A Szürke Eminenciás háza

A démonok támadása után már csitulni látszottak a kedélyek. A Szürke Eminenciás már régóta készült Tibetbe egy újabb tanulmányútra, hogy tovább haladjon a mágia használatában, de ki akarta várni, mi lesz ennek az eseménynek a vége. A Társaságból néhányan a démonok mellé álltak, de úgy tűnik, hogy rossz oldalt választottak. Egyelőre nem fenyegette más veszély az öltönyös vámpírok, sem Philippe cégeit, amiket távolról irányított. Egyik vállalatot a másik mögé bújtatta, a legkülönbözőbb neveket és bankszámlákat használva. Ezért is lett ő a Szürke Eminenciás, akit csak nagyon kevesen ismernek, de sok szál fut össze a kezében.

Úgy látta, itt van az ideje, hogy ismét felkeresse a mágusrendet, ahol már korábban tanult. Összecsomagolta a holmiját, vérellátmányt, váltóruhákat, csuklyát a napfény ellen, kardját és pisztolyát (amik ugyan régi típusúak voltak, de újonnan gyártatta őket) és még minden egyebet, amire szüksége lehetett. Előző este már megnézette magának online, hogy mikor megy éjszakai járat a távoli országba, így pontosan érkezhetett. A sofőr már kint várta az elsötétített üvegű kocsival. Nem volt luxusautó, de szándékosan nem. Philippe kerülte a feltűnést. Elindultak az éjszakában a közeli Steve Rogers Reptér felé, amit egy régi amerikai hősről neveztek el, aki hibernáció miatt igen magas kort ért meg. A Szürke Eminenciáséhoz képest ez persze sehol nem volt...

Az autóval hamarosan megérkeztek az elmhursti kőházba. A vámpírnak volt már néhány lakhelye az elmúlt évszázadok alatt. Ezt a házat nagyon szerette, mert el tudott benn rejtőzni, a kőfalak és a beépített ablakok nagyon jó védelmet nyújtottak. Mikor a sofőr kinyitotta a csomagtartót, Philippe Lerois kivette a bőröndöket. Nem terhelte cipekedéssel a sofőrt, hiszen ereje volt bőven. Megköszönte a fuvart, majd megkérte az alkalmazottját, hogy vigye vissza a kocsit a parkolóba. A vámpír a fakerítések között felment a lépcsőkön. Elővette tollas kulcsot és kinyitotta a biztonsági zárat. Maga a szerkezet ugyanolyan volt, mint a legrégebbi zárak, ezért még a vámpírnak sem okozott gondot használni. A chipkártyás belépőknél mindig segítséget kellett kérnie, mert a túl modern eszközökkel nem boldogult. Az ajtó belső postaládájából kivette a lapokat. Járatott elég sok újságot, így volt mit olvasnia.
Bent a teljes sötétség fogadta. Ez volt az, amit a Szürke Eminenciás a legjobban szeretett. Ugyanúgy látott itt is, mint fényben. Matthieu-t a saját, megszokott, tágas üvegkalitkájába helyezte, ahol a patkány vidám futkározásba kezdett, miközben adagolta neki az élelmet és a vizet. A vallon kipakolta a holmikat, mindent a helyére tett. Levette az oldaláról a kardot és a pisztolytáskától is megszabadult. Itthon már biztonságban volt. Az ablakok csak álcák, belülről mind be volt falazva. Az ajtó pedig három ponton volt megerősítve.
Látta, hogy a takarító személyzet tette a dolgát a három hónap alatt is. Szép tisztaság uralkodott és a vámpír leült az egyik díszes székre egy lovagot ábrázoló szobor és egy tájkép közé, majd megnézte a küldeményeket. Üzleti ügyek és számlák voltak, meg persze a napilapok. Vissza kellett rázódnia a hétköznapokba, de már nagyobb tudással felvértezve láthatott neki ezeknek.

//Előzmény: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t158p25-the-blue-angel-etterem#33369

Miután a sofőr biztosította arról, hogy mindent megszerez, amit főnöke kért, a férfi távozott. A Szürke Eminenciás újra sötét otthonában volt egyedül a patkányával. A kis állat már jóllakott és elaludt. A vámpír átment a nappaliba és elkezdte gyakorolni a technikákat, amiket Tibetben tanult. Raggadorr Hét Gyűrűjét már elég jól megtanulta használni, így azt csak szinten kellett tartani. A szellemi erőnlétre és Ikonn Képeire helyezte most a hangsúlyt. Ez utóbbi varázslatot már Tibetben tanulta egy ideig, de még messze nem volt tökéletes. Sok mindent lehetett még fejleszteni benne és ehhez kellettek a technikák és a felkészültség.
A vámpír újra elkezdte a Szelek Útjának mozgássorát. Kis terpeszbe állt, hátradőlt és oldalra elfordulva, karjaival elkezdte a levegőt hajtani. Az Ősi Tanítványai rend egyik tanítója, Avapáni elmagyarázta, hogy ezzel eltávolítja a visszatartó energiákat és a spirituális cselekvőképességet erősíti. Gyakorlatilag a káros energiákat hasznos energiákra cseréli ezzel. A pózt végig gondosan megtartva körzött a karjaival. Finoman, óvatosan és lassan csinálta. Ezzel a gyakorlattal nem kellett kapkodni. A mester útmutatása szerint elég volt belőle kettő óra, utána már nem erősít annyit, hogy megérje.
Ezután az illúziókeltést segítő technikák következtek. A mester összeírt néhányat, amiket jóformán időkorlát nélkül lehetett alkalmazni. A vámpírnak itt már nem volt annyi ideje, mint Tibetben, ahol csak a tanulással foglalkozott. Ami mégis rendelkezésére állt, azt igyekezett a lehető legjobban kitölteni. Utazás közben vagy amikor várni kellett, voltak varázsigék, amiket ismételgetve erősíthette az elme és a szellem képességeit. Otthonában viszont bármilyen gyakorlatot végezhetett, így most is egy olyanhoz nyúlt, amihez kellett néhány eszköz. A Lélektükör nevű rítushoz egy fazékba vizet és olajat öntött. A legjobb az olivaolaj volt ehhez, így a vámpír beszerzett ebből egy pár üveggel és most is azt használta. Amíg a tálban a víz és az olaj keveredését nézte, mondta a megfelelő igéket. Egy idő után már nem csak az arcképét, hanem az elméje valamiféle kivetülését is látta a folyadék felületén. Ez a gyakorlat segített jobban megismerni azt a területet, amivel és amire akar hatni. Az illúziókkal az érzékszerveket lehet becsapni és minden érzék az elmébe továbbítja az információkat. Philippe Lerois egy idő után már látta is, ahogy az arckép szétúszik és helyette valami lüktető, vibráló, ködszerű képet lát. Nézte, vizsgálta és próbálta felfogni, hogy mi mit jelent. Elkezdte rajta észrevenni, hogy mi történik, ha néz valamit. Így lassan minden érzékszerv célpontját és működését megismerheti, ha rendszeresen és szorgalmasan végzi ezt a gyakorlatot. Egész éjjel csinálta, néhány megszakítással. Késő reggel volt, amikor befejezte a gyakorlást. Ekkor megint megetette patkányát, megfürdött és könnyű öltözetben ágyba bújt.

Mikor végzett a pihenéssel, Philippe Lerois újabb napnak kezdett neki. Még délután volt, így a házból nem ment ki. Matthieu már várta a reggelijét, így a vámpír megint főzött neki egy kis krumplit és néhány szem szőlőt is kapott a patkány. Amíg házikedvence vígan falatozott, a vallon vizet töltött az állat ivőtálkájába.
Megnézte a napi postát, amit az ajtó erre szolgáló nyílásán bedobott a kézbesítő. Számlák, hivatalos levelek és a napilapok. Semmi különös nem volt közöttük. Amire választ kellett írni, azt kigondolta és megírta papíron. Majd bent a titkárnővel legépelteti és postára adja. Ezután a napilapok olvasását kezdte meg. Csak nagyjából futotta át őket, a legfontosabb híreket keresve. Átgondolta, mit kell majd elintéznie este a cégnél és a Társaságnál. Mindig akadt valami ügy, amivel foglalkoznia kellett. Mikor felkészült és összeírta a teendőket, még maradt egy kis ideje az esti indulásig. Ez 4 órát jelentett. Úgy gondolta, hogy kihasználja és mágiatanulásra fogja fordítani. Az energiacsere gyakorlatáról Avapáni azt tanította, hogy az egyik legerősebb, így a vámpír ezzel kezdte a napot. A Szelek Útjának végzése során koncentrált arra, hogy a megfelelő pózban terelje az energiákat. A karok tolásával megszabadulhatott a káros energiáktól és a karok visszahúzásával pedig pozitív erőket szívhatott magába, ha összpontosított. Ő pedig összpontosított, ilyenkor nem járt a fejében sem üzleti ügy, sem megoldandó egyéb probléma, sem nő, de még az eltűnt Jakob Sanders sem. Ez a két óra csak az energiáké és a szellemé volt. Utána lazított egyet és megcirógatta patkánya fejét. Magához vett egy adag vért, hogy jóllakottan folytathassa a napját. A jóízű iszogatás után fennmaradt időt pedig megint rászánta az érzelemközpont megismerésére. Újra vizet és olajat töltött egy tálba és nézte, ahogy az anyagok összekeverednek. Közben mondta a megfelelő szavakat és lassan az olajcseppek és a víztükör helyén megjelent az a kép, ami tulajdonképpen az elméje leképzése volt. Az érzékszervek központjait kereste és most a látásra koncentrált. Figyelt, hogy mi történik, ha a tál egy oldalát nézi vagy a másikat. Nézte a változásokat a hullámzó képben. Elgondolkodott azon, hogy vajon mindenki vöröses, szinte bíborszínű képnek látja-e az elméjét, ha ezt a gyakorlatot végzi vagy ez csak a vámpíroknál van így. Részletkérdés volt, de eszébe jutott. Nem időzött ennél sokat, inkább figyelte a központ történéseit. Valamit megsejtett, hogy mi is történik pontosan, amikor valaki meglát valamit. A biológia ezt már alaposan leírta, de most másról volt szó. Arról, amit nem csipeszekkel és szikékkel, hanem mágiával lehet elérni. Meglátta az utat, amit az információ bejár. Kissé kacskaringós volt és még nem fedezett fel benne túl sok szabályosságot. Idő kellett még, hogy ezt kigyakorolja és ha meglesz, akkor a többi érzékszervet is meg kell ismerni. Hosszú út állt előtte, de Ikonn Képei egy erős varázslat volt, aminek nagy hasznát veszi majd, ha elsajátítja.

