Kastély
5 / 8 oldal • Megosztás
5 / 8 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Mielőtt Aian megragadhatta volna Lorna lábát Bard odébb ugrott vele és a fiú ottmaradt a badoon lánnyal pár lépésnyire. A lány láthatóan nagyon félt még mindig, nem csak Aian-tól, de a közeledő léptek sem tartoztak azon dolgok közé, amik képesek lettek volna őt megnyugtatni. A lány megragadta Aian karját a kérdés után és elkezdte visszafelé húzni a szoba irányába. Ha a fiú ment, akkor hamarosan vissza is érkeztek. A tetemek még mindig ott voltak, de egyelőre más még nem jött be a lakosztályba és kintről sem lehetett zajokat hallani.
- Megvárjuk őket, vagy induljunk? Erre hosszabb az út Lord Blastaar-ig.
A karmok belevájtak Bard hátába, de annak hála, hogy letette a lányt nem sérült meg túlságosan és a páncél sem szenvedett további károkat. Mikor Lorna-t letette maga elé a lány tekintete ködös volt, a szemei véresek, nem igazán volt magánál és fel sem ismerte Bard-ot. Könnyűszerrel fogta le a párját, hiszen Lorna teljesen átlagos erejű volt, a lány sírva nézett fel az utolsó szavak után és próbálta megütni a páncélt, pont úgy, mint amikor a Reneszánsz világban búcsúztak.
- Engedj! – nyöszörgött. – Hazugság! Mindig ezt mondod… minden nap… ahogyan apa és anya is… hogy kivisztek, hogy itt lesztek. Mégis mindig eltűntök és nem vagytok itt… Miért teszed ezt velem Blastaar?! Ölj meg végre és ne kínozz… ölj meg végre… ölj meg…
Ekkor összegörnyedt öklendezve és oldalra fordulva egy nagy adag vért hányt ki. Ha Bard engedte, akkor a földre csúszott, ha nem, akkor sem tartották meg a lábai és sírva folytatta, miközben a vért próbálta az arcáról letörölni.
- Most is egy szellemhez, a képzelgésemhez beszélek – félrebeszélt továbbra is. – Csak… csak egyedül akarok lenni… egyedül…

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Mielőtt megfoghattam volna a lábát Bard előrébb lépet és így távolabb kerültem tőle. Láthatóan képes kezelni a kialakult helyzetet s nekem a lánnyal kell most foglalkoznom. Igéretett tett. Rendben, legyen ahogy akarja. Nem számít annyira, hogy mi hajtja a parancs az parancs. A lány bele is karol karomba Bard szavai után s vissza felé húz merről jöttünk. Meg is indulok visszafelé vele s hamar elérünk a szobához ahol voltunk nemrég. Kérdésén elgondolkozom. Itt nem maradhatunk, itt nem lenne biztonságban a lány s kisebb eséllyel tudnám megvédeni. Mindenképpen tovább kell mennünk innen mert bár még léptek hangját erről nem lehet hallani ez sokáig nem fog így maradni. Ennyi felesleges időnk is csupán azért van mert odakint harcolnak. Bár emiatt arra a távozás lehetetlen. Biztonságba kell helyezni a lányt azt pedig úgy lehet a legjobban megtenni ha elhagyjuk az épületet s kaput nyitok és átküldöm rajta. Utána már vissza tudok jönni s közlekedni úgy, hogy csupán magamra keljen ügyelnem.
- Tovább megyünk. Vezess ki oda ahol találkoztál velünk.
Válaszolok a lánynak majd várom, hogy mutassa az utat s követem őt amerre megy közben ügyelve a környezetre. Nem akarom, hogy meglepjenek, esetleg egy folyosón körbe vegyenek minket. Az álcázóm nélkül igen feltűnő vagyok ezzel a külsővel bár ezen a páncél sem segítene semmit ez csupán annyit jelent, hogy minden sarkon elsőnek benézek mielőtt még kilépnék rá.

REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Kastély
Bárd felkapta Lornát és bólintott a többieknek.
- Menjünk, de jól jegyezd meg ezt a helyett leány, mert mikor visszatérek porig rombolom. Odin nevére esküszöm. Blastaar és népe halálának halálával fog meglakolni a tetteiért.
Ezzel a férfi indult tovább. Erősen, de finoman magához szorítva a lányt. Úgy tartotta, hogy testével óvhassa őt. Ha szemből ellenség jön megtudjon azonnal fordulni és vértje fogja fel az első támadásokat, hogy semmiképpen se sérüljön meg a hercegnője.
- Ha az őrség mindenkinek szólt még az uruk is készülhet ellenünk. Ha ez így lenne... Térkép-ember... Aian, rád bízom őt. Esküd asgardra, hogy óvni fogod őt és a szolgálólányt. Blastaart bízd rám.
Ha nem szeretné ennyire ezt a halandót a karjaiban akkor már most hagyná a férfit menekülni és a zűrzavarban ő személyesen menne a negatív zóna ura ellen. Ám ő tanult ősei hibájából. Ez nem a büszkeségről szól, nem róla. Lornáról. Ő a legfontosabb. Érte képes lenne akár megkegyelmezni is annak a torz kis teremtménynek, de az ő Lornája harcos, sose kívánna neki kegyelmet. A gondolattól Bard arcán boldog mosoly jelent meg és picit jobban megölelte a lányt. Az első alkalom, hogy mosolygott mióta hazatért.

"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Pár pillanattal azok után, hogy felemelte Lorna-t Bard a lány újra elvesztette az eszméletét, így legalább nem ficánkolt és nem próbált menekülni, mert még mindig úgy gondolta, hogy csak képzelődik. Bard pillanatokkal később beérte a badoon lányt és Aiant a szobában, ahol voltak korábban. A lány bólintott mindkét fiúnak és a folyosóra nyíló ajtót nyitotta ki. Az most éppen üres volt, így a négyes könnyedén tudott kimenni rajta. A lány szerencsére jól ismerte a kastélyt, így minden járőrt és egyéb ehhez hasonló futkosó helyit el lehetett kerülni. Néhány perc múlva bármiféle atrocitás nélkül a társaság visszaérkezett oda, ahol korábban is voltak, a rejtett ajtóhoz, és ezúttal az ahhoz közeli saroknál sem állt semmi. Az épület, az egész hatalmas kastély megremegett, mintha csak villám csapott volna bele, ki tudja, lehetséges, hogy pontosan tényleg ez történt.
- A tróntermet úgy tudod elérni, ha végigmész ezen a folyosón arra, amerre jöttünk, de nem kanyarodsz le, végigmész. A legvégén balra fordulsz, azon a folyosón is végig, majd jobbra, ott három irányba ágazik az egész, de neked jobbra kell menned. Annak a folyosónak a végén lesz, amit keresel – magyarázta el a Blastaar-ig vezető utat a lány Bard-nak. – Átveszem Lorna-t, vigyázok rá én is.
Ezzel Bard felé nyújtotta a karját, hogy átvehesse az eszméletlen lányt. Majd Aian-ra nézett, hogy akkor merre tovább.
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Pár pillanattal azok után, hogy felemelte Lorna-t Bard a lány újra elvesztette az eszméletét, így legalább nem ficánkolt és nem próbált menekülni, mert még mindig úgy gondolta, hogy csak képzelődik. Bard pillanatokkal később beérte a badoon lányt és Aiant a szobában, ahol voltak korábban. A lány bólintott mindkét fiúnak és a folyosóra nyíló ajtót nyitotta ki. Az most éppen üres volt, így a négyes könnyedén tudott kimenni rajta. A lány szerencsére jól ismerte a kastélyt, így minden járőrt és egyéb ehhez hasonló futkosó helyit el lehetett kerülni. Néhány perc múlva bármiféle atrocitás nélkül a társaság visszaérkezett oda, ahol korábban is voltak, a rejtett ajtóhoz, és ezúttal az ahhoz közeli saroknál sem állt semmi. Az épület, az egész hatalmas kastély megremegett, mintha csak villám csapott volna bele, ki tudja, lehetséges, hogy pontosan tényleg ez történt.
