A Szürke Eminenciás háza

Philippe hétfőre virradó hajnal előtt ért haza. A zsebében ott lapult egy újabb telefonszám egy kellemes társaságnak ígérkező hölgyhöz. A hajnali órákat a vámpír még igyekezett kihasználni, mivel hétfőn már rengeteg ügyet kellett elintéznie.
A mai gyakorlatra szörnyű szagokkal készült. Kukákból gyűjttetett be magának büdösebbnél büdösebb dolgokat, romlott tojást és húst, penészes kenyeret, koszos ruhákat és még sok mindent. Ahogy a látásnál a csúnya dolgok kellemetlen érzeteit is meg akarta ismerni, úgy a szagoknál is megtette ezt. A Lélektükör varázslatot ma is végre hajtotta és a szaglászás közben figyelte, miként jelennek meg elméjében az érzetek és hogy az undor, a pusztulás, a romlás hogy hat a szagláson keresztül az érzelmeire. Semmilyen jó érzelmet nem kívánt ezektől, hiszen csak rossz szagokkal készült, jó illatok, illetve illatok egyáltalán nem kerültek terítékre ezen a napon. A Lélektükör egyre zaklatottabb volt. Bugyogott, szinte forrt, pezsgett a sok erős és gyomormozgató élménytől. Lerois igyekezett mindent megfigyelni, de az a levegő, ami keletkezett a házában, még az ő gyomrának is sok volt. Számított erre, így az oda készített vödörbe hányt. A kísérletezést így is folytatta, bár még kétszer hozzájárult a vödör telítettségének növekedéséhez. A végén még abba is beleszagolt, hogy a rossz szagok érzetének teljes mélységében járjon. Mikor végzett, azonnal összecsomagolt minden rohadó dolgot és egy fémkukába helyezte őket. Rendet rakott és kiöntötte a vizet a tálból.
A mai nap is költségesebb lett, mivel a szeg eltüntetéséhez újra ki kellett hívni a takarítókat. Ma már nem kérdeztek semmit, de még erősebb tisztítószerekkel és illatosítókkal készültek. A vámpír elhatározta, hogy több ilyen napot nem tart. Nem akarta, hogy híre menjen, de a gyomrát sem szívesen terhelte volna ilyesmivel. A Szelek Útjára már nem volt idő, viszont a takarítóbrigád távozása után a készülődés közben mantrázott. Ezt mindig végezte, amikor volt egy kis plusz ereje és nem kellett beszélni. Fürdés, öltözés, Jacques ellátása és egyebek voltak soron. Közben végig mondta a tibeti igéket, amíg a "Sok kicsi sokra megy" elvén működve erősítették a szellemét. Amikor este már úton volt befelé a városba, akkor is mondogatta ezeket hang nélkül, gondolatban. Avapáni ezt tanította. Kocsiban, buszon, fűnyírás közben, italozva vagy főzve, bármikor lehetett így is használni az igéket, hogy a szellem erőforrásait táplálja.

A vámpír hajnalban ért haza, de még időben ahhoz, hogy elkerülje a felkelő Nap első sugarait. Az éjszakája mozgalmasan telt. Egy hölgynél töltötte az időt és megbeszélték, hogy máskor folytatni fogják. Ahogy hazaért, megtisztálkodott, ellátta Jacques-ot és elvégezte, amit még otthon kellett.
Utána folytatta a gyakorlást. A Lélektükröt elővarázsolta a tálban. Bíborszínű, kavargó víz-olaj elegy jelent meg újra, hogy megmutasson mindent, ami a férfi elméjében és érzelmi központjában zajlott. Ezen a napon még a szaglás otthon kitapasztalható formáit próbálgatta. Először vért vett elő és a különböző fajtákat szagolta meg. Érezte a sokszor szinte nüansznyi árnyalatokat, a differenciát és mindent tüzetesen megvizsgált a folyadékfelületen is. A végén magához vett egy jó nagy adag vért. Kellett, hiszen már rég evett és a hölgyet sem harapta meg éjjel.
Mikor jóllakott, patkányát kivette a ketrecéből és a tenyerébe helyezte. Jacques egy kissé nyugtalanul ficánkolt, zsgalászott és próbált volna kimenni a tenyérből. Mikor gazdája az orrához emelte, akkor ő is elkezdte szaglászni a vámpírt, aki a patkányt szaglászta. Ez volt az első próba élő szervezettel. A bíbroszínű folyadék most életre kelt, jelezve, hogy itt dinamikusan változó, élő szagforrásról van szó. A patkány és Philippe kölcsönösen hatottak egymásra. A Lélektükör pedig elárulta, mi jön létre az érzelmi központban ilyenkor. Amióta Lerois vámpír lett, mindig azt érezte, hogy megnyugtatja a patkányok jelenléte. Most derült ki, hogy miért. A patkány szagának volt olyan hatása, ami ezt az érzelmet váltotta ki belőle. Sem a látás, sem a hallás vizsgálatánál nem tapasztal ilyet, pedig Jacques eddig minden kísérletnek az alanya volt. Ha csak nézte, ha csak hallgatta, az nem volt ennyire nyugtató hatású, mint amikor a szagára koncentrált. Nemrégiben kifejlődött nála egy új vámpírtulajdonság, aminek köszönhetően sok különböző állattá tudott alakulni. Az első forma, amiben ez megjelent, a patkány volt. Ezt érezte tehát eddig is a kis állatokban évszázadok óta. Volt bennük valami közös, valami megmagyarázhatatlan, ami az illatanyagokban jelent meg. Ez a Lélektükör gyakorlatának egy kellemes meglepetése volt, hiszen a vámpír nem is számított rá, hogy ezt is megtudja.
Több élő szervezet nem volt a lakásban. Pókokat és legyeket hiába keresett volna. Olyan tisztaságot tartott magánál, hogy ezek az állatok nem élhettek meg a házában. A szagolgatást tovább folytatta néhány tárggyal, a sikerein felbuzdulvva, igen vidáman. Jóformán mindent kipróbált, amit lehetett. A bútorokat is megszaglászta. Ehhez persze mindig odavitte a Lélektükröt, hiszen több helyiség is volt és mindet végigjárta. A konyhaszekrény, a kád, a könyvespolc, az ajtó, a függönyök, a befalazott ablakok mind sorra kerültek. A vámpír meg tudta különböztetni az anyagokat és minden anyaghoz másféle érzelem kötődött. Tulajdonképpen ez egy önismereti tréning is volt, hiszen el kellett különítenie az érzeteket egymástól és a lelke mélyére áshatott, ha összpontosított. Saját magát is jobban ismerte már, amióta ezeket a gyakorlatokat végezte. Egészen kora délutánig járkált a házban és szagolgatott mindent.
Végül rendte rakott, takarított és elvégezte a Szelek Útja gyakorlatát is. Két órát szánt rá, ahogy szinte mindig. A pihenésre ma így kevesebb idő jutott, de a végére ért a szaglás vizsgálatának. Otthoni körülmények között legalábbis mindent megtett, amit lehetett. A következő napokban majd a tapintással fog foglalkozni, gondolta. Utána pedig az otthoni gyakorlást lecsökkenti és a városban próbálja meg folytatni a vizsgálatokat. Ennek a módját még ki kell találni és a kulcs Avapáni írásaiban lesz.

A Szürke Eminenciás a kora hajnali órákban ért haza. Elvégezte az otthoni teendőket és nekiugrott az Avapáni által összeírt igéket áttanulmányozni. Voltak erősítő gyakorlatok, amik felszabadították az elme és a szellem energiáit vagy épp az összpontosítást segítették, hogy maradandó legyen a varázslat. Néhány ilyet már szokott alkalmazni, de most megint átolvasta az egészet. Némely gyakorlat szöveg alapú volt, igék mondásával, mantrázásával lehetett elérni a kellő hatást. Szóban vagy gondolatban, ez is változó volt. A kimondott szavakat használó igék erősebbek voltak. Avapáni úgy magyarázta ezt, hogy a szó maga az ige. Az ige maga a szó. A szó és az ige együtt a teremtés valóságát jelentik. A kimondott ige megegyezik azzal, amit jelent. Az Álomsas ige tibeti nyelvről fordítva például így szólt: <<Repülj tovább, orzó sas, ne lopd el az álmaimat!>> A mester azt tanította, hogy ha Lerois kimondja ezt az igét, akkor valóban egy spirituális lényt, egy sasmadárszerű entitást űz el, ami megakadályozná őt a szelleme szabad szárnyalásában, amíg a test pihen. Ha nincs álom, akkor az elme még mindig leterhelt és a szellem is bezárva marad. Az álmok ereje pedig a spirituális világhoz volt köthető a mester és Az Ősi Tanítványai szerint. A vámpír elolvasta néhányszor ezt az igét és elhatározta, hogy mondogatni fogja lefekvés előtt. Ahogy a gyógyszereket szokták felírni vagy a katolikus gyónásnál a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát, ehhez a gyakorlathoz is volt ajánlott darabszám. Ha kimondja húsz alkalommal, az is segít, de a negyven ad biztos álmot. Ha nem mondja, csak gondolatban mantrázza, akkor viszont sokkal gyengébb a hatás és 200-szor kell elmondani. Ha rászánja az időt és az energiát, akkor viszont az álmai utat nyitnak a szellemnek és a pihenése teljes lesz. Nem csak a testnek ad feloldozást a fáradtság alól, hanem a spirituális erői is megújulnak.
Ezen kívül olyan igét keresett, amivel kiválthatja a Lélektükröt. Nyilvános helyeken nem akart vizet és olajat öntögetni és egy bíborszínben kavargó folyadékot alakítgatni. Kerülnie kellett a feltűnést. Olyan igére vagy praktikára volt szükség, amit szinte észrevétlenül alkalmazhat. A mester azt tanította, hogy elég az, amit ő leírt a papírra. A gyakorlat vezetni fogja a tanítványt. A Lélektükörnél így történt, Philippe ugyanezt várta a többi rituálétól is. Olvasgatott, de nem bukkant rá megfelelő igére. Többet kellene együtt vagy egymás után alkalmazni? Többször végignézte még az összeset és igyekezett megjegyezni, memorizálni a szövegeiket valamint a hatásukat. Úgy érezte, hogy ezt ki kell találni. A gyakorlatok vezetni fogják, de engednie kell, hogy vezessék. Magába szívta az igéket és hagyta, hogy dolgozzanak a fejében. Egyszer kipattan a szikra és kristálytisztán fogja látni a megoldást. Addig is elvégezte a Szelek Útját két órában, ahogy kellett. Az újságokat is elolvasgatta, hogy tisztában legyen a világ történéseivel, majd eljött a pihenés ideje. Előtte még felidézte magában a helyes kiejtést, majd elmondta az Álomsas igéit negyvenszer. Utána pedig édes pihenésbe kezdett, várva, hogy a szellemi erő is friss lesz benne ébredéskor.

