The Blue Angel étterem

Philippe Lerois épp varázsigéket mondogatott, amikor csengettek. A sofőr volt az. A vámpír ajtót nyitott neki és meghallgatta. Felvonta a szemöldökét a rövid összefoglalásra és összegezte a fejében a hallottakat. Tehát a fickónak az apján keresztül valószínűleg elég sok mindenhez van hozzáférése és kapcsolata. A vámpírokra tett megjegyzése talán a szülei halála miatt lehetett és a rejtélyes ügy miatt, amiről nem sok minden derült ki. A végén felvonta a szemöldökét és így szólt a sofőrhöz:
- Ennél többet vártam. Tudjon meg mindent arról a rejtélyes ügyről is és a fickó minden mozdulatáról. Hova jár bevásárolni, szórakozni, kivel randevúzik. A Társaságnál biztosan többet tudnak segíteni. Gondolom, nem kell mondanom, hogy a lehető legnagyobb titoktartással és körültekintéssel járjon el. Knightnak nem szabad megneszelnie, hogy nyomoznak utána. Holnap estére kérem az anyagokat és nem szóban, hanem kinyomtatva, papíron.
Ezután megköszönte a sofőr munkáját és elengedte, hogy pihenni mehessen. Hűséges és megbízható ember volt és mindig teljesítette, amit a vallon kért. Remélte, hogy most is így lesz és megtud még valamit. Kngiht Sanders után nyomozott, mert felbérelték, a Szürke Eminenciás pedig Knight után, mert szükségét látta. Bízott benne, hogy a magánnyomozó megtalálja Jakobot illetve hogy utána meg tudnak majd állapodni és nem kell eltennie láb alól. Ha tényleg megtalálja az öreget, akkor illene életben hagyni. Ha nem veszélyes.

Philippe az elmúlt néhány hétben újra megismerkedett az emberi léttel. Szinte minden nap megnézte a napfelkeltét. Első nap még órákig ott ücsörgött a tetőn és süttette magát. Élvezte, hogy az éltető fény már nem a halálos veszélyt jelenti neki. Az életmódja is szépen lassan kezdett átalakulni. Az állandó éjszakázást apránként kezdte átfordítani úgy, hogy nappal is kijárkált időnként. Nem vitte túlzásba, nem akart egyik napról a másikra felrúgni mindent, amit amúgy megszokott. A Társaságtól kikerült, de úgy váltak el, ahogy üzletemberek szoktak - nem összetartozva, de a további sikeres együttműködés reményében. Tudta, hogy oda állnak, ahol haszon van és ő is így akart tenni, csak már nem vámpírként, hanem emberként. Élvezte az életet, a napsütést, az ételeket, italokat, a szíve dobogását, a teste hangjait. Mindent, amit szokás volt életnek nevezni. Perszephonénak hála visszatérhetett élőholtak közül az élők közé és úszott a boldogságban.
Itt volt most az étteremben, ahol már korábban is voltak üzleti vacsorái. Utánanézetett az ajánlattevőnek. Azt amúgy is tudta, hogy Kelly nem kispályás, hanem jól felkészült üzletember, de még néhány hasznos infóra derült fény. Azt elhatározta, hogy csak úgy nem hagyja bekebelezni az Édes Érintést, ha arról lenne szó. Nem azért gondozgatta már több mint százötven éve. Az ajánlatra persze kíváncsi volt és nem utasította el látatlanban.
A recepción dolgozó déli fickó akcentusára elmosolyodott, de csak úgy, hogy ne lehessen észrevenni a gúnyt. A nyájas mosoly után viszonozta a köszönést és közölte, amit kellett.
- Jó estét kívánok! A foglalást John G. Kelly intézte, de nem tartom kizártnak, hogy szerény személyem neve is megemlítésre került. Michael Dumbon vagyok.
A vámpírérzékeivel közben körbeszaglászott és hallgatózott. Először a recepcióst csekkolta le. A lelkiállapotát, a testében zajló folyamatokat is megfigyelte, ebben a Társaságtól kapott auragyűrű is segíthetett neki. Utána terjesztette ki messzebbre a megfigyelést. Nem gyanított ellenséget, de megszokta, hogy körülnéz, megfigyeli a környezetét. A válaszra várva még megigazította a nyakkendőjét. Egy egyszerű, de elegáns, csíkos, fehér-szürke modell volt, amit fekete öltönyhöz és fehér inghez vett fel. Ezek mai szabású ruhák voltak. Az ódivatúságot inkább a kardhüvelyben és a pisztolytáskában kellett keresni, amik mindig vele voltak. Ha le kellett adni itt a recepción, akkor persze megtette.

