Tian (Ígéret Földje)

2076. június ?. ? – Északi Régió ( kérdőjel, mert azt írtad nem tudni meddig aludt. )
Résztvevő: Xian Haiku Ken, Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Freydis Einardottir és Victoria Miller

A kommunikáció nem sült el valami jól, és pillanatok alatt elkapták őket. Ken-t jó érzés járta át majd elveszítette eszméletét ahogy a többiek is. Ez igazából ahhoz vezetett, hogy megint álmodni kezdett, és csakugyan megint egy múltbéli eseményről.

Ott találta magát a nagy, kerek, fa szívénél. A falény bölcsek tárgyaló termében. Ahol egy nagy kerek fa darab nödt ki az amúgy zuzmóval borított fa talajból. Nem volt ez nagy asztal, és széket sem használtak, mindenki másképpen ült, vagy guggolt az asztalnál. Ez tárgyalásoknál látható leginkább, és ha többen vannak. Most viszont csak a fő szónok volt ott, és Ken, akkori nevén Znol. Ebben az időben még fiatal volt, legalábbis a bölcsekhez képest, egy emberi átlag életkorhoz viszonyítva már matuzsálemi kort megélt amikor ez a telepatikus beszélgetés zajlott:
~ Mit kívánsz tőlem bölcsek szónoka?
~ Más neven is ismert vagyok számodra, kedves cserjém - üzente vissza telepatikusan miközben nyugodt tekintettel nézett Knol-ra.
~ Miért hívattál atyám?
~ A helyzetünk, te kint át is élted. Tennünk kell valamit, vagy különben végünk.
~ Béke létrejötte egyenlőre nem elég?
~ Addig jó nekik amíg fel nem élik azokat a területeket amiket megkaptak.
~ Mit kívánsz cserjédtől, atyám?
~ Van egy tervem, keresd fől a mérgező növények úrnőjét, kinek neve elfeledett.
~ Ez a terv... bocsásson megy atyám a pillanatnyi engedetlenségemért, de miért ő? Ránk is veszélyt jelent az-az ősi lény.
~ Bizonyára, de egy fajához hasonlóval könnyebben kötne kompromisszumot.
~ Ahogy kívánja bölcsek szónoka, útnak indulok amint lehet, ha tehetem minden bolygón üzenek majd.
~ Járj sikerrel... Ken - biztatta telepatikusan, majd gyengeség jelét mutatta, előre dőlt és a fejét kezdte fogni szabad kezével. Utóda zavartan nézett rá, s már-már aggódva, ha nem mutat fel kezével.
~ Mi... mit jelent ez? Megint láttál valamit atyám?
~ Ezt kellett... mondanom, és most siess utadra, a megváltás a kezedben van - biztatta, és elengedték egymás kezét, így megszakadt a telepatikus kapcsolat, s Knol eleinte bizonytalanul, majd határozottan elindult a kijárat felé.

Ezzel ez az álomrész véget is ért, és hamar benne találta magát egy másikban.
Nosztalgikus érzés tört rá, szemben találta magát azzal a lénnyel akivel a gyógyszergyártan találkozott. Ám most egy bolygót készült megszállni. Szemben állt vele, ismerős érzelmi tónusokkal: dühösen, gyülölközve, és pusztításra éhesen. Kiáltotta a szavakat a mérgező növény lénynek:
- Lám, lám, megtaláltalak méreg úrnő. Nem örömömben kerestelek fől! A Zooll birodalom a szolgálatodat kéri, hogy egy veszedelmes ősi fajt vissza szorítson bolygóján, ez a te érdeked is. Növényeket, fákat, és magát az éltető földet el sivatagosítják! Segíts nekünk, és Zooll birodalom nem lesz hálátlan! - kiáltotta erőltetett diplomáciai hangsúllyal. Ugyanis legszívesebben megölné, elpusztítaná, elégetné a lényt, és magát... azt a bolygót is amin van.
A hallottakon a nő csak felnevetett, és azt tovább fokozta őrült nevetési hullámokkal.
- Érzem az érzelmeidet, össze vagyunk kötve, össze vagyok kötve minden fával, és növénnyel, azt hiszed túljárhatsz az eszemen? - kérdte a másik. Knol-nak ekkor görcsbe rándultak karjai, lábai. Ordítani kezdett, és szeme nehezen ám, de lenézett kezeire. Amiken tovább terjedtek a lángoló erek, pont most. A fájdalmat a nő is érezte, és együtt ordítottak, és gyengélkedtek egy darabig.
A fa lénynek elege lett az egészből, és a felfokozott érzelmei kivetültek testére a fertőzés miatt.
Amikor véget ért az átalakulás, Knol felállt térdelő helyzetéből, levette felső ruházatát, s a lény felé futott, ökölbe szorított kezekkel.
- Vagy csatlakozol, vagy véget vetek hitvány létezésednek, és inkább véget vetek ennek itt és most! - ordította futás közben. Lábnyomai körül megpörkölődött növény maradékok maradtak hátra. A méreg úrnő is magához tért, és csak ennyit mondott neki:
- Lássuk mit tudsz kis magocska! - fogadta el a kihívást, és felkészült a harcra.

