Európai Országok Nagykövetsége

A doktor próbálkozása pont a várt eredmény ellenkezőjét váltotta ki. Ezek tudták, mit akartak és nem hagyták húzni az időt. Se szó, se beszéd, azonnal lőttek. A doki igyekezett a fedezékben elkerülni a lövéseket vagy azok egy részét, ha csak ez sikerült. Közben pedig kiabált és kidobta a puskáját a fedezék mögül:
- Jól van, na!
Ezeknek tényleg semmi nem volt szent. Jinx és Danny már tapasztaltabbak voltak, a dokinak is azt kellett volna tennie az előbb, amit nekik. Ha elő tudott jönni, akkor úgy tett, mint a többiek. Kijött, letérdelt és a kezeit tarkóra tette. A térdelést csak úgy csinálta, hogy ha közel jönnek, akkor azonnal tudjon reagálni. Most már nem mondott semmit és ez eléggé dühítette. Mint a hadifoglyok. Akkor beszélhetnek, mikor parancsot kapnak erre. Közben már gondolkozott azon, hogy oldhatják meg ezt a helyzetet.

Fő a biztonság, ügyesen végig is bukfencezek az egész grundon, kikerülve az egy robotos hadsereget. Megalázó ez a magasban szárnyalás után, nem nekem való móka. Két gördülés közben látom, hogy a cég nem feledkezett meg a helyről, van még itt tőlük más is rajtam kívül, csak nem hordják olyan büszkén az egyenruhát, mint vártam. Mire fedezékbe érkezek a hely már egész tiszta, kivéve a megmaradt robotot, mások már neki is látnak a feladatnak, én meg itt állok képességek és minden nélkül, fel is mentem magam ezzel a dolog alól. Kellemetlen és kényelmetlen, mint régen a meccsek előtt. Ahogy megszűnik a nyomás és nem kell csak egy valamire koncentrálnom, körülnézek mit is tehetnék. Talán van egy-két civil akiket jobb irányba lehet terelni, már az is segítene megbarátkozni a helyzettel. A megváltást ismerős jelzésű helikopter hozza meg. Most talán a szép iroda és céges öltöny mellé járó egyéb extrákat is ki tudom használni. Az adrenalin még hajt, most nem olyan lassú világ, mégis érzem a hatását, mielőtt elszáll gyorsan a kopterhez sietek. Első dolgom, hogy villantok egy jelvényt, a szövetségeseknek.
- Meg tud hajítani egy a stukerral, mint ügynök? - kezdem lazán, aztán pontosítok hivatalosra - Uram.
Máskor máshogy oldom meg, most ez a legjobb tervem. Ha van, kapott fegyverrel, húzódok egy kisebb fedezékbe. Még eldől merre megyek, a harc itt már véget ért, talán az épület jobb cél, egyedül viszont nem indulok el. Még barátkozom a helyzettel.

Nem látok más választást, szóval letérdelek, és az ügynöknő is így tesz, a doki viszont nem akar engedelmeskedni. Szerintem értem, hogy miért csinálja, nekem sem esik jól, hogy meg kell adnom magam, de így, főleg képesség nélkül ebben a helyzetben kevesek vagyunk. Sajnos a doki nem így gondolja, és ennek az a vége, hogy elkezdenek lőni rá, nem törődve azzal, hogy ezzel mi is a tűzvonalba kerülünk. Úgy néz ki, ezzel eldőlt, hogy harc lesz. Az a nagy szerencse, hogy még nem volt idejük megbilincselni minket. Amint látom, hogy már menthetetlen a helyzet, hasra vágom magam, remélhetőleg még a majomügyességem nélkül is sikerül időben. Egy picit kigurulok oldalra, és megragadom a botot, amit szerencsére nem rúgtak el mellőlem. Ezután elkezdek a katonák felé gurulni. Ha látjuk egymást, és van időm, jelzek a kékhajú társunknak, hogy foglalkozzon a főnökkel. A bot miatt nekem több esélyem lehet több katona ellen, szóval ez jobb megoldásnak tűnik, bármennyire nem szeretném rásózni a valószínűleg nagyon kemény főügynököt. De én mindenesetre koncentrálok inkább a három fegyveresre, aztán majd besegítek neki. Amikor legutóbb megpróbáltam több ügynök lábát kiütni, nem sikerült, szóval most nem ezzel próbálkozom. Megpróbálok egész közel gurulni hozzájuk a káoszban, és alulról kiütni a kezükből a fegyvert. Ha elég közel vannak egymáshoz, mindet egyszerre, ha nem, akkor sorban, amennyit megy. Ha túl hamar észrevesznek, az nagy gond, akkor próbálok fedezék mögé kerülni, ha ez lehetetlen, akkor kitérni, majd minden mindegy alapon támadni, remélve, hogy elég gyors vagyok.