Philippe Lerois folytatta a Lélektükör szertartást. Az elméjének kivetülése még mindig bíborszínben kavargott az olaj és víz elegyének felszínén. A vámpír mozgatta a szemeit és próbála megfigyelni, hogy erre mi történik. Ez talán a legnehezebb része volt a gyakorlatnak, mert nemcsak figyelni kellett kétfelé, hanem nézni is. A kaméleonoknak talán könnyebben megy az ilyesmi, de itt inkább csak a tekintet kapkodása jöhetett szóba. Philippe nem szeretett kapkodni, nem szeretett sietni. Egy vámpírnak általában van ideje, kivéve, ha közel van a napfelkelte és még kint van.
Próbálta a tekintetét a tálon belül mozgatni. Egy kicsit balra nézett és már változott a kép. Az egyik rész elkezdett halványabb árnyalatot ölteni. Ezután a tál távolabbi részét nézte és megint változott a kép. Persze nem az jelent meg benne, amit látott. Itt csak a területeket lehetett keresni. Azokat a területeket ismerhette így meg, amik működnek az érzékszervek, jelen esetben a szem használata során. Ha ezeket pontosan meg tudja majd célozni, akkor lesz igazán hatásos az illúzió.
Mikor a tálban már eléggé sokat gyakorolta a tekintet mozgatását és megfigyelését, mással próbálkozott. Az asztalra helyezett olajosüvegre nézett, majd vissza az elmeképre. Most megint egy másik rész kezdett vibrálni. Ahogy a fejét mozgatja, változik a kép. Az sem mindegy, hogy mit lát. Az olajosüveg semleges dolog volt. Ezután a kiürített poharat nézte, amiből vért ivott előtte. Ez már egy kellemes élményt idézett és ezért az elme megjelenése is változott a tálban. Sötétsárga színt kezdett ölteni egy másik terület. A vallon kezdte megérteni, hogy az érzékszervek és az érzelmek hogy hatnak egymásra és hogy működnek. És azt is értette, hogy hosszú folyamat lesz, amíg kitapasztalja mind az öt érzékszerv működését és az érzelmek hatását ezekre. Folytatta a gyakorlást. A befalazott ablakra nézett, amiről a biztonság jutott eszébe. Kívülről csak elfüggönyözött ablakoknak látszanak, így a járókelők nem fognak gyanút. Bent a függöny mögött fal van, hogy a napfénynek esélye se legyen bejutni. Az ablakokról újra a tálba nézett. Ezt az érzetet is egy kicsit másképp jelenítette meg a kavargó bíbor jelenség. Az egyik kisebb terület sötétkék színt kezdett ölteni és megállt egy helyben, nem vibrált, nem mozgott. A biztonság érzékelése tehát így működik, konstatálta a vámpír.

A Lélektükör kavargó képét nézve a Szürke Eminenciás most újabb dolgokkal próbálkozott. Megjegyezte, hogy pontosan mit látott, amikor az olajosüvegre nézett. Túl nagy érzelmi hatást nem gyakorolt rá az olivaolaj. Kellett a tanuláshoz, nagyjából ennyi. Odament az asztalhoz, megfogta az üveget és átvitte a szoba másik felébe. Letette az egyik kis szekrény tetejére és visszament a tálhoz. Az olajos vízben az elme kivetített képe most több színben kavargott, mint amikor az elején elkezdte. A vámpír megvárta, amíg ez elmúlik. A jelenség nyilván azt mutatta, hogy Philippe nagyon sok mindent látott, amíg az asztalról a szekrényig eljutott az üveggel. Ez látszólag egyszerű mozzanat, de az érzékszerveket így is nagyon sok információ érte. Amikor a bíborszín visszaállt és a kép már ugyanolyan volt, mint az elején, akkor a férfi megint az olivaolajos üvegre nézett. Most másik helyen volt, a szekrényen, ez volt az egyedüli változás. Visszanézett a tálba és azt figyelte, hogy mennyiben lesz más a kép most, hogy nem az asztalon nézte az üveget, hanem a szoba egy másik részében. Ilyen apróságok is számítanak, hogy hiteles legyen majd az illúzió és ne legyen darabos vagy töredezett a kép. A szín ugyanaz maradt, de némi változást látott. Ezeket megfigyelte. Ezután odament az üveghez és egy kicsit arrébb tette, majd visszament a tálhoz. Újra megvárta, amíg az elmekép kitisztul és az üvegre nézett, majd vissza a tálba. Ezt gyakorolgatta, hogy lássa, mit mutat az érzékelés egy azonos tárgy és az ahhoz tartozó érzelem esetén, ha a tárgyat különböző helyekre teszi. Avapáni úgy magyarázta ezt, hogy amit látunk, arra is több helyről esik a fény. Egy lámpa megvilágítja oldalról, egy másik oldalról, esetleg felülről és mondjuk kívülről a Nap. Ha egy lámpát kikapcsolunk vagy elhúzzuk a függönyt, akkor más lesz a tárgy képe, pedig ugyanaz a tárgy van ott és ugyanazt érezzük iránta. És a térlátás a másik, mivel az ember páros érzékszervei kiegészítik egymást. Egy szemmel máshogy látunk, egy füllel máshogy hallunk, mint kettővel. Az illúziókeltésnél ezt mind fel lehet használni és aki hajlandó rendesen kitanulni ezeket, az tud olyan képeket és érzeteket megjeleníteni, amiket nem lehet megkülönböztetni a valóságtól. Lerois tehát gyakorolt és figyelte, mit mutat az elmekép erről a hétköznapi tárgyról, majd utána folytatta a többivel.

Miután elég sokat tárggyal kipróbálta, hogy mi történik, ha a szoba különböző pontjain elhelyezi őket, Philippe Lerois úgy gondolta, jöhetnek a kombinációk. Eddig kristálytiszta érzelmekkel foglalkozott, pl. a vérespohár a jó ízt és a gasztronómiai élvezetet idézte fel, Matthieu a lelki kötődést és a szeretetet, egy fénykép Belgiumról a szülők emlékét és a szomorúságot, amin ugyan már rég túltette magát, de most mégis igyekezett erre az érzésre koncentrálni a gyakorlás miatt. Most pedig azzal próbálkozott, hogy az érzéseket kissé keveri és megpróbálja felerősíteni őket. Olyasmit talált ki, mint a színházban a díszlettervezés. A háttérben megjelenő bútorok, színek mind hozzá tudnak tenni az érzéshez és a hangulathoz, amit a rendező meg akar jeleníteni. Ikonn Képeivel is gyakorlatilag egy jelenetet rendez a varázslat alanyának fejében és az úgy lesz teljes, ha a lehető legjobban állítja be a részleteket. Ő ugyan legtöbbször nem látja ezt a képet, de ha elég pontosan ki tudja találni, hogy milyen érzelmet akar kiváltani az illetőből, akkor jobb lesz az illúzió is.
A vallon érzelmi élete élénk maradt vámpírrá válása után is, Avapáni, tibeti tanítómestere pedig azt mondta, hogy ez sokat segít. Elkezdte hát úgy összerakosgatni a szobában és a házban lévő tárgyakat, hogy különböző érzelmek szerint csoportosította őket. Ezután folytatta a gyakorlást a tállal. A kavargó elmekép különböző módokon változott és a vámpír sok időt töltött el azzal, hogy ezeket megfigyelje és összehasonlítsa azzal, amit valójában érzett a tárgyakra nézve. A hosszú gyakorlás alatt végül elfáradt, de nem fizikailag és még csak nem is szellemileg. Az erős érzelmi hatások viselték meg. Például rég idézte fel szülei emlékét ilyen intenzíven. Nagyon szerette őket, amíg éltek, bár nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk. A katolikus hagyományokhoz ragaszkodó család ne örült első házasságának, mikor egy özvegyet vett el. Aztán végül megbékéltek vele és együtt is üzleteltek. Mikor a szülők kiköltöztek Amerikába, Philippe irányította a belgiumi vállalatot. Aztán jött a hír, hogy apját és anyját állatok marták halálra. Ezután harapta őt meg Duprin, a vámpír és így vette rá, hogy legyenek üzletfelek. A vallon biztos volt benne, hogy Duprin állt a szülők meggyilkolása mögött is, bár azt "atyja" mindig tagadta és a rendőrség is azt állapította meg, hogy állatok voltak. Ez a mai nap felidézte a szomorú eseményeket és a vámpírnak szüksége volt a feloldásra. Abbahagyta a gyakorlást és elég sok pohár vért megivott, aztán pedig patkánya cirógatásával töltötte az időt, hogy új erőre kapjon.

A sofőr a megbeszélt időben érkezett. Mivel még nem ment le teljesen a Nap, a vámpír gyorsan beengedte a férfit, hogy bent beszéljék meg a fontos tudnivalókat. Ha elhozta a kért anyagokat, akkor a Szürke Eminenciás mindent átolvasott, hogy kellően felkészüljön a magánnyomozóval kapcsolatos tudnivalókból. Ezek fényében indulhattak a találkozóra, amit a sofőr szintén jelzett. 

Lerois mindig gondoskodott arról, hogy több lépésben lehessen hozzá eljutni. Ha fontos üzenet jött, akkor a titkárnő felhívott egy összekötőt, aki a Társaság embere volt, egy olyan vámpír, aki értett a telefonokhoz és hasonló modern eszközökhöz. Ő szólt a sofőrnek vagy szükség esetén maga jött el Philippe Lerois elmhursti házához. Ezen az estén persze a sofőrnek kellett érkeznie, mivel ha Philippe hajlandó elmenni a találkozóra, akkor nyilván nem fog buszozni.

A vallon kirakta a patkánynak az élelmet és a vizet, hogy jó dolga legyen addig, míg gazdája újra haza nem ér. A vacsorán már túlvolt, a Társaságtól kapott véradagból fogyasztott egy jó adagot. Nem szeretett éhesen elindulni. A mai világban a vadászat már nem olyan egyszerű, ha titokban akarja tartani. Akik pedig nem csinálnak belőle titkot, azok hamar a rendőrség karmaiban találhatják magukat a megfigyelő kamerák és drónok segítségével.

Mikor már lement a Nap és biztonságos volt kimenni, akkor a vámpír elindult, hogy beszálljon a kocsiba. A többszörös biztonsági zárat gondosan bezárta és így hagyta magára a tömör kőházat, ami számára a megnyugvás és biztonság helye volt. Ha megkapta a kinyomtatott adatokat, útközben azon gondolkodott, amit olvasott.

Előzmény: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t642p100-afterlife-nightclubb#35140

Philippe Lerois már nyugodtan vissza tudott sétálni az autójához, amiben már várta a sofőr. Tulajdonképpen az útja csak zavartalan volt, de nem nyugodt. Szólt a férfinek, hogy azonnal vigye el a Társasághoz. Így is történt és ott Lerois elmondta, mit tudott meg a Sötétség Hercegéről. Meghagyta a két new yorki vámpír helyét és javasolta, hogy nyomozzák le a telefonszámukat, a hívásaikat és a bankszámlájukon tapasztalható pénzmozgást. Ő nem tudta, hogy teszik meg ezt, akik értenek hozzá, de bízott abban, hogy tudják a dolgukat és az üzletek továbbra is a kellő mederben fognak folyni. Azt is tudta viszont, hogy Jespert nem lesz egyszerű megállítani. Ezután még elintézte az est és az éjszaka folyamán, amit kellett. Végül a sofőr hazavitte, a Szürke Eminenciás pedig megköszönte neki az aznapi szolgálatot.

