Random

Visszacaplatunk a faluba gyalogosan. Zsákkal nem akar repülni a nimfaöcskös. Meg is értem. Odaérünk és látom, hogy már kinövesztették a fákat és van itt még 2 ember. Nimfa, nem ember, de hát ugyanúgy néznek ki. Szóval, ő Noel és öcsinek szólítja. Lassan csak megismerem a családot. Biccentek neki meg az öregnek is és egy mosollyal nyugtázom, hogy Kitti jó helyen van és a srác megvédte. Ezek a farkasok tényleg komolyan gondolták, hogy el akarják kapni. És ha Noel már máskor is kísérte, akkor onnan tudhatják a nevét, hogy mondjuk rákiabált: "Kitti, vigyázz" vagy valami ilyesmit. Én hülye meg azt hittem, hogy egy ilyen dög a háziállata vagy a férje. Hehh, fantáziám az van...
Aztán amit a fákkal meg a földdel csinálnak, az a legtutibb nimfatrükk, amit tegnap óta láttam. Az öreg is nagyon érti a dolgát. Kifáradnak, Bakura meg fújja rájuk ezt az Ámonszelet vagy mi a p...t. Ezzel meg is vagyunk, bár én csak egy kicsit vettem ki a részemet. Amennyire tudtam, nem vagyok én nimfa.
Mennék is a dolgomra Bakurával a mocsár felé, de aszem meg akarja várni ezeket itt. Jóvan, én nem b...tatom. Nem ülök le, állva várok. Ha mondja, hogy mehetünk, akkor már indulok is. Kittit meg akarom lepni egy szép kis krokibőrrel.

Gyors pislogással jelzem meglepettségem, miközben a lányt nézem, végigmérem, majd gyors visszatekintek szemeibe.
- Nem akartalak felébreszteni! Hogy gondolhatsz  ilyenekre?! - kérdeztem kicsit mérgesen, majd nyeltem egyet és körülnéztem és gondolataimba mélyedtem. Hogy tűnhetnék el innen? Kérjek tőle útmutatást? Egyáltalán ki ez?
Nézem a fákat, majd eszembe jut hogy fogságban tart, így visszapillantottam rá és egy kis mosolyt csaltam arcomra, hogy elhigyje ártatlanságom.
- Izé, én csak eltévedtem és ha továbbra is ennyire szorítasz, nem állok jót magamért. Eressz el! Amúgy te ki vagy? Mi vagy?  - hirtelen gondolkodásba esem ismét és meglepetten nézett rá.
-  Mit mondtál az előbb? Gnóm? Én? Mi az a Gnóm?

A homlokomra teszi a kezét, amitől, amint leesik hogy éppen mi történik, kellemetlen arckifejezéssel húzódom el, nem örülök hogy egy idegen alak piszkál, egy idegen aki azt állítja hogy a bátyám és be tudja annak az egészet, hogy furcsa humorom van, amit jó tudni, de most... Higgyem el amit mondott? Hihetek neki vagy sem?
- Én tényleg... - Valamiért nem fejezem be a mondatot, inkább megvárom, hogy mit akar még mondani, majd pedig eléggé zavartan, de tűröm hogy maga után húz valami furcsa nőhöz, aki a tömeget szórakoztatja. A trükkök, lehet, hogy kifejezetten érdekesek, de jelen helyzetben valami megmagyarázhatatlan okból, cinikusan szólva persze, nem tudnak érdekelni és inkább fordulok vissza a srác felé aki idáig vezetett.
- Sajnálom de nem vicceltem, nem emlékszem, semmire. - Az arcomon elég komoly kifejezés ül ahhoz, hogy tudhassa, hogy valóban nem egy vicc az egész, nem érzem magam humoros hangulatban, abban sem vagyok biztos, hogy van olyanom, valószínűleg van, ha már így említette, de nem emlékszem rá és továbbra sem tudom, hogy hihetek-e neki, ezért pedig pár másodperc után megpróbálok kijutni a tömegből, már ha olyan nagy a tömeg, vagy ha annak a szélén állok akkor egyszerűen elhátrálok és... Nem igazán tudom, hogy mit csinálok, fogalmam sincs, valahogy meg kéne győződnöm arról, hogy igazat mondott-e, de amennyit magamból eddig megismertem ez nem lesz egy egyszerű feladat, már ha utánam jön, amit megint kétlek, mert nem látok neki rá indokot. Ha semmi sem zavar meg, akkor elindulok a városon belül egy véletlenszerű irányba, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.

