The Blue Angel étterem

Frank Roby mesterszakács étterme az Astoria-tó partján.

Tengeri fogásairól híres. A legkülönfélébb tengeri ínyencségeket kóstolhatják a vendégek, sokat a tulajdonos-főszakács saját, egyedi receptjei alapján.
Egyéb szokásos ételek is megtalálhatóak az étlapon (steakek, tésztaételek, szárnyasételek, vadhúsok, stb.)

Frank Roby tulajdonában van, a SoHo beli Roby's bár is, melynek üzemeltetésével barátját David A. Cid-et bízta meg.

Az épület kívülről fehér, egyszerű és elegáns. Nem hivalkodó. A hatalmas terasz, ahová szintén kiülhetnek a vendégek, csodálatos virégokkal van körülkerítve.
Az étterem belsejét, nagy ablakok teszik világossá. A belső tér uralkodó színei a tengerkék, tengerzöld, kékesszürke és fehér. A gyönygyházfényű azttal- és falidíszekkel együtt igazi tengermélyi hangulata van az étteremnek.

A bejárattól jobbra egy kis bár is van, azok számára, akik csak egy italra térnrk be, vagy várnak valakit.

Vacsorára , illetve hétvégén napközben is érdemes előre asztalt foglaltatni, mert gyakori a teltház.

8 szakács és 5 pincér dolgozik az étteremben, illetve 1 csapos a bárban és 1 ember a bejelentkező pultnál.

Jó étvágyat mindenkinek!



Az eredeti topic.

Amint megékeztünk a Blue Angelshez, nem kis megdöbbenésemre a korábban megfigyelt pasas autóját láttam begördülni. Tapasztalataim szerint a vérszívók megjelenése sohasem jelent jó, így gondolatban jól bokán rúgtam megam, figyelmeztetve, hogy legközelebb jobban figyeljek az ilyen "véletlennek" látszó eseményekre.
A rendkívül előkelő hely bejárata mellett egy idős hölgy toporgott, szemlátomást várva valakire, vagy valakikre. Amint közelebb értem, a félelem és az aggodalom össze nem téveszthető szagelegye csapta meg az orromat. Mellettem a vámpír is kiszúrhatta z illetőt, a tarkómon felmeredő szőr jelezte, hogy ő is közelebb lépkedett. A hölgy szemlátomást bajban volt, bár ez talán nem őt érintette személyesen hanem valamelyik családtagját, talán fiát, unokáját...hacsak nem több húzódik meg a háttérben, mint amennyit elsőre kinéznék belőle.
Már szinte meg sem lepődtem, amikor a nő mindkettőnket a nevünkön szólított; csak nem kolléga? Mondjuk nyomozó vámpírról még annyit sem hallottam, mint a vegavámpírról, de lehet, hogy csak én nem tartok eléggé lépést a világ folyásával. Mindketten megerősítettük, hogy azok vagyunk, akinek gondolt minket.
- Laura Sanders vagyok, elnézést, hogy ilyen kései órán kérettem magukat ide a férjem ügyében. Remélem van egy kis idejük, ha igen leülhetnénk bent, foglaltattam asztalt.
Miután idáig eljöttem, csak nem utasítom vissza a meghívást, és bár a szemem sarkából folyamatosan szemmel tartottam a hegyesfogút, követtem a hölgyet, ha nem tartanak fel minket...

Philippe Lerois megérkezett az étteremhez. Megvárta, amíg a sofőr parkolóhelyet keres. Kiszállt, megjegyezte, hol áll az autó és a vendéglátóipari egység felé vette az útját.
Elegáns étterem volt, a magasabb kategóriából. A tóparti fekvés különleges szépséget adott neki, a terasz pont a víztükör felett volt. Rengeteg vendég érkezett, nagy forgalmú étterem lehetett, legalábbis ezen az éjszakán biztosan.
A vallon a bejáratnál meglátta az idős nőt. Az ő férje volt az eltűnt dolgozó, aki nem csak a tapasztalata miatt volt fontos. Mutáns volt, aki a képessége miatt fel tudta ismerni, hogy a Szürke Eminenciás vámpír. Megegyeztek, hogy itt lehet a nyugdíjig, akármilyen leépítés lesz, ő pedig cserébe hallgat a titokról. Az öreg Sanders ezt tartotta is.

A nő természetesen azon a néven szólította a férfit, amin ismerte. Már körülbelül 20 éve a Michael Dumbon nevet használta. Időnként, mikor már nagyon feltűnő lenne, hogy 40-50 év alatt sem öregszik, meg szokta változtatni a személyazonosságát és csak ritkán mutatkozik a személyzet előtt. Az ilyen kivételek, mint Jakob problémásabb esetek, de ezekkel általában megegyezik vagy megöli őket. Így maradt titokban a Szürke Eminenciás kiléte már hosszú idők óta.

A férfi bólintott és ő is üdvözölte Sanders asszonyt. Nem nyújtott kezet, mert az idejében ez sokkalta nagyobb illetlenségnek számított. Mára az illemszabályok nagyrészt eltűntek vagy összekeveredtek, de Philippe számára ez még mindig fontos volt.
- Igen, Michael Dumbon vagyok. Jó estét kívánok, kedves Sanders asszony!

