Istenek tanácsa (Köztes dimenzió)

Az Istenek Tanácsának helyszíne, egy olyan dimenzióban, amit minden isten, vagy istenszármazék képes elérni, amennyiben jogot kapott arra, hogy belépjen erre a síkra.

//Limbo//

„Kemény küzdelem az élet, még most is, mikor viszonylag béke honol Limbon, így szükséges, hogy formában legyek. Ráadásul néha nem árt levezetni a felgyűlt feszültséget is, amit az uralkodás okoz. Bár nem vagyok egyedül eme teherrel, mert Alastor ott áll mellettem.” lassan megforgatom a kardom, a kezemben, majd rohamozni kezdek. Itt nincs helye a rangoknak, csak a puszta erőnek és pusztító hatalomnak. Elszökkenek a talajról, hogy felülről csapjak le az ellenfelemre, azonban mielőtt lesújthatnék fény ölel körbe, s eltűnik az aréna ahol éppen voltam…

//Istenek Tanácsa//

Guggolva érkezem meg és míg kardom balomban tartom, a hátamon pihenő másik kardom elő rántom, s készen állok két karddal védeni magam, ha kell, s csak ekkor nézek körbe. Lassan eresztem le a jobbomban pihenő kardot, mely státuszom mutatja, míg a balomban lévőt inkább pallos méretekkel rendelkező fegyvert nemes egyszerűséggel megtámasztom a balvállamon. Érzem ahogy egy kéz megérinti a jobb vállam és oda se kell néznem, hogy tudjam, hogy a férjem az. Előre lépek egyet, hogy könnyen visszatehessem a hátamon lévő tokba a jobbomban lévő kardot, majd a balomban lévő pallost is. Hát igen, bár uralkodó vagyok, de továbbra is ott hordom a fegyvereim, bár a mostani ruházatomban nem tűnök annak az biztos. Rövid top ami annyit fed, amennyit tényleg muszáj. Balkaromon és vállamon páncélt viselek, míg jobb vállamon egy jóval könnyebb vállvédő és bőr pántok, egy hosszú bőt kesztyűvel kombinálva. öltözékem lentebb se vastagabb, egy nagyon rövid bőrnadrág és egy hosszú bőr lábvédő, mely szinte összeér a nadrággal. Alastorra pillantok miközben farkam lassan leng mögöttem, s ahogy megindulok az asztal felé úgy válok szinte teljesen emberré, így a patáim helyére normál lábfej kerül, farkincám is eltűnik. Hosszú hajam lágyan lengedez az arcom két oldalán, s hátam mögött is ahogy sétálok lassan kimért léptekkel végig mérve a jelenlévőket. Végül a helyemre érve egy mozdulattal oldom ki a két fegyverem tartó fegyvertartó hámját, s rakom le a szék mellé, miközben Alastor kihúzza a széket számomra és helyet foglalok.
Csak most nézem meg őt is jobban miközben leül. Ahogy elnézem talán a könyvtárban volt éppen, vagy hasonló helyen, de ez most nem is lényeges annyira. Szótlanul várom, hogy miért is hívtak ide ilyen hirtelen, a többiekkel együtt, akikkel nem nagyon foglalkoztam az utóbbi időben az ilyen kis találkozókat leszámítva. Bár ez se teljesen igaz, hiszen, ha valamelyik pusztított, akkor azt észrevettem az áldozatok számából.
Végül ez is kiderül, ahogy a főistenek megjelennek és lényegében parancsot adnak, hogy dolgozzunk össze. Nyelek kettőt mielőtt hozzáfűznék ehhez valami nem épp uralkodóhoz méltót hirtelen. Alastorra nézek és közel hajolok hozzá, mire a fülembe súg csendesen, s bólintok rá, majd a többiekre nézek.
- Hát ez elég tömör volt arról, hogy miért is rángattak ide mindenkit. – hátamat a szék támlájának támasztom. Attól nem tartok, hogy most innét új vendégem lenne hiszen itt nem ölhetik meg egymást.
- Bár részemről kicsit több részletnek jobban örültem volna, hogy mi eme nagy veszély, amiért… - végig nézek az asztalnál ülőkön - …nekünk össze kéne fogni. – egyenlőre nem mutatom jelét, hogy még a hátam közepére se kívánom ezt az egészet, de ha tényleg ekkora a baj, hogy ilyen eleve elvetélt ötlettel álltak elő a főistenek, akkor tényleg gáz lehet. Míg a többiek reakcióját várom, addig a szék mellől az ölembe húzom a fegyvereim. Nem támadásra számítok, csak tudom, hogy mennyire nehezükre esik előre szólni mielőtt egyik helyről a másikra küldözgetnek akaratom ellenére, mint valami bábot.
Alastorra pillantok, s utána a többiekre.

