Random

Értetlenkedésem végén megszólalok magamban ~ Na jó elég ebból le kéne jutni erről a fáról...~ ám egyszercsak óriási nevetést hallok
amire hirtelen oda is nézek és ekkor meglátom, hogy ki is azaki nevet egy pillanatra meglepődök az alak kinézetén de ez csak tényleg egy
pillanat az mert ez a valaki azonnal meg is szólal "-Öregem, ilyen béna landolást még életemben nem láttam. Hahaha-"
- Ha-ha-ha röhög a vakbelem - (ironikusan) és közben elkezdek lemászni a fáról - Amúgy el tudnál igazítani, mert még azt sem tudom
hogy is hívnak nem hogy azt hol is vagyok. - és ha elkezdi nekem magyarázni hogyí mi is a helyzet vagyis hol vagyunk akkor amint
leértem a fáról előveszem a térképet a tarisznyámból és mondom neki hogy - Figyu inkább ezen mutasd meg hol vagyunk mert
annyira fáj a fejem, hogya beszédet is alig értem nemhogy még fel is fogjam

/Nem is írtam, hogy a kapitány és én vívtunk egymással felosztási harcot:)

Bakura aggódott, hogy megszállt valami. Erre elröhögöm magam.
- Hát a múltamat nevezhetjük démonnak. Ilyen, amikor eljön egy részlete. Elég szar is.
Felállok, ahogy segít. Próbál megnyugtatni, hogy itt biztonságban vagyok. Láttam is, hogy milyen fain itt a biztonság, de ha a vérfarkasok betörtek... A főnixek simán berepülhetnének, ha kiderül, hogy itt vagyok. Bár most már nem jelentek veszélyt. A hajónknak annyi, a legénységből az átkozottak túlélhették, bár nem tudom, mennyien voltunk. A kapitány elég halottnak nézett ki, úgyhogy akkor ő mégsem az. De ha csak simán a bosszúvágy hajtja Vivient és meg akarja ölni azt, aki borsot tört az orra alá, akkor is mi van? Miért keresne pont itt? Csak berezeltem ettől a b...i látomástól.
- Igazad lehet. Végülis nem keresne pont itt. Kittivel akkor nem járkálok kint, pedig szívesen mennék vele. Veled pedig...egy kategória lennénk? Mondjuk én nem tudok ilyen indás trükköket. De rendben, menjünk a dolgunkra a falhoz.
Ha Bakura elindul, akkor megyek én is, de még mindig lüktet a fejemben, amit láttam. Vivien, te rohadék...

Hát végül is itt vagyok, igaz nem így képzeltem el a dolgot. A két farkas még mindig körbevesz, vagyis előttem és a hátam mögött is követnek. Eszembe jutott ugyan hogy megpróbálok lelépni valahogy, de nem mertem kockáztatni a dolgot.
Most meg itt vagyok és két bikaszerű izé, kérdi hogy mit akarunk itt. Én meg csak pislogok rájuk, mint egy hal. Ha ez a kettő nem mond semmit, akkor kénytelen leszek kitalálni valamit.
-Khmm...üdvözlöm Önöket, a városban van üzleti találkozóm. Ők pedig a testőreim, akik átkísértek az erdőn, szeretnénk bemenni a városba.-
Mondom a kis mondókámat, ha ez a kettő nem mond semmit. Nem tudom ezzel betudunk-e jutni vagy sem.
-Ez a kettő a társam, vállalom a felelősséget értük....-
Vagy nem, csak jussak be és máris lelépek tőlük. Igaz eszembe jut, hogy szólhatnék az őröknek, hogy szabadítsanak meg tőlük, de hát megígértem, hogy segítek nekik, még ha ezzel bajba is kerülök.

Szellemlovasokat emleget és úgy néz ki, már találkozott velük. Hát nem lehetett túl jó randi, ahogy elnézem az arcát. Kíváncsi vagyok, úgyhogy meg is kérdezem, mert ez új infó:
- Csúnyán elkalapáltak, mikor találkoztál velük?
Amíg válaszol, addig visszamegyünk az építkezésre. Ketten még mindig növesztik a fákat, nekünk meg odakészítették két ásót. Az egyik nimfa eltűnt. Biztos valami dolga akadt, pedig ő tudná visszaforgatni a földet a nimfa erejével. Aha, az egyik a növényeket bűvöli, a másik a földet? De Kitti mindkettőt tudta.
- Jól van akkor, menjünk! Te, Bakura, hogy van ez pontosan? Te nem tudod a földet mozgatni, de ez a Noel meg Kitti igen? Egyik nimfa a növényeket uralja, a másik a földet is vagy hogy van ez?

