Felix Hasting szoba

Aránylag kis szoba, egyszerű, négyzetes alapterülettel, mint a legtöbb. A falak a kúria folyosóihoz hasonlóan faborításúak, meleg színük szép, önmagában is dísz, más nem borítja őket. A mennyezeti lámpába rég nem kért körtét senki, így világítást csak az ágy és az asztal feletti kislámpa, biztosít, ha biztosít.
Az ajtón belépve rögtön szemben az ablak, jobbára vastag függönnyel takartan, de néha azért nyitva, a párkányán időnként megjelennek bűzös pár cipők. A jobb oldali sarokban az ablak falán a szimpla ágy rövidebb rész, a hosszabb az ajtótól jobbra eső falnak simul, falvédő nincs. A bal oldalra az ablaktól, illetve részben alatta található az íróasztal és a szék hozzá, mögötte, az ajtó falán, közvetlenül a sarokban ott a ruhásszekrény, ha az ajtó nyílik, pont rányit a szekrényre. Az ajtótól jobbra levő sarok a szennyes sarok, ott van egy csap is, a peremén pohár, fogkefe, fogkrém és elektromos borotva, valamit hajnyíró gép. A padló csupasz, parkettázott. Felix nem változtatta meg a szoba eredeti konstrukcióját. A ruhatára szegényes, a felszerelése átlagos. Ha valaki megjegyzi, hogy milyen csóró, annak levágja a fülét, és azzal díszíti majd a csillárt. Egyelőre nem akadt bátor jelentkező.

A kölyök forrónak érzett, szőke feje a fal hűvösén pihenteti magát. Elnyílt ajkai közül párás, nehéz lélegzet szisszen, ahogy kényszeríteni próbálja magát arra, hogy megnyugodjon. Nehezen megy. Sötét trikótól szabadon hagyott vállaiban meg-megfeszül az izomzat, hunyt szeme nem követi tenyereinek siklását a falon.
Biztonságot adnak a rajzok. Így érezte korábban, de most valahogy ellenségnek tűnnek. Mintha gúnyos bosszút állnának gazdájukon, amiért az elajándékozta egy társukat, akit még igazán maguk között sem üdvözölhettek. Túl gyorsan szabadult meg a neo képregényi változatától, s most ezen döntése erősen megbosszulni látszik magát, bár az általános felfogásnak jelenlegi állapota aligha merítené ki a bosszú köztudatba ivódott fogalmát.
Hazudhatná, hogy nincs hatással rá. Hogy nem válik hiperérzékennyé Felix meggondolatlan játékától egy szinttel lejjebb. Nem, mostanra az égvilágon semmi kétsége nem maradt arról, mégis milyen érzés, ha a rajzait piszkálja a pofátlan dögje.
Egy darabig bírja a kiképzést. A percek telnek... egy idő után csak meg kell unnia, nem? Ha azt hiszi, hogy nincs rá az égvilágon semmiféle hatása...
Megrándul, a hangja elnyüsszen, pillantásában szinte cseppfolyósodik a forráspontig hevített mézszín árnyalat. Biz' isten megfojtja ezért.
Nem igazán gondolkodik. Magára kapja a korábbi fekete farmert, bár konkrét kínzást jelent belegyömöszölnie magát. Elragadja az ágyról a rajzfüzetet, sötét képpel pergeti fel a lapokat megkeresve azt az egyetlent és elsőt, amit mindig, minden körülmények között újrarajzol...

Felix mennyezetén erős horrorfíling jelenettel terebélyesedik szét egy nagyobbacska tintafolt, beleásítva a szobába. A pokol szája nagyra nyílik és nemsokára egy szinttel emelkedik a beltér, ahogy megjelenik a nyíláson át egy idegen mennyezet... néhány szívdobbanás múlva pedig egy nagyon is ismerős, kifejezetten dühös, szöszi kölyökfej.
- Mi a jó istent csinálsz, Felix?! - Az oroszok istene odafentről szólott dörgedelmesen.

- A legtöbb ember semmit nem ért - fintorgott még odafent, és ezek a szavak elkísérték a szobájába is, bár annyira nem érti, hogy miért ragadtak meg benne. Talán egy jel.
Jel vagy sem, nincs kedve fürdeni, ledobja a pólót és nadrágot a sarokba, majd holnap úgyis megtalálja őket ott, a sötétben jól tájékozódva hanyatt ledobja magát az ágyra, csak úgy nyekken. A karját a feje alá fűzi, a hasára fekteti a lapot. Milyen különös véletlen, hogy éppen a furasrác alatt van a szobája, ez egy égi jel arra, hogy éljen vissza az olcsón kapott tudással, és próbálja már ki rajta, hogy mégis mennyire érzi azt, ha a rajzát tapizzák. Nem mintha nem tehette volna meg odafent, de azért zavarta egy kicsit, hogy olyan könnyen rákapott a kezére a fiú, mintha nem volna oka félni tőle. Ezen a berögződésen majd sürgősen változtatniuk kell, mert igenis van, de egyelőre az ágya kényelméből cirógatni a rajzot sokkal jobb érzés.
Beteges érzés, de azért jobb, bár végül is, mi mást is csinálhatna. Olvasni nincs kedve, lelki szemei előtt a DMC pereg, érzi az izmaiban a vibrálást, a kontrollerre tapadt ujjain a démonölő kard súlyát, valahogyan ki kell nyújtóztatni az idegrendszerét és a paránymozgás erre pont elegendő.
A sötétben nem látja, hogy nyílik meg a mennyezet, amíg idegen fény nem tör a nyíláson keresztül az életterébe. Először a csillár varázslatos életre kelésének tulajdonítja a jelenséget, aztán ül csak ki az értetlenség a képére, világos szemei összeszűkülnek, szőrös lába kandikál a nyílás alá, fekete zoknijával int üdvözlést, amikor az orosz fattyú bepillant.
- Egy hazudós kis riherongy vagy, tudtad? Méghogy haszontalan képesség, mi sirám - emelkedik fel ülésbe, meglengeti a rajzot a fiú felé, jelezve, hogy a lobogtatottra érdemes figyelni, kaján mosoly terebélyesedik az arcán.
- Segítek megfogalmazni, hogy mit érzel. Mit éreztél? k-rva vicces vagy odafent.

16+
A legtöbb ember semmit nem ért. A legtöbb fiatal mutáns sem ért semmit, de azt, amit igen, azért néha napján megfordul a fejében, hogy ölni tudna. Egyeseknél képletesen, másoknál ténylegesen, s most ahogy az idegen szoba fölé hajol vészjóslón villogó szemekkel, még nem teljesen biztos benne, esetében eldöntött-e melyik a megfelelő tényállás.
Főleg arra az üdvözlésre. Azt mondják, az oroszok erőszakosak. A berögzült mentalitás minimum egy darab lábtörést igényelne.
- Te meg egy perverz kis köcsög vagy. Mégis mi a halálért kell baszogatni azt a rajzot, ha? - Sötéten nézi a lebegtetett papírt, nyilvánvalóan ismételten sikerült túllépni a kölyök ingerküszöbén. Lenyűgöző, mennyire könnyen megy ez a szemtelen kismaffiásnak, bizonyára a végtelen élettapasztalat teszi. Vagy csak az ő tűréshatára van túl alacsonyan. Nem, ez általában nem jellemző, egyszerűen csak mérhetetlen érzéke van hozzá a neonak, hogy oda mancsoljon, ahova nem kéne.
Előre nyújtózik a nyílásban, csúnyán figyeli a felülő fickót, a mosoly nem talál viszonzásra, hacsak nem a gyilkos pillantásban.
- Áll a farkam tőled, idióta, állj már le. - Nem feltétlenül gondolta meg ezt a mondatot, vagy hogy esetleg ez végképp nem fogja elvenni a másik alattom kedvét a szívatástól. Vicces, vagy sem, nem óhajt lemászni az oroszlán barlangjába, ennél még több esze van.
- Kurvára nem vicces. - Nagyjából eddig tartott a jómodor. Vajon, ha lángokat rajzolna a papír köré úri jókedvében, felgyulladna és elégne? És akkor tudna még materializálódni? Mennyire szenvedne ki tőle, ha a simitől így reagál? Basszus.
- Add vissza szépen, ha nem tudsz viselkedni. - Vagy fújja le festékszóróval. Rajzoljon rá. Bánja is ő, hogyan szakítja meg az alkotás és az alkotó közti kapcsolatot, csak csinálja. Tökmindegy.

16+

A dühös tekintet valami olyasmi, amit Felix testápolónak használ. Már nem olyan baseballütős fatestápolós értelemben, hanem krémes és lágy neonreklám értelemben. Ha van olyan ember, aki gyűlöl azért, ami vagy, akkor már vagy valaki, így tartotta a mondás ott, ahol felnőtt, és még mindig ez határozza meg az értékrendjét, bármennyire is törekszik új alapokra helyezni mindent.
Belevigyorog a halál-hitegető szemekbe. Ugyan már. A legtöbb ilyen korú srác fel sem fogja, hogy mit jelent az élet, hátmég azt, hogy mit jelent elvenni az életet, nincs oka aggodalomra.
- Mondj valami olyat, amit nem tudok. Miért ne? Nekem adtad - önelégült kifejezés az arcán. Máris tanított valamit az új fiúnak: ne osztogass szét olyan cuccokat, amin keresztül el tudnak érni hozzád azok, akik akarnak, és azok is, akik nem, a véletlen faktorokon keresztül. Hah!
- Hoppácska, buzeráns művészke - horkantva felnevet, bár lehet, hogy inkább ki kéne akadnia, ezt teszik a magukfajták, de őszintén szólva több álló farokkal volt már dolga, mint amennyi lankadttal a legtöbb korabelinek, elég hiteltelen volna. - Most mit panaszkodsz ezen? Örülj neki, vagy mi, tudod, mint a majom a farkának - maga mellé teszi a rajzot, a fél keze rajta, a fejét felszegve nézi a fiút.
- Ha leköpsz kiszögelem a nyelved - csak a miheztartás végett, ha már az ilyen jófiúfejű szöszi ennyire ocsmányul káromkodik, akkor nem lehet olyan messze az a jól megérdemelt köpés sem, amit viszont nem fog eltűrni tőle. Végigsimít a hüvelykujja a rajzon.
- Majd ha fagy. Gyere le, ha el akarod venni, de őszintén szólva, ha áll a farkad tőle, miért firkálsz csapóajtókat, és nem azzal foglalkozol, hogy ráránts, hm? Ne legyél még gyíkolni is gyík. Amúgy... mindig ezt érzed?