Megnézte, hogy ki az a másik ember, akit a hölgy szólított Knight néven. Egy rövid hajú, erősnek látszó férfi volt. A vámpírnak feltűnt, hogy ma este már érezte ezt a szagot. Neki is elég kifinomult volt a szaglása, ezért felismerte. Furcsállta, mivel ő kocsival érkezett, ezért nem találkozhatott olyanokkal, akik gyalogosan igyekeztek ide. A night clubban találkozott sok emberrel, de ott tényleg nagyon sokan voltak. Az est másik eseménye a rövid bevásárlás volt és ahogy visszagondolt, beugrott neki, hogy ezt a szagot érezte kijönni a másik étteremből, a Kavanagh's-ből.
Ebből még nem gondolta azt, hogy a férfi megfigyeli, de nem is vetette el a gondolatot. Gyanakvóan fogja kezelni.

Ha az idegen sem ellenkezett, akkor Sanders asszonnyal tartott az asztalok felé. Közben fülelt és szaglászott, hogy hall-e vagy érez-e bármi gyanúsat, egy rejtőző embert, fegyver kattanását vagy bármi hasonlót.

/A Michael Dumbon nevet használja, így kérném, hogy a hölgy is így szólítsa. Ma vettem észre, hogy nem volt benne az előtöriben, csak a tibeti út egyik reagjába írtam. Most már odaszerkesztettem az előtöri végére. Bocs!/

Úgy tűnt Mr Dumbonnak sincs ellenvetése az iránt, hogy megtudjuk miért is vagyunk itt, viszont úgy tűnik, hogy nem tudom elkerülni a jelenlétét, így kénytelen voltam jó képet vágni a dologhoz. Egy szélső asztalhoz vezettek minket, ami bár négy személyes volt, nagyon úgy tűnt, hogy csak hármunknak foglalták le. A pincér késznek tűnt felvenni a rendeléseket.
- Nekem is csak víz lesz, köszönöm.
Egyrészt már ettem, másrészt a velünk helyet foglaló vámpír szemlátomást elég otthonosan mozgott a helyen, és ez bizony felébresztette a paranoiámat, úgyhogy próbáltam elkerülni a kellemetlen meglepetéseket, akár léteztek, akár nem.
Mrs. Sanders egy képet tett elém az asztalra, amin egy jól szituált idősebb urat ábrázolt, rögtön gondoltam, hogy a férje lehetett.
- Ő Jakob. A férjem... - erősítette meg a gyanúmat.
Rögtön kiderült a velünk üldögélő vámpír szerepe is, hogy az eltűnt személy főnöke, sőt úgy tűnik, több van köztük, mint egyszerű főnök beosztott viszony. De vajon miért volt olyan érdekes vagy értékes az öregúr, hogy a vérszívó maga mellett tartotta? Vajon Jakob tudta, hogy a főnöke kicsoda, vajon Mrs Sanders tudja? Egy vámpír mellett lenni sohasem életbiztosítás.
A rendőrség természetesen szinte lemondott már a férfiról. Ez hetvenkét óra után nem annyira meglepő, viszont a családtagok számára nem is reménykeltő. Dehát ezért vagyok én itt, ráadásul én kevésbé vagyok leterhelve, mint a zsaruk, és már módszerekkel is dolgozok. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a rendőrségnek igaza volt, és Jakob Sanders már nincsen az élők sorában. Tudtam, hogy ez kegyetlen dolog, de figyelmeztetnem kellett rá az idős hölgyet.
- Értem Mrs. Sanders - tettem vissza képet az asztalra. -Természetesen semmi akadálya, hogy elvállaljam az ügyet, bár az előbb elhangzottaknál természetesen több információra lesz szükségem. Azonkívül - vettem egy mély levegőt - a rendőrségnek sajnos igaza is lehet, és elképzelhető, hogy a férje már sajnos nincs az élők sorában...
Igyekeznem kellett minél többet kihúzni az asszonyból, ha tényleg azt akartam, hogy legyen esélyem megtalálni a férjét, bár gondoltam, hogy az igazi információforrás Dumbon lesz...

(Lehet, hogy én értettem félre az előző HSZt miszerint "férjem szerint nagyon jó kapcsolatban vannak és ismerik egymást". Természetesen nem ismerjük egymást  )
//Az a rész a vámpír komára vonatkozott, hogy ezért hívta el, mert a vámpír és a férj ismerik egymást. Bocs, ha rosszul fogalmaztam, vagy lemaradt egy vessző.// - Nef