Harcuk felettébb érdekes volt, mind a ketten érezték egymás fájdalmát. A mérgező növényekkel, és különféle mágiával támadta meg ellenfelét, aki csakis egy dolgot használt, egy fura tűz mágiát, ami életenergiát, sőt, inkább mondhatni lélek eszenciákat szívott el az adott élő dologtól.
Ádáz harcuk több éven át tartott, és szüntelenül, fáradhatatlanul küzdöttek egymással. Közben egymást őríjtették az átélt fájdalmakkal. Knol a több éven át tartó harcnak köszönhetően megszűnt a régi személyisége, és a teste is tovább korcsosult kinézetileg, és belső szerkezetileg is.
Végül a folyamatosan növekedő erejének köszönhetőnek legyőzte a lényt, és azt  hitte végleg megölte őt. Ám a méreg úrnőt nem lehet elpusztítani, úgy nem ahogy ő akarta. Amíg létezik bármelyik bolygón az ő csírájából akár egy darab is, addig újra tud alakulni. Ősi, szinte teremtői erővel rendelkező faj volt az ellenfele. Akkori Ken eltörpült teremtés szinten, hozzá képest, még akkor is, és főleg most...

Álma véget ért, és felébredt. Ez a mostani nem okozott olyan traumát neki. Nem is gondolta rémálomnak, szinte természetesnek vette, mondván igen így történt, és ezzel nem lehet mit kezdeni. A felismerés megtörtént, és az enyhe lehangoltság s komorságot más érzelmek váltották fel, és talán éppen idejében. Túlságosan lehangolt volt az utóbbi napokban Ken.
Felkelve ágyából, egyedül találta magát, és odasétált az ablakhoz. Rég látott olyan szépségeket mint amiket most. A gyönyörű látképp megnyugtatta, és már csak egy gondolat maradt a fejében, mégpedig:
" Járj sikerrel... Ken..."

// Ezt még le akartam írni, és kínálkozott egy alkalom hozzá. Elnézést ha ezzel beterveztem kicsit. //

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken

Ken az ébredésétől kezdve egyre jobban nyugodtabbá vált, noha nem volt rémálma, tényeket látott. Mégis a megviselt dolgokat képest volt elengedni, és úgy viselkedni mintha otthon lenne. Eleinte meg akarta érteni mi történik, de végül nem törődött vele, csak átadta magát az érzésnek. Lassú léptekkel haladt kifelé ugyanis egy ismerős hívást érzett. Első gondolata az a női alakott felvett növény-fa lény volt, ennek okán egy másodpercre idegesség járta át.
"Mit keres itt? Miért hív" ~ gondolta, kicsit rémülten, majd rájött, hogy félelme alaptalan, ez más fajta hívás, más fajta kapocs. Haladt felé, immár újfent nyugodtan. Számára fura volt, hogy a látott élőlények boldogok voltak. Megtorpant, eleinte mereven állt, majd a kezét a számára közeli falra tette, ha távol volt tőle akkor közelebb lépett, amint azt megfogta ellazította testét, s a látottak meghatották. Ha képes lett volna sírni örömébe most könny csordulna ki könnycsatornájából.
" A béke, boldogság, harmónia... talán egység is. Mi e... nem számít... végre." ~ futott át a gondolat elméjében, s elengedte a falat, nem nézett, ki csak haladt előre egy bizonyos forrás felé. Még lassabb léptekkel mint eddig, szinte már-már megbékélt mindennel, és felőle ha most valamiért életét vesztené, nem bánná. Amit itt lát, azért érdemes volt eddig élni, és úgy érzi, most már megpihenhet, talán végleg, hogy van ilyen is.

