Tian (Ígéret Földje)

Még egy teleportálás után Rachel, Algernon és ha emlékeim nem csalnak akkor Rachel fia érkezik meg a tárggyal együtt, ahogy elnézem jelentősen kisebb a járulékos veszteségük, mint nekünk hiszen a nyál mégsem egy kígyómarás, erre a gondolatra rögtön oldalra nézek és megnézem, hogy van David, szerencsére már csak pihen. Öreg Daniel elkezdi a ládákat kinyitni, figyelemmel kísérem a folyamatot, érdekel hogyan nyílnak ki azok a mágikus dobozok, csak akkor csukom be a szemem és alkarommal takarom el az arcom amikor a nagy fény miatt már fáj a szemem. Mikor kinyitom a kocka már ott lebeg, szép darab, tetszik.
- Ezt már egyszer kérdeztük -válaszolom Davidnek- akkor azt a választ kaptuk, hogy elviszik Afrikába, hogy ott eljárást indítsanak ellene, meg felelősségre vonják azért mert Apokalipszis mészárlást rendezett Afrikában.

Végignézek a csapaton és az előttünk elterülő tömegen.
~ mindenségit, életemben először szükségem lenne a repülésre, mert így hosszútávon nem fogják túl nagy hasznomat venni. lévén közelharci vagyok.
A társaim már el is kezdték visszaverni a támadókat, én pedig egy pillanat alatt felmérem, hogy merre tudnék én is harcolni, anélkül, hogy kamikaze módjára beugranék  tömegbe. kisebb sereg esetén simán megtenném, de azért milliósnál, már nem merem én se megkockáztatni.
Meglátom a nagy dögöket, melyek olyan magasak mint a fal és a több kisebb dög mászik le róluk, egyenesen fel a falon.
~ Szüntessük meg a forrásokat.
Odafutok az első ilyen méretes döghöz, ráugrok a fejére, ha van szeme, akkor pár gyors 15 tonnás karomcsapással kivájom azokat, majd visszaugrom a biztonságot nyújtó kínai nagy falra. Elvégre ha az dög elkezd csapkodni, meg dülöngélni, akkor egy jó kis rodeóba csöppennék, amihez most nincs kedvem. Miközben a lény el van foglalkozva, azzal, hogy nem lát, addig én a felfelé mászó kisebb bogarakat kezdtem el irtani, úgy, hogy a farkamat, mint egy kampót beakasztom a fal egyik kiálló részébe, lelendülök a fal mentés és közben a karmaimmal végighasítom az összes ellenfelet, majd mikor visszalendülök visszamászok a falra.
~ Régi szép, artista idők.
ha viszont a dögnek nem volt szeme, akkor a lágyabb részeit próbálom meg széttépni fején.

Bár senki se meri kimondani, de a helyzet nyilván való volt Daniel számára. Vesztésre álltak, méghozzá a győzelem reménye nélkül. Egyetlen idegen faj képes volt mindegyik nagyobb hatalmat a Földön visszaszorítani 2 hét alatt, és nem kell hozzá sok idő, hogy el is pusztítsanak minden életet a planétán. Hagyományos módon nem győzhetnek ellenük. Azonban itt és most ezen a falon nem is az a cél, hogy elpusztítsák őket, hanem hogy időt nyerjenek generációjuk legokosabb elméinek, hogy kitaláljanak valamit ez ellen a fertő ellen, és hogy a még meg maradt lakosság biztonságos helyekre menekülhessen. E gondolattól vezérelve határozta el magát Daniel hogy olyasmit fog tenni, amit már évek óta nem csinált. Mágiáját ismét pusztításra és az életek kioltására használja.
~ Megpróbálok óvatos lenni, de amennyire tudtok, tartsatok majd távolságot a sárkányoktól.~ Küldte el a mentális üzenetet az égben harcoló társainak, majd kézmozdulatokkal megkezdte a sárkányok megidézését. Elméletileg elég lenne csak erősen koncentrálnia ahhoz, hogy megidézzen egy olyan gömböt ami mindent megfagyaszt ami egy méteres sugarú körben a közelébe kerül, de most a kézjelek segítségével, majd aztán pármásodperccel később a varázs ige kántálásával, 3 ilyen mágikus eszenciát is létre tudott hozni, és mindhármat más-más irányba küldhette. Azért nevezte őket sárkányoknak, mert mivel a levegőt is képesek megfagyasztani, így egy jég csíkot húznak maguk után, és az így kialakult jégszobrok, anno emlékeztették Danielt a Kínai történetekben szereplő sárkányokra. A három sárkányt mind más irányba küldte. Az egyiket az égbe hogy minden repülő förmedvény amelyet megérint, megfagyjon és az alatta levő társait agyon zúzva a mélybe hulljon míg másikat a legközelebbi MiniGodzilla lényhez küldte, hogy azt a lény száján keresztül behatolva belülről fagyassza meg, és a harmadikat pedig az alul lévő lények hordájába küldte. Aki földről nézte vagy csak futólag rápillantott ennek a harmadiknak az útvonalára az nem vehette észre, de aki magasból figyelte meg és már látott hasonlót, annak feltűnhetett, hogy egy mágikus kör rajzolódott ki a sárkány pályájából.

