Random

Dina reakciója azonnal elárulja, hogy ő nem látja a kék fényt, különös, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a más szerkezetű madárszemünk miatt vagy esetleg más oka van ennek. Egyáltalán nincs semmilyen információm erről a mágikus világról, az emlékeim nélkül, ami jelentősen megnehezíti az ilyen helyzeteket, ahol konkrét ismeretekre lenne szükségem. A feladatra koncentrálok, ezért nem folytatom a gondolatmenetet de később még vissza kell rá térnem, ez fontos. Haladok tovább a folyosókon mutatva a megfelelő irányt, de emiatt nem figyelek közvetlenül a környezetre, csak az irányra, végzetes hiba. Szerencsére Dina még időben elkap. Az árnyékok formájából azonnal megállapítom, hogy két őr áll az ajtó előtt, ami feltételezhetően a cellákhoz vezet.
~ Anélkül kell mind a kettőt kiiktatni, hogy túl nagy zajjal járna, és mielőtt még képesek lennének riasztani bárkit is. Egyszerre kettőt terminálni túl kockázatos lenne. Egyenként kell végezni velük, a lehető leghalkabban.
Ha éppen a sarkon állok akkor teszek néhány lépést hátra a következő elágazásig. Próbálok a sötétbe húzódni, hogy ne legyek észrevehető és Dinának is jelzem, hogy húzódjon biztonságos helyre. Ezután halkan, nem túl feltűnően koppantok a karmaimmal a fa padlózaton. A tervem, hogy az őröknek gyanús lesz a hang, de mind a ketten nem hagyhatják ott az őrhelyüket, ezért csak az egyikük fogja ellenőrizni a terepet. Az elsőt ki kell iktatni csendben, a másodikat már sokkal könnyebb lesz. Ha elsőre nem tűnik fel az őröknek ismét kopogok a karmaimmal valamivel hangosabban. A sötétben várok, hogy az egyik őr elinduljon, próbálok úgy állni, hogy ne vehessen észre, csak amikor már túl késő. Amikor elég közel ér hozzám megpróbálok egy mozdulattal kinyúlni érte, elkapni a az arcát, állát, fejét, ahol könnyen meg tudom ragadni és egy gyors hirtelen mozdulattal igyekszem kitörni a nyakát. Nem hagyom, hogy felkiáltson, vagy kiszabaduljon a fogásomból. Ha sikerül a támadás a holttestet óvatosan a földre fektetem, ott ahol addig rejtőztem.

Mosolyog, kicsit furcsa, hogy ennyire örül így hirtelen, bár figyelembe véve, hogy testvérek vagyunk és tud segíteni talán meg tudom érteni, érdeklődve figyelem hát ahogyan elcsörtet az egyik közeli standhoz és vesz valamit, aminek mibenléte igencsak hamar kiderül ahogyan visszatér, alma, pogácsa és víz... Hmm, két napon belül másodjára jön ugyan ez az adag étel, gondolom ez valamiféle standard a sivatagban, alma, tészta és víz.... hmm, úgy érzem jobb lesz ha hozzászokok.
- Köszönöm. - Át is veszem a magam részét, majd pedig bólintok arra, hogy hosszú utunk lesz, valahogy nem vagyok meglepve, de nem is baj, talán láthatok majd valami érdekeset a sivatagban séta közben, legalább is ez az amiben erősen reménykedem, közben pedig a múltammal kapcsolatos kérdésemre is érkezik válasz.
- Hmm... A szavaid alapján feltételezem hogy jó eredményekkel sikerült zárnom. - Más magyarázatom úgy igazából nincs rá, hogy miért lehet annyi lehetőség előttem, hogy nem tudok választani, vagy ennyire egyszerű lenne s csak én képzelem bonyolultabbnak a rendszert amit így is csak sejthetek? Valószínűleg. Egyenlőre nem teszek fel több kérdést, illetve... Amint kiértünk a városhatáron kívülre szólalok meg csak újra.
- És amúgy.... téged hogy is hívnak? - Érdekelne a neve, s amíg nem ad választ, addig azt morfondírozom, hogy nem lenne-e egyszerűbb az, ha komolyan venném azt amit ma már korábban fontolgattam, s világnak indulnék tudatlanul, hogy felfedezhessem ahol élünk... Még... Meggondolom, de tényleg magam mögött hagyni mindent ami voltam és lehetnék... Mondom ezt úgy, hogy még mindig csak körvonalakban tudom, hogy ki lehettem.

