Közösségi és ifjúsági szoba

~ Éva, Winter ~
Éva valamit hozzáfűzött még a lány mondandójához, de bevallom nem sokat értettem belőle.
~ Életre kelt plüss állatok? Ha ilyen képesség is van, akkor biztosan létezik valami hasonló magyarázat a lány látomásaira is. Bár lehet, hogy csak egyszerűen túl élénk a fantáziája.
Odamentem az ajtóhoz, majd kitekintetettem rajta. Először csak a folyosót láttam, de aztán valami szokatlan történt, a folyosó képe elmosódott és egy dzsungelszerű hellyé nőtte ki magát. A képek a falon megváltoztak, ahogy minden más is azon a helyen, a lámpa fénye eltompult. egészen olyan volt az egész, mintha egy esőerdőben lennénk a kora esti félhomályban. Azonban nem csak a folyosó külseje változott meg, hanem a hangok is, az eddigi csendet felváltották a dzsungel neszei és morgás, ami az egyik bokorból jött. Kigúvvadt szemekkel néztem a tigrisre, akinek a morgását hallottam. Idegesen néztem vissza a kislányra aki az imént még mellettem állt, de a helyén egy lila helyű nő volt csupán. Ekkor lett teljesen abszurd számomra ez az egész.
- Ilyen nincs.
~ Az előbb még itt állt mellettem egy kislány, most meg egy nő van itt.
Miközben hitetlenkedtem, a nő lassanként eltűnt és a helyén megjelent a kislány. Mikor körbenéztem ismét, már a régi folyosó köszönt vissza rám.
- Igen láttam. Van egy olyan érzésem, hogy ezt mind te csináltad. Még ha nem szándékosan is.
Mondtam neki, miközben próbáltam ismét normális méretű szemekkel nézni a lányra.

Pontosan úgy történt a dolog, ahogan én azt el képzeltem, vagyis a lány félre ért. Nem tervezem, hogy most ebből hisztériát csinálja, inkább hagyom. Miután, ha vissza ült a helyére, ismét dobok. Megint, egyes. És, ezt is le lépem. - Láttál valami érdekeset? - Kérdezem tőle, ha már kényelembe helyezte magát. Miután, el mondta azt amit látott, úgy érzem hogy szomlyas vagyok. - Megyek teáért. Ti, kértek valamit inni? - Kérdezem, és meg várom hogy kérnek e valamit. Ha, kérnek akkor hozom.

(Bocsánat, de ma csak ennyit tudtam kihozni magamból.)

A lány arcán öröm jeleit véltem felfedezni, de nem értettem miért. De aztán hamar el is mondta, miért ilyen boldog.
~ Szegény, eddig nem látta senki se ezeket a látomásokat rajta kívül, Eddig biztos nagyon különcnek nézhették, amikor mesélt a látomásairól. A rémálmok gyakoriak, de a rémlátomások már kevésbé.
Éva kérdezte, hogy láttam -e valamit a folyosón.
- Az nem kifejezés.
Válaszoltam, majd vettem egy mély lélegzetet. Mikor megkérdezte, hogy kérek -e valamit inni akkor én is csak egy nemmel feleltem.
Amíg Éva elment, addig én odaültem a kislány mellé a kanapéra, aki bőszen keresgélt a csatornák között.
- Mióta vannak látomásaid? Én is láttam már néhány furcsa dolgot, de nem állandóan. Persze nem muszáj válaszolnod, ha nem akarsz, de ha el akarod mondani, akkor szívesen meghallgatlak.
Mondtam a lánynak és közben vártam a válaszát, meg persze azt, hogy Éva visszaérkezzen.