//Genosha - Magánlaborban//

Egy asztal felé görnyedve vizsgálgatom az egyik új szerkezetemet, mely egyenlőre békésen lebeg néhány centivel az asztallap felett, egy szimpla fémgömbhöz hasonló tárgy, egyenlőre, kérdéses, hogy meddig, amennyiben mindent jól számoltam össze és értékeltem ki, az elkövetkező néhány percben egy igazi kis csodának lehetek majd szemtanúja... Mint már ezelőtt egy jó párszor, de ez... Ez most más, egy kicsivel. Még néhányszor átszámolok mindent, majd egy külön erre a célra kialakított kesztyűvel odébb lebegtetem a gömböt, tulajdonképpen fordulok vele a kísérleti alanyom felé, egy " önkéntes ", húszas éveit súroló férfi, nyitott mellkassal, leszíjazva, eszméleténél de érzéstelenítve, bizsergésnél többet nem érezhet a mellkasánál, nem a kínzás a célom, bár felfedezni vélek egy kevés félelmet a tekintetében.
~ Ne aggódj... ~ Üzenem neki a fejembe épített telepatikus ketyerém segítségével, de mem fejezem be az üzenetet, ugyanis hamar mozgásra leszek figyelmes a szervei között, közelebbről megvizsgálva egy fém alkatrészt veszek észre, amihez kissé agresszívan kapok oda és emelek ki egy pókhoz hasonló robotot a férfi szervezetéből.
~ Plátó! Hányszor mondtam már hogy ne kutakodj az alanyaimban?! Eléggé piszkos odabent. ~ Nem igazán zavarna, ha tönkretenne egy szervet, könnyedén lehet pótolni és nem veszélyeztetné különösebben a páciens életét, habár mindez igazából addig számít csak, amíg dolgozok rajta. Mindenesetre is kicsit oldalra lököm a dögöt és ahogy zuhan a lábammal megnyesem a fal felé, kemény anyagból van, ennyitől nem lesz baja. Mindenesetre is vissza terelem a tekintetemet az önkéntesre, miközben közelebb húzok egy szerkezetet és állítgatni kezdek rajta néhány kulcsfontosságú kapcsolót, anélkül hogy odanéznék.
~ Mint mondtam ne aggódj, mindent kielemeztem, mindössze csak... ~ Beszédközben aktiválom a szerkezetet amelyből kékes fény kezd el áramlani, egyenesen a gömb alakú tárgyba, amely lassan kezd darabjaira hullni, legalább is úgy tűnik. ~ ... 78,645 százaléknyi esély van arra, hogy a szerkezet felrobban és lyukat üt a valóság szövetén, a legszerencsésebb esetben is áthúzva minket a negatív zónába. ~ Számomra ez eléggé megnyugtató, ugyanis nagyon jók az esélyek, de úgy tűnik, hogy nem sikerült jó eredményt elérnem. Nem is különösebben volt mondjuk célom mindez. Mindenesetre is a gömb teljes mértékben szétesik, megmutatván igazi alakját, több száz darabnyi apró, finom szilánk melyek egy belső energia körül keringenek... Úgy tűnik hogy sikerült megoldani a belső gravitációs különbségeket, remek, ráadásul még mindig a Földön vagyunk, még jobb. Már ez is nagy haladás, mégis úgy érzem hogy csak éppen karcolgatom a kozmikus energiák felhasználási lehetőségeinek a határait... Még ha ez nem is igaz, de ezért vagyok itt!
~ Ez most egy kicsit kellemetlen lehet. ~ Adok egy kevés figyelmeztetést, majd pedig a tárgyat egyszerűen belenyomom az alany szívébe s figyelem, ahogyan a szervezete elkezd kékülni. Egy darabig jól megy, érzem a sugárzó energiát, majd pedig figyelem ahogyan a szív egyszerűen megadva magát a belső nyomásnak eltorzul, majd darabjaira robban és nem marad más a helyén, csak egy kupacnyi keringő szilánk és véres massza, kisebb - nagyobb húsdarabokkal. Letörlöm a vért az arcomról.
~ Arkhimédész! Jegyzetelj. ~ Parancsolom az asszisztensemnek, avagy a laborban működő programnak. ~ Megoldás projekt harmadik bejegyzés. A harmadik kísérlet is sikertelenül zárult, habár most egyben maradt a test és csak a szív semmisült meg, az alany halott, szükséges a szív megerősítése beültetésekkel a következő kísérleti alanynál, valamint egy belső energiaforrás integrálása és csatlakoztatása az idegekhez.... ~ Egy darabig még diktálom, majd zárom a mappát, bár nem látom, hogy történik, de biztos vagyok benne, hogy jegyzetelt a gépezet. Már nem vagyok messze a céltól, csak néhány apró finomítás és biztosra veszem, hogy elfog készülni a szerkezet... A szerkezet mely kozmikus energia segítségével bármely mutánst... Fehér fény, tudom, hogy mit jelent ez, habár egyáltalán nem örülök neki.

//Istenek Tanácsa//

A fény után furcsa, ámbár nem meglepő dolgok történnek. Sok ismerős arcot látok, nagyjából mindről tudom is, hogy kicsoda, néhány régi ismerős, a démonok vezetői, a negatív zóna "fejei", apokalipszis és a talpnyalói, a szörnyszülöttek... Egyiket sem tekintem többnek egyszerű kísérleti alanyoknál, azokat a mutánsokat sem, vagy azok vezetőjét, akik elutasítják Magneto tanításait, bölcsességeit, hagyatékait. Támadástól nem tartok, hiszen ha ezért lennénk itt, akkor már egymás torkának estek volna, így intek a feleségemnek is, hogy türtőztesse magát mielőtt tenne valami ostobaságot, kihúzok neki egy széket, megvárom hogy leüljön, majd pedig helyet foglalok magam is és hallgatom, hogy miért vagyunk itt... Akármi is tartson felénk, alapjáraton elítélem az ötletet, logikátlan, kivitelezhetetlen, talán arra a szintre hajlandó lennék krízis esetén lealacsonyodni, hogy lepaktáljak egyéb mutánsokkal és bizonyos feltételek mellett az emberekkel, vagy a mágusokkal is, bár már ezt is hatalmas kihívásnak látom, hiszen alapvetően ítélem el az összest. Az viszont teljes mértékben, abszolút kizárt, hogy Apokalipszissel és a szörnyszülöttekkel akár csak egy oldalon álljak. Habár ezt nem teszem közzé, úgy vélem, hogy jelen helyzetben a csend és a megfigyelés lehet a legjobb húzás így, "kissé" véres, kísérleti ruhában, enélkül is ugyan így vélném.