- A tróntermet úgy tudod elérni, ha végigmész ezen a folyosón arra, amerre jöttünk, de nem kanyarodsz le, végigmész. A legvégén balra fordulsz, azon a folyosón is végig, majd jobbra, ott három irányba ágazik az egész, de neked jobbra kell menned. Annak a folyosónak a végén lesz, amit keresel – magyarázta el a Blastaar-ig vezető utat a lány Bard-nak. – Átveszem Lorna-t, vigyázok rá én is.
Ezzel Bard felé nyújtotta a karját, hogy átvehesse az eszméletlen lányt. Majd Aian-ra nézett, hogy akkor merre tovább.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard beér minket Lornával és megesküdtet, hogy mindkét nőre vigyázni fogok. Bólintok egyet igenlően.
- Vigyázni fogok rájuk.
És elindulunk a folyosókon kifelé. Sikerül elkerülnünk az ellenséget a szolgálónak köszönhetően. Elég jól ismeri ahhoz a kastély, hogy ez megvalósult. Vissza is érünk az elejére az egész utunknak. Hirtelen viszont mintha villám sújtotta volna az épületet úgy remeg bele minden. Egy pillanatra meg is feledkeztem, hogy odakinn még nagyban dúl a harc. De mikor a nő elmagyarázza az útvonalat Blastaar felé én is figyelmesen hallgatom azt végig. Bár más a feladatom, hogy ő rájuk vigyázzak és juttassam Lornát haza úgy érzem, nem felesleges az információ és egyáltalán nem hátrányos ha én is tudom merre van a kastély ura.
Az útvonal magyarázata után pedig a lány nyúl, hogy átveszi Lornát. Ezután, ha ez megtörtént és Bard is elindult akkor utirányunk felé fordulok.
- Erre.
Mondom majd meg is indulok lassan s mindenképpen úgy, hogy a két nő a takarásomban legyen ahogyan haladunk előre. Terveim szerint arra távozunk amerről be is jöttünk az épületbe így a leg egyszerűbb és a csatától is messze leszünk. Ha ez meglesz akkor már csak távolabb kell mennünk a kastélytól és ott tudok már majd biztonságban egy kaput nyitni. De először jussunk el biztonságban és zavartalanul a titkos kijáratig. Nagyon remélem, hogy nem lesz most ép kiküldve egy újabb osztag a frontvonalra innen.
- Vigyázni fogok rájuk.
És elindulunk a folyosókon kifelé. Sikerül elkerülnünk az ellenséget a szolgálónak köszönhetően. Elég jól ismeri ahhoz a kastély, hogy ez megvalósult. Vissza is érünk az elejére az egész utunknak. Hirtelen viszont mintha villám sújtotta volna az épületet úgy remeg bele minden. Egy pillanatra meg is feledkeztem, hogy odakinn még nagyban dúl a harc. De mikor a nő elmagyarázza az útvonalat Blastaar felé én is figyelmesen hallgatom azt végig. Bár más a feladatom, hogy ő rájuk vigyázzak és juttassam Lornát haza úgy érzem, nem felesleges az információ és egyáltalán nem hátrányos ha én is tudom merre van a kastély ura.
Az útvonal magyarázata után pedig a lány nyúl, hogy átveszi Lornát. Ezután, ha ez megtörtént és Bard is elindult akkor utirányunk felé fordulok.
- Erre.
Mondom majd meg is indulok lassan s mindenképpen úgy, hogy a két nő a takarásomban legyen ahogyan haladunk előre. Terveim szerint arra távozunk amerről be is jöttünk az épületbe így a leg egyszerűbb és a csatától is messze leszünk. Ha ez meglesz akkor már csak távolabb kell mennünk a kastélytól és ott tudok már majd biztonságban egy kaput nyitni. De először jussunk el biztonságban és zavartalanul a titkos kijáratig. Nagyon remélem, hogy nem lesz most ép kiküldve egy újabb osztag a frontvonalra innen.
_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Kastély
Bard féltve adja át a szerelmét, talán csak koronát emelt fel még Loki vér ily finomsággal.
- Köszönöm.
Mondta és még utoljára kézen csókolta az eszméletlen menyasszonyt. Megfordult és elindult az ajánlott úton. gyors és kegyetlen volt. Futva haladt, de nem brutális erőre épített, hanem finom és gyors gyilkosságokra. kiakarta használnia káoszt, hogy meglepetéssel támadjon ugorva és csúszva próbált érkezni az őrség felé, hogy gyorsan vágjon a kardjával és fejüket vegye. Végig kardjának misztikus köde követte, hogy olyan legyen akár egy dühös felhő az eljövendő vihar, ami mindennel végez. Nem használta a varázs erejét vagy a fizikai erőinek maximumát. Csak elegánsan. tudta, hogy minden erejére szüksége lesz. Ha valaki túl erős ellenfél lett volna akkor inkább a kezeit sebezte meg, hogy ne tudjanak fegyvert használni ellene. Bármit megpróbált tenni, hogy a lehető legkisebb erő pazarlás nélkül találja meg az átkozott király csarnokát.
- Köszönöm.
Mondta és még utoljára kézen csókolta az eszméletlen menyasszonyt. Megfordult és elindult az ajánlott úton. gyors és kegyetlen volt. Futva haladt, de nem brutális erőre épített, hanem finom és gyors gyilkosságokra. kiakarta használnia káoszt, hogy meglepetéssel támadjon ugorva és csúszva próbált érkezni az őrség felé, hogy gyorsan vágjon a kardjával és fejüket vegye. Végig kardjának misztikus köde követte, hogy olyan legyen akár egy dühös felhő az eljövendő vihar, ami mindennel végez. Nem használta a varázs erejét vagy a fizikai erőinek maximumát. Csak elegánsan. tudta, hogy minden erejére szüksége lesz. Ha valaki túl erős ellenfél lett volna akkor inkább a kezeit sebezte meg, hogy ne tudjanak fegyvert használni ellene. Bármit megpróbált tenni, hogy a lehető legkisebb erő pazarlás nélkül találja meg az átkozott király csarnokát.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
A csapat kettőbe vált és ki-ki a saját útján indult elfelé.
Aian és a lányok arra mentek, amerre a két fiú megérkezett a kastélyba. A legnagyobb szerencsére semmilyen ellenállásba sem ütköztek. Ahogyan kifordultak arra a folyosóra, ahol megöltek két őrt, akiket el is rejtettek most csak holttesteket láttak, vért és a falakon égés nyomot. Legalább hat őr feküdt megölve ott, Aian megismerte a sebeket rajtuk, egy részüket karmok okozták, olyasmik, mint amiket Lorna is tudott, csak itt három darab ejtett sebet és nem csak kettő, illetve az égés nyomok olyanok voltak, mint amiket a villámok szoktak okozni. Ennek hála könnyedén megérkeznek a kijáratot jelző ajtóhoz, ami a folyosó végén volt a kastély aljában, az nyitva volt, berobbanva, valami hatalmas erővel jött be rajta. Ha akarnak, akkor innen már könnyedén tudnak a kinti káoszba és csatába távozni.
- Ezt mind a ti embereitek okozták? Mekkora hadsereggel érkeztetek? – nézett ámulva a badoon lány.
Bard pontosan az ellentétes irányba indult abba az irányba, amerre mondták neki. Szerencsére nem ütközött nagy ellenállásba, a ködöt sem kellett annyira használnia, nagyon kevés, talán három őr volt csak, akik ott voltak az útjában. Akárcsak Aian, bár erről a fiú nem tud könnyedén érte el az úti célját. Bard könnyebben felismerte, hogy az összezúzott, égett és vagdosott ellenfelekkel ki végzett. A bátyja, Einar és Logan is bejutottak már a kastélyba és ők mivel nem tudták, hogy merre kell menniük mindenkivel, aki szembekerült végeztek. A tetemek végtelenül frissek voltak, így nem volt a fiú lemaradva csak néhány perccel. Mivel ő pontosan tudta, hogy merre kell mennie így futva nagyon hamar odaért, a folyosóra kifordulva egy fej gurult a lábaihoz és egy utolsó égzengést hallott, ahogyan az ajtó előtt álló utolsó két őr is holtan terült el. Logan szagolt bele a levegőbe, és amikor megérezte a fiút hátrafordult.
