Gyengélkedő

30 kényelmes ágy öleli körbe a kis ösvényt, mely azok között vezet. A gyengélkedői ágysor végén találhatóak, az emberméretű ablakok, melyek a friss levegőt szolgáltatják, természetesen légkondi is van a rossz időre felkészülve. Ahogy belépünk az orvosiba rögtön balra tőlünk van az orvosi készlet. Egy üvegszekrény tele gyógyszerekkel, kötszerekkel, fúrókkal, csipeszekkel kloffolókkal stb...

Az eredeti topic.

A nevem Charles Francis Xavier. Meghaltam. Meghaltam, a fizikai világban. Ez...csillagos, fekete ég körülöttem. Minden irányban, úgy látom, végtelen kiterjedéssel. De a csillagképek nem ismerősek. Nem a Földről látható csillagok. A világűr egy általam ismeretlen része. De ez nem az űr. Kapok levegőt. Márpedig nem kellene. Elvégre…meztelenül lebegek itt. Talán az Asztrálsík? Nem. Azt jól ismerem. Ez valami más. Gondolkozz, Charles! Csak higgadtan.
Meghaltam. Ez biztos. Cid. David. Akit kiválasztottam. Rendkívül erős és alkalmazkodó szervezete éppen mutálódó fázisban volt. Kifejezetten alkalmas arra, hogy befogadjon egy új tudatot. Engem. Fogékony állapotú elméjének ki kellett volna alakítania egy tárhelyet a számomra. Egy biológiai winchestert. Ezek szerint ez nem történt meg. Nem, ez még nem biztos. Koncentrálnom kell! David! David, merre vagy? Nem érzékelem a gondolatait. Vagy meghalt, vagy…kóma. Ha kómába esett, az mindent megmagyaráz. A csendet, az ürességet. Az elméjében vagyok, de az nem aktív. Valahogy fel kell ébresztenem. Mindkettőnk érdekében. El kell érnem a tudatalattiját. Ha nem agyhalott, sikerülni fog. Csak rá kell hangolódnom. A kreativitására, zavart érzéseire, a fájdalmára, a változásra törekvésre. A sokat szenvedett fiúra, a megtért bűnözőre, a bimbózó művészre.
A testem megmozdul. Valami vonzza maga felé. Mint egy gravitációs mező. Igen, ez ő lesz. Az egyik csillag gyorsan közeledik. Egy bolygó. Egy zöld bolygó. A saját világa. Ez lesz a tudatalattija elméje szunnyadó űrjében.
Egyre gyorsabban közeledik. Rosszat sejtek. Egyre csak gyorsulok. Ne! Nem tudok megállni, nem tudok lassítani! Zuhanok! Ez fáj! David, ez fáj! Elégek a légkörben! Éget! Éget! David! Neeeee…

