Északi tengerpart

Az északi rész tengerpartja, ahonnan mesés látvány nyílik a Verrazano-Narrow hídra is.

Mindnyájan a teleportáloba lépün, vagyis engem Tina oda támogat, ha támogat. Aztán körbe veszminket egy fény, egy villanás és a következö pillanatban egy tengerparton állunk. Hogy a töbiek hogyan is érzik magukat, azt nem tudom, de azt biztosan érzem, hogy nagyon sz*rul érzem magam, és a le fagyasztás elötti utolso vacsorát rókázomki, már ha az, az. A rókázást követöen sokkal jóbban érzem magam, vagyis érezném magam, ha nem lenne ennyire hideg.
~ De, jó utoljára, Decemberben voltam ennyire megfázva. ~ Gondolom, de nem mondom ki. Jóbban körbe nézve, bár még mindig foltokat látok a tiszta kép helyet, mégis ismerős a hely. A levegőben, még a lehelletem is látszik. Hírtelen, egy újjab villanás, de ez már lila, és csak annyit veszünk észre, hogy már körbe is vettek minket. A páncélzatuk, ismeretle, de még a szimbólum sem mond nekem semmit. Talán csak annyit, hogy nem azok, akiknek a bázsisán, vagy milyén voltunk. A fegyver homályos alakja láttán, fel emelem a kezemet. És ha Tina, még nem tedtemég meg, megbököm, hogy emelje fel a kezét.

Morgok erre a beképzelt pojácára, de nem támadok. Csak azért nem, mert segítenie kell a teleportálásban. A pofámat viszont az arcához tartom és ráköpök egy adag medvenyálat.

- Vigyázz a szádra, Acsargó Kakas! A nácik beszélnek így...

A lányoknak nem válaszolok. Egyelőre nem mondok el semmit. Haszna nem lenne, de lehet, hogy teljesen összeomlanának. Ha erősek, akkor nem, de ezt nem tudhatom. A nagyszájú, öntelt figura beprogramozza a gépet. Kivétel nélkül mindenki elfoglalja a helyét és az időzítő beállítása után el is indulunk. Egy villanás következik és utána nagyon rosszul vagyok. Nem jön ki belőlem, de szerintem ez csak a lupinszervezetemnek köszönhető. Éva nem ilyen szerencsés és mások is hánynak. Én is pocsékul vagyok, ez a teleportálás nagyon kellemetlen volt.
Mikor már össze tudom szedni magam, akkor nézek körül. Ez a New York már jobban néz ki, de még mindig kérdéses, hogy az a felfuvalkodott hólyag hova küldött minket. Hideg van és ezen meglepődöm. Aztán rájövök, hogy el kell felejteni azt, amit eddig gondoltam. Nem előző este történt, amire emlékszem, hanem valószínűleg hónapokkal ezelőtt. A kísérletezéseknek vége és ha a saját világunkba kerültünk, akkor könnyen lehet, hogy itt már tél van. Mérget nem veszek rá, de ha nem sikerült és megint egy másik dimenzióba kerültünk, akkor nagy pácban vagyunk. A hidat látva felismerem New York északi részét. Épp arra készülök, hogy keressek valakit, akit megkérdezhetek vagy legalább egy idő- és dátumkijelző táblát találjak valahol, de megjelenik egy csapat páncélos. Nem olyan jelet viselnek, mint amit a zászlón láttunk. Nem beszélnek, nem kérdeznek, csak fegyvert fognak ránk. Hamar észrevették, hogy megjöttünk. A nagyokos Acsargó Kakas most megmutathatja, mit tud csinálni fenyegetés alatt. Én nem szólok egy szót sem. Ha lőnének valakire, akkor én megpróbálok a becélzott diákkal együtt fedezéket keresni vag ha nincs ilyen, akkor eléugrani és felfogni a lövést. Kivéve ha Acsargó Kakast célozzák. Érte nem kár.

Tony Price:
Nem tudom őszintén, hogy, hogy gondolta ezt azt a szerencsétlen, idejön és leköp? Ezerszer többet érek nála, mint ember, felette állok majdnem minden téren, erre képes ezt meglépni, azok után, hogy gyakorlatilag mindenki nekem köszönheti, hogy egyáltalán hazajuthat? Nagyon furcsa érzés, olyan mintha minden lelassulna körülöttem, még soha nem köptek arcon, főleg nem ilyen módon. Egy pillanatra még érzem a megalázottság érzését de rögtön át is alakul haraggá. Nem is próbálom magam visszafogni, nem is sikerülne, nem is akarom, egyszerűen még nem találkoztam ilyen helyzettel de már tudom mi lesz.
~ Nem, nem félek tőle, képes vagyok magam regenerálni és nem fogom hagyni, hogy bárki így bánjon velem. Nem érdekel, hogy kicsoda, vagy milyen képessége van. Velem egyszerűen nem lehet ilyet tenni.
Én azzal a lendülettel, ahogy hátrébb húzódik és odaszólni a lányoknak, törlöm le egy mozdulattal a nyál nagy részét az arcomról és egy jól begyakorlott küzdősportos rúgással teljes erőből arcon, de inkább orron rúgom a medvét. Ha visszatámadna egyet hátrébb lépek és a másik lábammal szemen próbálom eltalálni, lehetőleg az lábfejem elejével. A jó k.rva anyjával esetleg játszhat, nem velem, azt talán még megengedem. Ha le akar csapni a medvealakjában akkor tegye, de nem fogom hagyni magam. Közben működésbe lép a teleport, és megérkezve nagyon erős rosszullét fog el, mire feleszmélek, addigra már fegyveresek vesznek körül.
~ Ezt már tényleg nem hiszem el. És ráadásul nem a SHIELD jele van rajtuk... pics.ba már!