Otthon Matthieu már várta, hiszen elfogyasztotta a napi élelmét. A vámpír megint főzött neki krumplit és egy kis májat. Mikor már nem volt túl forró, tálalta is a patkánynak. Ő maga pedig könnyített az öltözetén. A napnak még nem volt vége. A hajnali órák közeledtek, de a kőfalak védelmében a Szürke Eminenciás még bátran tehette, amit akart. Ez pedig a mágikus képességek elmélyítése volt. Még egyszer átgondolta az elmúlt napok eseményeit, azok következményeivel és az azokból eredő tennivalókkal. Majd kiürítette a gondolatait, hogy a mágiára tudjon koncentrálni.

Először a Szelek Útját gyakorolta. Ezt még Tibetben mutatta meg neki Avapáni és sokat csinálták együtt is. Az energiák mozgatása volt a gyakorlat lényege. Megtisztulhatott a kártékony, gátló erőktől és a helyüket pozitív energiákkal tölthette fel, amik segítik a mágiahasználatban. Felvette a kis terpeszt a rogyasztott térdállással és elkezdte a karjait előrelendíteni és visszahúzni. A dőlésszögre is figyelt, közben pedig koncentrált. Figyelt arra, hogy ne kalandozzon el, hanem az elméjével és a testével is segítse az energiák áramlását. Két órán keresztül végezte ezt, ahogy mestere mondta neki.

Ezután pedig újra a Lélektükörhöz nyúlt. A lélek, az érzelmek vitetíhetőek egy varázslattal és meg lehet őket jeleníteni víz és olaj elegyében a megfelelő varázsigék kimondásával. A vámpír előkészítette a tálat benne vízzel és hozta az olivaolajat, amit bele kellett tölteni. Mikor a folyadékok összekeveredtek, elmondta a titkos szavakat és összpontosított. Hamarosan meg is jelent a bíborszínben kavargó felület, ami a saját lelkének képe volt. Mosst már folytathatta a megfigyelést, látva, hogy mi történik a lélekben a küllönöböző érzelmek felbukkanásakor. Ha ezeket ismeri, akkor tudja igazán jól befolyásolni az érzelmeket másokon. Az illúziókeltés pedig az érzékekre hatott, így sorra vett minden érzékszervet. Egyelőre még az elsőnél tartott, a látásnál. A kardjára nézett és erről eszébe jutott, hogy nemrég ölte meg azt a nőt, aki rá vadászott. Nem sajnálat, nem öröm, hanem aggódás volt az, amit érzett. Már arra gondolt, aki a nőt és társát megbízta. Figyelte a felületet, hogy mi látszik rajta. Nemsokára egy méregzöld kör kezdett kirajzolódni és lassan terjedt tovább. a lélek különböző területeire. Az aggódás sok mindenre ki tud hatni és el tudja tompítani az embert. Ezért is hasznos, ha tud vele játszani.
A kardja után az asztalra helyezett pisztolyt nézte. Szép tárgy volt, mai készítésű, de természetesen XIX. századi minták és tervek alapján. Ezért is tudta még használni. Ezen kívül a fegyver megmunkálása nagyon szép volt. Akkor még hagytak helyet a díszítésnek is, ez pedig igen fontos volt a vallon számára. A szépség, a kecses formák és a harmonikus színek keltette gyönyör volt hát az, amit most érezhetett. A víz és olaj keverékére nézve ekkor látta, hogy halvány sárga és kis fényt kibocsátóhullámos vonalak árasztják el a felületet. A jobb széléről indultak és lassan haladtak. Ezután még több mindennel próbálkozott, egymás mellé rakott tárgyakat, hogy kombinálja az érzeteket. A kard és a pisztoly együtt a régi időket idézte, a kellemes emlékeket, a vérivás első örömeit, de az aggodalom és a szép tárgyakban való gyönyörködés is megjelent. Ezek együtt megint más alakot öltöttek és máshogy mozogtak a Lélektükörben. A vámpír órákig gyakorolta ezt és már körülbelül reggeli 8 óra lehetett, mire befejezte.

Ez a mai nap is korán kezdődött a vámpír számára. Este hivatalos volt egy jótékonysági rendezvényre, de még előtte el kellett intéznie néhány ügyet. Kora délután kelt fel és amíg a Nap le nem ment, nekilátott még a Lélektükörnek. Előtte ellátta a patkányát, aki hálásan cincogva és futkosva örült az ételnek-italnak.

A Szürke Eminenciás könnyű otthoni öltözetet vett fel. Fogyasztott a Társaságtól kapott vérből, hogy ereje teljében legyen, majd összeszedte a kellékeket. Kivette a mosogatóból a tálat, amit előző nap is használt és vizet töltött bele. A polcról leemelte az olivaolajat és így ment át a nappaliba. Letette a tálat az asztalra és beleöntött egy kis olajat. Megvárta, amíg összekeverednek, majd kimondta a varázsigét. Nemsokára megjelent az elméje kivetülése, a villódzó, vibráló kép bíbor felülete a tálban.

A látás érzékszervével már sokat gyakorolt. Látta, hogy mi történik a különböző látványok keltette érzelmek létrejöttekor. Most a hallással folytatta. Jó lett volna különböző emberi beszédhangok és zenék hatásait megfigyelni, de mivel neki már a fonográf is megfoghatatlan és ijesztő misztikum volt, erre nem akadt lehetőség. Így a házában használatos, jó kétszáz évvel ezelőtti vagy még régebbről származó dolgokhoz nyúlt. Volt egy víziórája, olyasmi, amit már az ókori Egyiptomban is használtak. A víz eltérő lefolyási sebességével is kalkulálva készítették el és 24 órát le tudott mérni. Ennek a hangjaira koncentrált. A víz cseppenése az idő múlását jelezte, de egyben még sok mindent, amit a víz jelentett. Tisztaságot és egyben veszélyt is, mivel ha valami sokat tartózkodik vízben, akkor beindulhat a korrózió. A vegyes érzelmeket egy kissé nehezen tudta a vámpír elkülöníteni, ezért órákig foglalkozott ezzel az egy tárggyal. Megpróbált összpontosítani és a víz különböző tulajdonságait kizárni a gondolataiból. Minden kép kék volt a felületen, amikor a vízzel kapcsolatban érzett valamit. Az idő múlása egy hosszanti spirálként jelent meg. A tisztaság egy nagyon halvány árnyalatként, ami csak kis területet érintett. A veszély pedig kavargó, szinte örvényszerű képet alkotott.
A mai napi gyakorlásba már csak a Szelek Útja fért bele, mielőtt a Szürke Eminenciás üzleti útjára indult volna. Ma is megcsinálta ebből a két órás edzést, terelte az energiákat. Utána egy kiadós véradagot vett magához, hogy jóllakva mehessen ügyeket intézni és hogy a rendezvényen se csábuljon el a sok nyak láttán. Matthieu élelmét és vizét odakészítette, megsimogatta a kis patkányt, majd elindult útjára.

Végre eltelt az a két hónap és a vámpír kijöhetett a karanténból. Számos dolog nyugtalanította és az első útja a céghez vezetett. Összehívatott egy értekezletet és meghallgatta az őt helyettesítő vezető beszámolóját a történtekről. Ő maga csak annyit árult el, amennyit a hírekből is meg lehetett tudni, de mindenkit biztosított arról, hogy már nem fertőző. Elintézte még, amit kellett, majd elment a Társasághoz informálódni. Utána ment csak haza és ekkor már késő éjjel volt.
A postaláda dugig lett volna újságokkal, ha nincs az a szorgalmas sofőrje. Mikor értesült, hogy urát karanténban tartják, elkezdte intézni a dolgokat helyett, így a láda ürítésére is figyelt. Bent a házban dögszag volt. Lerois tudta, hogy Matthieu ennyi idő alatt bizonyosan elpusztult. A takarító személyzetet csak akkor szokta igénybevenni, amikor tervezetten van távol. Ezt a két hónapot nem tervezte be és Matthieu lett az áldozat. Jobban sajnálta, mint a stadionban meghalt fertőzötteket, akiknek a szervezete nem tudta kivárni a kellő időt. Kis barátja hosszú életű volt, de most már valahol máshol rágcsál és cincog. Egy fémdobozkába tette, hogy másnap elvitesse. Be kell szerezni egy másik patkányt házibarátnak, gondolta a vámpír, miközben magához vett egy adag előkészített vért.
Órákig takarított a még a gépesítés előtti időszakban megszokott, régi, jól bevált eszközökkel, majd az újságokra nézett. Odabent csak modern eszközökkel lehetett volna informálódni, ő pedig azokhoz nem értett, így eléggé lemaradt. Tudta, hogy egy nap alatt nem lehet behozni két havi elmaradást, ezért csak átfutott néhány cikket és beosztotta, hogy melyik nap melyik újságokat fogja részletesen kivesézni.
Utána pedig ismét a mágia útjára akart lépni. Nagyon nem szerette az ilyen váratlan kitérőket. Átgondolta, hol tartott előtte és hogy mennyire nagy szükség lehet még a varázslatokra. Ha Jesper hadba száll a Társaság ellen és a bioterroristák sem adják fel, akkor csúnya világ jöhet, amire fel kell készülni. Ha az érzelmeket tudja manipulálni, mindig lesz, aki segít neki.
A két hónap alatt sem tunyult el. Odabent nem foglalkozott mágiával, mert nem akarta felhívni magára a figyelmet ilyesmivel. Épp elég baj volt, hogy vámpírléte kitudódott. Nem akart mindent az első szabad napján felforgatni, de már eltervezte, mit és hogy fog tenni. Edzésben volt a teste, viszont most a szellemet is meg kellett tornáztatni. A Szelek Útja gyakorlatot elég volt két órán keresztül csinálni, de most annyira szükségét érezte, hogy hármat is rászánt. Avapáni úgy tanította, hogy a második óra után már nem használ annyit és ezért mondta neki, hogy inkább másra fordítsa az energiáit. Azt is elmondta viszont, hogy ártani sem fog és nem marad hasztalan. Kevés eredményt hoz, de hoz valamennyit. A vámpírnak most egyáltalán jól esett az is, hogy szabadon csinálhatja a gyakorlatokat a saját otthonában, teljes sötétségben. Itt nem kellett rettegnie különböző eszközöktől, amik villogtak, világítottak, hangot adtak. Itt ő volt az úr. A vámpír "barlangja" volt ez.
A három órás energiahajtás után lazított egy kiadósat és előkészítette az olajat a tál vízzel. Elmondta a varázsigéket és várta, hogy a Lélektükör újra létrejöjjön. Legutóbb a látás után már a hallás érzékszerveit vette górcső alá. Most is ezzel akart foglalkozni. Az ódivatú vízióra hangjai után most könyvek lapozgatásával foglalatoskodott. Hozott újabb könyveket és régebbi, megsárgult lapúakat is, ahogy jegyzetfüzetet és grafitceruzát is. A régebbi könyvek hangjai kellemes emlékeket, a gyerekkor tanulóéveit idézték fel és próbálta ezeknek az elmebéli leképződését felfedezni a vízben. Halványzöld árnyalatok kezdtek kibontakozni. Hol gyorsabban, hol lassabban lapozott, hol csak simogatta a könyvek borítóját. Az újabb könyveknél erősebb lett a zöld árnyalat, már szinte méregzöld lett. A ceruza sercegése a papíron megint más volt. Ez már alkotást sejtetett vagy fontos dolgok lejegyzését és sárga színt, okkersárgát öltött a vízben. A vámpír órákig gyakorolt a könyvekkel és a füzettel, majd újra elfogyasztott egy adag vért. Már erősen fogytán volt és elhatározta, hogy másnap kér egy újabb adagot a Társaságtól.
Végezetül még elismételgetett néhány igét, ami segítette az illúziókeltést, majd aludni tért. Két hónap után először aludt a saját ágyában. Két hónap után először aludt nyugodtan. Két hónap után először aludt úgy, hogy az álmai nem az unalmas, egy szobában töltött napokat próbálták meg felvidítani, hanem szétáradó, izgalmas, sokszínű képekkel pihentették az agyát. Avapáni úgy tanította, hogy aki sok mindenre emlékszik az álmaiból, abban erős a mágia. Philippe-re pedig ez kiskora óta jellemző volt.

