Európai Országok Nagykövetsége

Látva, hogy csak teszik a dolgukat, nem törődve a kinti eseményekkel, a lövésekkel, a doktornak egyre inkább az volt az érzése, hogy a Hydra-katonák mind agymosottak, klónozott emberek, akik inkább programozott robotokra hasonlítanak. Elgondolkozott ennek a genetikáján és a technikáján, ami rendkívül fejlett kellett, hogy legyen. Ahogy az AIM technológiája is az volt, amire ezek kísértetiesen hasonlítottak. Képességblokkolás, teleport, klónozás. És ezek is a mutánsok ellen voltak. A történelem megismételte önmagát vagy épp az AIM nem szűnt meg, csak nyalogatta a sebeit, gondolta, ahogy a combját szorongatta, hogy a seben enyhítsen.
Nem látta értelmét, hogy ezekhez beszéljen. Az előbb sem érdekelte őket, csak kikapcsolták a rendszert, rájuk pedig lőttek. A fegyvert pedig most is rajtuk tartották. Nem volt mit tenni, mint nyugton maradni és megvárni, hogy az erősítés tegyen valamit. Zield azért készen állt, hogy ha kell, el tudjon ugrani egy támadás elől. Ha ilyen nem érkezett, akkor viszont csak várt. Azt pedig meggondolja majd, mikor megy legközelebb ilyen nagy létszámú nyilvános eseményre...

Esély a fedezékbe vonulásra, nem igen volt, lévén, még mindíg fegyvert tartottak felénk, annak ellenére, hogy kint puskák dörrentek. Mintha nagy ívben lesz@rták volna, hogy mi is folyik odakint, vagy hogy esetleg legyilkolják odakint a társaikat. Mint az oroszok, nem számított nekik az emberveszteség, ez nem igazán náci taktikára vall.
Ahogy körbenézek meglátok egy ablakot, de nemcsak azt, hanem az is megragadta a figyelmemet amit azon keresztül látok. Már biztatnám hangosan Sztarkot, hogy húzzon be a rohadékoknak a nevemben is, de észreveszem magam és egy szót sem hallatok végül, csak állok, fülelek és figyelek. Pár perc elteltével néhány férfi nyit be a helyiségbe és szembesül, a három tússzal rendelkező sokszoros túlerővel.
Sejtettem, hogy itt harc lesz hamarosan így felkészültem rá, hogyha lövöldözni kezdenek akkor ha valaki nem szegez rám fegyvert akkor elugorjak, és fedezékbe vonuljak.

A szakirodalmi javítást előbb vártam már, de csak most kapom készhez, a szimbolikus névjegykártyával együtt. Talán csak a helyzet abszurditása adja a mosolyt arcomra. A hang nem tetszik, de üzenete átjön, erő nélkül én sem vagyok akkora arc a partin.
- Mindig kell valaki, aki a hátsó sorban alszik.
Az ajánlat jó, de én már rég lemondtam róla, a fegyverek nem az én terepem, átengedem másnak. Hátulról jön a felmentősereg, és két perc alatt szét is pakoljuk a zöld-sárgák sorait. Győzelem édes ízével a számban nyomulok előre. Óvatosan belesek a másik terembe, oldalról a faltól. Dannyt meglátva erősebben szorítom meg a puska markolatát. A szemetek rendesen elkapták. Szemem a fejesen tartom, mialatt fejben összeteszem a tervemet. Egyszerű, de hatásos, főszerepet kap benne az AIM blokkolás is. Várok az eligazításra, de csak nem jön, szóval magamhoz veszem a kezdeményezést.
- Ha lekapcsoljuk a blokkolót az irányítóval a fejesüknél, az összeset le tudom fegyverezni. Csak egy csettintés és miénk a győzelem.
Már most pályára állítanám a páncélost az épület körül, esélyt sem adva neki az elteleportálásra. A tudat, hogyha elhibázzuk a túszok meghalnak ránt vissza a valóság ingoványos talajára. Indulnék tovább, de a többiek nélkül nem sokat érek. Türelmetlenül kell kivárnom, harcra készen amíg teszünk is valamit.