A vallon szerette, ha valaki nem volt belefásulva az efféle munkába és jutott energiája egy kis humorra is. Tetszett neki a furcsa kérés vicceskedő előadása és meg is toldotta egy hasonló fordulattal, miközben lecsatolta az oldaláról a fegyvereket:
- Örömmel tölt el, hogy élőket nem szolgálnak fel. Kérem, biztonságban helyezze el a fegyvereimet, mert ellentétben az étteremmel odakint néha oroszlánok leselkednek, akik nem biztosítanak kést, ha megtámadják az ember fiát.
Kaján vigyorral adta át a kabátja után a pisztolyt és a kardot is a tokjukban. Figyelte, hogy hova teszi őket a pincér. Ahogy a recepciós az asztalhoz kísérte, az érzékeit élesen tartotta. Furcsállta, hogy eddig semmi különöset nem érzett. Még a recepciós auráját sem, azt pedig a gyűrűnek hála szokta látni, kivéve mutánsokon és hasonlókon.
Megnézte magának Kelly-t, aki hozzá hasonlóan, negyvenesnek nézett ki. Sokkal magasabb volt Lerois-nál, pedig ő is kinőtte már magát. A többi dologban egészen hasonlónak találta. A köszönést viszonozta, elfogadva a keresztnév használatát.
- Fogadja szívélyes üdvözletemet, John! És szólítson egészen nyugodtan Michaelnek!
Az exvámpír leült és körülnézett. Elsőként figyelte, nézi-e őket valaki, mert nem tartotta kizártnak, hogy Kelly nem egyedül érkezett. A szaglását, hallását is érzékenyen tartotta, hogy többet tudjon meg, mint amennyit az átlagemberek szoktak. Tudni akarta azt is, hogy John szavai mögött csak átlagos magabiztosság vagy konkrét információk állnak. A lehető legrosszabb indítás volt a titokzatos múltját emlegetni. Zsarolásszaga volt a dolognak, de Philippe ettől nem ijedt meg. Nyugtalan volt, de ezt nem mutatta. Megvolt a rutinja, hogy ne látsszanak rajta az ilyesmik és korántsem volt biztos, hogy komoly fenyegetésnek áll elébe.
Vizsgálta, hogy látja-e az auráját, a testi folyamatait a gyűrűvel vagy netán van valami védelme a férfinek. Az időt viszont nem húzta, azonnal felelt is.
- Természetesen érdeklődésemre tarthat számot, hogy mivel kapcsolatban kívánt sort keríteni erre a találkozóra. Kedvelem az in medias res megközelítést és hadd mondjam el, hogy a vállalkozása sikerei nem kerülték el az én figyelmemet sem. A piac résztvevőit és általában a világ dolgait figyelemmel kísérem és a Kelly's & Co. sikertörténete példamutató, úgy vélem. Ha meg kíván osztani velem néhány személyes információt, ami hozzásegítette Önt ehhez, azt szívesen veszem és természetesen én is ejthetek néhány szót magamról, a civil életemről. Egész pontosan milyen titkokról szeretné, ha fellebenteném az ismeret fátylát?
Philippe közben azt is megnézte, hogy van-e itt étlap. Ha nem volt, akkor csak várt a pincér érkezéséig. Ha talált étlapot, akkor pedig valamilyen könnyű salátát és gyümölcslevet keresett rajta, füleivel figyelmezve a tárgyalópartner válaszára.