//Genosha//

Mosolyogva nézem, ahogyan a gyerekek elvannak maguknak a belső kertben, habár innen egy helyből nehéz őket nyomon követni, de nem aggódok miattuk, sok megbízható mutáns vesz minket körbe akik rajtam kívül is ügyelnek rájuk, ebben a világban pedig ez el is kell. Továbbá nem sok egyebet teszek, élvezem a napsütést, azt a kevés szelet, ami eljut ide, azonban ez nem tart sokáig. Fehér fényre leszek figyelmes, ami eléggé zavarodottá tesz, mire pedig ez eltűnik...

//Istenek Tanácsa//

Egy furcsa helyen találom magam, a férjemmel együtt, ez valamilyen szinten megnyugtató, azonban nagyon gyorsan felismerem azokat, akik itt vannak rajtunk kívül és egyik sem olyan személy, akivel szívesen találkoztam volna. Bár nem voltam készen egy esetleges harcra, most mégis fenyegetővé válik az állásom és már-már ösztönösen nekiugrok a hozzánk legközelebb lévő ellenséges személynek, hiszen minden ellenségünknek pusztulnia kell, azonban hitvesem az utolsó pillanatban int, én pedig, bár nehezen, félre tolom az ösztönöket és a gyűlöletet, habár azt csak kis részben és továbbra is figyelve a többit helyet foglalok a nekem kijelölt helyen, bár számomra egy ilyen szék csöppet sem kényelmes, de ez most mellékes, nagyobb gond is van ennél. A megjelenő isteneket felismerem, mivel tanult vagyok, ez eléggé alap, azonban a szavaikkal, bármennyire is beszéljenek nagy fenyegetésről, nem értek egyet, legyen az parancs, vagy sem, egyáltalán kiknek hiszik magukat, hogy parancsolgatni merjenek? Nem tartozunk hozzájuk, soha nem is tartoztunk. A páromra várnék, hogy mondjon valamit, de nem teszi, ami pedig azt illeti én is a csendben maradást látom most a jobbnak, sokat úgysem tudnék hozzáfűzni, még nem.

Egyik pillanatban még az űr sötétjében száguldok, majd fény vesz körbe, de nem az a lángoló sugárzó erő ami ilyenkor szokott. Hirtelen valahol máshol találom magam, első dolgom, hogy körbenézek, igaz láttam már pár dolgot az effajta hatalmas helyek még mindig lenyűgöznek. Megismerem hol vagyok, tartok tőle komoly oka van hogy most itt vagyok. Kicsit körbenézek a jelenlévőkön, sokan vagyunk, sok a régi ismerős. Oldalra nézve látom, hogy Leia is itt van, gyengéd mosollyal köszöntöm, szívem szerint lenne ez még több is de nem ez a megfelelő hely és gyanítom alkalom sem. Udvariasan előre engedem és a széket is kihúzom neki, majd mellette helyet foglalok. Megjelennek az ősi istenek és tájékoztatnak, sajnos nagy probléma miatt vagyunk itt.
~ Igen nagy veszély lehet, ha mindenkit ide hívtak. Akkor pedig kötelességem segíteni.
Egy ideig némán figyelem a kibontakozó felszólalásokat, úgy tűnik Apokalipszis nagyon elvakult, nem az utat nézi amin végig kell menni, csak a cél lebeg előtte még szerencse, hogy más bolygókra nincs nagy veszéllyel. De rögtön kap néhány megjegyzést. Annyira különös az egész, talán többször kellene hazalátogatnom. Vacillálok még egy kicsit aztán megvárom amíg csönd lesz és nem beszél senki.
- Ha megengedik, hogy szóljak. Én személy szerint úgy vélem talán könnyebb a megegyezés ha tudjuk pontosan mivel állunk szemben. Kétlem, hogy ok nélkül lennénk itt.

/Ígéret Földje, kolostor/

Az ifjak csendben ülnek, és várják a tanítást. Egy pillanatig még hallgatom a fák susogását, és azt, ahogy a szél szalad a fűszálak között. Érzem, ahogy a nap fénye melengeti a bőrömet. Átadom magam egy pillanatra ennek az érzésnek. Ezután a figyelmemet teljesen az ifjaknak szentelem. Végignézek rajtuk, és megállapítom, hogy szinte még gyerekek. Azért bízták rám őket, hogy segítsek nekik felfedezni az erőt, ami bennük van, és elindítsam őket az úton, ami afelé vezet, hogy meglássák az értelmét.
- Mindannyian az erőt keresitek, ezért vagytok most itt. Mindőtöket más célok vezérelnek, amiknek még sokat kell csiszolódnia, hogy valódi erő forrásává váljanak. Néhányat elveszítetek majd, és újakat fedeztek fel helyettük. Lesznek, akik elmennek majd, amikor rádöbbennek, hogy minek kellene búcsút inteniük, de ez így is van rendjén.Az első kérdés azonban, amire mind keresitek a választ: hol van az erő? Erről szól ez a történet: Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá! Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére! Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem .ehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.
Nyilván mindannyian hallottátok már ezeket a szavakat, valamilyen formában, de az igazi kérdés az, értitek-e őket?
Ekkor valami fényesség vesz körül, és amikor elmúlik, már egész máshol vagyok.