- Igen az akció az elsődleges, a többi csak a vele járó veszteség és élvezet.
Válaszolom még majd szárnyaimat néha kicsit átmozgatva várom a naplementét. Amint teljes a sötétség elindulunk, követem Dinát, Főnix alakja miatt szerencsére a sötétben is tudom követni, különleges jelzőrendszer nélkül. A repülés már egészen jól megy, a repülőgyakorlat megtette a hatását és talán a múltból visszatérő tudatalatti emlékek is segítenek. Harminc percig tart megközelíteni a célterületet. Magasból, nagyjából kétszáz méterre a hajó felett teszek egy kört és onnan vizsgálom meg a furcsa vörös és kék fényeket, majd lassan lejjebb ereszkedem a hajó fölé, olyan magasságba és szögbe, hogy a lehető legkisebb esélye legyen, hogy észrevegyenek. Ezt úgy teszem meg, hogy a fedélzetre merőlegesen, kilencven fokos szögben legyen a levetített testközéppontom, így a fedélzeten lévők csak akkor látnak, ha direkt hosszabb időre felnéznek.
~ Ezt honnan tudom? Mikor képeztek ki erre? Nem volt semmi az aktában, de ezt egy sima katona vagy kommandós nem tudná ilyen automatikusan, normál esetben igen, de nem úgy, hogy nem emlékszik semmire. Sok kérdőjel lehet a múltamban, sok vérrel festett kérdőjel.
Próbálok úgy ereszkedni, hogy repülés során fent a legmagasabb árboc tetején, közel a zászlóhoz leszállhassak, teljesen észrevétlenül. Ha ez megvan akkor a legénység tagjait keresem és figyelem a mozgásukat. Valamint a fényeket is megvizsgálom, ha megfelelően rálátok a forrásukra.

Honnan tudnám?! Jelen pillanatban azt se tudom, mért vagyok itt.
Lassan körbenézek és háttal állok a lánynak.
- Szóval azt mondod, hogy itt élnek ilyenek is? Amugy mit is mondtál?? Analfabéta?! - hirtelen visszafordulok felé és kicsit erőteljessebben válaszolok.
- Képzeld! Amnéziám van! - hazudtam, vagy elhiszi vagy nem.
- Amugy az erdőn kivűl van más terület is? Mondjuk egy tó. Szeretnék lefürödni. Nem is tudom mi a legrosszabb. Büdösnek lenni, vagy amnéziásnak. Várjunk csak... amugy, hogy hivnak? Nem szeretek ugy magyarázni, hogy közben nem tudom a neved. - feleltem neki kicsit hadarva hátha elöbb eltudok menni ha nem figyel egy pillanatra, majd autómatikusan a táskámba nyulok.

Érdeklődőnek bizonyul s nem néz hülyének ami talán számomra a legmeglepőbb, de ennek a tényével nem foglalkozom, kihátrálok a tömegből, ami nem valami egyszerű mutatvány, majd pedig elindulok az egyik véletlenszerű irányba, közben hallom magam mögött még a hangját ahogyan a nevemet kiabálja, amire megtorpanok kicsit és önkénytelenül is hátra nézek, de nem tudok magamon erőt venni, hogy visszaforduljak és visszasétáljak a tömegbe, megrázom a fejemet és égő mellkassal de tovább indulok, az első adandó lehetőségnél viszont leülök, hogy átgondolhassam a dolgokat. Eléggé rosszul érzem magamat a történtek miatt, de, de nem tudhattam, hogy ismer-e vagy sem és hirtelen eléggé kellemetlen volt a helyzet, talán nem a legjobb módja volt az a kezelési forma amivel letudtam, de ha fontos akkor biztosra veszem, hogy addig fog keresni amíg meg nem talál, az már más kérdés, hogy én azt valóban akarom-e, vagy sem. Mindenesetre is most még, ha van rá alkalmam akkor egy jó darabig ülök és a fél tenyerembe beletemetve az arcom egy részét gondolkodom, magam sem egészen tudom, hogy min, hirtelen eléggé feldúltak a történtek és pocsékul érzem magam, nagyon pocsékul, de nem fogok visszamenni továbbra sem, nem, ülök és várok, nem tudom mire, nem tudom miért, egyszerűen ezt kell tennem, le kell nyugodnom egy kicsit és átgondolnom a dolgokat, lehet, hogy valakinek most tettem eléggé alaposan tönkre a napját és az is lehet, hogy ez most a legkisebb problémám, még nem tudom.