Éppen megkezdeném az elterelést, amikor Dina jelez, hogy csukjam be a szemem. Először nem értem, hogy miért lenne értelme annak, ha az egyébként is rossz látási viszonyok között ezt tenném, úgy, hogy figyelnem kell a célpont mozgását. De ő a felettesem, tehát megteszem még ha nem is értem kezdetben, hogy miért. Nem sokkal a második kopogás után léptéket hallok. Csukott szemmel állok, egyenletesen, mélyen lélegzek és nem mozdulok. Mikor az őr elég közel ér visszatartom a levegőm és csak a hallásomra, érzékelésemre hagyatkozok. Amikor úgy érzem eljött az idő, mert a célpont elég közel van, hirtelen kinyitom a szemem majd lecsapok az őrre. Megragadom a száját, hátul a nyakát, tollaimmal és szárnyaimmal betakarom, majd kitöröm a nyakát egy mozdulattal.
~ Gyors, precíz megoldás, teljesen hangtalan. Mindenesetre remek érzés volt lecsapni az áldozatra, főleg mert előtte ki kellett várnom. Ilyen ragadozónak lenni, és ezért akarta Dina, hogy becsukjam a szemem, elárult volna, ezek ösztönös viselkedési formák, nem tudtam volna kontrollálni.
Miután a testet a sötétbe húztam kivárok. Figyelem és hallgatom, hogy a másik őr hosszú percek után mit tesz. Ha hosszú ideig nem mozdul és úgy tűnik nem lesz neki gyanús a helyzet, akkor ismét a folyosó sarkáig próbálok lopakodni, figyelve arra, hogy esetleg bármikor a társa keresésére mehet a maradék egy őr. Ha szembe kerülök vele szárnyaim kitárva, próbálok nekitámadni és a földre vinni. Kivéve ha erősebb, távolsági vagy közelharci fegyver van nála, akkor megpróbálok kitérni a támadás elől, oldalra.

Huh, ez kemény menet volt! Odacsapkodott a földhöz és a vízben már majdnem megmutatta, mit tud csinálni egy halhatatlannal, de kipurcant. Eltaláltam benne valamit, ott a hasa felé, amitől kidöglött a rohadék. Mielőtt megérkezne a többi, ezt a farkánál fogva kirángatom a partra. A vérre biztos idegyűlnek és most nincs kedvem még egy ilyennel találkozni. Ezt viszont meg kell tartani, mert a bőrét ajándékba viszem.
Kezdeném is kihúzni, de az az átkozott ketyere megint mozog. Most mi van? Arra nézek, amerre mutat és látom, hogy Bakura bajban van. Azta mekkora dög van rajta! Most már nagyon gyorsan rángatom ki a krokodilt és utána szaladok Bakura felé. Felkapok egy követ és odadobom a kígyóra. Tudni fogja, hogy kívülről jön a támadás és talán elengedi a nimfasrácot. Megéreztem a krokodil csapásait is, de talán ki fogom bírni, ha még egy kígyóval is meg kell küzdeni. Hmmm, Kitti nem mondta, hogy a kígyóbőr jó-e. Majdnem olyan, mint a krokodil, megnyúzzuk ezt is. Ha túléljük...
Ha felém fordul a kígyó, akkor próbálom még jobban felidegesíteni, hogy a srácott otthagyja. Ha felém jön, akkor ő hátba tudja támadni, én pedig várni fogom a tőrrel.

