Északi Atlanti-Óceán

Észak Amerika és Európa között fekvő végtelenek tűnő sós vízzel teli meder.

Miután felszálltunk a helikopterre, Ben iszogatni kezdte a kávéját, én pedig a további információra vártam – helyesen, mert hamarosan megjelent Shan a képernyőkön, és magyarázni kezdett.
- Elég valószínűtlen, hogy természeti jelenség lenne. Megpróbálták visszafejteni a földmozgások forrását? Azt mondta, a szeizmikus jelzők nem mutatnak semmit, ezt értsem úgy, hogy műszerekkel nem mérhető? Kérem pontosítson, mert ez akkora hülyeség, hogy egyelőre nem tudom elképzelni hogyan működhet. Mozog a föld, de nem tudjuk kimutatni? Ennyire nem lehetünk hülyék. Milyen a kapcsolatunk a laborral? A tudósok hol vannak, és mivel próbálják visszatartani a nyomást, illetve a vizet? Hogyan készülnek leereszteni minket? Tényekre van szükségem, hogy gondolkodhassak, nem pedig információmorzsákra. Miért olyan veszélyes a helyzet, hogy egyszerű mentőcsapat nem mehet, hanem egyből ránk van szükség? Valaminek lennie kell a háttérben, amit nem mondtak el. Az emberek nem hülyék, van katasztrófavédelem meg ilyenek, mi túl nagyágyúk vagyunk egyszerű kimentésre. Folytassam, vagy előbb megkapom a válaszaim? – veszek levegőt végül, és Shanra nézek a monitoron keresztül. Elég nyers voltam, de kevés az időnk, és nem akarom formaságokra pazarolni.

//Sue Storm//

Szinte nem is veszem észre hogy felérnek a fiúk egészen elgondolkodva vagy bambulva nézek magam elé,Akkor ébredek föl amikor az egyik ügynök szól hogy ideje felszállni már ugrok is a helikopterben, Épp az járt a fejeben hogy nem kaptunk valami részletes felvilágosítást, ekkor már meg is jelenik újra Shan és folytatja. Ezt sem mondanám valami infó tömkelegnek, el is húzom a szám, lehet erre bármit mondani, van pár érdekes tény. Reed már fel is szólal, a nagy igazság érzete nem hagyja nyugodni, még ha igaza is van, kellemesebb hangnemben is elmondhatta volna, megértem hogy sietünk de ennyi belefér. Belegondolva neki úgy is elnézik, a világ legokosabb embere, csúnya lenne a "köznép" ugrálna neki. Gondolkodtam hogy megbököm könyékkel vagy valami, így szoktam Johnny-val is ha nagyra nyílik a szája de itt most nem teszem vagy tehetném, Reedet mégsem vehetem egy kalap alá az öcsémmel. Csak hátradőlök és figyelek, de közben kifelé is bámészkodok, beleszólni nem tudnék és őszintén szólva kedvem sincs hozzá, hagyom ezt a nagyokra.

//Akkor Z-vel és Ratennel történt egyeztetés után én veszem át a Lény szerepét. Remélem senkit sem zavar. //

- Az alvás a gyengéknek való. - morgok Reed-re csak úgy az orrom alatt. A kávét természetesen elveszem és miután meggyőződtem, hogy iható, biccentek egyet Nyúlánknak köszönetképpen. Beszállok a helikopterbe, ahol kapunk még információ morzsákat. A fejemben még mindig a párok és drill forognak, így nagyon nem fogok fel semmit sem. Valami bázis meg valami föld támadja. Nem mintha rám lenne bízva a dolgok megfejtése, mi másért tartanánk rezidens Okostojásunkat? Ezenfelül kétlem, hogy a víznyomás nagyon érdekelne engem. Ezen eszme futtatás után hátradőlök nyugisan kávézgatva és élvezem az utat. Közben Reed megmutatja, hogy igen, még mindig ő a legnagyobb seggfej a környéken és igen, ezért tisztelned kell őt, mert tudós meg minden és igen folyamatosan bizonyítania kell felsőbbrendűségét, mert különben elfelejtenénk. Bólintok erre az igencsak pontos megfogalmazásra és nézem tovább a gyönyörű tengert. Hm. Mélytengeri mentőakció. Johnny imádni fogja.  