Philippe megnézte, hova kerülnek a fegyverei és utána ment be. Az étlapról ki is nézett egy salátát, bazsalikomos gombasalátát konkrétan, utána pedig ananászlevet. Megállapította, hogy a partnere bizony kifogott a gyűrűn. Ez sok mindent jelenthetett, egy teljesen hétköznapi, acélos akaraterejű embertől valami egészen speciálisig is. Egy biztos volt: Kelly tudta, mit akar, ez sugárzott róla, érzékelhető volt.
Lerois egy szolid mosollyal nyugtázta a nevetést az életrajzi könyv említése után. Nem volt a fejében minden részlet Johnról, inkább a cégét ismerte jobban. Mint most kiderült, céltudatos szülők céltudatos gyermeke volt, aki keményen megdolgozott a sikerért. Bronx nem volt épp a város legjobb része, sőt kifejezetten az alvilág tanyája volt a hírek szerint. Ezt persze a vallon nem kötötte rögtön Kelly-hez, de eszébe jutott a városrész kapcsán. Lehet, hogyy tényleg minden úgy volt, ahogy mondta és becsületes úton szerezte a vagyonát.
Az ő gyerekkorát érintő felvetésre Philippe is nevetett, majd válaszolt újra egy szolid mosoly kíséretében.
- Természetesen volt gyerekkorom. Ahogy gyerekszobám is, így nem szomjúhozom annyira a feltűnést. A szürkeség talán egy kissé pejoratív, inkább oly módon fogalmaznék, hogy semmi kiemelkedő, az átlagtól lényegesen eltérő nem történt. Érettségiztem, karatét tanultam, hogy meg tudjam védeni magam, aztán üzleti tudományokat, de főleg a szüleimtől sajátítottam el a szakma csínját-bínját. Ahogy Önnél, nálam is családi örökség a kereskedelmi pálya. Az Édes Érintéshez húsz éve kerültem, előtte mások igazgatták. Ha utánanézett, akkor tudhatja, hogy ez egy nagyon régi vállalat, már  a polgárháborús idők előtt is létezett. Tehát igazából én nem felépítettem valamit az első téglától, "csak" egy jól működő vállalatot kezdtem irányítani. Ami szintén kihívás, hiszen a megismerkedés időszaka alatt is fenn kellett tartani a növekedést. Csak így lehet fennmaradni, ezt bizonyosan Ön is így látja. A személyzet egyébként ebben nagy segítségemre volt már a kezdetektől fogva.
Ezután Philippe is megrendelte, amit kiválasztott. Felfigyelt a partnere választására, az angolosan véres húsra. Ő is evett már ilyet, de nem tartozott a kedvencei közé. Természetesen nem a vér zavarta, hogy is zavarhatta volna? A hús állagát nem szerette.