A kör alakú fedőre lépés után kint találta magát annál a hatalmas kertnél amit út közben is vélt észrevenni. Rövid hányinger nem esett jól neki, de mit is várhatott volna? Ha minden igaz teleportálásban részesült. Kis kizökkenés után körbenézett, majd inkább érzékeivel kezdte érzékelni a körülötte lévő dolgokat. Egy lépést tett csupán, térdre rogyott, kezeit maga elő tette s azok megállították abban, arcra essen. A meghatottság, vagy talán a felszabadultság, esetleg a megbocsájtás, örömöt, vagy mindent egyidejűleg tapasztalta meg, nem tudni, de azt tudta, hogy hazatért. Az a rátörő felszabadultság hatására majdnem teljesen elengedte magát.
A felszabadultsága nem tartott sokáig mert váratlan dolog történt, amire sose számított volna. Méghozzá arra, hogy fa hozzá szólt, bármiféle érintés nélkül, és ráadásul a jövőbeli énje.
Ken felpattant, hitetlenkedve nézte a fát, oda sietett hozzá.
- Ez, mi ez? Hogyan lehetséges? Ez egy másik realitás? Ez egy álom az álomban? Rám vártál? Saját magam vártam saját magamra? Ősidőkben mégsem pusztítottak el egészen? Te lennél a másik részem? Egészségesnek látszol, nem olyan gyulladtnak mint amilyen a testem. Megtisztítottak? Hogyan lehetséges? Vagy az a nő csinált velem valamit, és én csak egy... de akkor az azt jelentené, hogy megint meghaltam, és újra alakultam, ami... nem, túlságosan idős fának nézel ki, több ezer évesnek, és csak pár tíz év telt el az idő uzás után. Ami azt jelenti, hogy a becsapódáskor szakadt két részre, vagy egy nemes lélek elültette legyőzött fa lényem egy darabját - darálta a kérdéseket, gondolkozott hangosan, nem is igazán a fának, hanem saját magának mondta, majd észhez kapott, és bocsánat kérően, ahogy a Japánok szoktak, úgy ült le, és hajolt meg úgy, hogy a feje a talajt érje,
- Bocsáss meg, nem ezért vártál rám feltehetőleg több ezer évet. Ezt mind te tetted? Nem foglak magamhoz hasonlítani, hisz látom milyen... - szakadt félbe mondata meghatódottságától, felemelte a fejét a földről, megrázta kicsit a fejét.
- Nem, nem is erre vártál, sokat beszélek, nem szoktam... hehehe - tette még hozzá, mielőtt még igazán magához térne az átélt... soktól? Inkább az örömtől.
- Rendben, rendben, mit kívánsz tőlem? A bölcsek szónoka jövőbe látó képességét örökölted volna, s tudtad, hogy eljövök? Elnézést, hogy megvárakoztattalak, és csak remélni tudom, hogy nem azért örökölted ezt a képességét, mert ő már nem létezik többé... - dörmögte ezeket a szavakat miközben továbbra is térdel a hatalma fa előtt, körülötte megannyi szépséges növényekkel, gyümölcsökkel.


// Nagyon köszönöm ezt a szépet!  //

Pokolian ég az oldalam, biztos a tegnap esti gyakorlás miatt lehet. Érzem a kellemes szellőt, de még korán van az ébresztőhöz. Hirtelen elkezdek köhögni, aminek nagyon tudok örülni, majd négykézlábra állok és elhányom magam. Felnézve felmerül bennem egy kérdés: most hol is vagyok? Halovány emlékeim vannak arról a bájitalról meg valami időutazásról....időutazás! Azonnal felpattanok, amit persze azonnal meg is bánok, mert rám jön egy köhögőgörcs. Körbenézve elég erős mágikus aurát érzek jobbára mindenhonnan, de a legfurcsább az mégis a világ kinézete. Különböző lebegő sziklák vannak mindenütt, némelyiken kisebb városok is vannak. A kinézetük nem hasonlít egyetlen népstílushoz sem, amit életemben tanultam, bár ez nem meglepő, hiszen ezek szerint a jövőben vagyok. Vao. Az egészben az a plusz, hogy az egész hely olyan kellemesnek és nyugodtnak tűnik. Mélyeket szívok a levegőből, majd jobban megnézem azt a lebegő sziklát, amin állok, amin egy város van, tele, számomra ismeretlen nyelvezetű emberekkel. Ez nehezebbé teszi a dolgomat, de tudnom kell, hogy hol vagyok, így odamegyek a legelső járókelőhöz, és megkérdezem:
- Hol vagyok és milyen évet írunk? - kérdezem, bár kétlem, hogy megértik a spanyolt.

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

// Egyik kedvenc zenémet hallgattam hozzá, valahogy illet ehhez, vagy ez tette ilyenné, nem tudom , azért megosztom itt is. //