16+
Sajnálattal kell közölnie, hogy a gyűlölete nem ilyen könnyen kiérdemelt dolog. Azért meg kell dolgozni, méghozzá elég alaposan, tekintve hogy még az apját sem sikerült meggyűlölnie 15 év alatt, holott az igazán mindent elkövetett érte. Persze lehet Felixnek könnyen menne. Neki valahogy minden túl könnyen megy, akkor aztán majd használhatja az érzést napbarnítónak, ha már a képéről nem sül le a bőr tőle.
A vigyor jogos. Részben. Nem osztana neki halált, valójában nincsenek ilyen zsigeri ingerenciái, bár az messze nem igaz, hogy nincs fogalma az élet veszteségéről. Találkozott már a halállal. Nem sok híja volt, hogy ott maradt a karjai között, ellenben az élmény nem múlik el nyomtalanul. A negatívja otthonosan beleragadt a mézszínű szemekbe, bár a neo becsmérlő pillantása aligha veheti észre. Ha tenné, sem jelentene semmit.
- De nem ezért! - Fél kézzel int a papír felé és félúton a mozdulat valahogy megkérdőjelező gesztikulációvá válik kiegészítve az elfintorodó pofival. Szépirodalmi szinten az arckifejezés nagyjából a "wtf" betűkombinációval kódolható.
Rángani kezd a bal szeme alatt egy izom arra a nevetésre. Méghogy buzeráns... orosz, hogy lehetne az? A mutáns egy dolog, azt regisztrálják, de a buzikat nagyjából máglyára küldik.
- Amint abbahagyod, mérhetetlenül örülni fogok, kösz a kérdést. Bármily meglepő is ez számodra, ehhez nem kell a segítséged. - Lapos pillantása összeszűkül a kiszögezésre.
- Nem mindenki ekkora tapló. - Sziszeg. Őszintén szólva nem jutott eszébe, de most szimplán az említés és ellenfeszülés elvén kedve lenne leköpni. Nem teszi meg.
- Az istenit... - Megrándul, ahogy végigborzong gerincén az inger, bármit is akart még mondani, elfullad a torkában, keze megcsúszik az egyenetlen padló felületén.
- Eszedbe jutott már esetleg, hogy nem úgy akarom kiverni, hogy közben tudom mit csinálsz, ha? Nem, persze hogy nem. - Fél kézzel a gyomrára simít, pillantása elmozdul a neoról, elnéz a saját mozdulata iránt.
- Nem. - Megrándul a szája, bosszús képpel néz le rá újra, aztán összezavarodik. Világos szemöldökei a rá jellemző reakciónyelv elvén futnak össze, ahogy komolyabban is próbál visszagondolni a kérdésre. Elég nehéz gondolkodni, ha az ember vére az ölében van, hm?
- Nem tudom. Amikor utoljára hozzáért valaki, elégették a rajzaimat és akkor épp kómában... mia- istenit. - Sziszeg még valamit oroszul, ahogy képessége az utolsókat rúgja, s bizonytalanná válik előtte a nyílás. Pár pillanat múlva bezárul, ha tetszik, ha nem tetszik.
- Csak ne csináld, jó? Hallod?

16+

Talán erről a képről a tisztítótűz sem tudná lesütni a bőrt olyan szinten pofátlanre nevelkedett az istenadta fattya, hogy megtestesíti mindazt, amire a halandók rábélyegzik, hogy menthetetlen, még ha nem is kell megmenteni semmi mástól, mint a halandók bélyegezgetési ingerenciáitól.
- Azt nem te döntöd el - derül, mint aki egy jó viccet hall, nem húzza fel magát azon, hogy ez a sehonnai kis pöcs már megint őt akarja korlátozni abban, hogy mit tehet, illetve mit nem tehet, már szerinte. Még a képét se akarja beleverni semmibe, bár lehet, hogy azért, mert messze van. Közelíteni kéne. Egészen a lyuk alá lép. Fehér vállain hegek, a törzsét meg eltakarják a vállak és a fej, a felfelé nézés öltöztet.
- Szerintem viszont kell. Tisztán látszik, nem vagy ura a helyzetnek - van benne egy kis kéjes kajánság, amit szívesen letagadna, mert ez is buzis, de mire fel szégyenkezzen valaki előtt, akinek erekciója van attól, ha ő saját magát simogatja egy papírlapon.
- Dehogynem - hunyorítja össze szemét a taplóságra. Előbb-utóbb mindenkinek eljön az a pillanat, amikor köpni akar, és köpni is fog, hacsak valami olyan retorzió nincs kilátásban, ami miatt azért már inkább mégsem.
Elvigyorodik az istenezésre, visszaejti a lapot az ágyra, elvégezte a feladatát a simítás.
- Szerintem elég őrült dolog lenne, hogyha ezen gondolkodnék - az önátölelő mozdulatot szemmel tartja, ő fegyverért szokott a derekához nyúlni, vagy bármiért, ami hasznos lehet valamilyen kisegítő szituációban, talán egy tintaágyút tudna a leginkább elképzelni oda a kölyöknek, bármennyire is betegesen hangozzék a dolog. A kóma szóra nyitja a száját rögtön, a borítékolható miért kérdéssel, de az újabb isteni megidézés hallatán akkorát vigyorog, hogy az kivilágít a saját szobájának sötétjéből.
- Nem hallok semmit, mivan? - teszi a füle elé a kezét látványosabban kagylózva, mint a helyzet megérdemelné. - Gyere le, ha akarsz valamit! - nevet a bizonytalanodó nyílás láttán. Vajon bele tudna szorulni a kölyök, ha pont elvesztené az átjáróságát akkor, amikor átmászik, mint valami horrorkisfiú? Vagy akkor megállna a folyamat?
És vajon képes lesz megállni, hogy ne éljen vissza a játékkal, amit kapott?
Valószínűleg nem. Oly kevés szórakozása van ebben a házban, még ha önkéntes is a jelenléte és élvezhetné azt jobban, ha valaki más kárára szerez örömet, annak a jófiúk oldalán egyszerűen csak nem terem elég babér. Bár az a sajnálatos tény, hogy sajnálja magától a szomorú igazságot, de szinte biztos benne, hogy egy ilyen kicsi rajz jóval kevésbé mágikus, mint a nagy és talán hatóidejét veszti majd hamarosan.

16+
A durcás kifejezés az arcán elég jól illik hozzá. Olyan "csoda, hogy nem mindig ilyen fejjel mászkál" szinten, de a jelenlegiek fényében elgondolkodik egy permanens változatról. Már ha méltóztatná akkora aláhatással lenni Felixnek, hogy miatta változtasson jól begyakorolt maszkosi életvitelén. Kibaszott egy neozsarnok... szúrós pillantása beleolvad az alávetett szürkékbe.
- A farkamra gondoltam, hülyegyerek. Ahhoz nem kellesz. Jézusom már... - Nos. Nem mintha a képessége tesztelgetéséhez kellene. Ezt kellene mondania, nem? De ez csak szimplán nem igaz, lévén éppen ő kérte meg, hogy gyártson neki bombát... ellenben azt tényleg nem kérte, hogy simogassa álló helyzetbe. Vicc... nevetséges az is, hogy egy papírcukkolgatásra így reagál. Még ha fizikálisan csinálná, de nem. Kifejezetten nem elégedett képessége frissen felfedezett hátrányaival.
- Elég őrült vagy. - Közli csak úgy a miheztartás végett, lapos pillantása állandósulni látszik. Jól áll neki, ha dühös. Jól áll odalent is, de ezt kölyökkompatibilisre cenzúrázza a padló-plafon és a jótékony félhomály. Nem nyúl fegyverért. Magához sem egyelőre, de a hasa feszül a pózban, az ölében szinte fájón lüktet az inger. Egyszerűbb lett volna nem leszólni, csak befejezni, amit a neo elkezdett, de... de?
Elkapja a pillantását, a lassan foszlásnak indult alsóvilág határait figyeli pár pillanatig. A mosoly beleég a fejébe. Kis mutáns-rohadék. Helyes kis mutáns-rohadék. Talán mégiscsak kiveri erre a gondolatra, hogy aztán utálhassa magát érte reggel. Vagy egyszerűen csak elfelejti, mint valami egyéjszakás kalandot szokás. Mhm, ez nem is olyan elvetemült ötlet.
"De az" - a kis elnyomott lelkiismereti hang a koponyájában egészen halk. Talán már alszik az is.
Elégedetlenül nyög fel a tettetett süketségre, aztán már ő "büntet" némasággal. Abszolút esze ágában sincs lemenni, bár másodszorra kapja meg a felszólítást. Teljesen hülyének nézi, hm? A szöszi még mindig oroszul szitkozódva eltűnik a nyílásból, s az bezárul nyomtalan...
s ment a szobor, mint akin az álomkór részegsége van...
Ah, nem, az valami más.
Az éjszaka folyamán nem érkezik több jelzés a rajzostól, a másnapi reggelinél pedig nem jelenik meg. Aztán matekon a kócos hajból, karikás szemekből ítélve erősen gyanús, hogy nem sokat aludt. Nos. Az biztos, hogy kedvesebb nem lett, hiába közös minden átkozott órájuk azon a csodás hétfői napon, a kölyöknek sikerül még a neo pillantását is tüntetőleg elkerülnie.

16+
Nos, igen. Viszonylag ritkán vannak jó vezetők a világban, nyilván pontosan ezért. Vannak szarak, még szarabbak, netán színtelenek, de a "jó" kategóriával megilletett mondhatni igen ritka példány.
Félig, megemeli a mancsait maga mellett, értetlenség nyalja világosra a vonásokat, néz rá pár pillanatig, aztán lemondó fejcsóválással feladja, leereszti a kezét. Ezúttal még csak nem is volt szemrehányó, meg elutasító, kivételesen tényleg érdekelte volna a válasz, de valahol érthető. Nem indították ma elfogadási és esélyegyenlőségi alapról az eseményeket.
Inkább befogja a száját kivételesen, de valahogy szúrós lesz a pillantása. Nehéz nem foglalkozni valamivel, ami állandóan az ember arcába mászik, bár a neot önmagában nem tartja szarnak. Az a szar, hogy őt annak tartja. Így tűnik. Zavaros? Az. Senki ne másszon egy kamasz érzelemvilágába, mert elevenen elégetik és feláldozzák a sátánnak.
Megvonaglik a szája, komor fény mászik a mézszín szemekbe.
- Már nem élnék, ha nem tanultam volna meg, hogy ne törődjek másokkal. Szóval bocs, inkább a túlélésem, mint az elismerésed. - Megvonja a vállát és sajnálatos tény, hogy a keresztülnézésben nincs az égvilágon semmi sznobizmus. Ahonnan ő jött, ott jobb ha kussol az ember és nem látja, ami nem neki való. Vagy megtanulsz elmenni a szarságok mellett, vagy óhatatlanul is belefulladsz. Ő végül genetikailag belefulladt és ki is dobták. Az élet már csak ilyen. Errefelé meg másmilyen és nagyon úgy látja pillanatnyilag, hogy Felix az egyetlen, aki "mássá" teszi a környezetet. Fogalma sincs, mit kellene kezdjen vele, arra nem képesítették, mi van akkor, ha az ember nem tud lelépni.
Mondani sem kell, befogja a száját, különösebben ő sem akarja felhívni magára a figyelmet, bár nyilván kagylóznak. Már csak az kéne, hogy őveszélysége felbukkanjon a színen... pararobot.
- Hát persze. Végül is, ha megkötözlek és addig duglak, amíg el nem élvezel akaratodon kívül, az puszta figyelmesség, nem erőszak. Komolyan semmi kivetnivalót, nem találsz ebben? - komolyan? Komolyan Felix? Wtf. Már arra is lusta, hogy szemforgasson a vigyorra. Ezen nincs semmi vigyorognivaló. Idétlen neo. Hülyegyerek. Valahol szórakoztató, de akkor is hülyegyerek.
- Plázacica... - Az elején még komor, komoly fejjel hallgatja, aztán... wait, what?! - Pft. - Aligmosoly rándul a száján, mélységes sajnálatára könnyen mászik a képére a vidámság, főleg ha ultimate hülyeséget hall. Nem kéne sajnálnia, a hirtelen hangulatváltás kivételesen egy jobb tulajdonsága. Már a kellemesebb perceiben.
- Nem csak az. Személyiségi jogsértés, vagy valami? Engem kissé zavar, hogy valami robot szkennel folyamat, amíg itt vagyok. Ez így valahogy fura. Sok jogom mondjuk nincs panaszkodni, nem mintha lenne hova mennem. - És ez zavarja. Kifejezetten. Az örök semlegességnek megvan az a hátránya, hogy az ember nem fejleszt magának célokat, nem gondolkodik igazán a jövőn, az élet pedig elúszik a semmiben. Nem rémlik, hogy valaha is lettek volna különösebb vágyai. Egészen biztos benne, hogy ez nem egy normális dolog.
Elnézi azt a lazaságot. Igazából egészen megnyugtató látvány, hogy tudja valaki ilyen halál nyugodtan és otthonosan érezni magát úgy nettó bárhol a világban, nem csak itt. Neki ez sose ment.
A helyhatározóra hümmög valamit, ami nem tűnik elutasítónak. A folytatásra kissé zavart kifejezés költözik az arcára. - Mh... kösz. - Szívesség. Még több szívesség. Valamiért erős a gyanúja, hogy Felix nem úgy működik, mint a nagyszülők, hogy beérje "milyenjóarc" típusú kompenzációkkal, de túl éhes ahhoz, hogy ez most érdekelje is.
Csendben marad, legfőképp mert arra koncentrál, hogy az alacsonyabb, lassabb egyénként képes legyen futócipő nélkül tartani a tempót a neoval. Nincs rossz erőnlétben, nem fullad ki nagyon, amíg elérik a szobát (árgus szemekkel figyeli, tényleg vannak-e szögek az ajtón). Ellenben a mozgás segít, hogy ne rázkódjon össze a hidegtől. Éhes és fáradt, lényegesen jobban megsínyli a környezeti viszontagságokat, mint normál esetben illene... Körbepillant. Van annyi bölcsesség benne, hogy ne tegye szóvá a sivár látványt, pillantása felrebben a plafonra, ahol tegnap épp ő nézett lefelé... szürreális, hogy képes erre. Vajon eltüntette a csillárt is? Nem igazán tudja belőni a szöget innen. Karba fontja a kezét, legalább addig is melegíti magát, az izzadtság lassan felszárad rajta, a haja kócos, a szemei fénylenek. Hol az a kaja?!