Az exvámpírnak a személyzetre gondolva ismét mosoly kúszott az arcára. Tényleg nagyon szerencsés volt, hiszen kiváló csapat dolgozott alatta, akikkel csak ritkán volt baj. És voltak közöttük kiemelkedőek, mint a sofőr vagy Jacob Sanders, aki mostanra már nyugdíjba is vonulhatott. A munkahelyi szigor nem volt eltúlzott, csak a követelményeket kellett teljesíteni. A munkakörülmények elég jók voltak, ahogy a fizetés is és a legutóbbi felmérés szerint a dolgozók elégedetten ültek a pozíciójukban. Ezek az emberek megértették, hogy ha rendesen dolgoznak, akkor nincs gond és ehhez nem kellett durva szankcókat sem bevezetni.
Ahogy a pincértől megkapta az ananászlevet, figyelte, hogy John mikor emeli szájához a poharat, mivel meg akarta várni ezzel. Nem számított a kínálásra. A szaglására hagyatkozva megfigyelte, van-e valamilyen furcsa, nem szokványos illata, szaga a pohárnak vagy a bornak. Ha semmi ilyet nem talált, akkor elfogadta az italt. Ha érzett valami gyanúsat, akkor sem tette szóvá, csak udvariasan, felemelt kézzel és mosolygó fejrázással tiltakozott. Nem ismerte Kelly-t annyira, hogy tudja, mi árt neki, mi nem, manapság pedig sokan szaladgáltak méregellenállással és hasonlókkal, az olyanok pedig igazságszérumot, a döntésképességet befolyásoló szereket is simán elfogyaszthattak. John pedig előbb volt itt, mint ő és nem lehetett tudni, nem intézett-e valami hasonlót. Az exvámpír tehát óvatoskodott. A fúzióval kapcsolatban egy kicsit elgondolkodott. A kérdés nem érte váratlanul, hiszen ismerte a Kelly's profilját. Mégis ha az ő vállalatáról volt szó, nem akart hűbelebalázs módjára dönteni.
- Így van, igyekszünk olyan árukat a piacra dobni, amikre van kereslet és a marketingre is nagy figyelmet fordítunk, ami mint látta, valóban jól működik. Vannak már elképzelések, amik eddig hosszútávú tervek voltak, ám egy kölcsönnel hamarabb is megvalósíthatóak. A lehetőség tehát megvan a vállalatomban és nem is zárkózom el rögtön egy ilyen megkereséstől, hiszen egy tőkeinjekció gondolata minden üzletember fantáziáját megragadja. Szeretném viszont tudni a pontos feltételeket! A növekedésen kívül mit vár a fúziótól, milyen módosításokat írna elő és egyáltalán mekkora összegről lenne szó?

Philippe nem érzett semmi különöset, ezért bele is ivott a borba. Ízlelgette, terelgette a szájában, ahogy azt az ínyencek szokták. Olyan valaki, aki évszázados vámpírlét után nyugodtan ehet-ihat, igazán élhet ilyesmivel. Közben hallgatta Kelly-t, aki választékosan, bővebben elmondta a terveit. Nem győzte meg az exvámpírt, még egyáltalán nem. A fúzió és a kockázati tőke messze nem jelentette ugyanazt a számára. A kockázat a befektetőnek nyilván azt jelentette, hogy eleshet az elvárt haszontól és csak kisebb növekedést ér el a megtámogatott céggel, erre az esetre viszont általában megvannak az óvintézkedések. A híreket figyelve a Szürke Eminenciás látott már olyat, hogy egy-egy ilyen befektetés a kis cég megszűnésével ért véget és így írták le a veszteséget. De ha sikeres az együttműködés, akkor is utólag sokáig kell terhelni a vállalati számlát a törlesztéssel. És akkor még nem számolt a piaci változásokkal valamint azzal sem, hogy akár valamelyik régi ellenfele is állhatott az egész mögött, szabotálni akarva az üzletet. Szóval meg kellett gondolnia, hogy ezzel a módszerrel vezeti-e be az új ötleteit és a rizikó elég nagynak tűnt a számára.
Nem túl aggódóan, de érdeklődően kérdezett vissza:
- Nos, a kockázati tőkés befektetések működését ismerem és az elmondottak alapján még mindig nem állok teljes mértékben ellen, de még nem is győzött meg. Az édességpiacon nyilván mindent tud, mivel ezzel foglalkozik a vállalata. Viszont több információra is szükségem van, mint például az igazgatóság pontos jogköre és összetétele. Természetesen Ön is megkapja a kért információkat illetve a vállalat mindennapjaiba is betekinthet, hogy teljesen tisztán lásson! Még egy kérdéssel élnék, amennyiben megengedi: a tárgyalásokkal kapcsolatban mennyire vár el diszkréciót? Tudjuk, hogy a piaci híresztelések okozhatnak ijedelmeket, ezért kívánom megtudakolni, hogy borítsunk-e fátylat a felmérés ideje alatti kontaktusra avagy nyílt színen folytassuk azt?