Előző este a vámpír tapasztalta, milyen végigálmodni az alvás megfelelő részét és mindenre emlékezni ébredéskor. A szelleme is csak úgy pezsgett és mantrázással indult neki az útjának. Ma hajnalban ért haza szokás szerint.
A gondolatban elmondott igékkel erősítette a szellemét. Ezek is mind tibeti nyelven szóltak és noha Avapáni azt mondta, itt nem olyan fontos a kiejtés, Lerois mégis figyelt arra. Tisztelte a nagy tanítókat, akik összegyűjtötték a tudást és ezért igyekezett mindent pontosan kiejteni akár szóban, akár gondolatban.
A mantrázás mellett azon is gondolkodott, miként tudná megoldani a kinti gyakorlást. Van rá lehetőség, ebben biztos volt. Mestere úgy tanította, hogy a gyakorlatok vinni fogják őt magukkal és megmutatják a helyes ösvényt. Előző nap nagyon sokszor elolvasott mindent, amit tanítója összeírt. Hagyta, hogy az agya dolgozzon. Néhány gyakorlatot így is fontosnak tartott elvégezni. Ilyen volt például a Szelek Útja. Felvette az alapállást, a kis terpszt. Derékból hátradőlt pontosan olyan szögben, amit a mester mutatott. Avapáni megmondta, hogy a szellemi központnak helyet adó rész az agyban ilyenkor áll úgy, hogy a legfogékonyabb legyen ennek az igencsak hatékony gyakorlatnak a jótékony hatásaira. Mikor már megvolt a kellő póz, a vámpír elkezdte a karmozdulatok csinálni. Hajtotta a levegőt jobbra vagy balra, de persze tudatában volt annak, hogy itt spirituális energiacsere zajlik. A szent pózban a karok elhajtják a gátló, visszatartó erőket a szellem útjából és a visszahúzás mozdulatakor betöltik a mágiahasználót a mindenhol jelenlévő életenergia spirituális erőivel. Végig figyelt a pózra és kitartott most is, mint minden nap. Hatalmas önuralom kellett egy ilyen gyakorlat órákon keresztüli, rendszeres elvégzéséhez. Közvetlenül érzékelhető, megfogható eredményt nem látott és nem érzett. A tanításokra és a hitre kellett támaszkodnia. A gyakorlat hosszú távon fejtette ki a hatását, ha rendszeresen végezte. Amióta Tibetben ezt megtanulta, csinálta is lelkesen, szorgalmasan. Sokat erősödött a szelleme és még fog is, gondolta magában, mikor befejezte a két órás gyakorlatot. Arra gondolt vissza, hogy a stadion folyosóján az életét mentette meg a védőmágia. A többiek is túlélték valahogy, de őt még le sem döntötte a lábáról a robbanás. És ez még csak a kezdet volt. Philippe sokkal erősebb mágus akart lenni és éppen ezért gyakorolt ilyen határozott tempóban.
A Szelek Útja után lazított és nyújtott. A testét is igénybe vette ez a gyakorlat, nem is akárhogy. Az Ősi Tanítványai mind nagyon jó kondiban voltak ott a kolostorban, hiszen hasonlóan edzettek. A nap további részét elmélkedéssel töltötte, hiszen rá akart jönni, hogyan gyakorolhat odakint feltűnés nélkül. Egyelőre még nem tudta. Nem akarta újra elolvasni az egészet. Előző nap nagyon sokszor végigment rajta és úgy érezte, időt kell hagynia. Az igéknek át kell folyniuk az agyán és a szellemén, mint egy szitán, mint egy szűrőn. Ami a végén megmarad, az lesz a titok nyitja. A spirituális hatalom meg fogja neki mutatni, mi lesz a gyakorlás következő lépése. Ehhez idő kellett és noha a vámpírban már most is égett a tettvágy, nem akarta elkapkodni a dolgokat. Néhány erősítő mantrát mondogatott, majd a napilapokhoz nyúlt. Mikor mindent elolvasott, elvégezte az otthon szükséges dolgokat. Elmondta az Álomsas igéit a nyugodt pihenés és a szellemi feltöltődés érdekében és aludni tért. Kora este ébredt fel és ment a dolgára. A kocsiban, a városban és üres pillanataiban mindig mondogatta a mantrákat gondolatban.

Ahogy hazaért, a vámpír gondoskodott a patkányról és megcsinált minden egyebet, amit érkezéskor szokott a hajnali órákban. A fejében motoszkált valami már a tegnap esti felébredés óta. Egy piramisszerű kép volt az, amit álmában látott. Nem tudta, hogy miért maradt meg annyira erősen ez a kép benne. Talán az igék dolgoznak a fejében, gondolta. Nem tudta egyikhez sem kötni a piramist, ezért egyelőre nem foglalkozott vele.
A Szelek Útja gyakorlatra nagy szüksége volt, mivel kemény tárgyalásokat folytatott. Nagyon alapos, precíz és határozott üzleti partnerekkel találkozott és ez sok energiát kivett belőle. A kétórás gyakorlás pont megfelelő volt, hogy a gátló erőket levetkőzze és megteljen pozitív spirituális energiákkal. Máskor ez volt a zárógyakorlat, de most úgy érezte, inkább ezzel kell kezdeni. Fel kellett töltődnie. Ahogy karjaival mozgatta a levegőt és a láthatatlan erőket, többször bevillant még neki a piramis.
A gyakorlat végeztével újra elővette a jegyzeteket és az igéket, amiket Avapáni felírt neki. Megint elkezdte átolvasni az egészet és az egyiknél megállt egy pillanatra. Az ige szövegében szerepelt a "gúla" szó. Eszébe jutott, hogy a piramis is egyfajta gúla és talán pont ez lesz a kapcsolat. Elolvasta a tibeti nyelven írt igét, amely így szólt:
"Szeriada táblái, őrizzétek a szent jeleket! Gúlátokat borítsa bár el a víz és az árny, őrizzétek a tudást!"
Eddig azt gondolta, hogy a varázisgék és a mozdulatok memorizálására, a gyakorlatok megjegyzésére alkalmas ez az ige. Nem is nagyon gyakorolta, mivel még csak néhány igét használt, amit fejből tudott. Úgy vélte, majd ha mindegyiket alkalmazza vagy sok varázslatot tud, akkor lesz ennek haszna. Most nem erre volt szüksége, hanem a gyakorlás egy új módjára, ami nem volt leírva. Ki kellett találnia. Úgy tűnt, az igék tényleg elkezdték őt vezetni valamilyen úton, adtak egy támpontot, de még csak homályban leledzett az ösvény folytatása.
A Szeriada táblái gyakorlat során hajtani kellett egy gúlát papírból. Sem méret, sem alap nem volt megadva. Összesen ennyi volt leírva. Ha már piramis villant be, a vámpír egy négyzet alapú gúlát akart hajtani. Hozott üres papírt, amiből mindig volt otthon egy doboznyi, hátha kell. Ollóval vágott egy négyzetet, berajzolta és meghajtotta a gúlát. Most már csak az volt a kérdés, hogy mit írjon rá. Azt, amit eddig megtanult? De ez mennyiben vezetné őt előrébb? Nem igazán értette. Gondolkodott és arra jutott, hogy talán pont a fordítottja történik.
Talán a tábla az ige elmondásával megjeleníti a tudást, amit őriz. Ez még mindig nagyon kétséges volt, hiszen Az Ősi Tanítványainak tudása hatalmas. Mit mutatna meg ebből a tábla és miért pont azt? Ekkor Lerois a homlokára csapott és utána csettintett. Rájött. Amire szüksége volt most, azt fogják megmutatni Szeriada táblái. A piramis végül elvezeti a megoldáshoz. Tudta, hogy ez nem egy olyan gyakorlat, amit bármikor lehet ilyesmire alkalmazni. Valószínűleg legtöbbször tényleg csak a memorizálásban segít, de most egy másik hatását fedte fel a mágiahasználó előtt. Azt remélte, hogy a kívánt módszer majd kirajzolódik a gúla oldalán. Letette az asztalra hajtogatott papírpiramist és elmondta felette az igét. Nézte, nézte, de nem történt semmi. Fél órát várt, hátha lassú a folyamat, de a papír ugyanolyan maradt. Sokat gondolkodott, hogy mit kellene tenni és még egyszer elolvasta a többi igét is. Sajnos nem látott kapcsolódási pontot, így egyelőre tovább lépett.
Más mantrákat mondott, hogy erősítse a szellemét, majd egy kiadós torna és az újságok elolvasása után még az Álomsasra szakított időt. A szellem pihenését is bebiztosítva bújt ágyba kora délután.

Az este folyamán a vámpír intézkedett, hogy mindent derítsenek ki neki egy bizonyos Szeriadáról. Az ügyintézés, városjárás, találkozók alatt volt erre ideje a személyzetnek. Sajnos nem jutottak semmire. Találtak sok közembert, egy-két ismertet is, de senki olyat, akit a mágiához, a titkos tudásanyagokhoz lehetett volna kötni. Avapáni megmondta, hogy nem kell több tudás, mint amit ő leírt. Az igék majd vezetik a mágiahasználót. A vámpír belátta, hogy fölösleges volt a magánakciója.
Elintézte még, amit kellett odakint és otthon is, majd megint bevette magát a szobába. A gúlát kirakta az asztalra. Nézte, sokáig fixírozta és többször elmondta felette a varázsigét. Még mindig semmi nem történt. Gondolkozott, hogy mit kellene tenni. Mondogatta az igét és közben ízlelgette a szavakat.
- Szeriada táblái, őrizzétek a szent jeleket! Gúlátokat borítsa bár el a víz és az árny, őrizzétek a tudást! Szeriada táblái, őrizzétek a szent jeleket! Gúlátokat borítsa bár el a víz és az árny, őrizzétek a tudást! Szeriada táblái, őrizzétek a szent jeleket! Gúlátokat borítsa bár el a víz és az árny, őrizzétek a tudást!
~Tábla, jelek. Tudás, tanítás, kőbe vésett, örökké megmaradó írás. Mint a piramisokban vagy Hammurabi oszlopain. A kőnek a víz sem árt, az árny viszont eltakarja. Sötétség, éjszaka. Vízáradat, özönvíz. Atlantisz? Nem, az túl messzi gondolat. Itt kell lennie a megoldásnak. Itt előttem.
Lerois gondolkodott. Van egy papírgúlája és ennyi. Semmi más. Beugrott neki valami. Furcsa dolog lesz, de kipróbálja, gondolta. Keresett egy akkora fazekat, amibe belefért a piramis. Beletette az edénybe és elkezdett rá vizet tölteni. Közben mondta a varázsigét. Figyelt, hogy történik-e valami azon kívül, hogy a papír elázik és hajlákony lesz. A piramisnak össze kell így esnie. A fazék mélyére fog lapulni, mint egy eldobott papírzsebkendő az utca kövén. Erős kép. A tudás hordozója semmivé lesz. De nem, nem szólhat erről a varázslat. Talán épp az lesz a lényeg, hogy semmi baja nem lesz a gúlának.
A vámpír annyi vizet öntött a fazékba, hogy az elborítsa a kis papírtestet. Pont, ahogyan az ige mondja. A papír nem állta a próbát. Tényleg összelapult, már nem gúla volt, csak egy adag lapos, vizes anyag, ami el is penészedik, ha így hagyja. Philippe úgy gondolta, hogy valamit elrontott. Utána viszont eszébe jutott, hogy egy résszel még nem foglalkozott. Az árnnyal nem törődött eddig. Teljes sötétség volt a házban. Ő vámpírként ebben tökéletesen látott. Árny borította tehát a papírt, pontosabban sötétség, de így sem történt semmi. A vámpír csalódottan kiöntötte a vizet, kidobta a tönkrement gúlát és elkezdte a Szelek Útjának gyakorlatát. Megint fel kellett töltődnie, nagyobb szükségét érezte, mint eddig.