- Hol hagytad a lányomat és a másikat pubi? – kérdezte morogva.
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
A csapat kettőbe vált és ki-ki a saját útján indult elfelé.
Aian és a lányok arra mentek, amerre a két fiú megérkezett a kastélyba. A legnagyobb szerencsére semmilyen ellenállásba sem ütköztek. Ahogyan kifordultak arra a folyosóra, ahol megöltek két őrt, akiket el is rejtettek most csak holttesteket láttak, vért és a falakon égés nyomot. Legalább hat őr feküdt megölve ott, Aian megismerte a sebeket rajtuk, egy részüket karmok okozták, olyasmik, mint amiket Lorna is tudott, csak itt három darab ejtett sebet és nem csak kettő, illetve az égés nyomok olyanok voltak, mint amiket a villámok szoktak okozni. Ennek hála könnyedén megérkeznek a kijáratot jelző ajtóhoz, ami a folyosó végén volt a kastély aljában, az nyitva volt, berobbanva, valami hatalmas erővel jött be rajta. Ha akarnak, akkor innen már könnyedén tudnak a kinti káoszba és csatába távozni.
- Ezt mind a ti embereitek okozták? Mekkora hadsereggel érkeztetek? – nézett ámulva a badoon lány.
Bard pontosan az ellentétes irányba indult abba az irányba, amerre mondták neki. Szerencsére nem ütközött nagy ellenállásba, a ködöt sem kellett annyira használnia, nagyon kevés, talán három őr volt csak, akik ott voltak az útjában. Akárcsak Aian, bár erről a fiú nem tud könnyedén érte el az úti célját. Bard könnyebben felismerte, hogy az összezúzott, égett és vagdosott ellenfelekkel ki végzett. A bátyja, Einar és Logan is bejutottak már a kastélyba és ők mivel nem tudták, hogy merre kell menniük mindenkivel, aki szembekerült végeztek. A tetemek végtelenül frissek voltak, így nem volt a fiú lemaradva csak néhány perccel. Mivel ő pontosan tudta, hogy merre kell mennie így futva nagyon hamar odaért, a folyosóra kifordulva egy fej gurult a lábaihoz és egy utolsó égzengést hallott, ahogyan az ajtó előtt álló utolsó két őr is holtan terült el. Logan szagolt bele a levegőbe, és amikor megérezte a fiút hátrafordult.
- Hol hagytad a lányomat és a másikat pubi? – kérdezte morogva.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Visszajutunk a titkos ajtóhoz de még az úton idefelé is voltak furcsaságok. Bár nem álltam meg túlságosan, hogy szemrevételezzem a halott őröket biztos voltam benne, hogy a kinti harcok belülre is elhúzódtak mostanra. De legalábbis két főben bizonyos vagyok, hogy már idebenn tombolnak. Ez megmagyarázná azt is ami történt, a villámcsapás szerű dolog ami megrázta az épületet. A végfolyosón pedig az ajtót nyers erővel nyitották fel, berobbantva tátong előttünk. A nő kérdésére, hogy mekkora sereggel jöttünk ide csak megrázom a fejemet.
- Szó sincs seregről. Csupán pár főröl beszélünk. Bár egy-egy közülük légiókkal érnek föl. De menjünk tovább. Odakint, ha már biztonságos távolságban leszünk akkor nyitni tudok egy kaput nektek.
A folyosó végéig még futva viszont mikor kiérünk megfogom mindkét lányt felemelve őket veszek repülő rajtot a széléről, hogy egy nagy lökettel minél gyorsabban kijjebb érjünk a vártól és az ajtótól. Ha páran benn vannak már sem jelenti azt, hogy idekint még nem lehet ellenségre számítani. Ezért muszáj vagyok távolabbra menni mert nem akarom, hogy esetleg kövessenek minket kapun át de még harcba sem igazán tudnék bonyolódni míg két harcképtelenre kell felügyelnem. Szóval ha kellő távolság megvan akkor egy kaput nyitok vissza a bázisra ahonnan indultunk. Majd azon átviszem őket és ha a helyszín bizonyos és személy is van aki gondoskodni tud róluk akkor visszatérek a kapun át.
- Szó sincs seregről. Csupán pár főröl beszélünk. Bár egy-egy közülük légiókkal érnek föl. De menjünk tovább. Odakint, ha már biztonságos távolságban leszünk akkor nyitni tudok egy kaput nektek.
A folyosó végéig még futva viszont mikor kiérünk megfogom mindkét lányt felemelve őket veszek repülő rajtot a széléről, hogy egy nagy lökettel minél gyorsabban kijjebb érjünk a vártól és az ajtótól. Ha páran benn vannak már sem jelenti azt, hogy idekint még nem lehet ellenségre számítani. Ezért muszáj vagyok távolabbra menni mert nem akarom, hogy esetleg kövessenek minket kapun át de még harcba sem igazán tudnék bonyolódni míg két harcképtelenre kell felügyelnem. Szóval ha kellő távolság megvan akkor egy kaput nyitok vissza a bázisra ahonnan indultunk. Majd azon átviszem őket és ha a helyszín bizonyos és személy is van aki gondoskodni tud róluk akkor visszatérek a kapun át.
_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Kastély
Bard komoran Loganra nézett.
- Aiain most viszi ki az őrültek házából. Ennek a kutyának az egyik szolgálója örömmel árulta el urát szabadságáért cserébe. Biztonságban van a lányod.
Ezzel megindult előre.
- Kövessetek. Tudom merre van a trónterem.
Mondta komoly határozottsággal.
- Igyekezzünk, hogy hamar visszatérhessek Lornához.
- Aiain most viszi ki az őrültek házából. Ennek a kutyának az egyik szolgálója örömmel árulta el urát szabadságáért cserébe. Biztonságban van a lányod.
Ezzel megindult előre.
- Kövessetek. Tudom merre van a trónterem.
Mondta komoly határozottsággal.
- Igyekezzünk, hogy hamar visszatérhessek Lornához.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
A két férfi bólintott Bard szavaira, aki néhány perc alatt el is tudta vezetni őket a trónteremig, erre már nem volt ellenállás, valószínűleg mindenki előrébb vonult, hogy őket megállítsa, de már végeztek velük. vagy pedig a trónterembe húzódtak vissza, hogy majd ott védhessék az urukat. A megérkezés utána a hatalmas fémajtó, ami a trónteremé volt zárva volt. Einar esett neki ennek és miután teljes erőből a Mjölnirrel csapott bele az ajtóba, az nem bírta ki ezt a hatalmas ütést. A fém sírva nyílt meg és a három férfinak immáron szabad útja volt befelé. A csarnok hatalmas volt, legalább negyven méter hosszú és harminc méter széles, ehhez tíz-tizenkét méteres belmagasság párosult. A csarnok túl felén a trónján teljes fegyverzetben ott ült Blastaar, csak éppen a köztes távon várakozott legalább háromszáz harcos, akik azonnal fegyvert fogtak a megérkezőkre.
A lány döbbenten nézett Aian-ra, mint aki nem tudta elhinni, hogy most éppen a fiú szórakozik vele, vagy éppen igazat mond és ezt nem tudja elképzelni. Abban Aian-nak igaza volt, hogy idekint még voltak katonák, annak ellenére, hogy nagyon sok halottat lehetett látni, de itt könnyebb is mozogni, mint odabent. A lány csak bólintott és hagyta, hogy a fiú felkapja. Ahogyan elkezdtek repülni, nem kellett attól tartani, hogy ellenséget kapnak a nyakukba, odalent lényegében mészárlás folyt, Blastaar seregének nem igen volt esélye a Föld összes jelentős szuperhőse ellen.
- Alig vannak kéttucatnyian! – mondta ámuldozva, majd kissé bánatosabban. – Soha sem voltam idekint és nem láttam még a kastélyt sem kívülről…
Ahogyan repült Aian még fedezetet is kapott Ko-Rel személyében, aki hamarosan csatlakozott mögé, hogy fedezze őket.
- Bard, Logan és Einar hol vannak? – kérdezte. – Veletek minden rendben?
