Rendőrség

A Staten Island-i rendőrség egyik épülete, ehhez tartozik egy bűnűgyi labor is.

Svarog úgy látta, hogy se nem átlátszó, nem tud átmenni a falakon, nem rohad és emberi agyra sem éhes. Így se nem szellem, se nem zombi, bár egyszer hitték már annak, igaz az is mágia eredménye volt.
Eddig tartott a nyugalom. Dragunov épp az Erőművek ügyeit intézte, próbált találni egy jó elnevezést a Blackbirdnek, mikor jött a hívás a SHIELD-től, hogy megölték és azonnal menjen be a Staten Islandi rendőrségre. Ő elnézést kért a többiektől, kocsiba pattant, majd elindult. Pokoli meleg volt, de az emberek zavartalanul tették a dolgukat. Dragunov szerette a forróságot. Jól esett neki.
Leparkolt a rendőrség épülete előtt, kipattant a kocsiból, majd beviharzott az épületbe. Mások is voltak rajta kívül.
- Helló - köszönt oda nekik. Úgy fest, hogy a démonok inváziója után újra beindultak a Kész Átverés showk... De ha valami idióta maszkot viselő alak előjön egy pezsgővel a kezébe, akkor kikapja a kezéből és szétveri a fején.
A rendőrök azonnal a patológiára kísérték őket, ahol hullák voltak leterítve.
- Mondjuk azt a mentolos, orr alá kenhetős ízéből adhattak volna - mondta Svarog. A bűz dögletes volt. Dragunov befogta az orrát, majd amikor lekerült a takaró a hullákról...
Svarog ekkor látta meg... a hulláját.
- Mi a halál oka? - kérdezte Svarog, visszanyerve a nyugalmát. - Boncolás, DNS tesztet végeztek? Egyáltalán tudják, hogy kik voltak ezek?

Svarog közelebbről is megnézte a holttestét. Meg se lepte mikor az orvos elmondta nekik, hogy 100%-osan ők ezek. Dragunov távolabb lépett a hulláktól, megvakarta az állát és a kórboncnokra nézett.
Felhúzta a szemöldökét amikor elmondta, hogy kinek mi volt a halálának az oka.
- Leálltak a szerveik? - Svarog már évek óta volt a pályán, így felszedett egy bizonyos fokú tapasztalatot. - Lehet, hogy a szívrohamot ijedtükben kapták, kisétáltak egy kocsi elé.
Elkezdett fel alá járkálni.
- Biztos nem voltak képbe - megállt, majd a többiekre pillantott. - Vagyis valaki leklónozott minket, majd kiküldte a klónokat az utcára.
Csettintett egyet.
- Arra kell rájönni, hogy kik voltak ezek. - A kórboncnokra pillant. - Segítek kideríteni az ügyet.
A többiekre nézz. Az egyikben Albert Shear társát Victort ismeri fel.
- Valaki mostanában nem volt kórházban. Vérvételen vagy ilyesmin? - Majd a kórboncnok felé fordult. - Ja és Penzinni nyomozónő egy másik kérdést is feltett, hogy hol találták meg a holttesteket?
Legalább egy ismerős arc, csak kár hogy nem jött vele Albert is. A fickó sok segítséget nyújthatna neki ebbe az esetben. Azonban valaki más talán segítséget nyújthatott neki.
Elővette a mobilját, majd tárcsázni kezdte Forge számát, megvárta míg kicsörög, majd beleszólt.
- Helló, Forge? Lenne itt egy ügy, megtaláltak néhány figura hulláját, köztük az enyémet is, van valami ötleted, hogy mi történhetett?

Victor látszólag továbbra is passzivitit játszott. Ugyanakkor a fejében csak úgy cikáztak a gondolatok. ~ Eddig nagyon úgy néz ki, hogy a közös pont a SHIELD. Bár ezt a hölgyet nem ismerem... ~ sandított Vivianre. ~ De jobb ha a közelükben maradok. ~ Fut át az agyán, majd közelebb lépett a holtesteket vizsgáló Svaroghoz. Kicsit mellé hajol, majd halkan jelzi felé szándékát.
- Dragunov százados. Victor Montano vagyok, Albert Shear üzlettársa és jobbkeze. Ha megoldható, szeretnék csatlakozni önhöz egy esetleges nyomozás során. - reméli, hogy nem utasítja vissza Svarog. Főleg, mert valószínűnek tartja, hogy több területen folyik majd a kutakodás. Már a kórboncnok is utalt arra, hogy több áldozatot is találtak. Ugyanakkor feltűnt neki még egy apróság. Most a vizsgálatokat végző, azaz azok eredményeit bejelentő orvos felé fordult.
- Pontosan mire is gondolt? Miért is lehetne remek cikket írni erről az esetről doktor úr? Mit is akart mondani?