Sanders asszony szólt a pincérnek, aki kikísérte a csapatot a vízre néző étteremrészhez. Egyes vendégek talán tarthattak attól, hogy a víz fölött szúnyogok zavarják majd meg a vacsorájukat, de ha valakinek, akkor Philippe Lerois-nak nem volt ilyen félnivalója. Sőt némileg rokon is volt az állatokkal, bár repülni még nem tudott. A vámpíroknak időnként kifejlődik egy-egy újabb tulajdonságuk, de ehhez sokszor évtizedek vagy évszázadok kellenek. A napfényhez való hozzászokása is fokozatos volt. Már sokkal tovább bírta, mint 150 évvel ezelőtt.
A vámpír közben érezte, hogy a másik férfi nyugtalan. Vagy fél tőle vagy furcsának találja, vagy egyszerűen csak agyára ment a magánnyomozás. Vannak olyanok, akik egy idő után már minden bokorban bűnözőt látnak és a saját párjukat vagy a családjukat is megfigyelik, ahelyett, hogy beszélgetnének velük. De ehhez még fiatal volt a fickó.
Leültek egy négyszemélyes asztalhoz és a pincér már jött is. A Szürke Eminenciás is rendelt egy ásványvizet, szénsavmenteset kért. A felszolgáló elment és Sanders asszony ekkor elővette Jakob képét. Elmondta, hogy három napja tűnt el a férje, akinek már nincs sok a nyugdíjig. A vámpír is jobbnak látta, ha tudja, hol van a dolgozója. Nem jó jel, ha egy titok őrzője eltűnik. A rendőrség és a kórházak nem tudnak semmit és 3 nap után már csak a hullazsákot készítik. Knightot, a magánnyomozó kérte fel a nő, hogy segítsen, Philippe-et pedig azért hívta, hogy információt adjon. A vallon végighallgatta a hölgyet, majd Knight szavait. 
Amíg várta az italát, így válaszolt:
- Igazán sajnálom, Sanders asszony! A férje kitűnő munkaerő és régen van a cégnél. Régebb óta, mint én. A személyzetisnek szólni fogok, hogy eltűnés az oka annak, hogy három napja nem látták. Ebből nem lesz gondjuk, azt megígérhetem. Először a portást és a munkatársakat érdemes megkérdezni az utolsó benn töltött napjáról. Hátha mondott valami érdekeset. De Knight úr, ez a maga szakmája és várom a kérdéseit! Remélem, hogy tudok segíteni.
A vámpír egyszerűen Jakob szagát próbálta volna meg követni, ha maga nyomoz, de itt nem erről volt szó. Vámpírlétét titokban tartotta és csak az összekötők, a legbizalmasabb emberei ismerték és persze a Társaság. Az idős úr jó munkaerő volt, de akkor is az volt az első szempont, hogy Philippe-ről ne derüljön ki, micsoda valójában. Egyszerű embert, cégtulajdonost játszott most ebben a helyzetben és valószínűleg elég jól, mivel már több mint két évszázada ezt gyakorolta, nagy sikerrel.

Nos úgy tánt, hogy egyikünk sem akarta megterhelni az idős hölgy pénztárcáját, különösen nem ilyen szorult helyzetben. Rövid kérdezősködés után néhány információ morzsa máris az asztalra került, és Mrs. Sanders hite megingathatatlannak bizonyult abban a kérdésben, hogy a férje még él.
- Tudom Mr. Knight, de érzem, hogy él...
Ez volt az az érv, amivel nem lehetett vitatkozni. Magamban drukkoltam, hogy igaza legyen, bár a józanabbik felem folyton figyelmeztetett, hogy erre mennyire kicsi a zesély, és ez is csak csökken minden egyes elmúlt órával. A vámpír igyekezett megnyugtatni a hölgyet, hogy a munkahelyen nem lesz gondja belőle, nyílván volt rá oka, hogy miért viselje szívén az öregúr sorsát. Az asszony információi leszűkítették a helyet, ahol körül kellett néznem, bár egy ekkora városban egy igen rövid séta alatt is sok minden történhet az emberrel. Dumbon folyamatosan szemmel tartott, nyílván próbálta kitalálni, hogy mit gondolok róla. Valószínűleg meg volt a saját elképzelése a nyomozás lefolytatásáról, de lehet, hogy csak azt próbálta kitalálni, hogy hogyan is tüntesse el a nyomait (). Aggodalma őszintének tűnt, bár ki tud igazán olvasni egy vámpír tekintetében? Főleg, hogy ahhoz bele kéne nézni brrrrr.... Na mindegy, ő várhat a sorára.
- Milyen információkra van még szüksége, szükségük? - kérdezte az idős asszony.
- Még lenne néhány apróság - mondtam, ha a vámpír nem előzött meg - ezekkel azonban nem pazarolnám Mr. Dumbon idejét - mondtam rendkívül jelentőségteljesen. - Természetesen azonnal el tudom kezdeni a munkát, hiszen minden perc számít, azonban mint magánnyomozó, én nem tehetem meg, hogy ingyen dolgozzak...
Éppen elegendő szünetet tartok ahhoz, hogy a hölgy vagy a vámpír ajánlatot tegyen, azonban ha a csend túl hosszúra nyúlik kénytelen vagyok én meghatározni a tarifámat.
- Az alap tarifám 400$ plussz 200$ naponta, amennyiben bizonyitékot tudok szolgáltatni önnek a férje hogylétéről, vagy tartózkodási helyéről. Ez természetesen New Yorkra vonatkozik, ha utaznom kell az természetesen megdrágítja a dolgokat...