Hol vagyok? Mindenem sajog. Meghaltam. Nem, az nem most volt. Ez nem a fizikai sík. Nem a Föld. Ez a David Abraham Cid bolygó. És a porában fekszem.
Felkelek. Leporolom magam és körülnézek. Egy kráter közepén állok. Nyílván itt csapódtam be. Eléggé meredek a fala, de sikerül kimásznom.
Furcsa, kő és fémszobrok uralta táj tárul elém, akár egy különös, mesterséges erdő. Nyílván David kreativitásának manifesztuma. Átvágok rajta. Közben gyönyörködöm a sok ötletben, ami még meg sem fogant Davidben tudatos szinten. Remélem a jövőben lesz lehetősége megalkotni ezeket a szobrokat.
Kiérve a szoborerdőből, egy homokos tengerparton találom magam. A víz nyugodtnak tűnik. Méla lustasággal mossa a partot. Valami mégis furcsa. A víz zöldes és savanykás szagot áraszt, mint az erős ecetszag. Felveszek egy kavicsot és a víz széléhez gurítom. Jól gondoltam. A kavics füstölögni kezd, ahogy a hullámok körülnyaldossák. Sav.
Végignézek a part mentén. A szoborerdő nyúlik el mindkét irányban, ameddig a szem ellát.
Valami támpontot, David, had segíthessek!
Egy szigetet pillantok meg a tengerben. Eddig nem volt ott.
Köszönöm. Már csak át kell kelnem. Sajnos sehol egy úszó alkalmatosság. Sejtem, mit kellene tennem, de alantas ösztöneim ódzkodnak tőle. A félelem nem hagyja, hogy megtegyem. A túlélési ösztön visszafogja lépteimet. De azért vagyunk emberek, hogy túllépjünk saját magunkon. Túllépjünk a félelmen és merjünk változtatni.
Belelépek a savtengerbe. Iszonyú fájdalom mar a lábfejembe. Ki kell…zárnom…a fájdalmat! Muszáj! Ki kell bírnom! Még egy lépés! Még egy! Csak még egy!
Derékig gázolok a savban. Tudom, hogy már halottnak kellene lennem, de nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy meghaljak. Nem adhatom fel. A szűnni nem akaró fájdalom minden egyes sejtemet égeti. Lépés, lépést követ és már nyakig merülve haladok. Levegő után kapkodok, pedig nem is kell lélegeznem. Nagyon fáj. Elmondhatatlan, kifejezhetetlen gyötrelem. Nem állhatok meg. Teljesen elnyel a sav. Elveszítem lábam alól a pezsgő, izzó, olvadó talajt. Nem tudom, merre a fel és a le, az előre és a hátra. Már csak a fájdalmat látom, hallom, csak a fájdalom ízét érzem. Nem adom fel! Túl nagy a tét. Nem csupán David, nem csupán én, de az egész világ kockán forog. Nem hagyhatok mindent veszni!
Ekkor megértem. Ostoba voltam. Magamat csaptam be. Most nem nekem kell irányítanom. Bocsáss meg, David. Most már értem.
Széttárt karral lebegek a savban és hagyom, hogy feloldjon. Feloldja az ellenállást, gőgös akaratomat.

Egy irodában térek magamhoz a kanapén. Ez az én egykori irodám az iskolában. Felkelek és kinézek az ablakon. Ez a birtok. Kinyitom az ablakot és beengedem a friss, tavaszi levegőt.
Kopogtatnak az ajtón, hát odalépek és kinyitom. David áll az ajtóban.
- Xavier professzor.
- Csak Charles.
- Akkor Charles. – mosolyodik el.
- Ezt…ezt neked rendeztem be. Remélem tetszik.
- Igen. Szép emlékeket idéz. Jól megleszek itt.
- Én…sajnálom, ami történt. A sok szenvedést.
- Megérdemeltem. Azt hittem, csak úgy beköltözhetek a fejedbe és a tudatod rögtön elfogad. Arrogáns voltam. A tudatod védekezésül kikapcsolt, a tudatalattid pedig ösztönösen azt hitte, hogy át akarom venni az irányítást és megpróbált megakadályozni engem. Nem tettél semmi rosszat, természetes, hogy védekezel. Ez is azt mutatja, hogy erős az akaratod.
- Akkor szívesen látlak nálam, Charles.
- Köszönöm. És köszönöm, hogy felöltöztettél.
Mindketten nevetünk.
- Ha tanács kellene, bármiben segítek, csak látogass meg az irodámban. Használd ki, hogy a tudataink szomszédok és élj a telepatikus képességeimmel. Segíteni foglak, hogy segíthess másokon.
- Köszönöm. úgy lesz.
- Most pedig ideje felébredned, David.

Felpattannak a szemeim. Egy alaposan felszerelt, kórteremben vagyok. Kényelmes ágyban fekszem. Felülök. Az ízléses, drága berendezés alapján valamiféle luxuskórházban lehetek.
Várjunk csak! Látok! Újra látok! Ez biztosan Charles műve.
Kiszállok az ágyból. Lábaim ekkor megremegnek, és bármennyire próbálok talpon maradni, összeesem.
- Fenébe!
Biztosan a hosszú kóma az oka. Lehet, hogy évekig feküdtem, időbe fog telni, míg újra járni tudok. Mindenesetre a lábaimban borsózó zsibbadást jó jelnek veszem. Legalább érzem a lábaimat. Sajnos a kezeim is gyengék hozzá, hogy visszatornázzam magam az ágyba.
- Hahó! Nővér! Valaki! Segítenének, kérem?