Másnap a vámpír már dél körül fenn volt. Egyelőre még odabent intézte a dolgait, mivel a napfényre ugyebár nem ajánlatos neki kimenni. Csak pár percig bírná. Nemrégiben változásokat kezdett észlelni a testében, amik a vírustól valószínűleg függetlenek voltak. Inkább újabb vámpírjellemzők előtörésének lehetett ezeket mondani, de csak időlegesen tapasztalta őket, úgyhogy nem fordított túl sok figyelmet a jelenségre. Magához vett egy adag vért, majd nekilátott az újságoknak. Szisztematikusan a gazdasági témájú cikkeket olvasta el a felgyülemlett lapokból. Órákon keresztül olvasott, majd csinált egy kis edzést. Rövid, de nagy erőkifejtést igénylő gyakorlatokkal erősítette magát, hogy utána visszatérjen az újságokhoz.
Este hat körül már sötétedett és ekkor Philippe bement a városba. Patkányát bedobta egy csatornába. Ugyan barátnak tartotta, de tudta, hogy szinte természetes közeg ezeknek az állatoknak a csatorna. A cégnél átolvasta fontosabb dolgokat és elintézte, amit kellett. Ezután kerestetett magának egy megbízható kisállatkereskedést, ahol egy újabb kiskedvencet szerzett be. Őt Jacques-nak nevezte el és még néhány üzleti és egyéb ügy elintézése után hazament vele.
Otthon főzött neki egy kis krumplit és ellátta vízzel is. Lerois visszavonult a hátsó szobába, hogy folytassa az érzelmek kiismerését a Lélektükör rituáléval.
Vizet töltött a tálba, majd egy kis olivaolajjal vegyítette. Amikor a varázsigéket elmondta a folyadék fölött, az mozgásba kezdett és hamarosan egy pulzáló, bíborszín tükör fogadta a vámpírt. Folytatta a hallással végzett gyakorlatokat. Most egy ingaórát hozott a tálhoz és figyelte, milyen érzelmi reakciókat vált ki belőle a kattogás. Az idő múlása a cselekvés szükségességére emlékeztette és feltöltötte energiával. Őt nem keserítette el, hogy megy az idő. Inkább jól ki akarta azt használni. Talán az is benne volt ebben, hogy ő nem hal meg csak úgy az idő múlásától. Ezt a tettrekészséget valamilyen fehér és szürke hullámos vonalakban jelenítette meg a tükör, ami az elme és az érzelmek központjának leképzését mutatta. Philippe nem tudott sokkal többet kihozni ebből az ingaórából, így újabb eszközökhöz nyúlt. Odahozta a patkány ketrecét és letette maga mögé. Ltni nem akarta, csak a hangokra figyelt. Először csak hallgatta a motoszkálást. A kis kedvenc életét, mozgását juttatta ez eszébe. Volt valaki, aki mindig jelen volt a házában. Amikor asszony nincs, akkor ez is számít. Lilás foltok jelentek meg ekkor a vízfelületen. A vámpír megkocogtatta a ketrecet, ahogy hátranyúlt. A patkány egy pillanatra megállt, majd intenzívebben kotorta az almot. Ezután cincogni kezdett. Ez valami olyan volt, mintha beszélne hozzá, mintha kérdezné, hogy hogy érzi magát, miként megy a sora. A lilás foltokba több kék keveredett és az egész elkezdett összeállni. Lerois ekkor a ketrecre nézett. A patkány éppen vizet ivott. Ekkor a vámpír újra megfordult. A hangok most kis barátja táplálkozásáról szóltak és ezegy teljesen hétköznapi, természetes jelenség volt, ami főleg a nyugalmat sugározta. A kék halványodott, majd szinte láthatatlanná vált, mintha sima olajos víz lenne csak a tálban. A vámpír ezt kulcsfontosságúnak látta, mivel az álcázás, a természetesség, a megszokottól való eltérés elrejtése pont így kell, hogy működjön. Mintha minden természetes lenne, ahogy azt az ember megszokta, ahogy nyugodt lehet a maga biztonságában. Végighallgatta a lefetyelést és utána megint töltött Jacques-nak. Kis barátja tudtán kívül nagyon sokat segített neki már az első napján. Még nem tartottak ott, hogy a kezébe is vegye, de majd az az idő is eljön. A patkány újra ivott, de a harmadik utántöltés már nem kellett neki. Egy ilyen kis szervezet hamar megtelik.
Lerois ekkor a kulcscsomóval kezdett zörögni. A világra történő nyitás és az attól való elzárkózás volt az első, ami eszébe jutott. A napfény veszélye, a halál esélye sötét, vastag köröket rajzolt a vízbe. Fekete volt, de néhány helyen színek is felbukkantak. A vámpír ugyanis pár percig bírta a napfényt és emiatt nem az azonnal halálra asszociált. ahogy tovább zörgette, eszébe jutott a cég, a zöldséges, az éjszakai bár és minden, ami kint szokott történni. Ezeket sorra újból, tudatosan felidézte és figyelte, melyik milyen érzelmet vált ki belőle. Az érzelmek vízre vetülését pedig vizsgálgatta. A kulcscsomóval órákig foglalkozott, mivel rengeteg mindent fel tudott velük hozni a felszínre emlékei mélyéről.
Végül leöntötte a folyadékot a lefolyóba, helyretette a ketrecet és a kulcsot, majd elkezdtte a Szelek Útjának gyakorlatát. Két órát csinálta, majd fogyasztott egy kis vért és edzett. Nyújtó, lazító gyakorlatokat csinált és szellemi tornát is, az Avapánitól tanult gyakorlatokkal. Végül újra olvasni kezdett, hogy a gazdasági hírek terén tisztán lásson.

A következő napon Lerois-hoz két alkalommal is bekopogtak, de természetesen nem nyitott ajtót. A bedobott értesítők szerint ügynökök voltak. Az egyik egy biztosítótársaság, a másik egy befektetési tanácsadó cég embere volt. Ha tudták volna, ki rejtőzik az ajtó mögött, biztos nem fáradnak az utazással. Vámpírokra nem igazán volt szokás biztosítást kötni és a befektetéseket is mindig megtalálta a Társaság, valószínűleg a szóban forgó cégnél ügyesebben. A napilapok is megjöttek és Lerois gyorsan átfutotta őket. Elvégezte a szokásos napi teendőket, majd az esti körút előtt a Szelek Útját gyakorolta. Elterelte magától a rossz energiákat, amik gátolják a szellem erejének kibontakozását éss feltöltődött a pozitív erőkkel. A mozdulatokat már nagyon jól tudta, hiszen régóta csinálta. Szabályszerű volt a terpsez, a hátrahajlás és minden karmozdulat vagy fordulás is. Megcsinálta a napi, két órás adagját és ekkor már nem sok ideje maradt. Néhány bárhol ismételhető igét mantrázott, amik még akár utazás közben, gondolatban is mondogathatóak voltak, úgy is működtek. Ezek felvértezik a szellemet állóképességgel és kitartással, ahogy Avapáni tanította.
Az este során rengeteg dolga akadt a vámpírnak. Üzleti vacsora és tárgyalás, találkozó egy másik vámpírral a Társaságtól és aláírások, döntések a cégnél. Mindent megtett, hogy jól menjen az üzlet, bár az egyik tárgyalás eléggé fárasztó volt. A partnere egy fiatal üzletember volt, aki nem akarta megérteni, hogy kölcsönös egyezmény kell, olyan, mai mindkettejüknek jó. Ettől Lerois már semmit nem remélt, úgy búcsúzott el. Hogy feldobja magát, még benézett egy nightclubba és élvezte a műsort egy darabig, majd egy bevállalós hölgyeményt is élvezett az egyik öltözőben. Csak úgy, ahogy egy vámpír teheti, ráadásul a nőt nem harapta meg, így semmi nem derülhetett ki.
Mikor végre hazaérkezett, Jacques sűrű cincogással követelte magának az ennivalót. A vámpír ellátta, majd pihent egy kicsit, meditált és utána újra a Lélektükörhöz nyúlt. Az újságokkal most nem akart foglalkozni, a szellemét akarta tornásztatni a nehéz nap után.
Megalkotta az igékkel a kavargó bíbor elegyet a tálban és újabb hangokkal kísérletezett. Konyhai evőeszközöket és edényeket hozott, amikkel mostanában csak a patkány ételét készítette elő, de tégebben az asszonyai használták ezeket. Egymásnak ütötte a villát és a kanalat, vizet kevert egy fakanállal. Még gyufát is gyújtott, de mindezeknek csak a hangjára igyekezett koncentrálni. Amikor lehetett, a szemét is becsukta a hangok keltésekor és csak a vízbe nézett bele. A régi táplálkozás emlékei jöttek fel benne, a családi ebédek, a szomszédasszony, a rokonlátogatások. Némi fájdalom is vegyült ebbe és élénkvörös felület keletkezett a tálban. Amikor egykori felesége kedvenc étkészletével zörgött, akkor szerelmes hangulatba került és ez egy kicsit átrendezte, összekuszálta a folyadékot. Olyan volt, mintha több rétegből állna és ezek egymásba csúsznának, majd szétesnének és újraalakulnának. A szerelem kiismerhetetlen útjai, gondolta magában a vámpír. Poharakkal is kísérletezett, amikből természetesen vért ivot és ez már az életet, az erőt, a jó ízeket juttatta eszébe és egyben az üzletet is. A Társaságtól kapott véradagok nagy könnyebbséget jelentettek. Nem kellett vadászni, menekülni a kamerák elől. Fehér és sárga színekben jelent meg az érzés a Lélektükörben. A vámpír most is órákon át gyakorolt és igyekezett mindent megfigyelni. A színek és formák elhelyezkedését, erősségét és váltakozását figyelte, hogy majd ha eljut arra a szintre, akkor tökéletes illúziókat tudjon kelteni az érzékszervek és az érzések manipulálásával.
Végezetül kiöntötte a folyadékot, mindent elpakolt a helyére, szépen elmosva és megint nekiállt a két hónap alatt összegyűlt újságoknak.

