Kastély

Kissé bonyolult itt megmagyarázni, hogy Charles nem ismeri személyesen az ifjú pár egyik tagját sem, de meghívták. Pedig így van. Asgarddal megy a biznisz, keresik a földi ékszereket. Nem ők a legnagyobb felvásárlók, de figyelnek rájuk, ők pedig voltak olyan figyelmesek és meghívták a Birodalom nagy eseményére. A Pokoltűz Klub nélkül talán erre nem került volna sor. Olyan ajtók nyíltak meg a férfi előtt a társaságon keresztül, amikről nélkülük csak álmodhatott volna.
Látja is a meglepettséget a fiatalember arcán. Algernon egy kicsit zavartan mondja el, hogy nem rokon, hanem valami más. Charles látja rajta, hogy kellemetlennek érezné, ha ezen a szálon folytatnák a beszélgetést. A fiú el is tereli a szavakat a menyasszony gondjai felé.
- Hát igen, bizonyára! A hölgyek szeretnek minden apróságról gondoskodni, hogy igazán jól sikerüljön az esküvő.
Sóhajt egyet mosolyogva, de nehéz szívvel, ahogy eszébe jut az ő esküvője. Milyen gyönyörű volt aznap is a választottja! És többé már nem láthatja... De nem keseregni jött, úgyhogy nem nosztalgiázik tovább.
- Az előbb futottam össze a menyasszony tanújával, Rachellel. Nagyon kedves hölgy. Ön is ismeri?

Algernon tehát ismeri a tanút is, bár talán valami kellemetlen vagy szomorú emléke kötődik hozzá, amit nem akar megemlíteni. A szem lesütése és a torokköszörülés legalábbis ezt juttatja Charles eszébe. Így szoktak viselkedni az üzleti partnerek néha, ha valami nem tetszik nekik, de nem akarják kimondani. Persze lehet, hogy a fiatalember csak éppen félrenyelte az italt. Ha nem, akkor sem kell erőltetni a témát.
- Igen, hallottam arról, hogy mennyit tesznek a világért és hogy milyen elszántak. Ezt nagyra becsülöm bennük.
A vámpír így is gondolta. Amióta apját politikai nézetkülönbségek miatt megölték, gyűlölte a fanatizmust, legyen az politikai, faji vagy eszmei alapú. Semmi baja nem volt a mutánsokkal sem és ezen az sem változtatott, hogy Magneto mit tett a világgal. Charles intelligensebb volt annál, hogy egy őrült, megalomániás csoport, mint a Mutáns Testvériség tettei alapján ítéljen meg egy egész fajt. Az ellenállókat pedig tényleg tisztelte, bár ő maga nem akart közéjük állni. Mindig inkább középen maradt, az első az üzlet volt. A világ megmentését másokra hagyta, akik képesek lettek volna ezért akár meg is halni. Ő nem ilyen volt. Eszébe jutott, hogy az ara az egyik legrégebbi és általa is nagyra tartott hős lánya.
- Lorna apjáról, Mr. Howlettről is sok történet kering. Őt is ismeri? Tényleg olyan kiváló ember, mint amilyennek a híres "Rozsomákot" mondják?

Algernon is kezdett nyíltabban beszélni a csapatról és a szavaiból úgy tűnt, hogy közéjük sorolja magát, még ha legfiatalabb tagként is.
- Ön is részt vesz a harcokban? Akkor biztosan jól ért a küzdősportokhoz vagy a fegyverekhez. Én is tanultam ilyeneket és néhányszor már hasznát is vettem. A mai világban már kötelezővé kellene tenni szerintem.
A fiatalember kuncogva beszélt az ara apjáról és Charles is elmosolyodott. Persze hallott a legendás harcos stílusáról, de azt mégsem illik megkérdezni, hogy tényleg akkora bunkó-e, amekkorának mondják. A vámpír ugyan értett az emberekhez és tudott barátságosnak mutatkozni akkor is, ha egy kanál vízben megfojtana valakit. Üzletben nincs barátság, de barátságtalanság sincs. Érdekek vannak és a szimpátia felkeltése, Rozsomák pedig nem ezen a téren tevékenykedett, úgyhogy bizonyára nem is volt rá szüksége.
- Hallottam, de szerintem a lényeg az, hogy mit tesz az ember. Én is ismerek hasonlóan jószándékú, de nem mindig a finomságukról híres embereket - próbált finoman fogalmazni, mert esze ágában sem volt rosszat mondani a menyasszony apjáról, akit tényleg tisztelt.
- Az ifjú párra már nagyon kíváncsi vagyok, de azért az öltönyös Rozsomákra is - mondta kis derűvel az arcán.