A hétvége előző napján a vámpír még dolgozott, méghozzá elég sok mindent kellett elintéznie. Az üzletemberek élete ilyen is tudott lenni. Neki fontos volt az üzlet és sokszor a pihenés elé helyezte. Mára viszont már nem volt semmi különös teendője. Elhatározta, hogy egész nap a gúla fölött fog kísérletezni és ha belegebed is, megfejti az üzenetét. Az álom valamit mondani akart neki. Az álmot pedig az erők irányították. Azok az erők, amiket ő akar irányítani.
Először tornázott, a testét keményen megedzette. Utána a Szelek Útja következett. Két órás gyakorlattal hajtotta el a gátló erőket és szívta magába a spiritualitás hatalmát. Figyelt a dőlésszögre és végig koncentrált. A szellemi erőnléten kívül a lélek nyugalmát is meghozta ez a gyakorlat. A rohanó tempóból visszahozta a vámpírt a csendes, elmélyülő tanulás állapotába. Utána még  egy órát mantrázott, hogy a szellemét kellőképpen felélénkítse.
Ezután újra elolvasta az igét, amit tudott fejből is. Úgy gondolta, segíthet, ha látja is a betűket. A retináiba is beleégeti az üzenetet, kimondja, amit kimond, azt hallja és persze mindez hat rá. Működnie kell. Az igének vezetnie kell. Avapáni nem a levegőbe beszélt, gondolta Philippe.
Újabb papírlapot vett elő és hajtott egy gúlát. Sok mindenre gondolt. Eszébe jutott, hogy előbb kellene az árny és utána a víz. Gyertyát gyújtott a fazék mellett, amibe a testet tette. Így fény vetült a papírra. Utána eloltotta a gyertyát, hogy árny borítsa el a gúlát, ahogy az ige is mondja. Locsolni kezdte a papírt, hogy a víz ellepje az edényben. Tele lett a fazék. A vámpír várt és mondogatta az igéket. Megint csalódnia kellett. Semmi nem történt. Az eddigi legnehezebb része volt ez a gyakorlásnak. Nem arról volt szó, hogy gyakorolni kell és megvárni, amíg hosszú idő alatt a praktika kifejti a hatását. Itt még nem ismerte a gyakorlatot sem pontosan. Eddig tévúton járt, hiszen semmi nem történt. Egy papírt nézegetett és áztatott el. Ez nem volt nagy eredmény. De nem adta fel. Nem az a típus volt. Ott állt a gúla fölött és órákig mondogatta az igét. Már eljött az este, mikor befejezte. Még mindig nem volt eredmény. Tornával vezette le a csalódottságát és alvás előtt elmondta az Álomsas igéjét, hogy a szelleme is kipihenje magát. Titkon azt is remélte, hogy újabb üzenetet kap majd.

Eljött a következő hét kezdése és Philippe-nek ezer dolga volt mára. Napközben elolvasgatta az újságokat és a patkányát is sokat cirógatta. Játszott vele, itatta a tenyeréből, piszkálgatta, elengedte, megfogta, lógatta a farkánál fogva. Kiadós ebédet adott neki: málnát, főtt májat és petrezselymet. Egész napra elegendő mennyiséget kapott. Mostanában sok finomsággal látta el és Jacques hízott is. A vámpír most egy kis kikapcsolódást tervezett be, hogy az eddigi tapasztalatokat leülepítse és valahogy érlelje, hagyja pihenni a dolgokat. Ettől remélte, hogy beugrik majd, mit kell csinálni Szeriada tábláival. Az álmában nem kapott útmutatást. Azt a képet látta csak többször, hogy ott áll a fazék mellett, ahogy előző nap tette.
Gyakorolt a Szelek Útjával. Terelte az energiákat. Karjaival szinte megfogta, felmarkolta az erőtömböket, amik a szellemét visszahúzták és messzire tolta azokat magától. Visszafelé húzva végtagjait a mindenhol előforduló életenergia, világerő, csí spirituális vetületét tömte magába. Lelkesen és szorgalmasan végezte a gyakorlatot. A gúlával ma nem foglalkozott. Erősítő mantrákkal készült, azokat mondogatta.
Este, mikor eljött az idő, hogy kimerészkedhessen, végig mantrázott gondolatban is. Az autóban, a boltban, a cégnél várakozás közben, a kirakatokat és a nőket nézegetve, egyszóval amikor csak lehetett, amikor a gondolatait egy kicsit szabadon mozgathatta, mondta magában a varázsigéket. A szelleme sokat erősödött, ezt tapasztalta mostanában. Folytatni is akarta az utat, így nem hagyott fel az erősítő gyakorlatokkal.
Talált egy igen kellemes kávéházat, ami nemrég nyílt. Üzleti tárgyalás miatt jött ide ezen az estén, de beleszeretett a helybe. Francia kávéház volt, a legigényesebb fajtából és neoklassziks díszítéssel. Lerois a képzúművészet szerelmese volt és így a korinthoszi oszlopok, a diadalívek és piramisok lekicsínyített mása idevonzotta. Úgy tervezte, hogy ha meglesz a módszer a kinti tanulásra, akkor ez a kávéház lesz a törzshelye. A tárgyalás elhúzódott, de végül sikerült az álláspontoknak közelebb kerülniük egymáshoz. Utána még sok mindent el kellett intéznie és késő hajnalban ért haza. Az otthon szükséges teendők elvégzése után már csak az Álomsasra szakított időt. Elismételte negyvenszer, ahogy a biztos hatáshoz ez ajánlott volt: "Repülj tovább, orzó sas, ne lopd el az álmaimat!" A tibeti nyelven elmondott ige negyvenedik elismétléslnek végére már nagyon fáradt volt. Hosszú napja volt és ez sok energiát kivett belőle.A varázsige viszont elűzi azt a szellemi entitást, amely a pihenés során nem hagyja a szellemet felszabadulni. Álmokat hoz és édes, mélyre ható pihenést az elmének, szárnyakat a szellemnek. Nyugodt szívvel és holtfáradtan takarózott be.

Lerois kora délután ébredt, méghozzá egy szóval az ajkain:
- Árnyék! Árnyék!
Az előző napi fáradtság olyan állapotba hozta, hogy az Álomsas igéje megragadta a szellemét. Álmot látott, ahogy a fazék mellett áll és egy gyertya fénye vetül a gúlára, mely víz alatt van, mégsem ázik el. Az ige elvezette hát oda, ahova vágyott. Türelem kellett és kitartó gyakorlás. A reggeli készülődést így kora délután most nagyon minimálisra fogta vissza. Izgatott volt, hiszen nagy lépés volt ez számára. Ha meglesz a módszer a kinti gyakorlásra anélkül, hogy lelepleződne, akkor fogja igazán megtanulni az illúziókeltést, Ikonn Képeit.
Elkezdte mondogatni az igét tibeti nyelven, pontos kiejtéssel, miközben gyorsan csinált is egy papírgúlát. Már sokat eláztatott az elmúlt napokban. Remélte, hogy ez alkalommal más történik. A gúlát a fazékba tette és rátöltötte a vizet. Közben végig mondta a varázst, várakozó szemekkel nézve a hatást. Elővett egy gyertyát és egy másik fazekat. Az edényt megfordította, hogy az alja legyen felül. Erre rátette a gyertyatartót és beállította úgy, hogy a gyertyafényben az ő árnyéka pontosan a vízben lévő gúlára vetüljön. És ekkor csodát látott. Pontosabban varázslatot, a rejtélyes erők működését. A papírgúla, ami eddigre összeomlott a ráömlő víz alatt, most összeállt. A vámpír minden porcikájában, szinte a csontvelejében érezte a hatást, az örömöt és az izgalmat, ami a felfedezés és a siker mámoraként borzongatta testét és simogatta lelke hullámait. A vízben a gúla már újra állt és aranyszínben fénylő feliratok jelentek meg rajta.
Most jött a következő nehézség. Ha el akarta olvasni az írást, ki kellett emelnie a piramist a vízből. Vajon megtörik-e a varázs vagy Szeriada táblái, amik immáron megjelentek, megőrzik a tudást, miután a vízbek árja és a rájuk vetülő sötétség erőivel megküzdöttek. A vallon úgy döntött, nem óvatoskodik és kivette a papírt. A tapintása olyan volt, mint a kő, de súlya, mint a papíré. A piramis megmaradt és az írás is. A vámpír letette egy törlőruhára és körbejárta. Minden oldalon volt szöveg, de nem volt nehéz megfejteni. Megkapta hát a varázsigét, amit elmondva odakint is látni fogja, mi játszódik le az emberekben. Így szólt az ige tibeti nyelven, amit a vámpír már egész jól megértett:
<<Mágus, aki érzel, lásd az érzéseket! Lásd és urald, teremts és alkoss, terelj és menekülj! Rejtőzz, mint sas a hegyen és míg tanulsz, szeme legyen a tiéd!>>
Az üzenet sok mindent elmondott neki. Igyekezett megjegyezni és ez elsőre sikerült. Úgy gondolta, a "Szeriada táblái" varázsige most tovább folytatja áldásos hatását a memória megsegítésével. A biztonság kedvéért le is írta az igét és olvasgatta, mondogatta. Úgy érezte, most a kezében van, ami kell. Ha ezt megérti, már elmehet és odakint is gyakorolhat. Még egy napot rá akart szánni, hogy teljesen megértse. Most nagyon vidáman, könnyű szívvel csinálta meg a Szelek Útját és utána elkészült, rendbe tette Jacques-ot, majd útnak indult. Mindenki megjegyezte, hogy milyen jól néz ki ezen a napon és hogy különösen jókedve van. Így is volt. Kincsre talált.