Amikor tüzet nyitok a gépre, látom, hogy nem csak én támadom. Egy kicsit fellélegzek, mert a becsapódó sugarakból látom, hogy a páncélos is megkezdte a támadást. Folyamatos tűz alatt tartom, aminek köszönhetően végre átszakad a pajzsa, majd a testét ért találatoktól fel is robban. Amikor látom, hogy a többi ellenfél elhagyta a terepet, fújok kettőt, majd biccentek a páncélosnak - akit közelebbről már felismerek, mint Aegist - majd Axe felé indulok. Ekkor veszem észre, hogy már eszméleténél van, ami igencsak meglep. A kapott találatok alapján legjobb esetben is élet és halál közt kéne lebegjen, ennek ellenére úgy látszik, teljesen rendben van.
- Megsérültél? - kérdezem, bár nem látok rajta sebesülést. A képessége blokkolva van, így tényleg nem értem a dolgot. Amikor a helikopter megérkezik, kézmozdulattal jelzem a többieknek, hogy meg kéne néznünk. Nem tűnik hydrásnak, de nem akarok kockáztatni. Azt viszont nem tudom előre, hogy kik és hányan fognak kiszállni a helikopterből, így ha még van időm, mielőtt Axe odarohanna, így szólok:
- Óvatosan, szétszóródva, szélről közelítsünk!
Nem akarok feltétlenül támadni, de ha ellenséges katonák érkeznek, készen kell lennünk. Ha Axe mindennek ellenére odarohan, csak felemelt fegyverrel, kissé lemaradva követem és fedezem.

- Vettem! – Recsegi némileg rosszmájúan a rádióba majd bontja a vonalat.
~ Remek, szóval megint oldjuk meg magunk. Ez már kezd szokássá válni az utóbbi időben.~ morog magban miközben végez a robottal a másik férfi segítségével. Végre egy lélegzetvételnyi időhöz juthatott Aegis is anélkül, hogy ki akarnák lyuggatni az irháját. Ő is viszonozza a biccentést Jerom-nak és vele tart Axe felé menet, mostmár gyalog a földön.
- Van valami haditerv, idelent? – kérdezi menetközben Jerome-tól nem vesztegetve az időt bemutatkozásra az ráér majd akkor ha már nincsenek közvetlen életveszélyben , mivel csata leg elejétől kezdve az óriás fejlábúval hadakozott, és ha volt is bármi terv ő a rádió zavarás miatt nem tudhatott róla.
- Nekem úgy tűnt ezek szeretik magukat zöld-sárga festéssel reklámozni, úgyhogy ez valószínűleg a miénk vagy a kormányé. – jegyzi meg a helikopterrel kapcsolatban.
- Bár rádión azt mondták, hogy az egész városban áll a bál és nem jön felmentő sereg. – bár a gép feltűnése különös volt, Ulysses nem tartotta valószínűnek hogy ellenséges szándékkal érkeztek. A hydra egy hadsereggel jött egy gyakorlatilag védtelen épület ellen, minek bohóckodnának egyetlen helikopterrel. Mindenesetre a hajtóműveit aktiválva, egy rövid ugrással a lászálló gép közelében termett, ha van rá módja Axe előtt, ha mégis támadni jöttek inkább a páncélt lőják mint egy sebesültet. Miután leszáltak üdvözli őket
- Üdvözlet,! Aegis Ügynök vagyok a S.H.I.E.L.D.-től. Már épp ideje volt az erősítésnek. -

A Pave Hawk alacsonyan közelíti meg a városrészt. Gyakorlatilag azonnal megkapja a légtérhasználati engedélyt. Valójában ezzel eddig is rendelkezett. A mostani procedúra inkább arra jó, hogy regisztrálják, mint baráti erőt. A turbinák biztonságos sebességen tartják a vasmadarat, miközben az épületek között lavírozik. Nem nyitnak tüzet a fedélzeti fegyverekből, mert a céljuk a központi gócpont. Az Európai Országok Nagykövetségeinél azonban lelassul, de magasabbra emelkedik, hogy rálássanak a tengerre. Majd újra alábukik, és néhány méteres magasságban lebegni kezd. Harci körülmények közötti protokoll, hogy nem szállnak le. A fedélzeti mérnök kilöki a korábban rögzített kötél szabad végét.
- Kezdjék lőni a három méteres robotot! - adta utasításba Tariq, majd a fedélzeti tüzér ólomesővel kínálja meg az ellenséges páncélost avagy robotot. Tariq pedig felfegyverkezve ereszkedik alá a kötél segítségével. Elég szürreális lehet ahogy vörös hajával, hátára rögzített MK18 karabéllyal, a mellkasán fityegő V7-300-as és a most kézbe vett M24 mesterlövész puska. No meg a felszerelt golyóálló mellény.A fedmérnök lecsatolja a kötelet és kidobja a gépből, majd a helikopter biztonságos magasságba emelkedik és körözni kezd, hátha szükség lesz még rá evakuációkor. Tariq épp hogy földet ér, szembejön vele egy ügynök. Először ráfogja a fegyverét de látva, hogy nem zöld ruhás, közelebb engedi. Meglesi a SHIELD pajzsát, majd laza mozdulattal dobja oda a férfihez az M24-es mesterlövész puskát, majd veszi kézbe Victor fegyverét a V7-300-as karabélyt.
- Hat lőszer van még benne. - Veti oda Axenak. - Charlie vagyok, a WRECtől. Na mozduljunk rájuk...