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
A két férfi bólintott Bard szavaira, aki néhány perc alatt el is tudta vezetni őket a trónteremig, erre már nem volt ellenállás, valószínűleg mindenki előrébb vonult, hogy őket megállítsa, de már végeztek velük. vagy pedig a trónterembe húzódtak vissza, hogy majd ott védhessék az urukat. A megérkezés utána a hatalmas fémajtó, ami a trónteremé volt zárva volt. Einar esett neki ennek és miután teljes erőből a Mjölnirrel csapott bele az ajtóba, az nem bírta ki ezt a hatalmas ütést. A fém sírva nyílt meg és a három férfinak immáron szabad útja volt befelé. A csarnok hatalmas volt, legalább negyven méter hosszú és harminc méter széles, ehhez tíz-tizenkét méteres belmagasság párosult. A csarnok túl felén a trónján teljes fegyverzetben ott ült Blastaar, csak éppen a köztes távon várakozott legalább háromszáz harcos, akik azonnal fegyvert fogtak a megérkezőkre.
A lány döbbenten nézett Aian-ra, mint aki nem tudta elhinni, hogy most éppen a fiú szórakozik vele, vagy éppen igazat mond és ezt nem tudja elképzelni. Abban Aian-nak igaza volt, hogy idekint még voltak katonák, annak ellenére, hogy nagyon sok halottat lehetett látni, de itt könnyebb is mozogni, mint odabent. A lány csak bólintott és hagyta, hogy a fiú felkapja. Ahogyan elkezdtek repülni, nem kellett attól tartani, hogy ellenséget kapnak a nyakukba, odalent lényegében mészárlás folyt, Blastaar seregének nem igen volt esélye a Föld összes jelentős szuperhőse ellen.
- Alig vannak kéttucatnyian! – mondta ámuldozva, majd kissé bánatosabban. – Soha sem voltam idekint és nem láttam még a kastélyt sem kívülről…
Ahogyan repült Aian még fedezetet is kapott Ko-Rel személyében, aki hamarosan csatlakozott mögé, hogy fedezze őket.
- Bard, Logan és Einar hol vannak? – kérdezte. – Veletek minden rendben?
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Kiérünk könnyedén sőt még kíséretet is kapok Ko-Rel személyében. Az, hogy a lány nem látta még a kastélyt kívülről egy kicsit meg is lep és nem is. Talán, inkább váratlanul ért, hogy ezt mondta mintsem, hogy hihetetlen lenne.
- Belűlről sem kell többé látnod.
Csupán ennyit válaszolok nyugodt hangon majd Ko-Relt hallgatom és egy pár pillanatra elgondolkodom. Bizonyára a halottak az ők kezük munkálya és ha a családi modor hagyomány akkor valószínű, hogy csak egy helyen lehetnek.
- Mindhárman feltehetőleg Blastaar trónterme közelében lehetnek. Ha összetalálkoztak akkor talán már a trónteremhez is értek mostanra. Velük nincs minden rendben. Mindkettejüknek szüksége lesz orvosi ellátásra, vagy vizsgálatra. Minél hamarabb vissza akarom vinni őket a bázisra majd visszatérni ide.
- Belűlről sem kell többé látnod.
Csupán ennyit válaszolok nyugodt hangon majd Ko-Relt hallgatom és egy pár pillanatra elgondolkodom. Bizonyára a halottak az ők kezük munkálya és ha a családi modor hagyomány akkor valószínű, hogy csak egy helyen lehetnek.
- Mindhárman feltehetőleg Blastaar trónterme közelében lehetnek. Ha összetalálkoztak akkor talán már a trónteremhez is értek mostanra. Velük nincs minden rendben. Mindkettejüknek szüksége lesz orvosi ellátásra, vagy vizsgálatra. Minél hamarabb vissza akarom vinni őket a bázisra majd visszatérni ide.
_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Kastély
Bard kardját kivonva elmosolyodik. A mosoly oly ismert. Nagyapja gonosz örömét sugározta, amivel Thorhalla még férjét is képes volt rettegésben tartani.
- Ez egy rossz nap a halálra. Nektek.
Belül tudta itt kéne tennie. Békét ajánlani, kérni őket, hogy tegyék le a fegyvert. ismerte Lorna szüleinek a hozzáállását. tudta mit kell mondani, de nem akarja. Ölni akar. Mindet lemészárolni. A csontjaikból trónt építeni, amin Lorna ülhet.
- Lornáért.
Mondja békésen majd nagy levegőt vesz és neki ront a tömegnek. A kardja ködöt áraszt és így teremt zavart, hogy szétvágja az ellenségeit. Egyenesen Blastaar felé rohan miközben megpróbál mindenkit szétvágni. Nem céloz senkire csak káoszt és sérüléseket akar okozni. Vadként vágja őket. Nem üvölt, nem tombol, csak precízen megy szörnyről szörnyre. Fejében újra és újra látja apja leckéit. Nem baj, ha megsebzik, de nem engedi, hogy túl közel kerüljenek. nem célja az ölés, de nem fogja vissza magát. Elsődlegesen fejek és nyakak felé céloz, de ha valaki túl közel kerülne végtagját veszi, hogy ne tudja fegyverével célozni vagy tovább futni elé. A köddel a pisztolyok lövései elől próbálja magát megóvni. Asgard egyik legkegyetlenebb gyilkosát képezte ki Odin, Thor és Thorhalla. Most végre bizonyíthat.
- Ez egy rossz nap a halálra. Nektek.
Belül tudta itt kéne tennie. Békét ajánlani, kérni őket, hogy tegyék le a fegyvert. ismerte Lorna szüleinek a hozzáállását. tudta mit kell mondani, de nem akarja. Ölni akar. Mindet lemészárolni. A csontjaikból trónt építeni, amin Lorna ülhet.
- Lornáért.
Mondja békésen majd nagy levegőt vesz és neki ront a tömegnek. A kardja ködöt áraszt és így teremt zavart, hogy szétvágja az ellenségeit. Egyenesen Blastaar felé rohan miközben megpróbál mindenkit szétvágni. Nem céloz senkire csak káoszt és sérüléseket akar okozni. Vadként vágja őket. Nem üvölt, nem tombol, csak precízen megy szörnyről szörnyre. Fejében újra és újra látja apja leckéit. Nem baj, ha megsebzik, de nem engedi, hogy túl közel kerüljenek. nem célja az ölés, de nem fogja vissza magát. Elsődlegesen fejek és nyakak felé céloz, de ha valaki túl közel kerülne végtagját veszi, hogy ne tudja fegyverével célozni vagy tovább futni elé. A köddel a pisztolyok lövései elől próbálja magát megóvni. Asgard egyik legkegyetlenebb gyilkosát képezte ki Odin, Thor és Thorhalla. Most végre bizonyíthat.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Odakint Aian szavaira a kree nő bólintott.
- Rendben, de akkor engem is vigyél – mondta. – Otthon ellátom őket a fronttól távol és még remélhetőleg az idős Morsus is segít.
Amennyiben Aian ekkor átjárót nyit maguknak, akkor sikerül neki pontosan a főmágustorony elé vinnie a hármast, révén azzal ő maga is teljesen tisztában van, hogy bentre hála a mágikus védelemnek nem tud teleportálni, sem kaput nyitni. Így ha átvitte őket, akkor Ko már tereli is befelé a badoon lányt Lorna-val a biztonságot jelentő helyre és Aian pedig visszatérhet.
Amint átmegy a kapun az becsukódik mögötte ő pedig újra a Negatív zónában találta magát, ott, ahol korábban is volt.