A vámpír rengeteget gondolkodott a felfedezés óta. Elemezgette magában az igét és a papírra is többször ránézett, hogy leírva is lássa. Az ige célja tiszta volt a számára. Meg fogja ismerni az érzések birodalmát, még alaposabban, mint a Lélektükörrel tette. Mások érzéseit is látni fogja. Nem úgy, hogy mindent kiszagol, hanem inkább azt takarhatja ez a varázsige, hogy mikor valakiben már eleve észrevesz egy érzést, akkor annak a működését fogja látni. Ha lát egy dühös embert, megnézheti az ő emocionális tükrét is, ahogy a magáét már sokáig nézegette az olajos vízből varázsolt Lélektükörben. Ez volt az első mondat értelme, a bevezetésé.
A folytatás már bonyolultabb volt, bár az első része még nem annyira. "Lásd és urald", azaz ha megismeri a működést, tudja majd befolyásolni és sikeresen alkalmazza majd Ikonn Képeit illúziókeltésre. Utána kezdődtek a nehézségek. A következő rész: "teremts és alkoss". Mit teremtsen? Mit alkosson? Már rögtön illúziót ezen a kisebb szinten, amit tud? Vagy szituációkat, hogy mindenféle érzelmet tapasztaljon másoknál? Ez még kérdéses volt. A rejtély utána is rejtély maradt a "terelj és menekülj" tagmondattal. A terelésről először az energiaterelés, a Szelek Útja jutott az eszébe, de az egy külön gyakorlat volt. Terelni sok mindent lehet. Juhokat, témát, témaváltással a birkaértelmű embereket. A menekülést egyelőre végképp nem tudta hová tenni. A befejezés viszont megint világos volt. Rejtőzni fog és nem veszik észre, hogy varázsol, mágiával kutatja az érzéseket. Pont mint ahogy egy sast sem vesz észre akárki a hegyen, ahová nehéz feljutni repülés nélkül. Ez az ige tehát segíteni fog, hogy észrevétlenül gyakorolhasson odakint és ahogy a végső sor mondja, egy sas éles szemével fogja meglátni az emocionális változásokat.
A középrészt tehát még meg kellett fejtenie. Bízott abban, hogy az ige vezetni fogja és ezért nem fordult más forrásokhoz. Tette a dolgait és közben járt az agya. Elvégezte a Szelek Útja gyakorlatát és mondogatta a mantrákat is, amik erősítették, karbantartották, tisztították a szellemét. Egész nap mantrázgatott, ha lehetett nyugodtan, akkor szóban, utána csak gondolatban. Este a városban sok ügyet kellett elintéznie a cégnél, a társaságnál és egyéb helyeken is. Találkozókból nem volt sok mára, csak egy. Az viszont kellemesre sikeredett, egy hölgynél vendégeskedett.
A nap végére - ami nála a hajnali, első napsugarak előtti perceket jelenti már otthon volt és végre azzal foglalkozhatott, amire szomjazott: a varázsige megfejtésére. Leült és mondta hangosan az erősítő gyakorlatokat. Direkt nem koncentrált a rejtélyre, hanem hagyta, hogy az agya ellazuljon, kikapcsolódjon a monoton ismételgetés alatt. Azt várta, hogy majd bevillan a megfejtés. Így is lett. Eltelt három óra, de megkapta, amit akart.
Egy szó ugrott be neki: cselekvés. A bevezetés képességekről szól. Érzésről és látásról, uralomról. A vége már az eredmény, a rejtettség és a megismerés. Ami közte van, az a gyakorlati rész. Ezt kell csinálni. Kapcsolatokat teremteni és alkotni, azaz új ismeretségeket szerezni, majd ezeket olyan irányba terelni, hogy megismerhesse az érzések funkcióit, mozgását, dinamizmusát az elmében és az érzelmi központban. Ugyanezt csinálta a Lélektükörben is, csak magával. Amikor pedig már nincs új érzelem a Nap alatt, akkor ideje távozni, "menekülni", ahogy az ige mondja. Megvolt hát, mit kell tennie. Úgy képzelte el, hogy a találkozó előtt elmondja az igét és úgy fog történni minden, ahogy abban áll. Ezzel lélekben felvértezve elégedetten kezdte meg délutáni pihenését.

A hajnali órákban hazaérkezve a Szürke Eminenciás igen elégedett volt. A találkozó előtt elmondta a Látás igéjét és az valóban hatott. A hölgyeménynél vendégeskedve sokkal többet látott az aurából, mint egyébként a gyűrűvel. Az a kis ereklye is nagyon hasznos volt. A Társaságtól kapta és az érzelmi, de sokszor az egészségi állapotokat is látta vele az embereknél. Ezen az estén viszont már olyanokat látott a nőnél, mint a Lélektükörben saját magánál. Nem több érzelmet vett észre, nem látott mélyebbre, csupán a működését, az apró fogaskerekeket, a rendszert tudta kivenni egy-egy olyan érzelemnél, amit máskor is szokott látni. A témát pedig terelte megfelelően a legkülönbözőbb irányokba. Talán egy kicsit össze is zavarta a nőt. Úgy döntött, legközelebb nem őt fogja keresni és nem kavarja meg ennyire egyetlen alanyát. Több emberen fog kísérletezni és ezt a cégénél teszi majd meg. Nem kell semmi különöset csinálni, csak indulás előtt elmondani ezt az igét és utána figyelni.
Érdekes dolog volt ez az aura. Különböző színek, formák és erősség jellemezték az érzelmeket. Sehol nem volt odaírva, hogy mi micsoda, de ki tudta találni. Valahogy ráérzett. Ehhez kellett az, amit Avapáni mondott, hogy éljen mély érzelmi életet és ne legyen rest kifejezni magát, valamint figyelni mások érzéseit is. Most érett be mindez.
A mai otthon töltött napon sok erősítő mantrát mondott el. Tibeti nyelven, ahogy azt kellett, nagyjából megfelelő, sőt néha tökéletes kiejtéssel mondogatta a szellemi kondíciót növelő igéket. Elvégezte a Szelek Útját is. Precízen, kitartóan tologatta az erőtereket és megtelt spirituális energiával, a koncentrációs képessége is javult ettől. Két órát szánt rá, ahogy az elő volt írva. A délutáni pihenés előtt pedig az Álomsast mondta el negyvenszer a szellemi felfrissülésért.
Este tényleg újult erővel készülődött. Elmondta a Látás igéjét és így ment be a céghez. Megbeszélést kellett tartani és utána a személyzetis minden vezetővel elbeszélgetett, Philippe jelenlétében. Ezt rendszeresen meg szokták tenni. A vallon most csak figyelt és ritkán szólt közbe. Akkor viszont szándékosan úgy, hogy valamilyen irány, érzelem felé terelje a beosztottját. Nem volt komoly baj, mindenki tette a dolgát. Egy-két észrevételt persze kaptak, de pozitív értékelést is. A vámpír pedig eközben végig az aurát nézte és érzékelte az emocionális változásokat. A Lélektükör eredményeivel és a tegnapi gyakorlással összevetve már úgy érezte, egy-két nap múlva teljes lesz a kép. Ha így lesz, akkor pedig rátérhet a tényleges illúziókeltésre.

Lerois kellőképpen felkészült a mai napon is. Két órán kerezstül hajtota el a gátló erőket és szívta be pozitív energiákat a Szelek Útja gyakorlattal. Utána még sokat mantrázott és a délutáni pihenés előtt az Álomsas igéjét is elmondta negyvenszer. Ezzel elűzte a pihenést megrontó spirituális entitást, ami a tanítás szerint egy sasszerű lény volt.
Valóban pihenten ébredt este. Elmondta az újonnan tanult igét: <<Mágus, aki érzel, lásd az érzéseket! Lásd és urald, teremts és alkoss, terelj és menekülj! Rejtőzz, mint sas a hegyen és míg tanulsz, szeme legyen a tiéd!>> Tudatosította, hogy mit akar majd csinálni. Elkészült, ellátta a patkányát is, majd bement a céghez. Megint péntek volt, amit a dolgozók mindig nagyon vártak. Ez a hideg, téli pénteki nap viszont más volt, mint a többi. A Szürke Eminenciás már korábban bejelentette, hogy ezen a napon mindenkit egy kicsit hamarabb elenged. A szerelmesek így együtt tölthették a Valentin-nap estéjét. Akadtak néhányan, akiknek nem volt erre igényük és persze voltak nélkülözhetetlen posztok is. A személyzetnek nagyjából ez a része maradt csak bent. A vámpír papírmunkákkal bíbelődött, de tárgyalásai is meg voltak beszélve. Egy másik vállalat emberei érkeztek. Prezentációkkal, alaposan kidolgozott ajánlatokkal készültek és a vallon is megmutatta titkárnője segítségével, mit tud az Édes Érintés. Amikor már ezeket tisztázták, következhettek a kérdések, válaszok és felvetések. Ez a versből már a "terelés" volt. Lerois irányított, gyakorlott üzletemberként vitte a szót és fűzte a mondatokat. A partnereit végig figyelte. A gyűrűvel látta, mikor idegesek, mikor tiltakoznak belül és persze a testbeszéd is sokat elárult. Nem voltak annyira felkészülve, hogy ne vegye észre az érzelmi rezdüléseiket. Az aurájukban minden érzelmet pontosan látott működni. Amikor például bizonytalnok voltak magukban, akkor hullámzó zöld erőtérnek látszott az aura, kis lyukakkal. Mint egy szivacs, amit megszúrkáltak. A nevetős pillanatokban sok minden történt. Amikor csak hízelgésből nevettek, akkor piros csíkok futottak körbe az aurájukon. Amikor őszinte kacajra fakadtak, akkor viszont kék négyzethálós rendszerbe foglalta őket a spirituális környezet. A vámp most azokat az érzelmeket, amiket bármikor máskor is felismert, a szemeivel láthatta működni. Tudta, hogy ez másra nem jó, csak arra, hogy megértse az emócióközpontot. Ahhoz viszont már nagyon közel került. Egész nap figyelt mindenkit, ahogy előző nap is. A Lélektükör már sok mindent elárult neki az elmúlt egy hónapban, de most láthatta, másokban mit váltanak ki bizonyos dolgok.
A tárgyalás nem lett túl sikeres, mert az üzletfelek túlságosan is ragaszkodtak az álláspontjukhoz. Lerois nem bánta. Volt egy pár jó szerződése a múlt héten és folyamatosan voltak megrendelői. Sok sikert kívánt a párosnak és útjukra engedte őket. Hamarosan ő is távozott, átadva a hétvégi műszakot az ügyeleteseknek. Bement még a Társasághoz és néhány fontos dolgot megbeszélt a magasabb rangú vámpírokkal. Náluk is ugyanúgy érzékelte az aurában az érzelmeket. Nem volt nagy különbség az emberekhez képest. Tényleg úgy érezte, hogy erre már csak egy napot akar szánni és utána jöhet a lényeg, az illúziókeltés.