A vámpír másnap este már rögtön sötétedéskor útnak indult és találkozókon esett túl. Egészen este tízig tárgyalásokat folytatott és ügyeket intézett, utána még benézett a nightclubba, de ezen az estén csak a szemét legeltethette.
Hazatérve ellátta a patkányát, majd némi bemelegítés és könnyű torna után a Szelek Útja gyakorlatot kezdte végezni. Térdei berogyasztotta, kis terpeszállásban, hátradőlt pontosan olyan szögben, amilyet Avapáni tanított neki és kezdte a kaszáló karmozdulatok, amikkel a szellemi energiacserét lehetett pozitív irányba terelni. Két órán át állt a szobában, ezt végezve és utána egy kiadós lazítást végzett. Ez a gyakorlat amellett, hogy a szellem erejét felpezsdítette és a gátló tényezőktől megszabadította, komoly kitartást is igényelt az izmoktól. Amikor végzett a nyújtásokkal, Lerois ivsszatért a hátsó szobába. Összeöntötte a vizet az olivaolajjal és varázsolt, hogy kialakuljon a Lélektükör, az elme megmutatása egy tál vízben. Ekkor tovább haladt a hallás érzékszervének és az általa keltett érzelmek megismerésének útján. Már sok idegen hangot tanulmányozott, tárgyakét és a patkányáét, de a saját hangját még nem figyelte meg a bíborban kavargó folyadéksíkon. Elkezdett mantrázni olyan igéket, amik spirituális erőket mozgósítanak. Nézte, hogy mi történik a felületen. Érdekes módon nem látott változást. Sokáig mondogatta ezeket az igéket és egy óra után megmozdult a felület. Elkezdett egyre sűrűbbnek látszani és bugyogni. Mivel most tényleges szellemi erők működése közben dolgozott az elméje, ez meglátszott a Lélektükörben. Tudta, hogy nem kerülheti el valaki másnak a meghívását is, pedig az mindig kockázatos volt. Egyelőre kísérletezett a saját hangjával. A próbálkozásai kissé fals eredményt hoztak, hiszen a hangját nem csak hallotta, hanem képezte is éppen és ezt nem tudta elkülöníteni a felületen. Nem tudott rájönni, hogy a hangképzés vagy a saját hangja hallása, esetleg a szellemi erők aktivizálása okozza-e például a bugyogást vagy folyadék átrendeződését. Amit lehetett, így is megfigyelt, de csak azért, hogy ha a sofőrt majd elhívja, akkor először a különbségeket vegye észre.
A saját hangjával végzett kísérletek után italokkal próbálkozott. Előző nap már előkerültek a konyhai alkalmatosságok, de a poharakból csak vért ivott vagy fazekakban kevert vizet. Most elővette az otthoni készleteket. Volt nála bor, sör és egyéb tömény italok, amiket az ide látogató és élve nem gyakran távozó hölgyeknek tartogatott, jeges kádban hűtve. Először az italok kitöltésével próbálkozott, hallgatta a csobogást, a pezsgést, a jégkockák összezörrenését. Sok emléke fűzödött az italozásokhoz. Tárgyalások, randevúk, baráti találkozók Jakob Sanders-szel és céges rendezvények. Más-más érzelmek jelentek meg benne ezek újbóli felidézése során és igyekezett mindent megfigyelni a felületen. A Lélektükör persze készségesen mutatta a változásokat, különböző színekben, alakzatokban és erősségben. A vámpír a koccintással, a szürcsöléssel, a kortyolással is próbálkozott és mindnek megvolt a hangulata, az érzete, amit meg lehetett figyelni. Nem ártott neki az alkohol, lévén élőholt szervezete máshogy működött. A megfigyelést a torkára dugott ujjal fejezte be, hogy minden feljöjjön és semmi ne romoljon meg a belsejében. A mozgalmas és eredményes nap végén mindent kiöntött, elpakolt, kitakarított, ellátta Jacques-ot, majd olvasással töltötte az idejét. Órákig bújta még a lapokat, majd mantrázni kezdett. Ezt már fekve folytatta és az álom is közben nyomta el.

Lerois ezt a napját már egy kicsit szabadabban szervezhette meg és igyekezett sort keríteni arra, ami elengedhetetlen volt: meg kellett hívnia magához valakit. Kitalálta, hogy tegye kellemesebbé az estét. Elintézte az ügyeit a városban, a cégnél, a Társaságnál, mindent, amit kellett. Utána sikerült felszednie egy nőt a nightclubban, amit mostanában kiszúrt magának. Fizetett neki egy whiskey-t és egy boroskólát, amitől a lány egész jó állapotba került és a vámpír nyakába borult. Vicces volt neki, mikor más szája közelített az ő nyakához.
Hazavitte a nőt és lefektette az ágyra. Az nyüszögött és el is kezdett vetkőzni. A vámpír először töltöt neki bort a múltkor felbontott üvegből. Két pohár után rá sem hederített a nőre, akit ez már nem zavart. Hánykolódott az ágyon, kéjesen nyögött és a szemét csak alig nyitotta ki. Nem igazán bírta az italt, de kívánta. Philippe közben már előkészítette a Lélektükröt és a varázsigére a bíborszínű elmekép meg is jelent a tálban. Ezután beszéltette a nőt:
- Mesélj magadról, Mary!
A nő egy kicsit nyögdécselt még, majd elmondta, hogy pénztáros egy szupermarketben, de már nagyon unja. Sokat beszélt a főnökéről, a munkatársairól, az udvariatlan vásárlókról, de a bókolókról is. A vámpír közben figyelte a folyadékot és sok mindent el tudott már különíteni. Az idegen női hang és az idegen, számára érdektelen történetek szürkén kavarogtak, majd egyre halványabbak lettek, míg végül átlátszó lett az egész. Mintha semmi nyoma nem lenne érzelemnek, ahogy tényleg nagyjából semlegesen hallgatta a nőt. Ezután a családjáról kérdezte, mire Mary beszélt egy kicsit a nővéréről meg annak gyerekéről. Aranyos történeteket hozott elő és a hanglejtése is változott. Utána még volt szó tervekről, a városról, a gyerekkoráról, könyvekről, mivel szeretett olvasni.
A vallon a legkülönbözőbb hangsúlyokat és hangszíneket is megfigyelhette, mivel a nő egyáltalán nem monoton módon beszélt. Nagyon érzelmes lány lehetett, kacarászott, néha nyögdécselt is, sóhajtozott, így nagyjából mindent megmutatott, ami kellhetett. Néhány dolog maradt csak ki: a félelem kiáltása, a dühös ordibálás, a fizikai fájdalom hangjai és a kéjes sikoly. A vámpír úgy gondolta, ezeket hamar összehozza úgy, hogy neki is jó legyen és egy darabig Mary-nek is. A testi szerelem útjára terelte a találkozást és az ágy mellé készítette a tálat, hogy jól lássa. A lánynak fel sem tűnt, hogy közben kifelé tekintget a partnere, mivel ő nem nagyon nyitotta már ki a szemét. A hangok egyre kéjesebbé váltak és a Lélektükör vörös pezsgésbe kezdett. Amikor a csúcsra jutottak a vámpír mesterkedésének köszönhetően, akkor a folyadék sűrűsödött, majd egy kis oszlopban össze is állt a tálban.
Lerois ekkor abbahgyta az egészet és ököllel orrbavágta a nőt. Az feljajdult és egy pillanatra kinyitotta a szemét. Meglátta a tálat és nem értette az egészet, de fájdalmasan nyögdécselt. A vámpír ekkor megütötte egy karatemozdulattal úgy, hogy beszoruljon a lány levegője. A fuldoklás hangjait is megfigyelhette így a tálban. Tovább folytatta és lassan a szenvedés minden hangja megnyilvánult, míg végül a harapásnál az utolsó sikoly, a halál szava is megvolt. Sikerült mindent megvizsgálni és a vámpír megint közelebb került az érzelmek manipulálásához. Ez a lány lett az áldozat, de úgyis vágyott már egy kis vadászatra. Kitakarított, eltüntette a nyomokat, majd a Szelek Útját gyakorolta két órán keresztül. Tele volt energiával, mivel a konzervnél sokkal jobban szerette az ilyen vérivást, ahogy a kezdetekkor is csinálták Duprinnel.

Hétvége következett, amikor Lerois lazíthatott. Ma nem kellett ügyeket intéznie a cégnél és tárgyalást sem beszélt meg befektetőkkel, Társaságtagokkal. A mai szabadnap volt. A vámpír persze ezt se mkarta henyéléssel tölteni, hanem inkább olvasott, a két hónap alatt összegyűlt újságokkal már elég jól haladt. Utána pedig a megbeszéltek szerint érkezett a sofőr, akivel a vallon a Lélektükör varázslatát végezte.
A férfit bekísérte a hátsó szobába és hellyel kínálta. Amíg a sofőr leült egy ívelt lábú, párnázott székre, Philippe előkészítette a tálat, amit előző nap tisztára mosott. Beleöntötte a vizet és az olivalojat, majd elmondta a varázsigét. Ezután megkérte a sofőrt, hogy számoljon be az ügyekről, amiket intézett. Egy férfihang egész más érzelmeket váltott ki Lerois-ból, mint egy nőé és ezt is meg akarta vizsgálni. Sokáig beszéltette a férfit a legkülönbözőbb dolgokról. A Lélektükörben mindent megfigyelt. A hallás érzékszerve már majdnem teljesen ki volt vesézve. A vámpír Avapáni tanításaiból, amiket leírt neki, tudta, hogy mindent nem lehet otthoni körülmények között reprodukálni. Mivel ez eleve mások manipulálására, illúziók keltésére, irányításra alkalmas mágia volt, nem lehetett egyedül megtanulni.  Fel lehetett készülni és rengeteget számítottak ezek a megfigyelések, de lesz, amit csak akkor tud kitapasztalni, mikor ténylegesen kipróbálja a varázslatot másokon. A vámpír úgy gondolta, a szorgalmával megszerzi azt az előnyt, amit az otthoni gyakorlás jelenthetett, ezért folytatta. A mai nap is egy újabb lépcsőfok, egy újabb fejezet volt ebben a felkészülésben, kiképzésben. Az embert útjára bocsátotta, megköszönve a segítséget. Azon kevesek egyike, akik élve hagyták el a Szürke Eminenciás házát.
A takarítás és a rendrakás után a vámpír még a Szelek Útját gyakorolta két óráig. Ez olyan feladat volt, amit talán élete végéig érdemes csinálnia, mivel az erő megszerzésén kívül a szintentartáshoz is hasznos volt. Terelte az energiákat, a rosszakat elűzve, az építőeket pedig magába szívva. Ellátta Jacques-ot, majd este szórakozni indult a városba. Nem volt sok barátja, de azokra igyekezett időt szakítani, amit többnyire hétvégén tudott megtenni. Az utazás közben pedig hangtalanul, gondolatban mondogatta azokat a mantrákat, amiket Avapáni feljegyzett, mint bárhol, bármikor, szó nélkül is alkalmazható igéket. Ezek a szellem stabilitását alapozták meg, növelték a koncentrációs képességet és a mágiahasználó regeteg szellemi erőt tudott begyűjteni, ha ezeket rendszeresen végezte. Lerois nem is hagyta ki. Nagyjából bárhová ment, az érzékeit élesen tartotta, de közben már rutinszerűen tudott mantrázni.