Lorna: //Folytatás: Lakópark, Cape May//
A társai nem voltak olyan halkak, mint Bard, Logan szokásához híven nem precíz volt, hanem a karmokkal minél több sebet és a lehető leggyorsabban okozott. Einar jó néhány másodpercig még nem mozdult, csak egy csatakiáltást hallatott, aminek hála Bard is érezte, hogy sokkal jobb állapotba kerül mint korábban. Ha volt is fáradtság a testében, ha nehezek voltak a végtagjai, mind elmúltak. Talán életében nem érezte magát olyan jó kondícióban, mint a csatakiáltás után. Einar sem fogta vissza magát, egyik kezében a mjölnirrel, a másikban pedig egy csatabárddal esett neki a tömegnek. Az ellenfél láthatóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen erővel meg merjen támadni három személy egy ekkora sereget. Ennek hála a három férfi nagyon hamar a terem feléig ért el, megannyi megölt és megcsonkított tetemet hagyva maguk mögött. Ők csupán néhány apróbb vágást és karcolást szereztek hála a meglepetésnek. A terem felénél kellett észrevenniük, hogy az ellenség már rájött arra, hogy mit tesznek és akiknek volt eszük visszahátráltak a terem végéig, ahol a trónszék is volt. Úgy tűnt, hogy a katonák most készülnek cserbenhagyni urukat és nem igen akarják a harcot folytatni.
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Odakint Aian szavaira a kree nő bólintott.
- Rendben, de akkor engem is vigyél – mondta. – Otthon ellátom őket a fronttól távol és még remélhetőleg az idős Morsus is segít.
Amennyiben Aian ekkor átjárót nyit maguknak, akkor sikerül neki pontosan a főmágustorony elé vinnie a hármast, révén azzal ő maga is teljesen tisztában van, hogy bentre hála a mágikus védelemnek nem tud teleportálni, sem kaput nyitni. Így ha átvitte őket, akkor Ko már tereli is befelé a badoon lányt Lorna-val a biztonságot jelentő helyre és Aian pedig visszatérhet.
Amint átmegy a kapun az becsukódik mögötte ő pedig újra a Negatív zónában találta magát, ott, ahol korábban is volt.
Lorna: //Folytatás: Lakópark, Cape May//
A társai nem voltak olyan halkak, mint Bard, Logan szokásához híven nem precíz volt, hanem a karmokkal minél több sebet és a lehető leggyorsabban okozott. Einar jó néhány másodpercig még nem mozdult, csak egy csatakiáltást hallatott, aminek hála Bard is érezte, hogy sokkal jobb állapotba kerül mint korábban. Ha volt is fáradtság a testében, ha nehezek voltak a végtagjai, mind elmúltak. Talán életében nem érezte magát olyan jó kondícióban, mint a csatakiáltás után. Einar sem fogta vissza magát, egyik kezében a mjölnirrel, a másikban pedig egy csatabárddal esett neki a tömegnek. Az ellenfél láthatóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen erővel meg merjen támadni három személy egy ekkora sereget. Ennek hála a három férfi nagyon hamar a terem feléig ért el, megannyi megölt és megcsonkított tetemet hagyva maguk mögött. Ők csupán néhány apróbb vágást és karcolást szereztek hála a meglepetésnek. A terem felénél kellett észrevenniük, hogy az ellenség már rájött arra, hogy mit tesznek és akiknek volt eszük visszahátráltak a terem végéig, ahol a trónszék is volt. Úgy tűnt, hogy a katonák most készülnek cserbenhagyni urukat és nem igen akarják a harcot folytatni.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard körbe nézett. Újra rájött, hogy itt a lehetősége. Fel kéne szólítani a katonákat, hogy öljék meg vezérüket. Tán még sikerülne is nekik, tán még elegen is vannak hozzá. De akkor kegyelmet kéne adni nekik. Nem. Soha. Még Helheimbe is utánuk menne, hogy ott kínozza őket tovább. Helheim. Igen
Bard arcán mosoly jelent meg. Elvett egy pisztolyt, amit tudott. Holtesttől vagy éppen kivágja valaki kezéből. Hátánál az övébe tűzi. Köpenye és széles teste majd elrejti. Vár. nem támad csak kivégzi azokat, kik a ködébe érkeznek. Mikor apja egy nagyobb villámmal lecsap akkor koncentrálni kezd. Anyja nevét fogja imádságba, az igazi anyjáét. A világból, ahol egy nyakéket kapott tőle, ahol az anyja legyen bármekkora bűnöző is... jót akar. Az anya, akit mindig is akart, de sosem kapott meg. Az egyetlen, kit tisztel, kit hősként ünnepel.
Holló. Azzá alakul át. A saját füst felhőjéből röppen fel a levegőbe. Az égben marad és fokozatosan megy a trón felé. Nem szabad, hogy bárki is figyeljen rá. A káoszra épít. Nagyapja kedvenc állatává vált. Elegáns, csendes és félelmetes. kevés madár marad meg ott, hol hollók tanyáznak. Tán olcsó tolvajnak hinné az ember,d e valójában kegyetlen ragadozó. Mikor elég közel ér Blastaahoz vissza alakul landolni próbál a közelében. Kardjával és pajzsával készül hárítani a szörnyeteg lövéseit, ha az észre venné őt. Az őrségét kezdi mészárolni, ha nem veszi őt észre. Végig a királyra figyel és közben az őrséget brutális nyerseséggel öli meg. Nem fedi fel a trükkjeit. Nem szabad hagyni, hogy tudja Blastaar mi mindenre képes még a herceg.
- Teremtmény! - üvölt rá. - A nevem... - pillanatra megakad. - Bard Einarson! Öröké megjegyzed nevem! Mert ez lesz e világi életed utolsó emléke!
Nem támad rá, sőt, ha az megtámadja akkor elugrik vagy saját embereit használja pajzsnak ellene. Fáradjon ki. Pazarolja erejét. Becsülje őt alá, vagy túl. Mindkettővel megkapja a fölényét. Nem varázsol, nem erőlteti túl magát, ah szerencséje van még az alakváltását se látta a rémség. A cél, hogy ne tudja mire készüljön.
Bard arcán mosoly jelent meg. Elvett egy pisztolyt, amit tudott. Holtesttől vagy éppen kivágja valaki kezéből. Hátánál az övébe tűzi. Köpenye és széles teste majd elrejti. Vár. nem támad csak kivégzi azokat, kik a ködébe érkeznek. Mikor apja egy nagyobb villámmal lecsap akkor koncentrálni kezd. Anyja nevét fogja imádságba, az igazi anyjáét. A világból, ahol egy nyakéket kapott tőle, ahol az anyja legyen bármekkora bűnöző is... jót akar. Az anya, akit mindig is akart, de sosem kapott meg. Az egyetlen, kit tisztel, kit hősként ünnepel.
Holló. Azzá alakul át. A saját füst felhőjéből röppen fel a levegőbe. Az égben marad és fokozatosan megy a trón felé. Nem szabad, hogy bárki is figyeljen rá. A káoszra épít. Nagyapja kedvenc állatává vált. Elegáns, csendes és félelmetes. kevés madár marad meg ott, hol hollók tanyáznak. Tán olcsó tolvajnak hinné az ember,d e valójában kegyetlen ragadozó. Mikor elég közel ér Blastaahoz vissza alakul landolni próbál a közelében. Kardjával és pajzsával készül hárítani a szörnyeteg lövéseit, ha az észre venné őt. Az őrségét kezdi mészárolni, ha nem veszi őt észre. Végig a királyra figyel és közben az őrséget brutális nyerseséggel öli meg. Nem fedi fel a trükkjeit. Nem szabad hagyni, hogy tudja Blastaar mi mindenre képes még a herceg.
- Teremtmény! - üvölt rá. - A nevem... - pillanatra megakad. - Bard Einarson! Öröké megjegyzed nevem! Mert ez lesz e világi életed utolsó emléke!
Nem támad rá, sőt, ha az megtámadja akkor elugrik vagy saját embereit használja pajzsnak ellene. Fáradjon ki. Pazarolja erejét. Becsülje őt alá, vagy túl. Mindkettővel megkapja a fölényét. Nem varázsol, nem erőlteti túl magát, ah szerencséje van még az alakváltását se látta a rémség. A cél, hogy ne tudja mire készüljön.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Biccentek arra, hogy ő is jön és majd ellátja a sérüléseiket. Ki is nyitottam ezek után a kaput amit sikerült a mágustorony elé helyeznem. Igen bentre nem lehet a védelme miatt de ez már csak így van rendjén és az csupán jó, hogy ilyen közel sikerült kinyitni. Miután átmentek és a két lány is a túloldalon volt vissza is jövök a zónába majd a kapu be is záródik mögöttem. Mindenképp itt kell lennem mert egyébként hogyan tudnának majd a többiek vissza jutni ha nem nyitok kaput majd. De egyenlőre csak lebegek ott ahol visszajöttem s álcázómat bekapcsolva némán figyelem a kastélyt és a zaljó eseményeket. Nem tudom, hogy jó ötlet-e vissza menni a kastélyba és esetleg megpróbálni segíteni neki. De több mint valószínű, hogy útban lennék számára a csatában és kétlem, hogy bárkinek is megengedné, hogy a diadalának útjában álljon vagy, hogy segítsen neki Blastaar ellen. Igen, kizártnak tartom, hogy engedné, hogy bárki is a bosszújában segítsen. De akkor is. Nem vagyok nyugodt. De ez érthető is, azt hiszem.