Kimegyünk az erdőből és találunk egy tisztást, ahol könnyebb ásni. Nincs tele fűvel. Pedig szép kis hely, de kell a cucc a gödörhöz, úgyhogy most szétcsesszük. Ások, ások, kotrom a földet, aztán lapátolom bele a zsákba. Kezd is telni, de koppan a szerszám valamin. Biztos valami kő, amit betemetett a föld. Ki kell szedni, mert idegesít, ha mindig kopogni fog. Kikaparom, csak ez nem is egy kő. Egy iránytű, méghozzá elég szép darab.
- Hű, azanyja, ez aztán csinos kis tárgy! Nem is mondtad, hogy elásott kincsek is vannak erre.
Megnézegetem és ha Bakura nem mond mást, akkor zsebrevágom. Majd eladom vagy ha kell Kittinek, akkor ő megkapja. De ha kiderül, hogy ez egy falubelié, akkor nem nyúlom le. De miért ásná itt el? Franc tudja... Azt azért megnézem, hogy nimfaöcsinél mi koppant.
- Te mit találtál?

- Értem. - Bólogatok "okosan" a férfi szavaira, bár nekem fel sem tűnt, hogy ennyire késő lenne, oké persze, sötét van, de csak úgy belebámulva az éjszakába nem vagyok képes megmondani, hogy mennyi lehet az idő, ömm, szóval igen, nem sejtettem hogy ennyire belenyúltunk már az éjszakába és így értem, hogy miért szeretne már ő is minél hamarabb nyugovóra térni. A kezét nyújtja, amit ezúttal már könnyebb elfogadni, sokkal könnyebb mert egyszer már rászántam magam és itt már nincs úgy igazán senki, aki figyelne, nem mintha az este kellős közepén sokan lettek volna, de mégis nyugisabb az egész helyzet így négy fal között. Végül megállunk az egyik szobánál, kinyitja az ajtót és előre is enged, én pedig el is fogadom ezt és belépvén szemügyre is veszem a szobát amiben a ma estét tölteni fogom. Egy tükör, egy ágy és egy fotel, amire rápillantva egy furcsa képsor jelenik meg előttem, kentaurokat látok, kettőt, bár más környezetben, szénán pihenve, nyugodtnak tűnik, mégis oly hirtelen ér, hogy pár pillanatig felfogni sem vagyok képes, amíg nem realizálom azt, hogy fájdalommal is jár egyben. Végül megszakad és Carlos kérdésére leszek figyelmes, amire kissé zavartan fordítom felé a tekintetemet, a halántékomat dörzsölgetve közben.
- Igen, azt hiszem... Egy pillanatra talán eszembe jutott valami. - Csak remélhetem, hogy nem hisz őrültnek, mert egy ilyen megszólalás után meg úgy az egész viselkedésemre amit eddig sikerült produkálni talán feltételezheti, vagy csak én vagyok kissé paranoiás már ezzel kapcsolatban. Mindenesetre is kezdem érezni magamon a fáradtság jelét, így bár kissé feldúlt lelkivilággal a történtek miatt, de helyet foglalok a fotelon a korábban látottak alapján, ami talán nem volt több egy ösztönös képnél, hogy miként is tud a magamfajta pihenni, egy tanács valahonnan a tudatom legmélyéről talán, vagy annál sokkal több... Nem tudhatom, Carlostól, ha menni akar akkor így estére búcsút is veszek, majd pedig próbálok lehiggadni és aludni, bár egy ideig kissé idegesen nézelődök a szobában, de végül megadom magam az estének, vagy legalább is próbálkozom.