Kalandor:
Hanna Rider
Előzmény: Redrose – Advent Street

Hannat végül behozták a Station Island Rendőrkapitányságára. Egyenlőre csak az eljárást követték vele szemben, azaz felvették a vallomását, majd ujjlenyomatát átfuttatták a rendszeren, hogy a begyűjtött nyomokkal összetudják vetni, eltudják különíteni. Közben átvitték Hannat egy kihallgatóba, ahol elmondatták vele az eseményeket, bele-bele kérdezgetve, s emellett grafikust is hívtak, hogy az általa látott személyekről is készüljön fantom kép biztos ami biztos. Azonban egyenlőre úgy festett, hogy a lány történetét semmi se hivatott alátámasztani, épp ezért a kihallgatóban hagyták. Telt az idő, mire végre a kihallgató ajtaja ismét kinyílt és egy elég fáradt nő lépett be elsőnek, aki olyan maximum a harmincas éveiben járhatott. Elsőre emberi volt a külsője, sőt később se lehetett rajta semmi külső ismertető jegyet felfedezni ami másról árulkodott volna. Utána azonban egy jóval fiatalabb energetikusabb lány lépett be egy-egy nagy pohár kávéval, amiket az asztalra tett, s ki is ment. A Nő közben az asztalra tette a nála lévő iratokat, majd kezet nyújtott Hannanak.
- Üdvözlöm Elizabet Carter vagyok. Az én dolgom, hogy a vallomásában szereplő dolgokat alátámasszam, vagy megcáfoljam, úgy, hogy kicsit mélyebben belenézek a gondolataiba. Ne aggódjon, mindent elkövetek, hogy csak az ügyel kapcsolatban lévő emlékeit nézzem át. - a nő hangja kedves volt és lágyan mosolygott, ahogy leült Hannaval szemben.
- Hogy az esetleges zavaró tényezőket kiküszöböljük minél jobban, ezért kérem, hogy idézze fel az eseményeket a helyszínre való megérkezéstől, a lehető legrészletesebben. Ha közben eszébe jut még valami ami kimaradt esetleg a vallomásából, akkor azt is. A lényeg, hogy csak ezen eseményekkel foglalkozzon. - Elizabet hangja megnyugtató, s kedves, ahogy az egyik kávéért nyúl.
- Nyugodtan igyon egy kis kávét ha kér, s mikor felkészült akkor nyugodtan kezdjen bele.

Hanna még a rendőrautóban is remegett, mélyen megrázták az események. Sose került még szembe a rendőrséggel, a legapróbb szabálysértés miatt sem, most pedig egyenesen gyilkossági kísérlettel vádolják. Megalázó volt az egész és a női börtönök pletykáira gondolva nagyon rettegett. Tudta, hogy ártatlan, de így is félt. A kihallgatóban megadták neki az esélyt, hogy mindent elmondjon és készült kép is a látottakról. Nagyon remélte, hogy találnak valakit közülük. Alakváltókat megtalálni nagyon nehéz feladat volt. Ott hagyták Hanna-t főni a levében. Egyedül ült a tárgyalóban és az arcába temette a kezeit. Nem sírt, de a határán volt.
A látogatóit megnézte, elkeseredett arcot vágva. Carternek ő is köszönt és válaszolt:
- Jó napot kívánok! Hanna Rider vagyok, de ezt biztosan tudja már. Csak gondoljak az eseményekre, ugye?
Hanna megköszönte a kávét és lassan ivott belőle. Ez a pár korty pokolian jól esett most neki. Elkortyolta a telepata előtt a kávét, utána vett egy nagy levegőt és visszagondolt az eseményekre. Az ilyen kihallgatás a lehető legjobb, legbiztosabb, nem is értette, miért nem alkalmazzák az összes esetben. Kevés telepata lehetett ahhoz, hogy mindenkivel ők foglalkozzanak.
Az emlékezést a környezetvédelmi találkozóval kezdte, az ottani céljaival és azzal, hogy onnan vissza indult a busszal. Felidézte a sofőr hangját, mikor pihenőt mondott, az öltönyös útitársat, akinek pénzt váltott, a férfi dühöngését és "harcát" az automatával, a konfliktust, amit látott vele, hogy vitatkozott másik két öltönyössel. Akkor még úgy gondolta, az őrök jöttek rászólni a férfire, hogy ne lökködje a gépet. Felidézte a kocsit is, ami nagydarab embereket hozott. A vécét nem, mert ott semmi fontos nem történt és túl intem lett volna a telepata előtt arra gondolni.
Ezután arra emlékezett, hogy a busz eltűnt és a pénzváltós utas még mindig vitatkozott, de már hátrált is. Felidézte a nőt, akit megkérdezett, de az semmit nem tudott a buszról. A trükköző gyerek kimarad az emlékekből, ő most nem jut eszébe. A félelem, hogy itt hagyták New York szélén, annál inkább. Attól is félt, hogy komoly verekedés lesz vagy maffialeszámolás és bement a boltba, hogy ott észrevétlenül hívja a rendőröket. Bent viszont megfenyegették és az arcot pontosan fel tudja idézni. Beleégette a szemébe, a tulaj és a dolgozók arca is, ahogy ott ültek reszketve. Először járt így, hogy életveszélyesen megfenyegették és túszok közé került. Akkor még rablásra gondolt, aztán nagyon megalázták azzal, hogy neki kellett a többieket megkötözni. Emlékszik, hogy bocsánatot kért, de megtette, mert félt, hogy valakit lelőnek. Látta, hogy rakják össze a puskát, gyakorlottan, precízen. Emlékszik a nyílra és nagy vonalakban arra, hogy mit mondtak neki. Mozgásképtelenség, bérgyilkosság, amit rájuk kennek. Látta, hogy nyomták mindenki kezébe a fegyvereket, hogy az ujjlenyomat ott legyen. Ekkor már nagyon rettegett, de nem attól, hogy megvádolják, hanem az emberöléstől. New Yorkban már sok szörnyűség történt, de ha az orra előtt öltek volna meg valakit , az teljesen kétségbeejtette volna. A lövés hangja, ami megcsapta a dobhártyáját. Alig hallott utána valamit. Arra viszont emlékszi, ahogy a férfi átalakult Hanna Rider képére és hogy nagyon bízott magában, gúnyos volt és öntelt. Valamilyen újságírót emlegetett, hogy őt akarta lelőni. Látta z újabb adag injekciókat és a porrá váló bűnözőket. Senki nem emlékezett, mindenki amnzéziás volt, csak ő nem. Ez a szerencséje. Az utolsó kép az, amikor retteg a földön ülve, majd jön a rendőrség és letartóztatja. Arra nem is emlékszik, hogy látott-e sebesülteket, csak a pénzváltós utasra és a nőre, akit megkérdezett tankolás közben.
Hannat az egész emlékezés most már teljesen kikészíti és el is sírja magát. Takarja a szemeit a kezével, de a könnyeinek még nem tud parancsolni.