Furcsa, de nyugodt vagyok. A kék szőrű lény jelenléte, akár egy régi baráté. Akár egy régi tanítványomé. Nem. Ő nem az én tanítványom volt, hanem Charlesé.
- Köszönöm…Hank. Szólítson Davidnek. Tudja, ismertem Charlesot…Xavier professzort. Sokat mesélt magáról. Kicsit még minden zavaros. Mondja, mi a mai dátum? Miről maradtam le?

Ennyit arról, hogy képes lennék elvezetni egy X-Men csapatot. Szóval, akik mellém álltak, most mind itt fekszenek. Csodás. Charles, miért engem választottál? Csak, mert biológiailag éppen alkalmas voltam?
~ Ne légy kishitű, David. több rejlik benned, mint sejtenéd.
- Mindent megteszek. – mondom ki akaratlanul hangosan is.
Figyelnem kell, hogy megkülönböztessem a füllel hallott hangokat a telepatikus jelektől. Tényleg, vajon mire lehetek képes? Képes lehetek belenézni valaki fejébe?
Nem is teljesen akarattal teszem, de ahogy megfogalmazódik bennem a gondolat, mentális csápok nyúlnak ki elmémből McCoy professzor tudata felé. Hallom a gondolatait, aztán, mintha valami beszippantana, mélyebbre zuhanok a tudatalattijába, egészen a vadállati énjéig. Nem szándékosan teszem, de nem tudom irányítani a képességem, nem tudom, mit teszek.

Fura, vad képek villannak fel előttem. Primitív ösztönök és egy zseniális tudat vívódását érzem. Nem tudom, mitévő legyek. Aztán egy kellemes, lágy hangot hallok. Akár egy hűs borogatás. Megnyugtató. Mintha kézen fogna és segítene kitalálnom a számomra idegen elme végtelen labirintusából.
~ Köszönöm Mrs. Morsus. Azt hiszem, segíthetne megismernem a képességet, amit Charles hagyott rám, ha teljesen felépültem.
- Elnézést, Dr. Mccoy. Nem szándékosan használtam telepátiát. Még nem tudom megfelelően uralni. Igyekszem pihenni és bár el sem hiszem, hogy ezt mondom, de konzultálok majd Xavier professzorral is.
Visszadőlök a párnámra. Mit is mondott? 2022 októbere. Négy év telt el. Van mit bepótolnom. Ideje hasznossá tenni magam.
- Remélem, viszonozni tudom majd az ápolást és a segítséget.

Mosolyogva bólintok.
- Köszönöm, Mrs. Morsus. Élnék a lehetőséggel. Mindkettővel. Valahogy ilyen hosszú kényszerpihenő után igazán tettre késznek érzem magam. Amint lábra tudok állni, bele is vetném magam a tanulásba és a tanításba is. De mindenekelőtt még valamit be kell vallanom. Rettenetesen éhes vagyok.

Bestia kacagott kicsit Sav szavain majd hozott egy tolószéket és óvatosan átsegítette abba.
- Jöjjön nézünk magának valamit az ebédlőben aztán azt hiszem illene önnek egy rendes szobát választani. Valahogy a kórházi fehér nem az ön színe.
Mondta viccesedőn és elindult Cid-del kifelé.

/Gondolom a kalandunk ezzel véget ért, hacsak nem akarod folytatni még /

Hagyom, hogy Dr. McCoy segítsen tolókocsiba szállnom.
~ Kísérteties, nemde, Charles?
~ Érdekes véletlen. De a te esetedben, David, ez múló kellemetlenség.