Manőverezek tovább, majd megragadom az egyik főnix szárnyát, az azonnal lángba borul és megégeti a lábam, reflexből elengedem majd újra összeszorítom a karmaim, hogy ezzel is védjem a sebet. A sérült lábam kicsit feljebb húzom és a dőlést a másikkal próbálom kompenzálni. Ahogy körbenézek a horizonton, látom, hogy Dina is harcol és ő sincs előnyben.
~ Muszáj lesz valamit kitalálni, kitalálni, valami olyat ami ellen nem tudnak védekezni, amire nem számítanak, valami egyedit. Akármit ami átlagosan sebzi őket, árt nekik. Megis van.
A víz közelébe suhanok, fokozatosan csökkentve a távolságot, legalábbis próbálom. Már számítok a hátulról érkező tűzgömbökre ezért viszek a mozgásomba egy-két egyszerű valamint véletlenszerű manővert, ráadásul még hátra is nézek sokszor, nehogy onnan váratlanul támadjanak. Ha tudok kitérek vagy valaki mögé repülök, hogy ne legyek tiszta célpont. A vízhez közel kerülve az egyik hullám felé veszem az irányt, miközben remélem, hogy még mindig követnek a főnixek, amikor már elég közel érek és a hullám is elég nagy, magába roskadó, behúzom a szárnyaim és úgy próbálok átsuhanni a víztömegen, majd a másik oldalon kiérkezve azonnal nagyokat csapok, hogy lerázzam magamról a vizet. Kockázatos, de ha sikerül és a többi főnix tüzét eloltom, akkor az nagy előny. Ismét figyelek az időzítésre, hogy az üldözőim nagy része már ne térhessen ki a hullám elől, de ne is jöhessen rá arra túl korán.

Nem tudom honnan jutnak eszembe ilyen ötletek, taktikák, nyilván a múltamból villannak fel, de mindegyik elég őrültnek tűnik, őrültebbnek mint a mostani gondolatmeneteim. A hullámon való átrepülés közvetlenül a víztömeg előtt tűnik csak hihetetlenül veszélyesnek, de akkor már késő, nem tudok visszafordulni. Meglepetésemre sérülés nélkül átérek és a következő szárnycsapásokkal már a levegőbe emelkedik, amíg az üldözőim a vízben maradnak. Látom, hogy a társam végez az ellenfelével, majd kiadja a parancsot, hogy repüljünk az óceán felé.
~ Az óceán felé? Még nem teljesítettük a küldetést, nincs meg a doktor, nem robbant fel a hajó, csak egy civil menekült meg. Ez értelmetlen, most kellene lecsapni, amikor az ellenfél meggyengült és jó lehetőségünk van rá...
Azonban minden értelmet nyer, ahogy megpillantom a sziklát, nyilván az a cél, amit Dina szavai is alátámasztanak. Én is leszállok a sziklára, kényelmes távolságra a nőtől és a sérült lábamat az egyik hideg, vizes kőhöz nyomom. Először gyorsan veszek sok kis levegőt és nem mozgatom a végtagjaim, majd szép egyenletes, mély lélegzetvételekre váltok és kicsit lazítok az izmaimon, enyhén mozgatom meg a szárnyaim.
- Rendben, szükség lesz az energiára a mentőakcióhoz. Hányan vannak még a hajón?

Hehejj, akkor én aztán lángolnék! Egy kalóznak vannak bőven bűnei, amiket égetni lehet. Nem tudom, Bakura lelkét mi terheli, de elég szarul hangzik, amit mesélt. A nimfákat viszont most már egyre jobban ismerem.

Mikor megfogom az iránytűt, megint látomásom lesz. Most nem esek össze, nem fáj a fejem, csak olyat látok, ami nincs itt. Valakinek a kezében van és azt mondja, ez valami mágikus cucc. Most eltűntek a mutatók. Akkor itt kell lennem. De minek? Kinek van itt rám szüksége? Kittinek? Bakurának? Vagy a falunak? Mindegy, jól elvagyok én itt és a "sors keze" nélkül se nagyon akartam máshol letelepedni. De most akkor a mocsárba se kéne menni? Franc essen bele, nem fogok itt kuksolni egy iránytű miatt!
Nimfaöcsi is látott valamit. Úgy fekszik, mint egy halott. Odamegyek hozzá és a nyakában van egy medál egy szemmel, ami mintha kezdene kifolyni és paprikák vannak köré lógatva. Vagy hosszú fogak, valami ilyesmi. Mielőtt elkezdeném megrázni, hogy magához térjen, már pislog. Neki is látomása volt. De nem a múltból, hiszen ő nem vesztette el az emlékeit.
- Te mit láttál? Nekem valami fószer azt mondta, hogy erről eltűnnek a mutatók, ha jó helyen vagyok. Úgyhogy most jó helyen vagyok.
Megmutatom neki a cuccot és kíváncsian nézek rá, hogy ő mi a a lóf...t láthatott.