A doktor úgy járt, ahogy az ember járhat egy lőtámadásnál. A golyóálló mellény nem fog meg minden találatot, főleg azt nem, ami a karját és a combját érte. A karja még nem lett volna akkora probléma, de a comblövés már iszonyatosan fájt neki. Még megadni sem tudta magát rendesen. Markolászta a combját ott, ahol megsérült és közben összeszorította a fogait. Még több lövést hallott és úgy tűnt neki, a hydra-sok meggondolták magukat, most már a fehér zászlót meglengetőkre is lőttek. A doki nem nézett ki a sarok mögül, csak kiabált, ahogy próbált enyhíteni a fájdalmán.
- Oké, oké, megadom magam!
A fegyvert kihajította a sarok mögül, hogy nyomatékosítsa a szavait. Nézte, hogy a seb mennyire vérzik és megpróbált tenni valamit, ami segíthetett. Közben nagy levegőket vett, egyenletesen, hosszan, hogy az oxigénellátás meglegyen. Ha a katonák közben ideértek és le akarták lőni, akkor megpróbált eliszkolni valahogy, fedezéket keresni. Visszatámadásnak már nem látta értelmét. Sérülése volt, komoly sérülése és amúgy is ők rendelkeztek nagyobb tűzerővel. Az a robbanás, amit hallott, nem nyugtatta meg. Nem tudta, hogy erősítés jött vagy a hydra-sok nyomultak előre bent az épületben. Egy terrortámadás kellős közepébe csöppent bele és ügyesnek vagy okosnak kellett lennie, hogy ne maradjon holtan a padlón.

Az események felgyorsultak, a kellőnek sokszorosára. A dokit eltalálták,  de nem csak őt, hanem engem is. Ahogy a fegyveremért ugrottam az egyik ügynök rálépett arra és könnyűszerrel lőtt gyomron.
- Ungh!
Csak ennyit bírtam kinyögni válaszként az éles fájdalomra. A jobb kezemet a sebemhez kaptam akaratlanul is, hogy a fájdalmat elnyomjam, de közben nem vettem le a szemem arról az ügynökről, aki gyomorba lőtt.
A Férfi már újra emelte a fegyvert, hogy lőjön ezúttal a fejem felé, de én a fegyver csöve elé emeltem a szabad bal kezemet és fájdalommal teli, de határozott hangon szólaltam fel.
- Elég volt! Megadom magam.
Mondtam én is, ahogy az időközben megsérült doki is. Közben pedig lélekben felkészültem összeszorított fogakkal arra, hogy újabb lövést szenvedjek el, ezúttal a kezembe.
Nem mintha nem fájna eléggé a mostani seb a hasamban.
~ Ennyire egy oldalú harcban még sosem vettem részt. remélem nem ez lesz az utolsó.

Amint a katonák lőnek, én fordulok is a fegyver felé, de nem úgy alakulnak a dolgok,a hogy terveztem. A katonák egy-egy lövést adnak csak le, és nem tör ki az a káosz, amire számítottam. Ha meglenne a képességem, talán így is elég gyors lettem volna, de nélküle esélyem sincs. Egy pillanat alatt megragadom a botot, e felemelni már nem tudom, mert az egyik hydrás rálépett. A következő pillanatban az arcomba csapódik a bakancs.
Nem tudom hol vagyok, csak azt érzem, hogy iszonyúan fáj a fejem, és ömlik az orromból a vér. Csukva van a szemem, de még így is forog velem a világ. Lassan az orromhoz nyúlok, és érzem, hogy biztosan eltört. Ragacsos lesz a kezem a vértől, és egy pillanatig úgy érzem, hogy mindjárt hányni fogok, de aztán elmúlik. Mi történt? Tapogatózni kezdek a másik kezemmel, és kitapintom a botomat magam mellett, de nincs erőm megszorítani. Amikor kinyitom a szemem, először csak homályos foltokat látok, és újra rámtör a hányinger, úgyhogy gyorsan újra becsukom. Tudom, hogy magamhoz kell térnem, szóval háromig számolok, aztán kényszerítem magam, hogy ismét kinyissam. Persze rögtön rámtör a hányinger, de most már nem engedem meg magamnak, hogy elmeneküljek előle. Végül sikerül leküzdenem, és a foltok is lassan kitisztulnak. Ekkor áll össze újra a kép. Hydra-katonákkal harcolunk, és az egyik fejberúgott. Túlságosan zsong a fejem ahhoz, hogy rendesen végig tudjam gondolni a helyzetet, szóval tehetetlenül fekszem. A bothoz már nem merek nyúlni, még egy ilyet nem élnék túl. Ekkor meghallom a robbanást, de csak félig-meddig jut el a tudatomig, hogy történt valami. Remélem ez azt jelenti, hogy jön valaki megmenteni minket...