//Amennyiben a 3 túl sok akkor csak az utolsót számítsátok. Sajnálom ha túl messzire mentem de még mindig próbálom belőni hogy kb. hol is lehet a határ egy mester mágusnál //

Milyen rég is volt, hogy elhagytam a birodalmam? Milyen rég nem láttam a régi társaimat? Most pedig egy idegen invázió, mely mindent el akar pusztítani Földön, ennyi kellett hozzá, hogy ismét egy oldalon álljunk. Társak talán...talán ellenségek is, de most össze kell fognunk. Nem fogok össze borulni velük, és lehet nem is nyerhetjük meg ezt a háborút. Annak ellenére ami lettem, maga a halál, még élnek bennem a régi életem emlékképei....talán ezért is vagyok itt részben. A másik hat támadásba lendül, és én sem kések most már tovább. Van aki csatakiáltással száll harcba, van aki néma csendben beleveti magát a harcba. Én a mágiámhoz folyamodok, halkan elsuttogom a szavakat, aminek hatására, a legnagyobb lények fejénél, beteges zöld füst jelenik meg. Tudom, hogy hamar alkalmazkodnak szinte minden fajta támadáshoz, így egyenlőre egy olyan mérget idéztem meg ami összezavarja, lebénítja az izmaikat, így képtelenek leszek mozogni, és agyonnyomják elestükben az apróbb társaikat, és a hátukon közlekedők sem tudnak feljutni a falra. Ha ez meg van tovább folytatom a varázst, egy halott idéző varázslatot eresztek az útjára, ami az eddigi elpusztult lényeket kelti fel a halálukból folyamatosan és a saját társaikra küldöm őket.
Ha időközben feljutnak akkor a kardommal állom az útjukat. Erős vagyok, de itt a hatalmam nem végtelen és talán még nekem is problémát okozna mindent megállítani....a föld vajon túl éli-e vajon ezt a pusztítást....én igen, a halál állandó, vajon ezeknek a lények képesek lennének megölni?

//Hát rem én sem túloztam a mágiával, plussz bele kell rázódnom sztem ebbe a halálisten szerepbe //

Felmászok a bazinagy bogár fejére és egy-egy erőteljes és gyors mancscsapással ki is kaparom annak szemeit, mivel azt a részt nem védte páncél. Már ugranék is le a lényről, de az előbb rodeózni kezd, minthogy én le tudnék róla ugrani. A karmaim a lény be mélyesztem, hogy azokkal tartsam meg magam, azonban az egyik rándulásnál olyan ívben fordult, hogy a karmaim kicsúsztak a sebből és én a fal mellett lezuhantam a lent engem váró bogártömegbe.
A levegőben még sikerült megfordulnom, így nem fejjel lefelé érkeztem a földre, így nem loccsant szét a fejem. A sebeim, töréseim pillanatok alatt begyógyultak, azonban nem sok ideig volt időm pihenni, sőt mondhatni semmi, mert a bogarak akik közel álltak, hozzám, mind felém ugrottak.
~ Ha már itt vagyok, akkor induljon a vadászat.
Azokat akik rám akarták vetni, vagy rám vetették magukat, csak gyors karomcsapásokkal jutalmaztam. Közben persze megpróbáltam felállni, és figyeltem, hogyha valamelyik ott akarna megtámadni, ahol nem kéne, akkor az elől a csapás elől kitérek, majd válaszcsapást mérek az ellenfélre. Ha sikerült minden bogarat leszedni, magamról, és két lábra állni, akkor háttal a fal felé nézve, kezdek el harcolni a felém tartó bogarakkal, melyeket örömmel cincálok cafatokra, közben persze nemcsak arra koncentrálok, hogy az aktuális áldozatot kivégezzem, hanem arra is figyelek, hogy az orvtámadások elől kitérjek. Ha pedig hallom, hogy valaki mögém került, akkor arra lecsapok kegyetlenül, nem hagyom, hogy bárki is hátba támadhasson.
Csak harcolok és védekezem, miközben a hullatömegen mászok felfelé, mert a végén még a magam előtt felgyülemlett hullatorony miatt tudnának sarokba szorítani és az egyáltalán nem hiányzik nekem.

Ahogy harcolok, egyszer csak feltűnik, hogy a bogarakat, már egyre kevésbé fogják a karmaim. Egyre páncélosabbak lettek, gyorsabban is gyógyultak, mint eddig.
~ Ez így nagyon nem lesz jó.
A felfedezés után, megpróbálom már minden csapásomat az eddiginél precízebben végrehajtani, hogy a támadás teljes mértékben halálos legyen. Azonban ez egy idő után már nem sikerült. A végén már csak karomreszelőnek lettek volna jók a bogarak páncéljai.
Ahogy egyre kevésbé öltem meg bárkit is, úgy tudott egyre több bogár egyszerre is megtámadni. Egyre több sebet kaptam, de szerencsére azok gyorsabban gyógyultak be, minthogy komolyabb problémám lett volna belőle. De tudtam, hogy ez hosszútávon nem lesz jó.
~ Valahogy ki kell másznom innen hamar.
Szerencsémre jött is a társam Jason, aki felkapott a sok bogár közül. persze a dögök rögtön ugrottak is utánunk, de én felhúztam a lában meg a farkam, hogy ne kaphassanak el.
Jason megkérdezi, hogy hol tehetne le Jó kérdés, csak válasz nem egyszerű.
- Tegyél le a falra, mivel én nem tudok repülni, már nem sok hasznom veszitek, a karmaim már nem fogják, azokat a nyavalyás bogarakat. Max a felfele mászó dögöket tudom, egy lendületes ütéssel visszaküldeni a fal aljához.
Mondom, majd, ha a srác letesz a falnál így is teszek. A fal széléről nézek lefelé és ha látom, hogy a közelben valahol felefelé másznak a falon  bogarak, akkor azokhoz odafutok, és egy erős tonnás erejű pofonnal visszaküldöm a tömegbe, hogy az esésbe dögöljön bele.