Erre a hétvégére Lerois-nak szinte semmi komoly tennivalója nem akadt. Egy találkozó volt megbeszélve a Társaság embereivel, semmi több. Szabadon oszthatta be az idejét.
Úgy gondolta, az otthoni gyakorlást most már csak minimalizálva végzi és a világot járva kezdi hasznosítani az ismereteit. Szombat délelőtt tehát a torna után elvégezte a Szelek Útja gyakorlatot. A két órás energiaterelés után még mantrázott otthon erősítő igékkel. Ezután ellátta Jacques-ot, megcsinálta az otthoni teendőket, amikre szükség volt, majd készülődni kezdett. Indulás előtt elmondta a Látás igéjét és Szeriada tábláit is elismételgette egy újonnan hajtott papírgúla fölött. A memóriát, a szellem emlékezőkészségét erősítette ez utóbbi a gyakorlattal. Az előbbi pedig segített neki az érzelmi központ feltérképezésében.
A városba ment és eltöltött egy estét a kedvenc, mostanában kiszemelt nightclubjában. A rudakon és az érdeklődőkön vonagló lányokat próbálta befolyásolni szemkontaktussal, szép szavakkal, testbeszéddel - és persze dollárokkal, ami a leghatékonyabb módszer volt. Az aurájukat figyelte. Látta az érzelmeket és ami fontosabb volt, a Látás igéjének köszönhetően az észrevett érzelmek működését, szisztémáját, a változások mikéntjét is meg tudta figyelni. Látta, hogy a lányok élvezik a férfiak tekintetét és az önbecsülésüket cirógatják ezek az éhes szemek. Amikor egy-egy alak többet is akart és tapogatni kezdte őket, akkor jött a düh és a csalódás. Nem ezt várták. A privát műsorért külön kellett fizetni, de ott sem nyújtottak ilyen jellegű szolgáltatást. Ez tényleg csak nightclub volt, nem bordély. A vámpír figyelte a lányokat és az aurájuk elszíneződését, átalakulását, a formákat, amik megjelentek. Nézte az erősséget és persze mindeközben gyönyörködött a látványban. A műsor végén az egyik lányt megkereste és sikerült is telefonszámot szerezni tőle. Ezzel már elégedett volt. Újabb alany lesz a kísérlethez, Philippe pedig majd terel és menekül, ahogy az ige mondja.
Ezután a Társaság embereivel ült össze az egyik irodában. Ez egy nagyon kellemes üzleti vacsora volt. Nem kellett eljátszania, hogy rendel és élvezi a fogásokat. Itt vért szolgáltak fel, finomat, frisset, ízleteset. A partnerei pedig hasonló gondolkodásúak voltak, idősebb egyedek. Sok mindent megbeszéltek, nem csak üzleti dolgok kerültek szóba, hanem egyéb témák is.A vallon végig figyelte az aurákat és az érzelmeket. Sokszor dobott be váratlan dolgokat, kérdezett kellemetlen történések felől, de udvarias gesztusokat is tett. Partnereit néha zavarba ejtette, de ez csak a terelés része volt. Végül pedig elnézésüket kérte és hamarabb távozott. 
Ezen az estén is sok mindent megfigyelt és már teljesnek látta a képet. Férfiakat, nőket, embereket, mutánsokat és egyéb lényeket is látott a nightclubban, itt pedig vámpírokat is és a rendszer ugyanaz volt. A mágia felfedte az érzelmek működését és most már következhetett a befolyásolás. Az illúziókeltés első szintje kisebb képekből állt. A vámpír nem is akart késlekedni. Tudta, hogy a "jövő héttől" elhatározás mibe szokott torkollni. Több alkalmazottja járt már úgy, hogy eldöntötte, hétfőtől nem dohányzik, fogyókúrázni akar vagy más gyökeres változást kezdeményez az életében. Az a pár nap halasztás viszont már mutatta az elhatározás gyengeségét. A halogatás, az időhúzás nem volt ott Philippe szótárában. Ő már ezen az estén próbálkozott.
Betért egy kisállatboltba, hogy a patkányának almot vegyen. Hátul keresgélt a polcokon és amikor odatévedt egy eladó, elmondta Ikonn Képeinek igéjét. Egy teljesen oda nem illő árut, konzerv macskaeledelt próbált kivetítetni a polcra. Ahogy válogatott, figyelte az eladót. Sikerült a varázslat. A fiatal nő szemei kikerekedtek, hogy hogy kerül ez a konzerv a rágcsálóalmok közé. A vámpír ezzel semmi kárt nem okozott, nem volt ok arra, hogy gyanakodjanak rá. A mágiát viszont ilyen kis képek teremtésével ismerte. Szükség esetén ez még nagyon jól fog jönni. A következő lépés lesz az, hogy konkrét érzelmeket váltson ki. Ez most még nem ment teljesen. Tibetben már gyakorolta, de azon a szent helyen és az intenzív gyakorlás közben sokkal jobban ment, mint most. Kifizette az almot és hazatérve tettrekészen állt az újabb nap elé, amit majd alkonyodáskor megkezd. Addig is elolvasta az újságokat, tornázott és végül késő délután elmondta az Álomsas igéjét, hogy teljes értékű legyen a pihenése.

A vasárnapi napra már végképp nem maradt semmilyen kötelező program. A Szürke Eminenciás ezt a napot lazítással töltötte. Otthon maradt, köntösbe bújt és olvasgatott. Nem csak a napilapokat, hanem néhány új, művészettörténeti kiadványt is, amit beszerzett. Ez valószínűleg örök szerelme marad.
Aztán sokat játszott ezen a napon Jacques-kal. A szokásos cirógatás, terelgetés, irányítgatás mellett azzal is próbálkozott, hogy illúziókat teremt az állatnak. Letette a patkányt az asztalra és figyelte, ahogy szaladgál. Egy pohár, egy könyv és egy gyertyatartó volt ott összesen. A vámpír megpróbált egy nagyobb dobozt illúzióként megjeleníteni. Jacques a szaladgálás közben szisztematikusan kikerülte azt a helyet, ahova a vallon a tárolót kivetítette. Külső szemlélő számára érthetetlen lett volna, miért tesz a patkány mindig kitérőt azon a helyen. A sikeren felbuzdulva Lerois tovább próbálkozott. Az asztal mellé állt és újabb képet hozott létre. Az asztalt hosszabbnak láttatta. Nem sokkal, csak plusz 1 cm-t tett hozzá. A patkány elment egészen az asztal széléig és tovább is lépett. A vámpír figyelt, nehogy leessen a kis kedvence. Erre nem került sor. A patkány érezte, hogy nincs semmi a lába alatt, ezért visszahúzta azt. Philippe számára kiderült az is, hogy az illúzió még nem száz százalékos. Úgy lett volna az igazi, ha megtéveszti az állatot és az bátran megy tovább.
Erősebb varázslatot akart. Olyat, ami nem csak a látást csalja meg, hanem a tapintást is. Ismét elmondta az igét és igyekezett pontosabb illúziót kelteni. Megint megtoldotta az asztalt a kivetített képpel és arra felé hívta Jacques-ot. A patkány ment gazdája felé és egyik lábával rálépett a nem létező hosszabbításra. Ezután követte a másikkal és lepottyant, egyenesen Philippe tenyerébe. Gazdája ugyanis nem akarta, hogy baja essen a kis kedvencének. A varázslat sikeres volt. Jacques úgy látta, hogy az asztal hosszabb és mikor a mancsa csak a levegőre lépett, azt sem tudta megkülönböztetni a szilárd talajtól. A látást és a tapintást is sikerült becsapni. A vámpír nagyon szerette a patkányokat. Intelligensek voltak és egyben barátságosak. A varázslatok gyakorlásánál és a többi edzőprogramnál is mindig bevonta aktuális kedvenceit. Ők pedig általában örültek a játéknak.
Lerois újabb feladat elé állította Jacques-ot visszatéve őt az asztalra. A csintalan patkánytól egy kissé jobbra egy eper képét próbálta kivetíteni. Akkor jó az illúzió, ha a patkány nem csak odanéz, hanem szaglászni is kezd, gondolta magában a vámpír. Ez elsőre még nem sikerült. A patkány nem ment oda, de még csak az orrát sem mozgatta, ahogy arrafelé nézett. Biztosan nem értette, hogyan lehet szagtalan egy eper, de rájött, hogy amit lát, az nincs ott vagy ha ott van, nem olyan, ami érdekelné. A vallon megpróbált erősebben hatni és most egy darab főtt krumplit jelenített meg. Ez már sikeres volt, Jacques odament, körbejárta és körbeszaglászta, majd harapott is. Ekkor jött a meglepetés, hiszen ízt már nem érzett. Még pontosabb varázslatra volt szükség. Látás és szaglás megvolt, mivel a patkány odament. A tapintás sem tévesztette meg, hiszen a harapás mozdulatát pont úgy hajtotta végre, mintha érzett volna valamit a fogai között. Az ízérzékelés viszont már egy negyedik érzékszervhez tartozott és úgy látszik, ez még kifogott a vámpíron. Összetett mágia kellett, bármily egyszerű is volt a dolog. Néhány próbálkozás után sikerült megcsinálni úgy, hogy a patkány már rágcsált és nyelt is, pedig semmi nem volt a szájában. Utána pedig jutalmul bőséges vacsorát és vizet kapott.

Lerois új hétbe kezd ezen a hétfő estén, de kora hajnalban még nem kellett semmit intéznie. Ezt még a hétvégéhez sorolták az emberek, akiknek más volt az időbeosztásuk. Nappal éltek, a vámpír pedig éjjel.
Még járta a várost. Bement néhány üzletbe, mert vennie kellett ezt-azt. Az egyik áruházban a vásárlás közben meglátott egy párt két gyerekkel. Arra gondolt, hogy a lekváros polcra kivetít egy illúziót, ami a kislányt majd csábítani fogja. Megpróbált érzelmet kiváltó képet létrehozni. Egy öltöztetős babát vetített ki és figyelte, hogy mi történik. A gyerek megállt és arrafelé nézett, ahová Lerois a képet szánta a polcra. Egészen kicsi lányka volt még, kocsiban tolták. Az öklét szájába vette és rángatni kezdte az anyja kezét. Mikor a szülei rá figyeltek, akkor mutogatott abba az irányba. A beszédükből kiderült, hogy nem értették, mit akar a lekvárok között. A gyerek még nem tudott beszélni, csak mutatta az irányt. Nem tolták túl közel, mert féltek, hogy leveri az üvegeket és a kárt nekik kell kifizetni. Megmutattak neki néhány üveget, kérdezve, hogy melyiket kéri, de a kislány egyre csak afelé a bizonyos pont felé mutatott. Végül sírva is fakadt, mert nem kapta meg a babát.
A vámpír eddigre már távozott. Mivel olyan gyerekről volt szó, aki még nem beszélt, Philippe nem tudhatta meg, mit látott pontosan és hogy mit érzett. Az érdeklődését felkeltette, annyi biztos volt. A vallon nem is akart túl sokat gyakorolni idegeneken ilyen nyilvános helyen.
Elment még a város békésebb részébe, egy parkba. Leült egy padra és figyelte az embereket. Még volt legalább másfél órája a napfelkeltéig. Néhányan már ilyenkor kocogni jöttek, mások kutyát sétáltattak. Nem sokan jártak itt. Az egyik kocogó nőt Philippe kiszemelte magának. A szőke, karcsú lány elhaladt előtte és mikor már körülbelül két métert megtett, a vallon egy kisebb kutya képét próbálta a lány elé vetíteni. Valószínűleg sikerült, mert a lány megtorpant. Hátrálni kezdett. Ekkor a vámpír megpróbált barátságos kutyát megjeleníteni. Ez már Ikonn Képeinek haladó szintje lett volna, ha sikerül. Olyasmire gondolt, hogy a kutya leül és csak liheg vagy vidáman csóválja a farkát. Nem vált be, hanem a lány egyre csak hátrált. Ekkor a vámpír megszüntette a varázslatot. A szőke futó csak kapkodta a fejét, hogy hova lett a kutya. Lerois távolabbra nézett és messze a fák között jelenítette meg újra. Nem akarta, hogy illúziónak tűnjön, inkább csak egy kihagyott pillanatként maradhatott meg a lányban a kutya eltűnése. Egy darabig még arra nézett, ahol a kutyát látta, majd tovább indult.
Lerois levonta a tanulságot. Az érzelmek manipulálása még egy kicsit odébb volt. Feltérképezte azokat, de irányítani már nehezebb lesz. Még sokat kellett gyakorolnia, de a kisebb képek megjelenítéséhez már elég erős volt a szelleme. Avapáni így tanította, hogy kisebb képeket lehet varázsolni, a látványt lehet befolyásolni. Ha más érzékszervet is át akart verni, akkor mélyebbre kellett ásnia. A patkánnyal ez már sikerült, de az embereknél minden sokkal bonyolultabb volt. Most azt tűzte ki célul, hogy keresi a kezdeti szint, az úgynevezett részmágia határait. Mennyire kicsi képet tud teremteni? Nyilván minél tovább gyakorolja, annál nagyobbat tud majd megjeleníteni és annál valóságosabbnak fog tűnni.
Itt a parkban még ejtőzött egy kicsit, de már nem varázsolt több képet. Mantrázott magában és nézte a járókelőket. Amikor már közeledett az ideje, távozott.
Otthon az energiatereléssel foglalkozott először. Utána torna és a napilapok elolvasása következett a reggeli órákban. Azután pedig újra mantrázásba kezdett. A szellemi kondícióját fenn kellett tartani. A délutáni pihenés előtt még elismételte az álmokat megzavaró, sasszerű entitás elűzésére szolgáló Álomsas igéjét negyvenszer. Ezzel bújt be a takaró alá, hogy este majd újult erővel lásson neki a szokásos, hétfői őrültek házának, az ügyek tömkelegének, a tárgyalásoknak.