16+

Micsoda orosz hozzáállás, amikor az ő országában minden vezető szent és sérthetetlen! Nem csoda, ha kidobták ilyen mentalitással. Hallatlan.
Nem vonja vissza, és nem neveti el magát. Hogy Anton reggel nem jött be, ráadásul ezt az ő hibájának nevezi valahogy bizalmatlanná teszi a szőke minden megmozdulása iránt, szemrehányó volt az egész indítása. De a szemrehányással meg tud birkózni, érte már elég, még a saját részéről is.
A másik komorsága nem fogja megindítani sötétrózsaszín szívét.
- Pedig biztos nem egy életbiztosítás - csóválja meg a fejét, bár nem megy a részletekbe. Tudja, hogy nem mindenki olyan, mint ő, de valahogy hogyha valaki tudomást sem vesz róla, akkor azt meg akarja ölni. Darabokra akarja szedni. Be akarja pólyálni a beleivel. Talán azért, mert nem kapott annyi törődést, hogy ne akarja még azokét is, akik amúgy utálkozni járnának csak bomló tetemére, és egyáltalán nem a pajtásság vezetné a kezüket, hogy megérintenék. Az viszont biztos, hogy előle nehéz elmenekülni, hogyha valakire felkapja a fejét.
- Omg, neked tanították azt annak idején, hogy miként kell félrebeszélni? Nem Anton. Ez egy olyan szituáció volt, mint amikor pornót nézel. Belövöd a gépet, feláll a farkad, mert izgat. Eldöntöd, hogy mit kezdesz vele. Én voltam a pornó. Egy izgató inger, csak ezt nem láttad, hanem érezted. Ha valaki erőszakoskodott veled, az te voltál, szóval ebben az egészben az a kivetnivaló, hogy rám acsarogsz és erőszakosságot kiabálsz, amikor pedig pontosan tudod, hogy az erőszak, az valami teljesen, kurvára más - sötétedik el a tekintete, és egy olyan közös tudásra utal, amit Anton sejtetett. Kóma, verés, elnyomás. Az erőszak az mocskosul nem az, hogy simogatnak egy képet, és ő ettől élvez.
De a jég gyorsan legtörik, ha iskolai baromságokról van szó, elmosolyodik a félmosolyára.
- Szerintem is az, de amíg csak hozzád hasonló emigránsok, és hozzám hasonló koldusok pattognak a jogaiért, addig az a platinapicsa akár el is kaphat, és a seggedbe is feldughatja a szkennerét, hogy "mit hoztál anyucinak öcsibogyó" - emeli meg a vállát. A demokrácia halála. Igen. De itt van, mert máshol ő se remélhet többet és jobbat, és már megszokta, hogy olyan dolgokat kell tennie, amiket nem akar, és olyan dolgokat tagadnak meg tőle, amiket viszont nagyon is akar. Kellemetlen, kényelmet, és ugye ez maga az élet.
Mégis fesztelen, mint egy tutajos a kedvenc folyóján, könnyed és gyors, mint akinek semmi nem veheti el a kedvét, az energiáját, az életének rendjét. Ez az ő pajzsa. Kicsit hatékonyabb, mint átnézni másokon.
Nem mondja, hogy nincs mit, Anton jól sejti, ő nem nagymama. Azért tesz szívességet, hogy kapjon valamit, amitől jobban fogja érezni magát ezen a földön. Erre való. Igazából a nagymama is ezért csinálja, csak neki az unokája elégedettsége teszi jobbá a napját, szóval voltaképpen majdnem egy fél nagymama.
Nem lassít, ha a másik nem fullad, örül, hogyha "hazaérnek", és a szögek tényleg ott vannak az ajtó külső felén. Tompa felük is fenyegetően meredt, szabálytalan alakzatukban a szem valahogy keresi a szimmetriát és a jelentést, de nincs. Tényleg nincs kár is keresni. Némelyik kissé rozsdás, vérillúziót kelt.
- Ülj le nyugodtan - int az ágyra, a székét nem ajánlja, a szobában melegebb van. És egy kicsit büdös, nem szellőztet olyan nagy kedvvel, mint indokolt lenne, a saját szagát pedig megszokta már. Ő térdre veti magát, a padló, a falak és a mennyezet dísztelenek, igazából jól állt ott az átjáró, sokat dobott az összképen. Csak félhomály van, mert ő villanyt nem kapcsol, a fenti amúgy sem megy, odakint meg mostanra már alkonyodik. Egy nagyobb dobozt húz ki az ágy alól, aztán mögüle egy vaskos, széles, nagy, fekete bőr aktatáskát, ami gyakorlatilag bőröndnek is beillik. Tekerős számkódja még a 20. századból való képet fest, gyorsan eltekeri és felkattintja a tetőt.
- Energiaszelet vagy sonka? Vagy valami konzerv, de ahhoz el kell mennünk a konyhába, ha melegen akarod - néz fel, a választékot nem takarja, de hát alig látni, minden gondosan becsomagolt, viszont biztató, hogy nem terjeng romlottsonka szag az egész szobában.

16+
- Eddig működött. - Megvonja a vállát. Talán nem életbiztosítás, de viszonylag hatékony volt. Többnyire. A suliban inkább elkerülték a parasrácot, akinek az apjától még a tanárok is tartottak és mindenki bölcsen hallgatott, ha a fiú ütleg nyomaival a testén jelent meg egy-egy hűvös reggelen. Egyszer a rajztanára megpróbált beszélni a szüleivel. Néhány nap múlva nem dolgozott többé az iskolában. Nagyon kedvelte azt a fickót. Rajongott érte. Megszakadt a szíve, hogy még egy E-mailt sem írt többet, dehát... végül is csak egy problémás kölyök, akinek a szülei elvették a megélhetését. Nemigen voltak barátai.
Ledermed. Felix komolyan pornónak titulálta saját magát? Wtf? Túl forró az arca, a homloka, bár pillanatnyilag köze sincs valami kezdődő lázas betegséghez, pusztán... - A pornónézés egy opcionális tevékenység, amit te csináltál, az nekem egy nagyon közvetlen kontakt... - Elnémul a hangja a folytatásra, néhány felhergelt szívdobbanásig csendesen figyeli a másik arcát, az elsötétedő tekintetet. Most miért ő érzi magát bűnösnek? Ez nevetséges... mély levegőt vesz, de végül nem jön a szájára több acsargás. Valahogy elvesztette rá az ingert.
- Sajnálom, hülye példa volt. - Elfordítja a pillantását. Nem akar elmerülni a porszürke szemek múltjában. Felix letépi a fejét, ha még el is kezdi sajnálni érte.

- Mih? Jaj ne, jézusom... - Elneveti magát, bár megpróbálja lenyelni a reakcióját, sikertelenül. Menthetetlenül elképzelte a jelenetet, nyilván az alkotói pályával együtt jár. Erősen vizuális típus. - Olyan nagyra vannak az amcsik az alkotmányukkal, ennél egy kicsit többet vártam. - Persze mondhatjuk úgy is, hogy a szükség szükségállapotokat követel meg. Olyan időket élnek, amikor bármi szarság a nyakukba zuhanhat és valahol talán indokolt a Veszély jelenléte, de ez a fajta "anyai" szigor nagyon idegen a számára.
Talán a neo taktikája hatásosabb a túlélésre, ám ehhez egy bizonyos életszemlélet és jellem szükségeltetik. Mások ők ketten, következésképpen másként is dolgozzák fel a világ szarságait. Ha tudna, se akarna ennyire laza lenni.
A neo max annyira nagymama, mint a farkas a mesében. Ő viszont igaz, hogy szőke, Piroska már mégsem szeretne lenni, úgyhogy tán jobb lenne elkerülni a másik ágyát. Csak úgy a miheztartás végett. Miért jutnak eszébe ilyen hülye párhuzamok?
A srácnak van némi OCD hajlama, kifejezetten frusztrálja, hogy semmi szimmetria nincs azon az ajtón. Kaparászik a koponyája hátsó sarkában, hogy találjon valamit, bármit... megborzong a kaotikus érzettől.
- Ne szívd mellre, de hogy nem rúgtak még ki? - Kivételesen nem gúnyos, nincs élcelődés a hangjában, mutatóujja megérinti az egyik szög szúróvégét, mielőtt beslisszol a szobába. - Csodálom, hogy senki nem tartott még kiselőadást a sündisznóajtó egycsaládvagyunk típusú inkompatibilitásáról.
Az intést követően ül le az ágyra, bár a pillantása még feltérképez. Ennyit arról, hogy elkerüli az ágyat, huh? Hmm... vajon hol lehet a rajza?
Figyelme lehull a másikra, ahogy az letérdel mellette, kicsit arrébb húzódik, hogy legyen helye a cuccolásra, bár oldalt kitámasztva magát behajol, hogy jobban is szemügyre vegye az eseményeket.
- Azta. Menő cucc. - Elismeréssel pillant a bőröndre, az ilyen dolgok hiába régiek, megvan a maguk titokzatos, érdekes hangulata, amiért múlhatatlan értéket képviselnek az ábrándosabb elmének.
A kis csomagokat robotszkenneli, amíg Felix fel nem pillant, akkor ugyanis figyelme belehullik a poros íriszekbe. Néhány szívdobbanásig egyikről a másikra mozdul, mintha ugyan ki tudná olvasni belőlük a "mit akarsz cserébe" kérdésre adandó válaszokat, de aztán a gyomra dönt helyette. Jobbja a hasfalára simít, ahogy az tüntetőleg és szemrehányóan nagyot kordul, felciccen.
- Az energiaszelet tökéletes lesz, köszi.

16+

A hangsúly az eddigen - pillant a fiúra. Egy ideig minden működik. Egy ideig a gyerek gyerek, a csecsemő sérthetetlen, a szülő szereti a vérét. Egy ideig büszke rá. Egy ideig együtt vannak. Aztán minden elmúlik, ha valaki nem változik a megváltozó körülményekhez, vagy olyat változik, amit nem lett volna szabad.
De félre a búval, őszintén elmosolyodik azon, hogy kipirul őfakósága, a hasonlatot teljesen komolyan gondolta.
- Blabla, a pornó akkor is feljön, ha csak az e-mailjeidet nézed meg egy gépen - veti ellen. A pornó mindenhol ott van, akár keresik, akár nem. Még az utcán is, ha sétálnak, mondhatta volna, ha már annyira ragaszkodik ősérthetetlenheteroságához, hogy a simogatása volt a csaj az utcán, akinek a fenekére ráfeszül a cicanaci, és ő, Anton jelesül éppen arra állítja magát, vagy akármi.
Nem haragszik nagyon a hülye példáért, és képes porfátylat borítani arra a múltra, amiben ő sem akar elmerülni. Mindenki nyer.