Ken a hallottakon eleinte még jobban összezavarodott, de tudta, hogy le kell nyugtatnia magát, és minden világossá válik. Így is történt.
- Tehát a jövőből utaztál vissza a múltba ami most nekem a jövő, ami most mind a kettőnknek a jelen pillanat, ha jól értem - állapította meg a humanoid formában létező falény.
"Valami történt ha nem tudott a számára jövőben maradni, és a múlton kell dolgozni, ez fura, akkor az ellenség is képes az időben utazni? Vagy csak annyi az egész, hogy túl komoly a gyom kiirtásának a feladata?" - futott át a gondolat elméjében, majd várt egy kicsit, és felszólalt:
- Mint az álmomban? Ahol komoly fertőzöttként álltam vele szemben, és több tíz éven át küzdöttem vele, és abban a formában, zabolázatlan erővel - " legalábbis éreztem " -, viszont az egy másik realitásban volt, mind a ketten más realitásból származunk, ez nem a mi világunk, ide küldtek minket, ha pontos információt kaptam. A probléma akkor már csak az, hogy az a női formát felvett mérgező növény lény más realitásokba, vagy pontosabban alternatív idősíkokra is szétszórta csíráit. Talán pontosan ezért mondtad, hogy több tíz, akár száz éven át is harcolhatok vele? Ugyanis azt terveztem, hogy jóval előbbre szándékozok visszautazni az időben, még mielőtt kikelne a mérgező növény lény, és láttam a lézerlövedékek hatnak rá. Még a feléledése előtt érné a támadás, lehet, hogy képes lennénk megállítani... De te már megállítottad, így téged már nem érint a dolog - fejezte be a gondolatsort nevetve.
Az utolsó mondaton még agyalt egy kicsit, és csak utána válaszolt rá, már felkelve a földről.
- Tudod, mindig azt hittem, de ezt is tudod persze, hogy egy különleges fa fajta vagyok, több ezer éven át fogalmam sem volt múltamról, majd valamiért most már igen, ha az igazi információk voltak, és nem meghamisítottak. Ugyan olyan falény vagyok mint a megszokottak, csak a fertőzés tett mássá, adott hatalmat. Azt akarod, hogy győzzem le valahogy, hogy ne váljak olyanná mint régen ugye? Számít az ígéret? Tudod mit fogok mondani, az egészet tudtad, és előre is látod mert már megtörtént. Tudod mi fog később történni, valami szörnyű igaz? Lesz lehetőség arra, hogy "Balzar az elemésztő" visszatérjen... csakis ezért kérheted tőlem azt amit ugyebár? Te biztosan nem engedtél neki, de bennem már nem vagy biztos, sőt én sem vagyok biztos magamban, mert az én helyzetem kicsit más, nem tudom, csak érzem, de úgyis tudod miről beszélek - jelentette ki, és a mindkét keze tenyerét maga elé rakta, és folytatta:
- Lehet teljességgel ellentétes velem ez a sok beszéd, de úgy érzem a kettőnk beszélgetése nagyon fontos, ezt csak te tudod megmondani mennyire, és tekintve, hogy nagyon vártál, eléggé fontos lehet. Tény, és csoda, hogy mire lettél képes, őseink nem tudtak nyugton maradni, nem egyesülhettek a földanyával, és talán pont ez a kulcs a megtisztulásra? Mert kitudja hány száz évet kell várnom mire a régi alakomat képes leszek reprodukálni, és lehet ahhoz meg kell halni. Így korábban bőszen mondtam, hogy pár száz évvel lehetsz idősebb mint én, de nem, az elhangzottak alapján akár több ezzel évvel lehetsz idősebb nálam, vagy talán még többel - mondta miközben a lombozatot nézte.
- Visszatérve a lényegre, tudod jól, hogy most azt fogom mondani, hogy én képes lennék magamat feláldozni azért, hogy megszerezzem az adott hatalmat amitől eltiltasz, ám csakis azért érdekel mert jelentős demonstrációt ad, de akkor nem leszek több mint egy világfalónak a hírnöke? Elveszteném megint az irányítást fölötte, és még nagyobb veszélyt jelentenék mint a méreg úrnő, igaz? De akkor hogyan győzzem le? - kérdezte kétségbeesve letérdelve, és folytatta:
- Milyen módon tudnám? Technikával? Mások belerángatásával? Az nem lenne felelőtlen? A világ, világok közreműködésével? Váljak fává mint te, és úgy harcoljak ellene? Mire tekintélyes erőket tudnék megmozgatni ahhoz is több száz év kellene, vagy utazzak vissza a múltba ezer évet, és kezdjem el ott a fejlődést? A földanya segíthet a tisztulásban, szerintem. Ha ezt a teljesen fertőzött alakomban tettem volna egy egész bolygó semmisült volna meg velem együtt, mert ugyan megtisztított, de erőtlen lévén, és képesség nélkül nem tudnám elhagyni a bolygót - tette hozzá kicsit elcsüggedve, megváltásra várva.
- Rendben, így is túl sok idődet húztam egy egyszerű válasszal, a válaszom pedig: Rendben, hű maradok önmagamhoz, és nem engedek az ellenségemnek, és jelenleg nem látok esélyt arra amit te csinálsz, de igyekszek megfelelni, igyekszek mindig észnél lenni, a te kedvedért - egyezett bele, majd fellát megint, közelebb sétált a nagy fához, önmagához, a jobb kezét kinyújtotta felé, már csak egy méter volt köztük amikor hirtelen megállt, és inkább leeresztette a kezét maga mellé.
- Ha engem most más nem is de saját magam szeret, és fordítva is így van, önmagam szeretetéért egyezzek bele, látom milyen fontos ez magamnak, így leteszek a hatalomról, és találok valamilyen megoldást a problémára... a Zen bölcsesség, és megértés benned gyökeredzik drága barátom - mondta neki egy kicsit meghatottan, és összerakta két tenyerét, az ujjait pedig kinyújtotta, így hajolt meg a nagy fa előtt, így hajolt meg saját maga előtt.
- Továbbra is mutasd meg a világnak... milyen a boldogság, milyen az élet maga -  tette volna hozzá mosolyogva, de amiért nincs szája, így csak boldog hangsúlyát lehetett kiérezni, de lévén, hogy a nagy fa jövőbeli énjével áll szemben, és annak nemes földjén, így valószínűleg teljes érzelmi kapcsolatba vannak egymással.
" S ha kell én már boldogan halok meg, tudván ezt"