Gondoltam, hogy senki sem fog kérni italt, de azért mégis csak meg kellet kérdeznem, nehogy ez miat higyenek bunkonak. Mi után, el indulok a konyhába, még azért hallom, hogy beszélgetnek, de hogy miről az már nem értem. Alig hogy le érek, a konyhába vetem magam, és a tea főzöt, meg töltöm vízzel, és vissza rakom hogy el melegitse, és már a filter is benne van. Amig várok, a cukrot, és a citrom levet, vagy pedig egy sima citromot keresek. Az előbbire találok rá a hütöben. A cukorra, meg valahol felül a szekrényben találok rá. A tea pedig, közben már fel is fórt, én pedig gyorsan rohanok, és egy bögrét keresek. Miután, találtam is egyet, még meg is kell cukroznom, és még citromot is bele, aztán egy kicsit meg keverni, és öntök a bögrémbe is... Na persze, méghogy az enyém, én csak használhatom, de nem az enyém. Az én bögrém, otthon van egy konyhai szekrényben. Elő veszek egy tasakot, abból amit DR McCoy adott, abból, és szórom a teába. Amint ezzel megvagyok indulok is vissza. Az ifjúsági szobába megyek, és közben egy régi dalt dudolgatok magamban. Amint belépek, azt látom, hogy még beszélgetnek.

Figyelmesen hallgattam a kislány mesélését, arról, hogy találkozott először az erejével. Bevallom jót mosolyogtam rajta, mert eszembe juttatta a saját képességem jelentkezését, de amikor halottam, hogy összeomlott a házuk, elkomorodtam kissé.
- Összedőlt a házatok, vagy az is csak látomás volt? Bár látni se lehetett kellemes, ahogy a folyosón lévő dolgokat sem. Emlékszem jól, mikor először jelentkezett a képességem. Szerencsére nem láthatott senki, ezért nem is tudódott ki, hogy mutáns vagyok.
Mikor felteszi a kérdést rögtön válaszolok is neki.
- Dzsungelt láttam, félhomályt, egy tigrist, és téged, de más voltál. Nem kislány alakban álltál mellettem, hanem mint egy felnőtt lila hajú és szemű nő. Ez a részlet volt, ami meggyőzött róla, hogy ez nem lehet valóság. Tényleg még meg sem kérdeztem a neved. Én Tina vagyok, téged, hogy hívnak?
Kérdeztem a lánnyal és ha Éva visszaért akkor pedig köszönök neki.

Miután le ülök, a fotelba bele kortyolok a teába, és érzem hogy annak eléggé savanyú ize van, bár lehet sőt nagyobb a valószinüsége annak, hogy talán a gyógyszer amit még lent öntöttem a teába, hogy annak az ize. - Nos, vissza jöttem. - Mondom, és közben érzem, hogy zsibbad az arcom, és a füleim is. el vörösödtem. ~ talán meg kellet volna várnom, hogy a lány be mutatkozzon ~ Gondoltam magamban, és szégyenkezve szólok oda nekik megint. - Felyezzétek be nyugottan a beszélgetést, addig én is meg iszom a teámat, mármint azt amit készitettem magamnak. - Mondom, és közben ismét bele kortyolok. Most egy fokkal tűrhetőbb mint az elöbb, és még ráadásul, meg is hült egy kicsit. Ha be felyezték a beszélgetésüket, és Tina is vissza tért az asztalhoz, csak akkor szólalok meg. - Azt hiszem te következel, hacsak az elöbb nem e dobtál. - Mondom neki, és utánna egy újabbat kortyolok a teából.

A kislány elmesélte, hogy az amit látott valóságos volt, a földrengés minden részlete.
- Elhiszem és sajnálom.
Mondtam. Mikor a magáról alkotott képéről mesélt, csak elmosolyodtam.
- Örülök, hogy olyannak láttalak, amilyennek szeretted volna. Tényleg, én nem néztem ki másképp a látomásodban?
Amikor bemutatkozik én is így teszek.
- Az én nevem pedig Tina.
Ekkor lépett be Éva is a teájával. mondandójára felelek is.
- Mindjárt megyek.
Winter megkérdezte, hogy mit is játszunk pontosan.
- Ki nevet a végént.
- Ami a képességeket illeti én teremteni tudok kisebb dolgokat. Ha kíváncsi vagy meg is mutathatom.
>Ha kíváncsi, akkor a kezembe megteremtem az én kis időszakos pajtásomat a kolibrit. A tenyeremben amint megjelenik megrázza a tollait, kíváncsian tekint körbe, majd kiszáll a tenyeremből és párszor körberepül engem és wintert.
majd visszaszáll a tenyerembe, ahol simogatom kicsit, majd odanyújtom Winterhez.
- Szeretnéd megsimogatni?
kérdezem, ha igen a válasza, akkor a simogatása után két perccel eltűnik a madárka, ha nem szeretné, akkor meg a kezemben tűnik el.
- De sajnos csak rövid ideig.
>Ha pedig nem kíváncsi rá, akkor rögtön odaülök Évához a társasjáték mellé. vagy pedig a bemutató után.
- Winter, van kedved nézni? Vagy kezdjünk újat és játszhat velünk?
Kérdeztem Évától, ha nemet mondd dobok a kockával.
- kettő.
Mondtam, majd elléptem a második bábummal.