- Ó de - mélyíti el a hangját, kihasználva és átélve a kölyök borzadását, vizuális fantáziájának megsejtett körvonalatait. - Nagyra vannak, de az aljanépnek csak a szája jár, és ebben a világban már a mutánsgyilkosfenevadakszupererővel számítanak az aljanépnek a robotomvanmindentmegtehetekveletek társadalmi rétegekkel szemben - ha még ha Veszély megvédené a diákságot, és bár Anton nem tudhatja, hogy nem, sajnálatos módon, ez nem így működik. A robotszarság csak azért van itt, hogy elvegye a jókedvet, mert hasznuk nem volt még a létezéséből.
Piroskának lenni jó, lenni jó, lenni jó, főleg, hogyha a neo adja hozzá a kosarat, amiben minden jó megterem. Kikérné magát a farkasozást, hát nem harcol eleget a lupinokkal ahhoz, hogy ne legyen farkas?
- Ezért? Miért nem rúgják ki az összes lupint és felinét, mert szúrós karma van, a tüskehal-arcú srácot, kalapácskezű Joet, stb. Nincs szeszkó az ajtón, a kutyás se érdekli - emeli a vállát hanyagul, beejti maguk mögött az ajtót a béke és szeretet nevében csendesen. Rutinosan bezárkózik, van valami közte és a zárt ajtók között, mert hát Antonét is magára kulcsolta nem egész huszonnégy órája.
- Kösz, még a köd idején szereztem New Yorkban - simít végig a táska repedett felszínén. Jót tett neki, hogy néha azér bekeni a bőrt mindenféle zsírral, amihez éppen hozzájut, ha nem is profi az állagmegőrzése, szódával elmegy.
Biztonságos kis csomagok, a tnt alapanyagokat nem itt tartja. Felmarkol egy bugyrot, egyencsomagolt szeleteket húz elő belőle, amiken minimális a felirat. Nem adja jelét annak, hogy a fizetés itt és most volna esedékes, konkrét körvonalakkal.
- Höh, mint egy szörny, a másodlagos képességed az iszonyhangos korgás? Megfelelő rezonanciával átviszi a falakat. Tessék, natúr, málnás, barackos, szilvás, meggyes, csokis és fahéjas - mindegyikből egyet dob. - Nem tudok mellékhatásokról, de azért lehet, hogyha háromnál többet dobsz be, akkor rosszul leszel - ő egyet vesz magához, egy málnásat, felzöttyen az ágyra, hátradől rajta keresztben, a takarót a feje alá gyűri, hogy mégse a falon támaszkodjon a tarkója, és harap egyet. Élénken rág, a szükségesnél józal zajosabban, de hát a rossz szokások már csak ilyenek. A rajznak nyoma sincs a felszínen.

16+
Vannak dolgok, amelyeket az ember fia kelletlen bár, de kénytelen elhagyni, ha lejár a szavatosságuk. Nem boldog ettől, főként mert leginkább nem tudja, hogyan máshogy kellene kezelnie a kurvavilágot. Legfőképp pedig a neot. Általános bizalmatlansága sötét jelzőlámpa az akaratos reflektorfényben.
- Hhh... - Ellenvethetne, mert neki halál nem jön olyan tartalom, amit nem akar látni, történetesen elég jók a beállításai. Nem mintha nem nézne pornót. Néz. Amikor ő akar. Továbbá nem szokott felállni random csajokra az utcán, de ez már csak szőrszálhasogatás, találna helyette valami mást. Felixnek nem sikerült megértenie a lényeget a témát illetően, ő pedig ezen a ponton elég konkrétan feleslegesen hadakozik. A mosolyáért megérdemelne minimum egy pofont.

Micsoda turbékalhang... égnek merednek a szőke kis szálak tőle a tarkóján. Megköszörüli a torkát, erősen meditálnia kell a szóborzalmakon, amiket itt kisujjból kiráz a neo. - Diktatúra-szagot érzek. - Vonja le a maga következtetését és hát valljuk be őszintén, az iskolák többsége nem a demokráciáról szól. Moszkvában legalábbis biztosan nem, bár az a téves elképzelése volt, hogy errefelé bizony ez a menő. Nos. Tévedni emberi dolog, vagy mi.
Ha a neo adja a kosarat Piroskának, automatikusan belekerül a mágnes, ami éppen azt vonzza, amit őszőkesége messzire elkerülne. Persze nem dobja el a kosarat. Pazarlás lenne, ha egyszer kaja is van benne, hm?
- Ó, kérlek. Arról ők nem tehetnek, így születtek, tudod. - A hanghordozásból ítélve részéről ezt kettős mércének tartja. - "Szeszkó?" - Értetlenül néz egy pillanatig, de aztán az előzményekből következtetve gyorsan kapcsol. - Oké, leesett. - Elsandít az ajtó irányába. Nyilván valami perverz és teljességgel felesleges szokás, mert hát... mutasson valakit ebben az iskolában, aki nem jön át így, vagy úgy zárt ajtón, kezdve a neoval. Nem mintha ő nem zárná a saját ajtaját. Régi berögzülés, még ha oly felesleges is.
New York említésére a szöszi pillantása megélénkül.
- Te is bentragadtál? Milyen volt? Mi történt? Csak a hírekben láttam, de vagy egy éven át beszéltek a nagy semmiről... - Merengve bámulja a ködmenekült táskát, az állapotába nem lát bele különösebb levehető információkat. Beépül pusztán a tudás a háttérbe valahol a Felixről eltárolt adatok halmazába, hogy később kiadhassanak valami hihető egészet.
Valahol sokkal jobban örülne, ha már most lefektetnék a szabályokat. A bizonytalanság rossz érzés, de a bizonyosság valószínűleg megrontaná az étvágyát és most nem igen érzi magában a kitartást ahhoz, hogy visszautasítsa az adományt.
Elfintorodik.
- Hogyne. Akkor aztán mindig éheztetnének képességfejlesztés címszóval. Kösz, inkább nem. - Elszedi a csokisnak titulált csomagot és kibontva beáll omnomnom üzemmódba, ami hát esetében még kimeríti a cukiságfaktort. Lehunyja a szemét egy pillanatra, ahogy szétárad az íz a szájában. Végre. Óh, igen. Nem kell neki szex, elég ha adnak valamit a szájába. Mondjuk kaját.
A cucc felét gyakorlatilag két harapásra legyűri, nem csámcsog, valaha tényleg jófiúnak nevelték, csak aztán megkapta a szörny titulust. Van ilyen.
Miután első ránézésre nem szúrja ki saját rajzát, a neo felé fordul az ágyon, féloldalasan ülő pozícióban, egyik lábát felhúzza fél törökülésbe, bár a csukája nem éri el a takarót.
- Szóóóval... mit nem beszéltünk még meg? - Ha már ezért léptek le. Ugye. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy az ő témakörei erős papagáj üzemmódot feltételeznének.

16+

- Jól érzed - bólint rá, szuggesztív pillantással mellékeli az üzenetet: "érezd otthon magad, diktatúra fia, oroszhon gyermeke, meg az összes többi faszság, amit magasztos képzelettel el tudsz képzelni". A diktatúra lehet, hogy természetes, de mi sem természetesebb annál, hogyha azok végül valamiképpen leverik, külső vagy belső beavatkozás hatására. Az egyszeri neo azt hinné, hogy nyomorgatta ezt a Földet annyi égi entitás, földönkívüli, pokolmélyi, Azgardi, máshonnan jött, Fájdalomnak titulált, démonsereg, és a többi, hogy legalább ha maga hozhat döntést arról, milyen szellemiségben neveli ki a jövő generációt, akkor nem rabszolgának tanítja be őket egy kis-őrszem robot árnyékában, hogy jól tanuljanak meg szopni, hogyha valami túlvilági rútpofa megint idetolja a képét, akkor csak térdeljenek és tátogjanak, tudván tudva már iskolakortól fogva, hogy nincsenek jogaik, nem is lehetnek, ne is akarjanak, semmi szükségük nincs a szabad akaratra és a természetes szükségletre, hogy valahogy kilógjanak az erőszakos szabályosság alól.
- Really? Én se tehetek arról, hogy kézzel születtem, amivel meg tudom fogni a kalapácsot, és beverem vele a szöget - fintorog csendesen, hagyja a szeszt eljutni a másik tudatáig, még ha nem is egészen úgy történik ez, ahogy történnie kellene egy jó kis ivászat bensőséges keretei között. Vágyakozva gondol rá, annyira inna egyet, hogy kvázi fetrengeni tudna érte, de túlzás lenne bevallania a szöszinek ezt a gyengeségét.
- Aha, egy csomóan odabent voltunk. Nem volt olyan szörnyű, mint amilyen uncsinak kívülről tűnhetett - lusta hanghordozása olyan vagányságot sejtet, amivel lehet, hogy egy kicsit elragadtatja magát. Szörnyű volt. Lehangoló, kilátástalan és ijesztő. Még gyerek volt, de már olyan gyerek, amelyikről tudni lehetett, hogy nem lesz belőle jóságos szamaritánus.
- Odabent semmi külön túl azon, hogy éhezés, szomjazás, lopkodás, nyomor, betegeskedés. A falu elég jó volt, ott megpróbáltak embernek maradni, de azon kívül akik csak úgy kóboltak a városba, brrr - egyszer látott egy vörös vámpír, és egy sötét hajú kis kölyköt, ahogy a ház falára tapadtak. Szegény fekete, bizonyára meghalt ott, a jelenettel még sokáig rémálmodott és nem merészkedett ki többet arrafelé, ahol az a szörnyeteg kísértett.
- Késő bánat, már elkezdték az Éhező Pegazusok Projektjét - neveti csendesen, aztán betömi a saját száját is egy kicsit. A párna alól egy már enyhén sárgult literes kólásflakont halászik elő, alig megmelegedett vizet kortyol a falatokra. Nem főúri lakoma, de azt adja a mit sem sejtő sejteknek, amire szükségük van.
- Hogy miért vagy seggen lőtt pávián azért, mert szívességet tettem neked. És ilyet ne csinálj, mert idegesít. Egyébként minden ok - int a kajájával. - Vagy megbeszéltük? Megbántad, ámen, nincs több hülye duma a megerőszakoltságról, vagy okot kell rá adnom, hogy pirospacsizz a sérelmeiddel?

