Nagyobb város

Albert lassan és egyenletesen vesz levegőt. A földön fekve csendben piheg. Közben érzi, hogy a mellkasán ott fityeg még a medalion. Fegyvere azonban távol van tőle. De még nem a másik kapitánynál, szerencséjére. Viszont az idegesítő plüss mackó is jelen volt és még "élt". Ez azért egy kicsit aggasztotta. De ezt a kósza problémát elhessegette és úgy döntött, majd később foglalkozik vele. Most megpróbálta felmérni, hogy milyen messze van a fegyvere, a másik kapitány és megmaradt társa. Utóbbinak az egészségi állapotát is megpróbálja felmérni, miközben lassan, nagyon lassan próbál meg feltápászkodni. Hátha sikerül neki.
- Nem is terveztem. Viszont azt hittem, hogy elém jössz és üdvözölsz.

A reakció nem az mint amit akartam, mosoly és öröm helyett megvetést látok miután a fejem visszakerül a helyére, ami természetesen nem tetszik, éppen ezért a tudatom pár másodperc után könnyeden átírja a látványt egy örömteli mosollyá, hiába nem úgy volt az... AKKOR IS ÚGY VOLT!
- Igen. - Húzom szélesebbre a vigyort az arcomon.
- De kik azok az Asgardiak? - A kérdéshez már helyet kap egy tisztán értetlen tekintet, mert oké valószínűleg látásból tudom és rémlik is az eset, hogy miről beszél de hogy őszinte legyek, fogalmam sincs hogy mi fán teremhetnek, de ha elpusztíthatóak vagy megölhetőek akkor máris nyertek egy kevéske helyet a szívemben, legalább is annak egy sötét és eltorzult részében, mint ahogyan mindenki más is, leszámítva talán, TALÁN egy-két személyt. Amikor bejelentésre kerül, hogy ezt a mészárlást bizony ő egyedül rendezte és hogy meg fogjuk ölni ezt a kettőt, szinte felcsillan a tekintetem.
- Te vagy az új példaképen!!! - Közlöm örömtelien, felpattanva örömömben, majd pedig a kérdés is eljut a tudatomig, amin viszont el kell gondolkodnom egy kicsit mert a helyzet hevében hirtelen már el is felejtettem.
- Ömm... Ömmmm... ÁH! Szövetséget - Válaszolom még buzgón, ahogyan eszembe jut a mészárlás gondolata amit majd ezért rendezhetek, alig várom igenigenigenIGEN! Ha szabad így fogalmaznom célegyenesben érzem magam és kivételesen talán nem örülök neki, hogy a másik szőke húzza az időt, s türelmetlenül, aprókat pattogásaimnak hála ez eléggé meg is látszik, de meg fogja ölni őket, ez pedig elég indok arra hogy csendben figyeljek és nézzem hogy miként dolgozik az újdonsült követendő mintaképem, természetesen a megszokott mosollyal az arcomon.

//Mivel a fél csapat nem írt, kaptok haladékot, hétvégén nem igen vagyok, így hétfőig van ideje pótolni Svarognak, Zield-ről tudom, hogy nincs addig, írta inaktivba.//

A doktor gyalogolt az elhagyott középkori utcákon és ahogy közeledett a hang forrásához, már hallotta, hogy egy fiatal női hang nevetgél. Mi oka lehet erre egy üres városban, ahonnan eltűntek az emberek? Senki más nem ad életjelt, csak ez a lány? Itt valami nem stimmel. A gyerekeknek sokszor nincs veszélyérzetük, de ez nem is annyira gyerekhang már.
A siktároból kiérve óriási tér tárult elé. Ételek és italok gazdag tárháza sorakozott itt és megvolt minden, ami szem-szájnak ingere. Meglátta a hang forrását, egy aranypáncélos, vékony nőt. Ott ült az egyik asztalnál, kupát és kardot tartva a kezeiben. Zieldnek ez gyanús volt, talán csak illúzió az egész, gondolta. Itt mindenhol mágia van és talán ez a tér üres vagy nem is létezik, csak valaki idevetíti, hogy félrevezesse az embereket.
A nő valahogy megérezte, hogy a doki itt van, mert odahívta magához. Zield ekkor látta meg, hogy ehhez nem kellett mágia. Egyszerűen csak óvatlan volt és nem figyelt arra, hogy az árnyéka kilógott a fal mögül. A nő tudta, hogy Zield nem idevalósi. Lehet, hogy itt csak a lány idevalósi és senki más. Az öltözetből világos lenne, de eddig csak egy árnyékot látott.
A doktor előlépett, de nem ment sokkal közelebb. Megnézte a teret és a környező házakat. Más életjelet is keresett, figyelőket az ablakból, őröket vagy akárkit. 
- Szia! - mondta Zield. A lány letegezte, úgyhogy ő sem magázta. - Ez jó kérdés és örülnék, ha tudnám, mi hozott ide. Zield Jones vagyok. Benned kit tisztelhetek?
Nem akart mindent elmondani, de azt érezte, hogy ez a nő tudja, hogy került ide az idegen. Ha az a barlangban levő ajtó az egyetlen út ide, akkor ez érthető is. Próbált kevésbé modern kifejezéseket használni, hátha itt csak azt értik.