Megint a számhoz, emelem a bögrét és kortyolok egyet a teából. Közben pedig magam elé bámulok, és gondolkodom.
~ Holnap, úgy is telefonálok vagy a Facebookon beszélgetek az otthoniakkal. Majd akkor meg kérem, őket hogy küldjék el a bögrémet postán. ~ Ép a gondolatom végénél járok, mikor is Tina kérdez tőlem valamit, amire egyből válaszolok, de az igazatt meg valva eléggé kinos a dolog, és nem merek rá kérdezni, és ezért vállaszólok.
- Őőőő, igen persze hogyne, semmigond. - Mondom ezt egy újjabb korty után. Majd nagy sokárra le esik, hogy a kis lány is kérdezett valamit, amire eddig csak Tina adot neki vállaszt.
- Én a vassal tudok bánni, vagyis inkább most még csak lebegtetni tudom. Egyébként, én meg Éva vagyok. - Mondom ezt a nélkül, hogy a kislány meg kérdezte volna a nevemet.

Winter megjegyzéseire a madarakról, csak bólintottam.
- Valóban sok hordoz betegségeket, mert csak most teremtettem, de csak pár percig él. Sajnos.
Mondtam, majd a madárka eltűnt a tenyeremből.
Majd Éva rábólintott, hogy játszhat Witer is, de ő inkább csak nézni akarta, így én csak megvontam a vállam és visszaültem játszani. Leléptem a kettőt amit dobtam, majd Évához fordultam.
- Jobb már a torkod?
Kérdeztem majd visszaadtam a lánynak a kockát.

- Szép, neved van. - Mondom neki, kedvesen. - Igen, mint Magnetoé. Bár, ő gonosz volt. De, ez engem most nem érdekel, mert csak a képességünk egyforma. - Most csak ennyit tudok mondani, és utánna megint kortyolok egyet a teából, és gyorsan le nyelem, mert közben Tina is kérdezett.
- Ha, nyelek azért még érzem a fájdalmat, egyébként meg valamivel jóbb most hogy hozzá kevertem a teához a gyógyszert. - Mondom, aztán én is a kocka felé nyúlok, és dobok. Ismét, egyes lett és egyből le is lépem.
- Gondolom, akkor neked biztosan a képzelgés a képességed, mert hát végülis Tinának meg mutadtad mármint a képességedet. És, egyébként nem zavaró, hogy az egyik percben még valahol a lakásban vagy, a következőben meg valahol egészen másut? - Ép, megint innék a teából, amikor is észre veszem, hogy a bögre üres. ~ Na, mindegy majd játék után le megyek, és újra tőltöm. ~

Csak mosolyogva hallaroma két lány mondandóját, majd újra dobok a kockával.
Winter utolsó kérdésére válaszolok is, amint lelépem az öt mezőt, mivel annyit dobtam ez alakalommal.
- Pillanatnyilag én, de ez változhat.
Válaszolom a lánynak, majd Visszaadom Évának a kockát.
- Lassan belépek az első bábummal.
Mondtam Évának, majd halottam ahogy megkordul a gyomrom.
- Szerintem ha befejeztük a játékot, menjünk le reggelizni.
Vetettem fel az ötletet a lányoknak.