Határozottan peches szituációba keveredtem. Az idősík, ahova érkeztem, egyáltalán nem hasonlít egyetlen helyhez, vagy kúltúrához sem, amit ismerek, de a három emberből álló csoport, akikbe belebotlottam, méginkább furcsábbak. A bőrük nem fehér, se barna és még a rabszolgákra jellemző fekete sem volt, de még az arcvonásaik és a tartásuk se hasonlítt egyetlen általam ismert néphez. A bőrük sárgás, a szemük vágott és a nyelv amit használnak, hát őszintén szólva érthetetlen. A kérdéseimre se kapok választ, helyette elkezdenek nekem kérdéseket feltenni, ha tippelnem kéne, különböző nyelveken. Az egyik még mutogatni is kezd valamit, de ebből én semmit se értek. Ez erősen rontja a helyzetemet. Elfordulok tőlük, majd elmegyek a város irányába, hátha találok egy nemest vagy valami kormányzóféleséget. A legjobb az lenne, ha egy tolmácsba futnék, de arra nem látok túl sok esélyt.
Rövidesen elfog a rosszullét, és egy erős köhögőgörcs jön rám, majd kétrét gönyedek és okádok egyet, majd elterülök a földön. Még magamnál vagyok, de nem hinném, hogy fel bírnák innen kelni segítség nélkül. A mester azt mondta, hogy az időutazás egy kimerítő dolog, gondolom most ennek a hatásait érzem.

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

Ken a hallottak után megvakarta a fejét, értetlenségében.
- Érzed amit én ugye? Tudod, hogy össze zavartál. A nő megmutatta nekem a múltban történetét, ki lett rekesztve, száműzték ahogy engem is tettemért, már ha tényleg így volt. Az őrülete a fájdalomból ered, minden hozzá hasonlóval össze volt kötve, és kínokat élt át már attól, hogy valaki egy száll fűre is lépett. Azt is megmutatta, hogy ő ősibb mint mi, ezt nem álmodtam. Az elhangzottak alapján egyre biztosabb vagyok abban hogy én más múltból jövök, és ezért találkozhatok saját magam jövőbeli másával. Mert ha ugyan azon a realitás síkon lennénk akkor nem látnám saját magamat, mert a nő, ez a  Al’lera’syk’len névre hallgató, mágiával elröpített egy időgéphez amivel Szibériába lyukadtam ki. Másképp megfogalmazva eltűntem abból az időből, csak a kardomat hagytam hátra, amit sajnálok - mondta zavartan és úgy tűnt a jövőbeli énje teljesen természetesnek vesz mindent, amikor meglepet, hogy Ken számára logikátlannak tűnik a mostani felvázolt dolog, de lehet nem is kell értenie az egészt csak tenni azt amit.
- Vagy legyen az, hogy nem beszélek tovább, hisz mint mondtad minden megváltozott. Marsra kell mennem ezek szerint. Tudatában leszek a részleteknek ? Vagy csak a Marsra jutásom van előkészítve, és utána a többi? - kérdezte beletörődve.
" Legyőzése helyett meggyógyítás, hogy végül azt tegye mint a jövőbeli énem. Hmm."

// Értem, nekem az valamiért sose jött be, nekem még talán 1-2 kedvenc szám van még ami feltölt jókedvvel. Egyik az biztosan egy taverna zene, a másik pedig a növényültetős szintezős terület zenéje.

Írtam volna még, de végül ennyi lett belőle, este van .//

Az idegenek, akikkel találkoztam, sajnos nem éppen olyanok, mint amilyennek hittem őket. Éppen elindulnák, amikor az egyik megfogja a vállamat, majd megrázza a fejét és jelzik, hogy velük kéne menjek. Na azt már nem, engem nem fognak csak úgy elhurcolni. Éppen nyúlnék a kardom felé, amikor az időutazás fáradalmai jelentkeznek rajtam és egy kis okádást követően már a földön is fekszem. Az idegenek persze megpróbálnak rajtam segíteni, mikor valami fény jelenik meg. Talán meghaltam és ez a túlvilágot jelző fény? Az nem lehet, mert az idegenek is látják és látszólag félnek tőle, hiszen hátrébb húzódnak. Nekem is ezt kéne tennem, ha lenne valami erő bennem, de sajnos nincs. Magamra maradtam a fénnyel, mikor észreveszem, hogy ez a fény nem is olyan rossz. Kezd belém visszatérni az élet, egyre jobban érzem magam. Pár másodperc múlva már nem is érzem magam olyan rosszul, mikor meglátok egy nőt, akiből valószínűleg a fény árad.
- Most már biztonságban vagy Malacus Quai. - hallottam a hangját a fejemben - Már nem lesz semmi baj.
Nos én is ezt gondolom persze a mester azzal jönne, hogy mi van, ha a Fekete Vihar egyik leszármazottja és csak a bizalmamba akar férkőzni. Minden másodperccel erősödik bennem a tény, hogy ez hülyeség, hiszen kétlem, hogy a Fekete Vihar leszármazottjai még élnek egyáltalán, meg a szövetségeseimnek se árulnám el a könyv titkát, meg úgyis csak én tudom megidézni, szóval minden a legnagyobb rendben. Felnézek a nőre, majd megkérdezem:
- Ki vagy te, angyalom?

