járunk, vajon mi a franccal táplálkozhatnak? Galaktikus színesfémfalók… Mennyivel jobbak így dolgok, a galaktikus jelzővel, sokkal érdekesebbnek és jobbnak hangzanak mint a földi dolgok, például az hogy ruha tolvaj, az annyira pocsék, de egy galaktikus ruha tolvaj, máris sokkal keményebbnek hangzik, hiába csak ruhákat lopdos, fogadok hogy ha utána mennénk, földi kő helyett egy plazmagránátot vágna a képünkbe, vagy legalább valamiféle fénygránát féleséget, de olyat hogy aztán vakon tölthetjük hátralevő éveinket. Na de térjünk vissza ahhoz ami most lényeges… Koncentrálni kell, hát elég csúnyák az öreg sebei, azt hiszem egy ember már belehalt volna, szóval le a kalappal, spártai lehet a kékbőrű, gondolom az összes ilyen szívós, vagy még szívósabb, végül is mit tudom én mennyivel fejlettebbek lehetnek nálunk, hiszen náluk a nép tuti hogy nem önmagát írtja a területekért, meg a hatalomért… Hmm. Na mindegy. Érti amit mondok, már egy kis pozitívum, valamiféle halálról beszél, aki mindenkit ki fog csinálni ott náluk, na meg persze kérdi hogy hol vagyunk, ami nem meglepő, ha én random megjelennék valahol nekem is ez lenne az első kérdésem.
- A halál? - Kérdek vissza kissé értetlenül, tuti hogy ez csak valakinek a beceneve, hiszen kétlem hogy az a kaszás, köpenyes, teljes csont hapek valóban köztünk járhatna, egyszerűen lehetetlennek tűnik ez számomra, bár be kell látnom, hogy most éppen az űrben vagyok, nem fagyok halálra, és lélegzek, szóval annyira mégse lehetetlen, de a halál egy misztikus alak, ez a cucc meg kozmikus, szerintem a kettő nem igazán illik össze.
- A negatív zónában, éppen egy feladat kellős közepén. - Azt hiszem elég válasz ez, végül is a második részére tuti nem volt kíváncsi, csak azt kérdezte hogy hol vagyunk, ó és akkor már nekem is felmerül egy kérdésem:
- Hogy került ide? - Azt, hogy miért van ilyen állapotban nem érdeklődöm meg, elvileg valaki erős mészárlást végez a másik oldalon.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Bishop Hétf. 30 Ápr. 2012, 17:22

Egyértelmű a dolog, igaz az én szemembe hátra hagyni valakit a csapatból egy bocsánatot nem érdemlő tett, de ez a helyzet más. A főnök döntést hozott és ezt most el kell fogadni, ez van, én elfogadom a többiek is elfogják vagy ha most nem akkor majd később. Ideje elmenni az F4-ért talán még örülnek is, hogy visszajuthatnak a mi világunkba. Nem gondolom, hogy jó dolog ami történt és azt sem, hogy Lornát itt fogjuk hagyni, van megoldás ebben biztos vagyok és ezért is bízok Yusufban, tudom hogy van terve.
~ Régóta akartam már találkozni a fantasztikus négyes tagjaival. Valóban olyanok, mint amilyennek én képzelem őket?
Látom a csapatvezetőn, hogy nagyon magabiztosnak akar látszani, szóval valami van a tarsolyában, ez megnyugtató.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Tyler Hétf. 30 Ápr. 2012, 20:40

A kezeim ökölbe szorulnak, Lorna belegyezésére, majdnem neki rontok annak a baromnak. De a szavai vissza fognak, rá pillantok.
-Rendben.....-
Csikorgom a fogaim közt szűrve a szavaimat. Ridegen Yusufra pillantok, nem ítélem el azért amit tett, ez a dolga...ez a dolgunk. De az ár lassan túl nagy lesz. Közelebb lépek hozzá, mielőtt elindulnánk a cellák felé.
-Visszajövünk érted....-
Súgom neki halkan, majd megfordulva Rachel és az őr után indulok, dühösen.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Henry White Hétf. 30 Ápr. 2012, 20:45

Kissé fulladozva a hirtelen ivástól fürkészem a lányt. Ahogy a lány mesél nekem, a tekintetem biztos ugyan olyan zavart és üres, mint ahogy érzem magam.
-Bárcsak emlékeznék....hogy, meghaltam...ez lehetséges lenne?-
Kérdezem hüledezve, egy pillanatra elfeledkezve a láncokról és az amnéziámról. Ez az egész kezd egyre zavarosabb lenni a számomra, most még ez is....meghaltam, mégis itt vagyok...
-Reed bácsi...ő kicsoda? Az nem lenne rossz, az egész testem görcsben áll teljesen már....-
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kastély - Page 2 Empty Re: Kastély

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.