16+
Szomorú tény, hogy különösebben otthon sem érezte otthon magát, így nem is most fogja elkezdeni. Neki egészen más elképzelése van legalábbis erről a fogalomról, bár ha kérdeznék, sem tudná igazán körülírni. Túl sokszor érzi magát objektív kameralencsének valami földön kívüli, nem épp érzelmes entitás kezében, semmint hogy igazán a világ részének tekinthesse magát és egyáltalán megtalálja a helyét idelent. Nem kezdi el ezt magyarázni a neonak, ha a korábbi személyiségi kérdést, illetve az atmoszférarajzolási kifejtést nem tudta abszolválni, akkor valószínűleg ezzel sem aratna túl sok sikert.
Az emberiség már csak olyan, hogy szívni és nyelni teremtett, s mert ők is az emberek közül kerülnek ki, a mentalitás sem lehet alapjaiban más. Persze kívülről mindez kamaszok lázadásának tűnhetne csupán éppúgy, ahogy tennék a szüleik ellen, ha lennének még, netán méltóztatnának foglalkozni velük. Talán nem kell foglalkozni vele. Ám talán ennek hatására lesz belőlük újabb Magneto, Apokalipszis, Lovas, vagy netán valami főgonosz. Vagy egyszerűen csak nem lesz semmi. Ha van is valakinek képessége arra, hogy előre lássa a jövőt, kétséges, hogy velük foglalkozna a kérdésben.
Vállat von. A mutánskiegészítő genetikai, a szögek mentalitás kérdése. Nyilván ezt mondanák, nem? Neki nem kell magyarázni az indokokat. Védelmi bástyát csinált a saját szobájából, mert úgy jobban érzi magát. Az önvédelmi és túlélési ösztön mindenkiben ott van, pusztán másképp tesznek rá.
- Nem? - Félrebiccenti a fejét, kutatón figyeli a másik vonásait, hunyorgó pillantása alatt felsejlik egy kósza mosoly. - Sokat rajzoltam annakidején, hogy mi történhet odabent. De senki nem tudta megmondani. - És hát persze mindet megsemmisítették, úgyhogy még meg sem tudja mutatni őket. Pedig Felix felvilágosíthatná, mennyire járt közel, s távol az igazságtól.
- Milyen falu? - Néz értetlenül, aztán villan valamiféle felismerés a mézszín szemekben. - Az AIM-es? Te ott voltál? - Állítólag nagyon menő technológiájuk van. Szívesen megnézné egyszer. Sok helyre elnézne igazából, sehol sem járt még. Fel is iratkozott a vándorlósdira, de ezen kívül egy marék ropinyi infót sem kapott a dologról.
- Cöh. - Aktívan cicceg még a retardált projektre, aztán már tömi a buráját, esze ágában sincs éhen halni, ha már eladta félig a lelkét pár falatért.
Elfintorodik, a lapos pillantás már szinte borítékolható reakciója.
- Megmondtam, hogy miért, csak nem akarsz tudomást venni róla. - Őszintén szólva nem akarja újrakezdeni a verbálküzdelmet, de bassza az agyát, hogy a neo nem képes megérteni. - Attól függ. Ne csináld többet és nincs harag. - Na meg nem túrja fel a szobáját egy unalmas pillanatban azért a rajzért.

18+

Pedig valami filozófus azt mondta, hogy azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Hazudott, hazudott, hazudott és hazudott, de hát ez van, mire számítottak egy filozúfustól?
Az emberiség így viselkedik, de éppen ez ellen hőbörög, úgy nagyjából állandóan? A legkisebb szerveződési szinttől a legnagyobbig. Mi lenne, ha nem csak hőbörögne, hanem engedné, hogy érvényesüljenek a részei? Mondjuk, tekintve, hogy Loki volt már Aim vezér, nem csoda, ha semmi esélye sincs az embereknek önmagukat szervezni, mert mások szervezik őket, és még örülnek is nekik.
De az iskola miért? Könyörgöm, miért?
Megvakarja az állát a vállvonásra. Nem tudja összerakni, hogy miért rosszabbak a szögek, amikbe az ember befejelhet a rajznál, ami belefejel az emberbe. Valószínűleg soha nem is fogja megérteni.
- Hát nézd, olyan volt, mint egy háború. Bezártak minket egy helyre és ha megpróbálsz kimenni, halott vagy. Ha benn maradsz de rosszul viselkedsz, akkor is halott vagy. Limitált minden, mindenki utál mindenkit, sandán néznek rád, ha nem vagy jó semmire, mert akkor csak fogyasztod a kaját, de nem segítesz semmit. Romlanak az épületek, roncsokból lesznek a házak, nincs napfény, nem nő semmi, minden elkorhad. Akik élni akarnak vagy egymást támogatják, vagy csatlakoznak azokhoz, akik vadászgatják a támogatókat. A vámpírok éhesek és dühösek, és nincs napfény, ami távol tartsa őket - teszi hozzá még egy kissé szárazon.
- Miket rajzoltál? Aham, az AIMes, de kicsi voltam még, nem fogtam fel igazán, hogy mekkora hatalom van ott, aztán a köd után elkerültem onnan, aztán visszatértem a klánomhoz. Nem egy menő történet - fintorog, de hát ez az ő sztorija. Nem hős, nem megmentő, nem kiválasztott, csak egy nyomorék, aki sodródott az árral. Most már nem engednék be AIMville-be, hiába mondaná, hogy itt mentették meg az életét, csak egy rongy.
Bekapja az utolsó falatot, lenyalja a hüvelykujját, átható pillantást vet a fintorra, és a lapos pillantásra. Kifürkészhetetlenné lesznek a szürke szemek, nem tükröződik bennük a jövő, a tett, az elégedetlenség és az elrugaszkodás, amivel az utolsó szó lecsengését kíséri.
Rendkívül ruganyosan ül fel, az energiaszelet papírja zörögve gyűrődik a tenyerébe, ahogy elkapja a szőke felkarját. Az ölébe rántja és meg is fordítja, hogy a háta csapódjon a mellkasának, miközben ő már feltérdelt, így Antont rögtön előre is görnyeszti. Acélos jobb kezének fogása így a jobb felkaron oldalról szorul, mint egy bilincs, a balja pedig azonnal nyúl a meghajlott test ölébe, legyűri a sötétzöld nadrágocskát alsónadrágostul a combja feléig, hideg kezével igencsak durván nyúl a kis orosz talán szőke ölébe, amit ugyan nem lát, de aligha érheti ott nagy meglepetés az ujjait. Agresszív, gyors ujjait, amik végigsimítanak, megfogna, és izgatnak, éppen olyan gyors, számító, rideg fizikai ingerekkel, amiknek semmi közük nincs az önkéntes érzékiséghez, hanem pontosan olyanok, amilyennek lefesti Anton ártatlan rajzsimogatását. Okot ad arra a sivalgásra, amit eddig elviselt, az igaztalan vádakat elunva olyan bűnbe keveredik, amit rákiabáltak. Ha már büntetik érte szavakkal, legalább essen túl a "bűnön"is.
- Szóval? Ugyanaz?

18+
A szomorú az, hogy ha magától nem érti meg, majd idővel megértetik vele. Vagy sem. Lehúz még itt két évet, aztán elmehet megölni a jelenlegi klánvezért. Valójában aligha számít az iskolai mentalitás, a tanárok, vagy akármelyik diák. ugye.
Merengve hallgatja a neo szavait, valószínűleg elképzeli a sivár jeleneteket, élénk pillantásán mintha árnyalatnyival sötétebben játszana az általa meg nem élt múlt komor, szenvedésekkel teli visszfénye.
- Hmh. Nálunk messze nem volt ennyire gáz, bár a katasztrófák kellős közepén voltunk. - Elgondolkodik, ahogy visszaidézi az akkori eseményeket, de túl régen és túl kicsi volt ahhoz, hogy igazán emlékezzen rá. - Vagy hát nekem a közepének tűnt, majdnem belehaltam. - Valószínűleg természetes, hogy épp kivérezve úgy érezte, körülötte omlik össze a világ. A gyerekeknél mindig így van. Mindenki köröttük forog, nem pedig ők vannak mindenkiért. - Sosem láttam még vámpírt. - Láthatóan kérdezgetne róluk is, de aztán a kérdés miatt félreteszi a sajátját.
- Hát... nem emlékszem különösebben. Miután túl voltam az életveszélyen és felébredtem, a kórházban kaptam papírt, ceruzát, hogy foglaljam le magam, mert senkinek nem volt ideje rám. Közben ment az idősebbeknek egy régi, kivénhedt kis doboztévén a tudósítás a világ történéseiről. New York sokat szerepelt, mutatták régen milyen volt. Másoltam... azt hiszem. - Megvonja a vállát. - Nekem az. Velem csak a general bullshit történt. - Az tényleg nem túl menő, de hát kívülről minden dizájnosabban hangzik, mint amilyen.
Nem válik becsületére, de nem kondul meg benne a vészharang. Időben. Mire teszi, a másik már mozgásba lendült, nyüsszen valamit félúton, ahogy Felix ujjai satuként szorulnak meg a karján.
- Mi a f.sz... - Ennyit sikerül kipréselnie magából, mielőtt a neo mellkasához csapódva kiszorul belőle minden levegő. Jobbja amennyire mozgásképes, hátramar a fiú oldalára, míg szabadon hagyott balja csuklóra fonódik. - Állj le, ÁLLJ MÁR LE! - Hangja elvékonyodik a pániktól, megrántja magát a fogásban, majd összerázkódik és mozdulatlanná dermed, ahogy hozzáér. - Neh... -Sárga szemei tágra nyílnak a döbbenettől. Miafrancmiafrancmiafranc. Csendesen nyüsszen a durva izgatásra, körmei belemélyednek a másik bőrébe, szabadulásért ránt a vállán kevés sikerrel. Fejét leejti, kócos, szőke tincsei a szemei elé lógnak, mellkasa zaklatottan emelkedik és süllyed. Ajkai egymásnak préselődnek, hogy néma maradjon, pedig legszívesebben üvöltene. Legfőképpen azért, ahogy a teste válaszol rá. Miért? Mi a francért... A kérdésre tagadólag mozdul a feje. Nem, kurvára nem ugyanaz. Egyáltalán nem ugyanaz. Rajzafférnál pedig nem reccsent Veszélytől a hangosbemondó, mint most... megáll benne az ütő. Nem tudja, hogy örüljön, vagy sírjon inkább. Ez kurvára megalázó.
- Megértettem. Engedj el. - A hangja csendes, színtelen, életlen. Keserű íze van.
El kell tűnnie innen.

18+

Valószínűleg amikor elhagyja az iskolát lesz annyi esze, hogy inkább koldusként éljen tovább. Amit itt megtanulhat, az nem fog segíteni neki abban, hogy legyőzzön bármit. Bár ha megpróbálja, legalább meghal, egy szeméttel kevesebb járja ezt a földet érdemtelenül.
- Nálatok egész Oroszország teljesen és totálisan gáz, a közepén van a legnagyobb szarnak, de úgy békeidőben is - azt tudja, hogy neki rossz ezen a világon, és mégis, az, ami neki rossz sokkal, de sokkal rosszabb Oroszországban. Ez egy alaptézis, amihez igazítja a világot. - Mindenhol halálos volt akkoriban, és addig jó neked. A vámpírok is tökre halálosak - kellemetlenül borzonganak a fekete hajszálak a tarkóján, hiába nyírta rövidre, felmerednek a puszta emlékezésre is, ahogy a rémület megül ott, ahol a szívének kellene lennie.
- Doboztévé, kiskoromban olyanokba rúgtuk be a labdákat. Sok van még a szeméttelepeken, elő-előkerülnek pincékből. Nem hittem volna, hogy van hely a világon, ahol az még működik - nyilván Oroszország csodaerejének köszönhető, hogy működteti a működtethetetlent.
- Ahha, nincs olyan, hogy bullshit kategória. Minden bullshit szar - összegzi végül a benyomását. Nem kell szerénykednie a szőkének, szar volt neki, és neki most, és szar lesz neki a jövőben, ha így folytatja a neo hergelését a csökönyösséggel, amit a beígért demonstráció követ. Nem tagadja, hogy fájdalmas a fogása, a szorítása embertelen, és amit tesz, az kifejezetten nem emberbarát, és sérti azokat a személyiségi jogokat, amiket elvileg mindenki megkapott, aki amerikai, de gyakorlatilag nekik nem jár, viszont ott, ahol hiábavaló volt minden szavak, egyedül ez az eszköz maradt meg neki. Meg is sértődhetett volna, örökharag, és nem beszélnek a szőkével, de ha már egyszer értelmes lénynek tűnik, legalább úgy ne beszéljenek, hogy előtte megértette, hogy mégis miért teszik ezt.
Nem törődik a rákiáltással, főleg, hogy a vékony nyafarintást nehéz komolyan venni, de a pánik hangja egyértelműen felismerhető, és soha nem teljes értékű hang. Kicsit rándul, ahogy megkarmolja, de ebben a lehetetlen helyzetben nem tehet benne komolyabb kárt Anton és ezzel fájdalmasan tisztába van, ennek megfelelően semmit nem változtat. A fogása ugyanolyan, az ereje nem csökken, nem kapkod a másik keze után. Ő nem az a típus, akit megrémít, hogyha az "áldozata" eléri, fájdalmat okoz neki. Megszokta, hogy visszacsapnak, érte nyúlnak, a tetteknek következményei vannak, rosszak és jók is. Erőszakos élvezés, üdv itt nálunk, nem is gondolja, hogy Antont ez meglepi, hiszen tökéletesen körülírta korábban, hogy milyennek is képzeli ezt. Éppen ezt, ami még csak kanyarban sem olyan, mint a rajz simogatása, ahogy sejti, egyikőjüknek sem.
Például ez neki sokkal jobban tetszik. Érzi a fiú szagát, hallja a szívveréseit, izzadt bőrére ér a bőr, nedves tarkójára lélegez. Sokkal emberibb, ízesebb, hangulatosabb. És persze ezt tilos, meghalni mindenféle dologban pedig szabad. Nem lepi meg a hangosbemondás, bár az undortól megrázkódik. Visszapattintja a nadrágot a srác ölére, a tenyerét a derekára teszi, magához húzza, hátrazöttyen, a falnak vágja a hátát, hogy lehiggadjon, gyorsan és durván.
- Ha tényleg megértetted, akkor most maradj itt a seggeden, amíg lehiggadunk. Mintha minden rendben volna - mély hangja rekedt, és dühös. De a fogása lágyul, ha Anton nem ugrál, lassan enyhül is a szorítása. Benne is izzik a leforrázottság alázata.