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

Ken a hallottakra, kicsit hátrált, tudta nem marad már itt sokáig.
- Robbanás? Szóval végül ledobták az bombát az épületre? Mindegy is, nem igazán értem, minél többet mondasz annál jobban nem értem, rengeteg más válasz keletkezett bennem, ami megválaszolatlan marad egy ideig. Hisz nem most kell tudnom őket. A lényeget elmondtad. Vissza kell utaznom. Tehát csak ennyi egyenlőre, meg egy ember is becsatlakozik? Vagy a humanoid nők is becsatlakoznak az időutazásba? - tette a megannyi kérdést zavartan, de mégsem az egészet, úgy érzi már így is eleget húzta a jövőbeli énjének az idejét, és elmondta, hogy nem az ő dolga orákulumot játszani, hogy megválaszolja egy cserje bajaira a megoldást.
- Tovább utazással kapcsolatban kihez forduljak, és a múltba ami nekem a jelen, ott kik segíthetnek abban, hogy a Marsra jussak? - kérdezte Ken kicsit nyugtalanul. Sok a kérdés, és noha itt van a jövőben úgy érzi kevés az ideje, sietnie kell, csak tudná miért.
- Még egy kérdés ha nem bánod, ki csatlakozik be hozzánk? Vagy pontosan, meddig, és mi a szerepe? Vagy ez már túlságosan nagy beavatkozás a múltba? - kérdezte nevetve, jól szórakozva saját magát. S noha nyugtalan, de, végig várja a válaszokat, és azokra teljes mértékig figyel.

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

Ken a facepalmon, meg az elhangzottakon csak nevetett egy jót:
- Tudod jól, hogy a világban hiába vannak alapkövek, mindig akad valami ami közbeavatkozik, és változás hozhat létre, s az alapkő továbbá nem kő hanem morzsalék, ezért kérdeztem - emlékeztette a múlt emlékei jövőbeli énjét, majd folytatta:
- Úgy hiszem itt az idő a búcsúhoz, tedd azt amit eddig is, én pedig... - mondta volna, de hirtelen bevillant elméjébe egy kép, a kívülálló csak azt látja, hogy Ken fogja a fejét jobb kezével, és a talaj felé néz.
° A fa lény egy szürke fém szerű valamit vélt észrevenni egy alig megvilágított sötét helyen, eleinte hezitálva, majd gyorsan rátette a kezét. A szürke fém közti területek szép lassan elkezdtek felfényleni, és azok a területek lila színt kezdtek árasztani, majd a fém emelkedni kezdett ° - a látottak után újból magához tért, és folytatta, már-már szinte gondolkodás nélkül, hisz ezt kellett mondania:
- ... bocsáss meg nekem azért amit tenni fogok - fejezte be a mondandóját, és illedelmesen meghajol a nagy fa előtt, és elindult visszafelé, távozni akart, el kell mennie innen.
" Huh? Mit mondtam? " - gondolta zavarodottan, és elindult oda ahonnan jött. Feltehetőleg visszaér oda ahonnan a fához teleportálódott, így visszaérkezve megkeresi az említett személyt, és ezt mondja:
- Malacus Quai-t keresem  - mondta hangosan, majd amikor megtalálta ezt felelte neki:
-  Gyere velem, vissza utazunk az időben, de előtte, bővíteni kell a csapat létszámot - dörmögte a fa lény.

A kérdésemre a hölgy elmosolyodik és közben a fény is eltűnik én pedig olyan fittnek érzem magam, mint még soha.
- Nem vagyok angyal - mondta. Nagyon furcsa, mert nem spanyolul beszél, de valamiért mégis értem, hogy mit mond. Furcsa.
- Alana vagyok – mutatkozott be a nő. – Üdvözöllek Tian-ban, meglehetősen sokat utaztál az időben ifjú Malacus. 2076-t írunk jelenleg, a Földön vagy, egy olyan országban, mit a te idődben még csak nem is ismertek, évszázadokig nem is fognak még. - mondja, én pedig egy kicsit lesápadok. 2076? Tian? Azt még megértem, hogy a mester előreküldött az időben, de hogy ennyire? Azt hittem, ekkora már nem is fog létezni a világ. Ritka furcsa, de itt Alana nem hagyja abba, - De mégis, ez a világ túl veszélyes számodra, nem maradhatsz itt. A halálodat jelentené mindaz. - mondja, mire egy kicsit ledöbbenek. A halálomat? Furcsa, nagyon furcsa, de az biztos hogy nem maradhatok itt. Ekkor azonban egy nagyon furcsa falény jelenik meg és látszólag engem keres. Legalább is erre következtetek, mert miután megtalál, valami elképesztő őrültséget mond.
-Tessék?- kérdezem -Ki és mi vagy te és miről beszélsz? Miféle csapat? Egyáltalán mit akarsz tőlem?