A pincér megérkezett és az ásványvizet jéggel hozta. A vallon megvárta, amíg az asztalra kerülnek a poháralátétek és poharak is. Mikor már mindenki megkapta a vizét, nézte, hogy a többiek kezdenek-e már inni. Az éttermekben nem igazán szeretik azokat a vendégeket, akik csak ilyen apróságot rendelnek, hogy maradhassanak az asztalnál. A többiek nem is nyúltak még a vízhez, így Philippe kezdte meg a sort. Megrázogatta jeget a pohárban, majd kortyolt egy nagyot és hagyta, hogy a hideg folyadék végigfolyjon a torkán.
A hölgy nagyon hinni akart abban, hogy a férje még él. Azt mondta, hogy utolsó nap a közeli piacra készült. A Zöld piacon, ahol tényleg elég jó árukat lehetett kapni. A vámpír emlékezett rá, hogy Jakob többször emlegette már azt a helyet és jómaga is járt ott. Őstermelőktől lehetett vásárolni, így a kereskedelmi árrés szinte minimális volt. Sokan jártak oda és ha ott tűnt el, nem lesz könnyű dolga a nyomozónak.
Sanders asszony elmondta, hogy a férje aznap vásárolt is. Haza viszont nem érkezett, pedig nem lett volna nagy a távolság. A magánnyomozó közben figyelt, ahogy azt egy ilyen embernek tennie kellett. Nyilván minden információt össze kellett gyűjtenie. Mielőtt még bármit kérdezett volna az ügyről és mielőtt konkrétumokról esett volna szó, egyből a pénzre tért rá. A vámpír ebből látta, hogy talán üzletembernek sem utolsó a fickó, hiszen tudja képviselni a saját érdekeit. A tarifák ismertetése során az is világos lett Lerois-nak, hogy Knight ott látja a dolog végét, hogy megvan Jakob. Aztán csak sorban állna a pénzéért. Ha esetleg emberrablásról lenne szó vagy egyébről, akkor talán a kiszabadításban már nem is segítene, mivel nem az a feladata. Philippe ezt nem vette biztosra. Majd Sanders asszony eldönti, hogy mennyit bíz a magánnyomozóra. és hogy mennyit ajánl. A Szürke Eminenciás csak azért jött ide, hogy elmondjon olyan dolgokat, amik segíthetnek az eltűnt megtalálásaban. Ha megvan a hely, akkor már akár a hatóságokat is fel lehet kérni az ügy megoldására, bár egyszerűbb azt saját kezűleg megoldani. Ha az aktatologatókra heteket kell várni, akkor talán már csak holtan találják meg Jakobot.
A vámpír egyelőre nem szólt semmit, mert nem kérdezték. Ha majd Sanders asszony és Knight megállapodnak, akkor jönnek a nyomozó kérdései, amikre Philippe majd válaszol és ötleteket is ad, ha tud. És ha akar. Ivott még egyet pohár hideg vízből.

- Értem – nyugtáztam az előbb elhangzottakat, majd kortyoltam az elém tett pohárból. – Nem szükséges előre fizetnie asszonyom.
Próbáltam összerendezni a gondolataimat. Dumbon szemlátomást kivonta magát a társalgásból, bár jelenlétével biztosította az idő hölgyet támogatásáról. Még nem tudtam eldönteni, hogy a fickónak lehet –e valami köze Jakob eltűnéséhez, de tudtam, hogy ahogy haladok majd előre erre a titokra is fény derül majd. Szemlátomást eléggé aggódott az öregúrért, hogy személyesen jöjjön el erre a találkozóra, tehát az eltűnt fontosabb számára, mint egy szimpla alkalmazott. Az ujjaimat rátettem a képre, ha esetleg a hölgy megpróbálná visszahúzni.
- Szeretném elkérni a képet – fúztem hozzá magyarázatképpen. – Hátha találok valakit, aki ez alapján emlékszik majd a férjére. Ezenkívül szükségem lenne egy tárgyra, amihez Jakob kötődött, legyen az egy kedvenc ruhadarab, vagy valami hasonló. Továbbá szeretném tudni, hogy mikor végzett a férje a munkában, hánykor telefonált önnek, mikorra várta, hogy hazaérjen, és milyen ruhát viselt.
Egyelőre nem indoklom meg ez utóbbi kérésemet. Majd ahogy a részletek lassan összeállnak a fejemben, még néhány dolgot hozzá kell fúznöm.
- Mrs Sanders szeretném, ha ön most hazatérne, összepakolna néhány napra, és kivenne egy szobát néhány napra. Erre az ön biztonsága miatt lenne szükség. Kérem hívjon fel ezen a számon – nyújtok át egy névjegyet – amint talált egy helyet. És minél kevesebben tudnak erről a helyről, annál jobb.
Szerencsére sikerült megállnom, hogy gyanakvóna oldalra pislogak, nem kell az alvó vámpírt felébreszteni, ha nem muszáj. Én is úgy gondoltam, hogy Jakob Sanders életben lehet, hacsak nem látott olyasvalamit, amit nem kellett volna, Ezt azonban egyelőre elvetettem. Sokkal valószínűbb, hogy az öregúr tud valamit, és azért rabolták el, hogy ezt megszerezzék. Természetesen, miután ez megtörtént, már nem lesz szükségük rá...
Viszont reméltem, hogy Jakob Sanders egyelőre tartja magát, viszont az ellenállását hamar megtörhetik, ha teszem azt a feleségét is elrángatják az otthonából, és az ő életével fenyegetik meg az elraboltat.
- Ha nem bánja – fordulok Michael Dumbonhoz egy udvariasan semleges arckifejezéssel – önhöz is lenne néhány kérdésem, de először ha nem bánja, szeretném Mrs Sanderst egy taxihoz kísérni...
Nem bánnám, ha Dumbon értené a célzást, és egy pár percre egyedül hagyna az asszonnyal, biztos, hogy eszembe jutna még néhány kérdés, ha nem kellene avatatlan fülektől tartanom...

A vámpír csak figyelt a vizét kortyolgatva. Sanders asszony bólintott a magánnyomozónak és elmondta, hogy tudomásul vette az árat. A nyomozóval tisztázták, hogy nem kell előre fizetni.
Kngiht megfogta a képet, ami Jakobot ábrázolta és azt mondta, hogy ezt elkéri. Logikus, így meg tudja mutatni bárkinek. Amikor viszont egy hozzá kötődő tárgyat kért, a Szürke Eminenciás felvonta a szemöldökét. Egy embernél ennek semmi értelme nem lenne. Úgy néz ki, a magánnyomozó más képességekkel is rendelkezik vagy legalábis azt akarja mutatni. A látnokok szoktak ilyet kérni. Vagy talán neki is kifinomult szaglása lenne? A vámpír elkönyvelte, hogy a fickó valamit rejteget. Ha megtalálja az alkalmazottat, akkor mindegy is. Sőt, talán a legjobb választás volt.