Sikerül mégis könnyedén elaludnom, eléggé fáradt lehetek, vagy csak jó alvó, ki tudja, egyszer talán visszajönnek rendesen az emlékeim és tudni fogom rá a választ... Ömm, nem mintha valóban számítana, ameddig nem kell forgolódnom, addig örülök, igaz ezen nem tudok gondolkodni, hiszen én magam nem veszem észre, hogy elnyom az álom, egyszer csak magával ragad, s én fel sem fogom, csupán csak reggel tűnik fel, hogy mennyire is pihentető volt az itt töltött éjszaka az alvás előtti eseményekhez képest. Lényegében egy kellemes ásítással köszöntöm a napot, majd pedig az emberek felé terelem a figyelmem, akik kint mászkálnak, de nem tudok különösebben foglalkozni velük, mert pár másodperc múlva Carlos lép be a szobába és reggeli címszóval egy tarisznyát ad át.
- Jó reggelt. Köszönöm. - Mondom mosolyogva, majd pedig kíváncsian nyitom szét a tarisznyát, a tartalma pedig kifejezetten finomnak néz ki, alma, pogácsa és víz, oké, nem egy luxusreggeli, de nem is érzem úgy, hogy szükség lenne ilyesmire. A magam részéről a vízzel kezdem a nyugodt és egyáltalán nem sietős falatozást, főleg a tegnap esti alkohol miatt, eléggé szomjas vagyok, majd pedig az almával folytatom, kell belőle egy pár harapás amíg átgondolom, hogy mit is válaszoljak a kérdésére, vagyis nem is azért, hanem hogy miként indokoljam meg, bár valamilyen szinten egyértelmű, de össze kell hozzá szedni a szavakat.
- Igen... Valahol van egy élet amit elfelejtettem, család, barátok, lakhely és ki tudja még, hogy mi, s úgy érzem, hogy ők lesznek azok akik segíteni tudnak majd abban, hogy teljesen emlékezni tudjak majd a dolgokra... Plusz valamiért az is érdekelne, hogy miért hagytak egyszerűen ott este. - Pár pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van akkor, ha azok a barátaim nem is annyira a barátaim, de végül elvetem ezt a gondolatot, nem bízhatok csak úgy meg ok nélkül az emberekben, eddig nem úgy tűnik, hogy ilyen lennék.

Bakura fura dolgokról mesél. Egyiptom, én se nagyon hallottam arról. Hacsak nem voltam ott kalózként. Na, az lehet. Gúla alakú épület. Akkor ez a szem az egyik oldala lenne? Egy nagy szem egy háromszög alakú falon, hát elég parás hely lehet, ha így néz ki. De lehet, hogy csak onnan van a cucc. Az viszont tuti, hogy én ott vagyok, ahol lennem kell. Nemtom, ezt ki döntötte el és hogyan, de mindegy, mert én jól érzem itt magam. Na, kellett nekem ezen agyalni, egyből beindult az egész. Most a falu felé mutat, amerről jöttünk.

- Hát hamar meggondolta magát. Mindegy, hát ezért jöttünk ide.

Amit kiástam, azt belelapátolom a zsákba. Aztán tovább ások és töltöm a zsákot egészen nagyra, de úgy, hogy elbírjam cipelve. Húzni nem fogom, még kiszakad. Közben azon agyalok, amit Bakura mondott.

- Tudod, mi jutott eszembe? Lehet, hogy én jártam Egyiptomban és onnan nyúltam le a holtak kincsét. Akkor viszont k...va messze is lehet, a tenger másik oldalán. És ha ez az iránytű engem talált meg, lehet, hogy annak a cuccnak is köze van hozzám. Mit mondott a pali, mit tud az az ereklye?

Ha mindketten megtöltöttük a zsákot, akkor elindulhatunk végre visszafelé. A két nimfa már biztos szép nagyra növesztette a fáit. Hoppá! Most jut eszembe. Lehet, hogy nem is kell olyan messzire menni, ha ki akarjuk találni, ki rakta ezeket ide.

- Bakura, nem lehet, hogy ez a Noel ásta el ide a cuccokat? Hogy azért tűnt el? Mondjuk, nemtommér tette volna... Ki ő egyébként, mit kell róla tudni?