/Istenek Tanácsa/

Körülnézek, és gyorsan felmérem a helyzetet. Egy hatalmas csarnokba kerültem, aminek minden építőkövéről süt, hogy nem emberi kéz emelte. De mi lehet akkor? Ez és még rengeteg kérdés vár válaszra. Nem csak én jelentem meg, hanem még rengeteg más személy férfiak és nők, emberek és mások. A közelemben két ismerős arcot rögtön megpillantok, a Főmágust, Danielt, és feleségét. Itt van a japán császár, Hjuchia Algernon is, szintén a feleségével, és rengeteg ismeretlen arc. Sokan közülük az öltözékükből ítélve uralkodók lehetnek. Ez nem is lenne meglepő, tekintve, hogy Daniel és Algernon is itt van. Viszont rengeteg nem emberi lény van jelen, ami meglehetősen érdekessé teszi ezt a társaságot. Végigfuttatom a tekintetem az idegen arcokon. Ismernem kéne őket? Olyan sok időt töltöttem távol a világtól és a politikától a béke útjait keresve, hogy sok esemény haladt el a fejem fölött anélkül, hogy észrevettem volna. Eddig nem is bántam, de úgy tűnik, hogy most újra a sűrűjébe kerültem. Miért? Ki hozott ide? Ekkor megpillantok egy újabb alakot, aki ismerős. Hosszú évek óta először döbbenek meg igazán. Apokalipszis. Mit keres ő itt? Az első ötletem az lenne, hogy ő hívott ide minket, de nem látszik rajta az a magabiztosság, ami ilyen helyzetben indokolt lenne. Milyen gonosztevők lehetnek még azok között, akik ismeretlenek számomra? Az már egyértelmű, hogy minden jelenlevő rendkívüli hatalommal bír. A csarnok közepén egy asztal van, minden hely névre szóló. A többiekkel együtt elfoglalom hát én is a helyem, és várok. Néhány pillanat kell csak, amíg felbukkan "vendéglátóink" holografikus képe, majd meglehetősen kevés információt megosztva el is tűnnek. Kik lehetnek, hogy parancsoljanak? És milyen veszély fenyegeti a világot? Természetesen rögtön kitör a vita. Egy darabig csöndben hallgatom, és próbálok információkat leszűrni belőle. Apokalipszis persze rögtön magához akarja ragadni a vezetést, de vannak néhányan, akik józanabbul gondolkodnak. Egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy kik ezek a lények. Gyakorlatilag a világ vezetőinek legszűkebb rétege, jellemre és tettekre való tekintet nélkül. De mit keresek akkor itt én? Évek óta semmi közöm ahhoz, ami a világban történik. A háborúkhoz, a hatalomért való civódáshoz, és a gyűlölethez. Az is kiderül, hogy kik hívtak ide minket, most, hogy hallom, már egyértelmű. Az "ősi istenek". Ha tényleg veszély fenyegeti a világot akkor viszont fölösleges ezeken gondolkodni. De vajon képesek lesznek ezek mind összefogni? Nem hiszem. Ha rajtuk múlik, a többségük valószínűleg az élete árán is őrzi az érdekeit és a büszkeségét. Sőt, mindenki élete árán! Elelmélkedem egy kicsit a felmerülő kérdéseken. Biztos egyáltalán, hogy szükség van egy vezetőre? Elősegíti ez az együttműködést? Még ha igen, akkor sem lehet semmiképpen Apokalipszis. Mérsékeltebb és tisztábban gondolkodó vezér kell. De ki lehetne az? Vannak páran, akik megpróbálják elsimítani az ellentéteket, de nem tudok róluk még eleget ahhoz, hogy bármelyikükre bízzam a "szövetségünk sorsát". Daniel jut eszembe, de félek, hogy ez nem neki való feladat. A béke érdekében néha magunknak is harcolnunk kell, és ha erre valaki nem hajlandó, az rendkívül tiszteletre méltó, de sajnos nem mindig célravezető. Tudom, hogy nekem is szót kell majd emelnem, de nagyon körültekintőnek kell lennem. Most nem az ifjakat tanítom, hanem marakodó tigriseket kell rávennem arra, hogy teret engedjenek egymásnak. Egy rossz szó, és az egész összeomlik. Végül felállok, és az előttem szóló szavaira reagálva kezdem a mondandómat:
- Képesek leszünk együtt dolgozni, ha mindannyian észrevesszük, mi mindenről van itt szó. Azoknak, akiket nem érdekel az egyszerű emberek sorsa, azoknak egy dolgot ajánlok megfontolásra: a saját életünkről is döntünk. Az igazi döntés azonban nem a tanácskozás során fog megszületni, hanem a következő pillanatokban. Amikor mindenki eldönti, hogy hajlandó-e együttműködni, bármilyen feltételeket is kell vállalnia. Ha csak egyikünk is úgy határoz, hogy nem így tesz, az könnyen mindannyiunk életébe kerülhet. Ez azt is jelenti, hogy akkor sem vonulhat ki senki, ha a vezér posztját olyan nyeri el, akit nem tart megfelelőnek. Vele kell dolgoznia mindenkinek. Ha a világunk elpusztul, mindannyian vele pusztulunk, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ugyanakkor javaslom, hogy olyan vezetőt válasszunk, akit képesnek tartunk arra, hogy tetteivel ne készítsen elő későbbi háborúkat, és hogy az ellenségeit is meghallgassa. A legerősebb fegyver, amit itt felvonultathatunk, az a béke és az együttműködés. Ha ez a kezünkben van, senki és semmi nem állhat ellen nekünk.