// Én leszek a Fáklya. Tűz be!!! //

Nagyon jól kezdődik ez a nap. Reggel a nagyokos adja nekem az észt, most meg mentőakcióba is részt kell vennünk. Legalább a tesóm mellém ált volna, de sajna látszik, hogy bukik Mr. Tökfejre. Nem sok időm volt elkészülni, így csak az alapvető higiéniai dolgok mellőzésével tudtam elérni a gépet. Na jó, vécézés után mostam kezet, de fogat már nem tudtam mosni.
Mire felérek a sejtésem beigazolódott: én vagyok az utolsó. Mindenki a gépben vár engem és eléggé morcosan néznek, hogy elkéstem. Miután felszállunk, csak Reed teszi az agyát, mint mindig, mi pornép pedig hallgassunk, mert úgy se értünk hozzá. Nem is bánom, még túl korán van nekem hogy okoskodjak ezért én is csak a kilátásban gyönyörködöm.
Lassan eljut a tudatomig, hogy elhagytuk a szárazföldet és a tenger felett repülünk. Miért is megyünk? Ja, megvan. Valami mentőakció valamilyen bunkerben. De hol van? Csak nem a tenger alatt?
- Skacok! Én oda le nem megyek. Az kizárt. Inkább csak repkedek a felszín felett. Ugye tudjátok a tűz és a víz nem a legjobb barátok? És arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha zárt térből kiégetném a levegőt? – teszem fel a kérdést eléggé hangosan, hogy halják nagyon nincs ínyemre lemenni oda, de már előre félek a válaszuktól.

A nő elmosolyodik.
- ha olyan egyszerű lenne a dolog, hogy megtaláljuk a földmozgás forrását és intézkedünk nem kellene maga és a csoda csapat, Richards. Bármi is ez szuper-esemény ezért hívtam be a legnagyobb agyunkat és az izmát. A kommunikátorok működnek, de az adás néha hibás. A felszínen van egy műsziget ott landolunk éppen, onnan egy hiperlift viszi le magukat. Ám ha még ez is kevés lenne érkezésük alatt kaptuk a hírt, hogy az egyik szekcióban a padló elkezdett hevülni és olvadni. Ez már tényleg a maguk szakterületévé teszi.
A monitor kikapcsol. Az ajtók kitárulnak a katonák fogadják a csapatot és vezetik őket a lifthez.
- Sajnálom, hogy nincs időnk rendesen átvenni a küldetést, de tessék új kommunikátorok, fejenként egy ezzel elérnek minket, mivel a vízalattiak meghibásodtak és egy perce nem kapunk információt lentről.
A liftba belépve bekapcsolják a kommunikátorokat, amikkel hallják egymást és tudnak csakis egymás között kiszemelt személynek üzenni. A lift ajtói bezárulnak és a gép megindul lefelé. Furcsa mód mikor a lift megindul a nyomás kiegyenlítők jelzik a változást és átalakítást miközben a gép vissza számolja azt a három percet ameddig a lift leér. A furcsaság a zene, ami kíséri az utazást:

Sejthető volt hogy ez lesz a nő válasza, normálisnak hangzik a dolog de amikor az olvadó padlóról beszél, talán tényleg nem az de ezt csak ott tudjuk majd igazán eldönteni. Már látom a mesterséges kis szigetet ahol landolunk majd, ahogy megérkezünk a katonák le is szednek a gépről, köszi ment volna egyedül is de úgy teszek mint aki hálás és villantok egy kedves mosolyt. Meg is kapjuk a kommunikátorokat, rakom is a helyére, kivárom míg közlik a szükséges infókat majd futás a lifthez. Beszállunk, igazából átfutott a fejemen hogy a lift elszabadul és zuhanunk a mélybe de ebben az esetben alkalmazhatom az erőterem, na ez tényleg áldás egy képesség, főleg ilyenkor. Nézem a visszaszámlálót, én is számolok vele magamban, szinte a szívverésem is felvette a számok változásának ritmusát közben érzem hogy valami nem okés. Kizökkenve a nagy koncentrálásból feltűnik ez a totál ideillő aláfestőzene, igen ez zavart annyira ahogy betolakodott halkan a fejembe, karba fonom a kezem és csak mosolygok rajta, érdekes fickó lehetett aki kitalálta ezt ide.