A hétvége másik napját a Szürke Eminenciás már reggeltől rászánta a gyakorlásra. Korán kelt, a torna után munkához látott. Mivel úgy érezte, a hallásból többet már nem tud kihozni, most az ízlelésnek kezdett neki. Nem korlátozta magát arra, hogy neki csak a vér a táplálék. Ízeket érzett, bár már nem élvezte olyan nagyon őket. Kísérletezni megfelet a többi élelmiszer is, ami volt otthon, főleg a patkány miatt.
Lerois a hátsó szobába vitte a tálat és az olivaolajas üveget. A tálba vizet töltött, majd az olajat is beleeresztette. Lassan már kifogyott, így megjegyezte magának, hogy újabb üveggel kell hozni. Ahogy a víz keveredett az olajjal, elmondta ezek fölött a tibeti nyelven szóló varázsszavakat és megvárta, amíg összeáll a Lélektükör. A kavargó, néha bugyborékoló és az elmében zajló folyamatokat megmutató bíborszínű felület megint létrejött. Philippe kitette az asztalra a finomságokat, amikért inkább csak Jacques volt oda. Főtt krumpli, sárgarépa nyersen és megfőzve, eper, szilva, ribizli, egyéb gyümölcsök és egy kevés főtt csirkemáj sorakozott fel a fűszereken kívül. A patkány most éppen aludt, de az ételek illata felébreszthette. A vámpír tudta, hogy ha Jacques most nem hízik el, akkor soha. A maradékot ugyanis neki szánta.
Először a főtt krumplit vette magához. Villára tűzte a darabot és először csak megnyalta. Szinte semleges volt számára az érzés, nem sok mindent hordozott, de a Lélektükör mégis megmozdult. Átrendeződött, sávokat alkotva, széles sávokat. Ezután beleharapott egy kicsit a krumpliba, hogy ne csak a felületét érezze, ami a legjobban érintkezett a forró vízzel. Ez már egy kicsit teljesebb élmény volt, ami a nyelvét, a fogakat és az ínyét is érintette. Igyekezett csak az ízre koncentrálni és a Lélektükör ekkor keskenyebb sávokra tagozódott, de a színe változatlan maradt. A vámpír tett egy próbát és megsózta a krumplit, majd a sózott részt kóstolta meg. Ahogy gondolta, a sávok elkezdtek alakulni. Ezek a sávok egy összetevőt mutattak, de mivel minden rendes étel több alapanyagból áll össze, a sávok változni fognak. Narancsszínt öltöttek a sótól, ami jellegzetesebb íz volt. A főtt krumplik egy részét petrezselyemmel főzte és most egy ilyen falat következett. A növény enyhe érzete már kékes színt varázsolt a sávokra. Ezt is megsózta és mikor így ette, akkor lilás árnyalat kezdett létrejönni. Nem volt célja, hogy pontosan tudja, melyik élelmiszer melyik színt hozza. Az ízélményt egyszerűbb eszközökkel is el lehetett érni. Kellett édes, savanyú, keserű, túl cukros, fanyar, savas, kissé maró hatású és így a gyümülcsökhöz nyúlt. Először egy almával kísérletezett, nyalogatta héját, majd beleharapott. A belsejét is nyalogatta, a levet szürcsölte és figyelte, mi történik közben a tálban. Az eper már egész más volt, sokkal édesebb. Meg is cukrozta, ahogy azt szokták és már egy kicsit kezdett neki sok lenni a rengeteg különböző íz. Vízzel öblítette ki a száját és ezt is vizsgálta. Szinte kitisztult a tál, mintha a vallon semmilyen ízt nem érzékelt volna éppen. Utána próbált még narancsot, somot és a többi gyümölcsöt. Sorra került a répa, a máj is és ekkor már Jacques annyira kalimpált, hogy a vámpír adott neki a a maradékból. Olyan lehetett ez az este a patkányka eddig, mint a pokol a festményeken. Látta a sok finomságot, de nem érhette el azokat. Most végül megkapta a részét. Lerois folytatta és az est folyamán ezeknek a különböző élelmiszereknek az ízét mind kipróbálta. Nem volt elégedett, de ez annak volt betudható, hogy ő már csak a vért szerette és annak az íze tudott rá hatni. Elhatározta, hogy másnap a Társaságnál íz szerint fog kérni a vérlerakatból több fajtát. Ha kell, egy órát válogat és utánajár, hogy melyik honnan van, de úgy lesz az igazi a kísérlete, ha többféle vért megízlelhet. A nap végén ujját ledugta a torkára és kiokádott mindent, ami a gyomrába került. Még sose hányt a hátsó szobában, de most így tett. Az okádás közben ugyanis nézte a Lélektükröt, mivel a feltörő darabkák már egész más ízélményt nyújtottak ilyenkor. Arra is jó felkészülni, hogy hogyan okozzon hányingerérzetet valakinek, azt pedig ma megláthatta, mit csinál ilyenkor az elme és az érzelmi központ.
A Szelek Útjának gyakorlatát is elvégezte, két órát gyakorolt. Utána lazított és kezdte volna az italokkal is az ízlelgetést. Hiába volt a vér az egyetlen jó élmény, a többit is meg akarta ismerni pontosan a Lélektükör segítségével. Nem várt fejleményként viszont kopogtattak az ajtón. A sofőr volt az és jelezte, hogy az egyik hölgy, akivel egy korábbi találkozó meghiúsult, ma este ráér. A vámpír meghallgatta, mikor és hol lehet a találkozó. Nem volt ellenvetése, megfelelt neki. Megbeszélték, mikor jön vissza az alkalmazott és addig még volt idő.
Lerois elkezdett mantrázni, miközben takarított. Szerette a tisztaságot. Nagytakarítást csinált, ami körülbelül három órát jelentett és közben végig mondta az erősítő igéket, amiket Avapánitól tanult. A megbeszélt időre pedig készen állt, hogy legyen egy estéje, amelyen talán igen finom dolgokat ízlelhet, bár a Lélektükörben sajnos nem lesz módja ezeket megnézni.

A Szürke Eminenciás a hajnali órákban indult visszafelé. Igen jól sikerült az estéje és talán még lesz ismétlése is. Ugyanis nem harapta meg a nőt. Bement a Társasághoz és előállt azzal a kéréssel, hogy milyen vért akar. A vámpírok tudták, hogy vannak ínyencek, akik időnként előállnak ilyen kérésekkel és le is rendezték Philippe-pel. Egy nagy adag, különböző ízű és eredetű vérrel ért haza. Otthon először egy kis tornával kezdett. A szellem mellett a test karbantartása is fontos volt a számára. Utána mantrázott még nagyjából egy órát, majd előkészítette a Lélektükröt. Sosem hitte volna, hogy ilyen egyszerű módszerrel is meg lehet ismerni az elmét és az érzéseket. Persze spirituális szempontból, hiszen nem pszichológus vagy tudatkutató lesz belőle. Azt ismeri meg, hogy szellemi úton hogy jelennek meg a dolgok és hogy lehet azokat befolyásolni az ember legmélyén. Ehhez persze meg kellett tanulni a varázsigét és elnyerni egy mester bizalmát, hiszen elsőre nem mutatta meg. Ezt már csak a haladó tanítványra bízta rá.
A bíborszín felület létrejött, a vámpír pedig a tegnapra kitűzött feladatot folytatta. Elővette azokat az üvegeket, amiket az öntögetéskor használt. Egymás után ízlelgette az italokat. Csak kis mennyiségekben kortyolt, forgatta a szájában az italokat, egyszer lenyelte azokat, egyszer csak kiköpte egy erre kijelölt tálba. Vizsgálta, ahogy az a nyelvét, az ízlelőbimbóit, az ínyét, a fogait ingerlik az italok és a csekély hatásukat meg is látta a Lélektükörben. Valóban csekély hatást látott csak, hiszen neki már csak a vér ízlelése volt igazán élvezetes és emlékezetes. Egy ember biztosan sokkal többet látna az ilyen italokból, de a vámpír azzal tudott gazdálkodni, amije volt. Sorra került a whiskey, a sör, több borfajta, erősebb röviditalok, de könnyebb üdítők és tiszta víz is. és Lerois mindent kipróbált. Az ízek tehát nem hatottak rá nagyon mélyen, de azt mindenképp meg tudta figyelni, milyen emlékeket idéznek fel benne az italok. Emlékezett rá, melyik tárgyaláson, randevún, rendezvényen mit ittak partnereivel és ez már hasznos volt. A Lélektükörben az ízlelés keltette emlékek és azok érzete már tisztán kivehető volt. A vallon megnyugvással tapasztalta ezt. Volt értelme a mai kísérletnek ezen részének is. Amikor végzett, a maradék vizet odaadta a patkánynak, kiöntötte a kiköpött italokat, a többit pedig a helyére tette.
Az következett, amit már igazán várt. A különböző ízű, kimért véradagokhoz nyúlt. Nem akart pocsékolni, így mindből csak keveset ivott. Számáraez volt a tökéletes táplálék, étel és ital. Az érzetek változtak, egyiket sósnak, másikat édesnek érezte, volt laktatóbb vér és így tovább. Mindent megfigyelt, mindent tanulmányozott. Nem jegyzetelt, hiszen amikor varázsol, akkor sem papírról kell néznie majd, hogy mit akar megcélozni. Elméjében raktározta el a tanultakat. Annak idején jó tanuló, jó képességű diák volt, még a fejlett technológia előtti időkből származott, amikor az embernek nem voltak könnyen elérhető adathordozói. Ő még úgy tanult, hogy nem volt laptopja, pendrive-ja vagy hasonló, könyvekkel a hóna alatt pedig nem járkálhatott mindig. Mivel a technika fejlődésével nem tudta felvenni a lépést, elméjét továbbra is pallérozta az ilyen módszerekkel. A legtöbb dolgot igyekezett megjegyezni, csak akkor írogatott, ha száraz adatokról volt szó vagy ha ez mindenképp muszáj volt. A Lélektükör gyakorlatai során szerzett tapasztalatokhoz mind érzelmi kötődései is voltak, így azokat könnyen megjegyezhette. Már dél körül járt, mikor végzett és a pihenés előtt még elvégezte a Szelek Útjának két órás edzését, majd ágyba feküdt és a napilapok olvasásába kezdett, amibe bele is aludt.