A harcnak hamar vége szakadt, a két túsz megmenekült a HYDRA emberei pedig az épület padlóján feküdtek holtan vagy haldokolva. Aegis a győzelem édes és kesernyés ízével a szájában állt a csatatéren.
~ Robotokat és démonokat halomra ölni mennyivel más érzés, azok csak szörnyek vagy eszközök. Vajon ezek a klónok embernek számítanak? Biológiailag igen, de az embereket nem futószalagon gyártják. Vagy igen?~ gondolkodik el egy pillanatra magában.
-Ha valaki ért hozzá nézze meg milyen állapotban van a két sebesült. – Mondja a csapatnak. Jobb ha nem ő próbálkozik az elsősegély nyújtással, annak a páncél nélkül se lett volna jó vége. Bármit meg tudott javítani ami benzinnel vagy elektromossággal működik, de az emberek ilyen szempontból kívül estek az érdeklődési körén. Ezért inkább tovább indult beljebb az épületben. Amennyire a páncél engedte észrevétlenül igyekezett eljutni a másik helyiség ajtajáig. Ha sikerül észrevétlenül odajutni az ajtófélfához lapulva gyorsan benéz a terembe, majd vissza is húzódik
- Három túsz, úgy 20 katona, kevés fedezék és egy páncélos figura. Meg rengeteg cucc a kiállításról. – Mondja a többieknek ha ők nem látnák.
- Jó gondolat, csak  közel se biztos hogy nála van a blokkoló. – jegyzi meg Axe terve kapcsán. Nagyon is jó helyzetben voltak a HYDRA-sok odabent. A két tucat fegyveres, ha olyanok mint az eddigiek, nem lettek volna komoly problémák, de a túszok és páncélos át rendezték a képletet.
- Megjátszhatjuk azt is, hogy bekamuzzuk valami tárgyalást a túszokról. Van a páncélban egy hang fegyver, nem halálos de iszonyúan fájdalmas. Ha elég közel tudnék jutni hozzájuk azzal egy rövid időre megzavarhatom őket, ha akkor lenne alkalmunk elintézni őket mielőtt összeszedik magukat. – Veti fel a többieknek.

Gyakorlatilag méterről méterre szerezték vissza a Hydrásoktól az épület ezen szintjén. Tariq örült annak, hogy jól tudnak együttműködni a kvázi ismeretlen harcosok. Nem egészen úgy, mint akik évek óta közösen gyakorolnak, de már egész flottul megy az offenzív tevékenység. Egészen addig, amíg sikeresen fel nem számolják az adott terület ellenállását. Onnantól kezdve megint elindult a tanakodás és a tökvakarás. Azon már meg sem lepődött, hogy a páncélos jó hangosan kezdett el diskurálni az ellenség átveréséről.
- O moy chlen! - káromkodja el magát. A sérült civilekkel nem foglalkozik. Ellenség van az épületben, ki kell pucolniuk őket. Inkább szíjra engedi a fegyverét és két kezével gyorsan mutogatni kezd, amint mind elérik a következő helyiség bejáratát. Felmutatja a kettes számot. Aztán alacsonyan és fejmagasságban is az ajtóra mutat. Majd két kezével, mintha átkarolna egy fát. Így akarja jelezni, hogy az ajtó mindkét oldaláról támadjanak. Egy-egy ember állva forduljon be és lőjön, egy-egy pedig alacsony profilból lepje meg az ellenséget. Ezt alátámasztva megfogja fegyverét, a mellkasához szorítja és letérdel. Felkészül, hogy hosszas csevegés helyett a többiekkel együtt folytassák az offenzív tevékenységet.