Kalandor:
Hanna Rider

Elizabet csak nyugodtan ül és vár, majd a kávéját kortyolgatja, látszólag enélkül, hogy tenne valamit, de ennek ellenére Hanna érezheti a nő teljes figyelmét, ahogyan szinte a lelke mélyére néz. Ahogy Hanna az eseményeket végig gondolja Elizabet arca kicsit gondterheltebbé válik, majd a végén feláll és Hanna vállára teszi a kezét.
- Nyugodjon meg, már vége van. - hangja nyugodt, s kedves, majd a kihallgató tükre elé sétál és megrázza a fejét. Egy kis idő múlva benyit egy öltönyös, akire Elizabet ránéz.
- Ki is dobhatjuk a fantom képeket. Mr. Crafton nem a véletlennek köszönheti, hogy él. Csak rá akartak ijeszteni azok alapján amit most láttam. Egy profi alakváltót keresünk, akinek jó eséllyel katonai múltja van, bár ez nem biztos, de minden esetre jól képzett, abban, hogy eltüntesse a nyomait. Nem tudjuk a nemét, a korát, se azt, hogy hogyan is néz ki ténylegesen. Nincs ujjlenyomat, nincs fénykép, se felvétel. A hölgynek azonban ehhez nincs köze. Kérem szervezzék meg a haza szállítását. - ezzel oda megy Hannahoz, s felsegíti a székből.
- Kérem, a következő időszakban legyen óvatos és biztonságos helyen. Ha fejlemény lesz, akkor majd értesítjük. - Ezzel az ajtóhoz kíséri ahol előre engedi, de Elizabet bent marad, s beszélgetésbe kezd az öltönyössel, ha Hannanak nincs más mondani valója. Ebben az esetben haza is viszik, már amennyiben oda kar menni.

Elizabet majdnem mozdulatlanul ül, de Hanna érzi, hogy mélyen belelát. A bíztatás jólesik neki és letörli a könnyeit a zsebkendővel, ami a zsebében van, majd az ujjaival húzza végig a szemét, hogy az elkenődött smink ne tegye foltossá az arcát.
A másik rendőrrel folytatott beszélgetés csal végre életet az arcába. Megtudja, hogy Crafton az újságíró, akinek pénzt váltott és hogy katonás ellenségei vannak. Akkor nyugszik meg, mikor Elizabet kijelenti, hogy Hanna ártatlan. Megint sírni kezd, de most már örömében és megkönnyebbülve. A kezei még remegnek, ahogy kinyögi:
- Köszönöm! Nagyon kedves, Elizabet.
A holmiját visszaadják és az autóhoz kísérik. Helyesel, hogy figyel majd és nem megy kockázatos helyekre. Az autóval hazafuvaroztatja magát és felhívja Zieldet. Elmeséli, mi történt, hol volt eddig és búgva mondja, hogy várja a találkozást. A doktor meglepődik, de nyugtatja Hanna-t és arról kezd beszélni, hogy a majmok is képesek másra fogni a tettüket és a kutyák is. Kisebb előadást akar tartani, de Hanna-nak erre nincs szüksége, ezért elköszön és leteszi a telefont.

/ Köszönöm a kalandot és ezt a zárást is!:d /