Később, egy kiadós étkezés és egy Bestia által prezentált kúriatúra után már tisztán látom, kik, és miként munkálkodnak éppen az X-mennél a mutánsok és minden földi nép szebb jövőjéért.
Alig várom, hogy magam is részt vegyek benne.

//Csak egy kis felvezetés kellett, innen már boldogulok. //

~ Úgymond KM reag ~
Szépen lassan ténylegesen beesteledett a kúria és a város felett is. akik most érkeztek az iskolába, azoknak már találtak szobát, és be tudtak költözni oda. A kicsiket az óvodából a szülők lefektették aludni és az egyik tanár a helységeket is körbejárta a gimnazisták után. Este 10 órakor lámpaoltás, mindenkinek kortól függetlenül. Részben, mert másnap reggel korán az egész iskola indul is táborozni.
Másnap reggel, akármennyire nem tetszett senkinek sem, reggel 6 órakor kellett felkelnie mindenkinek, a bepakolásokkal végeznie kellett mindenkinek és még a reggelin is túl kellett lenni időre. Mivel igencsak messze ment a csapat, így reggel 7kor indult a társaság, hogy dél környékére meg is érkezzen a tábor helyszínére.

//Folytatás: Belleplain tábor//

Előzmény https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1466-kozossegi-es-ifjusagi-szoba

A járkálás egy kicsivel tovább tartott, mint gondoltam, mert hól rossz helyen fordúltunk be, vagy ép egy rossz ajton nyitottunkbe, de végülis megérkeztünk a keresett helyre. Azt hiszem, hogy talán ez most olyan, mint oda haza mert mint ha nem látnék sehol egy orvost, ápolót, vagy egy nővérkét sem. Egyből egy ágyhóz sétálok, és ráfekszem miután ki bujtam a papucsomból. - Köszönöm hogy el kisértél, ha gondolod még mardhatsz, mert most csak úgy is egyedűl lennék, meg aztán jól esik a társaság. - Mondom függetlenül attól, hogy még azt sem tudom, hogy neki mi a terve egyáltalán.

Előzmény itt: ifjúsági szoba.
Örültem, hogy ráállt arra, hogy elkísérjem az orvosi szobáig. Mikor közli, hogy nem tudja melyik az orvosi szoba, az sem tudta megtörni a lendületemet.
- Rendben, akkor majd megkeressük. Gyere.
Mondtam Évának, majd kinyitottam előtte az ajtót, majd ha kilépett rajta akkor bezárom azt magam után.
Kis idegig ugyan bóklásztunk a folyosón, de végül csak megtaláltuk az ajtót, melyen ez állt:Gyengélkedő.
Bekopogtam, és vártam egy hangra ami jelzi, hogy szabad a belépés, de válasz nem érkezett ezért beléptünk. Éva leült egy ágyra.
meglepődtem mikor nem láttam a közelben egyetlen orvost sem.
Mikor marasztalt, csak egy újabb mosolyt intéztem a lány felé.
- Persze maradok. De egy valamit árulj el. Mit csináltál, hogy ennyire megfáztál? Kabát nélkül rohangásztál kinnt, vagy csak elkaptad valakitől?

Nem mondom hogy nem esett jól hogy meg kérdezte, de ha már meg kérdezte. - Nos a vállaszom az hogy ezek közül egyiksem, mert egyszál hállo ingben aludtam el egy csomó szennyesen. - Vállaszolok a kérdésére, és közben azon gondolkodom, hogy... nem, mert inkább most nem gondolkodnék semmin. - Meg lepő, hogy egy ilyen egyszerü tet is mekkora hatással lehet az ember egészségére. - Mondom egyszerre, neki is, meg magamnak is. - És a tegnapi bál neked hogy tetszet? - Kérdezem tőle, mert omstmár mintha fel rémlene, hogy őt is láttam tegnap. Ha jól emlékszem egy tanárral beszélgetett. - Meg vallom öszintén jó volt, csak aztán már kissé már fáradt is voltam, mert bele fáradtam az evésbe, és az álldogálásba is. Reméle, hogy a többiek még jól elvoltak. - Bár miért is érdekel ez engem? hiszen nos, mindegy egy kicsit talán túlzottan is rályuk akaszkodom. Mintha nem tudnék meglenni nélkülük.