-Hát olyan rosszul nem is hangzik az a város, leszámítva azokat a szellemlovas izéket...-
Csak tudnám, hogy mik lehetnének azok a szellem izék. 
-Hát momentán arra sem emlékszek, hogy bevertem a fejem, meg seb sincs rajtam. Talán igazad van, majd az idő segít, csak kissé zavar a dolog...-
Meglepetten pillantok rá, tényleg elkísérne, és segítene nekem.
-Azt igazán meg köszönném...meg hát nem is igazán tudom merre kell menni, igaz van egy térképem, az alapján el jutottam volna odáig. Persze nem akarom, hogy bármi bajod legyen, bár nem igazán emlékszem arra, hogy tudok-e harcolni vagy ilyesmi. Egy angyalnak amúgy van bármiféle ereje...tudod azon kívül, hogy angyal, és ha mesélnél ezekről a lovas izékről, könnyebb lenne a dolgom velük...-

A francba, nem jött be a tervem! Felém fordul a dög, de Bakurát se engedi el. Fene a pofáját, hogy akkorára nő, mint egy ház. Na jó, egy kicsit túloztam, de k...va nagy. Kitérek előle és próbálok szúrni a tőrrel. A nimasrác közben mindent bevet. Jól átbökte a kígyó végét, de hát hogy néz ki? Ez biztos k...vára kifáraszthatta, hogy teljesen átalakult. A kígyó visszatámad a fejével és olyan gyors, hogy egyikünknek sincs ideje reagálni. Bakura vállába harap bele és mikor ő összeesik, akkor akarja megölni.
- A nagy büdös lóf...t!
Odafutok, amilyen gyorsan tudok és ráugrok a kígyóra. Megszorítom és szúrom, ahol érem. Ha a fejét el tudnám érni és keresztülszúrni, az lenne a legjobb. Leszarom, hogy ha hozzácsap egy fához vagy megharap. Én túlélem, de úgy látom, a srác már a regeneráció határainak a szélén van. Kitti talán mérges lesz, hogy megint megyek a varrodába, de nem hagyom itt a tesóját.
- Dögölj már meg, te rohadék! - kiabálom és döföm a kígyót, ahol tudom. Ha harap, az biztos rohadtul fájni fog, de akkor is nekem kell fennmaradnom. Nem szabad veszítenem.

A gyors és csendes gyilkolás élvezetes, a testet leteszem a földre, de az árnyékok, a hajó folyamatos mozgása következtében változnak. Éppen egy másik rejtekhelyet keresek, amikor Dina jelez, egyértelmű az üzenet, majd ő intézi. Ezután tovább haladok a folyosón a másik őr felé. Ahogy támadok nem érek elég közel az őrhöz, mivel a sarokról nem tudtam pontosan bemérni a helyzetét, ez hiba, de más lehetőségem nem volt. Képes vagyok kiütni a fegyverét a kezéből, gyorsaságomnak hála és ezzel azonnal fölényben érzem magam. A logikus lépés, hogy minél gyorsabban kiiktassam úgy, hogy ne tudjon jelezni, ez egy erős és gyors, egy mozdulatos torokcsapás, de ahogy látom a kétségbeesést a szemeiben, valami megmozdul bennem. Kissé önkénytelenül lendülök neki. Megpróbálok konkrétan rávetődni az őrre, majd bal kezemmel a szájába nyúlni, egészen a nyelvéig majd a torkáig, nyelőcsövéig. Ha rajta vagyok karmaimat valahol a testébe akasztom. Figyelek arra, hogy ne tudjon így megtámadni és igyekszem elég gyors lenne, hogy ne kiálthasson mielőtt lenyúlok a torkába.
Ha ez sikerül akkor a másik kezemmel kitámasztom az állkapcsát, majd teljes erőmből tépni kezdem. Őrült fény csillan a szememben, ha ezt sikerül megtennem. Főként technikával, de nyers erővel is megpróbálom széttépni az állkapcsát és a torkát is. Igyekszem olyan részt találni amit teljes erőmből megragadhatok és gyakorlatilag kitéphetek. Ha megharap vagy máshogy megtámad élvezem a fájdalmat, majd még egyszer megpróbálom kivégezni. Ha ez mégsem sikerül akkor alkarommal próbálom elnyomni a torkát, hogy megfulladjon. De a kegytelenebb módszer sokkal kívánatosabb.