Szerencsére az óvatosságom fölöslegesnek bizonyul. A helikopter a WREC-hez tartozik, akik a mi oldalunkon állnak. Azt viszont megjegyzem magamnak, hogy Axe mennyire óvatlanul közelítette meg. Ez, és az, hogy sokadszorra itt is meghalhatott volna, kicsit elbizonytalanít abban, hogy szükségem lesz-e rá a csapatomban. Bár tény, hogy az én világomban is ugyanilyen volt ifjúkorában, de rengeteget fejlődött az idők során. Talán ezt a folyamatot itt fel lehetne gyorsítani. Ekkor hallom meg a robbanást.
- Gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! - mondom határozottan, és elindulok a csapat élén a főbejárat felé. Óvatosan haladok, így remélhetőleg azelőtt veszem észre a bent levő katonákat, hogy ők észrevennének engem. Nagyon sokan vannak, még nekünk is túl sokan. Aegisnek jó hasznát vehetjük, de Axe a képessége nélkül még a SHIELD képzés és az X-menes tapasztalatok ellenére is csak egy tapasztalatlan kölyök, ha a képessége nélkül kell harcolnia, Charlieról meg nem tudok semmit. Hátrafordulok a többiekhez, és halkan így szólok.
- Lesből támadva ki kell iktatnunk minél többet közülük, még mielőtt reagálhatnának. Aegis, van valami területre ható fegyvere?
Az én puskám, és Charlie karabélya jó erre a helyzetre, de a mesterlövészpuska, amit Axe kapott túl precíz ennyi emberhez. Ide pusztító erő kellene, de most kénytelenek leszünk ebből gazdálkodni.
- Két tűz közé kell szorítanunk őket! Aegis, maga menjen a kitört ablakhoz, és onnan kezdje el támadni őket, a legnagyobb tűzerővel, amije csak van! Maga rendelkezik a legjobb védelemmel, így önnek van a legjobb esélye ha magára vonja a figyelmet. Ha a másik páncélos életben van, kérje az ő segítségét is! Charlie, maga jöjjön velem! Miután Aegis megkezdte a támadást, a főbejárattól mi is tüzet nyitunk. Axe! Túl kevés a töltényed ahhoz, hogy a támadásban hasznodat vegyük! Kicsit maradj le, és védd a hátunkat! Van ellenvetés?
Remélem nincs, ahhoz túl kevés az időnk. Ha a többiek elfogadják a tervemet, meg is indulok a főbejárat felé, de addig nem nézek be rajta, amíg Aegis tüzelni nem kezd. Ha ez megtörtént, akkor nyitok csak tüzet a talpon maradókra. Persze akkor változik a helyzet, ha meglátunk bent civileket, vagy bármit, amit kár lenne elpusztítani, de az előző robbanás után nem aggódom nagyon emiatt.

Magabiztos léptekkel folytatom utam a megérkező kopter irányába. Különös, hogy kivételesen én vagyok a legfelkészültebb a társaságban, nem szokásom, ráférne egy tréning a többiekre. Nem lassítok, csak a vállam vonom meg, mikor hátra bököm.
- A SHIELD szövetségesei, WREC, csak nyugodtan.
Magán céghez képest egész nagy tűzerővel száll alá Charlie és jut nekem is egy darab. Átveszem a fegyvert, kicsit furcsállva, hogy nem megy a lebegtetés de most nincs más. A mesterlövész nem az én pályám, ezen a hat töltény sem segít, de képesség nélkül fedezetnek még pont jó leszek. Rosszabb ez mint Genoshan volt, ott ha nem bambulok el még gyorsan pattanhattam is volna. Tár és fegyver ellenőrzés közben bólintok a tervre, egész pöpec a kicsike.
- Csináljuk. - zárom rövidre és indulok el a többiek után. Lemaradok tőlük, s egy jó helyet keresek, ahonnan rálátok a terepre. Talán egy roncs kocsi vagy oszlop is megteszi. Én vagyok a hátvéd, de mindig is csatár szerettem lenni. Elöl rohanni az ellenség sorai közé, lázadó szabadságharcosként. Ebből most annyi marad, hogy figyelek hátra is, de nem hagyom ki a jó lövéseket. Ha felbukkan néhány védtelen zöld fej megcélzom az ellent. Néhány tiszta lövés segíthet Jeromeknak, de három töltény mindenképp hagyok a tárba. Az elhullott hydrásoknál nézelődök nagyobb tűzerő után.

