Közösségi és ifjúsági szoba

>Szabó Éva<
6: 35:
Mikor beleegyezett, csak örülni tudtam, hogy ilyen hamar rá áll és még noszogatnom se kell. Mikor a lány felállt egy pillanatra meg is szédült, de legalább meg tudta akadályozni az esését.
~ Ajaj. Rosszabbul van mint hittem.
A viccelődésére egy félmosolyt eresztettem csak meg. Mikor el akar köszönni és elindulni az orvosi felé, csak a fejemet ingattam.
- Én is örülök a találkozásnak, de még ne siesd el a búcsúzást. Szerintem elkísérlek a szobáig, nehogy a végén még megint megszédülj.
Mondtam a lánynak, majd ha arról, beszélne, hogy elkapom tőle a betegségét, akkor csak mosolyogva válaszolok neki.
- Ne félts engem. Én mikor a betegség legapróbb jelét érzem magamon, rögtön csinálok magamnak egy kis citromos teát immun turbó gyanánt. Így a betegségnek gyakran esélye sincs, hogy elhatalmasodjon fölöttem.
- Gyere, elkísérlek. Csak mondd merre menjünk!

folytatás itt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t200-gyengelkedo#25807

Bánatomra és szeren csémre eddig még nem kellet a gyengélkedőt fel keresnem, de talán az optimista gondolkodás egy kicsit segiteni fog. - Ami az utat illeti, azt nem tudom, de álltalában ki vannak írva az ajtora hogy mi mögöt mivan. - Mondom valamivel optimistán a dolgot. Mikor mesél arrol hogy ő mit is csinál a betegség kissebb jelére is, egy mosolyt engedek meg magamnak. De ha így gondolja, én benne vagyok. - Nos, akkor mehetünk is. - mondom ki a szót, és indulok kifelé.

Folytatás https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t200-gyengelkedo

Előzmény itt: gyengélkedő
>Éva<
Miután beléptünk a szobába aggódva fordultam a lány felé.
-Minden rendben van? Mit mondott az orvos?
Kérdeztem a lánytól, majd ha válaszolt akkor váltok csak témát.
- Te is láttad azt a furcsa esőt?
Mutattam az ablak felé.
- Valami itt nagyon nincs rendben. Téged nem nyugtalanít?
Kérdeztem a lánytól, miközben bennem az aggodalom nem csökkent cseppet sem.

Miután vissza értünk a közösségi helyre, Tina egyből az első eszébe jutó kérdést teszi fel. Nem kell túl sokat gondolkodnom, és egyből mondom.
- Azt mondta, hogy csak meg fázás, és hogy a szabadtéri órák alol fel vagyok mentve. Ja, és kaptam néhány marék valamit, tasakban amit a teámba kell szórnom. - Mondom, és az utólso mondatomnál a tasakokat elő is veszem hogy megmutassam. Utánna vissza is teszem a zsebembe. A következő kérdésére, miközben az ablak felé mutat egy kicsit le döbbenek. Véres eső esett. ~ Talán lehet elképzelhető, hogy az a vörös valami ami eddig az égen volt, így tünik el. ~ Gondolom magamban, bár hangosan nem akartam ki mondani a véleményem, mert nem vagyok biztos abban hogy amire gondolok, hogy tényleg az tőrténik-e. - Remélem, hogy ez nem megint egy újabb támadás előjele. - Csúszik ki a számon, véletlenül a szó, de nem angolul mondtam ki, hanem magyarul, de ha rám néz, láthatja rajtam hogy most már én is ideges vagyok.

>Éva<
Mikor közölte, hogy csak egy kis megfázás és hogy még gyógyszert is kapott, megkönnyebbültem és bólintással válaszoltam a mondataira.
Mikor az ablakra mutattam Éva arcán is észleltem a nyugtalanságot, majd a lány valamilyen számomra ismeretlen nyelvet kezdett el beszélni.
~ Mint az árvaházban. Spanyolt is így tanultam meg, ismerősöktől.
- Tessék?
Kérdeztem tőle, időt hagyva, hogy rájöjjön számomra ismeretlen nyelvet beszélt.
- Amúgy milyen nyelven besszéltél az előbb? Kissé pattogós.
Kérdeztem a lánytól, legalább sikerült a vérző égbolt témáról elterelni a figyelmet.