Bishop:
Az utóbbi időben nagyobb volt a dimenziók közötti mozgás, ezért minden nap a szolgálati idő nagy részében a speciális kommandón kívül én magam is folyamatosan viseltem a páncélzatot, a speciális teleport készülékkel, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy esetleges lassú bemérés vagy észlelés miatt személyeket veszítsünk el. Ennek hála amikor érkezik a riasztás azonnal reakcióképes vagyok.
~ Nagyobb csoport, New York területén, Staten Island-en, lehet egy másik világból érkezett felderítőcsoport is, de korábban eltűnt személyek is visszaérkezhettek. Az érkezés helye alapján valósznűleg nem teljesen véletlen utazásról van szó és a tér nyíltsága miatt nem támadásról, bár Tyrannis eset volt az ellenpélda, amit konkrét támadásnak gondoltam, de teljesen véletlen ugrás volt. Lényegtelen egyelőre.
A kommunikátorom adom ki a parancsot a rohamosztagnak, hogy a visszaszámlálásra teleportáljanak a célterületre. Én is így teszek. Miután megérkezek a célhelyszínre azonnal körülnézek, a homokos tengerparton nincs senki más csak egy csoport fiatal, egyenruhákban, vannak köztük állatias mutánsok is. Azonnal beugrik a kép az eltűnt diákokról, nem láttam a konkrét aktát de a csapat mérete és tulajdonságai alapján nagy valószínűséggel ők azok.
- Arcfelismerést kérek minden fiatalról, a központi adatbázis szerint, szűkítve a kört a Charles Xavier iskola diákjaira -adom ki a parancsot a páncél rendszerein keresztül és várom, hogy a kivetítőkön megjelenek az adatok, majd a kommunikátoron keresztül kezdem kiadni a parancsokat- Collins és White ügynök biztosítsák a terepet, nem akarok váratlan meglepetéseket, ne a személyekre koncentráljanak, csak a környezetre. Lawrance ügynök, azonnal szkennelje le az érkezetteket, a páncélja érzékelőivel, mire kiadom az összes parancsot kérem az eredményeket, remélem valóban emberekkel van dolgunk. A többiek ellenőrizzék, hogy nincs-e náluk fegyver, ha nem mutatnak ellenállást ne érjenek hozzájuk. McMilan ügynök, a központból kérjen repülőautókat, amikkel bevihetjük őket a központba.
Ezután már csak a keresés eredményét várom meg és ha beigazolódik a feltételezésem azonnal értesítem Víziót és kérem, hogy tájékoztassa a megfelelő személyeket. Ezek után veszem le a sisakot és mondom el hangosan a szabvány szövegem.
- Maradjanak ott ahol vannak, a kezeiket tegyék látható helyre! Minden fegyvert vagy annak használható tárgyat tegyék le maguk elé a földre, ha rendelkeznek különleges képességekkel, tartózkodjanak a használatától. Én Riez százados vagyok, az alternatív világokat figyelő szervezet parancsnoka. Önök egy másik világba érkeztek. Ha tudják azonnal igazolják a személyazonosságukat!
Nem akarok nagyon ráijeszteni, még majdnem gyerekek, de azért erőteljes és határozott a hangom.

// Letelt a 6 kör Peter visszaváltozik emberré és ha Nefi engedélyezi a teleportáció utáni rosszullétre, már ő is kezd magához térni, ha nem akkor csak emberként lóg továbbra is Terry vállán.//
előzmény itt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2003p175-bazis-ismeretlen-helyen#36440
A teleporthoz húzom Évát magam után és egy villanás és mind el is teleportálódunk. Az út végén olyan hányinger tör rám amitől szinte rögtön kidobom a rókabőrt, látom Éva gyomra se bírta túl jól az utazást.
~ Én ha lehet nem teleportálok soha többet. Elég egyszer rókázni tőle.
Mire észbe kapok egy újabb villanás jön és egy csapat fegyveres vesz minket körbe.
~ Ez aztán a gyors reakció.
Az egyik férfi felszólít minket, hogy emeljük fel a kezünket, én nem ellenkezek, elvégre mi mást is tehetnénk.
A férfi kéri, hogy igazoljuk magunk. Én kissé félve de megszólalok.
- Egyikünknél sincsen irat, elraboltak minket és csak most sikerült elteleportálódnunk abból a rémálomból, remélhetőleg a saját dimenziónkba.
Mondom, bár a hangom néhol elcsuklik, elvégre ezek mégiscsak fegyveres katonák, akiken  szimbólumot nem is ismerem fel.