>Éva<
A válasz amit a kérdésemre adott közel sem mondható hétköznapinak.
- Annyira álmos voltál?
Kérdeztem tőle miközben a mosoly kezdett ismét visszatérni az arcomra. Még Éva következő mondata se törölhette azt le az arcomról.
- Tényleg nem hinné senki.
Mikor a bálról mesélt, felidéztem magamban az ott töltött két órát, amin ugyan nem táncoltam, de kellemesen elcsevegtem az időt.
- Nagyon tetszett, bár csak körülbelül két órát töltötte ott.
- Az evésben el lehet fáradni? én inkább kaja kómának nevezném az állapotot, mikor valaki tele ette magát és elpilled.
- Szerintem a többiek is jól érezték magukat, a táncparketten lévők biztosan. Bár én nem voltam elég bátor, hogy közéjük álljak. Meg partner nélkül, furán is nézne ki. Mondjuk a zenék is jó voltak. Tényleg, te milyen fajta zenét szeretsz?

- Igen, - Mondom ezt, mert ez az igazság. - , mert annyira álmos voltam. - Miközben mondom, közben még bollogatok is, meg akkor is mikor Tinát hallgatom. - De, abban igazad van hogy abba nagyon nem lehet bele fáradni. - Mondom kicsit megfontoltan. Aztán folytatja a mondandoját, és egyből a zenére terelődik a téma. Mikor Tina a zenei izlésemről érdeklődik, kezdek bele. - Ami engem illet, nállam a rock, a rap, és a mulatos zenék tetszenek, de oda vagyok még a film zenékért is. Metált eddig még nem hallgattam ezért arrol még nem tudok véleményt mondani. - Mondom Tinának, de ahogy a lányra nézek, szerintem Tina tuti hogy ő is valamerre a rap felé lehet az érdeklődése, de azért megkérdezem tőle. - Őőő, Tina neked még is mi a kedvenc zenéd? - A kérdést követően, ismét tüsszentek egyet, vagy esetleg többet, amit aztán színtén két - három köhögés követ, ahogyan az nállam lenni szokot. - Légyszíves keres nekem egy hőmérőt, ott bent az orvosi szobában, előre is köszönöm. - Mondom, miközben a megfelelő irányba mutatok az újjammal.

>Éva<
~ Szereti a rockot közös irányzat. Szereti a rappet, hmm, nem rossz, de én nem vagyok annyira oda a stílusért. Mulatós, hát csak néhánya számot szeretek abból a stílusból, de azok is inkább a régi fajta popphoz tartoznak már.
Mikor megkérdezte, hogy milyen zenét szeretek, rögtön válaszoltam is neki.
- A filmbetétek színte mind jó számok. Én is szeretem a Rockot. Főleg, ha le akarom vezetni az indulatokat. Ezen kívül még szeretem még a poppot is. Nagy ritkán hallgatok jazzt is, de abból a stílusból csak kevés számot szeretek, de azok azért jók.
Mikor megkért, hogy kerítsek neki hőmérőt rögtön neki is indultam.
- Persze, mindjárt jövök.
Mondtam, majd elindultam az orvosi szoba felé. kutattam a felszerelésben és szinte biztos voltam, benne, hogy találok valahol hőmérőt.