- Ha olyan nehéz lett a szeizmikus földmozgások feltérképezése, hogy már én kellek hozzá, akkor már előre sajnálom a jövő nemzedékét, és félek túl sok munkám lesz mostantól. - mosolyogtam még egyszer a kamerára, majd a többiekre néztem.
- Nos, úgy tűnik mától bárhol hevül a padló, megyünk, úgyhogy Johhny, te mátolne nagyon virgonckodj, Sue, mi meg félek be kell szereznünk tűzoltóruhát. Amúgy meg nem lesz baj ott lent, csak maradj emberi. - mondtam vigyorogva, és kiléptem a helikopterből, intve a katonáknak, hogy nyugalom, megjöttünk. Közben kapunk pár kacatot, amiket kommunikátoroknak csúfolnak, és háztartási szemétből jobbat raknék össze. Mindegy, elfogadom, és már csak a liftben állok meg. Ahogy az elindul lefelé, felcsendül egy ismerős dalocska, mire nevetnem kell.
- Amúgy van egy érdekes teóriám. Elméletileg, ha lezuhanna a lift, a zuhanást mind túlélnénk, viszont a hirtelen nyomásváltozás akár meg is ölhetne minket - Fabeszla, neked van véred? Persze nem akarom most tesztelni hogy mennyire vagyunk érzékenyek a gyors ereszkedésre jelenlegi állapotunkban, mert akkor még ha túl is élnénk, kényelmetlen lenne a visszaút, csak úgy eszembe jutott. - osztom meg a többiekkel nagy jókedvemben az egyik gondolatom. A másik az, hogy mindig is akartam egy saját cápát. Nem tudom miért, de az azért ritkán van az embereknek.[/color]

A lift lassan leér és az ajtók kitárulnak. Egy idősebb férfi fogadja őket.
- Doktor Richards, hölgyem, uraim. A nevem Murphy Kapitány, üdvözlöm önöket.

Köszönti őket és már mutatja az irányt.
- Egyszer már találkoztunk pár éve, ön tartott egy szemináriumot a tengeralatti energiaforrások alkalmazásáról, állítólag egy egyetemi c-tárgyra írta, de az előadás közepébe belekerültek parti képei és elkezdett magyarázni a dubstep pozitív hatásairól. Érdekes volt...
Mondja kicsit bizonytalanul a férfi és vezeti őket tovább. A teremből ténylegesen hőárad és már kívülről hűtik jeges vízzel. A falak így is vörösen izzanak.
- Mélytengeri fúrásokat és robbantásokat teszteltünk. A hely teljesen kihalt. Semmiféle életnyomát nem találtuk, alattunk elvileg egy lávafolyamnak kéne lennie, de ez az érdekes. Nincsen. A hő stimmel a kövezet is hasonló, de maga az láva nincs ott. Sőt, oxigén is felszabadult lentről. Majd mikor sikerült elég lyukat gyártanunk, hogy lenézhessünk a padló megremegett, de nem volt földmozgás, a falakat valami nyomja, de nem láttunk kint semmit és... mert ez nem elég, itt elkezdett forrósodni a föld. ha nem lennék tengerbiológus és értelmes ember azt mondanám, hogy valami felakar jönni.
Ekkor a falból egy kar nyúl át az olvadó fémen. Egy vastag, izmos férfi kar, mintha a tűzforró olvadt acél ötvözet nem lenne több, mint valami rágó úgy nyúl át rajta a kar szép lassan. Murphy lebénul.
- Oké... ez új.