A doktor örömmel tapasztalta, hogy most már megkímélték. A sebe persze így is komoly volt, de megkapta az esélyt a túlélésre. Egy comblövéssel valószínűleg nehezen tudott menni, ha más miatt nem, a fájdalom miatt biztos, így a terroristák húzták maguk után. Próbált azért két lábon maradni. A fegyverét elvették, de ez volt most a legkevesebb. Amúgy is maradt még nála más, de a lényeg az volt, hogy ne öljék meg. Látta, hogy Jinx egy csúny gyomorlövést kapott és a karja is vérzett. Danny pedig a fejére kaphatott, mert folyt a vér az orrából. A katonák pedig feloldották a biztonsági zárat és már kezdtek mindent összepakolni.
~Franc essen bele! Semmit nem értünk el, csak összelövettük magunkat - morgott magában a doktor, látva, hogy tényleg semmi értelme nem volt az egésznek. Azt érezte, hogy ők abszolút nem számítottak, csak útban voltak, ezért kapták, amit kaptak. Most már nem érdekelte, mit csinálnak itt a neonácik. Pakoljanak össze és kopjanak le, aztán a sérültek hadd mehessenek a kórházba, gondolta. Mást úgysem tehetnek ők hárman sebesülten, négyszeres túlerő ellen. A társai ráadásul blokkolva is lettek. Csúnya vége lett az estének... Az erősítésben még reménykedett valamennyire, de nem nagyon. Ha meglátják őket, mint túszokat, nem sok mindent tehetnek és sajnos tutira lehetett venni, hogy ezt a Hydra is tudta...

Bár nem vagyok egy nagy hív, de most hálát adok istennek a szerencsémért. Ugyanis még éppen időben emeltem fel a kezem, mielőtt a lövedék szétloccsantotta volna a fejem. A lövedék így az alkaromban talált célt.
- Sssz.
Szisszenek fel az újabb fájdalomtól és szorítom össze a fogaimat. A karomból a kifröccsenő vér az arcomra és a mellkasomra kerül, nem örülök neki túlzottan, de most legalább túl éltem a dolgot és ez a lényeg. A fájdalomtól lüktető bal karomat a jobbnak szorítom, amit már a hasamon lévő sebre szorítottam korábban. Legkevésbé sem hiányzik most itt nekem, hogy elvérezzek.
az egyik ügynök felránt a földről, majd ösztönöz, hogy induljak el. Nem ellenkezem, lévén nincs más választásom.
A vezérlőbe érve láthatom, hogy nem csak 3 ügynök van itt hanem egy tucat, ami tovább csökkentette az esélyeinket. Sőt ha kiderül, hogy a korábban halott robbanás nem az erősítésünket jelentette, akkor nagy pácban leszünk.
A védelmet lekapcsolták és az ügynökök már el is kezdték kipucolni helyet.

Figyelem Charliet a kis csapat élén, ahogy beleveti magát a közepébe. Nem az én pályám, hogy itt álljak a távcsövessel. Jeromre nézek, éppen nem reagál, ezt egyedül kell megtárgyalnom. Olyan ez mint a kacsavadászat, csak most nem a zöld-sárgák a szárnyasok, hanem mi. Az első lövések után már minden mindegy alapon kihajolok, kis kivárás után Gyorsan veszem célba a gyanúsan közel lévő hydrásokat, tisztán fejen csak. A szakirodalom most kijavítani, hogy az nehéz célpont, de én másban nem bízok, mint az, sok rajtuk a páncél én meg nem pont mesterlövésznek születtem. Sokáig nem tétlenkedem, mielőtt szorul a hurok, fedezéket cserélek, lövésenként. A pult túl körbezárt hely, maradok az ajtónál, amíg lehet és onnan haladok befelé. Amint kifogyok egy biztos helyre vetem be magam, bízva a szerencsémben, ami mostanában nem is került annyira el. A céges komon szólok, akinek még lehet.
- Kellene egy kis segítség idelent. Valaki.
A segítség remélem veszi az adást, mert sok időnk nincs ekkora túlerővel szemben, hogy itt húzzuk ki. Feltett szándékom még mindig, hogyha közelebb kerül hozzám egy jobb löveg, érte nyúlok és megnövelem a tűzgyorsaságom vele, két kézzel szórva az áldást. Fedezem akit lehet, meg magamat is.