Philippe szavai közben megérkezett az étel. Az exvámpír bólintott a pincérnek és utána figyelmét azonnal visszaterelte tárgyalópartnerére. A szavait meghallgatta és a "Jó étvágyat!" udvariassági forumlát ő is viszonozta, majd hozzákezdett a salátájához. Az első falatok ropogtatása közben átgondolta, amiket hallott. Kelly értett ahhoz, hogy megpróbálja a gyanúkat, félelmeket eloszlatni, dícsérte a másik felet és szépeket mondott. A lényeg viszont világos volt a Szürke Eminenciás számára. Ilyen befektetés nem létezik úgy, hogy a végső döntés ne a tőkés kezében legyen. Ő csak végrehajtó lenne és noha megvétózhatna bizonyos döntéseket és szoralmazhatná a mélyebb kivizsgálást, nem biztos, hogy ezzel sokat elérne. Arcán semmilyen kifejezést nem jelenített meg, legfeljebb annyit, hogy ízletesnek találta a gombasalátát. Arra gondolt, hogy Kelly talán az étellel is mutatni akarta az erejét, hogy nem szégyell egy igazi véres, mocskos, megterhelő fogást magához venni, míg a másik csak valami könnyűt fogyaszt. Bár nem tudhatta előre, Lerois mit választ majd.
Néhány bólintással és szembenézéssel válaszolt, ahogy a villával emelgette szájába a falatkákat. Jólesett neki enni, élvezte az ízeket. Majd az épp sorra kerülő paradicsomdarabot lenyelve szóval is felelt.
- Értem a szavait, John! Dícséretes, hogy meg kívánja adni a megfelelő mozgásteret és a szabadságot. Egy jó befektető így is tesz, hogy ne ijessze el a kiszemelt támogatandóját. Nos, a szerződést nyilván nem ma este, két falat között fogjuk megkötni, de nincs ellenvetésem az ellen, hogy egy másik, Önnek is megfelelő napon meglátogasson az irodámban. A holnapi nap épp nem alkalmas, rengeteg tennivaló lesz, előre lekötött tárgyalások, egyeztetések, de utána megegyezhetünk egy újabb találkozó időpontjában.
Lerois magában még mérlegelte a lehetőségeit, a veszélyeket és gondolkozott azon, mit tehet még ő maga azért, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Egy tőkeinjekció hasznos lehet, de rosszul is elsülhet, akármilyen kecsegtetőek a feltételek elsőre. Egy felmérés viszont nem árt és mindkét oldal fel lesz mérve, ebben biztos volt.

A Szürke Eminenciás egy szóval sem mondta ki konkrétan, hogy alá fogja írni a szerződést. A találkozóban viszont benne van és ha mindent rendben talál, akkor még akár tényleg sor kerülhet a szignózásra is. Addig viszont még sok víznek kell lefolynia a Mississippin.
Ami a folyadékokat illeti, az exvámpírnak rendesen dolgozott a szervezete és így tapasztalta, hogy meg kell látogatnia a mellékhelyiséget. Mikor újra ember lett, utána napokig még különleges, rég érzett tapasztalatként élt meg minden egyes ilyen alkalmat, szinte kész rituálékat szentelt ennek az egyébként nem túl érdekes folyamatnak. Mostanra már túl volt ezen és csak üríteni akarta, amit kellett. A csevegés alatt elfogyott a saláta és az üdítő is, így Lerois már az üres tányért hagyhatta partnerével szemben. Nem akart túl nagy feneket keríteni a dolognak, csak ennyit szólt:
- John, ha megbocsátana egy percre. Meg kell látogatnom a mosdót.
Ezzel fel is állt és az útmutató táblát követve elment wc-re. Szétnézett még közben is, hogy lát-e ismerőst bárhol, fülelt, szaglászott, hogy tapasztal-e valami furcsát. A mosdóban ezt már nem akarta folytatni, mert tudta, hogy noha ez egy rendes étterem, akadhatott olyan vendég, aki nem bírt magával és kellemetlen szagokkal töltötte tele a mosdót. Odabent amúgy sem számított különösebb megpróbáltatásra. Ha gond néklül bejutott, akkor kicsurgatta a fölösleget, megtörölgette magát és ha nem volt túlságosan modern a lehúzó szerkezet, akkor le is húzta.