18+
- Nos... - Elgondolkodik, valószínűleg kénytelen lenne egyetérteni, de ő ott élt, a politikával csak annyit foglalkozott, amennyit feltétlenül muszáj volt apja nyomán és nem igen látott mást a világból azon kívül, hogy bármilyen más berendezkedés még több szarságot ránt az egyszeri halandó fejére, mint ami náluk volt. - Azt hiszem, nem jöttem el elég ideje, hogy meg tudjam ítélni. - Nem hazudik objektivitást oda, ahol nincs, ellenben pillantása elidőzik csendesen a másik vonásain. Az antiszociális jelleme fordítottan arányos saját empátiájával. Rengeteg beleélés kell ahhoz, hogy valaki igazán jól tudjon rajzolni, nem nehéz lekövetnie a kismaffiás testbeszédét, az érzelmi váltakozásokat. Furcsa látni, hogy Felix a keménycsávó státusz mellett szokott félni is... még a végén megkedveli.
- Elvétve még akad. Nagyon elmaradott részeken a fővároson belül is. Minek kidobni, ha még működik? - Megvonja a vállát, feléli a szeletke maradékát. Egy fokkal jobban érzi magát. Valamivel.
- De van a normál bullshit meg az epic bullshit, érted. Arányaiban más. - Már megint az arányok. Szarnak szar volt és az is lesz, nincsenek tévképzetei a világot illetően. Az átlagéletkor alaposan megcsappant és erős a gyanúja, hogy ő sem nagyon fogja megérni a boldog békeidőket.
Egészen biztosan nem most legalábbis.
Amit a neo tesz, az minden szempontból embertelen. Nem szabadott volna idáig fajuljon a helyzet, ha hergeli, ha nem hergeli. Főleg nem, ha önként jön el vele szobára, hogy rendezzék a helyzetet, a visszaélés egyszerűen csak vérlázító. Egészen máshogy lázad most a vére a másik keze alatt, a hirtelen akcióból születő adrenalin szétárad a tagjaiban, az izmai megfeszülnek, a szívverése felpörög, a fájdalom kiélezi az érzékeket. Önmaga ellensége jelenleg éppen annyira, amennyire Felixnek nem ellenfél... egyszerűen csak nem kéne olyanok közelében lennie, akik ennyivel erősebbek nála. Abszolút semmi esélye. Saját gyengesége undorító béklyóként csavarodik köré.
A másik annyira semmibe veszi jelenleg, hogy már ezért is megérdemelné a nevelő célzatú ütleget. Hogy ne lepné meg? Soha senki nem nyúlt így hozzá és valójában finomabban sem, nem csak férfi nem tette rá a mocskos kis mancsát, de nő sem. Hogy merészeli... szégyenére, vagy sem, nem kell sok, hogy a zaklatott lélegzet felforrjon és a szabaduló mozdulatok egészen más ingertől ránduljanak. Jobbjában csomóba gyűrődik a szűk, szürke felső, balja keményen ellent tart a szabad mozgásnak, még ha erőfeszítése csak képletes is. A tarkóján borzongva állnak égnek a szőke pihék a csiklandozó lélegzetekre, megremeg, ahogy saját hangja nyögésbe fullad, visszahangzik a fülében reakciója, míg a nyelvére harap. Fémes íz a szájában saját vére.
Veszély hangja nagyon hirtelen és módszeres hidegzuhany a nyakában. Eléri, hogy kinyissa a száját és ő engedjen. Nem akarja, hogy kicsapják. Hova a francba menne? És végül is... nem mindegy? Elmehet. Összeszedi a cókmókját és lelép, rajzolni bárhol a világon lehet, ehhez igazán nincs semmi szüksége mutáns sulikra...
Egyből szabadulni próbál, ahogy a neo keze végre kimászik az öléből, tévesen azt gondolja, ennyivel letudták a "megbeszélést". Francokat. Halkan nyekken, ahogy Felixszel együtt csapódik a falnál. Mi a francot csinál?! Na nem. Nemnemnem. Nem fog az ölébe ülni. Ellene feszül a durva fogásnak, ujjai az ujjakat feszegetik magáról, csak a szavakra nyugszik le némiképp. Nem mozdul és nem is szólal meg, a tartása feszült, a szívverése a fülében dobol, a légzése szapora. Sokszor megalázták már életében, de ez... ez valami egészen új. Undorodnia kellene tőle.
- Leszállhatok? - Színtelen, íztelen kérdés, ahogy enyhül a másik fogása. Kényszeríteni kell magát, hogy ne meneküljön azonnali hatállyal. Ha a neo kegyesen engedélyez, úgy lemászik róla és a lehető legmesszebb ül az ágyon. Felhúzza a lábait és átfogja a térdét. Nem néz rá. Nagyon őszintén nem akarja most látni.
- Most... - Mély levegőt vesz. Nevetséges. Nem fog bőgni, nem nyolcéves kislány, akinek meghúzták az iskolában a haját. Keserű íz gyűlik gombóccá a torkában. - Most már elmehetek?

18+

Valószínűleg ő sem lenne objektív amerika előnyeivel, hátrányaival, szarjaival és érdemeivel, így aztán akár le is nyűgözhetné Anton diplomatikussága. Határozottan. Ám mert nem olyannak nevelték, ami a középutakban látja az értéket, kellemetlenül gyorsan keresztülsiklik ezen a figyelme.
- Ez praktikus gondolkodás. Azért kell kidobni, mert már elavult és van jobb, tehát ha van jobb, akkor használjuk már a jobbat, azért van - mert a fogyasztói társadalom így működik, és attól, hogy ő az alján van, szüntelenül vágyik arra, hogy a tápláléklánc tetején legyen, és ő maga legyen a legfőbb fogyasztó, még ha a pusztán társadalmi helyzete miatt, meg is veti azt a rendszert, amelyik bekorlátozza.
Csak a fejét csóválja. Anton kasztokba akarja sorolni őket, hogy kinek kicsit szar, kinek nagyon szar, de attól még, hogy szóbeli különbséget tesz közöttük Felix úgy látja, hogy semmiben sem különböznek. És mivel semmiben sem különbözőek, nem mások, hanem személyiségi kérdéseiket, és faji adottságaikat tekintve gyakorlatilag ugyanolyanok, miközben persze az említett, nem számító vonatkozásaikban teljesen mások, gyakorlatilag a két véglet, így nem is érzi úgy, hogy nem volna joga azt tenni vele, amit tesz.
Persze, bizonyos vonatkozásban biztosan tisztelnie kéne Anton személyiségi jogait, érinthetetlenségéhez való jogát, és tovább folytatni a hiábavalónak bizonyuló szóbeli győzködést, ami csak arra jó, hogy a győzködőt elfárassza és kimerítse, mert megadta volna a lehetőséget a szőkének vele, hogy ne gondoljon bele, csak mondogassa, hogy nem, nem, nem, ugyanolyan, ugyanolyan, ugyanolyan, ahelyett, hogy egy percre is megnyitotta volna magát az ő álláspontjának, ami iránt kritikát és vitát kezdeményezett. Nyilvánvalóan nem volt helyes, amit tett egy olyan erkölcsiségben, ahol az egyén szabadsága adott és tiszteletreméltó valami. De mégis hol tanulta volna azt meg, hogy ezt így kell tenni? A nagybátyjától? A klánvezérétől? A ködben, kétségbeesés és nyomorfalván? Ebben az iskolában, ahol egy robot fixálódik a kezére, hogy mit csinál vele?
Igazából Felixnek csak valami humorizált, képregényekből vett fogalma van arról, hogy mi az az egyéni szabadság. Valami, ami miatt mások mindig megsértődnek, hogyha valami olyan történik velük, ami nem tetszik nekik, akármi is legyen az, és akármennyire is adtak okot rá.
Nem az ölébe rántja, fájdalmasan érintené őt magát is, maga mellé húzza a takaró kis halmára. Hátradönti a fejét, fintorog, a pillantása végigjárja a mennyezet sarka, a torkán lüktet az ér. Nem mutat félelmet, de állatira nem érzi magát biztonságban, hiába vannak a szögek az ajtóban és bezárva a zár. Mocskosul nem lehet biztonságban ott, ahol egy hang szól rá, és ha a hang rászólhatott, akkor bármikor hátba is lőheti az a fémszörnyeteg.
- Az ágyról nem - elengedi a fiút, az ujjai alatt még úgy is érzi az izmait, a húst, túlságosan erősen szorította, de biztosisten, hogy nem fog bocsánatot kérni. A fejét félrebillentve néz a félhomályban a másikra. Az övéhez képest piszkosul kicsi a szimpla ágy, és a neo valahol féltájékon ül, minden messzi sarokban is karnyújtásnyi közelségben van.
- Ne. Még nincs vacsoraidő, tart az óra, amíg felmész a lépcsőn biztos belefutsz valakibe - halkan beszél, nem mintha számítana, hogy suttog vagy kiabál, amikor mindannyiuk gatyájába néz a teremtmény. - Egyél még egyet - elsöpri a szeleteket felé, meg a bőrönd is ott van még a padlón. Nem mozdul nagyot, a keze túlságosan remeg, próbál nem pánikrohamot kapni. Az egész olyan, mint amikor a hátán volt a célkereszt. Persze, ez nem háború, de valahogy mégis. Nevetséges, ilyen szituációban uralkodónak és fölényesnek kell maradnia, nem dekoncentrált szerencsétlenségnek.