Ahogy előző mondatát kimondta és várta Algernon válaszát, felcsendültek a jól ismert esküvői induló első hangjai. Erre Charles Dialin a bejárat felé fordult. Egy furcsa jelenség sétált be, aki az öltönyhöz madárijesztő maszkot viselt. A vámpír arcára széles mosoly ült ki, ahogy meglátta. Hallott már arról, hogy Amerika Kapitány fia tényleg a terményen garázdálkodó madarak elijesztésére szolgáló bábunak szokott öltözni, de ebben a formában nagyon-nagyon viccesnek találta. Megrögzött lehet a gyerek, ha még egy ilyen alkalomra is felvette az álarcot.

A Madárijesztő mögött egy hatalmas termetű, fehér hajú férfi jött. A maszkos papként mutatta be, aki majd celebrálja az eseményt. Utána pedig asgardi zene következett, nyilván az ottani házasodási szertartások hivatalos muzsikája. Erre vonult be a hadvezér, oldalán apjával. A derültséget tovább fokozta, amit Bard mondott. Elkezdődtek hát a legvidámabb pillanatok és Charles még mindig mosolyogva nézte a bevonulókat és várta, hogy a menyasszony is megjelenjen, oldalán az öltönyös Rozsomákkal. Ha eljött a taps ideje, akkor ő is tapsolt, de egyedül nem kezdett bele.

Price nem tűnik jó beszélgető partnernek, csak áll és néz, mintha valamin nagyon gondolkozna, de nem folytatja tovább a beszélgetést, sajnos én sem vagyok a beszédes típus ezért hagyom is az egészet. Helyette inkább valamilyen ital és egy kis ennivaló után nézek és találok is magamnak. Csak szépen komótosan eszek, iszok, közben figyelem a társaságot.
~ Úgy tűnik, hogy mindenki jól szórakozik, vidám a társaság, mintha egyébként nem is olyan szörnyű világban élnénk, mint valójában. Ez az esemény mindenkivel elfeledteti a rossz dolgokat és ez így van rendjén. Lorna biztos boldog, hogy ilyen esküvője van, vagy ahogy ismerem talán inkább olyan ideges, hogy minden tökéletes legyen, hogy mindjárt széttép valakit...
A belépő társaság láttán kicsit kihúzom magam, feléjük fordulok és elmosolyodom. Azt hiszem mindjárt kezdődik a ceremónia, vagy bejelentés, már csak a menyasszonynak kell megjelennie. Türelmesen várok, már kíváncsi vagyok erre az egészre, még sosem voltam egy esküvőn se, nem, hogy egy ilyen különlegesen.

Nézelődés közben David érkezik mellém, intek neki köszönés kép, a feltett kérdésén kicsit gondolkozom. Nem szokásom csak így spontán beszélgetni, de talán itt az alkalom, hogy ezen változtassak és a tőlem megszokott minimális információk helyett, több, számomra felesleges, de talán ebben a helyzetben hasznos dolgot mondjak, pont ezért vagyok itt, hogy kicsit kikapcsolódjak.
- Tetszik. Bár még egy esküvőn se voltam ezelőtt. Kellemes a hangulat, mindenki boldog, nem kell az ellenségekre, csapdákra, nyomokra figyelnem, nyugodt vagyok. Bár az idegenekkel nem sikerült beszélnem, pedig szívesen megpróbáltam volna. -meglátom, hogy mindenki szépen lassan elfoglalja a helyét és Einar már előkészül, ezért én is lassan elindulok- Menjünk.
Ezzel el is indulok, megkeresem a helyem és leülök, körbenézek, rengetegen vannak még itt, nemesek, uralkodók, az X-Men, a Bosszú Angyalok, idegen lények. Igazán megtisztelve érzem magam, hogy itt ülhetek egészen elöl. Néha azért körbe kémlelek, valami nem hagy nyugodni belül, de azért próbálom elnyomni az érzést, eddig egész jól bírtam.