Úgy látszik, Kelly sem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak, mint általában. Lerois-nak viszont feltűnt, hogy senkinél nem érez semmit. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ennyi erős akaratú vagy mutáns ember legyen itt - kizárólag és véletlenül. Vagy mindenki beépített ember (de ez már a paranoia orvosi esetéhez közelítő gondolat) vagy nála van a hiba és nem működik a gyűrű. A Társaságtól kapta, de nem volt szó arról, hogy egyszer használhatatlan lesz. Persze semmi nem tart örökké, de furcsa, hogy csak úgy elszáll az ereje, mikor pár órája még működött. Mégis valami ilyesmire gondolt a vámpír. Nem jelentett ez nagy problémát, több mint kétszáz évet leélt a gyűrű nélkül is, úgyhogy nem esett ettől kétségbe. Minden előny jó, de nem létszükséglet, gondolta.
Odabent még a lehúzás művelete előtt történt meg a megszólítás. Próbálta beazonosítani a fazont, hogy látta-e már a Társaságnál vagy akár itt az étteremben korábban. Valószínűleg követte őt ez a másik vámpír és úgy gondolta, ellesz a fülkében, aztán egy szúrás és angolosan távozik. A Szürke Eminenciás nem szándékozott megadni neki ezt a lehetőséget. 
- Dracula és Jester vállvetve az áruló ellen? És benned kit tisztelhetek, terjedelmes felebarátom? - tette fel a kérdést, mielőtt reagálni kellett. Értette, hogy ez egy bérgyilkos, aki azért szívén is viselte a dolgot a szavak szerint. A gyűrűt leblokkolhatta, de Philippe vámpír érzékei és valószínűleg a többi képessége is működött. A szentségtelen testnek köszönhetően egy egyszerű tőr már nem igazán árthatott neki, de nem tudhatta, hogy ez nincs-e mágiával megerősítve. A villámgyors reflexeket próbálta bevetni, hogy elhajoljon a szúrás elől és egy karate mozdulattal próbálta rögtön el is törni a dagadt vámpír tőrt tartó karját, majd a földre vinni a támadót. Ehhez a vámpírerejét és gyorsaságát is bevetette. Közben pedig megpróbált információt szerezni.
Az exvámpírnak most esett le, hogy talán nem is azt számítják árulásnak, hogy vámpírból ember lett. Talán arról van szó, amit a kortársa, Jester emlegetett, hogy a Társaság ténykedését tartják árulásnak, amivel szégyent hoznak a régi vámpírokra. Ezt még meg akarta tudni, mielőtt végleg harcképtelenné tette volna az ellenfelét.
- Meddig szándékoztok ezt a hajtóvadászatot űzni? Mi a végső cél, mindennek kimenete, az igazi princípium?