A doktor még mindig nem tudott mit tenni, így nézte a történéseket. A kamerák is biztos rögzítenek mindent, de a szemtanúk beszámolói is fontosak lehetnek később, gondolta. Normál támadók esetén talán még megkérdezte volna, hogy most, mikor nagyjából minden kütyü össze volt gyűjtve, ők elmehetnek-e már végre? Ezektől viszont nem kérdezett semmit. Előre programozott klónoknak tűntek, talán a fejet Hydra-fejet kivéve, de ő sem volt túl közlékeny. A felmentő sereg sehol sem volt vagy talán mégis, csak még rejtőztek. Ezzel ők hárman nem voltak nagyon kisegítve. Zieldnek már nagyon elege volt a túszdrámából, így a társai felé fordult és elkezdett beszélni, csak úgy, különösebb cél nélkül.
- Szóval ma este az appetitív viselkedésről kellett előadást tartanom. Az állatvilágban ez az a fajta viselkedés, amikor az állat figyel minden külső változásra, "résen van" és igyekszik alkalmazkodni, a veszélyek elől kitérni. Magát a magatartásformát már régóta ismerjük, de a pontos működését feltárni csak mostanában sikerül igazán. Azért olyan bonyolult, mert sok minden keveredik benne. Mindig van egy végcél, aminek ez az előkészítését jelenti, de ahogy más területeken, itt is az előkészületeket nehezebb átlátni, mint magát a végrehajtást. Rengeteg megfigyelés és felmérés kell hozzá. Nem csak laborban, hanem terepen is, hiszen a kacsa jobban ismeri a nádast, ahol él, mint egy zárt termet, ahol elkülönítjük mindentől, ami addig körülvette. Sokat tanulhatunk az állatoktól, csak jobban meg kell értenünk őket.
A doktor a beszéde közben nem sokat gesztikulált, nehogy gyanús legyen a mozgása és amúgy is inkább a combján lévő sebet szorongatta. Úgy látta, hogy a többieken nem tud nagyon segíteni. Szemeivel viszont figyelt, hogy mikor lesz tűzharc, mikor kell fedezékbe ugrani.

Csak nem jön még be az erősítés, talán éppen tervet szőnek hogyan is lehet tovább. Nekem is ezt kéne tennem, de jelenleg én is csak egy túsz vagyok, hú apám, pont én vagyok túsz, milyen megalázó.
A hidrások fele egy helyre állt a prototípusokkal és elteleportáltak a helyszínről, ami jó hír, legalábbis addig míg nem térnek vissza.
A következő pillanatban a doki elkezd dumálni a legutóbbi előadásáról. Dannyre nézek kérdőn, hátha ő érti mi van a dokival, talán agyára ment volna a helyzet?
Minden esetre nem sokat reagálok a dologra.
- Ez érdekes doki, de tuti ilyenkor kellene erről csevegni?
Teszem fel a kérdést lehetőleg úgy, hogy ne sértsem meg, bár engem hidegen hagynak az állatok, de annyit felfogtam a mondandójából, hogy most jelenleg mindenki ösztönösen cselekszik, vagyis résen van.

Hydra kaland utáni folytatás itt: tárgyalók

Nagy világmegváltó új ötlet nem születik, marad Charlie taktikája, rá építkezek elsősorban, amihez hozzácsapom a saját részemet. Bevetem magam a sarokhoz, onnan kapom le a terepet, és figyelek. Lelépetek már a másik csapatból páran, sikeresen elengedtük őket a tervezgetéssel. De így csak kevesebb az ellen. Aegis máris mehet előre középen feldobni a hangulatot, mi meg oldalról besegítünk és kitisztítjuk a mocskot. Két golyóval és a bátorságommal nem érzem olyan magabiztosnak magam, de a harci morál dob a lelkesedésemen. Pásztázok a távcsővel és megakadok a főhydrás fejénél. Az állát be is teszem a két vonal közé és az ujjam a ravaszra csúsztatom. Nem ringatom magam hamis ábrándokba, nem maradhat ilyen fontos része sebezhetően, de legalább, most visszaadhatom a tartozásom egy részét. Veszek egy nagy levegőt és lassan kifújom, hagyom, hogy átáramoljon rajtam és felszabadítson. Mozgást látva azonnal meghúzom a ravaszt, kis korrekcióval fejbe lövöm a fejest. Egy golyónál többet nem vesztegetek rá, fordítom is a célt és a maradék a ellen közül azt lövöm le, amelyik éppen tüzelni készül ránk és senki más nem foglalkozik vele. Ha felém lőnek vissza lépek a fedezékem és várok. Elszerelek valamit a már földön lévő zöld-sárgáktól a kifogyás után. Az is több mint a semmi, az új játékkal lendülök is vissza a többieket hátát fedezni. Nem rajtam van a világ szeme, de most kimaradok inkább a rivaldafényből a lövöldözés alatt.