Apokalipszis szólal meg utánam, mire elfordítom a tekintetem, s úgy hallgatom végig, majd meg szólalok, miután végre befejezte szólalok meg.
- Ohh tovább akarod növelni a birodalmam népességét, Drága Apokalipszis – pillantok rá végül, ha már hozzá intézem szavaim – Kedves tőled. – hangom nyugodt, mintha csak egy kis baráti beszélgetés lenne ez, majd Rachelre pillantok és a többiekre akik a Demokratikusságra törekednének.
- Sajnos néha túl keveset mondanak, és ez nem segít jelen helyzeten. És igen, a demokrácia egy csodálatos bukott eszme, ami itt nem működik. Egyhangúan nem hiszem, hogy bárkit elfogadunk. Ha a többség dönt, akik ellenzik a döntést, azok nem fognak segíteni jobbik esetben, rosszabbikban még azokra is támadnak, akik támogatták a döntést. – Majd végig nézek azokon, akik a földi népeket vezetik. Elsődlegesen velük lehet probléma látszólag, hiszen a többiek nem igazán járnak ott engem is beleértve. Mégis mert itt vagyunk, jó eséllyel minket is érint a dolog.
A megjelenő szavazásra pillantok, majd arra aki csinálta nem túl barátian, s aztán tekintetem a végső megszólalok felé fordítom, majd a lényekre nézek, s egy pillanatra félre húzom a számat, majd még Apokalipszis is megszólal ismét, mire már felállok.
- A szavazás értelmetlen időpocsékolás ezek után. Dönthettek, elpusztultok vagy sem, ehhez nem kell egy személyes vezetés. És amúgy se születne nagyon döntés – ezzel megszakítom a szavazást.
- Van egy olyan érzésem Drága Apokalipszis, hogy elsők közt rajtad, bár egóban lehet leállhatsz velük versenyezni, talán abban győzedelmeskedsz. – pillantok rá megint, majd hozzá teszem - … talán. – ezután végig nézek a többieken, s tekintetem Lornan állapodik meg.
- És mikor érkeznek? Hányan? Mi az érősségük, gyengéjük? – teszek fel pár egyszerű kérdést, de van olyan érzésem, hogy nem kapok nagyon választ se.
- Lady Melissának abban igaza van, hogy nem hozhattok elhamarkodott döntéseket. anyanak igaza van, hogy többen megtapasztalták milyen a látszat és a valós hatalom, s erről azok főleg nem fognak lemondani. Ezért is értelmetlen a szavazás, mert ha gyengébbet megszavazzák, az erősebb egyszerűen eltávolítja, hogy övé legyen a hatalom. És ez mihez vezetne? Újabb háborúhoz köztetek, aminek az eredménye, hogy megnő a lelkek száma, nálam és a többi alvilág uralkodójánál és a végére lehet az Evolucionistáknak dolga se lesz. - ezután Vasökölre nézek – Van mikor úgy érzem, hogy a megérkező lelkek engem jobban érdekelnek, mint azokat akik a halálba küldték őket. – ezután leülök férjem mellé, s várom, hogy ki, hogyan fog reagálni. Semmi jót nem várok ettől, és fölöslegesnek érzem az egészet minden egyes pillanattal. Ha továbbra is a szavazósdihoz ragaszkodnak, akkor nemes egyszerűséggel haza is mehetek Limbora és folytathatom ott a dolgaim ahol félbe maradt.

A megjelenő szavazó panelre rátekintek, de a felhozott neveket elnézve nem igazán fogok ezzel mit kezdeni, egyenlőre legalább is, ahogyan pedig eltekintem, vagy legalább is elhallgatom, másnak sincs így szándékában bármiről is szavazni, már ha így ide erőltették ezt a témát. Az egyik karommal megtámasztom a fejemet, amíg a maradék öt békésen pihen magam mellett, kettő karfán, a maradék csak úgy lóg és úgy hallgatom, hogy ki mit mond. Persze az előkerülő ellenség képére felcsillan a tekintetem, hiszen végre valami használható is előkerül, információ! Ami úgy tűnik, hogy keresztbe húzza az egész szövetkezést, a magam részéről nem is igazán bánom ezt. Ama démoni szuka szavain elmosolyodnék, ha tudnék, így viszont nagyjából csak kifejezéstelen arccal tekintek rá a beszéde után és osztom meg a gondolataimat telepatikusan az ezt befogadni képesekkel.
~ Ha nem tűnt volna fel, ezen a világon mindig háború van valahol, vagy kisebb, vagy nagyobb, akár összefogunk és megpróbálunk tenni valamit ezen bizonyosok ellen, amire nagyjából zéró százaléknyi lehetőséget látok... És esetleg sikerrel is koronázhatjuk mindezt, ami az előbbi szám egy tizede, akkor is rengetegen fognak meghalni és valóban, csak háborúskodás lesz utána, ami hosszú távon mindent fel fog emészteni... Ha nem fogunk össze, akkor is ugyan olyan sokan fognak meghalni és háború lesz, csupán gyorsabban fog lezajlani mindez. Számodra ugyan az lesz a végeredmény, egy rakat " papírmunka ". ~ Tehát nem igazán értek egyet vele, vagy legalább is nem látom értelmét a beszédének, esetleg egy nagyon kicsit de azt más téren, azt sem hiszem, hogy érinteni fogja, hiszen miért látogatnának át más dimenziókba, amikbe korábban sem tették be a lábukat? Legalább is feltételezhetően nem, így pedig a jelenlétének sem látom értelmét, hiszen minek támogatna bármit is, ami ismeretlen félnek eleve bukott téma? Ha pedig minden igaz, akkor innentől kezdve azt is fölöslegesnek látom, hogy mi itt vagyunk, hiszen valakit választani fognak majd, ha jól értelmeztem, az pedig hatalmas támogatás, legalább is így lenne logikus, a többi már mind mellékes faj, elpusztítandók, ezt pedig helyesnek látom, hiszen a mutáns a tiszta evolúció következő lépcsőfoka, a torzítatlan, betegségtől nem korcsult létforma.