Hohó, elkezdett pörögni a mutató! A holtak kincsétől vadult meg. Aztán viszont visszafordul a falu felé. Ez most komoly, hogy egy ilyen fémszar mondja meg, hogy mit csináljak? Most ezért menjek a hegyekbe egyszer? Lóf...t! Most viszünk földet a faluba, aztán ha ott kész a védőfal, akkor irány a mocsár. Szarok a hegyekre.

- Ja. Hát figyelj, a faluba úgyis vissza akartunk menni. Azt meg nem tudom, mi lesz, ha nem megyek a hegyekbe vagy a sivatagba, de eddig is megvoltam útmutató nélkül. Bár a vízesés előtt lehet, hogy jól jött volna...

Amikor Bakura nagy gondolkodást mutatva elmondja, mit is állított az a pasas, tényleg nem derül ki. Fura nevek meg rizsa. De van egy érdekes dolog benne.

- Azt mondtad, olyan volt, mintha figyelnének az árnyékból. Lehet, hogy az volt az a sötétben lakó Apófisz vagy mi a p...a.

Noel eltűnése még mindig gyanús nekem. Pont akkor tűnt el, mikor mi idejöttünk és jé, milyen érdekes, kincseket találtunk ott, ahol biztos ástak már korábban is. Mindegy, szerintem Bakura se tudja, mi megy itt. Ez a Noel viszont gyanús nekem. Vagy az is lehet, hogy elrabolták és kényszerítették valamire. De ki? Vivien garázdálkodna itt, hogy engem szívasson? Meg a tesóit? Nem szólok, de agyalok, hogy mi van. Ez is régről hozott szokásom lehet, hogy mindent összekötök és kitalálok történeteket. Pletykás fazon lehettem, asszem.
Megvagyunk a zsákokkal és indulnánk is. Bakura tüsszent egyet. Sokat poroztunk itt, biztos megtelt az orra. De mi van ezzel? Felrepítette a tüsszentés a fára.

- Ez lenne az istenek ereje meg Ámon szele? Akkor szerintem vedd le azt a szart a nyakadból, különben szétvered a falut is, ha rákezdi az orrod, hehehe.

Az indáival biztos le tud jönni onnan. Ha nem, akkor majd szól. De én meg kipróbálok valamit. Meghülyítem az iránytűt, aztán jót fogok röhögni, akármit is csinál.

- Holtak kincse. Egyiptom. Holtak kincse. Mocsár. Egyiptom. Danu falu. Dartan erőd. Vízesés. Vivien. Kitti. Farkasemberek. Holtak kincse. Na, pörögjél!

Kiderül számomra, hogy az akciót éjszaka fogjuk végrehajtani, erről eddig nem tudtam, annak ellenére, hogy igen fontos adat. Egy éjszakai akció szinte mindenben más mint egy nappali, a mozgás, a felállás, a taktika mind változik a látótávolság csökkenésével és a környezet érzékelhetőségével. Nem kételkedek Dina hozzáértésében, de ezzel nem számoltam, így a pihenő közben a megfelelő módszereket próbálom felidézni.
~ Az akció éjszakai, az ellenség látótávolsága csökken, ha az én szemem képes jól alkalmazkodni a sötéthez, mint a legtöbb madárnak, akkor ezzel előnybe kerülhetek. Ráadásul a légitámadások éjszaka hatásosabbak, nagyobb a zűrzavar, a káosz, ráadásul nem nyújtok pontos célpontot. A legfontosabb az, hogy repülés közben ne ütközzek semminek, mert akkor komolyan megsérülhetek.
Még egy kicsit aktívan pihenek, majd mikor a légzésem és a szívverésem visszaáll a normálisra, akkor nyújtok még az izmaimon, majd nyugodt testtartást veszek fel és fújom ki magam. Eközben a társam kérdésére is válaszolok.
- Nem akarom, hogy hátba támadhassanak, ezért érdekel, hogy nagyjából mennyi maradt a másik hajón. Okozhatnak még kellemetlen meglepetéseket.
Egyelőre csak nyugodtan várom a naplementét.