Hoppá, el is felejtettem, hogy a nimfatesó már repülni is tud. Hát eddig nem tudott, na. Csak amióta megtalálta az ereklyét arról a furcsa helyről szóló látomással. Lehet, hogy el tudott volna repülni, de legalább én nem bíztam a véletlenre. Ha a sérülése miatt nem menne és leharapná a fejét a dög, akkor nem tudom, mi lenne. Lehet, hogy visszanövesztené, de az biztos k..va szar dolog, ha valakinek leharapják. Akár a fejét is.
A kígyó már rám figyel, én meg szúrok. Rajta vagyok, ölelgetem, mint más jobb helyzetekben a szerelmesek egymást. Cserébe meg mit kapok? Odab... az egyik fának. Ííí, g..., ez fájt! Na de én meg közben átszúrtam a fejét és jól meg is forgattam benne, hogy megdögöljön ez a szemét. Fuhh, kész.

Mikor Bakura elismerően beszél, ránézek, de kigúvadnak a szemeim, ahogy kimászok a kígyó öleléséből. Még mindig úgy néz ki, mint egy sün vagy kaktusz vagy valami hasonló és a vállán csak úgy begyógyul a seb. Mikor visszaváltozik, akkor viszont valami nem stimmel.
- Baró a mutatványod, de mi van az arcoddal? Előtte nem ilyen volt. Ez a dög valami mérget is beléd b...ott vagy mi van?
Figyelem az iránytűmet, hogy most mit mutat. Nem értem ezt, de talán a kütyü vagy maga Bakura elárulják. És a másik fontos kérdést is felteszem, ha már úgy néz ki, hogy nincs nagy baj:
- Ha rendben vagy, akkor megnyúzzuk ezt is? Jó nagy és szerintem ilyet se fognak sokan.

Na jóvan, nincs nagy gond. Aszongya, ha egyszerre ennyi sebet kell begyógyítania, az egy kicsit eltorzítja. Ő tudja, biztos így van. Megúszta a mérget, mert ez csak erős kígyó, nagyon erős, de nem fecskendez olyat az emberbe, amitől megdöglik. El is kezdjük nyúzni és közben eszembe jut még valami:
- A húsukat is el tudjuk ivnni valahogy? Lehet, hogy finom falatok lennének. És megvan a csomag, amiért jönnöd kellett?
Amíg válaszol, én  tőrömmel nekiesek először a krokodilnak. Mondjuk a szájánál kezdem és óvatosan fejtem le a húsról a bőrt, hogy Kittinek ne legyen panasza. Jó árut viszek az én kis drágámnak.