Sanders asszony nagyon félt és izgatott volt. Remegő kézzel kavarta a jeget pohárban. A kockák csak úgy csapódtak az üveghez. Mikor a szájához emelte a poharat, még jobban remegett a keze. A vallon megvárta, amíg a pohár visszakerül az asztalra és utána az idős nő vállára helyezte a kezét.

- Megértem az aggódását, Sanders asszony, de higyje el, megtaláljuk a férjét. A nyomozó bizonyára felkészült és tőlem is megkap minden segítséget. Jakob valóban jó munkaerő és több is ennél.

Több volt bizony. Egy titok hordozója és megtartója. Az ilyet pedig biztos helyen kellett tudni. Knight közben kezdte kérdezgetni az asszonyt mindenféle fontos tudnivalókról. Ezután azt kérte, hogy menjen el valahova és hívja, ha valami eszébe jut. Azt sejthette, hogy a nő is veszélyben lehet. Ha emberrablásról van szó, akkor elképzelhető volt, hogy a tettesek inkább váltságdíjat kérnek. De ha más volt a háttérben, akkor a nő is veszélyben lehetett.
Mikor Knight hozzá fordult, a vámpír így felelt neki:
- Természetesen, Mr. Knight! Várom a kérdéseit és amiben tudok, segítek.
Ezután hagyta, hogy a férfi kikísérje a hölgyet, de füleivel és szaglásával végig figyelt. Ha esetleg ez a fickó is olyan ember lenne, aki veszélyeztetné a hölgyet, akkor ezt Philippe észrevenné és azonnal reagálna. Így hallgatózva és érzékeit kiélesítve ült az asztalnál, várva, hogy a férfi visszatérjen, miután a hölgyet a járműhöz kísérte.
Neki az első gondolata az volt, hogy meg kell találni az árust, akinél Jakob vásárolt a piacon. Nagy piac sok árussal, így nem lesz egyszerű. Ha esetleg kártyával fizetett, ami manapság igen elterjedt szokás, akkor a bankjától meg kell próbálni megtudni, mi volt a fizetőhely. Így meglesz az árus, aki talán látta, merre ment pontosan az öreg. Csak a bankok nem szeretnek ilyen információkat kiadni. Itt jöhetnek a magánnyomozó trükkjei.

Mrs Sanders segített, amiben tudott, ennél többet nem kérhettem tőle, szemmel láthatóan az aggodalom túl erősen munkálkodott benne, és nem akartam, hogy esetleg olyan dolgokat lásson, amik nincsenek ott, vagy olyan információt adjon, amivel bár nem szándékosan, de tévútra vezeti az egész nyomozást. Így átvettem a nyakkendőt, és zsebre vágtam a képet is. Reméltem, hogy az előbbin nem csak a levendula és a molyirtó szagát fogom érezni, az utóbbi meg hátha segít, amikor körbe érdeklődöm a piacon. Mrs Sanders szemlátomást eléggé haladt a korral, ha sejtette, ha ilyeneket kérek tőle, mivel manapság sokféleképpen lehet megtalálni egy embert. Vagy rólam tudott többet, mint a legtöbben, bár ezt nehezen tudtam elképzelni. De lehet, hogy csak felkészült minden eshetőségre. Túl sok kérdés merült fel bennem, de ezekkel később leszek kénytelen foglalkozni...
Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű esetem, és a váltságdíj lehetőségét el is tettem az utolsó esélyes indokok közé. Sem Jakob a képek alapján, sem a felesége nem tűnt olyan gazdagnak, hogy megérje az illetőt elrabolni, ráadásul egy ilyen idős embernél megeshet, hogy nem bírja a megpróbáltatást, és például a szíve felmondja a szolgálatot. Aztán meg az elrablók nem hallattak magukról már három napja, így nem hittem, hogy a Sanders család pénzére hajtanának, hiszen akkor mostanra már telefonáltak volna. Figyeltem, ahogy a taxi elindul, majd eltűnik az éjszakában, reméltem, hogy legalább az asszony biztonságban lesz, különösen, ha megfogadja a tanácsomat, és keres egy helyet, ahol titokban meghúzhatja magát, ha minden igaz, erre hamarosan választ kapok...
Lassan visszaballagtam az asztalhoz, ahol Dumbon várt rám. Igazán értékeltem a gesztust. Persze ez attól függ, hogy mennyire is segíti majd a nyomozásomat, bár szemmel láthatóan az öreg eltűnését.
"- Jakob valóban jó munkaerő és több is ennél."
Tehát téyleg több minden húzódhat meg a háttérben.
- Köszönöm, hogy megvárt, Mr Dumbon – adtam az udvariast, miközben leültem vele szemben az asztal túloldalára. – Sajnos szorít minket az idő, és én is szereetném, ha Jakob minél előbb előkerülne, és ez az aggódó asszony is hazatérhetne az otthonába a férje mellé.
A hangomból száműztem minden ellenszenvet, amit a fickó fajtája iránt éreztem. Szerencsére nem láttam még soha, ahogy szárazra szipolyoz valami szerencsétlent, így még az is elképzelhető, hogy konzerv véren él vagy valami hasonlón. Aztán próbáltam megpuhítani egy kicsit, közelebb vinni az áldozathoz, zeért is említettem a keresztnevén és hoztam fel a feleségét is, hiszen csak nem zárta ki a tudatából az idős asszony képét. Persze lehet, hogy hiába törtem magam, de egyelőre csak játszunk tiszteségesen.
- Szeretném, ha mesélne egy kicsit Jakob Sandersről. Kezdve a munkájáról, amit önnek végzett – húzva a szálakat szorosabbra – valamint, hogy mit is értett az alatt, hogy Jakob több, mint jó munkaerő...
Egy pillanatnyi elgondolkodó szünet után folytattam.
- Ja igen, és miután már így is időhátránnyal indulunk, ezért ne annyit mondjon, hogy „jó barátok vagyunk” vagy „olyan régóta ismerjük egymást”. Engem a használható információk érdekelnek, és mint említettem, az öregúr megtalálása a feladatom...