Az előző nap végén, a pihenés utáni estén már nem sok mindenre maradt ideje a vámpírnak. Rengeteg ügyet kellett elintézni és egész hajnalig a városban volt. Hazaérve ellátta a patkányt, majd tornába kezdett. Utána megcsinálta a Szelek Útja gyakorlatot sokszor egymás után. Az energiákat, mint a levegőt terelte a karmozdulatokkal, hogy a mágikus rituálé neve szerint a "Szelek Útján" tovaszálljanak a gátló, akadályozó erők és a mágiahasználó megteljen pozitív energiákkal, olyanokkal, amik segítik a varázslásban és elgördítik a szellem útjában lévő gátakat. Terpeszben, kissé hátradőlve csinálta a karmozdulatokat és persze a spirituális edzésen kívül ez kemény statikus izommunka is volt a lábnak. Éppen ezért utána egy kiadós lazítás-nyújtás következett.
Lerois ismét előszedte, ami kellett a Lélektükörhöz. Előző este megvette az új üveg olivaolajat, sőt még egy másikat is. Úgy látta, hogy kettő kelleni fog. Ezen a reggelen is a mágia útján akart tovább haladni, hogy hasznosan töltse el a nap azon részét, ami kint számára halálos veszély lett volna. Vizet engedett a tálba és letette azt a hátsó szobában. Beleöntött annyi olajat, amennyi a varázslathoz kellett, majd tibeti nyelven elmondta az igét. A Lélektükör néhány másodperc alatt megszületett. A vámpír ebben a leképzésben, kivetülésben már nézhette, mi történik épp az elméjében. Persze így túl bonyolult volt, ezért kellett érzékszervenként végigmenni és megfigyelni a változásokat.
Az előző napokon már kipróbálta az ételeket, italokat és a vért is. Látta, mi játszódik le az elméjében és az érzelmi központjában, mikor ezeket ízleli. Most kombinációkkal próbálkozott. Alma és sajt, kenyér és hús, krumpli és cékla volt az első néhány dolog, amit kipróbált. Egyesével már tudta, mit alkotnak a Lélektükörben, de ha teljes képet akart kapni, akkor együtt kellett ezeket alkalmazni. Látta, mi módon keverednek az érzetek, a kemény és lágyabb, erősebb és gyengébb, különböző ízek észlelése mit csinál az elmében, az érzésekben, de még mindig nem volt túl nagy az eredmény. Teljes recepteket is ki akart próbálni. Nem állt meg ezeknél a dupla kreációknál. Mivel főzni nem igazán tudott, de kíváncsi volt a sok összetevőből álló készételek hatására is, bevásárolt és így most volt otthon kis adagban sok minden. Pörkölt sok szafttal és kakukkfűvel, farsangi fánk, csirkecomb mustármártásban, mediterrán tepsis burgonya és fahéjas muffin. Sokkal több dolgot is megvehetett volna, de mivel ezek számára nem voltak ételek és tudta, hogy a gyakorlat után még a patkányt dugig tömve sem fogynának el, nem szerzett be többet. Ezeknek viszont a receptjét áttanulmányozta és minden összetevőt is megvett, hogy előtte külön is kipróbálja. Még olajat is ivott és kakukkfüvet is rágcsált. Ezután pedig a finom fogásokat mind kipróbálta és megfigyelte a Lélektükörben, hogy milyen módon hatnak az ízek az érzéseire. Sajnos így is nagyon keveset tudott meg. Csak a vér volt rá elég nagy hatással, ezek az ételek nem. Azért mindent megpróbált, de körülbelül annyi különbséget tudott csak megfigyelni, mint amikor valaki a fehér kenyeret a félbarnával hasonlítja össze. Be kellett látnia, hogy fölösleges tovább kísérletezni. A patkány örülhetett az egésznek a legjobban, mivel ezen a napon ritka különleges ebédet kapott. A maradékot Philippe eltette hűteni, hogy Jacques-nak még később is jusson, ő maga pedig mindent felöklendezett és az olajozott vízzel együtt ment a szennyvízcsatornába a sok maradvány. Dühös volt, amiért ennyi pénzt kiadott jóformán a semmiért. Mantrázni kezdett, hogy legalább szellemi erősítőgyakorlatokkal haladjon. Ezek között volt néhány, ami a lélek megnyugtatására is alkalmasabb volt a többinél és a vallon most ezekhez nyúlt. Órákon keresztül mondogatta az igéket, majd takarításba kezdett és utána lepihent.

A Szürke Eminenciás ezen a napon az esti teendői előtt megint szellemi edzésre adta a fejét. Biztosra akart menni, ezért újra a ltással kezdett foglalkozni, csak épp felemás formában. Szó szerint, ugyani végig úgy csinálta a kísérletezgetést, hogy a jobb szemét behunyva tartotta és csak a ballal nézett, aztán fordítva. A Lélektükörben minden ferdén látszott így. A két szem együtt ad teljes képet és teljes érzetet a dolgokról. Ha az egyikkel nem néz, akkor teljesen más a helyzet. Megfigyelt mindent. Nem azért, mert túl sok félszeműre számított, akin majd varázsolni akar. Inkább a látást akarta megérteni annyira alaposan, hogy mindkét oldalt külön-külön is megvizsgálta. Különböző tárgyakat nézett, amikhez különböző érzések, emlékek kötődtek. Volt családi képeskönyv, amit a padlásról hozott le külön ezért a gyakorlatért. Nem szokta fájdítani a szívét ilyenekkel. Az első felesége képe volt a legnehezebb feladat. Még nagyon fiatal volt, mikor a nő végzett magával. Philippe utána kezdett mágiával, szerzetesrenddel foglalkozni, mivel bántotta a gondolat, hogy nem tett meg mindent. Ma már nem hagyná, hogy ilyen sorsra jusson az asszonya.
A nő képén kívül még sok rokonét is megnézte és vizsgálgatta, mi zajlik a Lélektükörben. Különböző színekben kavarogtak az érzések. Az utált családtagok méregzölddé változtatták a víz és olaj elegyét, a szeretettek sárgává, a közömbösek pedig szürkék maradtak. A könyvet félretette és berendezési tárgyakon kezdett gyakorolni. Nézte a szekrényeket, az ágyat, a székeket és az asztalt. Néhánynak volt külön története, azokat fel is idézte és nézte, miként jelennek meg a Lélektükörben.  Sok minden más volt így. Amikor az ablakokat két szemmel, rendesen nézte, a biztonság, a napfény és az kíváncsi emberek kizárása sötétkék formában mutatkozott meg. Egy kisebb alakzat volt ez a vízfelületen, nem mozgott, miután átalakult. Amikor viszont csak fél szemmel nézte az ablakot, ami belülről be volt falazva, ez az érzet már nem volt olyan erős. A gyengeség pedig pulzálásban, vibrálásban jelentkezett. Nem volt meg az állandóság. A két szem együttes érzékelése hozta az állandóságot és nagyjából ezt figyelte meg a többi tárgyon is. Nem volt egy rendkívül nagy felfedezés, de máris jobban értette, hogy mi zajlik az elmében és az érzelmi központban bal, jobb vagy mindkét szemmel nézve. Ha pedig ezt érti, az illúzió is hiteles lesz. Olyan, amilyennek lennie kell.
A kísérletezés végeztével rendet rakott, kiöntötte a folyadékot és feltakarított. A családi albumot visszavitte a padlásra, majd még a Szelek Útjára is rászánta az időt. Az ismeret erő nélkül nem elég és ezzel a gyakorlattal a szellemi erejét tisztította és bővítette. Messzire terelte a káros energiákat és megtelt segítő erőkkel, ahogy az Avapáni által tanított pózban csinálta a karmozdulatokat.

Az előző napiak alapján már kisebb kedvvel állt neki a mára kitázött kísérletnek. A hallás érzékszervével korábban már foglalkozott, de a hagyományos módon, azaz mindkét fülét használva. Erre a napra azt találta ki, hogy megvizsgálja, mi történik, ha az egyik fülét bedugja. Előző nap már látta, hogy nincs hatalmas különbség a páros szerveknél, mégis valami újat tanulhatott. Nem nagy dolog, csak egy kis alaposság, ami erősebbé teheti majd az illúziót.
Még előző este vett két professzionális füldugót, amik nem voltak technikai újítások, csak kis darabkák, a hallójáratnak szánva. Előkészítette a Lélektükröt a vízzel, az olajjal és a felettük elmondott varázsigével, majd odavitte a legutóbb is használt eszközöket. A víziórával kezdte, amint múltkor is. A cseppenések jelezték az időt, de csak haloványabban és persze féloldalasan. Az érzet nem volt annyira erős és ez látszott a bíborban kavargó folyadékfelületen is. Az idő múlásának spirálját látta, de néha szétfoszlott a kép, majd újra összeállt. Kipróbálta, hogy kihúzza a füléből a dugaszt és úgy nézi. Ahogy várta, két füllel már teljes volt a kép. Visszatette a dugót és gyakorolt tovább. Legutóbb már megfigyelte, mit hoz elő a víz cseppenése. Többek között a tisztaság is megjelent, egy kis területen, most alig láthatóan. Sokáig foglalkozott a víziórával, elkülönítve az érzelmeket és az észlelés különböző formáit. A másik fülét bedugva is végignézett mindent és észrevette a különbséget. Megvolt, hogy mi módon befolyásolja a féloldalasság az érzékelést és az az által keltett érzelmeket.
Ezután folytatta könyvek és újságok lapozgatásával, írással, figyelve a ceruza hangját a papíron. Sorra került az ingaóra is, valamint Jacques, aki épp falatozott, majd vizet ivott. A kis patkány szívverését is figyelte a vámpír, élesítve az érzékeit. A legösszetettebb most is a kulcscsomó volt, mivel ahhoz sok különböző érzet és gondolat kötődött. A ház bezárása, védelem a napfénytől. A túl kíváncsi vagy rossz szándékú alakok kirekesztése. A postaláda megnézése, ezzel az informálódás. Aztán a cég biztonsága, merthogy a vállalati épület és az iroda kulcsa is ott zörgött. Lerois rengeteg dolgot figyelt meg és már tudta, miként megy az érzékelés a páros szerveknél és hogy jutnak be az érzelmi központba az információk. Legalábbis ennek a szellemi útját és a befolyásolhatóság módját megértette.
Végül ma is elvégezte a Szelek tja gyakorlatot, hiszen az energiacserére szükség volt. Meg kellett szabadulnia a gátló gondolatoktól és érzésektől, amiket a rossz emlékek és az észlelés keltette nem túl kellemes érzetek hoztak. A helyükre pedig pozitív energiát gyűjtött be, magába szívva azt a környezetéből. Avapáni úgy tanította, hogy a világ tele van mágikus energiákkal, de azokat csak a beavatottak tudják használni és magukévá tenni. Egyáltalán ahhoz is gyakorolni kell, hogy ezeket megérezze a mágiahasználó. A Szelek Útja gyakorlatban a hitnek még több szerepe volt, hiszen a Szürke Eminenciás már nagyon sokszor csinálta, de ritkán érzett konkrétan erősödést vagy megkönnyebbülést. A szelleme viszont legközelebb már mindig egy kicsit jobban bírta és tulajdonképpen ez volt a lényeg a mester tanítása szerint. A két órás edzés után lazított és nyújtott, majd este elindult a dolgára.