Még ki sem szálltunk a helikopterből de mint egy igazi jó csapat már megy a vérszívás, csak sóhajtok és Reed előbbi tanácsára a tűzoltóruhát és a többit illetően csak mosolyogva megforgatom a szemem és időm sincs hátra nézni és reagálni valamit már vesznek is ki a gépből.
A liftben úgy néz ki mindenki élvezi a zenét és nem csak az én fejemben fordult meg a zuhanás lehetősége, sőt Reed szépen le is vezeti milyen lenne a kimenetele, a zuhanást túl élnénk de a nyomás megölne úgyhogy mindegy, örülök a pozitivitásának és fordítom is a fejem felé, pislogva párat roppant kedvesen.
-Igazán biztató, köszi hogy kiegészítetted a gondolataim csak kár hogy nem megnyugtató módon!
Fordulok is vissza és csak vakarom a tarkóm a számokat nézve, egy örökké valóság mire leérünk komolyan, azért örülök hogy a csapatunk sziklájának annyi az össze gondja hogy le ne maradjon a meccsről, végülis ő sérült köztünk legkevésbé. Ahogy nyílik a lift ajtó már repülök is ki belőle hirtelen léptekkel, majd a fogadó személyünk előtt megállok, letörölve a liften arcomon kavargó negatív érzéseket. Egy idősebb férfi volt az aki be is mutatkozott, minket gondolom ismer , amúgy is oldalra lépek utat adva a csapatunk agyának, mert gondolom most az állapotokról kapunk egy újabb beszámolót ami főleg neki érdekes.
A beszámoló elmarad, már fordulunk is irányba és indulunk, karba font kézzel haladok a fiúk mögött és bámészkodok, izzó falak amiket hűteni próbálnak, érezni lehet a hőt is, nem valami kellemes. Hallgatom a rövid jelentést amit egy a falon átnyúló karszerű képződmény felbukkanása szakít meg, tudtam én hogy hátul kell haladni, kissé sokkol a látvány és majd elejtem az államat, de úgy néz ki nem csak engem lep meg a látvány, most reflexből kezdenék szaladni az ellenkező irányba, de ha a fiúk nem mozdulnak csak pár lépést teszek hátrébb magam mellé engedve a karjaim.

~ Mr. Fantastic, amatőr pornószínész és bűvész... izé, tudós~

Miközben magyarázok a liftben, látom, hogy Sue is hasonlóra gondolt, és nem sikerült megnyugtassam. Megvillantok egy mosolyt, és megcsóválom a fejem - nem teszem hozzá, hogy a tenger alatt megfulladni, vagy a láva miatt elégni, esetleg megfőni a szép lassan forrósodó talajon mind rosszabb, mintha egy pillanat alatt kilökődnének a szemgolyóink az arcszerkezetünkből, szétrobbanna a tüdőnk, a szívünk, és a legtöbb belsőségünk, és hirtelen meghalnánk, mielőtt felfoghatnánk az egészet. Ahogy kinyílik a lift, egy idősebb férfi fogad minket, és egyből elárulja, hogy maradandó hatást gyakoroltam rá egyszer, a tudtom nélkül. Hát, én már csak ilyen vagyok.
- Örülök, ha felkeltettem az érdeklődését. A lényeg, hogy legyünk nyitottak a világra. - magyarázom, miközben elfojtok egy ásítást. Aludnom kellett volna a helikopterben. Mikor a férfi végez, Ben már jön is az elméleteivel, atlantiszi lények, meg repülő autók. Neki se tesz jót, ha nem alszik. Mielőtt elkezdhetném az elméleteimet, egy kar jelenik meg, ami láthatóan meglepi Murphy-t is. Hát még engem! A legszebb, ahogy az acélötvözetet szinte ellenállás nélkül nyújtja, és formázza, miközben átnyúl rajta. Nem elég, hogy nem érdekli a hő, még erős is a barma.
- Ben... - kezdeném, mert tudom mire gondol, de késő, megindul a kar felé. Na, most kezdődnek a problémák.
- Bármit is csinálsz, ne felénk húzd! - mondom neki, mert nem tudom ki hogy van vele, de engem nem győzött meg a fickó arról, hogy be akarnám jelölni facebookon. Megkérdezném Murphytől, hogy mit gondol, de felesleges - elég nyilvánvaló, hogy idelent senki sem tudja, hogy mi történik, és a diplomájuk helyett csak a faszukat markolásszák a tudósok. Hát, én viszont mindig is szerettem kísérletezni, és felkeltette az érdeklődésem a fickó is.
- Emlékszik mit mondott, Murphy? "Mintha valami fel akarna jönni." Szerintem sikerült neki.