Aha, itt egész másról van szó. Az "öcsi" csak olyan baráti megnevezés. Nem rokonok ezek, sőt Bakura mintha féltené tőle Kittit. Nekem meg már hírem van, biztos az egész falu tudja, hogy a nimfacsajszi fogott egy kalózt.
- Hát hogy a viharba ne jönnék? Csak leálltál itt trécselni ezzel a Noellel. Kittit mindenki szereti itt a faluban, ugye? Mondjuk miért is ne szeretnék... - mondom neki, miközben megyek arra, amerre Bakura mutatja a mocsár felé vezető utat. A tőröm készenlétben, hátha már útközben balhé lesz. Krokodil biztos nem támad ránk az úton, de nem az az egyetlen ellenség. Már kezdemkigondolni, hogy akarom elejteni a zöldpikkelyest. A fejét kéne átszúrni, de az a hatalmas szája a fogakkal... Nem lesz könnyű. Ki kell csalni a partra, mert ha én meglátom a halakat, akkor megint baj lesz. Engem valaki rászoktatott a halra. De miért és hogyan? Ennek majd be kell ugrania. Ránézek az iránytűre, hogy tetszik-e neki az irány. Ha nem, akkor is odamegyünk, legfeljebb megjegyzem, hogy mit akar a kis kütyü.

// Bocs a késésért:) //

A bika lény máris befelé jön, nyilván látta a kidobott farkasokat, és rájött hogy volt velük még valaki. Most nyilván engem keres, bár ha annyi esze van amennyit feltételezek róla, talán arra sem emlékszik hogy néztem ki egyáltalán. Igaz nekem is annyi eszem volt, hogy behoztam ide őket. Még jó, hogy nem okoztak nagyobb bajt itt. 
Mindenesetre jobb lesz eltűnöm innen. Befordulok a fogadó felé, egyrészt mert korog a gyomrom, másrészt valamelyik fogadóban lenne a találkozom. Igaz azt nem tudom ki is lenne az. Remélhetőleg a másik fél megismer engem, különben ítéletnapig ülhetek az itteni fogadókban. Kezdetnek ez a fogadó is megteszi, aztán gyorsan körbe nézek és benyitok az ajtaján, eltűnve a bika elől, mielőtt észrevenne és nyakon csípve engem.
Ha sikerül eltűnnöm mielőtt elkapna, és benyitok, körbenézek majd a pult felé vagy a fogadós felé veszem az irányt. Remélem kiszúrom az illetőt hamar, meg nem keltek feltűnést és az sem történik meg, hogy a minotaurusz utánam jön.