A katonák pakolnak, kívül meg beáll a teljes csönd. Kezdek magamhoz térni, bár még mindig szédülök egy kicsit, de nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit tehessek a helyzetünk javítása érdekében. A doki megszólal, és elkezd arról beszélni, hogy milyen előadást kellett volna tartania ma. Elsőre csak döbbenten hallgatom a szövegelését, mert nem értem, hogy ez most hogy jön ide, de néhány mondat után rájövök, hogy valami kódolt mondanivalója lehet. Vagy talán csak a katonák figyelmét akarja elterelni az esetleges támadókról? Próbálom összerakni a dolgot, de nem igazán érzem magamban az erőt a gondolkodáshoz. Becsülettel küzdök, de nem áll össze, hogy mit akar a doki, és úgy tűnik, az ügynöknőnek sem.
Annyi biztos, hogy kijjebb lövöldözés volt, szóval jönnek beljebb is. Már ha meg nem halt mindenki odakint, de erre nem akarok gondolni. Számítok arra, hogy valami történni fog, és ha végre valaki letámadja a katonákat, akkor igyekszem a pillanatnyi lehetőségeimhez mérten minél inkább elkerülni a golyókat. A földön fekve megpróbálok a fal felé gurulni, ha elengednek. Most nem próbálok meg hősködni, ahhoz túlságosan le vagyok harcolva. Esetleg ha nagyon egyértelmű helyzet v

Miután sikerül végigküzdenünk magunkat a főcsarnokon, eljutunk a prototípusok termének bejáratáig, és benézve komoly túlerő kerül a szemünk elé. Nagyjából 20 egyszerű ügynök mellett egy páncélos katona is van bent, amilyenhez hasonlót még nem láttam. A prototípusok közül már sokat elvittek, a többit pedig éppen pakolják, emellett három túszt is fogva tartanak odabent. Ahogy tüzetesebben szemügyre veszem őket, rögtön észreveszem, hogy az egyik Danny. Elég ronda állapotban van, elég keményen megverhették, de életben van, ami jelen helyzetben pozitívumként értékelhető. Nincs sok időnk, ez nyilvánvaló. Amikor az ügynökök fele eltűnik a zsákmánnyal, eljön a támadás ideje. Charlie az első, aki kézbeveszi az irányítást, és most lenyelem az ellenérzéseimet, amiket főleg az eddigi viselkedése váltott ki. Felveszem az általa jelzett pozíciót, majd amikor megadja a jelet, kihajolok, és tüzelek. Remélhetőleg lesz időm leszedni két ellenséget, mielőtt vissza kellene húzódnom a fedezékbe.

Tariq a sikeres belövések után egyből visszahúzódik az ajtófélfa takarásába. Azonban tudja, hogy sokáig nem lehetnek ott biztonságban. Agya gyorsan pörög és visszaemlékszik az emberek elhelyezkedésére. Két Hydra ügynök túloldalt, fegyverrel és viszonozzák a tüzet. Két túsz a földön fekszik egy nő és egy férfi. Egy pedig magánál van.  Illetve ott egy harmadik páncélos aki...Tariq szeme sarkából látja a villogó pontokat. Egyből felfogja, hogy miről van szó. Már nem kézjelekkel operál, már nem finomkodik. Tudják, hogy itt vannak, nem kell óvatoskodni.
- BOMBA! FEDEZEK! HÚZZÁTOK KI A TÚSZOKAT! - Tariq nagyon reméli, hogy továbbra is profi módon fognak viselkedni társai. Miközben befordul az ajtón, sorozatlövésre állítja a fegyverét. Nem csak az ajtón fordul be, hanem be is csúszik oldalra, hogy ne zavarja az utána érkezőket és az onnan távozókat. Már lövésre emelt fegyverével tüzet is nyit. Rövid, hármas sorozatokat küld meg a két fegyveres Hydra ügynök felé felváltva. A páncélos robbantóval nem foglalkozik. Nem akarja jobban megosztani a figyelmét. Nagyon reméli, hogy hamar kihozzák a túszokat, mert számításai szerint hat darab, hármas sorozatra elegendő lőszere maradt a tárban és nem akar időt pazarolni tárcserére vagy fegyvercserére. Ugyanis jelen helyzetben, minden másodperc számít és ő is, a menekítők is és a túszok is tökéletes célpontot fognak nyújtani.