/ Pótlás feb. 18. /

Tárgyalások és találkozók voltak erre a napra is, de csak néhány. A Szürke Eminenciás felkészült, sokat mantrázott elindulás előtt és a Szelek Útját is elvégezte. A két órás energiaterelés most fizikailag is nagyon feldobta, megtelt cselekvő erővel, szabadnak érezte magát, mint a madár.
Ahogy bement a városba, az első útja a Társasághoz vezetett. Ott volt egy tárgyalása és közben kipróbálta, hogy meg tudja-e téveszteni tárgyalópartnerét. Arra koncentrált, hogy egy tollal több legyen az asztalon. A mutatvány sikerült is, a másik vámpír megkérdezte, miért vett elő saját tollat, mikor ő is adott neki. Lerois elnézést kért a megszokásért, majd úgy tett, mintha eltenné a tollat (ami valójában ott sem volt). Sikerült egy képet láttatni. Ez még nem volt nagy dolog, de a részmágia ilyetén működése megalapozza az erősebb szinteket. A tárgyalás egyébként jól sikerült, megbeszéltek mindent és meg is állapodtak.
Ezután Philippe a céghez nézett be, ahol éppen csőtörés volt. A titkárnő és a karbantartók nagyban intézkedtek, hogy minél hamarabb megoldják a dolgot. A hátsó folyosók egyikénél történt meg a baj. A vámpír megköszönte a titkárnőnek, hogy tartotta a frontot és a dolgára küldte azzal, hogy ő majd átveszi. Figyelte, mit csinálnak a munkások. Egy pillanatban észrevétlenül újabb szivárgást akarta kivetíteni a cső egy távolabb eső részére. Nem láthattak semmit, mert messze volt de ha az illúzió sikeres, akkor meghallják. Az egyik munkás arrafelé fordult és egy kis káromkodás, majd elnézéskérés után megnézte azt a részt. A vámpír egy apró rést láttatott vele és a karbantartó el is kezdte a javítást. A megtévesztés ismét sikeres volt. Kiderült, hogy ettől az apróságtól függetlenül le kell cserélni az egész vezetéket, ami egy nagyobb beruházás. A vámpír ennek nem örült, de tudta, hogy ha így hagyják, akkor csak nagyobb lesz a baj. Engedélyezte a munkálatot és mikor már lehetett, útjára indult.
Egy újabb találkozóra kellett alkalmat keríteni. Most egy hölgy volt soron, aki eléggé megváratta a vallont. Nem volt újdonság, sok nőszemély megtette már ezt. Fél óra után felhívatta az alkalmazottjával, de nem kapcsolt a vonal. Lerois dühös volt, hogy ennyire nem tisztelte meg a nő. Távozott a találkozó helyszínéről és azt a pár dolgot, amit még kellett, elintézte a városban. Kora hajnalban ért haza. Otthon még mantrázott egy sort, majd elmondta az Álomsas igéjét negyvenszer, előírás szerint és aludni tért.

/ Pótlás feb. 19. /

A következő napon a vámpír az otthoni készülődés után rögtön a céghez ment be. A csőcsere már reggel elkezdődött, de mivel átfogó intézkedésre volt szükség, egészen estéig elhúzódott. Lerois megint elküldte a titkárnőt, sőt engedélyezte neki, hogy hazamenjen és másnap csak később jöjjön be a mai túlóra miatt. Egy darabig ő maga felügyelte a munkások szorgoskodását és néha megtréfálta őket egy-egy ártatlan illúzióval. Plusz egy csavarhúzó, eggyel kevesebb tömítőszalag és így tovább. Nem vitte túlzásba, nehogy valamit gyanítsanak és persze a munkájukat sem akarta szabotálni. Csak úgy tűnt, mintha néha nem figyelnének és széthagynák a szerszámokat. Megpróbálkozott azzal is, hogy a hallásukra hasson, de ez most nem sikerült. Nem tudta, hogy miért, de kudarcot vallott. Amikor végre elindultak, Lerois csak akkor tért vissza az irodájába. Már nem sokan dolgoztak odabent ekkor, de akadt egy-két megbeszélni való. Ezeket letudta, majd bement néhány dolgot egyeztetni a Társasággal. Az ottani tárgyalások igen hosszúra nyúltak, ezért csak kora hajnalban ért haza.
Otthon még elvégezte a Szelek Útja gyakorlatot, amivel a testét is edzette és a szellemét megtisztította. Felvete az Avapánitól tanult pózt. Kis terpesz, enyhe hátradőlés egy meghatározott szögben, nem nagyobbra, nem kisebbre véve a figurát. A karjaival pedig körző mozgást végzett, amellyel eltolhatta magától spirituális gátlásokat, a visszatartó energiákat és maga felé húzhatta, befogadhatta, magába építhette ezek ellentétjét, reciprokát, a cselekvő, építő, segítő erőket. Két órán keresztül művelte ezt, ahogy szokta, végig figyelve a tartásra. A mester úgy tanította, hogy a szellem központja így van a legkönnyebben fejleszthető pózban, ami ezt a gyakorlatot illeti. A vámpír szerette is a rituálét, mert ezt bárhol elvégezhette, ha maga volt. Ha nem, akkor is fel lehetett fogni a tai-ch mozgáshoz hasonló mozdulatsornak.
Ezután erősítő mantrákat kezdett mondogatni és úgy döntött, továbbra is fogja használni a Látás igéjét. Talán elhamarkodottan hagyta abba olyan hamar. Úgy érezte, mindent látott már és ez elég lesz, de a gyakorlatban mégis hiányosságokat tapasztalt. Lefekvés előtt még eldarálta az Álomsas szavait rendes tibeti kiejtéssel és így tért nyugovóra.

/ Pótlás feb. 20. /

A vámpír úgy döntött, még nagyobb figyelmet fog fordítani az erősítő mantrákra. Az elmúlt napokban is mondogatta ezeket, de nem mindig. Sokkal több ideje lett volna rá. Be kellett látnia, hogy még szükség van ezekre, meg kell erősödnie a szellemének. Amit elért, az még messze nem a cél, csak egy vagy két mérföldkő.
Felvértezte magát azokkal a mondatokkal, amiket még Avapáni írt fel neki. Több is volt ezekből és noha nagyjából ugyanolyan erősek és hatékonyak voltak, unalmassá válhattak volna, ha nem cserélgeti őket. Mostanában négyet mondogatott ezek közül. Az egyik például így szólt: "Hő fénye, élet ereje és kígyók tüze, emeld fel szellememet!" A hármasság megjelenítése és az emberi életenergia, test, lélek, szellem összetételének említése, tudatosítása nagyon fontos volt Az Ősi Tanítványai szerint, akiknél a vallon még fiatal korában kezdett tanulni. A következő volt a Csand Hangja nevű mantra: "Csend Hangja, égesd át az éteri salakot, tartsd az erőt, mint gerinc a testet!". Ez a még misztikusabban hangzó mondat a szellem tisztítására és a kitartás növelésére igencsak alkalmas volt. A harmadik így szólt: "Felébresztem az alvó oroszlánt és eljutok a Magasabb Világokba. A spirál tekeredik és a tűzoszlop lángol szellememben." A szellem megnyitására és legyőzhetetlenné tételére szolgáló igét pedig a negyedik követte: "Másodszor is megszületek, a felemelkedéssel kitárul a világ. Vulkánok ereje mozog bennem faroktól a kutacsig." A szellemi erők gerinchez történő kapcsolása nem volt újdonság és a vámpír már ezt is sokszor mondogatta.
Mind a négy ige alkalmas volt arra, hogy ne csak szóban, hanem gondolatban is hasson. Lerois ezen a napon nem varázsolt semmit, nem trükközött, csak erősítette magát. Otthon hangosan kimondva, utazás, vásárlás és várakozás közben pedig csak gondolatban. Az elméjét eléggé leterhelte ez a fokozott igénybe vétel, noha egy idő után már csak rutinból mormolta magában az igéket. Avapáni megmondta, hogy így is hatnak. Ha a lényegüket megérti valaki, akkor már hatnak, akár épp odafigyel, akár nem. Fűnyírás közben, futás alatt vagy bármilyen más tevékenységet végezve is lehet mondogatni, így tanította a mester.
Lerois pedig hallgatott rá, hitt neki és trenírozta a spirituális erejét az igékkel. A Szelek Útját sem felejtette ki, ma is elvégezte. Amikor a nap véget ért és hazaért, akkor az otthoni teendők elvégzése, a torna, takarítás és egyebek után megint az Álomsassal zárta a napját.