//Nyugodtan beszéljétek meg szabadjátékban, a nő visszábbhúzódik és hagyja, hogy Faisten beszéljen, ő nem szól bele (tudja, hogy Kennek kell a múltba vinnie Malacus-t, ezért hallgat), így csak ketten vagytok, amíg nincs hozzá kérdés, akkor írok.//

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

/ Mondjuk azt, hogy érti mit mond /

Ken nyugodtan tekint le a humánra, látta, hogy a nő nem szól közbe, így rajta a sor, hogy folytassa a dolgot.
- Jól értelmezted a mondatot, csak nem nem akarod elhinni. A nevem Xian Haiku Ken, és félig ember félig fa lény vagyok, hosszú történet. Ami fontosabb az, hogy velem kell jönnöd, olyan időbe kell utaznunk ahol dolgunk van, ilyen egyszerű. Itt akarsz maradni? Szándékaimat elmondtam, egy olyan csapat vár akik segítenek az időutazásban, és nekik is dolguk van akárcsak nekünk. Azt hiszem ez nem egy bonyolult dolog, mindenesetre hagyok idő neked átgondolni, pontosan... pár percet, ha van még kérdésed tett fel, de utána már tényleg mennünk kell - mondta neki a falény, türelmesen, noha lepleznie kellett, mert több dolog is zavarta, új, és régi információk, az különféle változások, és olyan dolgok amiknek megemésztéséhez idő kell, sok idő...

A falény látszólag érti amit mondok neki, és készségesen válaszol is.
- Jól értelmezted a mondatot, csak nem nem akarod elhinni. A nevem Xian Haiku Ken, és félig ember félig fa lény vagyok, hosszú történet. Ami fontosabb az, hogy velem kell jönnöd, olyan időbe kell utaznunk ahol dolgunk van, ilyen egyszerű. Itt akarsz maradni? Szándékaimat elmondtam, egy olyan csapat vár akik segítenek az időutazásban, és nekik is dolguk van akárcsak nekünk. Azt hiszem ez nem egy bonyolult dolog, mindenesetre hagyok idő neked átgondolni, pontosan... pár percet, ha van még kérdésed tett fel, de utána már tényleg mennünk kell - mondja. Nos igen, ezek elég nyomós érvek és mégsem. Alana-ban megbízok, de ez az izé, akár még a Fekete Vihar leszármazottja is lehet, és akkor bizony bajok lesznek.
- Értem mit mondasz falény. Egyet mondj meg nekem: Mégis miért kéne megbízzak benned? Akár még a Fekete Vihar leszármazottja is lehetsz, akikkel nem vagyok túlzottan jó barátságban.- majd egészen közel hajolok hozzá - Egy okot mondj, amiért megbízzak benned. Egyet és hiszek neked. - mondom és ha elég nyomós érvet mond, akkor vele megyek.

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

A falány végig hallgatta az egészet, és mind külsőleg mind belsőleg nem változott a reakciója, helyette inkább válaszolt, ugyan azzal a hangsúllyal mint eddig:
- Hmm, bárkinek hiszel, tévedsz. Bármiféle ellenséges személy nem igazán jutna el ide, ha mégis látszana rajta az ellenállás, vagy a másság jele akár pár percre. Néz körül szemeiddel, utána, csukba be a őket, és mondja el mit érzel. Szerintem nincs mitől félned...
" Élete félelemből, és kételkedésből áll, harmóniát egyszeresem tapasztalhatott, csapatjátékossága kérdéses, fogalmam sincs miért kell velünk jönnie, de majd kiderül, nem az én tisztem eldönteni." - gondolta, majd még ezt hozzátette.
- Nekem egy itteni bölcs mondta, hogy keresselek fől, nem tudom miért, de az tudom, hogy velem kell jönnöd, azt sem tudom miért pont nekem kell odakísérnem téged a többiekhez, de a feladatott megkaptam. Nincs okom az ellenségednek lennem, mi lenne, és miért itt? - Kérdezte a nyilvánvaló tények után.

Ezt a falényt nem könnyű kiborítani, elég türelmes tud lenni. Arra számítottam, hogy majd mondja, hogy "akkor maradj itt", de ehelyett teljesen változatlan hangsúllyal közli a mondandóját.
- Hmm, bárkinek hiszel, tévedsz. Bármiféle ellenséges személy nem igazán jutna el ide, ha mégis látszana rajta az ellenállás, vagy a másság jele akár pár percre. Néz körül szemeiddel, utána, csukba be a őket, és mondja el mit érzel. Szerintem nincs mitől félned... - ebben van némi igazság, mert eléggé nyugodt és békés ez a hely, de ez még nem elég indok. Nem minden arany, ami annak látszik.
- Nekem egy itteni bölcs mondta, hogy keresselek fől, nem tudom miért, de az tudom, hogy velem kell jönnöd, azt sem tudom miért pont nekem kell odakísérnem téged a többiekhez, de a feladatott megkaptam. Nincs okom az ellenségednek lennem, mi lenne, és miért itt? - mondja, és érdekes, de kezdek egyre jobban hinni neki. Az államat elgondolkodóan megvakarom, majd mondom nyugodtan.
- Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek neked. Bizalmatlan vagyok, mert a mesterem erre kért, és én engedelmeskedem a mesterem szavának. - mondom, majd elkezdek köhögni erősen, de már fura is lett volna, ha nem kezdek el. - Akkor Xian Haiku Ken, induljunk.