//Mesélőt kérjünk? Vagy bemeséled te az orvost?//

Úgy tűnik feleslegesen aggódtam. SIkerült megtalálni elsőre a gyengélkedőt anélkül, hogy nézegetnem kellett volna különösebben a térképet hozzá. Az ajtajánál még megállok és nyelek egyet mielőtt még bekopognék.
- Elnézést, bejöhetek?
Nyitok be az ajtón és lesek be rajta de nem látok orvost hirtelenjében. Belépek végül és ekkor látom meg, hogy vannak ketten bent de egyikük sem az orvos. Ők is diákok lesznek ránézésre. Beljebb lépek és becsukom magam mögött az ajtót. Elképesztő a hely. Rengeteg ágy van és minden félével tele is vannak, jól felszerelve. Közel sincs ehhez az ahonnan jöttem.
Bal kezembe fogom az összehajtott térképet és úgy állok pár lépésnyire farmerban és rövid ujjúban az ajtótól pár lépésnyire. Az alkarjaim szabadok így észrevehetőek a karmolás szerű hegek tömege ami borítja azt. Mondjuk nagyon sok az ágy itt. Lehet, hogy ez csak az elfekvő szoba.
- Jó helyen járok, ez az orvosi?

Elküldtem Tinát, hogy szerezzen egy lázmérőt, de eddig még nem tért vissza. Körbe nézvén veszem észre, hogy az agyik közeli asztalon egy gözölgö kancsoban, tea van. Gondoltam, amig Tina nem jön vissza, addig én töltök magamnak egy bögrébe. Miután töltöttem, vissza térek az ágyhoz, és vissza fekszem oda. Ép nagyban kortyolgatom a teát, és közben egy, egy köhögést, vagy volt az még több is. De, végül is nem ez a lényeg. Ép teszem le a bögrét, mikor is az ajtó, kinyilt. Egy fiú lépbe, és érdek lődik hogy jó helyen jár-e. - Igen, a megfelelő helyen vagy. - Mondom neki. - Egyébként az orvos szoba ott van. - Mutatok egy másik ajtóra, ami egy másik irányban van. Csak most veszem észre, hogy a srác alkarja karmolásokkal volt tele. - A nevem: Szabó Éva, és a másik lányt pedig Tinának hívják. Egyébként veled, meg mitőrtént? Össze vesztél egy macskával? - Kérdeztem a sráctól kicsit viccelődve, miközben az újjammal a karja felé mutatok. Egyébként nem lepődnék meg ezen, mert nekünk is volt, és az szeretett kaparófának használni.

//A-a, a gyengélkedő = az orvosi szobával, egymásba nyílik, így jó helyen van Akerman is.//

>Éva, Akerman, Bestia.<
Elszántan kerestem a hőmérőt, végül sikeresen megtaláltam a szerkentyűt és visszabattyogtam vele Évához, aki már kényelembe helyezte magát egy csésze tea társaságában.
- Megtaláltam.
Mondtam Évának, majd odanyújtottam neki a kis eszközt.
Ekkor vettem csak észre, hogy időközben bejött egy srác is, talán túl elmélyülten kerestem azt a lázmérőt.
- Helló.
Köszöntem neki oda, majd a következő pillanatban egy termetes kék alak lépett be a szobába. Dudorászva, laborköpenyt viselve. Kicsit megszeppentem a látványától, de aztán hamar összekaptam magam.
Csak akkor ismertem fel az alakot, amikor megállt előttünk.
+ Ez Bestia. A biokémikus, olvastam róla anno. Ha ő lesz az orvos, akkor szerintem nem kell féltenem Évát.
+ Logan Tanár úr? Ő is itt tanít? Tudom, hogy X-man, de ez akkor is. Fú de klassz.
- Jó reggelt Mr. McCoy. Ön lenne az orvos? Tina vagyok, Évát nem rég kísértem ide, mert nagyon csúnyán köhögött. Gondoltam kicsit többre is szüksége lehet, mint gyógyfüves teára. A kamilla, a hársfa és szilfa tea jó, de jobb nem kockáztatni.
- Az utóbbi kérdésre nem tudom a választ. De...
Néztem meg jobban a fiú sebeit.
- ...Célszerű lenne lefertőtleníteni valamivel.
- Bocsánat, csak itt fecsegek, miközben én nem vagyok orvos. Elnézést.
Szabadkoztam kis ideig a többiek előtt.