_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Aian miután visszajött megfigyelte a helyet odakintről. Annak ellenére, hogy elméletileg majdnem negyed évszázadig nem harcolt a többség nem volt ok a panaszra. Határozottan győzelemre álltak, végignézve őket három személyt nem tudott kivenni a tömegben. Ko-Relt, de őt tudta, hogy most vitte vissza a két lánnyal együtt. Rajtuk kívül Einar és Logan volt, akik nem voltak ott a többiekkel.
Aian ebben a pillanatban kapja meg az emlékeket arról, hogy mi volt a jövőben és azt is tudja már, hogy nem jártak sikerrel, nem tudták a jövőt megváltoztatni.
Odabent a trónteremben Bard minden gond nélkül el tudott venni egy pisztolyt az egyik halottól. A katonák továbbra sem mertek közelebb lépni, idegesen és kérdőn néztek hol a trióra, hol pedig az urukra. Mikor Logan vicsorogva és morogva lépett közelebb hozzájuk, azok mintha hátrébb léptek volna. Nem túl feltűnően, lehetséges, hogy saját uruk haragjától is legalább annyira tartottak, mint a triótól. Végül Einar és Logan újra egyszerre támadtak, szerencsére ez kellően elvonta mindenki figyelmét és a villámoktól pedig kellően sok füst is teremtődött a helységben ahhoz, hogy a fiú megtudja tenni teljesen észrevétlenül azt, amit szeretne. A testét ismét az a furcsa érzés járta át, mint az alakváltáskor, amit valószínűleg gyakorolt az „anyja” útmutatása alapján. ő és a vele levő tárgyak is átalakultak, a ruhái, fegyverei, vértje tollak lettek. A levegő most őt szolgálta és a hallása, akárcsak a látása sokkalta tisztább lett, mint asgardi alakjában. Apró volt korábbi méretéhez képest és végtelen szabadságot érzett így. Teste könnyedén emelkedett fel a szárnyak csapására az akaratának megfelelően, egészen egyedi és különleges érzés volt, amit így megtapasztalt. A madár a harc hevében senkinek sem tűnt fel, így megérkezett oda, ahova menni akart, a mágia miatt fájdalmat sem érzett, amikor újra visszaalakult. A trón közelében álló őrségnek felfogni sem volt idejük azt, hogy immáron két irányból támadják őket és nem csak egyből. A vágások után legalább négy darab terült el holtan, mire reagálni tudtak Bard-ra. Blastaar csak érdeklődve fordította arra a figyelmét, de még mindig nem kelt fel a helyéről, bár mér egy fegyver ott volt a kezében. A közelben álló őrökből hat darab vetette rá magát Bard-ra, három távolabbról lövésekkel, a másik három pedig lándzsákkal szúrt az irányába próbálva a pajzsot kijátszani és amellett megszúrni, felnyársalni a fiút.
Résztvevők: Bard Thorson, Zen Aian Khalil és Lorna Howlett
Aian miután visszajött megfigyelte a helyet odakintről. Annak ellenére, hogy elméletileg majdnem negyed évszázadig nem harcolt a többség nem volt ok a panaszra. Határozottan győzelemre álltak, végignézve őket három személyt nem tudott kivenni a tömegben. Ko-Relt, de őt tudta, hogy most vitte vissza a két lánnyal együtt. Rajtuk kívül Einar és Logan volt, akik nem voltak ott a többiekkel.
Aian ebben a pillanatban kapja meg az emlékeket arról, hogy mi volt a jövőben és azt is tudja már, hogy nem jártak sikerrel, nem tudták a jövőt megváltoztatni.
Odabent a trónteremben Bard minden gond nélkül el tudott venni egy pisztolyt az egyik halottól. A katonák továbbra sem mertek közelebb lépni, idegesen és kérdőn néztek hol a trióra, hol pedig az urukra. Mikor Logan vicsorogva és morogva lépett közelebb hozzájuk, azok mintha hátrébb léptek volna. Nem túl feltűnően, lehetséges, hogy saját uruk haragjától is legalább annyira tartottak, mint a triótól. Végül Einar és Logan újra egyszerre támadtak, szerencsére ez kellően elvonta mindenki figyelmét és a villámoktól pedig kellően sok füst is teremtődött a helységben ahhoz, hogy a fiú megtudja tenni teljesen észrevétlenül azt, amit szeretne. A testét ismét az a furcsa érzés járta át, mint az alakváltáskor, amit valószínűleg gyakorolt az „anyja” útmutatása alapján. ő és a vele levő tárgyak is átalakultak, a ruhái, fegyverei, vértje tollak lettek. A levegő most őt szolgálta és a hallása, akárcsak a látása sokkalta tisztább lett, mint asgardi alakjában. Apró volt korábbi méretéhez képest és végtelen szabadságot érzett így. Teste könnyedén emelkedett fel a szárnyak csapására az akaratának megfelelően, egészen egyedi és különleges érzés volt, amit így megtapasztalt. A madár a harc hevében senkinek sem tűnt fel, így megérkezett oda, ahova menni akart, a mágia miatt fájdalmat sem érzett, amikor újra visszaalakult. A trón közelében álló őrségnek felfogni sem volt idejük azt, hogy immáron két irányból támadják őket és nem csak egyből. A vágások után legalább négy darab terült el holtan, mire reagálni tudtak Bard-ra. Blastaar csak érdeklődve fordította arra a figyelmét, de még mindig nem kelt fel a helyéről, bár mér egy fegyver ott volt a kezében. A közelben álló őrökből hat darab vetette rá magát Bard-ra, három távolabbról lövésekkel, a másik három pedig lándzsákkal szúrt az irányába próbálva a pajzsot kijátszani és amellett megszúrni, felnyársalni a fiút.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard koncentrált. Szólt és remélte, hogy a kardja ismét ködöt teremtett. karjával elragadta az első felé ugrót és a lőni készülőkre dobta azt. Majd meghajolt és a közelben lévők lábait kaszálta el., ha sikerült ledöfte őket. Gyorsan és kegyetlenül. Próbál alacsonyan maradni és a sötétben egészen ameddig el nem jut Blastaar utolsó pár őréig. Addig lent és gyorsan támad. Földre viszi őket és kivégzi azokat. A büszkeségével is küzd. Üvölteni akar. Ki hirdetni a nevét és jelenlétét. Nem. A cél Blastaar és nem az egója ápolása.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson
Bardnak hatalmas segítség volt az is, hogy a háttérben ők is nagyon pucolták a terepet, emiatt nem támadta senki sem hátha a fiút és nem kellett azzal a résszel foglalkoznia. A terem hátsó részében a köd már kezdett eltűnni, helyette új jelent meg ott, ahol Bard jelenleg tartózkodott. A ködben a katonák nem láttak semmit sem, így a támadásukat azonnal védekezésbe váltottak a közelben levők, vagyis kettő belőlük. A fiúnak sikerült az első személyt levágnia, madj nekihajítani a másik kettőnek, igaz eddigre az egyik lándzsa a harmadik, aki nem váltott védekezésbe felsértette Bard páncélját és a lándzsa belefúródott a fekete vértbe. Ekkor találta el az egyik lövés is, ami csak úgy találomra érkezett kintről. A páncél némileg felfogta, de ettől függetlenül érezte az égető fájdalmat, amit a lövés okozott. A fájdalommal mit sem törődve ugrott ki a megmaradt hármashoz és a lábaikat megvágva küldte őket földre. Azok kitérni sem tudtak, mert nem látták, üvöltve vágódtak el a földön, ahol már Bard ki tudta őket végezni.