Elindulunk és egy darabon még Noel is arra megy, így váltunk pár szót. Bakura azt mondja, ez egy nyugis népség. Kevés a kivétel náluk. Hát ja, ha engem, egy kalózt, átkozottat is így befogadtak, akkor jó fejek. De ezt tudtam eddig is. Jó itt velük, főleg Kittivel. De ő most melózik és én is, csak máshol.
- Párducot meg farkast. Tegnap ezek voltak. Előtte meg, tudja a f..., mit csináltam. Én is szívós vagyok, mint ma kiderült. Át akarom szúrni a fejét. Vagy a szemét és utána a fejét. Csak ha több lesz, akkor van nagy gond. Te, Noel, tudsz nekem hozni a városból valami normális fegyvert? Jó ez a tőr is, de azért egy kard vagy valami jobb lenne. Kifizetem, van még aranyam. Vagy segítek neked is a munkában.
Remélem, hoz valami odaba...s fegyvert. Jó lenne. De az csak este lesz vagy franc tudja, mikor érünk haza. Haza? Már úgy beszélek, mintha oda tartoztam volna eddig is. De nem bánom, ha ezután oda fogok kötődni. Jó hely, klassz arcokkal.
Megjöttünk a mocsárhoz. Ez csak a széle.
- És hova kell menned a madár szerint? Be ennek a közepébe?
Ha mutatja, merre kell menni, akkor követem.

Professzionális módszerekkel közelítjük meg a hajót, mind a ketten. Bár a megfelelő szög és röppálya kiszámítása némi időt és koncentrációt vesz igénybe, a feladat csak nehéz de nem lehetetlen. Mivel fent az árbocnál is van egy őrszem, onnan nem indulhatunk ki, Dina lefelé veszi az irányt és én a lehető leghalkabban követem, egészen a fedélzet szintje alá, a hajó oldalához. Az esetleges nagyobb hullámokra vigyázva szállok le az ágyúhoz és kapaszkodok meg egy kiálló részen.
~ Vörösen világítanak a kalózok, valamilyen erő és képesség birtokában vannak. Lehetnek mágusok, vagy elátkozott kalózok, esetleg valamilyen misztikus lények, akik valójában nem is tengeri rablók. Sok a lehetőség. A biztos az, hogy a kék fény, ami valószínűleg a professzorra vagy a találmányára utal, a padlózat, fedélzet alól szűrődik ki. Ha óvatosak vagyunk könnyen megszöktethetjük a célszemélyt, titokban elhelyezhetjük a bombát és felrobbanthatjuk a hajót, minthogy egyesével vadásszuk le a legénység tagjait. Az én módszerem sokkal több élvezet nyújt, de Dina terve átgondoltabb.
Segítek a társamnak, erőteljes szárnycsapásokkal és a karmaim szorításával, hogy hátra tudjuk tolni az ágyút. A résen keresztül én is megpróbálok bejutni a hajóba. Arra figyelek, hogy a karmos lábaim csak óvatosan tegyem le, hogy ne keltsek nagy zajt, amint szilárd talajon vagyok a tollaim közül a kezeimet húzom elő és veszek fel egy alapállást. Körbenézek odabent, hogy látok-e bármilyen mozgást. Felkészülök, hogyha támadás érne akkor kitérhessek vagy védekezhessek, még időben, régi tapasztalataimat használva. Ha a terem tiszta, akkor körbenézek odabent, hogy látok-e bármi hasznosat.

- Tyíha, a mindenit! Kösz, megoldom akkor, fogok egy pár krokit - húzom el a számat. Kitti adott egy kis zsebpénzt, de 100 arany azért elég combos. Noellel szerencsére lehet tárgyalni. Részletre veszek egy kardot, de baró! Asszem ehhez elég sok krokodil kell majd. Én pedig nem leszek nagylelkű és nem engedem meg a kiscsajnak, hogy természetben fizessen. Höhö, mintha annyira akarna úgy fizetni. Tegnap is csak beszunyált inkább. Ejnye, de jó fej lettem. Asszem a környezetváltozás teszi. Ilyen nimfák között nem is nagyon élne meg valami mocskos gazember, mint ami előtte lehettem. Na, de menjünk vadászni!
Bakura tudja a dolgát, gondolom, nem először jár itt. Egy fa odúja, csak melyik fáé? Ezt nem tudhatja akárki, csak aki ismerős erre. Ő meg vágja. Kussolok, mikor int. Mindig van mit kérdeznem vagy mondanom, de most megpróbálom visszafogni magam. Hát ez a mocsár nem túl fa...a. Egy csomó büdös állat szaladgál a lábunk alatt és majdnem belemásztam a futóhomokba. Mikor Bakura megállít és meglátom, hogy az a szar van előttem, akkor kifújom magam és bólintok, hogy "Kösz, haver". Na, ez érdekes lett volna. Nem haltam volna bele, de kijönni se tudtam volna. Ott éheztem volna, hú b...meg!
Én innentől már egy tapodtat se mozdulok magamtól Bakura ismeri a járást, mögötte megyek, pont a nyomaiba lépek. F...nak hiányzik a futóhomok.

Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy pusztán várással valóban meg fog találni ismét, úgy értem nem tudom milyen nagy ez a város, nem emlékszem, de meg volt jelölve a térképen szóval nem lehet kicsi, de úgy tűnik, hogy a véletlenek úgy hozták, hogy ő is pont ebbe az irányba indult el, igaz még nem látom, csak a hangját hallom és végig fut a hátamon tőle a hideg. Hallom ahogyan elcsörtet nem messze, majd pedig fékez és visszatolat, de nem tekintek fel, csak amikor már ideér. Szólnék valamit, de ahogyan megtenném ismét képeket látok, még kiskoromból, s valóban, mi ketten vagyunk ezeknek a szereplői, de akkor is... Felsóhajtok, valamilyen szinten megkönnyebbülve, de így is gondterhelten.
- Sajnálom, csak... Az egész hirtelen jött, a tömeg pedig csak rátett egy lapáttal. - Mivel volt a fejemben egy kép ami szerint valóban az akinek állítja magát, úgy vélem, hogy bizalmat szavazhatok neki, ezért kissé közvetlenebb vagyok, ismét, nem is tudom hogy 24 órán belül már hanyadszor, de nem számít, nem vagyok igazán képen azzal, hogy miért úgy viselkedem ahogyan, valószínűleg csak ahogyan már berögződött, azt csinálom ösztönösen. Mikor megkérdi, hogy minden rendben van-e vissza eresztem a fejemet ugyan úgy féltenyérbe mint ahogyan az előbb volt.
- Ha minden rendben lenne akkor nem lennének most így a dolgok. - Egyértelmű válasz az egyértelmű kérdésre. Ennél többet egyenlőre nem szólok, őszintén be kell látnom, hogy az előbbiek után nem tudok mit mondani neki, kellemetlen érzés, ugyanakkor nem tudom hogy mit csináltam volna magammal, ha ott maradok a tömegben, az szemszögemből nézve a dolgokat így volt a legjobb, de még mindig kellemetlen, bár belegondolván abba, hogy nem számítottam arra hogy valóban bármit is találni fogok a múltammal kapcsolatban, vagy legalább is azt hittem, hogy messzebb van, valamilyen szinten érthető, főleg ha egy vadidegen, legalább is első ránézésre vadidegen állítja azt magáról, hogy az ember testvére.

-Hát izé....-
Hápogok egy sort, mikor a nő mellém lép és elkezd beszélni, igen, megint olyan dolgokról amikről halvány lila gőzöm nincs. De legalább ismer. Intek a csaposnak, vagy kocsmárosnak vagy egy pincérnőnek, mindegy amelyik meglát. Rendelek valami alkohol tartalmút, bár nem tudom az angyalok bírják-e a piát. Lehajtom aztán a nő felé fordulok, miközben a levél még mindig a kezemben van amit az előbb a kezembe nyomott.
-Szóval röviden...egy hóvihar kellős közepén keltem fel, és nem emlékszek semmire, aztán kiderült hogy angyal vagyok, némi kóborlás után egy halom farkasba ütköztem, akiket én okos bejuttattam ebbe a városba, szerencsére hamar ki is dobták őket innen, bejöttem ide ahol te kezembe nyomtad ezt a levelet azzal, hogy megígértem neked hogy leszállítom Dorfenbe vagy hova valakinek akire nem emlékszek. Szóval te ki is vagy és ami most bocs de fontosabb én ki vagyok? Valami angyali postás vagy mi.-
Hadarom el egy szuszra majd mivel le kell ülnöm egy kicsit, talán most kezd rajtam kijönni a történtek, keresek egy üres asztalt és levágódóm oda, várva hogy a nő is szóhoz jusson végre, és talán tud valami érdekeset is mondani velem kapcsolatban vagy valamit amivel segíthet nekem emlékezni.