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

Lehangzottak nem lepték meg Ken-t, inkább ugyan olyan hangsúllyal, válaszolt vissza:
- Rendben, nagyra értékelem az együttműködésedet. Nem tudom mennyi ideje, de szerintem már várnak ránk, a bölcs említette, hogy már beszéltek vele, akkor hát induljunk, keressük meg őket, és minél hamarabb megtaláljuk őket annál gyorsabban érkezünk meg a szükséges időbe - mondta nyugtatóan. Majd amikor látta, hogy a humán útra kész, egy kérdéssel fordult a sötét bőrű hölgyhöz, hisz biztos volt benne, hogy vele beszélt a férfi, és bizonyára tudja mik folynak itt:
- Napsugaras időt - hajól meg illedelmesen, és folytatta kiegyenesedvén -, merre találom a másik négy érkezett? Lorna, Freydis, Victoria, Rachel nevezetű hölgyek? Oda kell jutnunk hozzájuk - tette fel a kérdést nyugodt hangsullyal. A megkapott információk után elindul a megadott irányban, megvárva útitársát.

A falény látszólag megelégedett a beléje fektetett csekély bizalmammal, mert utána Alana-hoz fordul és megérdeklődi, hogy mégis hol lehet az a csapat, amiről nekem beszélt.
- Kövessetek – mondta, majd a nyomába szegődöm és feltehetőleg a falény is jön. Rövidesen egy elég érdekes berendezésű épületbe érkezünk, aminek a belseje körülbelül olyan, mint amilyennek a kinti világnak kéne lennie. Eredendően szép, növények, állatok meg miegyéb, bár ez nekem már túl sok. Egyszer lehetne már egy dolog olyan, amilyennek lennie kéne. A növények kint, a berendezési tárgyak meg bent, mi ebben olyan nehéz? 5 percnyi séta után elérünk (végre) egy tágas terembe, ahol egy földre rajzolt hatalmas rúnát veszek észre, és ott van még bent egy illető.
- Áh végre! – mondja. – Üdvözlöm önöket, mi még nem találkoztunk korábban, Daniel Hamilton vagyok, a főmágus. Tian vezetője. Úgy tűnik, hogy én leszek az, aki visszaküldi magukat a 2048-ba. - nocsak nocsak, végre valahára. Egy mágus, aki talán megért engem. Végre valami, amibe kapaszkodni lehet. Tiszteletteljesen meghajolok és üdvözlöm, ahogy kell.
- Nagy megtiszteltetés, hogy megismerhetem Lord Hamilton. - majd lassan kiegyenesedem - Az én nevem Malacus Quai, és a nagy Bayaz inasa voltam valamikor. - majd megvárom, hogy a falény is illendően bemutatkozzon.
- Hova is kell a fuvar pontosan? – kérdezi, én pedig kérdően nézek a falényre.
- Nos, pontosan még én se vagyok tisztában a dolgok jelenlegi állásával, de... - majd Alana-ra nézek - ...esetleg te nem tudod, hogy hova is kéne mennünk?

2076. június 5. péntek – Tian
Résztvevő: Xian Haiku Ken / Faisten és Malacus Quai

Követték a nőt egy vörös hajú humán férfihoz, aki eme hely felügyelője, vagy vezetője. Úgy néz ki mágus lehetett, s a fa lény legnagyobb meglepetésére Malacus rögvest százszázalékos  bizolommal fordult felé, feltehetőleg azért mert ő is mágus volt, vagy kitudja miért. Ha lett volna szemöldöke a lénynek, akkor azt most felhúzná. S kérdőre vonná, miért bízik meg benne, őt megvádolta, akkor a vörös hajú férfit is meglehetne. Hely vezetője, állíthatja ugyan de lehet csak valaki helyére lépett, és a tény nem változtat semmit miszerint benne sem bízhatna. S előfordulhat, hogy mindössze Ken-t a kinézete miatt részesítette bizalmi diszkriminációban. Aminek alapja maga a néhol torz, és félelmet keltő külseje lehet, a félelem pedig a bizalmatlanság melegágya. Ámbár ilyesmi gondolatokkal mit sem törődik a fa lény, nem reagálja le a dolgot. Helyette inkább ő is köszönti a mágust, mellkasa előtt összetett egyenes kezekkel, és egy hajolással.
- A napsütés hozzon neked bőséges termést, Daniel Hamilton, a nevem Xian Haiku Ken falény vagyok, de én csak Ken-nek, vagy neK-nek hívom magam - köszöntötte, szerinte illedelmesen, s igyekezett kellőképp válaszolni kérdésére.
- Azt hiszem tudta ki vagyok, de ha nem az sem baj, a baj viszont az, hogy annyira elbeszélgettem az itteni bölccsel, hogy részletesen nem kérdeztem meg mikorra kellene visszautaznunk az időben - állapította meg egyhangúan, nem adva különösebb energiát a hangsúlyoknak, s ő is a barna bőrű nőre néz, válaszra várva, ha nem tudja mikorra kell visszamenniük, akkor kétezer negyvennyolc január tizedikét mond.