Ekkor felnézve Bard látta, hogy az őrök már halottak, senki sem volt a teremben őt, Logant, Einart és az ellenfelüket kivéve. Blastaar már állt és a kezéből lőtt a hozzá legközelebb álló Bard felé, a lövésbe Logan ugrott bele üvöltve és csapódott füstölögve és erősen megégve – a csontjai és belei is látszanak – az egyik közeli oszlopnak.
Résztvevők: Bard Thorson
Bardnak hatalmas segítség volt az is, hogy a háttérben ők is nagyon pucolták a terepet, emiatt nem támadta senki sem hátha a fiút és nem kellett azzal a résszel foglalkoznia. A terem hátsó részében a köd már kezdett eltűnni, helyette új jelent meg ott, ahol Bard jelenleg tartózkodott. A ködben a katonák nem láttak semmit sem, így a támadásukat azonnal védekezésbe váltottak a közelben levők, vagyis kettő belőlük. A fiúnak sikerült az első személyt levágnia, madj nekihajítani a másik kettőnek, igaz eddigre az egyik lándzsa a harmadik, aki nem váltott védekezésbe felsértette Bard páncélját és a lándzsa belefúródott a fekete vértbe. Ekkor találta el az egyik lövés is, ami csak úgy találomra érkezett kintről. A páncél némileg felfogta, de ettől függetlenül érezte az égető fájdalmat, amit a lövés okozott. A fájdalommal mit sem törődve ugrott ki a megmaradt hármashoz és a lábaikat megvágva küldte őket földre. Azok kitérni sem tudtak, mert nem látták, üvöltve vágódtak el a földön, ahol már Bard ki tudta őket végezni.
Ekkor felnézve Bard látta, hogy az őrök már halottak, senki sem volt a teremben őt, Logant, Einart és az ellenfelüket kivéve. Blastaar már állt és a kezéből lőtt a hozzá legközelebb álló Bard felé, a lövésbe Logan ugrott bele üvöltve és csapódott füstölögve és erősen megégve – a csontjai és belei is látszanak – az egyik közeli oszlopnak.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard erre számított. A sebek nem akadályozzák, de a lövéskor már Kardjával készül azt hárítani és keze hátra nyúl. Logan testével óvja őt és a fiú üvöltve szólal fel:
- NE!
Már késő, az apósa füstölögve zuhan földre. Nem félti a férfit ez kevés ellene. ismerte az öreg Rozsomák legendáját még Apokalipszis sem tudta legyőzni a mutánst. A férfi megiramodott tovább és mindent megtett, hogy Blastaar a akrdját lássa, hogy Bard azzal támad. Arra koncentráljon akár már készüljön lőni is rá amikor kirántja hátulról a fegyvert és Negatív Zóna királyának a a térdébe ereszt egy egy sorozatot. Ha nem is sebesül meg komolyan a lény,d e ahhoz elégé, hogy a figyelmét elterelje, akkor Bard elengedi a pisztolyát és két kézre fogva a kardját megpróbálja lehasítani annak a kardját.
- NE!
Már késő, az apósa füstölögve zuhan földre. Nem félti a férfit ez kevés ellene. ismerte az öreg Rozsomák legendáját még Apokalipszis sem tudta legyőzni a mutánst. A férfi megiramodott tovább és mindent megtett, hogy Blastaar a akrdját lássa, hogy Bard azzal támad. Arra koncentráljon akár már készüljön lőni is rá amikor kirántja hátulról a fegyvert és Negatív Zóna királyának a a térdébe ereszt egy egy sorozatot. Ha nem is sebesül meg komolyan a lény,d e ahhoz elégé, hogy a figyelmét elterelje, akkor Bard elengedi a pisztolyát és két kézre fogva a kardját megpróbálja lehasítani annak a kardját.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson
Logan morogva kezdett felkelni, a szavai nem voltak teljesen kivehetőek, csak a pubi volt az, ami teljesen érthető volt belőle, de minden bizonnyal Blastaarnak magyarázott valamit. Bard eközben fel tudta venni a fegyvert is a földről és elindult az uralkodó felé, ezúttal a fiúnak az apja volt segítségére. Kettős elterelés, amikor Blastaar a fiút támadta volna Einar üvöltve ugrott neki a másik királynak. A lövések ekkor érték el a helyi királyt a lábán, levő páncél megvédte ugyan, így a lézerlövések eléggé hatástalanok voltak, azonban, ahogyan Einar a mjölnirrel csapta fejbe a királyt az térdre rogyott. A következő lövés asgard királyát érte, aki úgyszintén a páncélja miatt nem sérült különösebben, csak pár méternyire csúszott hátra a márványhoz hasonló padlón. Ez tökéletes alkalom volt Bard számára, aki ekkor érkezett meg Blastaarhoz és a kardjával sújtott le rá, a király ösztönösen emelte fel a karját bele a vágásba és így a Skymningen pontosan az alkarvédőbe csapódott. A fiú ereje és a kard mágikussága így is megtette a hatását a vastag fém alkarvédő egy hangos fémes reccsenés után tört kettőbe, immáron nem védte semmi a király bal karját. Aki visszakézből akkorát adott Bard-nak a mellkasára, hogy a fiú alól kiszaladt a talaj, a páncél behorpadt, ami nehezítette a légzést és Bard az alig háromméternyire levő falnak csapódott. A páncél elég jól megvédte a becsapódástól, noha a fal megrepedt a fiú csak néhány zúzódással úszta meg az ismerkedést.
Résztvevők: Bard Thorson
Logan morogva kezdett felkelni, a szavai nem voltak teljesen kivehetőek, csak a pubi volt az, ami teljesen érthető volt belőle, de minden bizonnyal Blastaarnak magyarázott valamit. Bard eközben fel tudta venni a fegyvert is a földről és elindult az uralkodó felé, ezúttal a fiúnak az apja volt segítségére. Kettős elterelés, amikor Blastaar a fiút támadta volna Einar üvöltve ugrott neki a másik királynak. A lövések ekkor érték el a helyi királyt a lábán, levő páncél megvédte ugyan, így a lézerlövések eléggé hatástalanok voltak, azonban, ahogyan Einar a mjölnirrel csapta fejbe a királyt az térdre rogyott. A következő lövés asgard királyát érte, aki úgyszintén a páncélja miatt nem sérült különösebben, csak pár méternyire csúszott hátra a márványhoz hasonló padlón. Ez tökéletes alkalom volt Bard számára, aki ekkor érkezett meg Blastaarhoz és a kardjával sújtott le rá, a király ösztönösen emelte fel a karját bele a vágásba és így a Skymningen pontosan az alkarvédőbe csapódott. A fiú ereje és a kard mágikussága így is megtette a hatását a vastag fém alkarvédő egy hangos fémes reccsenés után tört kettőbe, immáron nem védte semmi a király bal karját. Aki visszakézből akkorát adott Bard-nak a mellkasára, hogy a fiú alól kiszaladt a talaj, a páncél behorpadt, ami nehezítette a légzést és Bard az alig háromméternyire levő falnak csapódott. A páncél elég jól megvédte a becsapódástól, noha a fal megrepedt a fiú csak néhány zúzódással úszta meg az ismerkedést.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard érezte a nyomást. A levegő nehezen jutott a tüdejébe, de a harctól már így is perzselő tűzként égette azt. Arcán akaratlanul is mosoly jelent meg. Egy mosoly, amit csak apjáról szóló regékben hallott. A harc heve elkapta. Büszke vigyorral készült ismét lecsapni. Pár gyors lépés után a levegőbe ugrott. Jobbja a kardját a levegőbe emelte és készült egy kart lehasítani miközben üvöltött. Szándákosan hangosan, hogy a király ráfigyeljen. Őt támadja. Magasra ugrott és látványosan készült vágni. Minden épp elméjű harcos Blastaar helyében lőne az Einarsonra. Ám amint a fény megjelenik Blastaar kezében Bard keze ősi jeleneket húz és szája ismeretlen szavakat mormol. Tűz. Nem kell sok csak pont annyi, hogy Blastaar lézerét berobbantsa. Centikre a lény tenyerétől. Blastaar vesztes helyzetben van. Ha nem lő Bard karját veszi, ha lő akkor is. Ha terve sikeres és letudja hasítani a kard és utána lőne Blastaar akkor akkor idézi meg a tűzet. Ha a robbanás tökéletes akkor vagy a még épp kézre (ha van) vagy mindkét sérültre céloz.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson
Mire Bard összeszedte magát és felkelt már Logan is teljesen talpon volt és sérülés sem igazán látszódott rajta. Blastaar is úgy tett, ahogyan Bard számított rá és megpróbált lőni. A robbanás fényében semmit sem lehetett látni, annak a szele pedig mindhárom támadót ledöntötte a lábáról, így egyelőre Bard sem tudott tovább támadni. Mire a fények és a por elült a trónteremben egy nagyobb kráter volt látható, annak a közepén pedig a megégett és füstölgő Blastar feküdt. A bal kézfeje könyökből hiányzott, vérezni már nem vérzett, ahhoz túlságosan is kiégett a robbanásban. Fentről, távolabbról úgy tűnt, hogy vagy meghalt, vagy pedig elvesztette az eszméltét, mert csak arccal lefelé feküdt a maradványokon, a ruhái és a páncélja megsemmisültek a robbanásban, a ruhája fémje több helyen a húsába égett bele, ez teljesen kivehető volt.