/ Pótlás feb. 21. /

A pénteki napon nagy volt a nyüzsgés bent a cégnél. Mivel a csőtörés kijavítása miatt sok minden abbamaradt vagy szünetelt, ezeket ma kellett bepótolni. A legtöbb alkalmazott nem volt túl boldog ettől, hiszen ilyenkor már mindig a hétvégére gondoltak, hamarabb haza akartak menni. A vámpír erre való tekintettel már a Nap sugarainak eltűnésekor bevette magát az irodájába és ott is maradt késő estig, maga is segédkezve. Ezért már hálásabbak voltak a személyzet tagjai, habár túl sok mindenben nem tudott segíteni, mivel itt is modern technikai eszközökön folyt a munka, amikhez ő nem értett. Kérdésekkel viszont azonnal fordulhattak hozzá és ezen felül mindenkinek meg lett ígérve a legfinomabb bonbon termékek közül egy szabadon választott doboz. Mikor mentek haza, meg is kapták a bejáratnál.
A vámpír képes volt az egész éjszakát bent tölteni az irodában. Sok papírmunkája volt és terveket kellett kidolgozni egy projekttel kapcsolatban is. Ő maga számolgatott és jegyzetelt, közben pedig mondogatta a mantrákat. A Csend Hangjával kezdte, ezt kántálta órákig sima beszédhangon. Az alkalmazottak már nayjából mind elmentek. Aki maradt, az is távol volt, így a vámpír nyugodtan mondogathatta az igéket. Mivel ez már rutin volt, tudott koncentrálni a tervezésre. Fellelkesítette a befektetés és az újabb, jelentős nyereség gondolata. Szinte észre sem vette, de már sokkal gyorsabban járt a szája és hadarta az igéket. Kora hajnalban távozott csak és hazafelé a harmadik mantrát ismételgette, ezt már csak gondolatban. A szellem életerejének felbuzogtatását, a spirituális erő megnövelését tűzte ki rövidebb távú célként. Az illúziókeltéshez ez bizony kellett.
Otthon ellátta a patkányát és habár ezt nem tervezte, néhány képet mégis teremtett neki. Tudta, hogy egy patkány érzékelése más, mint egy emberé, ez inkább csak szórakoztatás vagy játékos tanulás volt. Egy darab epret vetített a patkány elé, akit az asztalra tett. Mikor odaért volna a gyümölcshöz, akkor a vámpír már kicsit távolabbra helyezte a képet. Jacques követte a látványt. Lerois ebből leszűrte, hogy nem csak a látást, hanem a szaglást is sikerült megtéveszteni. A patkány így járt körbe-körbe az asztalon, üldözve azt az illúzió tárgyát képező epret.
A végén a Szürke Eminenciás visszatette őt a ketrecbe, megsimogatva, megcirógatva és főtt májjal kínálta meg. Amíg a patkány falta a finom vacsorát, a vallon még mondogatta az első igét órákig. Közben megérkeztek a napilapok és ezek olvasása közben is folytatta a mantrázást. Élesztgette a szellemét, erősítette, tornáztatta. Egészen kora délutánig művelte ezt, majd aludni tért.

/ Pótlás feb. 22. /

Hétvégére a vámpírnak egy tárgyalása és néhány egyéb találkozója volt betervezve. Addig is szabadon olvasgathatott és a ház rendben tartására is több ideje volt, mint hétközben. A takarítást ő maga végezte, nem tartott fenn erre személyzetet. Amióta ezeket a mantrákat ismerte, sokkal szívesebben fogta a kezébe a partvist és a lapátot, aztán a vödröt és a felmosót. Még ezek használata előtt, már a portörlés közben kezdte a mantrázást. A ház együtt tisztulhatott a szellemmel, két legyet ütött egy csapásra. Karban tartotta az otthonát és az erejét is ezzel. Szépen sorban haladt, a Hő fénye mantrát mondogatta először. A házban mindent alaposan leporolt és közben végig darálta az igét: "Hő fénye, élet ereje és kígyók tüze, emeld fel szellememet!"
A sok bútor, fal és egyéb házelem megtörlése órákat vett igénybe és a vámpír így órákon át mondogatta ezt az igét. Mikor a bútorokat meg is mosta és tisztítóval bekente, akkor váltott a következőre. Ezzel folytatta söprögetés közben is: "Csend Hangja, égesd át az éteri salakot, tartsd az erőt, mint gerinc a testet!" Talán ez a mantra illett legjobban ahhoz, amit csinált. Ő a fizikai salakot tüntette el a lakteréből, az ige pedig a spirituális lerakódásokat. A felsöpréssel már hamar végzett és következhetett a felmosás. Ennek csak a vége felé cserélte le a mondogatott szöveget a harmadikra.
Mikor minden rendben volt, akkor ellátta a patkányát és a Szelek Útja gyakorlattal még tovább pucolta a szelleme eltömődött járatait. Megtöltötte magát pozitív energiákkal és megszabadult a szellemi gátló erőktől, ahogy két órán keresztül lassú, táncszerű mozdulatokkal terelte az energiákat terpeszben, kissé hátradőlve, karkörzésekkel. Amikor már közeledett az indulás ideje, rendbe szedte magát és elmondta a Látás igéjét. Még tovább akarta tanulmányozni az érzelmek megjelenését az elmében és a szellemben.
A mai tárgyalásnál így is tett és ez az ige segített neki. Minden érzelmet, amit észrevett, látott az aurában pontosan megjelenni, forogni, pulzálni, keringeni vagy másképp mozogni. A beszélgetést ő irányította, kérdésekkel, hozzászólásokkal, pontosításokkal, néha ellenkezéssel. A partnere felkészült volt, de néha csőbe tudta húzni. Látott rajta ingerültséget, zavartságot, aggódást, elégedettséget, örömet és izgatott várakozást, amikor elbúcsúztak az ajánlatok átgondolásában megállapodva. A vámpír nem remélt sokat ettől az alaktól. Sokkal jobb ajánlatokkal is meg szokták keresni. az érzelmek tanulmányozása viszont hatékony volt. Nagyjából ugyanazt látta megint, mint máskor, de megfigyelt néhány apróságot. Azt remélte, hogy ezt majd a varázslat magasabb szintjén hasznosítani tudja, hogy pontosan keltsen illúziót olyan érzelmeket kiváltva ezzel, amilyet csak akar. Az est folyamán még két vámpírtársával találkozott. Az egyiküknél volt a vendégség, friss, finom vérrel. Ahogy beszélgetett velük, ismét sok mindent meg tudott figyelni. Az érzelmi aurájuk működött és változott, hiába voltak élőholtak. Mindennek egy kicsit pirosasabb, néha bíborszínű árnyalata volt, de nagyjából ugyanazokat a mechanizmusokat figyelte meg Lerois náluk is. Így pedig már tudta, hogy a Lélektükör bíbor alapszíne valószínűleg a vámpírlétéhez volt köthető. Ha más lény próbálja, akkor talán átlátszó vagy egyszerűen eltérő színű lenne. A tanulmányozásokkal és a találkozóval elégedetten tért haza ezen az estén a Szürke Eminenciás.

/ Pótlás feb. 23. /

A hétvége másik napján a vámpírnak randevúja volt megbeszélve. Otthon kellőképpen felkészült, a szokásos dolgok mellett mondogatta a mantrákat is, most főleg a negyediket. Tornázott, elvégezte a Szelek Útját is, hogy a negatív energiáktól megszabadulva menjen az útjára. Indulás előtt még elmondta az igét, amit Szeriada táblái mutattak meg neki: <<Mágus, aki érzel, lásd az érzéseket! Lásd és urald, teremts és alkoss, terelj és menekülj! Rejtőzz, mint sas a hegyen és míg tanulsz, szeme legyen a tiéd!>> Még egyszer tudatosította magában, hogy mi ennek a jelentősége és mit hogy kell csinálni. Az utolsó arcszesz felkenése után a megbeszélt helyre ment.
A hölgy igen jól nézett ki és még pontosan is érkezett. Sokat beszélgettek és a Szürke Eminenciás a legkülönbözőbb dolgok felé irányította a beszélgetést. Az aurában mindig tükröződött az érzelmek mozgása, legalábbis azoké, amiket a vámpír észrevett. A gyűrűvel és a szaglásával általában többet látott meg másoknál. A nőnél is ugyanazok jelentkeztek, amit szokott látni. A kellemes dolgok emléke, mint például az elfogyasztott finom fogásé a tányérra nézve sötétsárga színbe burkolta az aura egyik részét. Amikor számára érdektelen témát kellett hallgatnia, akkor szürkévé vált és vibrált az egész. Ha a nő beszélt, akkor sokkal gyengébb volt minden, hiszen saját magát nem tudta úgy meglepni, hirtelen, váratlan helyzetbe hozni. Az aggodalmait, beteg szüleit emlegetve méregzölddé vált az aura, de mikor Philippe megfogta a kezét, jelezve az együttérzést, akkor a biztonságérzet jelent meg egy kezdetleges, sötétebb kék árnyalatban. Egymás szemébe néztek és a férfi szép szavakat mondott a nőnek, amitől az aura töredezetté vált. Utána sötét, vastag körök jelentek meg benne, mivel a nő félt belebonyolódni egy kapcsolatba. Itt ért véget a találkozójuk. A hölgyemény Lerois elnézését kérte azzal, hogy most el kell mennie, de mindenképpen jelentkezni fog.
A vámpír elégedetten kísérte ki a nőt, aki nem kért a fuvarozásból, csak taxit hívott. Lerois sok mindent látott ezen az éjszakán is és olyan apróságokat figyelhetett meg, amik pontosabban megismertették vele az érzelmi központot, hogy majd pontosabb illúziókat tudjon kelteni. Még egy találkozója volt, egy régi ismerőssel. Ott is ugyanígy megfigyelt mindent és élményekkel, újabb tanulmányokkal gazdagodva térhetett haza.

/ Feb. 24. /

Új hét kezdődött és a vámpírra rengeteg teendő várt ezen a hétfőn is. Jöttek üzletfelek, másokhoz neki kellett mennie, egyeztetések, cégen belüli meeting és még két találkozó.
Az otthon felkészülést már rögtön a Szelek Útjával kezdte, hogy szellemi erőknek ne legyen híján. Két órát hajtotta az energiákat, majd tornázni kezdett. A napilapokat átolvasta nagyjából és közben már mondogatta az Alvó oroszlán mantrát. Ezt egészen estig csinálta illetve közben már váltott a Hő fénye igére.
Az elkészülés és a Látás igéjének elmondása után nekiindult a nehéz napnak és a kocsiban már csak gondolatban ismételgette az erősítő igéket. Bent a cégnél állt a bál, rengetegen fordultak hozzá mindenféle kérdéssel. Szinte már sorszámot kellett húzni, de az sem vált be, mert megérkeztek a tárgyalópartnerek. Akikre előtte szakított időt, azokat sem tudta sokáig tanulmányozni. Egy dologból látott ma sokat: a hajszolt, zaklatott, aggódó, ideges aurából, ami miatt a méregzöld dominált.
A tárgyalás eredményes volt, minden szempontból. Jól felkészült, értelmes és kompromisszumkész partnereket fogadott, akiket ezek mellett persze vizsgálgatott, az érzelmek spirituális megjelenése tekintetében is. Magabiztosságot látott, világoskéken, szinte kígyószerűen forogva körülöttük. Az elégedettség és a tanakodás is megjelent néha, kissé árnyalva az aurájukat. Az érdektelen dolgok majdnem teljesen átlátszóvá tették, viszont ezekről hamar elterelték a témát. A vámpír rendkívül örült ennek. Szerződés is született és jó partnereket, alanyokat talált.
Utána fogadta még az alkalmazottakat és megtartotta a meetinget is, ami egy valóságos aranybánya volt. Ott nagyon sokan voltak, már egymással is beszélgettek és Lerois rengeteg apróságot megfigyelt. Az egész napja ilyenekkel telt és amikor le kellett mennie a város déli részébe egy területi képviselőhöz, akkor azért jólesett neki a nyugodt mantrázás a kocsiban. A Csend hangját választotta, ezt mondogatta utazás és a rövid várakozás alatt is.
Amikor végre a hajnali órákban hazaért, akkor rögtön hanyatt dobta magát az ágyon. A Hő fénye igét mantrázta sokáig és közben nekilátott az otthoni teendőknek is. Azt kezdte érezni, hogy most a legintenzívebb a tanulási folyamat, hiszen egész nap megfigyel vagy mantrázik. Az elméjét rendesen megterhelte ezzel és kellett a kikapcsolódás. Tornázni kezdett, a karatemestertől tanult gyakorlatokat végezte. Fekvőtámaszok, felülések és sok különböző mozdulat, amik a testet is karban tartották. Végül rendbe szedte magát, elmondta az Álomsast negyvenszer, hogy a szellemi pihenést ellopni szándékozó sasszerű lényt elűzze, majd bevetette magát a dunyhába és édes álomba kezdett.