- Bocsánat, csak az anya nyelvemen mondtam valamit. - Mondom Tinának, megnyugtatás képen. - Nos, én nem idevalósi vagyok, ha nem az EU-ból. És onnan is egy nagyon picike országból. - Kezdek bele a mesémbe anélkül, hogy megkérdeztem volna tőle hogy érdekli-e egyáltalán a dolog. - Ezt a picike országot, magyarországnak nevezzük és onnan származom. Egyébként mikor ide jöttem, azon a napon volt hogy meg kezdődött egy támadás a suli, és az egész város ellen. - Mondom ki gyorsan a szavakat, és mindezt egy szuszra mondom ki. - Bevallom, hogy mos attól tartok hogy esetleg hátha nem-e egy újjabb támadás előjele az amit odakint látunk. Bár én örülnék neki a leg jóbban, ha tévednék. - Mondomki, bár lehet hogy eléggé abszúrd amit mondok. Remek, sikerült vissza terelnem a témát. Gyoras azon kezdek filozni, hogy valami másra tereljem a beszélgetést. Hiába gondolkodom, egyszerűen semmi ötletem nincs. A köhögés váratlanul megint rámtör, de most nem annyira vészes. Egy zsebkendőt veszek elő, és abba fújom az orromat, majd meg is törlöm. - Akkor folytatjuk a játékot? - Kérdezem, mert most jóbb ötletem úgy sincsen.

>Éva<
Figyelmesen hallgattam a lány magyarázatát a nyelvről és a hazájáról, közben pedig bólogattam.
- Ott találták fel a c-vitamint nem? Meg onnan jött Naumann János is? Vagy nem? A számítógépek atyja.
Mikor visszatért a véreső témához csak hallgattam, majd mikor a rossz előjelekről és támadás esélyéről beszélt, nem tudtam mit reagálni. Pillanatig beállt, a csönd, amit Éva megtört a köhögésével, majd kérdésével.
- Persze.
Feleltem és le is ültem az asztalhoz, ahol a tábla ott állt, ahol hagytuk.
- Emlékszel még ki jött volna?
Kérdeztem, majd próbálok új témát felhozni.
- Mesélj kérlek az iskoláról, tudom, hogy még te sem ismered teljesen, de csak többet láttál mint én.
Ekkor megkordult a gyomrom.
- Én még az étkezőt sem tudom hol van. pedig lassan reggeli lesz.

- Nos, igen a C-vitamin, a rubik kocka, a telefon, az atom bomba, meg ha jól emlékszem a herikopter is. Bár az utolsókban nem vagyok biztos. Persz meg, a számítógép is. - Mondom Tinának, aki csak bollogat. Az ötletemre, hogy folytassuk a játékot bele megy, aztán meg kérdi hogy ki következik. - Utoljára én dobtam, ezért most te jösz. - Mondom miközben a kockákra nézek. Aztán, én is helyet foglalok a fotelben, és várom, hogy ismét dobjon. Egy új kétdésén is el gondolkodom, mert igaz, ami igaz valóban nem tudok sokat a helyről, ezért csak annyit mondok, amennyit tudok róla. - Két épültből áll, és ez itt a úgy mond kollégium területe, és a szomszéd épületben meg az iskola található. Az étkezdét, és a konyhát lent található, a föld szinten. Csak még azt nem tudom, hogy van-e lent most valaki mármint a konyhában. - Mondom, mikor is az étkezőt kérdi, vagy legaláb is nekem ez jött le az utólso mondatából. Bár az is igaz, hogy nem a konyhát kérdezte, hanem az étkezőt. Hírtelen, megint tüsszentenem kell, még hozzá háromszor.

>Éva<
A lány úgy emlékezett, hogy én jövök, ezért dobtam is a kockával.
- Három.
Mondtam, majd leléptem a mezőket és átadtam a kockát Évának, közben figyelem a meséjét.
- Szóval dupla épület. Az étkezde meg a földszinten. Ez hasznos infó. Bár bevallom számomra minden új infó hasznos lehet. Mivel, csak tegnap jöttem.
Vártam, hogy Éva is dobjon, majd lépjen és csak azután folytattam a beszélgetést.
- Éva, te mióta vagy itt?
Tettem fel a kérdést Évának, miközben a választ vártam érdeklődés csillogott a kezemben.