A fedélzet alá való bejutás minden komplikáció nélkül sikerül. Senki nem vesz észre minket, és nem is gyanús, ahogy behatoltunk, eddig jól haladunk így van esélyünk egy meglepetés szerű támadásra is. Bent sötét van de az éles szemem és társamé is könnyen alkalmazkodik ehhez, biztosítottak a megfelelő látási viszonyok. Azonnal körbenézek és elemzem a környezetet, majd Dina arcát is fürkészem néhány másodpercig.
~ Most, hogy közelebb vagyunk a célszemélyhez nő a nyomás, és ez részben megváltoztatja őt, kizár mindent a környezetéből és csak a feladatra koncentrál. Ez nagy önuralomról, akaraterőről, elszántságról árulkodik, könnyen manipulálja a viselkedését ha szükséges. De ez lehet teljesen önkénytelen folyamat is, de ez az eredményen nem változtat, Dina megfelelően fogja végrehajtani az akciót, feltételezhetőleg egyetlen hiba nélkül.
Hátulról lassan megfogom Dina vállát, jelezve számára, hogy forduljon felém, majd a hátam mögött az ágyúrésen keresztül beszűrődő kinti fényt használom, hogy megfelelő katonai kézjelekkel üzenhessek neki, anélkül, hogy beszélnem kellene. Elmutogatom gyorsan, hogy haladjunk balra, mert a folyosó falán fény szűrődik át és ez korábban is feltűnt. Ezután határozott de óvatos léptekkel indulok én előre és mutatom neki az utat. Próbálok valamilyen utat találni a fény forrása felé. Eközben végig megfeszített izmokkal várom, hogy ha esetleges támadás ér, időben ki tudjak térni oldalra, be a sötétbe.

Van időm megnyugodni, vagyis nem is egészen megnyugodni, valamilyen szinten az is, de inkább valamilyen szinten inkább túltenni magamat a történteken, főleg annak köszönhetően, hogy... A bátyám, akinek még nem tudom egyenlőre a nevét, vagy legalább is most hirtelen nem jut eszembe, lehet mondta... Nem, miért mondta volna? Nem tekintek fel rá, de hallom a sóhajtását, majd pedig, hogy a nimfákat veti fel mint lehetséges megoldást, ez pedig nem az első, tegnap Carlos is hangoztatta, de nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lenne megtalálni őket. Mondjuk két óra séta a sivatagban nem lesz egy kellemes menet, de idáig is elsétáltam... Mennyi idő alatt? Nem volt egy óra ha jól rémlik és ha nem csal az időérzékem. Akárhogyan is, végül csak feltekintek ahogyan a kezét nyújtja és bár kissé hezitálva, de elfogadom azt s felállok a segítségével.
- Rendben, köszönöm. - Még pár nagyobb sóhajtás, bár nem a látványosabb fajta, csupán az elhatározások megtétele és a lélekben való felkészülés az útra, már ha most azonnal indulunk, bár eléggé erősen benne van a pakliban, hogy nem, mert ki tudja, hogy mi dolga, mit kell összeszednie, vagy összeszednünk, vagy... Bármi lehetséges, igazából fogalmam sincs, hogy mik történhetnek meg errefelé amik akadályozhatnak és későbbi indulásra kényszeríthetnek, de én igazából csak rá várok, hogy elinduljon, ha pedig meg is teszi, pár lépés után kissé tartva a választól ugyan, de csak felteszem a kérdést.
- Szóval... Ki vagyok? - Gondolom csak van valami munkám... Vagy tanulok, talán harcos vagyok? Őr? Felderítő? Csapos? Vagy valami a rosszabbak közül? Tartok tőle, hogy negatív lesz a válasz, de próbálok bízni benne, hogy ez, mint a dolgok legtöbbje, csak egy rossz feltételezés. Az sem biztos, hogy volt munkám, lehet, hogy túl fiatal vagyok hozzá? Hány éves is vagyok?