Lény belép mindenki elé. Megragadja a kart majd elkezdi tolni, de hasonló erejű lökést érez a másik oldalról. Kicsit fűstől a kőzetes bőre, de kibírja még a forró fémet is. Fáj, de elviselhető. Mikor Lény taktikát vált átrántja a fémen a rejtélyes támadót. Az hatalmasat repül az égben majd behorpasztva a padlót landol. Testéről még pár helyen folyik le a vöröses acél, ahogy felemelkedik.

- Erős vagy azt megadom neked, sőt kinézeted alapján akár még fivérem is lehetnél.
A lény kb egy méretben van Bennel. Hasonlóan izmos, bőre vöröses lávakőszerű anyagból áll. Teste természetes módon forró, a hőhullámok körülötte kavarják is a levegőt. Hangja mély, dübörgő mégis kőszerű ropogással teli.
- De nem számít a hatalmad, állj el Kolto útjából, hadd végezzek ezekkel az átkos felszínlakókkal, vagy pusztulj velük.

Kolto megvetően pillant végig az embereken Grimm szavai után.
- Ezek a lények olyanok, mint a kagylók. Kemény váz alá rejtik törékeny undorító kis rózsaszín testüket. A birodalmunkba fúrtak. Megtámadtak minket!
Mindenkit elkezd fojtogatni a hőség. A padló is melegedni kezdett. Páran menekülni próbálnak, de az ajtó a melegtől károsodott és nem nyílik ki.
- Nincs miről beszélnünk! Feláldozunk titeket a többi puha bőrűvel, hogy az isteneink megnyugtassák az örök lávafolyamot!
Ezzel a vörös kőszörny neki ront Lénynek és egy hatalmas bal horgot próbál neki bevinni.

~Sue S.~



Ahogy én hátra felé húzódtam Ben bátran ment előre hogy kezelésbe vegye a ránk törő szörnyet, ahogy láttam vissza akarta tuszkolni a falba, de végül csak meggondolta magát, talán azért mert Reed felhívta a figyelmét hogy ne felénk rántsa és már csak azért is vagy mert egyszerűen nem volt más lehetőség.  Amikor a lény felkel egészen olyan mint a mi lényünk, legalábbis termetre és formára elég hasonló csak az anyag más és mint később kiderül a hang és az emberekhez való hozzá állás is. Érzem ahogy kezd egyre melegebb lenni megint a folyosón, biztos a lávatestű lény, nem csoda hogy lazán megnyújtotta az acél falat, jó távra vagyok tőle de megmaradni  itt is komoly kihívás. Nos az előbb említett kísérletek még se voltak olyan jók mivel magunkra haragítottunk egy hmm nép csoportot vagy fajt, nem tudom de úgy néz ki diplomáciai úton hasonszőrű barátunk se jut vele egyezségre. Végül valami istenekről beszél , külön nép, külön kultúra de az áldozás közös, hát persze, minden istennek kell áldozat akár milyen kedves és jó az emberekhez hát persze. Miután a rövid monológját a leendő sorsunkról elmondta már támad is, közben egyre inkább nőtt és nő is a hőmérséklet, még a padló is olvad, minden amihez hozzá ér. Azon gondolkodtam vajon az erőpajzsom elég erős ahhoz hogy megtartsa a lávalényt és még a kibocsájtott melegét is? Próba szerencse, nem veszítek semmit azzal ha legalább próbálkozok, így egy buborék pajzsot igyekszek felhúzni az erőszakos vendég köré, ezzel leállítva, talán így még az egyezségre is vevő lesz mint egyetlen lehetőség