Sanders asszony átadta Knightnak, amit kért. Megtarthatta a fotót és egy nyakkendőt adott oda. Negyven-ötven évvel ezelőtti divat volt, de Philippe Lerois nem ezen lepődött meg. Ő maga is szerette a régi divatot, de ennél sokkal régebbit. Az tűnt fel neki, hogy a férj nyakkendője Sanders asszonynál van. Talán a nő tudott valamit arról, hogy a magánnyomozó milyen módszereket használ és azért hozta el. Nem volt megszokott dolog, hogy egy feleség a férje nyakkendőjét hordja magánál. Főleg olyat nem, amit a feleség adott a férjnek ajándékba.
A hölgy megadta a fontosabb adatokat, amiket Lerois magában nyugtázott, hogy tényleg így volt minden. Knight kkísérte a mégm indig nagyon zavart idős nőt, majd visszatért és leült a Szürke Eminenciással szemben. Nem húzta az időt, hamar a tárgyra tért.  vámpír kortyolt még egyet a vízből. Letette a poharat és megkavarta benne a jeget.
- Világos, hogy mit szeretne, Mr. Knight. Ugyanazt, amit én: megtalálni Jakob Sanders-t épségben. Nos, mint említettem, Jakob nagyon régóta a cégnél dolgozik. Én 20 éve vagyok a cég vezetője, de ő már rég ott volt, mikor én érkeztem. Az egyik legtapasztaltabb munkaerő. Közel áll a nyugdíjhoz és még mindig ugyanolyan jól végzi a munkáját, mint korábban. Adminisztrátor a postázóban. Gyakorlatilag minden bejövő és kimenő levél az ő kezén megy keresztül.
Philippe Lerois egy pillanatra lenézett, majd kezeit az asztalra helyezte nyílt állásban. Előrehajolt egy kissé és mélyen a magánnyomozó szemeibe nézett.
- Mikor azt mondtam, hogy több, mint jó dolgozó, arra gondoltam, hogy nem csak azért csinálja, amit csinál, mert muszáj. Neki ez hivatás. Senki nem szólt volna rá, ha az eltűnése napján is pontban délután négykor távozik, de azt a pár levelet még be akarta iktatni. Ő olyan ember, aki nem megy haza, ha még van munka. Persze ha nagyon sok marad, akkor ezt nem engedem, inkább a fiatalokra bízom. Vagy ha nagyon ragaszkodik hozzá (ez is előfordult már többször), akkor túlórában kifizetem neki. És ezen kívül jó barátságba kerültünk. Ő is szereti a képzőművészetet és én is. Sokat beszélgettünk már ezekről. Járt nálam és én is voltam már náluk vendégségben.
A vámpír ekkor megint megkavarta a jeget a pohárban és kortyolt egyet. Majd kiegyenesedett és egy kicsit hátra is dőlt.
- Amit Sanders asszony elmondott az utolsó napról, azt meg tudom erősíteni. Jakob négy óra után tíz perccel távozott. Valóban többször járt a Zöld piacon. Biztosan ismeri maga is, hogy milyen jó árukat lehet ott kapni és nem is drága hely. Talán meg kellene találni azt az árust, akinél utoljára vásárolt. Ha szerencsénk van, látott valamit. Igazából fogalmam sincs, hogy miért rabolná el bárki Jakobot. Persze egy egyszerű utcai rablótámadás mindenkivel megeshet, de nagyon remélem, hogy nem erről van szó. Ha gondolja, holnap bejöhet a postázóba. Elintézem, hogy fogadják, ha ezt szükségesnek látja.
Ekkor a vámpír megint előredől, tekintetét Knightnak szegezve.
- Hadd kérdezzem meg, hogy a személyes tárgy mire kell Önnek pontosan? Mennyiben segíti a nyomozást az, hogy lát egy nyakkendőt Jakobtól? Ha jobban értem, mit miért csinál, talán többet tudok segíteni. És ha még van kérdése, tegye fel nyugodtan!