Miután dobot, és le lépte a bábúval a dobot számot, én is a kezembe veszem. Dobok egyet, és szerencsémre egy hatos lett. Egyből ki is lépek, és már adom is vissza a kockát, Tinának. A lány kérdésén még elgondolkodom, de nem sokáig. - Ha az emlékezetem nem csal, Körülbelül Julius 4. én jöttem ide. Két x-men tag jött látogatóba, és aztán a következő percben már a Black Howkon utaztam idefelé. Bocsánat... az elöbbi té... désem ért, inkább volt az óra és nem perc. Na, igen gondolom téged is szerebro segitségével találtak meg, mint ahogyan engem is? - Mondom ezeket, és közben meg eresztek két tüsszentést. Miközben a zsebemben egy tiszta zsepi után turkálok, de egyetsem találok. - Őőőő... Nos, hát izé ze most szőrnyen kinos, főleg az én szemszögemből, de szabad kérnem legalább egy zsepit, amit leg közelebb vissza is adnék, mert nállam most csak használtak vannak. Úgy látszik, hogy az egészet el használtam idő közben. - Nem volt elég hogy szerencsétlen egy beteg diákkal találkozott, de még ráadásúl ez a diák arcátlanúl egy zsebkendőt is kér tőle. De végülis van vállasztási lehetősége, mert hiszen mindenkinek szokott lenni. Ha úgy dönt hogy ad, akkor kitudom fujni az orromat.
- Köszönöm szépen. - Mondom neki, mikor a zsebkendőt el teszem. - Majd adok egy másikat. -
~ Na, persze mert pont arrol vagy híres hogy mindenkinek meg adod, amit igértél. ~ Kissé el is szégyellem magam, de most úgyis játszunk, és majd utánna.

>Éva<
Figyelemmel kísértem, ahogy Éva dob, majd lép. Mikor mesélni kezdett, arról hogy is került be, először csak bólogattam, majd mikor feltételezte, hogy én is így jutottam be, csodálkozva felvontam a szemöldököm és megingattam a fejem.
- Nem, engem nem az x-manek találtak meg. Az árvaházban ahol laktam észrevettek, miközben a képességemet használtam. Szerencsémre egy kedves nevelőnő előtt buktam le, így ő idehozott engem. És bevallom tetszik is ez a hely. Bár én még nem sokat láttam belőle.
Éva ismét tüsszögni kezdett, és mivel nála elfogyott a zsebkendő ezért tőlem kért kölcsön. Amint megkért, rögtön el is kezdtem átkutatni a zsebeimet. Sorra vizsgálta, át őket, mire előkerült a zsebem mélyéről két gyűrött, de tiszta zsebkendő, miket odanyújtottam a lánynak.
- Nem tesz semmit.
Mondtam a lánynak, majd magamhoz vettem a kockát, dobtam, majd léptem.
- Négy, Haladok. A haladásról jut eszembe. itt hogy zajlanak az órák? Eddig még sosem tanultam mutánsképzőben.
Kérdeztem a lánytól, miközben a mosoly visszatért az arcomra.

- Őőő, igen az órák. - Kezdek bele. - Az órák, mint álltalában a normális iskolákban ugyan úgy vannak. De ezt inkább egy amolyan egyetem félének mondanám, és itt is meg találhatók azok a tanórák, mint például az álltalánosban. Gondolok ez alatt a matekra, a nyelvtanra, az irodalomra, és a fizikára. Meg persze ott vannak még a többi, amit még nem soroltam bele. Testnevelés, az az tórna helyet viszont más van, a izé, mindjárt eszembe jut. Ja igen meg van, a Képességfejlesztés és használat, a Mutáns és filozófia, Repülő eszközök vezetése, A mutáns és sima művészet története, a harc művészete harccal és anélkül, és ott van még, a Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként, meg az Önvédelem. Ja, igen és ráadásul, még nyelvet is tudsz tanúlni. Én eddig még a szokásos tantárgyakon kivül, voltam képességfejlesztés és használaton, és nagyon élveztem. Mindenkinek volt valamilyen feladata, az enyém például, hogy lebegtetnem kellet egy fém dobozt, és utánna egy másikat, amiben viszont csak nagyon minimális mennyiségben tartalmazott fémet. Bár, igaz hogy csak harmadszórra sikerült a fém dobozt meg emelni, aztán egyik kezemből a másikba át helyezni. De, ettől még nagyon élveztem. - Miközben beszélek Tinához, ismét dobok és a kocka most a hármasnál áll meg. Le lépem a hármat, és közben adom vissza a kockát Tinának, és közben úgy folytatom.
- A többi óra, a tantermi órák meg, nos azok pontosan úgy zajlanakle, mint egy normál suliban. Nincs túl nagy külömbség.