- Kevin? - Teszem fel a költői kérdést ahogyan bemutatkozik s még egyszer végig nézek rajta ennek hatására.
- Hmm... Fogjuk rá hogy megy hozzád a neved külsőleg. - Ez... Valahogy jött, igazából ha valaki azt mondja, hogy Kevin, egy barna hajú alak jutna eszembe, több konkrétumot pedig külsőleg nem tudok mondani mert egyrészt nincs ezen időm gondolkodni, másrészt pedig beszélgetünk szóval nem a gondolataimban kéne elvesznem.
- És mivel foglalkozol pontosabban mint szervező? - Igyekszem barátságosabb lenni, ha már a testvéremről van szó... Még mindig furán hangzik, de segített és most is igyekszik segíteni, plusz eléggé közvetlen, így igyekszem magam is annak lenni. Közben szép lassan a sivatagot felváltja az erdő, itt pedig úgy tűnik, hogy számomra ismeretlen, vagyis pontosabban elfelejtett veszélybe botolhatunk vérfarkasok formájában...
- Mik azok a vérfarkasok? Amúgy majd lefizetjük őket almával és néhány pogácsával, ma már korábban kaptam mástól is szinte ugyan olyan adaggal mint amit te is vettél. - A végére kissé elmosolyodom, tényleg fogalmam sincs hogy mik azok de én komolyan képes lennék lefizetni őket ezzel, ha szükséges, igazából így név alapján nem hangzanak túlzottan fenyegetőnek, kivéve a vért és a farkast... De összetéve valahogy bugyután hangzik. De vajon olyan farkasok amik vérből vannak? Gusztustalan lehet egy olyan állat, szóval valami ilyesmit keresve a fák között azért nyitva tartom a szemem, tegnap este ért olyan meglepetés ami nem volt valami kellemes a tolvajok képében, mármint alakjában, formájában, szóval nem igazán kéne egy ahhoz hasonló kellemetlenség, ha pedig észrevehetem hogy valami erre készül, nos, jobb előbb kiszúrni mint ahogyan megtehetné, bár nem tudom, hogy mit keressek pontosan, így nehéz lesz észrevenni de jobb mintha vakon sétálgatnék.

Rávetem magam az őrre és megpróbálom kiiktatni, de egyszerűen eltűnik a kezeim közül. Amikor hátra fordulok jövök rá, hogy ez valójában mágia volt. Nem számítottam rá, mert az amnézia miatt gyakorlatilag még a világ alapvető dolgai is ismeretlenek számomra, és ez végzetes hiba, ismét. Izmaim már ugrásra készek, hogy az elszenvedett sérülés után egy azonnal válaszcsapással reagálhassak. De erre nincs szükség, ismét Dina ment meg. A szemeibe nézek és biccentek egyet köszönet képen, tartozok neki eggyel.
~ Jobb lesz összeszednem magam, hiába van meg passzívan a tudás, ha nem tudok előre tervezni és felkészülni. Egyelőre szilodabban kell megoldanom a helyzeteket, amíg nem vagyok elég biztos magamban.
Elfogadom a felém nyújtott szárnyat és a lehető leggyorsabban összeszedem magam. Az ajtóhoz lépek, a lehető leghalkabban, először végigsimítok rajta, ellenőrzöm az anyagát, majd a zárat, de ahhoz még nem nyúlok. Megpróbálok rést találni, amin keresztül beláthatok a terembe, ha ilyen nincs akkor hosszasan hallgatózom. Végül megpróbálom lassan kinyitni az ajtót, csak ellenőrizni, hogy zárva van-e. Ezt olyan lassan teszem, hogyha vannak is bent őrök ne tűnhessen fel nekik. Az eredmények alapján mérlegelem a helyzetet, ha úgy állapítom meg, hogy vannak bent őrök akkor a durvább módszer mellett döntök. Egyetlen gyors és erős mozdulattal karmaim segítségével megragadom a zárat és taszítok egyet rajta, hogy megadja magát. Ezután az ajtót magam elé lökve rontok a terembe, az első, legközelebbi őrnek nekiesve, amíg a másikra hajítom az ajtót. De ha van másik lehetőség, mert a helyzet nem kíván ilyen mértékű beavatkozást, akkor csak megpróbálom feltörni vagy ha nyitva van lassan kinyitni az ajtót és szépen lassan kinyitni, majd a terembe lépni. Mindegyik esetben készen állok arra, hogy kitérjek egy támadás elől, egy vetődéssel és bukfenccel. Mindenképpen a csendesebb módszert próbálom választani.