Sejthettem volna, hogy kevés használhatót kapok Dumbontól. Hiába mindenkinek megvannak a titkai, egyeseknek pedig még több is, mint másoknak. Persze nyugodt szívvel nem kárhoztathattam a fickót, hiszen az én névjegyemen sem áll a vérfarkas a magánnyomozó mellett. Mindenesetre megért egy próbát. Hagyta, hogy az ingerültség és az elégedetlenség kiüljön az arcomra, elég hosszan, hogy észrevehető legyen. Aztán visszarendeztem vonásaimat a megszokott nyugodt állapotukba.
- Valóban nem hiszem, hogy Jakob egyszerű rablótámadás áldozatává vált volna – értettem egyet a férfival. – Először is nem hiszem, hogy elég pénz lett volna nála, hogy érdemes legyen kirabolni, másrészt valószínűbb, hogy Jakob inkább átadja a pénzt, minthogy megöljék érte, de ha így is történt, a teste már rég előkerült volna, ugyanis annak elrejtésével nem vesződtek volna ennyit.
Mondókám közben eszembe jutott, hogy valószínűbb, hogy nem a piac közelében rabolták el Jakobot, hiszen ott elég sokan nyüzsögnek ahhoz, hogy ez senkinek se tűnjön fel, így mindenképpen valahol hazafelé kaphatták el.
- Hogy miért volt szükségem egy nyakkendőre – mosolyodok el kétkedve. – Ugyan már Mr. Dumbon. Mrs Sanders ezek szerint felvilágosultabb lenne, mint ön, hiszen nála volt ez a darab – húzom elő a nyakkendőt. – Ki tudja, miképpen segíthet nekünk ez a kis apróság, ha ismerjük a megfelelő személyeket.
Azt persze nem tettem hozzá, hogy megbízható látnokot találni tényleg nem könnyű, de a gyanű már belém fészkelte magát, hogy hol is találhatok egyet, és miképpen segíthetne nekem megtalálni az eltűntet.
- Sajnos nem rendelkezem egy vadászkutya orrával – toldom meg a ferdítést egy vállvonással – de ha rendelkeznék, akkor sem lehet orral követni egy hetvenkét órás nyomot egy nyolcmilliós nagyvárosban.
Kiittam a vizem maradékát, majd a fogaimmal elroppantottam a jégkockákat, élvezve a szétáradó hideget. Itt már nem sokat tudhatok meg, így lassan indulni készültem.
- Ja igen – teszem hozzá az asztal mellett állva – haladjon kicsit jobban a divattal, húzzon néhány őszes szálat a hajába; ha már húsz éve cégvezető, akkor ne nézzen ki alig negyvennek. És ha ennyire érdeklődik az öregúr eltűnése után, akkor próbáljon meg napközben is elérhető lenni...
Szavaimat csak annyira halkítottam le, hogy más ne hallja, de Dumbon megértse a gyanúmat. Egy névjegyet csúsztatok a férfi elé a telefonszámommal, a címem nélkül. Hívjuk ki a sorsot magunk ellen első fejezet.
- Ha tényleg valami használható jut eszébe, hívjon fel!

A nyomozót eléggé felidegesítette, amit a Szürke Eminenciás elmondott. Vagy talán az idegesítette, ahogy mondta. Ő mást gyanított, nem rablótámadást. Ez az ő dolga, a magánnyomozók foglalkoznak ilyesmivel, nem a cégvezetők. A nyakkendős kérdést viszont szépen kikerülte egy csípős megjegyzéssel és ez feltűnt a vámpírnak. Knight titkolt valamit. Talán látnoki képességei vannak vagy ő is olyan érzékekkel rendelkezik, mint Lerois. Utána ki is emelte, hogy nem rendelkezik egy vadászkutya szaglásával. A vámpír ezt elkönyvelte annak, hogy márpedig azzal rendelkezik és nem sikerült túl ügyesen kimagyaráznia. Valami állattá változó mutáns lehetett ez az ember, gondolta.
Knight kiitta a maradék vizet és elrágta a jeget. A vámpír ezt végignézte. Nem sokan hajlandóak a fogukat ennyire tömény hidegnek és kemény anyagnak csak úgy kitenni. De az állatok szeretnek rágni. Csak a korábbi meggyőződésében erősítette meg a tett.
Amikor a magánnyomozó felállt az asztaltól, még durvább stílusban szólt a vámpírhoz. Világos volt, hogy gyanítja, kivel áll szemben. A Szürke Eminenciás vissza akart vágni a sértő szavakra és ő is burkoltan közölte, hogy mire jutott:
- Mr. Knight, ha esetleg elkerülte volna a figyelmét, Önt nem divattanácsadásra kérték fel és főleg nem én. De bízom a szimatában, ami a maga esetében nagyon fontos, úgy látom.
Arra nem tért ki, hogy 20 évvel ezelőtt is pont úgy nézett ki, ahogy most. Egy ifjú, tanult tehetség képében jelent meg a cégnél. Vannak olyan emberek, akik szinte nem öregszenek. Miért kéne 40 évesen őszülnie, még ha cégvezető is? Előtte 50 évig távolról irányított. Ezt szokta csinálni. Mindig meg szokta várni, amíg kihal az állomány, amelyik még ismerte és csak utána tért vissza, persze más néven, más személyazonossággal. Fotókat készíttetni pedig sosem hagyott magáról. Lehet, hogy lassan ideje lesz megint távozni és messziről irányítani. Ezért a rejtve maradásért ragadt rá a Szürke Eminenciás név is.
A nyomozó átadott egy névjegyet, amin szerepelt a neve és a telefonszáma. Philippe Lerois eldöntötte, hogy mindent kideríttet erről az emberről. És ha talál bizonyítékot arra, hogy mit titkol, akkor meg lehet keresni, hogy megállapodjanak a kölcsönös titoktartásban. Ha nem sikerül, akkor viszont meg kell ölni. Az elmúlt 150 év alatt már sokan jutottak erre a sorsra.
- Gondolom, tisztában van vele, hogy engem a titkárnőmön keresztül lehet elérni. Ő pedig nappal is dolgozik, bármily meglepő, Mr. Knight. Jelentkezem, ha bármi fontos a tudomásomra jutna.
A vámpír még nem állt fel az asztaltól. Megkavarta a maradék jeget a pohárban és újabbat kortyolt belőle. Nem szerette ezt a modern kort. Itt már sokkal nehezebben élt meg egy vámpír. 150 évvel ezelőtt könnyebb volt.