Érdeklődve nézek a sípra, még amikor Carlos kezében van, majd pedig azután is ugyan ilyen érdeklődéssel vizsgálom át, miután átvettem tőle.
- Köszönök mindent. Biztosra veheted, hogy egyszer még találkozunk. - Válaszolok mosolyogva, majd pedig nézem ahogyan eltűnik a folyosón. Felsóhajtok, majd pedig felkelek, s az ételem megmaradt részét a síppal együtt elcsomagolva távozom az őrsről. Kicsit hiányozni fog, észben tartom, hogy egyszer visszajöjjek, ki tudja, hogy mikor, de megjegyzem, hogy most hol vagyok. Kiérve az őrsről az iránytűmet veszem elő, hogy ismételten megnézhessem, merre is van észak, s arra indulhassak útnak. Menet közben, ha esetleg valamin látom a város nevét felírva, mondjuk egy táblára, akkor a térképet is előveszem, hogy betájolhassam rajta, hogy hol vagyok, amint alkalmamban fog állni, külön megjelölöm... Mondjuk egy karikával a várost, mert tervezek visszatérni, remélhetőleg pedig nem fogom elveszteni sem, nos, ha rajtam múlik biztosan nem, de most egyenlőre nem nézek hátra sem, csak felöltve ismét a barátságtalan arckifejezésemet megyek az utamon, amerre mennem kell, vagyis inkább amerre eldöntöttem, hogy menni akarok, mert végül is senki sem kötelez, hogy ebbe az irányba menjek, elindulhattam volna dél felé is, de valószínűleg sosem találnék választ a még fel sem tett kérdéseimre, leszámítva azt, hogy ki vagyok és természetesen arra, hogy a többiek miért hagytak csak így itt, látszólag bármiféle különösebb indok nélkül, s hogy hogyan fogom én őket felismerni egyáltalán ha találkozunk?... A reakcióik alapján valószínűleg.

Már kezdem érteni, hogy a nimfák hogyan bűvölik a földet meg a fákat, de a humorukat azt nem vágom. Biztos, hogy van, de a legváratlanabb helyeken bukkan fel. Ahol én várnám, ott meg nem igazán. Na jó, Kitti kivétel, vele az elejétől nagyon kijöttem.

- Hé, megőrültél? - kérdezem, mikor csak úgy elengedi az ágat. Aztán tesz egy olyan mozdulatot, mint a sasok a bukórepülés végén. Légelementál. Hát tényleg király az az ereklye. Én meg egy ilyen mutogatósat kaptam. Lehet, hogy egyszer jól fog jönni. Most szivattam egy darabig és mindennek mutatta a helyét. Nem gagyi tákolmány, jól meg van csinálva. Meguntam a piszkálását, zsebre vágom.
- Na, akkor menjünk a faluba! Vagy repülj, ha gyakorolni akarsz.

Kilépek az őrsről, ahonnan meglepő módon nem nehéz megtalálni a városkaput, szóval a hely vagy kisebb mint hiszem, vagy pedig kellemesen közelre pozicionálták. Akárhogyan is, a magam hamisan haragos és unott tekintetével szemügyre veszem a térképet és a városokat amik be vannak jelölve rajta, mármint a nevüket, mert megnézni őket nem is tudom. Van néhány aminek igencsak érdekes neve van, de egyenlőre egy fontos csak közülük, méghozzá az amely innen egyenesen északra van, látszólag nem is annyira messze, igaz nem tudom, hogy mekkora ez a sivatag, talán az a nem messze több napi séta lesz. Mindenesetre is összeszedem maga, majd pedig egy sóhajjal nekivágok a sivatagnak, mert máshova nincs mennem, vagyis talán mehetnék máshova, de minek? Úgy értem maradhatnék de célom van azzal, hogy erre indultam, meg kell tudnom, hogy ki voltam...
~ De mi van, ha nem sikerül? ~ Ezzel torpanok meg egy jó húsz perc gyaloglás után, s tekintek mégiscsak hátra, de végül megrázom a fejem, a láthatáron már ott van az új város képe, s most akarok visszafordulni? Megtehetném, nem akadályoz meg benne semmi, de nem, végül megrázom a fejem s tovább indulok előre amerre az utam visz.
~ De ha nem tudom visszaszerezni az emlékeimet, akkor mit fogok tenni?... ~ Ki tudja, lehet hogy kezdenem kell egy teljesen új életet attól függetlenül, hogy ki is voltam korábban, ami nem hangzik olyan rosszul, de ki tudja, a szüleim, barátaim, rájuk kíváncsi lennék és szeretnék emlékezni, de ha nem jön össze...
~ Hmm, akkor lehet, hogy utazó életmódra fogok váltani, végül is nem olyan rossz ez a séta itt a sivatagban eddig. ~ Kicsit szomjas vagyok, de már késő inni, már itt vagyok. Belépek, ami pedig fogad nem egészen az, mint amire számítottam, szinte csak kentaurok ameddig a szem ellát,... Nos, a társaság fele legalább is az, úgy tűnik, hogy jó kedvük van, valaki pedig integet, egy egészen helyes valaki, csak így mellékesen hozzátéve, de teljes mértékben ismeretlen. Mindenesetre is oda sétálok hozzá és kérdőn tekintek rá.
- Ismerjük egymást? -