Továbbra is csendben vagyok és figyelek mert... Nem igazán tudok mást tenni, érdekesnek vélem az egészet valamilyen szinten és szórakoztat, ahogyan egymással veszekednek néhányan, ahogyan felháborodnak és távozással fenyegetőznek... Elnézve az ellenségünket úgy tűnik, hogy mindez nem igazán számítana. Talán tudnék mit mondani rá, de a beszéd nem az én dolgom, jelenleg úgy érzem, hogy inkább csak dísznek vagyok itt, amolyan " minden férfi mögött áll egy nő " címszóval, semmi egyéb, nekem ez végül is meg is felel. Néhányakat elnézve kissé éhesnek érzem magam, ez talán a legnagyobb problémám a jelenlegi helyzettel.

A vita tovább folytatódik, igazából csak a civódás és a dolgok ismételgetése zajlik, inkább csöndben maradok és figyelek, amit én akartam azt már elmondtam, innentől fogva felesleges tovább jártatnom a számat, különben is csak még nagyobb káoszt válthatnék ki. Attól még azért én is megnyomom a gombot, Vasökölre szavazok, elég higgadt ahhoz, hogy rendes döntéseket hozzon, és nem is fűződik egyik oldalhoz sem érdeke, csak mindannyiunk közös céljához.
~ Vajon még mennyi idő amíg kiegyeznek? Sok. Remélem minél előbb eredményre jutok.
Próbálom leolvasni az arcokról az ellentéteket, hogy lássam ki kinek az "ősellensége" mert rájuk nyilván oda kell majd harc közben is figyelni, nehogy véletlen még egymásnak essenek. Ha ez megtörténne, már abban a pillanatban vesztetnénk.