Egy ilyen vékony nőnek talán még a páncél viselése is nehéz lehetne, nemhogy egy akkora kardot könnyűszerrel forgasson. Talán valami varázsló ő is vagy kivételes képességű harcos. Vagy mégsem nő lenne, csak túl finom vonásai vannak? Az állatvilágban is előfordul egy-egy hasonló példány hibás génkeveredés esetén, de inkább emberekre jellemző az, hogy alig lehet eldönteni, melyik kromoszóma képviselői közé tartoznak. Férfiként erősebb izmokkal rendelkezhet.

A bemutatkozás eldöntötte a Zield fejében zajló vitát. Az idegen Enid néven mutatkozott be és a Lady előnévvel kezdte. Tehát nő, de egyben Sir is. Ez nagy szó volt annak idején és a Sir előnevet csak olyankor kaphatta meg valaki, mikor lovaggá ütötték. A doki legalábbis így emlékszik a tanulmányaiból. Lehet, hogy nem pontosan így van, elvégre nem szakértő. Az viszont biztos, hogy ez egy komoly cím.
A név semmit nem mondott Zieldnek. Arthur király mondakörét a kötelező olvasmányokból és a filmekből ismerte valamennyire, de ez a név nem rémlett neki, csak a főbb szereplők. Ha rémlett volna, akkor sem hagyatkozhatott volna a tudására, mert mint kiderült, itt sok minden máshogy van.

A páncélos a széknek támasztotta a fegyverét és ekkor a doktor alaposan megnézte. Nem mondták el neki, milyen fegyvert kell keresni, de akkor is végigmérte a kardot. Nagyon szép darab volt, mesterien munkálták meg, ezért is érdemes volt egy kicsit legeltetnie a szemét rajta.
~A Fekete Lovaghoz fekete kard illene, de nem biztos, hogy ez helyes következtetés. Lionheart, bár itt lenne! Lehet, hogy pont ezt a fegyvert keresi a gonosz Kapitány.
A borozó nő több évszázados magányról és druidákról beszélt. Ezek a kelták papjai voltak és ezek szerint a nő csak imádkozni tudott itt. Ő sem ismeri a kiutat, különben már itthagyta volna az egyedüllétet, ami annyira nyomasztja a szavai szerint. De ha csak ő él itt, akkor miért volt friss virág az ablakokban és honnan van a bor és a sok étel? Képtelenség egyedül ennyi mindent megtermelni, vadakat elejteni és elkészíteni. A házak se úgy néztek ki, mint amiket évszázadok óta nem laknak. És ha egyedül élne, minek üldögélne páncélban és karddal. Mitől tarthat? Az idegentől, akiért imádkozott? Talán mágia ez is. Vagy csak illúzió. Az is lehet, hogy még mindig a barlangban van, csak képeket lát.

Feltűnt neki, hogy a doktor neve idegen. A ruházata is az, de ezt nem tette szóvá a nő. Avalont említette és a tengerentúlt, ami neki talán a régi Galliát vagy a skandináv területeket jelentheti. De arról volt szó, hogy Avalon csak Nagy-Britannia területének felel meg. És kitől hallott Enid a raccsolós franciákról? Kelták és szászok éltek itt már sokkal korábban is, de...
~Ez valami másik világ lenne, ahol évszázadoknak tűnik egy nap, mégsem öregszik az ember? Ez megmagyarázná a húsok és a virágok állapotát is. Ha ezt el tudnánk tanulni, az hatalmas tudományos robbanás lenne! Meg kell tudnom, hogy működik ez.
Zield feltett egy olyan kérdést, amivel talán elnyerheti a nő bizalmát és választ is kaphat. Ha oltári nagy szerencséje van, akkor ez a nő a kard őrzője és figyelmeztetheti. De még az is lehet, hogy csak az ellenséges varázslónő szórakozik. Sőt talán ő maga az álcában.
- A nagy vizeken túlról. És te hogy kerültél ide? Az a pár évszázad nem igazán hagyott nyomot rajtad.