Aegis a páncélja sérülései miatt kialakult kisseb technikai probléma miatt csak egy fél perc késéssel volt képes követni a társaság többi részét be az épületbe. Igyekezett a a csapat példáját követve nem túl nagy zajt csapva követni őket már amennyire a páncélja ezt lehetővé tette, de legalábbis bízott benne hogy a távolabbról beszűrődő csatazaj elnyomja a vért fémes lépteit és a szervók zúgását. Ha mire beér mát elkezdődött a lövöldözés a hajtóműveit használva a lehető leggyorsabban egy alkalmas fedezékbe. Azt tudta hogy egy-két lövés nem vészes, de egy össztűz már komoly problémákat okozhat. Ha sikerül a taszítósugaraival kezd tüzelni az ellenségre. Elsődlegesen a robotra koncentrál mert azt tekinti az elsődleges veszélyforrásnak. Próbálta minél előbb túlterhelni a gép pajzsait és kiiktatni azt, de ha valamejik zöld-srga ruhás katonára is tiszta célpontja nyílik akkor rájuk is rálő. Rakétákkal ugyan képes lett volna a HYDRA-s társaság nagy részéből saslikot csinálni, de ez a túszokra is vonatkozott, úgyhogy ezt egyelőre inkább hanyagolta amíg járulékos veszteségeket is okozhat vele.
~ remélem a zavaróim még működnek és ezek nem fogják ránk csődíteni a sereg többi részét, mert ha egy másik csapat hátba kap minket ne mkicsit nyakig leszünl a s****-bal. ~ gondolja a tűzharc közepette.

A doki próbált saját magán is segíteni, a karját és a combját ért seben. Közben látta, hogy Jinx is próbálja a lehetőségekhez mérten csillapítani a vérzését. Egy gyomorlövés komoly dolog volt és ha a doki tudott még tenni érte valamit, akkor azt megtette, hogy segítsen az ügynöknőn. Ezért már csak nem jönnek megint lövöldözni, gondolta magában. Közben pedig azt próbálta kitalálni, mit kezdhetnek a Hydra-sok a zsákmánnyal. Végiggondolta, milyen tárgyak voltak kiállítva, mi az, amit ismer ezek közül és milyen veszélyek lehetnek. Emberek mindenfelett és le a mutánsokkal, valami ilyesmi volt ezeknek a fejében. A dokit sose érdekelte a fajelmélet. Biokémiailag egész máshogy néz ki minden és ő általában így szemlélte a világot, tudósként. Szívesen megvizsgált volna egy-két Hydra vezetőt vagy még inkább az alapítókat, hogy a szervezetükben miféle folyamatok zajlottak. Ugyanis a neveltetés mellett a biológiai adottságok is biztosan nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy olyanok legyenek, amilyenek. A klónoktól nem sokat remélt, de ha hozzájuthatott volna egy fejeshez, akkor tanulmányozhatta volna. És azt nem sajnálta volna, ellenben a kísérleti állatokkal. A másik dolog, ami eszébe jutott, hogy a Hydra miket kísérletezhet az emberi képességek maximalizálásával. Technológia, szérumok, fejlesztések, ez bizony érdekelte. Tudta, hogy ha csak megkérdezi, nem mondanak neki semmit, de eltökélte, hogy valahogy utána fog járni. Izgalmas kutatási terület lett volna ez a számára. A gondolkodásból lövések zaja zökkentette ki.
~Végre! Most viszont el kéne tűnni, mielőtt pisztolyt szorítanak a fejemhez vagy eltalál egy kósza golyó.
Zield ezzel meg is próbált elbújni valahol, ha el tudott jutni egy fedezékig épségben. Ha Jinx és Danny is próbálkoztak, de nehezen ment volna nekik, akkor segített.

Kapom is a választ a központból, mindenki foglalt. Az Angyalok nélkül nagy a hepaj a városban, elkényelmesedtünk a cégnél mint egy jól lakott óvodás, most nem fognak kihúzni minket a szarból. Aegis kolléga segít be, odacsapva a robotnak, nem is várok tovább letörlöm a szám szélét és belevetem magam a harcba. Az acél kellemesen siklik a kezemben, a lövések hangja még a fülemben cseng, mikor látom hullani az ellent. Az adrenalin pörget, sokkal jobban megy mint a gyakorlaton, egymás után találok sorban telibe. Négy a számlámhoz írva és két golyóm maradt. Hárman is elegek vagyunk ellenük, támogatás nélkül. Halvány mosoly jelenik meg a szám szélén a hírre. Bevetem magam a fedezék mögé és várok. Most kellene lecserélnem a fegyvert, de már megszerettem.
- Fedezem. - adom egy bólintással tudtára Charlienak. Ha előre megy két golyó még elég, hogy bevédjem, amíg átér. Óvatosan kihajolok a fedezékből, szemlére veszem a terepet, amint tiszta jelzek neki. Készülök arra is, ha nem indul a katona. Fordítok egyet a puskán, csövénél fogva kidugom magam mellett, de csak ha van egy gránát a közelben. Oda gereblyézem magamhoz, nem túl elegánsan és postázom a túloldalra. Valamivel fel kell pörgetni a helyzetet.