~Továbbra is a Gumiember. ~

Egy kicsit hagyom a két sziklát, nem mindennapos dolog az ilyen, és szívesen megfigyelném ahogy társalognak. Egész komoly, hogy az egyik hülyébb mint a másik. Mikor a látszólag butábbik, vagyis nem Ben hasonlít minket kagylókhoz, furán nézek rá.
- Tehát a franciák kannibálok? - kérdezek vissza, de már érzem, ahogy változik a hőmérséklet. Nem viccelt a tag, tényleg meg akar minket főzni, úgyhogy úgy döntök segítek neki.
- Rosszul csinálod! A kagylót vízben kell főzni, különben megég a széle, a belseje pedig teljesen gumis és ehetetlen lesz. - na, már megint gyorsabban jár a szám, mint ahogy végiggondolnám a dolgot. Mármint nem azért, mert lassan gondolkodnék, hanem előbb jutott eszembe három kagylós ételrecept, a biológia felépítésük és átlagos életciklusuk, meg néhány emlék ami kagylóevéshez fűződik, és csak ez után az, hogy egy víz alatti létesítményben vagyunk, az egyetlen dolog ami életben tart minket az a körülöttünk futó falrendszer, én pedig egy alacsony árkategóriás Bennek magyarázom, hogy jobb lenne ha vízbe tenne minket. Reed, aludnod kéne. Na mindegy, szerencsére a tag Bennel van elfoglalva, úgyhogy én más problémán dolgozhatok - aminek a "Vajon mikor jönnek rá a társaim hogy ezekből több is van, és hogyan akarjuk mindet megfékezni" projectnevet adtam.

Murphy válaszolni próbál, de akaratlanul is a földre esik aléltan. Ahogy a többi tag is, csak a négyes bírja. Ben ellenfelét egy láthatatlan gömb zárja be és lebegteti a föld felé. Az ütés hatalmas még Sue is megremeg tőle. Kolto üvöltve nézi és nem érti mi gátolja az erejét.
- Átkozott boszorkányság!
Üvölti majd elkezdi sorozni a buborékot belülről, de a láthatatlan falak kitartanak. Ekkor a padló higanyként folyik szét és karok nyúlnak fel, amik lerántják Johnyt. A padlóból egyre több ilyen lávaember mászik ki és a csapat kezd teljesen eszméletét veszteni az őrült melegtől. Sue nem bírja tartani a falakat és mind a földre esnek. Reed és Sue elájulnak, de Lény még bírja, próbál fel kelni, de Kolto ridegen leüti.

A csapat pillanatokkal később ébred. Vöröses kőzetekbe zárva, miközben egy teljes lávanép civilizációt látnak. A tudósokat egy áldozó oltárhoz sorakoztatják fel és köztük van Johny is. Mind eszméletlenek és hátul sziklába összeszorított bilincsben vannak. Pár kék bőrű atlantiszi is van ott. A többi rab pedig mellettük van kőbe zárva. A lávaemberek primitív szinte kőkorszaki szinten vannak. Bunkósbotokkal és lándzsákkal, torz kősátrakkal. Az oltár viszont fejlett szárnyas démon van az áldozó asztal előtt, amiről éppen lerángatnak egy leszúrt laborost. Kolto megáll Lény mellett.
- Cha'sa'dra nagy hatalmat add majd nekünk amiért végzünk veletek és a vízi barátaitokkal, akik ránk támadtak.
- Nem...
Súgja az egyik kőbe zárt férfi.
- Mi nem, felszíni korcs?
Emeli fel a fekete hajánál fogva a férfit Kolto, hogy a szemébe nézzen.
- Nem vagyunk a barátaik, nem támadtunk rátok, mert akkor már nem élnétek és még valami...
- Mi lenne az halfattyú?
A férfi elmosolyodik majd kitör a sziklafogásából.
- Imperius Rex!