>Éva<
A lány szavait figyelmesen hallgattam végig, és csak néhány bólintással nyugtáztam a mondandóját. Az egyik fel nem tett kérdésemre már válaszolt is, ami megkönnyítette a dolgom.
Éva időközben dobott és lépett, én is így tettem és csak miután léptem folytattam a beszélgetést.
- Három. A képességek fejlesztése óra izgalmasnak ígérkezik, igaz én eddig is gyakoroltam, fejlesztettem magamat, de csak könnyebb, ha hozzáértő tanárok oktatják az embert.
- A repülő járgányok vezetése pedig megint csak izgalmas lesz, mivel még autó volánjánál sem ültem sose. Neked milyen érzés volt, amikor először vezettél?

Salynáltam, hogy Tinát le kell lomboznom, de nem volt más vállasztásom vagyis lett volna, csak az meg hazugság lett volna. - Nos, ami a vezetést illeti, - Kezdek, bele. - a repülő járgányt még nem vezethettünk, mert azt a tanár tettemeg. Mi meg csak az ülésekbe szíjazva élvezhettük az utazást. De attól eltekintve, a repülés is nagyon klasz volt. - Mondom, egy vigyorral a számon. Miközben ismét dobok, és a kocka most a öt-nél állmeg. Gyorsan le lépem, mert Tina bábúja vészesen közeledet az enyémhez. - Na, Igen az első repülés óra után mindenki kivétel nélkül remegő lábakkal száltle a gépről, de én még akartam volna menni még egy kört. De mondta a tanár hogy nem lehet, mert a motoroknak is kell pihenniük. Bár, simán mondhatta volna azt is hogy vége az órának, és majd legközeleb. Tökre királyvolt, mikor a tanár megcsinált egy dugo húzot, még azt is élveztük. A tanár megmondta, hogy mi nem egyből egy valodi gépet fogunk vezetni, hanem van külön szimulációs gép, és mi azon fogunk tanulni. Ez nem olyan, mint egy autós óra, ahol egy igazi autót vezethetsz. Bocsánat, hogy ezt pont tőlem kellet hallanod. - Mondom neki bűnbánoan.

>Éva<
Figyelemmel kísértem Év szavait és egy egy mondatára csak szélesebbre mosolyodott a szám. Mikor a lány befejezte a mondandóját, csak akkor szólalok meg ismét, miután újra eldobtam a kockát.
- Négy. Miért kérsz bocsánatot, hogy tőled kell megtudnom. gondoltam, hogy rögtön nem ültetnek a volán mögé ezért nem fogok elkenődni. A szimulátor is lehet élethű, és még kevésbé veszélyes is, mivel ha most beültetnének egy repülőbe, nagy esélyekkel egy toronnyal karamboloznék.
- Remek érzés lehetett ha csak utasként is, de repülőn ülni, én még sosem ültem ezelőtt. A dugóhúzóról, halottam már, biztos izgalmas lehet. Jó tudni, hogy ha csak évek múlva is, de lehet, majd ilyen gépekre jogosítványunk.
- Sok érdekes óra és program van itt az iskolában. Halottam, hogy vannak különböző egyletek is itt. Te tagja vagy valamelyiknek?
Kérdeztem, és közben vártam, hogy ismét Éva dobjon a kockával.

- Nos, az igazat megvalva Kettőre is járok. Az egyik a főzőszakkör, a másik meg a Kreatív önmegvalósítási klub. Egyszer hállaadásra, egy pulykát készitettünk, és hát nagyon finom lett. Csak azt salynálom, hogy karácsonyra nem csináltunk semmit, pedig biztos vannak ételek, amiket karácsonykór estek. mint nállunk, magyaroknál a halászlé, és a mákos guba. - Mondom, miközben dobok. Hatos let megint, és egy kicsit vaciláltam hogy lelépjem-e, vagy álljak ki egy másik báőbúval. De, aztán az mellet döntök, hogy inkább lelépem. És utánna adom is vissza a kockát Tinának. - De, akár még az is lehet, hogy csak szimplán nem voltam akkor ott, mert ép akkor más dolgom volt. Na, jó, jó, beismerem hogy bealudtam a könyvtárban, ezért amikor a karácsonyi ételt csináltuk, nem voltam ott. Igen, és te? Mármint te vettélfel valamien szakkör félét? - Kérdezem Tinát, öszinte érdeklődéssel. Minden féle hátso szándék nélkül.