A vámpír nagyszerűen kipihente magát. Kora délután ébredt és rögtön nekilátott a teendőknek. Már a reggeli torna és táplálkozás közben mondogatta gondolatban Hő fénye mantrát. A szellemének folyamatos edzésre volt szüksége és még tovább is kellett erősödnie. Avapáni úgy tanította, hogy ezek az igék már haladóknak valók. Olyanoknak, akiknél megvan a mágiaérzékenység és már gyakorolnak is egy ideje. Ők képesek úgy kimondani a tibeti igéket, hogy azok rögtön kapcsolódnak az aktív spirituális központhoz. Ha egy mágiáról mit sem sejtő ember mondogatná ezeket, még akkor sem érne el semmit, ha tökéletesre fejlesztené a tibeti nyelven írt szavak kiejtését. Philippe viszont komoly kondíciót szerezhetett ezekkel.
A napilapok olvasása közben már a Csend hangjait mondogatta, hangosan, sokszor ismételve. Órákig olvasott és mantrázott ezzel, utána pedig az energiaháztartást tette rendbe a Szelek Útja gyakorlattal. Most is pontosan levette a figurát. Pont akkora szőgben dőlt hátra a terpesztés közben, amekkorát a mester tanított neki. Karjaival végezte a toló és húzó mozdulatokat, hogy megtisztítsa magát az őt akadályozó erőktől és felszabadítsa a produktív szellemi energiákat. Két órán keresztül állt így és terelte, taszította, vonzotta a különböző erőket.
Utána összekészülődött és mivel még volt ideje, varázsolgatott a patkánnyal. Jacques most a szőnyegre került. Több helye volt így, bármerre mehetett. A vámpír nem ételt, hanem veszélyt vetített ki a számára. Először egy agresszív madarat próbált láttatni. A patkány nézte és szaglászott, nagyon járt a kis orra. Az illúziót a vámpír közelebb vitte és Jacques menekülni kezdett. Elég sokáig tartózkodott a szekrény alatt, amit biztonságos menedékként ítélt meg. Ezután a Szürke Eminenciás azzal próbálkozott, hogy kiömlő vizet jelenít meg, ami befolyik a bútor alá. Megpróbálta egészen a menekülő patkányig elvinni és amikor az kifutott a szekrény alól, látta, hogy úgy érzi magát, mint akit visz a víz. Ezzel elégedett volt. Látás, hallás és szaglás mellett a tapintást is átverte. Egy embernél vagy fejlettebb lénynél nehezebb dolga lesz, de jó úton jár, gondolta magában. Ha még fejlődik, akkor sikerülni fog teljes illúziókat kelteni és egy idő után ki is emelni a másik tudatából. Azt már tudta, mire lesz képes a teljes mágia megismerésével, de az ismereteket, a gyakorlatot még meg kellett szerezni.
Nem vegzálta tovább a patkányt. Megfogta, dédelgette egy kicsit, majd kipakolta a napi adagját. További mantrázás után még elmondta a Látás igéjét, hogy ma is figyelhesse az aurákat, majd a Nap eltűnését megvárva útjára indult.

Lerois azzal az érzéssel ébredt ezen a napon, hogy már csak egy hajszál választja el a részmágia kiismerésétől. Tegnap az aurákban megint megfigyelt néhány újabb apróságot és igyekezett ezeket kihasználni. Már az előző napon is teremtett néhány kisebb képet és azok sikerültek is. Plusz egy tányér az asztalon, cigarettafüst a semmiből, egy golyóstollal kevesebb. Ilyeneket vetített ki azoknak, akikkel találkozott és a benyomások alapján az illúzió hiánytalanul megtette a hatását. Elhitték, hogy amit a szellemével létrehozott látványként, az valóság, tapintható, érinthető.
A mai napon is mantrázással kezdett. Az Alvó oroszlánt mondogatta az otthoni teendők elvégzése közben. Ahogy járt a kezében a partvis és söpörte a felgyümemlett koszt és port, hangosan ismételgette a tibeti igéket. A nagy ház kitakarításával elég sok idő elment. A felmosás közben a vámpír már váltott a Hő fénye mantrára. Jacques-ot is úgy látta el, hogy közben darálta az ismétléseket, de néhányszor perzse nevén szólította kis kedvencét és mondott neki pár kedves szót is. Amikor a napilapok is megérkeztek, még mindig ezt a mantrát mondogatva állt neki az olvasásnak.
Utána tornába kezdett és ezt követte a Szelek Útja. Érezte, hogy közel áll a varázslatot tekintve az első szint eléréséhez, de ettől még nem feledkezett el a gyakorlásról. Az energiákat rendjén kellett tartani. Ha eldugaszolják a szellemi járatokat a gátló erők, akkor a varázslatok nem sikerülnek. Avapáni így tanította. A vallon éppen ezért terelte, hajtotta az energiákat, hogy kitisztítsa a szellemét. A két órás gyakorlás után szellemében frissen és üdén kezdhetett lazítani és kinyújtani kezét-lábát. A gyakorlat bizony a testet is megdolgoztatta. Két órán keresztül terpeszben, hátradőlve állni és a karokkal körözni igen megterhelő volt - kivéve egy vámpír számára. Ő is el tudott fáradni, de mivel ezt naponta csinálta és emellett is edzett, elég jól bírta.
Mielőtt útnak indult, újra elmondta a Látás igéjét. Az első szint talán nemsokára meglesz, de a következőhöz alaposabb ismeretek kellenek, gondolta. Az érzelmeket kell látni mélyen, az aura tökéletes megismerésével, hogy sikeresen manipulálja azokat. Ezzel felkészült és bement a városba. Alkalmazottjait egész nap figyelte, ha tehette. Sok ügyet is el kellett intéznie. Számolt, mérlegelt, ellenőrzött és új stratégiákat dolgozott ki, valamint meghallgatta a beszámolókat. Ma tárgyalás nem volt soron, sőt semmilyen találkozó, ezért kicsit szabadabban alakult a napja. A kivetítésekkel megint próbálkozott. Tudta, hogy van három hölgy, aki például papírból szokott hajtogatni figurákat vagy ügyesen rajzolgat. Az egyik monitor mellé kivetített egy elefántfigurát és megdícsérte a nőt, hogy milyen ügyes, de egyben figyelmeztette, hogy a művészet azért ne menjen a munka rovására. A beosztott kicsit megrettent és odanézett. Azt mondta, hogy természetesen nem hanyagolja el a munkát, de ezt nem ő csinálta. Lerois meglepett arcot vágott és megkérdezte, hogy ki hajtogat még ilyeneket. A nő nem mondott nevet. Nem volt egy árulkodó típus. Ha a másik kettőre gondolt is, nem említette meg őket. Philippe a vállára tette a kezét és még egyszer megdícsérte, majd megkérdezte, hogy elkérheti-e a figurát. A beosztott tudta, hogy főnöke tényleg értékeli a művészetet, ezért örömmel neki adta. A vámpír úgy tett, mintha felkapná a papíralakot és visszament az irodájába. Elégedetten ült bele a főnök fotelbe. Az illúzió tökéletes volt. Látta, elhitte és még meg is magyarázta a kis művésznő.

A hét vége felé közeledve a vámpír még megnyomta a munkát az utolsó előtti napon. Négy tárgyalás és három találkozó volt betervezve. A mantrákat otthon megállás nélkül mondogatta. Még torna is közben is hangosan, pedig olyankor csak gondolatban szokta. A takarítás, egyéb otthoni teendők és Jacques ellátása közben is darálta, ismételgette a Hő fénye igét. A napilapok olvasása közben már váltott Vulkánok ereje mantrára és azt sokszorozta szavaival. Úgy érezte, ma különösen nagy szüksége lesz a spirituális élénkségre. A Szelek Útját még éppen el tudta végezni két órában, de utána már csak egy gyors készülődésre volt ideje au indulás előtt. A Látás igéjét elmondta, hogy az aurákat ma is tanulmányozhassa.
Így telt el a napja. Az összes tárgyaló felet vizsgálgatta. Az észrevett érzelmek kivetülését, az aurában megjelenő színeket, formákat és változásokat megfigyelte. Néhány apróság ezen a napon is bevillant.
Ezen kívül megpróbálkozott kisebb képekkel is. Mikor a város távolabbi pontjába kellett mennie tárgyalni, az iroda ajtajánál Ikonn Képeinek igéjét mondva egyszer azt tettette, hogy nem nyílik a kilincs. Ő maga próbálta meg lenyomni és mutatta, hogy ez történik. A másik üzletember is ezt tapasztalta. A második próbálkozására viszont Philippe már feloldotta a varázslatot. Ekkor az üzletember már gond nélkül be tudott nyitni. Megnyugtatta a vallont, hogy intézkedik és már szólt is a titkárnőnek, hogy azonnal mozgósítsa a karbantartókat.
Egy másik tárgyalás közben az üvegfalú, utcára néző tárgyaló ablaka elé, a saját háta mögé egy galambot próbált kivetíteni, ami ide-oda röpköd és nem tágít. Ő maga nem nézett hátra, hanem az ablakkal szemben ülő partnerét figyelte. Látta, hogy a tekintete elkalandozik és hol az egyik irányba, hol a másikba néz. Ezután a galambot a látványban arrébb reptette, hogy már ne látsszon. Ekkor fordult meg és utána a partnere sűrű elnézéskérés közepette magyarázta, hogy egy madár röpködött itt, ami elég ritkaság volt egy olyan felhőkarcoló huszadik emeletén. A vallon megnyugtatta, hogy nincs gond és eljátszotta, hogy ő is meglepődik. Valójában nem lepődött meg. Ezek és a többi mai próbálkozás, mint plusz egy dosszié, eggyel kevesebb szobanövény és hasonló kis illúziók is tökéletesen sikerültek. Elkönyvelhette, hogy ez megvan. Képek és látványok kivetítése már megy, a következő lépés majd az érzelmek manipulálása lesz.