Megint én következem, a dobásban megragadom a kockát, és dobok egyet. Egyes, a változatosság kedvéjért, és le is lépem. Miután le lépem, nem tudni hogy milyen indittatásból, de ismét az üres bögre felé nyúlok, fel veszem és mikor bele nézek, megint látom hogy üres.
~ Nagyon szomlyas lehettem, ha már nincs benne egy csep sem. ~ Gondoltam magamban, miközben ők beszélgettek. Aztán, Tina még javasolt valamit a játék utánra.
- Jó ötlet, én is érzem hogy búrkolnék valamit. - Mondom ezt, miközben meghallom, a gyomrom hangját. ~ Ne, morogj an nyit. Mi vagy, te? egy kis kutya? ~ Kérdezem magamban a hasamtól, de úgy is udom, hogy úgy sem vállaszól rá. Amig, arra várok, hogy Tina ismét dobjon, addig megint az újjaimmal malmozok, mert mást most még nem tudok tenni. Meg, persze vigyorgok mint, a tejbe tök. Csak tudnám, hogy miért.

Miután Éva is lépett dobok én is ismét a kockával.
- Három.
Mondom és már le is léptem, az első bábummal, lassan célba is érek vele.
Éva válasza biztató volt számomra. Mivel már nagyon éhes voltam. Winter kérdésre azonban nem tudtam mit felelni.
- Nem tudom, hogy van -e. De miért nem nézzük meg? Biztos találunk valami harapni valót.
Nekem már kilyukad a gyomrom. Menjünk most? Vagy fejezzük be előbb a játékot?
Kérdezem Évától, miközben átadom neki a kockát. A gyomrom, pedig kordult jeezve, hogy egyetért velem.

- Szerintem, minimum az egyik bábuval jus be, aztán szerintem menjünk enni. És arra is gondoltam, hogy a társas játékot, folytathatnánk oda kint, mert most nagyon jó az idő. - Mondom ezt miközben, ismét dobok. Ez most egy hatos lett, és ki is lépek egy másik bábuval. Winter kérdésén, el gondolkodom, majd meg szólalok.
- Biztos van, mert már nem egyszer láttam az ovisoknál. - Mondom röviden tömören, és arra várok hogy Tina be jusson az egyik bábujával, és ha meg tőrtént, mehetünk az étkezőbe.
- Winter, akkor te is jösz, vagy elöbb még megnézed a rajzfilmet? Meg várjunk, vagy lejösz egyedül? - Kérdezem tőle minden hátso szándék nélkül, de sosem lehet tudni. Remélem nem kapja fel a vízett.

Újra rajtam volt a sor, hogy dobjak. Éva is egyetértett abban, hogy ideje enni valamit. Hogy ne is várakoztassam tovább a lányt, amint hozzám került a dobókocka, rögtön dobtam is.
- Öt. És ezzel be is léptem.
Jelentettem ki, miközben beléptem az első bábummal a célba. Azonban Éva kijelentésére, mi szerint szép az idő odakint, kérdőn húztam fel a szemöldököm, majd az ablak felé fordultam.
- Tényleg. Elállt a vér eső. Végre kisütött a nap.
Mondtam, majd a hasam egy újabb kordulással jelezte, hogy ideje enni valamit.
- Meg kellene keresnünk az étkezőt.
Mondtam, majd fel álltam az asztaltól. Mikor Winter közli, hogy nem tartana velünk, csak intek neki miközben az ajtó felé haladok.
- Szia Winter. Jó szórakozást.
Kívántam a lánynak, majd kiléptem a szoba ajtaján. Ha Éva nem követne, akkor még utána szólok.
- Gyere.
Mikor kilépünk felteszem neki az engem legjobban foglalkoztatott kérdést.
- Mit is mondtál? Hol van az étkező?
Kérdezem, majd ha mondja a választ, akkor arra veszem az irányt. Ha nem tudja, akkor hosszas bolyongás után érkezünk csak meg az étkezőbe.

folytatás itt: étkező

//Én is köszönöm a játékot.//

- Akkor, szia Winter. - Köszönök én is el a lánytól, és indulunk ki Tinával egyetemben. Azt, hogy menjek, ölöslegesen mondta, mert már mellette állok, és indulásra készen vagyok. Miután ki lépünk, Tina feltesz egy kérdést.
- Az lent van a földszinten, a Hall, és a konyha között. - Mondom és egyenesen a lépcső felé intek hogy induljunk. Valójában, az étkezőt könnyebben meg találtuk, mint a gyengélkedőt, mert kb ott volt ahova be határóltam.

( leg közelebb, többet írok, de most csak ennyit tudtam. És én is köszönöm a játékot.)