>Éva<
Figyelmesen hallgattam a lány mondandóját közben pedig dobtam a kockával és leléptem azt.
~ 5.
Mikor befejezte, csak akkor szólalok meg én is, miközben átadom neki a kockát.
- A kreatív önmegvalósítás klubba én is jelentkeztem. bevallom nagyon sok szakkör érdekesnek ígérkezett, ezért négyet is felirakoztam. - Kreatív önmegvalósítási klubhoz, mint mondtam. Az Alternatív dimenziókat felfedező klubhoz, ami eléggé érdekesen hangzik. Lövészet szakkörre, elvégre ártani nem árthat. És még feliratkoztam Archeológiai szakkörhöz is. Bár még nem voltam egyik foglalkozáson sem, de eléggé érdekesen hangzik mindegyik. De igazából a művészet az ami a legjobban vonzott, mivel kicsiként is imádtam.
- Éva, a művészetek melyik ágát gyakorolod? Festesz, írsz, esetleg zenélsz?
Kérdeztem a lánytól kíváncsian.

- Ami azt illeti, nem mondanám hogy tudnék zenélni, söt inkább az mondanám hogy bot fülem van. Ami pedig az írást illeti... abba meg inkább nem megyek bele. Ami pepig a festészetet illeti, festettem egy csöndképet, de azt aztán valaki szépen el rontotta. Bár igaz, hogy a club vezetőnek nagyon tetszet az alkotás, és ki is rakta az ottani falra. Mostanában nagyon megváltozott a jó festmény fogalma. Jó, nem csak mostanában, mert már elégrég óta van ez így. - Mondom a Tinának, miközben ismét dobok, és a kocka a kettesnél állmeg. Le lépem a kettőt, és adom vissza a kockát. - Na, igen gondolom neked szerencsére, eddig még nem kellet ezt tapasztalnod. Az igazi művészi képek már csak a múzeumokban, vagy pedig azok alaksorában vannak félre téve. De az is lehet, hogy én értelmeztem valamit rosszúl, és amit én dicséretnek értelmeztem, az lehet hogy egy szarkasztikus megjegyzés arra a festményemre, amit valaki tet tönkre. Na, igen a másik meg, hogy nem volt bizonyitékom az illető ellen, és ezért nem is mondhattam semmit a tanárnak bizonyiték nélkül.

>Éva<
A művészetek terén tett önkritikáját csak röviden kommentáltam.
- Biztos szép lehetett, de lehet a kis átalakítástól kissé absztrakt hatású lett a festményed. Bár ha kirakták, akkor biztos tetszett nekik.
- Igaz, a jó festmény fogalma ma már relatív, mivel változó, hogy kinek mi tetszik. Mindenesetre azért vannak különbségek. De szerintem az a lényeg, hogy neked is tetsszen az alkotásod.
- Sajnálom, hogy nem volt bizonyíték. De lehet, hogy épp emiatt fogod újrafesteni azt a festményt, és lehet, hogy az még szebb lesz majd.
Miközben beszéltem újra magamhoz vettem a kockát és eldobtam. Hatos lett, először vacilláltam, hogy lépjek, vagy álljak ki egy újabb bábuval, de végül az új bábu kiállítása mellett döntöttem.