- Vot der'mo... - csúszik ki a száján. Sem eddig, sem most nem filozofál azon, hogy miért pont oroszul szokott káromkodni. Valójában, mint világpolgár, fel sem tűnik neki olykor a nyelvek közötti váltása. Viszont a "miért" kérdésre tudja a választ. Azért mert képzetlen amatőrökkel van egy flaszteron. - Azzal senkit sem fedezel kistestvér. Meg mi már elől vagyunk. A hátsók jönnek előre. Legalábbis kéne nekik. Figyelj, majd ha ennek vége, osztogatok névjegykártyát, meg oktatok katonai ismereteket. - szélesen elmosolyodik, miközben a hátát még mindig a fedezékének szorítja és miután megpróbálta túlkiabálni a rájuk zúduló lövések és becsapódások, valamit aláhulló törmelék okozta hanghatásokat. Azonban mivel korábban jól próbálta megválasztani a fedezékét és a lőpozícióját, most szemeivel az újat keresi. Ha nagyon hamar nem érkeznek meg a többiek és kénytelen a kölcsönfegyveres, ámde képzetlen egyénnel egyedül feltartani az ellenséget, pozíciót akar váltani úgy, hogy az őket tűz alatt tartók ne vegyék észre. Ha alábbhagy a lövöldözés ki-ki les, majd próbál leszedni még párat a zöld-sárgák soraiból. Így, kettecskén nem akar előre nyomulni.

Valaki megragad, és elkezd húzni a földön. Megpróbálok talpra állni, de nem igazán megy. Az első dolog, amit tisztán felfogok, hogy ömlik a vér az orromból, és már tiszta vér a zakóm meg az ingem. Egyszer adnak rám normális ruhát, annak is ez a vége... Nem panaszkodom, de kicsit furcsállom, hogy még mindig életben vagyunk mindhárman. A kékhajú ügynök kapott egy lövést az alkarjába, ami nagyon csúnyán szétroncsolódott, de úgy néz ki, hogy ő is él. Amikor leejtenek a földre, már vagyok annyira magamnál, hogy amikor körülnézek meg tudjam állapítani, hogy mi is történik. A főterembe vittek vissza minket, ahol a prototípusok vannak. Mostanra már kábé tíz-tizenkét hydrás lehet itt, és nagyban pakolják el a cuccokat, lényegében mindent, amit találnak. A biztonsági rendszert kikapcsolták. Még mindig borzasztóan fáj a fejem, és egy kicsit hányingerem van, de próbálok gondolkodni. A túlerő csak még nagyobb lett, mi meg sokkal rosszabb állapotban vagyunk, szóval a harc szóba se jöhet. Akkor viszont mit lehet csinálni? Közben azt is látom, hogy a doki próbál az ügynöknőnek segíteni, de én nem sokat tudnék hozzátenni a dologhoz, szóval csak visszafekszem a földre és várok. Egy perc se telik el, és lövéseket hallok meg. Újra felemelem a fejem, de nem látok senkit a társaimon és a katonákon kívül. Valamelyik folyosó másik végén lehet a lövöldözés. Nem akarok tűzvonalba kerülni, ha ideérnek, úgyhogy ha látok lehetőséget, megpróbálok kúszva vagy gurulva fedezékbe húzódni. Persze ha van olyan katona, aki minket figyel, nem merem ezt megkockáztatni, mert a végén még elege lesz, és fejbelő.