Voltak gondolatok még Heka saját, kooperációra vágyó szavai után is, amikkel szívből egyet tudott érteni. Itt valóban nem csupán arról kellett dönteni, hogy ki vezessen, hanem életekről, köztük a sajátjukról. Ezért aztán szívből örült a ténynek, hogy Apokalipszis teljességgel alkalmatlan arra, hogy összefogja a népet. Támogatta volna, ha képes rá, hiszen nem csak a saját véleményét kell néznie, de meg kell próbálnia felmérni a hatásokat is, de jól tudta, hogy nem az, így pedig egy túlságosan kíméletlen vezetőtől szabadultak meg, aki biztosan nem lett volna könyörületesebb most sem az egyszerű népekhez, mint annak idején. Ez a kérdés már a beszélgetés előtt lejátszott meccs volt, így egy egészen másféle feladat maradt hátra Apokalipszissel kapcsolatban, akit már csak megfelelően kell hajlítani ahhoz, hogy a sorba álljon. Persze a nyakas alaknak ehhez valami olyan szerepet kellett felkínálni, amiben úgy érzi, ő a nyertes.
Heka persze nem csak ezen gondolkozott, hanem hallgatta és a fejében alaposan meg is forgatta a hallottakat. Ez az egész szinte olyan volt, mint mikor a színészei a legjobb szerepekért tülekedtek.. csak azok a srácok már jól tudták, hogy mindegy ki játssza a főszerepet, semmit nem ér a többiek nélkül. Úgy tűnt fárasztóan elhúzódhat a vita, bár mikor Atlantisz és Lady Melissa egyértelműen jelöltet állított, csendesen a nevezett személyre nézett. Talán már az ő szerepe is eldöntetett, mielőtt ide értek volna, de azért igyekezett minél többet leolvasni az arcról. A tettek, a híresztelések úgysem mondhattak el mindent. Jó jelöltnek tűnt. És a szavai alapján valóban ideálisnak is. Egy hősies bajnoknak, aki lovagiasan védene mindenkit.
Mielőtt Heka végére ért volna a gondolatmenetének, egy holokivetítő került elő, és megrázó képet mutatott. Heka érdeklődve húzódott közelebb, mielőtt azonban megkérdezte volna, hogy mik is ezek, megkapta rá a választ.
-Evolucionisták...hm...-ízlelgette a nevet, próbálva elcsípni a fenyegetés lényegét mögötte, de ezen sem kellett törnie a fejét, gyorsan megkapta a választ. Most először kiesett a békés nagybácsi szerepéből, aki a nyalókáért civódó kölyköket figyeli, hogy a kellő időben eldöntse az állást. Szemei elkerekedtek, és egy pillanatra iszony költözött beléjük. Ez volt hát a fenyegetés.. Ez.. ezek.. képesek voltak fajokat eltörölni, a saját döntésük szerint.
-Mégis ki hatalmazta fel őket erre?!- indulatosan futott ki a kérdés a száján, és ez térítette észhez. Ő, aki az életet nagyra becsülte mélyen megrendült ettől a fenyegetéstől, mégis ha hagyja magát elveszni, a tanácskozáson ami hideg fejet kíván, nem képviselheti jól azokat, akik kiválasztották. Hátradőlt a székében, és fáradtan beletúrt a hajába, s kezét egy pillanatig az arcán nyugtatta. Öregnek és fáradtnak érezte magát ehhez a harchoz, de össze kellett szednie magát.
A további szavak, melyek pusztulást jósoltak az isteneken, atlantisziakon és emberteleneken kívül tulajdonképpen egy kiválasztott fajt leszámítva mindenkinek már- már tragikomédiának tűntek. Nyugodt szívvel pusztulni hagyni bárkit.. nem lehet. Ahogyan az atlantisziak, és mára már az embertelenek is szerves részét alkotják ennek a világnak. Külön említeni őket lehet hogy épp olyan hiba, mint kiválasztani egyet a fajok közül a túlélésre. szándékosan mondva le a többiről.
-Azt hiszem, ennél nyilvánvalóbb bizonyítékot nem is kaphattunk volna az együttműködés fontosságára. -nézett fel ismét komolyan, ahogy lassan visszatért az előbbi nyugodt fickó. Ha összehívták őket, nem veszett még az ügy.. És könnyen lehet az is, hogy próba alatt állnak.
-Hogy kit miként ítélnek meg, arról épp úgy nem tudhatunk, ahogy az egyénenkénti erőnk sem vetekedhet az övékkel. -utal az Evolúcionistákra.
-De nem mondhatunk le életekről csak azért, mert néhány fizikai, és mentális tulajdonságuk eltér. Különösen akkor nem, ha ezek a tulajdonságok csak nehezen értelmezhetőek, néhány géntöredékben nyilvánulva meg. Az emberiség mindig is híres volt a sokféleségéről, aminek a mágia és a mutáns erő is csupán egy aspektusa, ha a megfelelő szemszögből nézzük. Ha szemtől szemben nem is nyerhetünk, meg kell tennünk mindent, hogy ezt az értelmezést befolyásolni tudjuk. EZ a feladat nem csak tőlünk vár egységet. -Pszichésen még a mutánsok és mágusok is olyanok voltak, mint az emberek. Itt születtek, itt fejlődtek. Egyformán örültek, féltek, nevettek. Mindegy hogy minek nevezik őket a tudósok. Ezt épp elégszer látta az előadásokon. Ő nem látott különbségeket, amiket minden bizonnyal keresni fognak az evolúcionisták.
Furcsa volt arra gondolni, hogy az emberiség mindig is azon igyekezett, hogy létrehozza a génbankokat, melyben egy egy faj tulajdonságainak tiszta, eredeti formáit próbálta megőrizni legyen szó növényekről, állatokról, és újabban talán az emberről is, csak azért, hogy szép jövőt biztosítson, s most talán ez a törekvés hoz majd pusztulást.
- Persze van, akiknek a lelkek többet jelentenek. De egy ilyen pusztítás után, még ha egyszerre sok lelket is szerezhet, siralmasan kevés jut majd hosszú-hosszú ideig. Egyszerű gazdaság az egész... csak meg kell nézni a megtérülést.-Nem tartotta helyesnek, hogy egyesek érdektelenség okán kivonuljanak a szövetségből, de tisztában volt azzal, hogy puszta szívjóságból nem maradnak. Talán a hideg logika elég meggyőző lesz.
-Egyiptom támogatja Vasökölt.-eldöntetett, Heka is belé helyezte a bizalmát. Hitt abban, hogy jó vezető lesz és elég erős, hogy legyűrje a belső hatalmi törekvéseket. Mert annyira nem volt naiv, hogy azt gondolja, nem lesznek ilyenek.