< - Fiam, jól vagy? – kérdezte Einar miközben a kráter széléhez lépett és onnan figyelte a láthatóan legyőzött királyt. >
- Mozdulj pubi, még nem végeztünk! – mordult fel Logan Einar irányába és kivont karmokkal indult Blastaar teste irányába.
Résztvevők: Bard Thorson
Mire Bard összeszedte magát és felkelt már Logan is teljesen talpon volt és sérülés sem igazán látszódott rajta. Blastaar is úgy tett, ahogyan Bard számított rá és megpróbált lőni. A robbanás fényében semmit sem lehetett látni, annak a szele pedig mindhárom támadót ledöntötte a lábáról, így egyelőre Bard sem tudott tovább támadni. Mire a fények és a por elült a trónteremben egy nagyobb kráter volt látható, annak a közepén pedig a megégett és füstölgő Blastar feküdt. A bal kézfeje könyökből hiányzott, vérezni már nem vérzett, ahhoz túlságosan is kiégett a robbanásban. Fentről, távolabbról úgy tűnt, hogy vagy meghalt, vagy pedig elvesztette az eszméltét, mert csak arccal lefelé feküdt a maradványokon, a ruhái és a páncélja megsemmisültek a robbanásban, a ruhája fémje több helyen a húsába égett bele, ez teljesen kivehető volt.
< - Fiam, jól vagy? – kérdezte Einar miközben a kráter széléhez lépett és onnan figyelte a láthatóan legyőzött királyt. >
- Mozdulj pubi, még nem végeztünk! – mordult fel Logan Einar irányába és kivont karmokkal indult Blastaar teste irányába.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard lassan felemelkedett és biccentet az apjának. Megindult Blastaar felé és kardját egy kézzel tartotta.
- Negatív Zónai Blastaar. Add meg magad. Ha lőni próbálsz még egy végtagot vesztesz.
Komolyan gondolja a keze már készen áll a varázslatra. Ha Blastaar úgy tesz, ahogy kéri akkor lehajol mellé.
- Háború Világi Bard Einarson vagyok. Asgard örököse. Az új királyod.
Ezzel a karddal levágja a még épp karját csukló felett pont az alkarvédőnél. Ha minden sikerült a sörénybe markol és hátra rántja a fejét annál fogva.
- Jelents be a népemnek.
- Negatív Zónai Blastaar. Add meg magad. Ha lőni próbálsz még egy végtagot vesztesz.
Komolyan gondolja a keze már készen áll a varázslatra. Ha Blastaar úgy tesz, ahogy kéri akkor lehajol mellé.
- Háború Világi Bard Einarson vagyok. Asgard örököse. Az új királyod.
Ezzel a karddal levágja a még épp karját csukló felett pont az alkarvédőnél. Ha minden sikerült a sörénybe markol és hátra rántja a fejét annál fogva.
- Jelents be a népemnek.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
2046. november 30. péntek – Negatív zóna, Kastély
Résztvevők: Bard Thorson
Bard láthatta, hogy Logan-t Einar rántja vissza, hogy megakadályozza, bármire is készülne. Ennek hála Bard egymaga érkezik meg a kisebb kráterbe. Blastaar csak ekkor kezdett el mozogni és az ép kezével próbálta meg feltolni magát hangosakat nyögve a fájdalomtól. Most, hogy ezt sikerült megtennie látszott, hogy nem csak a háta égett meg, szemből sem járt kifejezetten jobban. Mire a fiú odaért hozzá, már sikerült térdelő pozíciót felvennie és a fájdalomtól sűrűn kapkodta a levegőt és már az első felszólításra megtette, amit Bard parancsolt neki.
- Megadom magam – hörögte.
Bard pedig a következő mozdulattal levágta a még ép kézfejét a másiknak, az igazából már védekezni sem volt képes erre. A még életben levő katonák ezek után főleg nem mertek közelebb jönni a hármashoz, hogy megvédhessék a királyukat. Blastaar felnyögött, de végül sikerült magából kipréselnie néhány szót.
- Ő az új király – hörgött tovább és a szájából a szavai után vér is fröcskölt.
A bent levő álló katonák néhány pillanatig még zavartan figyelték az eseményeket, majd Bard irányába féltérdre ereszkedtek.

A hozzászólást Serena Davidson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 28 Feb. 2013, 10:52-kor.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kastély
Bard Loganékhoz fordul.
- Ez a világ túl kaotikus, túl veszélyes. Nem hagyhatjuk csak úgy felügyelet nélkül. Én az ellenállás legerősebb fegyverévé formázhatom ezt a világot.
A fiú a trónra ül és könyökölve a karfán az állát vakargatja.
- Vigyétek hírül. Új királya van a Negatív Zónának. A neve Bard Einarson. Békét hozok ebbe a világba. Egyenlőséget. Vége az igazságtalanságnak és az elnyomásnak. tanítás és fejlődés nyújtok. A bűnösök megbűnhődnek.
Pillant a királyra.
- Ezzel kezdve. Kössétek láncra itt a falnál. A szolgáit engedjétek szabadon. Harcosait örömmel fogadom, senkit sem ítélek el, aki őt követte, de a kínzást megtiltom. Mindent újra építünk. Új életet kaptok.
Ezzel az apjához fordult.
- A Bosszú Angyalai és társaik a vendégeink mától. Ha Lorna meggyógyult kérlek azonnal jelezzétek nekem. Ha a lány meggyógyult kérem engedjétek ide visszatérni. Úrnői rangot érdemel, tanácsadómnak és segítőmnek szeretném őt.
- Ez a világ túl kaotikus, túl veszélyes. Nem hagyhatjuk csak úgy felügyelet nélkül. Én az ellenállás legerősebb fegyverévé formázhatom ezt a világot.
A fiú a trónra ül és könyökölve a karfán az állát vakargatja.
- Vigyétek hírül. Új királya van a Negatív Zónának. A neve Bard Einarson. Békét hozok ebbe a világba. Egyenlőséget. Vége az igazságtalanságnak és az elnyomásnak. tanítás és fejlődés nyújtok. A bűnösök megbűnhődnek.
Pillant a királyra.
- Ezzel kezdve. Kössétek láncra itt a falnál. A szolgáit engedjétek szabadon. Harcosait örömmel fogadom, senkit sem ítélek el, aki őt követte, de a kínzást megtiltom. Mindent újra építünk. Új életet kaptok.
Ezzel az apjához fordult.
- A Bosszú Angyalai és társaik a vendégeink mától. Ha Lorna meggyógyult kérlek azonnal jelezzétek nekem. Ha a lány meggyógyult kérem engedjétek ide visszatérni. Úrnői rangot érdemel, tanácsadómnak és segítőmnek szeretném őt.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
5 / 8 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
5 / 8 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|