Aegis is követte a többieket és támadásba lendült az utolsó HYDRA osztag ellen az épületben. Mivel ő volt az egyetlen aki nehéz fegyverzettel is rendelkezett azonnal a benti csapat főnökét vette célba. Legalábbis a páncélja és elhelyezkedése kiemelt szerepre utalt. De mielőtt a fegyverei áttörhették volna a páncélos pajzsát az egyik baka elordította magát. Aegis hiányos német tudásával is képes volt megérteni a csatazajon keresztül is megérten. A Hydra tiszt azonnal pötyögni kezdett az alkarpaneljén, amire a még bent lévő prototípusok és a zöld-sárgák nagy része is eltűnt egy villanás kíséretében. 
~ Remek megléptek, és a cuccot is elvitték. A enyémet is!!! ~ dühöng magában mivel a cége által a bemutatóra hozott prototípusok nem kis értéket képviseltek, de a felvillanó vörös fények jelzik, hogy ez a legkisebb gondja mert az ellenség hagyott egy kis meglepetést, búcsúzóul. Aegis vizorján egymás után jelentek meg a vörös színű figyelmeztetések az élesített bombákról, szerte a teremben. Ulysses magában eleresztett egy cifra káromkodást és a maradék HYDRA ügynökkel nem törődve, a páncél hajtóműveit aktiválva azonnal a terem belseje felé vetette magát, egyenesen a túszok felé. Ha sikerül odajutnia amilyen gyorsan csak tudja fel kapja a két eszméletlen túszt és Danny-t is ha szükséges és amilyen gyorsan a hajtóművek bírják a kijárat felé repül velük. Buzgón imádkozva az összes istenhez aki az eszébe jut, hogy a bombák időzítője ne járjon le idő előtt.

Ráhibáztam, a fejest védi még egy energiamező is, nem tudom csak úgy kedvemre leszedni. Töretlenül, mit sem törődve ezzel folytatom az offenzívát. Szétcsapunk a zöld-sárga bagázs sorai között, frissen összeszokott csapattal, ám így is csak az ment meg minket, hogy a visszavonulás mellett döntenek. Fél kézzel magam mellé eresztem a fegyvert, tekintetem az ég felé emelem, lehunyom a szemem egy pillanatra, ahogy a testemben végigfut a bizsergés. Gyorsan vissza is rántanak a majdnem tompa hangok a valóságba. Fedezékem mögött stabilan elhelyezkedem, maradék egy golyómmal a tárban. Kifutunk az időből. Fut át a fejemen a gondolat, amivel párhuzamosan megmozgatom a tagjaim, bemelegítek és ízlelgetem a képességem. A távcsövest állítom először magam körül pályára attrakcióként. Ha ez megvan bele is csapok a közepébe. A három hydrás fegyverét tarthatatlanságig elnehezítem. Jöhetnek a többiek. Súlytalanná teszek mindenkit a közelben, magamat is beleértve, ha máshogy nem megy a ruhájuknál és más dolgaiknál fogva. Ezután állítom is pályára őket egyenesen kifelé, lécelünk mielőtt bedurvul a buli. Aegis nagyfiú, tud magára vigyázni őt kihagyom ebből, csak egyet gyorsítok rajta, ha tudok. Amelyik túszokat viszi, azokat is kihagyom a jóból, ne dolgozzunk ellen. Kint már adok mindenki köré egy taszító mezőt is, ha nagyobb lenne a robbanás mint amire számítok. Lelkiekben már készítem is magam, ez meg fog terhelni rendesen.
A fedezéket támasztva, próbálkozás alatt számba veszem azt is, hogy nincs képességem. Utolsó találatomat a maradék három közül az egyiknek címzem, azután rohanok is a terem közepébe. Nem gondolkodok a cél lebeg a szemem előtt, a többiek majd fedeznek. Megragadom Dannyt és vállamra kapom, vagy a karjainál fogva rohanok vele, teljes erőből kifelé. Ma nem fog senki itt maradni. Szar az élet emberként, és nyakig vagyunk benne, de ebből is kirángatom magam a hajamnál fogva.