Egy ideig még vizsgálom a zárat, de az ajtó nem nyílik és a karmaim segítségével sem tudom csöndben kinyitni. Úgy döntök jöhet a durvább módszer, ami egyben kockázatosabb is. Az első csapás sikertelen, az ajtó túl masszív, de Dina egy tűzgolyóval olvasztja meg a zárat és ezután a következő rúgás már sikeres. Az ajtó kicsapódik és a következő pillanatban már a teremben is vagyok. Az első amit észreveszek, hogy látom mind a célszemély, mind a két ellenséges őr auráját, a megfelelő színnel, ami meglepő.
~ Ezt láttam a magasból is és ez a magyarázat arra is, hogy Dina miért nem látta a fényeket. Ez valamilyen mágikus képesség lehet. De nagyon hasznos, tetszik. Mivel a csöndes akció innentől nem lehetséges és hamarosan erősítés is érkezik majd a kalózok oldalán, a fő prioritás a gyorsaság. Minél előbb el kell végezni a küldetést és távozni. Már nem hátrálhatok meg ha kockáztattam.
A gondolatok a másodperc tört része alatt futnak át az agyamon, egy részük teljesen önkénytelenül is. Ahogy az őrök rám emelik a fegyverüket, próbálom azonnal kiszámolni, hogy mire céloznak pontosan és merre haladhat majd a lövedék. Előre lendülök határozottan, miközben teljes testsúlyom és így a súlypontom is lefelé tolom, minél kisebbre összehúzva magam, hogy kevesebb legyen az esélye hogy eltalálnak. Próbálok lendületet szerezni ebből a mozdulatból és mielőtt lőhetnének, vagy halálos lövést adhatnának le megpróbálok a földre kerülni és a sebességem kihasználva, karmos lábaimat előre tolva egy bukfenc után mind a két őrt elkaszálni, majd a földre vinni. Mivel tudom, hogy közben eltalálhatnak, figyelek rá, hogy így se nyújtsak jó célpontot, és ki tudjak térni ha van rá lehetőségem. Ha egy lövés ér, akkor is próbálom folytatni a támadást, hogy a további sérüléseket elkerülhessem az ellenfelek deaktiválással. Nem tudom mennyire számítanak arra, hogy fedezék keresés helyett alulról támadok, ezért ha tudom a meglepetés erejét is kihasználom.

A bosszúság és a bunyó mellett az is megvan, amiért jöttünk. Jól van. Ott lapul a zsebében a cucc. Démonok fogják megvenni? Hát ha azok is járnak a piacra és fizetnek, tőlem aztán...
- Nincs szaga a pénznek, elfogadjuk a démonoktól is, höhö. Akkor kéne az a két háló.
Nyúzzuk a dögöket, a kígyót meg a krokodilt. Kitti boldog lesz. Többet viszünk, mint gondolta. Elég sokáig bíbelődünk ezekkel, de végre kész lesz.
Na most meg mi van Bakurával? Támasztja a fát, mint a részegek a lámpaoszlopot.
- Mi az? Megint látomásod volt?
Biztos időbe telik, amíg meggyógyul, de ha eddig nem volt baja, akkor mér' most jön ki rajta? Erre kíváncsi vagyok.