Egy kicsit erősebben szorítom meg a fegyvert a szükségesnél, amikor látom, hogy a Charlie egy szó nélkül elindul, miközben beszélek, de aztán veszek egy mély levegőt, és nem törődöm vele. Fölöslegesen nehezíti meg az akciót azzal, hogy egyénieskedik, de ha most leállok vele vitatkozni, csak további értékes másodperceket vesztünk. Ha végigmondtam, amit akartam, sietve megindulok Charlie után. Beérkezve egyértelművé válik, hogy a túszok miatt az eredeti tervem nem működőképes. Precízebben és aprólékosabban kell dolgoznunk. Ráadásul a többiek önállósítják magukat, így teljesen újra kell terveznem a dolgokat, de nem először csinálok ilyet. Charlie és Max nagyon hamar előrenyomultak, de zárótűzbe kerültek, így nem sokat tehetnek egyedül. Aegist elég jól védi a páncélja, és ő az, akinek elegendő tűzereje van ahhoz, hogy a fedezékben levő ellenséget ki tudja robbantani a helyéről. Én kicsit lemaradva, a bejáratnál várok, néha hátranézve figyelek arra, hogy nem jön-e ellenséges utánpótlás mögülünk. Ha hátul tiszta a terep, a megfelelő pillanatban, amikor egy-két katona kinéz a fedezék mögül, hogy lőjön, tüzet nyitok. Fedezőtüzet biztosítva igyekszem lehetővé tenni Charlie-ék továbbhaladását, majd ha elértek a megfelelő helyre, jelzem a férfinak, hogy most ő fedezzen engem, és ha ez megtörténik, berohanok az ő fedezékük mögé. Itt fújok egyet, majd Charlie-hoz fordulok:
- Ha valami nem tetszik, legközelebb jelezze!
Ezután felkészülök arra, hogy újra fedezzem a párost, amíg tovább haladnak.

Nem volt túl rózsás a helyzet, egyre több ügynököt látok és egyre kevesebb esélyt a túlélésünkre. Szerintem ha százalékosan egy számjegyű akkor jól saccolok, de majdcsak lesz valahogy ennél nagyobb sz@rból is kimásztam már, igaz akkor volt némi "természet adta" segítségem.
Próbálom felmérni a terepet, és nagyjából meghatározni az őrök számát és elhelyezkedési helyét. Így ha valami esély nyílik rá, akkor meg tudjunk lépni, vagy fedezékbe tudjunk húzódni. A sebem eléggé fáj, annak ellenére, hogy szorítom a vérzés csillapítása végett. A doki is megpróbál segíteni és ha tud akkor hagyom is elvégre még túl akarom élni ezt a kis kalandot.
Nem messze tőlünk, a termen kívül fegyverlövések zaja törte meg a katonák lépteinek zaját. Mindhárman sejtettük mi történt. Az erősítés megérkezett. megpróbáltam fedezékbe húzódni, de csak akkor ha éppen nem figyelt valamelyik fegyveres ügynök, mert nem hiszem, hogy még egy lövést kibírnék.

Úgy tűnt a HYDRA nagyobb veszteségeket szenvedett mint várta, legalábbis a robot ki teleportálása erre utalt. Láthatólag a gép fontosabb volt mint az emberanyag. Bár ha birokában vannak az A.I.M. klónozási technológiájának akkor csak egy jól képzett fanatikusra van szükségük és annyit gyártanak belőlük amennyit akarnak. A cseppet sem lelkesítő gondolat ellenére Aegis folytatta a harcot a megmaradt katonáknak.
~ Úgy tűnik kifogytak a nehézfegyverből. ~ Jegyzi meg magában, a normál kézifegyvereik majdnem annyit értek ellene mintha rózsapatronnal lövöldöznének. Tariq segítségével hamar fölénybe kerültek, és megtizedelték az ellenséget. De a harc előrehaladtával elmúlt a kezdeti meglepetés előnye és a zöld-sárga ruhások is fedezékbe vonultak hátrahagyva a túszokat. Némejikük ismerős volt a számár közülük, Danny-vel már többször is összefutott, általában hasonló kellemes körülmények között, Zieldet is felismerte a stadionos kalandból, Kyle is ismerős volt számára, de páncélját még sosem látta. A nő is ismerősnek tűnt de, hírtelen nem tudta hogy honnan, lehet hogy a cégénél dolgozik, vagy a nagyjából 300 ügynök közé tartozik akinek az aktáját az elmúlt két hétben átolvasta amióta őt jelölték ki az Erőművek nevő csoport vezetésére. Mindannyian sérültnek látszottak és volt aki eszméletlen volt, de remélte hogy legalább a többiek képesek lesznek fedezékbe húzódni. Mindenesetre továbbra is tűz alatt tartotta a HYDRA-sok fedezékét ezzel is akadályozva őket a cselekvésben.
- A.T.H.E.N.A. számíts ki ballisztikus pályát a mini rakétáknak az ellenség fedezékei mögé és készülj fel a kilövéseikre. – parancsolja a gépnek amire az a legjobb tudása szerint igyekszik teljesíteni a feladatott és a páncél H.U.D.-ján megjeleníti a röppálya adatokat. Aegis viszont csak akkor adja ki a tűzparancsot, ha a túszoknak sikerül kijutniuk a veszélyzónából vagy ha teljesen biztos benne hogy a katonák fedezékei elég erősnek ahhoz hogy megvédjék a túszokat a robbanástól.