Ha a „koppanás” nem csak egy képi kifejezés volna az ilyen esetekre, akkor most az egész étterem engem bámult volna. Hagytam, hol elvakítson a gyűlölet, amit a vámpírok iránt éreztem, még akkor is ha az előttem ülő szemlátomást nem olyan egyszerű vérszopó, mint amilyenekhez a démon invázió alatt volt szerencsém. Kénytelen voltam magamnak egy jókora fülest adni, és elismerni, hogy Dumbonnak igaza volt.
Egyesek az ilyen helyzetekben tovább izmoznak, de én szerencsére másnak tartottam magam, és nem gyalogoltam mélyebben a bajba. Dumbon vezetett, és a labda még mindig az ő térfelén pattogott. Kénytelen voltam átértékelni a pasast, kivenni a tipikus vámpírok sorából, és áttenni egy másik kategóriába. Ki tudja, legközelebb talán több eszem lesz, és nem kötözködök csak azért, ami.
Elismerve a győzelmét, biccentettem egyet, és még egy mosolyt is sikerült kipréselnem magamból.
- Nagyon jó, Mr Dumbon. Tökéletesen igaza van – mire idáig eljutottam, már sikerült kezdeti dühömet is visszanyelnem. – Minden további információt értékelni fogok. Viszont csevegéssel valóban nem jutunk előrébb, így ha megad egy elérhetőséget, akkor el is kezdenék dolgozni...

(Egyelőre több kérdés nem jut eszembe, illetve már van ötletem a hogyan továbbra, úgyhogy lehet, hogy visszahívhatnánk Nefit)

Úgy látszik, a nyomozó végre értett a szóból. Elérhetőséget kért, amin a Szürke Eminenciás kissé meglepődött. Ő arra számított, hogy Knight már egy kicsit utánajárt a dolgoknak és tudja a cég telefonszámát. Ezek szerint nem így volt, úgyhogy ő is átadott egy névjegykártyát, amin a magánnyomozó láthatta a telefonszámot, melyen a titkárnőt el lehet érni.
Gyakorlatias embernek tűnt ez a Knight. Sokan ezért választották a magánnyomozókat a hatóságok helyett. Míg a rendőrségen képesek voltak hetekig tologatni az aktákat és valódi megoldások helyett sablonokkal lezárni az ügyeket, a civil szférában a pénz diktált. Aki tette a dolgát, azt legközelebb is felkérték és éppen ezért a magánnyomozók sokszor hatékonyabbnak bizonyultak.
Philippe Lerois kiitta a maradék vizet is a pohárból, a jeget pedig ott hagyta az alján. Mivel itt végeztek, készen állt arra, hogy hazafelé induljon és a nyomozót pedig hagyja az útjára menni. Váratlan események persze történhetnek, de ezt tervezte.

A magánnyomozó állta a cehhet és hamarosan el is ment, hogy hozzákezdjen a kutatáshoz. A Szürke Eminenciás elköszönt tőle és visszament a kocsijához. A sofőr már várta. Megkérte, hogy vigye haza, mert itt végzett. Az út során gondolkodott azon, hogy ki és miért rabolhatta el Jakobot. Próbált felidézni valamit, amit a dolgozó említett volna korábban. Egy haragos szomszéd, rosszakaró a múltból. Vagy valaki megneszelte, hogy Sanders úr mutáns. Nem volt biztos abban, hogy ezt például Knight tudja-e, de nem is akarta elmondani. Ha mégse mutáns volna a nyomozó, akkor lehet, hogy ellenséges a mutánsokkal szemben. Jobb, ha ezt nem tudja meg, amíg nem muszáj. Lehet, hogy egy mutánson nem is akarna segíteni és lezárná az ügyet azzal, hogy nem talált semmit,  de persze a számlát benyújtaná a keresésért.
Miért kéne bárkinek egy életerőket érzékelő mutáns? Mit akarhatnak vele? Philippe Lerois szívből remélte, hogy meglesz az alkalmazottja. Jó munkaerő volt, kedvelte is és volt egy közös megállapodásuk.

Ha közben hazaértek, a sofőrt elengedte, de előtte így szólt hozzá:
- Kérem, nézessen utána az embereimmel Damien Knightnak a névjegy alapján. Minden információ kell róla. Család, tanulmányok, munkatársak, bármilyen kompromittáló dolog és minden más. Az anyagokat kinyomtatva kérem. Köszönöm és jó pihenést!
Ezután a vámpír bement a házába a burgonyával és megszabadult az éjszaka folyamán elfogyasztott italoktól, mielőtt azok megromlottak volna benne. A krumplihoz vizet melegített és közben egy kisebb szem krumplit meghámozott és felszeletelt, majd a már forrásban lévő vízbe helyezte. Mikor elkészült, megvárta, hogy egy kicsit lehűljön és adott a patkánynak a frissen elkészített krumpliból. Volt még egy kevés a főtt májból is, amit előző nap csinált neki. Azt is megmelegítette és szedett Matthieu-nek. Ő maga pedig egy adag vért vett elő, amit a Társaságtól szokott kapni. Így együtt vacsoráztak patkányával. Utána pedig ha még maradt idő és semmi nem jött közbe, akkor elkezdett Tibetben tanult mágiatechnikákat gyakorolni.