A támadást terv szerint tudom kivitelezni, ahogy bevetem magam a két őr közé. Nem számítanak rá, így mind a kettőt földre tudom vinni, de ekkor valami leránt a földre, azonnal a lábamra nézek, ahogy megérzem a csáp szerű valamit, ami köré tekeredik. Indákat látok ott és először nem tudom, hogy hogyan lehetséges ez.
~ Mi a franc? Indákká változtatja a testrészeit... ez biológiai lehetetlenség, nincs ilyen mutáció, nem lehetséges... mágia. Argh. Ezzel nem tudok számolni.
Ritka, hogy valami ki tud zökkenteni az őrült de unott nyugalmamból, még harc közben is, de most hallhatóan szorítom össze a fogaim és részben harapok rá az idegességtől a saját állkapcsomra, valószínűleg a nyelvem és a szájam egy részének is így sérüléseket okozva. Ha a földön vagyok akkor egy határozott mozdulattal próbálok felülni, ha sikerül felállnom, akkor csak szembe helyezkedem a felém ugró alakkal. Nem próbálok kitérni, csak megpróbálom a lehető leggyorsabban kiszámolni a mozgásából, hogy mennyi időm van még cselekedni. A megfelelő pillanatban ökölbe szorítom a kezem, kicsit hátrébb lépek, jobb kezem felhúzom a testem mellé és előzetes célzás után egy, nagyon erős és durva jobb egyeneset próbálok mérni egyenesen a felém ugró őr arcára. Ha az arcát nem tudom eltalálni, akkor a homlokára vagy ha védtelen a torka, akkor arra részre. Mivel az ütés valószínűleg nem állítja meg teljesen, ha már a levegőben van így, amint belém repül, megpróbálom áthajítani magamon, hogy ne kerüljek a földre. Természetesen figyelek rá, hogy nehogy Dinára hajítsam az ellenfelet. Ha nem sima ütéssel vagy fegyver általi támadással próbálkozik, hanem mágikus trükkel, akkor viszont megpróbálok kitérni, egy gyors bukfenccel igyekszem alatta elgurulni. Mind a két esetben, ha sikerül eltalálnom a támadását, nem foglalkozom tovább vele, bízok benne, hogy Dina megvéd. Helyette arra az őrre koncentrálok akinek az ujjai indákká voltoztak. Megpróbálok minimum egy, de inkább, ha lehetséges kettő vagy három indát megragadni, majd szárnyaim erejével az ellenséget azoknál fogva áthajítani a termen. Ekkor a gyorsaságra koncentrálok, hogy ne tudjon újabb indákkal csapdába ejteni. Még nem tudom, hogy az állatias vonások milyen előnyt vagy hátrányt jelentenek közelharcban a teljesen emberi testhez képest, de most muszáj lesz élesben kitapasztalnom és felhasználnom a szerzett tudást.

Hát tényleg bezabált, láttam. Én is teleettem magam. Ő se érti, miért van. Szerintem a regeneráció meg ez a tüskebökiség fárasztotta ki ennyire. Vagy az ereklye? Pedig azt mondta, nem volt látomása.
- Jaja Dorfen, oda készült Noel is. Nem túl biztató, ha démonok is lakják, de menjünk. Csak ne a legrosszabbkor jöjjön rád ez a szédülés.
Még jó, hogy nem egyedül jött.Bajban lett volna, még az ő erejével is. Mikor kérdezi, csak értetlenül nézek rá. Miért ne mennénk?
- Persze! Itt már végeztünk. Na és nem egy olyan szép hely ez a mocsár, hogy itt rostokoljunk.
Ezzel felkapom, amit kell és megyek is a nimfa után. Az utat ő tudja. Hmmm, kígyó, krokodil, hús, amit eladunk. Megérte idejönni.

Fuhh, ez a zsák egyre nehezebb. Bakura jól bírja! Nem egy böhömnagy állat, de talán a regenerációja segít a fáradtság ellen. Vagy nemtommivan, de őaztán rendesen űzi az ipart. K...vára kezdek kifáradni és már lógatom a nyelvemet. Komolyan azon gondolkozom, hogy elhajítom a pi...ba az egészet és ledőlök, de valahogy csak kiérünk.
Jó jel, hogy meglátom Noelt. Ezek szerint közel van Dorfen és talán hozza a kardot is, amit kértem. Most jut eszembe, milyen k...va rendes arc. Kifizeti helyettem és ráérek később törleszteni. Megbízik bennem, mert hallgat Kittire. Meg csorgatha is rá a nyálát, de hát hadd csorgassa. Engem választott a kiscsaj, höhö. Aha, ott van nála, már látom is a kardot. Noel annyira jól szórakozik a gürizésünkön, hogy legszívesebben pofánverném, ha nem segített volna. Most ragadom meg az alkalmat és ledobom a zsákot magamról. Odamegyek hozzá és ezt mondom:
- Szevasz! Kösz a kardot, ez a sok pakk szerintem fedezi, ha eladjuk. Ne tudd meg, hogy jártunk! Akkora kígyót láttunk, hogy csak na!
Erre Bakura összeesik. Most ez hogy van? Eddig tartott az ereje? Noel élesztgeti meg hülyéskedik. Vicces gyerek. Aszongya, forró az amulett. Aztán meg kiráz a hideg attól a hangtól. Noel nem érti, de én igen. Bakura elmondta a látomását és most itt van az, akitől óvakodni kellett volna. Csodás... Én mondtam, hogy ez figyelte az árnyékból. Tudtam! Megéreztem! Én mindent megérzek! Legalábbis én azt hiszem...
Csak azt nem értem, hogy Ámon szele meg Apóphisz is itt van? Na, Noel meg elmenekül. Remélem, hoz segítséget. A kardot a kezembe kapom és kimondom a démon nevét, hátha az iránytűm tudja, mit kell csinálni.
- Apóphisz! Hogy kerülsz ide Egyiptomból és mér' cseszteted a haveromat?
A kardommal megpróbálom levágni a srác nyakából az amulettet. Leszarom, milyen értékes, milyen nagy hatalmú. Semmi baja nem volt, amíg fel nem vette. Aztán meg szédülés, fára repítő orrfújás, nagy erő és most egy démon, aki belőle beszél. Le kell szednem róla.