A reakcióból kiderül számomra, hogy Dina profi, már előre felkészült és tervezett mielőtt megkezdte volna az akciót. Tennék egy elismerő megjegyzést, de mivel ő a felettesem ezért csak elégedetten bólintok és nézem a távolban húzódó füstoszlopot. Ahogy nézem a nő vonásait a lemenő nap fényében mintha megváltoznának és egy ragadozóéra hasonlítanának.
~ Ez magyaráz igen sok mindent. Szóval ő sem teljesen az aminek mondja, mutatja magát. Lehet ő is őrültebb mint egy átlagos katona. De hogy is lehetne normális ha velem jön bevetésre? Ehehehe.
Kezdem egyre jobban feltérképezni a saját tulajdonságaimat és korlátaimat. A ragadozómadár szerű szemek belőlem erős vérszomjat váltanak ki. Meg akarom ölni a kalózokat, a lehető legkegyetlenebb módokon. Karmaim közt akarom érezni a kifröccsenő vért és beleket, hallani akarom a halálhörgést és a könyörgést. A messzibe meredő tekintettel szólalok meg.
- Minden kalóznak meg kell halnia, lassan és fájdalmasan, minél előbb, hogy csillapítsam a vágyam.

Valószínűleg rosszat mondhattam, mert még a farkasok is az arcukba csapnak. Nem tudom mit vártak, hisz totálisan nem emlékszek semmire, így jó hogy azt sem tudom, hogy ezek a farkasok nem testőrtípusok. Mellesleg a két bikaszerű lény sem észlény mert simán beengednek minket. 
Kicsit megkönnyebbülök, hogy bejutottam a városba, igaz a két farkas már rohanva indul neki, két közeli alaknak. Az őrök sehol, mire odaérnék már ki is dobták őket a városból, szó szerint. 
Elképedve nézem a jelenetet, közben pedig sóhajtok egyet, hogy megszabadultam végre a két farkastól és szerencsére bajt sem okoztak.
Viszont jobb ha én megpróbálok gyorsan eltűnni a tömegben, vagy valamelyik sikátorban, mielőtt azok a magas intelligenciával rendelkező kapuőrök idetalálnak és azonosítanak, mint aki behozta a városba a két farkast.  Még vettek gyorsan egy pillantást a két alakra, majd megpróbálok beolvadni a tömegbe és elhúzni a közelből a csíkot ameddig még lehet.

A fáról leugorva felegyenesedek és körülnézek.
- Hol a pics*ben vagyok? Mért vagyok egyáltalán ilyen szinű? - lassan ismét magamra nézek, megpróbálom megcsóválni a farkam, ami sikerült is, ismét körülnézek és elindulok a fák irányába és közben nézelődök.
- Kéne valami ehetőt szerezni. Vagy valamit. Fürödni is kéne mert... ez ezzel a testtel jár? Amugy... - lassan megálok és az ég felé kiáltok.
- Hol vagyok!!? Valaki!?
Mivel egyenlőre senki se válaszol, folytatom egyenesen az utamat és az utamban lévő dolgokat hol átugrom, hol pedig elrúgom mérgemben. A fák közül a nap fénye szűrődik be, egy gúnyos mosollyal nézek fel az égre, majd egy kiálló gyökérben majdnem elesek, de hirtelen egy "puff" és füst kíséretében egy fa vastag ágán landolok. Meglepetten nézelődöm.
- Ez meg mi volt? - motyogom halkan, majd erőt veszek magamon és lemászok onnan és ismét az utamat folytatom, azon agyalva hogy milyen furcsaság is fog még történni.