Üvölti felrepülve elkapja Kolto torkát majd lényhez vágja, hogy a teste kiszabadítsa a kőembert. Utána neki repül az őrnek, aki az aranyszigonyát fogja elveszi tőle röptében és a falba szúrja, amitől végre hűsítő óceán víz árad be és mindenki tudata kitisztul. Az atlantisziak pedig eltörik a béklyóikat, de Fáklya még mindig eszméletlen. Az őrök elkezdik az oltárhoz rángatni ahol a sámánjuk fogadja.

-Sue S.-

Minket kivéve mindenki padlót fog, amitől pánikszerűen gömbbe zárom az ellenfelünk, megfogva egy ütést ami el is ér hozzám de tartom tovább lebegtetve a dühös lényt. Számítottam rá hogy miután felfedezi a burkot minél hamarabb próbál szabadulni, barbár módszerekkel, el is kezdi ütni vágni a falakat de ez most nem ért felkészületlen így képes vagyok megtartani a buborékot kérdéses ideig. a padlóból sok kéz kezd kinyúlni, horrorba illő jelenet, számíthattunk volna erre hisz az előbb a láva lény valami kolóniáról beszélt. Embertelen szintre emelkedik a hőség ahogy a többi lény tör felfelé, már gondolkodni sem tudok, csoda hogy eddig tartottam a burkot. Az utolsó emlék hogy az öcsémet lerántják ami szinte teljesen kizökkentett nem sokára pedig a kép folyik el és elengedem a burkot és elvesztem az eszméletem.

Lassan magamhoz térek és pislogok párat hogy tisztuljon a kép, kicsit korlátozott a morgás úgyhogy csak megrázom a fejem és fújok egyet hogy a szőke tincseim kimásszanak az arcomból. Elsőre az tűnik fel hogy elég primitív néppel állunk szemben, egyszerűek a fegyvereik és az épületeik is, de egy valami ki lóg, az oltár, kidolgozottabb, főleg a szobor,gondolom ő az istenségük akinek már áldoztak is egyet a sorainkból, kicsit rosszul is leszek a látványtól főleg amikor kiszúrom az eszméletlen testvérem az áldozandók sorai közt, eszméletlenül.
-Johnny!
Egy kiáltás még megy, de nem egy filmben vagyunk ahol a védelmező testvér kitör a szikla fogságából így csak a tervezés marad, minél tovább húzzuk az időt annál több embert végeznek ki és ahogy látom nem csak emberek vannak a sorban. Valami szikla törésének a hangjára figyelek fel, ekkor veszem észre a férfit aki kiszabadult és ezzel együtt Ben-t is kiszabadította. Majd enyhülni kezd a nagy hőség ahogy áramlik be a víz ami jó, de ha a hely megtelik fulladunk. A csapat Lényére számíthatunk hogy ki ment minket is a fogságból, ez közben az öcsémet vonszolják az oltárhoz kivégzésre, azzal próbálom a szabadulásig lassítani a folyamatot hogy megpróbálom ellökni a cipelő őröket és a kivégzést vezető sámánjukat az oltárról.

Semmi replika a szellemes megjegyzéseimre, csak az a brutális, barbár erőszak... Sóhajtva hagyom a társaimnak, hogy tegyenek vele amit akarnak, amikor látom, hogy Murphy ájultan kerül a földre. valamivel nem számoltam? Képtelenség. Nagyon meleg van, az igaz, és akár gázok is bejuthatnak a férfival együtt. Lehet, hogy fogy az oxigén? Eközben megérkeznek a lávaemberek - ja tényleg, elfelejtettem szólni a többieknek, hogy ezekkel kellene foglalkozni. A melegre fogom, és talán életemben először választom az édes tudatlanságot - inkább elájulok.