A felém vetődő ellenfelet terv szerint egy határozott ütéssel hárítom, majd át is dobom magamon. Még nem halt meg, és lehet harcképes de biztos vagyok benne, hogy jó ideig nem fog zavarni. Ezután következik a második őr, aki képes a végtagjait növényekké alakítani, megragadom de nem vagyok elég erős a tervezett mozdulatsorhoz. Túl stabil pozíciót vesz fel, és már ekkor tudom, hogy elfog kapni, nem lepődök meg a hirtelen kialakult helyzeten, csak a karmaim próbálom meg mozgatni. A kérdésen elmosolyodok és válaszolnék is, amikor Dina közbeavatkozik. Éppen betegesen kacagnék fel a helyzeten, amikor látom, hogy az ellenség egy tüskével hason lövi őt. Egy pillanatra megdermedek ezt látva.
~ Tartozom neki, a társam és már egyszer megmentett, és eddig is fedezett. Nem hagyhatom itt, még ha veszélyezteti is az akciót.
A pillanatnyi kiesés után olyan érzés áraszt el ami csak nagyon ritkán, szürke, mozdulatlan és betegesen unalmas lelkem egy időre elborítja a dühöt. Fellököm magam a szárnyaimmal és két nagy csapás után, előre lököm magam a levegőbe, majd onnan előre lököm magam, egyenesen a maradék egy őr felé. Nem törődök vele ha támad, most nem térek ki csak próbálok sebesülést bevinni. Ha tudok egy ragadozó madárhoz hasonló sivító hangot is kiadok támadás előtt. Végül lecsapok szárnyaimmal, próbálom megragadni az alak nyakát vagy fejét, majd közelebb húzni magam hozzá. Az esetleges védekezését a lábaim karmaival próbálom hárítani vagy végső esetben egyszerűen felnyitni a hasát, hogy ne tudjon eltávolodni. Ezután ha közel jutok hozzá, akkor nem habozok, nem dulakodok csak egy mozdulattal megragadom az állkapcsát majd hátul a fejét és megpróbálom reflex szerű mozdulattal kitörni a nyakát. Ha ezt nem tudom megtenni mert védekezik valahogy, belekaparok a szemébe, és utána fogaimmal, egy határozott és erős harapással állkapcsom puszta erejével megpróbálom átharapni az ütőerét. Ha elsőre nem megy még egyszer megpróbál de akkor addig cincálom, amíg az ér egy részét is kitépjem belőle. Remélem sikerül megölnöm, nem érdemel többet ennél. Amennyiben ezt sikerül megtennem és elég szerencsés vagyok, hogy ne szerezzek súlyosabb sebet, azonnal Dinához rohanok, majd ellenőrzöm a hasát. A vérzésből igyekszem megállapítani a találat súlyosságát.