A társaim nem járnak valami jól, amikor elkezdenek beszélni, mindketten egy durva térdest kapna az arcukba. Engem szerencsére békén hagynak, és a fejem is kezd tisztulni, de nincs sok időm lélegzethez jutni, mert elkezdődik a tűzharc. Megjött a felmentő sereg! A Hydra-katonák vagy kidőlnek, vagy fedezékbe bújnak, így nincs idejük nagyon rám figyelni. Az első dolgom, hogy hasra vetem magam, és elkezdek arrafelé kúszni, ahol a botomat hagytam, anélkül nem sok hasznomat lehet venni a harcban, pláne a képességem nélkül. Aztán egy villanás következik, és az ügynökök az ellopott prototípusokkal együtt eltűnnek. Ha így már nem vagyok tűzvonalban, felpattanok, és odaszaladok a fegyveremért. Közben érzem, ahogy az erőm és ügyességem visszatér, és a majomfarkam is újra kinő. Végre újra önmagamnak érzem magam! Hallok még lövéseket a háttérből, szóval valószínűleg nem tűnt el minden ügynök. Ha megtaláltam a botot, visszafordulok, és óvatosan kinézek a folyosóról a csarnokba. Ekkor veszem észre a villogó pontokat, és hallom meg a kiáltást. Nem ismerős a hang, de ez most nem is érdekes. Visszatért az erőm, így ha megkapjuk az ígért fedezetet, mindkét eszméletlen társamat megragadom, és elkezdem kihúzni őket a teremből a többiek felé, amilyen gyorsan csak tudom.
- Megoldom egyedül! - kiáltom, és ez elvileg valóban így is van.

Mielőtt elkezdenénk lőni, látom, hogy a Danny magánál van, de a másik két túszt kiütötték. A tervnek megfelelően tüzelek, de csak három katonát tudunk időben kiiktatni, a többi fedezékbe húzódik. A csata hevében látom, hogy Danny kúszni kezd. Remélem minél hamarabb sikerül elhagynia a tűzvonalat. A főnöknek tűnő páncélos is kap találatot, de láthatóan erősebb a védelme annál, hogy egyszerű golyók megsértsék. Nem lesz könnyű dolgunk vele.
Aztán a gond hirtelen megoldódik, legalábbis ideiglenesen, amikor a vezér egyszercsak egy gombnyomással eltűnik. A következő pillanatban megérzem, hogy képességem visszatért. Ezek szerint ő irányította a blokkolást. Összesen három ügynök maradt a fedezék mögött, a terem másik végében, de nem ők jelentik a legnagyobb problémát. A villogó vörös pontok egyértelműen bombák, amiknek megjelenésére Charlie azonnal reagál is. Azonban nem kell berohannunk, mert Danny újra feltűnik, és megragadja mindkét túszt. Ígyhát itt maradok, és ha kell, Váltom Charliet fedezetként, miközben minden segítséget megadok Dannynek , amit csak a képességem lehetővé tesz, hogy minél hamarabb kihozhassa a túszokat. Közben Axre kiáltok:
- Segíts neki!
Ha Danny valami okból kifolyólag nem tudná végrehajtania a dolgot, akkor is jelzek Maxnek, remélhetőleg képes egyedül kihozni őket a képességével, ha nem, akkor a C terv az, hogy berohanok, az erősítésemet magamra aktiválva.