A dagadt erős ellenfélnek bizonyult. Philippe elkerülte ugyan a tőrt, de kapott az orrára és a piszoárok közé került. A fickó nem mutatkozott be, úgyhogy az exvámpírnak annyi infó állt a rendelkezésére, amennyit eddig hallott. Már egy ideje figyelhették, ha arról volt szó, hogy "mindig" elmegy vécére. Azt mégsem tudták, hogy már nem vámpír és hogy a Társaságtól is kilépett. Valami nem stimmelt itt. Elmondhatta volna, de a büszkeség oltárán feláldozták volna. Ha a Társasággal dolgozni árulás volt, akkor az emberré visszaalakulás főleg annak számítana. Azt se kell tudniuk, hogy már sebezhetőbb, mint vámpírként. Ezt ki akarta használni. A vallon úgy emlékezett, Jestert a Sötétség Hercegeként emlegették a megbízott vámpírok. A Sötét Herceg lehet ugyanaz, de lehet Dracula neve is, gondolta.
Egy dolog biztos volt, reagálni kellett. Közeledett a tőr és a vámpír másik keze is. Philippe most a sokaság nevű képességhez nyúlt és megpróbált egy rakás csótánnyá változni, majd felszaladni a támadó szmokingfelőjének két karján és a szemeit kimarni, valamint a fülébe bejutni és az agyig hatolni, jelentős károkat okozva. Ezen kívül még az orrába is küldött pár rovart, ha tudott, hogy eltömítse a légutakat. Ez persze csak zavarásra volt jó elsődlegesen és kisebb károkozásra, mivel egy vámpír ebbe nem halhatott bele. Kezdetnek viszont megteszi, gondolta.

Az exvámpír a fényt igyekezett kikerülni és a dagadt vámpír szmokingjába, járataiba mászni. Félsikert ért el, meglepetést és zavartságot. Ekkor a csótánynál veszélyesebb rovarokká akart átváltozni. Csavarféregléggyé, annak is a kukacává, ami berágja magát a szövetekbe. Egy élőholtnak a fertőzés valószínűleg nem sokat jelent, de ha el tudja rágni magát a szívig, akkor belülről van megoldva a probléma. Sőt egyáltalán ha elég mélyre kerül, akkor már csak öncsonkítással tudja kiszedni a vérszívó bérgyilkos.
Az orrjáratban már jelen volt, onnan egyértelműen így próbált tovább haladni, de ismét próbálta megkörnyékezni a füleket is. Igazából akármelyik testrészt érte, minél mélyebbre akart hatolni és onnan fel a szívig. Érezte, hogy fogynak a darabjai, már csak nyolcvan volt hátra, ezért nyúlt egy ilyen apró, alattomos állat alakjához.

/ Bocs, de magyar nyelvű leírást nem találtam: http://en.wikipedia.org/wiki/Cochliomyia_hominivorax /

Az exvámpírnál ez a Sokaság nevű képesség még egészen új, szoknia kellene. Figyelembe kell venni az elnyerni kívánt alak minden tulajdonságát, nem csak egyet. A csótány jó ötlet volt, mert kicsi, idegesítő és egész nehéz összetaposni. Vámpírerővel viszont könnyebb. A férgek meg be tudják enni magukat, de lassúak. A Szürke Eminenciás belátta, hogy nem ez lesz a célravezető módszer.  Nem jutna be időben és a maradék részt össztaposná a dagi. Megpróbált egy olyan fajra gondolni, ami elég gyors ahhoz, hogy összeszedje magát és tudjon távozni. A szitakötőre gondolt, aminek elég nagy a sebessége. Amíg minden darabkája kiért az orrból vagy a bőr alól, addig maradt a féreg és utána akart átváltozni szitakötővé, hogy minden darabkájával a leghátsó fülkébe repüljön és ott újra összeálljon emberi alakká, méghozzá a kagyló tetején állva. Ha a vámpír gyorsan reagált és követte a repülő rovarokat, akkor Philippe a villámgyors reflexeire hagyatkozott, hogy kitérjen. Ha volt rá ideje és lehetősége, akkor megpróbált egy karatehárítást alkalmazni a szúrás ellen, utána pedig olyan vállfogást bevetni, hogy ne érhesse el őt a tőr. És megint beszélni kezdett:
- Mivégre ezen alattomos megkeresés? Egyik vámpír olybá tűnik, mint a másik, nem, terjedelmes barátom?