Miután Tina az új bábuval valo kilépés mellet döntött, én is dobtam egyet, ami egy egyes lett. Az egyesen el mosolyodtam, és le is lépem. - Tutira szép volt. - Mondom mosolyogva. - De végül is mindegy, nem fontos így utollag belegondolva, képes vagyok túl spirázni a dolgokat. Le kéne szoknom az ilyen dolgok ról. Minden esetre, nem csinálok újjat. Inkább hagyom, és kész. Én, vagyok a hülye hogy ilyen aprósággal foglalkozom, pedig nem kéne. Inkább, nekem kell az új dolgokra nyitotnak lennem, még akkor is ha ehez az én művem látja a kárát. Azt meg sem kérdeztem... Na, és neked a művészet melyik ága érdekell? - Kérdezem, bár a vállas eléggé egyértelmü. De, talán lehet hogy tévedek, ez majd kiderül. Amig arra várok, hogy Tina dobjon, addig hátra dőlök, és az újjaimmal malmozok, mert most nem én következem. - Egykis halk rádio? - Kérdezem, Kirától mert hát hilyába beszélgetünk, azért az eléggé megnyugtató, ha a háttérben megy egykis halk zene. Minden esetre, előbb meg várom hogy Tina mit szól a dologhoz. Csak néhánypercig vártam, mert aztán egy cicás sapis kis lány lépet a szobába, és látszot ralyta, hogy egészen idáig futot, mint akit kergettek volna. Majd köszönt nekünk. - Szia, és nem gond nyugottan. - mondom neki, és közben folytatom a malmozást az újjaimmal. - Legalábis engem nem zavar. - mondom, miközben Tina felé nézek, kérdőn, hogy ő mit szól a dologhoz.

>Éva, Winter<
- Engem a festészet és a rajzolás vonz igazán, bár az utóbbira többször volt lehetőségem. Rengeteg grafitrajzot készítettem, de azok legtöbbször meg sem közelítik a valóságot, ha éppen azt akarom ábrázolni.
Mikor felajánlja, hogy indítsuk be a rádiót és helyeslően bólintok, ismét dobok és miután lelépem a dobott számot (2) azzal a bábuval, amivel az imént álltam ki, majd odasétáltam a rádióhoz, hogy bekapcsoljam azt.
De ami jött belőle az nem zene volt, hanem bejelentés. hiába tekergettem az állomásokat, mindenütt csak a véresőről és a feltételezésekről beszéltek ezért, inkább kikapcsoltam a készüléket.
- Inkább beszélgessünk tovább.
Javasoltam, majd elindultam hogy visszaüljek a helyemre, de ekkor kinyílt az ajtó és egy kislány viharzott be rajta, olyan volt, mintha idáig kergették volna. A kérdésére két pislogás után válaszoltam is.
- Egyáltalán nem zavarsz. Nézd csak nyugodtan. Ki kergetett idáig?
Tettem fel a kérdést és odasétáltam a lányhoz. láttam rajta, hogy valami nagyon nem klappol. Nemsokkal előtte álltam meg, hogy ne legyek fenyegető a számára.

>Éva, Winter<
A kislány válaszára csak kérdőn felvontam a szemöldököm.
~ Dzunggel? Tigris?
A kislány aztán folytatja azzal, hogy megmutathatja nekem.
Eleinte csak értetlenül néztem, majd végül belementem.
~ Mi baj lehet? Maximum megnyugtatom, hogy csak a képzelete játszik vele és nincs semmi veszély. Igaz én is láttam rémeket, de én csak akkor amikor valami orbitálisan félresikerült a képességem használatakor.
- Ha akarod, megmutathatod.
Mondtam a kislánynak, majd felé nyújtottam a kezem, hogy ha megfogja együtt mehessünk a folyosóra.
- Egy pillanat és jövök Éva.
Mondtam a lánynak akivel az imént még játszottam és ha a lány vezet akkor én követem a folyosóra.

Azóta, hogy az ifjúsági táborban meg tudtam, hogy az igazgatóhelyetesnek mi a képessége, már egyértelmüvé vált, hogy a kis lány mire gondolt. A dzsungelt, egészen biztosan a rengeteg nővény miat találtaki, a tigris, és a kígyóra is meg volt a tökéletes magyarázat.
- Azok nem azért vannak, hogy minket probáljanak megenni, hanem hogy rajtunk tartsák a szemüket. Biztosan az igazgatóhelyettes plüsseivel találkoztál, akiket életre szokot kellteni. - Mondom, bár úgy is tudom, hogy mondhatok bármit, a vége úgy is veszekedés lesz. Mikor, a lány fel alyánja, hogy megmutatja, Tinának a dzsungelt, ő bele is megy a dologba, és a kis lány társaságában indul kifelé.
- Csak nyugottan, nem sietek sehova sem. Koppints az orrára egyet, hátha meg hunyászkodik az a tigris. - Mondom, és közben tovább folytatom az újjaimmal való malmozást.