Amikor felébredek, egy teljes civilizáció bontakozik ki a szemem előtt, mindannyian lávalények, mi pedig valamilyen sziklákhoz vagyunk fogatva. Attól nem félek, hogy ez sokáig fogva tart minket, inkább próbálom felmérni a helyzetet. A tudósokat, és Johnnyt úgy tűnik feláldozni készülnek, aminek nem örülök. Erőszakos, barbár népség, nem csak a szertartás, de az épületeik és fegyvereik is erre utalnak. Megcsóválom a fejem, meg se próbálok beszélni a fejükkel, az ilyenekkel felesleges lenne. Előbb feléjük kell kerekednünk, addig nem hallgatnának meg minket. Az egyik rabtársunkkal kezdenek beszélni, aki végül elkiáltja magát, ami alapján már be is azonosítható. Tehát Atlantisz, azok jók és erősek, nem lesz baj a feléjük kerekedéssel. Próbálom változtatni a karomat, hogy kiszabaduljak a fogságból mielőtt még Ben lépne oda hozzám - nagy fiú vagyok, köszönöm, ki tudok szabadulni egyedül is. Miközben Ben rájuk támad, én próbálok felvenni egy megfelelő pozíciót, amiből majd beszélhetek, amikor vége az erőszakos csihi-puhinak, ami még mindig nem az én műfajom, illetve próbálok minél többet megtudni a lények kultúrájából. Próbálom elkerülni a harcosokat, és megfigyelni mindent amit lehet, főleg az oltár érdekelne, de gondolom ahhoz nem sok esélyem lenne eljutni harc nélkül, így inkább az épületek, és tárgyak felé fordítom a tekintetem.

Lény kitöri Suet és Reed vékonysággal egyszerűen kilép a kövekből. Grimm rohan előre és miután a sámánhoz vágott egy barbárt, aki hanyagul félre lépett és ősi nyelven mondott rá valamit Kolto egy bunkó formájú sziklával indul meg felé.
- Gyere hamis fivér!
Reed a magasba emelkedik és látja, hogy a falusiak primitív parittyákkal és katapultokkal céloznak rájuk. Az első sorozat nagy része Reedet éri, akiről műanyagteste miatt lepattantak a lövések. Sue felé is repül pár kő, de Namor felkapja a levegőbe és a sámán felé repül vele.
- Nyugodj meg szépség, Namor Király biztos kezei közt vagy.
Mondja a férfi büszkén. Az atlantisziak és az emberek közben vállvetve küzdenek a lilás sziklanéppel.

~Sue S.~

Már türelmetlenül kapkodom a tekintetem, mire Ben ide ér, a kiszabadítást gyorsan megoldja és ahogy módom akad rá már ugrok is kis s szikla fogságából.
-Köszi Ben!
Vetem oda gyorsan de már futok is az oltár felé hogy az öcsémet szabadítsam az erőmmel lökdösöm el az utamba állókat. Hirtelen azért megzavar és le is fékeztem amikor elszáll mellettem egy láva ember de eszembe jutottak a többiek és haladtam is tovább. Az baj hogy nem találták el a sámánt remélem azért az én erőmnek nem ellenáll, úgyhogy futás közben próbálom ellökni az erőmmel a vonszoló őröket és a sámánt, amikor valaki felkapott. Kellett pár másodperc mire ténylegesen felfogtam mi történt, valószínűleg a repkedő kövektől védett meg amikre egyáltalán nem figyeltem mert az öcsémre fókuszáltam. A fickó meg is szólalt, amire felnézek és akkor ismerem fel, a lázongó tag aki mondhatni megmentett minket egyben Atlantisz királya...nem mondom hogy leesett az állam de azért pislogotam a meglepettségtől így mondani se nagyon mondtam semmit csak halványan mosolyogtam. Ja igen, Johnny, jut eszembe közben az eredeti cél, nézem még is merre tartunk, az oltár felé, tökéletes. Úgy döntöttem végül okosabb lesz a tesóm kiemelni onnan és biztonságos helyre tenni, már ha itt van olyan, amíg magához nem tér. Ha az öcskös biztonságban, leszálltunk és letesz megköszönöm a mentést, ezután ha módomban áll láthatatlanná válva megnézem magamnak közelebbről azt az oltárt.