Az Evolucionisták. Most már legalább tudjuk ki az ellenfelünk, de a veszély nagyobb, mint hittem. De ha most nem cselekszünk helyesen, mi végezzük el helyettük a munkát.
Csendben hallgatom a felszólalókat, és hamar egyértelművé válik, hogy a többségük azt akarja, hogy én vezessem őket. Egyesek úgy látszik jobban átlátják a helyzetet, mint mások, azt meg is jegyzem magamnak, hogy kik, de csak néhányan vannak az ötlet ellen. Vajon ezért hoztak engem ide, hogy legyen valaki, aki össze tudja fogni őket, mivel alapjában nincs valódi ellentéte senkivel. De elfogadhatom? Amikor úgy döntöttem, hogy Tibetben maradok lemondtam arról, hogy valaha is hatalom legyen a kezemben. A kicsinység és a béke útját választottam, a világtól elvonulva. Most pedig mindenki sorsát akarják a kezembe tenni. Felmerül bennem, hogy visszautasítom, de rá kell jönnöm, hogy nem tehetem. Ha én nem vállalom, akkor végtelen csatározás fog kezdődni, és esélyünk sem marad. Az ébenbőrű férfi, aki valamiért kinevezte magát az ülés elnökének, végül kihirdeti a végeredményt. Ekkor ismerem csak fel, a hangja alapján. Sam! Halványan elmosolyodom. Hát persze, nem is ő lenne, ha nem így tett volna. Veszek egy nagy levegőt és újra felemelkedem a székemből.
- Ha így kívánja a többség, én fogom vezetni a szövetségünket. Tudjuk már, hogy kikkel állunk szemben, így elkezdhetjük tervezni, hogy mit lépjünk ellenük. Senki sem véletlenül van itt, mindenkinek nélkülözhetetlen szerep fog jutni ebben a harcban. Ahhoz, hogy egy faj a többi fölé kerekedjen, arra van szükség, hogy azok egymás ellen harcoljanak. Ha ezt az előnyt elvesszük az Evolucionistáktól, megvan az esélyünk arra, hogy győzzünk, és minden faj megmaradjon. Sokszor elhangzott már az, ami a győzelmünk kulcsát jelenti. Az összefogás. Ezzel nem számolhatnak. Az emberiség felemelkedésekor két egymás ellen küzdő faj közül kellett választaniuk, de most nem ez lesz a helyzet. Még ha eddig mindig ez is történt, mi képesek vagyunk felülemelkedni ezen a látszólagos törvényen. Szabad akaratunk és szellemünk van, ami annyiszor bebizonyította már, hogy képes minket átsegíteni ott is, ahol minden logika szerint menthetetlenül elpusztulnánk! Ezúttal nagyobb a feladat, mint eddig bármikor, de csak rajtunk múlik a siker!
Rövid szünetet tartok, és határozott tekintettel körbenézek a jelenlevőkön, figyelve a reakcióikat. Nem mindenkit fognak fellelkesíteni a szavaim, nekik valami más kell.
- Azonban egy hiba vagy hazugság is mindannyiunk pusztulásához vezethet. Akik nem hisznek a szellemünk erejében, és abban, hogy meg kell védenünk egymást, gondoljanak önmagukra. Muszáj félretennünk a harcokat, amik köztünk vagy fajaink között fennállnak, a jövőnk érdekében. Van még itt valaki, aki nincsen meggyőzve arról, hogy az együttműködés személyes érdekében áll?
Szigorú tekintettel várom a válaszokat. Erőt és határozottságot kell sugároznom, hogy ezek a hatalmas erejű lények komolyan vegyenek. Egy pillanatnyi megingás is romba döntheti a törékeny szövetséget, akár még mielőtt megalakulna. Én kell legyek az az erő, ami összetartja őket, és a gyűlölet, amivel fel kell vennem a harcot, hatalmas. De nem véletlenül lettem én a vezető, ha a sors ezt a feladatot szánta nekem, képes vagyok teljesíteni.

Nem lesz egyszerű a dolgom. Még talán a legkönnyebb az lesz, hogy a tartózkodókat magam mellé állítsam, sokkal inkább egyes szavazóim miatt aggódom. Azt például még mindig nem egészen látom át, hogy Apoklipszis miért szavazott rám. Nyilván belátta, hogy ő nem nyerheti meg, de tartózkodhatott volna. Nem hiszem, hogy az amit mondtam meggyőzte volna. Mindenképp óvatosnak kell lennem vele kapcsolatban. A többiek tőlem várnak valami kiindulópontot, és tervet a "szövetségünk" összetartására. Újra szólok tehát hozzájuk.
- Sok érv hangzott már el, sokan sokféleképpen mondták el, hogy miért kell mindannyiunknak együttműködnie. Az Ősi Istenek mindenkit céllal hoztak ide, és nem nehéz belátni, hogy szükségünk van egymásra. Újra kérdezem tőletek: van akit még meg kell győznünk?
A démon nőre nézek, aki a legszkeptikusabbnak mutatkozott, és hozzá intézem a következő szavakat:
- Ha most az egyszer nem vagyunk képesek túllépni a hatalmi harcainkon, azok örökre véget érnek, mivel nem marad, aki vívja őket. Mindenkinek látnia kell, hogy most őrültség egymással harcolnunk, mert az új ellenség mindannyiunk létét fenyegeti. Még Apokalipszis is úgy döntött, hogy nem hátráltatja a megegyezést, kérlek tégy te is így! Nyilván te sem hiszed, hogy téged nem érint ez a harc. A szavazás megtörtént, és eredménye addig nem lesz semmis, amíg az Evolucionistákat vissza nem vertük. Szerintem sokan vannak rajtam kívül a teremben, akik szeretnék elkerülni, hogy ezután új háború törjön ki, de most nem ezzel kell foglalkoznunk. Ha igazad lesz, hát boldogan számolgathatod a lelkeidet, de először neked is tenned kell azért, hogy az a világrend, ami ezt lehetővé teszi számodra, megmaradjon! Hajlandó vagy erre?
Felemelem a hangom, és minden tartózkodóhoz szólok, szinte kiáltva. Hangom bezengi a termet. Teljes határozottságot sugárzok, a megingás legcsekélyebb jele nélkül. Érzem, ahogy a csí áramlása felgyorsul a testemben, izmaim megfeszülnek. A hangszálaim acélosan zengenek.
- Hajlandóak vagytok erre?! Hajlandóak vagytok megvédeni magatokat és a népeiteket?! Vagy inkább elpusztultok minket is magatokkal rántva, minthogy erre az időre félretegyétek a harcaitokat?