A vámpír ezen a napon már dél körül fent volt. Előző nap hajnalig intézte az ügyeket és éppen hogy hazaért az első napsugarak elől. Végzett egy rövid reggeli tornát, elolvasgatta a napilapokat és ellátta a patkányt, Jacques-ot. Úgy érezte, még a látás-hallás érzékszerveinek vizsgálatát lehet boncolgatni. Arra gondolt, hogy mindkét fülét meggátolja egy kicsit a hallásban. Két fémdobozt készített elő ehhez, hogy meglássa, mi történik. A varázsigével létrehozta a Lélektükröt a tálban és nézte, mi történik, ha ilyen tompított érzékeléssel hallgatja a vízióra hangjait. Aztán kipróbálta az ingaórával is. Az újságokhoz, könyvekhez, írásokhoz már mindkét keze kellett, úgyhogy mást talált ki. Egy sálra rögzítette a két dobozt, a füleire lógatva azokat két oldalról. Így ugyan nem szorultak rá, de mégis megfogták egy kicsit a hangot.
Amit látott, az megmutatta, hogy érdemes volt ehhez a módszerhez folyamodni. A vámpír ki tudta tapasztalni, milyenek a gyengébb hangok keltette érzelmek és mindbe vegyült valami bizonytalanság és enyhe félelem. Félelem az ismeretlentől, hiszen alig hallotta a hangot, amit be akart azonosítani. Ezt megjegyezte, hogy például így is el lehet érni majd az illúzióval a rettegést, ha szükség lesz rá. Jesperre gondolt és arra, hogy most vajon mit tervez, miben sántikálhat. Többek között erre is akart felkészülni a varázsereje fejlesztésével.
A látását is korlátozta volna, de ennek technikai akadálya volt. Ha valamit a szeme elé tett volna, a Lélektükröt sem látta volna. Az a módszer, hogy valamire ránéz például egy leplen keresztül, majd elemeli a textilt a szeme elől és a folyadékba néz, nem volt működőképes. Körülményes lett volna és túl sok befolyásoló tényező játszott közre. Ez tehát eredménytelen kísérlet volt, hamvaiba hullt ötlet.
A Szürke Eminenciás még egyetlen dologgal gyakorolt a mai napon: vérrel. A különböző ízű és eredetű véradagokat egymás után keverte a legeltérőbb kombinációkban. Az ízek, az érzetek így már jól kivehetőek voltak és az ízlelés megismeréséhez sokkal közelebb került. Sőt mondhatni így lett teljes a kép, hiszen a vér volt az egyetlen, ami számára igazán jó ízeket tartogatott. A Lélektükörben mindent megfigyelt, a színek, a formák és az erősség váltakozását. Még asgardi vér is volt, ez minden kombinációban sokkal erősebbnek, jobban érzékelhetőnek bizonyult. Olyasmi volt ez, mint a halandó emberek számára a chilis fűszerezésű étel. Erős hatást gyakorolt rá.
A gyakorlatok végeztével rendet csinált, kitakarított és megint ellátta a patkányt. Még mindig volt egy kevés a múltkori gyakorlathoz beszerzett ételekből és Jacques az utolsó adagot kapta meg. Tovább már nem álltak volna el, így a vámpír a maradékot a kukába dobta.
Az esti indulás előtt még végzett egy komolyabb edzést és utána a Szelek Útját két órán keresztül, ahogy megszokta. Pozitív, cselekvő energiákkal megtelve és a felfedezések örömétől vígan kelt útra ezen az estén is, hogy lebonyolítsa a tárgyalásokat, amik be voltak tervezve.

A délelőtti pihenés és a szükséges otthon teendők után a Szürke Eminenciás megint hódolt a mágiatudás inránti szomjának és megalkotta a Lélektükröt. A mai napot és az elkövetkező néhányat a szaglás tanulmányozására szánta.
Elsőként hétköznapi tárgyakat vitt oda a tálhz és azokat kezdte szaglászni. Vámpírként sokkal jobban érezte az illatokat és sok mindent el tudott különíteni, amiről az átlag, képességek nélküli embernek fogalma sem lehetett. Összpontosítania kellett, hogy a helyiség sok különböző illata közül kiszűrje azt, amit épp meg akart figyelni. Ez viszont abban is segített neki, hogy már az elején kombinációkat és azok változását, letisztulását, egyszerűsödését figyelje meg. A szoba árasztotta illatok és szagok kavalkádja keltette érzetek egyre fogytak, ahogy egy tárgyra koncentrált. A Lélektükör pedig követte a tisztulást és egyre konkrétabb képet rajzolt az adott tárgy illatáról.
A szék kárpitja, az ágynemű, a napilapok, a régi könyvek, az újabbak mind más és más érzeteket keltettek a vallonban. A szagok és illatok magukban hordozták az anyag tulajdonságait és néha a tárgy célját is. A kárpitról például a textil és a régi európai üzem jutott az eszébe, a ruházkodás, a divat és még sok minden. Ezen kívül a kényelem is, hiszen a szék funkciója alapvetően ez volt. A víz és olaj elegye halványpiros árnyalatban állt meg egy pillanat alatt. Az ágynemű illata hasonló volt, de az egy sokkal puhább, finomabb illatot hordozott magában. A Lélektükör fehérré vált tőle, szinte kitisztult. Nem bugyogott, nem kavargott, megnyugodott. Vérnyomnak és egyebeknek nem fedezhette fel a csíráját sem, hiszen a vámpír nagyon gyakran tisztíttatta vagy éppen megsemmisíttette és kicseréltette az ágyneműjét, ha ez szükséges volt. A régi könyvek kellemes érzetet adtak, mivel egy kicsit az emberként töltött évekre emlékeztették. Sötétlila, egymást keresztező vonalakban jelezte a felület az emlékek és a tudás hálóját. A legrégibb kiadások még tényleg a családi könyvespolcról származtak és egy régiségkereskedő vagy antikváriumos vagyonokat adhatott volna értük. Lerois azonban nem adta el ezeket, hiszen valami tárgyi emlékre még neki is szüksége volt. A papír illata tehát tetszett neki és a Lélektükörben világoskék, kavargó körökben jelent meg. A festék, ami az újabb kiadványokban erősebb volt, már nem fogta meg ennyire. Fekete és csíkokba rendeződő alakzatot vett fel a folyadékfelületen.
A vámpír ezen a délutánon még rengeteg otthoni használati tárgyat megszagolt és elemezte a megjelenésüket. Az elmében és az érzelmi központban történő dolgok nagy részét már fel is tudta fedezni. Ezek a tárgyak viszont mind olyanok voltak, amiknek a szaga nem igazán változik. A mai napra elég volt ez a rész, de az elkövetkezendőkben Lerois a változó illatú vagy szagú anyagokkal akart foglalkozni. Olyan volt ez neki, mint egy edzésterv, bár egy részét neki kellett kitalálnia. Avapánitól csak a kiindulópontokat kapta meg, azt nem, hogy mivel gyakoroljon. A mester úgy magyarázta ezt, hogy ha valaki az érzelmekre akar hatni, akkor olyan érzelmi életének és megfigyelőkészségének kell lennie, ami pontos szabályok és leírások nélkül is elegendő a Lélektükör megismeréséhez. Eddig jól haladt. Tett néhány fölösleges, haszontalan próbálkozást, de azokból is tanult.
A Szelek Útjával zárta a délutáni edzést, hogy a tetterőt szellemi módon is magávéá tegye. Rendet rakott, takarított, ellátta Jacques-ot, majd a napilapok olvasásába kezdett. Este pedig ügyeket intézett, vásárolt, majd a legkésőbbi órában, mikor már nem volt több dolga, ellátogatott egy nightclubba is.

A vasárnapi napot a vámpír csak részben töltötte pihenéssel. A délelőttöt most is a gyakorlásnak szentelte. Beszerzette egy pár különböző élelmiszert. Gyorsan romlót és olyat is, ami tovább eláll. A hagymát persze kihagyta, mivel az taszította. Gyümölcsök, húsok, fűszerek, zöldségek voltak soron, készételek nem.
A Szürke Eminenciás összeöntötte a vizet és az olajat a tálban, amivel gyakorolni szokott. Elmondta felettük a megfelelő varázsigét és a Lélektükör hamar létrejött. Ezután sorban elkezdte odavinni az alapanyagokat, a terméseket. Szagolatta őket közelről és távolabbról, egy orrlyukkal és kettővel. Tudta, hogy ez hosszadalmas lesz így, de mindenképpen meg akarta ismerni az érzeteket. Órák teltek el, ahogy egyiket hozta be és vitte ki a másik után, közben hosszas megfigyeléskeet végezve. Lassan már kezdett körvonalazódni a dolgok működése. Néhány általános alapszabályt a vámpír már napokkal ezelőtt felállított, most pedig megint láthatta ezeket beigazolódni. A kitartó gyakorlás eredménye volt ez. Avapáni azt tanította, hogy aki néhány nap alatt akar eredményt, az nem jut messzire. Az ásáshoz hasonlította ezt a fajta tanulást. A kincs mélyen volt és a tanuló először csak a földet kaparta. Néha felcsillanhatott benne valami, ami sejttette, hogy több is van lenn. Aki viszont ott feladja, az majdnem üres kézzel távozik. A vallon viszont vállalta, ohgy mélyre ás. Olyan mélyre, amilyenre csak lehet.
A sok szagminta végül olyannyira betöltötte a helyiséget, hogy kénytelen volt abbahagyni a gyakorlást. Amit lehetett, odaadott a patkánynak, de még így is maradt egy kevés. A szellőztetés ezen a helyen nem volt túl jól megoldott. Befalazott ablakok és szinte mindig zárva tartott ajtó, a légkondi vagy a szagelszívó pedig ördögi, félelmetes találmány volt a számára. Nem látott más megoldást, mint takarító személyzetet hívni, akik különleges praktikákkal képesek voltak eltüntetni a szagok nagy részét. A vámpír számára a különleges praktikák közé tartozott például a légfrissítő vagy a modern porszívó is.
Erre a napra tehát a Lélektükröt befejezte. Kiöntötte, kidobálta, amit kellett. A Szelek Útját nem hagyta ki a szagkavalkád közepette sem. Két órát gyakorolta, úgy, ahogy szokta. Meg kellett telnie cselekvő energiákkal. A takarítók késő délután meg is érkeztek és megtették, amit lehetett. Az egyik megkérdezte, hogy mi is történt itt pontosan, mivel nem tudta elképzelni, milyen recept lehet az, amiben szalonna, narancs, kakukkfű, tejszínhab és még több, oda nem illő alapanyag illata keveredik. Philippe annyit mondott, hogy szeret kísérletezni. A takarítók nyilván elkönyvelték valami különcnek.
Mikor elmentek, még elolvasgatta a napilapokat és az otthoni teendők után este a nyakába vette a várost. Ma nem dolgozott. Könyvesboltokat látogatott meg, néhány ismerőst és megint elvetődött a nightclubba is.