Teszünk egy kerüllőt, hogy ne nyeljen el a mélység. A zsebemben meg kezd megint vadulni az iránytű. Na, most mivan? Megnézem. Bakurára mutat. K...va hasznos találmány, tényleg. Őt követtem eddig is, most se nagyon akarok csak úgy lelépni.
Megyünk, megyünk, aztán megvan a fa, amiből ki kell szedni az árut. Na, most kergül meg újra az iránytű. Áhá, végre hasznát is veszem. Kiszúrta a krokodilt. Csendben mutatom Bakurának a dögöt. Nem akarom elijeszteni. Ha oda tudok osonni és az enyém az első támadás, akkor jobban járok. Mutogatok kezemben a tőrrel, hogy én most odamegyek és leszúrom a krokit. Nem lesz ilyen egyszerű, de halkan megközelítem és csak az utolsó pillanatban ugrok rá, hogy kiszúrjam a szemét. Ha észrevesz vagy visszatámad, akkor elugrok és a hasát célzom meg. Abban meg reménykedek, hogy nem lesznek itt halak, amik elterelik a figyelmemet.

-Hidd el én szeretném legjobban ha az egész csak ugratás lenne, de tényleg semmi emlékem nincs semmiről. Képzelheted hogy meglepődtem mikor a hátamból egyszer csak előpattantak a szárnyaim egy hóvihar kellős közepén...-
Mondom és tényleg így van, elég sok volt ez így egyszerre és örülök, hogy végre leülhetek egy kicsit, mellesleg még találkozok is valakivel, aki talán segíthet egy kicsit nekem. Így minden szóra különös képen figyelek amit mond. 
-Szóval kalandor, csavargó és pénz költő lennék meg egyfajta elbaltázott kincskereső, aki mindig beleüti az orrát más dolgába. Elég ismerősnek tűnik ez a jellemzés, igaz még mindig nincsenek emlékeim...Szóval Dorfenben lakom...Hát ha már megígértem akkor elvihettem a levelet bár gőzöm sincs merre kellene mennem. Amúgy Dorfenben angyalok laknak, mint én?-
Kérdezem kicsit már lenyugodva Dórát aki láthatólag azért elég jól ismer, vagyis jellemez.
-Nem tudod mitől lehet az emlékezet kiesésem? Seb nincs rajtam, hogy attól lenne, és hogy tudnám visszaszerezni?-

Nimfabátyó veszi a lapot és megy a dolgára. Ahogy én is. Sikerül meglepni a krokodilt és fél szemére megvakítom, de cserébe olyat kapok, mintha ráhasaltam volna a gyalura. Hu, bakker, ez kemény volt és még nem is kapott a fogai közé. Igyekszem azon a részen maradni, ami kiszúrt szeme felé esik. Ha nem lát, akkor nagyobb lesz az esélyem. Egy kroki nem lesz olyan jó fej, hogy hanyatt dobja magát, így alulról nem tudom felvágni, legfeljebb oldalról, de ott erősebbek a pikkelyei, ha jól látom.
Akár azt is megtehetném, hogy a szájába ugrok és belülről szúrom át a fejét, de az k...rva durva lenne, amit kapnék közben. Szegény Kitti egész este varrhatna és utána is úgy néznék ki, mint egy toldozott-foldozott rongybaba.
Akkor jöjjön az, ami veszélyes, de meg kell próbálnom. Még mindig a látóterén kívül maradva megpróbálom átfogni a száját és ha megvan, akkor szorítom teljes erőből és felfelé húzom, a lábaimmal pedig megpróbálom a testét átölelni és megfordulni vele. Ha sikerül és a hátán van, azaz én a földön és a szorításomban, akkor pedig a tőrt fogó kezemmel a hasát vagy a nyakát próbálom alulról megszúrni, ha lehet, több helyen. Ha közben kisabadulna a pofája, akkor viszont belenyúlok és úgy szúrok felfelé a koponyához. Ehh, meg kellett volna várnom Noelt a fegyverrel...