16+
- Nos. Nem ott, ahol megvan az esélye, hogy akkor sem vesznek újat, ha teljességgel kirohad a cucc. - Fogyasztói társadalom az orosz is, csak rohadt sokan vannak, következésképpen az alsóbb rétegek igényeinek is meg kell felelni. Sokkal szélesebb spektrumban tagolódik az úgynevezett pénzügyi hierarchia és még a mai napig vannak olyan rétegek, ahol a lepukkant eszközök uralják a mindennapi életet. Oroszország nem Amerika, hogy mindenki becsücsülhessen a szexrobot ölébe, ha túl lusta randizgatni. Miért jár az esze állandóan robotokon?
Nem feltétlenül sorol kasztokba, pusztán nem hisz abban, hogy a világban mindenki egyenlő, s a szenvedések ugyanazon mérleg két oldalára téve kiegyenlítik egymást. Általánosságban nem érdekli a világ senyvedése, de ha valaki a közelébe kerül, óhatatlanul is mérlegelni kezdi, hozzá képest hol helyezkedik el a táplálék- és éhezésláncban. Ettől függetlenül is tisztában van vele, hogy mindenkinek a maga szenvedése a legrosszabb mind közül, hiszen nem másokkal kell foglalkoznia, csupán saját magával. A saját szarjait kell megoldania és lehúznia az egyetemes, intergalaktikus budiban.
Óh, hát. Vannak dolgok, amiket nem lehet ilyen egyszerűen megoldani.
Felixnek nincs joga azt tenni, amit tesz, bár a nézetek nyilvánvaló okokból kifolyólag különböznek. Ő egy erőalapú társadalomból származik, ahol az erősebb pontosan azt tesz a gyengébbel, amit akar. Valahol az úrifiú külcsín alatt Anton is ezekről a gyökerekről indult. Hiába helyezik az egészet családi viszonyok kívülről problémamentesnek tűnő, avagy csak jótékonyan elnézett színjátéka mögé a valódi, zsarnoki eseményeket, az összképnek aligha számít. El kéne tűrnie a neotól ezért? Megszokásból? Semmi sem kötelezi rá. Ha túlélte azt, hogy a családja megszabadult tőle, hát túléli azt is, ha elmegy innen. Felix meg kerülgetheti azt, akit akar.
Nem mellesleg közölte, hogy a szextéma rossz példa volt, de persze mi más ragadt volna meg a másik fejében? Ekkora bűn, hogy azt kéri, ne csinálja többet, mert neki ez nem szívesség? Miért nem lehet érteni a szépszóból? Még csak nem s személyiségi jogok, meg szabadságvágy, pusztán nem a háziállata, hogy úgy rugdossa, ahogy csak tetszik. Ezt annyira nehéz megérteni?
Mindezt azért, mert adott neki egy rajzot. Nonszensz.
Hogy nem ölbe kerül, egy fokkal jobb, de túl közel van ahhoz, hogy ténylegesen is biztonságosabb érzést kölcsönözzön. Pillanatnyilag sokkal jobban tart a neotól, mint a robottól, aki isten tudja hogy szkenneli minden mozdulatukat. Hálátlan a szőke. Nem tud hálás lenni sem a Veszélyelvű megalázó hangosbemondóért, sem az állatias tanítási módszerért, amit Felix levágott. Megvonaglik a szája a tiltásra, de azért csak távolabb húzódik. Meg sem próbálja titkolni, hogy fél tőle. Ugyan, minek. Nyilván a félelem a megfelelő hozzáállás, a legtöbb zsarnoki uralom azzal irányít.
- Adj papírt és itt sem vagyok. - Ceruza ritka, hogy ne lenne nála. Ő az a mutáns, amelyik lyukat nyit a plafonra, nyilván nem nagy kihívás akkor már egy kötelet is lerajzolni mellé... teljesen lényegtelen egyébként, kibe botlik útközben, nem? Nem mintha nem zengték volna körbe az egész suliban, hogy tiltott tevékenységet űznek. Mázli, hogy antiszoc, még a végén rászállnának, hogy regélje el, mi történt. Sajnálatos módon ez nem az orosz mentalitás, még nincs tisztában azzal, hogy kíváncsifalván ez nem így működik.
Közölhetné, hogy elment az étvágya, vagy hogy a szíve leesett a gyomrába és épp valami mérgező, fekete kis csomóvá válik a savban, de nem érzi életbiztosításnak pillanatnyilag az ellenkezést. Oda sem nézve marja fel az egyik random csomagot, bár nem bontja ki. Nem menne le a torkán. Csupán egy fél percnyi csönd után pillant a neora, üres pillantása éjfekete színben játszik. Valószínűleg önvédelmi reakció, könnyebb így letörölni arcáról az érzéseket.
- ...Felix? - Valahol arra számított, hogy mérhetetlenül gyűlölni fogja a másik látványát, de inkább... összezavarodik. Szemei kifakulnak, bizonytalan kifejezés költözik az arcára. - Jól vagy? - Máris utálja magát. Ez meg milyen f.szom kérdés?!

16+

Egy kórházban? Fintorog, nem hiszi. Ő még sose volt kórházban, nem mintha nem szorult volna rá, hanem mert nincs semmiféle biztosítása. Mert a biztosítás drága dolog, ergo a kórház is drága dolog, szóval egy kórházban ha lerohad a tévé lesz új. Ez a kórház. Ha nem ez, akkor Oroszország. Oroszországban még levegőt venni is veszélyes mindenségit, miért laknak ott az emberek, és miért háborúznak azért, hogy Oroszország még nagyobb és nagyobb lehessen, amikor így is k-rva nagy, és rohadt gáz?
A világban nem létezik egyenlőség, de valahogy a neo képletében ez az általánosság úgy módosul, hogy egy bizonyos szarszint alatt már egyformák, és együtt kell harcolniuk az elkényeztetett zsarnokok ellen. Voltaképpen a maga módján befogadta Antont, különben nem vesztegetné az idejét arra, hogy megértessen vele dolgokat, hanem egyszerűen csak ellopná a vacsoráját. Vagy a ceruzáit. Vagy bármi.
Felix szerint azért kell eltűrnie, mert végső soron neki igaza van. Nem ugyanaz. Egyáltalán nem ugyanaz egy ajándékba adott kép simogatása, egy kikényszerített és kiélvezett dolog, mint egy erőszaktevés. Ő kizárólag ezt akarta bizonyítani szóban, ám amikor nem jutottak dűlőre, akkor be is bizonyította tettben. Antonnak semmit nem kell eltűrnie, mert Felix nem bántja, nem bántotta, és a szellemhang nélkül sem tett volna benne kárt. Nem lett volna brutálisabb, ahogy ilyen se lett volna, ha nem falakba ütközik. Nem a kérése a baj, hogy ne csinálja többet, hanem a kérés oktalansága. Fel nem foghatja, miért ne csinálná, és kizárólag az áll a rendelkezésére, hogy azért, mert Anton azt állította, hogy ez megerőszakolás, és ugyan visszavonta ezt félig, tudják mindketten, hogy az emberek hazudnak. Azért vonta vissza, hogy ne üsse meg, mivel nem adott másik okot, ezért ez az egyetlen ok maradt. Tehát Felixnek bizonyítania kellett, hogy e nem megerőszakolás. Mert az ilyen. Vagy legalábbis így kezdődik. Amikor a rajzot simogatta, nem állatként gondolt rá, amikor elkapta az ágyon, igen. Lehetetlen számára megérteni, hogyan lehetne akkor is állatként kezelve, amikor valami jót tesz vele. A gyökeresen más ingerküszöbök szavak nélkül, pláne félreérthető szavakkal nem adnak lehetőséget egymás megértésére. Felix pedig nem egy beleérző lélek, hanem inkább bemutató.
Most is bemutat, amikor felszabadul a keze a falaknak, hátha a gép szkenneli a felmutatott ujj fütykösjelét, aztán leejti a kezét. Mély, reszketeg lélegzetet vesz, belélegzi a másik félelmét. Megérti. Ő is fél, bár a félelme teljesen más pólusú, mint a fiúé, ez a szagából nem érződik.
- Papírt? Minek nézel engem? - vékony, hisztérikus nevetést köhhent fel, a hangja egészen sajátos, olyan vihogásszerű. Annyi papírja van, amennyi a könyvekben van, ő még a jegyzeteket is a sorok közé írja, nem fog füzetet venni, vagy valami? Mégis minek? Pár év múlva valószínűleg a könyveket is eltüzeli egy nyomorult éjszakán, ha nem elég. Beteges kuncogásától kiveri a víz, az egyik lábát felhúzza, mintha az összeszorított gyomor segíthetne. A csillagűr-feketeség a másik arcában majdnem olyan fenyegető, ásító kút, mint maga a Halál, egy csővég nyílik a másik arcán, de jellegzetesen erről sem tudja elszakítani a pillantását. Egészen kiszalad a vér az arcából, kissé előrehajol, a száját a térdére fogja, a karjával körülöleli. A könyöke felett bámul a másikra, koszos szeme felett kérdő rándulás a homlokán.
- ... persze. Jól vagyok - dünnyögi a karjába, alig érthető, zavarosan magabiztos szavak, éppen olyan koszlottak, mint a tekintetének szürke tárcsája. A kimézesülő szemek láttán lehunyja a sajátját, lenyalja a sós verítéket a szája fölül. Fázik a meleg kis bűzbarlangban, de jobban lesz, mindjárt jobban lesz. Vigyorra rándul az arcának látható része.
- Micsoda kérdés...

16+
El nem tudja képzelni, hogyan lehetséges, hogy valaki sosem volt még kórházban... valószínűleg azért, mert ő viszont rengeteg időt töltött fehér falak között, néha egyenesen ágyhoz szíjazva, ha túlzottan is magán kívül volt az embertelen körülményektől, a fájdalomtól, vagy pusztán a világ elcseszett igazságtalanságaitól. Nagyon korán megtanulta, hogy az élet nem habostorta, inkább betontömb, amibe újra és újra beleverik a kölykök arcát.
A mostani alkalom nem betontömb, nem jár olyan fájdalommal, ami komolyabb kárt tehetne benne néhány zúzódástól eltekintve. Mondhatni meglehetősen különös módja ez a befogadásnak... nyilván sosem volt egy szektásabb típusú gólyaavatón, hogy igazán elmerüljön a megalázó szexuális zaklatások és bántalmazások témakörében, de jelen pillanatban nem egészen biztos benne, hogy nem értékelné-e jobban, ha a másik csak a ceruzáját lopkodná. Bizonyos szempontból ugyanis Felix elfogadása sokkal nagyobb terhet ró a kis oroszra, mint az elutasítása.
A neo mérhetetlenül primitív, leegyszerűsített gondolkodása soha a büdös életben nem menne át egy valamirevaló empátiateszten. A legminimálisabb fogalma sincs arról, hogy valójában milyen szinten bántja a másik egyént a tetteivel függetlenül attól, hogy adott tettnek milyen fokú élvezeti értéke van. Ha az engedélye nélkül mászik be a személyes terébe, ráadásul ilyen szinten és vonatkozásban, az zaklatásnak tekintendő, a dolog jellegét tekintve szexuálisnak, amit pedig most csinál erőszaknak, függetlenül attól, hogy követi-e behatolás az eseményeket, avagy sem. Az egy merőben súlyosbító körülmény lenne.
Nem azért vonta vissza az erőszak témakört, mert félt volna egy ütéstől. Magasról tesz rá, mennyire veri meg, ameddig nem szenved maradandó sérüléseket, de lássuk be őszintén, erre vajmi kevés esély lehetett volna egy mutáns diáktársaktól felügyelt területen. A kölyök-féle "nem" nem egyenlő a női "igen, csináld" kívánsággal, elég kategorikusan és éppen elég sokszor kérte már ahhoz, hogy esetleg tán minimálisan figyelembe lehessen venni a kívánságot. Hacsak nem nézik állatnak. Ugye. Mert az állatot nevelik, nem egyenlő félként kezelik. És még ez sem mindig igaz.
A bemutatásra nem reagál, legfőképp mert nem látja, ha a szeme sarkából érzékeli is a mozgást. Fogalma sincs, hogy a robotnőstény látja-e. Látja? Hallja? Vagy csak betikkel a veszélyjelzője? Valahol jó lenne azért tudni, csak úgy a miheztartás végett. Bár nyilván elég szomorú, hogy két hete van itt, de már szerepel a problémás kölykök népszerűtlen elektronikus listáján. A legkisebb gondja is nagyobb pillanatnyilag ennél.
"Annak, akinek egy egész A/4-es lapot adtam..." válaszolhatná, de a hisztéria üzemmódú vihogás jobb belátásra téríti. A rajza másik oldala bőven megfelelne egy gyors firkálmánynak. Ja, persze, nehogy véletlenül magával vigye azt is, hm? Nem tenné egyébiránt. Nyilván borítékolhatná akkor a neo következő látogatását odafent.
A másik furán viselkedik. Már a korábbi eseményekhez képest is. Vannak bizonyos jellemi sávok, amik élesen elkülöníthetőek, de mégis egy rezonanciájúak maradnak felfokozott, depressziós, vidám, avagy bármilyen normálisnak értékelt állapotban. Aztán van ez. Amit nem tud azonnal hova tenni a palettán és ettől sikerül kizökkennie egy pillanatra saját nyomorából.
Fényviszonyok ide, vagy oda, Felix sápadtsága és reakciói elég egyértelműek. Emlékezteti valamire... annak ellenére, hogy sosem látta kívülről magát, a sokkos, pánikrohamos állapotok épp eléggé beléivódtak annakidején, hogy képes legyen felismerni, ha látja. Nem igaz, hogy még az esélyt sem adja meg rá, hogy ideje legyen haragudni...
Megrebben a pillantása arra a vigyorra.
- Tökfej. - Közli konklúzióját csak úgy a miheztartás végett. Kurvára nincs jól. Bölcsebb annál, semmint hogy ezt szóban is kifejezze, vagy netán engedje kiülni szemeibe a metsző igazságot. Hirtelen mozdulatot kerülve emeli meg a kezét, tenyerét rásimítja a másik nyirkos tarkójára. Még elég forró a korábbi akciózástól, teste messze nem nyugodott le annyira, amennyire az elméje viszont igen. Hacsak nem ütötték még el a mancsát, megmarad ott a maga indokolatlan, ellenpólussá vált nyugalmát sugározva. Hátát a falnak veti, tarkója szintén ott koppan halkan. Ebben a percben kifejezetten haragszik a robotra és ettől valamilyen furcsa kapcsolás okán eszébe jut, hogy apja pedig gyengének tartaná ezért. Az egészért. Esélyesen az lenne a véleménye, hogy porba kellene aláznia a neoszörnyet a komfortolás helyett. Franc tudja. Nem vinné rá a lélek.

16+

Masszív jószágok a neok, amerika rendszere pedig nem biztosít egyenlő bánásmódot azoknak, akik a rendszer alatt élnek, és hát, ha valami olyan baja lett volna, amibe bele kell halni, akkor valószínűleg meghal. Egy polgárháborúban, ködben dagonyázó országban ez a halál is pusztán statisztika lett volna, ha pechje van, később feltámad, és ott folytatja a szopást, ahol abbahagyta.
Fennakadnának a szemei azért az erkölcsi rendtől, ahol betonba verni az ember fejét tűrhetőbb és helyénvalóbb, mint megérinteni. Mintha a megverés nem volna megalázó, miközben a simogatás igen. Lehetetlen világkép, valószínűleg agyvérzést okozna a neo agyában, vagy ha nem, kizárólag azért nem, mert elég masszív az agyvér szerkezete is ahhoz, hogy ne történjenek vele ilyen balesetek.
Teljesen más fogalmakat vall a bántásról, és igazából nem akarja bántásnak tekinteni azt, amit mások kijelölnek azzá. Nincs semmi empátiája, túl azon, hogy sorsközösséget vállal Antonnal, és nem tesz különbséget az életszarjaik között. Dühös lesz, hogyha azt állítják róla, hogy bántott valakit. Pontosan tudja, hogy mikor bánt valakit. Hogy mikor öli meg. Hogy mikor töri el a kezét, mikor nyúzza meg az arcát, mikor veri meg. Mikor teszi tönkre az életét, mikor csinál belőle hadi áldozatot. Amikor valakit meg akar alázni, akkor azt úgy megalázza, hogy felkösse magát aztán. Tudja magáról, hogy tudja mi a nyomor, mi a kín, mi a fájdalom, mi a bántás. Tudja, hogy mi az, ami neki fáj, ami őt megalázza, amivel őt valaha bántották. Ezerszínű paletta, lilákkal, zöldekkel, sárgákkal, és vörössel, rengeteg vörössel. Neki már senki ne mondja meg, hogy mi a bántás, mert ő tudja. Soha nem lesz nyitott olyan bántottságra, amit ő valószínűleg élvezne. De az agresszív külső nem takar érző belsőt, így felé nemigen közelítenek úgy, ahogy szerinte az kedves volna.
Sajnos nem kívánságteljesítő dzsinnek született. A kívánságot nem értette. Nem érti még mindig. Nincs oka. Számára így ez a nem, egy olyan nem lett, ami csakazért is nemet mond, pedig igazából nincs is semmi baj. Mindenkit nevelni kell. Leginkább az embergyerekeket, és ők még gyerekek, bár nem annyira gyerekek, mint amennyire azzá teszi őket egy életképtelen rendszer. Az állatokat megeszik. Egyszerűen csak megeszik. Sose volt háziállata, pedig valószínűleg sokat segített volna a szociális képességeinek fejlődésén.
Ha mondjuk lett volna egyáltalán valami plüssállata, most azt magához ölelhetné. Határozottan szüksége lenne egy testen kívüli támogatóra, mert belül nincs semmi az égvilágon, ami gerince helyett gerince lehetne, és nem csak valami reszkető kocsonya tartaná össze a létét, aminek némelykor lehetne büszkeségnek csúfolni, de most nincs benne semmi büszkeség, semmi rátartiság, csak az elkeseredett önképhez ragaszkodók arroganciája.
Már csak ez hiányzott neki, felhívni a gyengeségére a figyelmét, mélyebb levegőt vesz. Figyelmeztetné arra a fiút, hogy még így is van elég gyors és ügyes ahhoz, hogy elkapja, ha az ajtóhoz iramodna, de végül is okafogyottá válik a megszólalása, mert úgy látszik, a másik nem ugrik. Jobb is, szinte érzi az oldalába vágni a falakon keresztülhatoló lézer-lövést, amivel a fémszörnyeteg torolná meg a mozdulatát.
- ...ez van - leheli gyengécskén, azért halkan, hogy ne hallatszódjon a hangjának remegése, úgyhogy ez a halkság teljesen elfogadható és korrekt. Talán ki kéne tennie a kölyköt, és boldogan összeomlani, már amennyiben a boldogság szó egyáltalán még bír jelentőséggel, de az is egy olyan megfutamodás lenne, amit nem hajlandó megélni és átélni, nem most és nem itt.
Összehunyorít, ahogy felé nyúl, de pontosan felismeri a mozdulatba a veszélyesség hiányát, lecsukódnak a pillái ahogy a meleg hideg, csapzott tarkójára ér. Kár volna tagadni, hogy ez mennyire jól esik, megborzong, mintha hideg kintről fűtött szobába lépett volna. Felkalapálná a kölyök apját az ajtóra, ha most megjelenne itt szemrehányásokat tenni, és akkor megmutathatná, hogy ki a gyerekverő nagyfiú.
Ernyedő fellazulnak az izmai, felnyitja újra csillogó szemeit, a rémület már nem olyan kifejezett benne. Leengedi a karját a térdéről, nem fogja körül magát olyan görcsös, az állát megtámasztva bámulja a fiút kartávolságon belüle. Valószínűleg az életösztön-antitestjeinek ragyogásában gyönyörködik.
- Te vagy a tökfej - barátságos.

16+
Nem gondolja és nem is gondolta, hogy rosszabb lenne a simogatás, vagy akár a mostani demonstratív félerőszak, mint az, amit otthon kapott. A neo másképpen veszi pusztán semmibe azt, amit Anton szeretne, vagy nem szeretne. Más kategóriájú rosszról beszélünk jelen esetben és ha választania kell, egyértelműen bármikor amellett dönt, aminek fizikai szinten fájdalom és félholt állapot helyett élvezeti értéke van, de ettől még nem kerül át a jó, vagy a szívesség kategóriába. Ahonnan a neo jött, valószínűleg nemigen foglalkoznak a psziché ápolásával és azok alapján, amit eddig elmondott és tapasztalt belőle, ez nyilvánvaló. Anton viszont nem így működik, még ha a környezete a pszichológuson kívül éppúgy nem törődött az érzelmi állapotával, ha valamiféle szerintük deviáns hajlamot villogtatott. Őszintén? Elege van abból, hogy érzésrendőrség jár a nyakára és semmibe veendő az, ahogy ő érzi magát, amit ő akar, amit nem akar, nettó bármi, ami ő lenne. Elhatározta, hogy nem így lesz és akkor jön a karma és elé rakja a neot, akit pontosan úgy neveltek, hogy félretoljon minden erkölcsi megfontolást, hogy az legyen, amit ő akar, akkor amikor ő akarja és úgy ahogyan neki tetszik. Elhiszi, hogy a neo elhiszi, hogy jó amit csinál. De ez nem ennyire egyszerű. Ha szociális kapcsolatot akar létesíteni valakivel, ami esetleg túlmutat a lupinok farkasfarokhúzogatásán, netán az ebédlopáson, szögbeverésen és hasonló nyalánkságok, akkor kénytelen figyelembe venni a másik felet is. Nem erről szólnak a bármiféle kapcsolatok?
Egyébként sincs így. Az agresszív külseje érző belsőt takar, mint azt már méltóztatott megvillantani, pusztán az nem állítható, hogy vajból lenne. És hát kissé ösztöni az érzelmi világa. Nagyon őszintén nem szeretne találkozni a brutálisabb oldalával. Önmagával szemben legalábbis biztosan nem.
Ehhez nem dzsinnek kell születni, józan paraszti eszet kell használni. -_-" Már szerinte. Mert neki ez alapműveltség. Oroszként, érted.
Szerezni fog egy macskát. Csak.
Nem élcelődik a másik gyengeségén. Sem helye, sem ideje nincs jelen szituációban, bár ha egy minimális lélekszilánknyival kevesebb lenne benne, netán kialakult volna a megfelelő fokú alattomosság és rosszindulat, akkor most úgy istenigazából kicsinálhatná. Okozhatna a "kapcsolatuknak" olyan súlyos töréseket, hogy azok után tényleg ne akarjon mást a neo, csak földbe verni. És mire lenne az jó bármelyiküknek is? Úgy mégis?
Nyugton marad, nem hülye, nem becsül alá, igazából rohadtul intelligens érző-lény státuszban van, csak ezt így nettó senki nem veszi soha figyelembe. Mert gyík és rajzol és buzeráns művészke és amúgy is undorítóan beszél, meg ilyenek. Ő meg a nyomorult kis szíve, hm?
Mondaná a hunyorításra, hogy nem bántja, de félő hogy majdnemeltörné a karját jelezvén, hogy úgyse tudná bántani. Fejét oldalra biccenti még mindig a falon támasztva, némán, kiismerhetetlen tekintettel figyeli a másik reakcióit, a borzongásra hüvelykje puhán simít a nyak és vállizom összeérő, görcsös ívén, amíg a srác ellazul kicsit.
Vannak olyan pillanatok, amikor egy kósza szekundum erejéig indokolatlan mélységű megértés tud belesűrűsödni egyetlen szemvillanásba. Ez a mostani, ahogy belenéz a porszürkékbe, pontosan olyan. Nem tart sokáig, csak amíg őneósága kinyitja a száját. Felhorkant, ereszti Felix tarkóját és visszahúzza inkább a mancsát.
- Honnan tudja anyuci, mit csinálunk és hova kell néznie? Kamerák vannak a szobákban, vagy mi? - Már ezen sem lenne meglepődve. Ejti a korábbi témát. Nagyon-nagyon nem akar róla beszélni, félretette egyelőre, amíg hideg fejjel tud rajta gondolkodni. Lefoglaló mozdulatként kezdi el bontogatni az ölébe ejtett csokit. Reméli fahéjas. Az istenért se nézne inkább Felixre.