A nő meglepődött pont úgy, ahogy Zield számított erre. Enid számított itt a helybélinek és a doktor csak azért tette fel a kérdést, hogy beszéltesse a nőt. A válasz viszont még zavarosabbá tette a dolgokat. A lovaglány szerint ez egy túlvilág. Neki illik tudnia, ha tényleg itt van évszázadok óta. A túlvilágokról és az istenek hazájáról már kiderült néhányszor, hogy nem csak mesék, hanem valóságos helyek, bár nem mindig olyanok, mint a legendákban. Asgardot is valami rejtélyes, távoli birodalomnak gondolták és az is, de kézzelfoghatóbb, mint ahogy azt sokan hitték.
Egy olyan dimenzió, amire Zield az előbb gondolt, méltán nevezhető túlvilágnak. A doktor viszont fenntartotta a gyanút, hogy még mindig a barlangban van a teste és talán valami hallucinogén anyagot engedtek szabadjára az ajtó kinyitásával. Ez esetben Lionheart talán nem esett áldozatul és lehet, hogy pont most próbálja ébresztgetni a dokit.
A nő kiabálni kezdett. Talán nem volt dühös, csak örült, hogy most valami újat mondhat. Vagy egyáltalán annak örült, hogy valakinek mondhat valamit. Már távolról hallatszott a kacagása, úgyhogy nem lehet annyira rossz napja. Vagy évszázada...
Ha ő Britannia védelmezője, akkor bizonyára ismeri a többi védelmezőt is a vezetők közül. Zield nézte, hogy a nő beleharap-e az almába. Az előbb kortyolt a kupából, bár azt meg lehet játszani. A doktor nem akart itt enni vagy inni semmiből. Még nem bízott a helyben, mert nem ismerte.
- Meglepő, amit mondasz. Senkit nem láttam itt rajtad kívül a "legdicsőbbek" közül. Te mivel érdemelted ki ezt? Én igazából nem tudom, miért kerültem ide. Morgan valami nagy dobásra készül és a Kapitány is. Gondolom, ismered őket.
A doki ezzel nem mondta el, melyik oldalon áll. Nem is akarta, hiszen ez még Enidről sem tisztázott. Közben megpróbálta felidézni magában, mi az a dolog, amitől általában fel szokott ébredni a legrosszabb álomból is. Ha ez eszébe jutott, akkor megpróbálta azt a dolgot előidézni, ha lehet, feltűnés nélkül. Spóra okozta hallucináció ellen nem biztos, hogy hat, de egy próbát megér.

Mosolyogva figyelem ahogyan az újdonsült példaképem ténykedik, de aztán valahogyan nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, úgy értem cselekszik és én már pattogok is izgatottságomban, de aztán mellé megy és nekem nem marad más, mint a csalódottság. Valahogy úgy érzem, hogy túlzottan sokáig húzza az időt, nem értem hogy miért kell beszélni közben, ha rajtam múlana már rájuk vetettem volna magam. Mindenesetre is egy darabig nézek tovább, figyelek, várom hogy végre meghalljon valaki, s már golyós valami helyett a kard is előkerül, amivel egyértelműen egyszerűbb, bár sajnálatosan talán nem annyira fájdalmas és véres mint az előző fegyverfélével de igazából erről fogalmam sincs. Mindenesetre is kissé türelmetlenné válok, látni akarom ahogyan valaki meghal, már szinte az is lényegtelen, hogy kicsoda... Ó... Ez eddig is lényegtelen volt de nem baj, azt akarom hogy meghaljanak, mind a ketten, a kapitány és a gyíklény is, bár a kapitányon szeretném látni, hogy milyen az a fájdalom amikor rájön, hogy valaki lemészárolta a családját... De ha jól emlékszem akkor továbbra sem tudjuk hogy ki ő, vagy igen? Morgan azt mondta hogy elmondja ha megtudja szóval úgy veszem hogy nem tudjuk de ha egyszer megtudjuk én akarom lemészárolni a családját, egyedül csakis én! Elveszek kicsit a képzelgésekben, de valami csoda folytán ezúttal nem annyira mélyen, bár talán nem is csoda ez, inkább az a tény, hogy látni akarom őket halottan és talán hogy az előbbi kellemetlenség elkerülhető legyen meg is próbálok valamit.
- FEKSZIK! - Parancsolok rá a gyíkemberre oly módon, hogy még az én vékony és messze túlzottan gyerekes hangommal is komolynak hangzik a parancs és kíváncsi vagyok, hogy működik-e és nyugton marad-e egy helyben amíg nem mondok neki mást, igaz már amúgy is fekszik de ha működik akkor legalább nyugodtan fekszik, legalább is gondolom.

A doktor arra gondolt, hogy a Kapitány posztja és jelmeze valami nagyon régóta öröklődő, talán apáról fiúra szálló feladat. Lehet, hogy így is van, de Enid idejében még nem ismerték, ahogy a szavaiból kiderül. A főgonoszt viszont igen. A gyanú még mindig nem oszlott el teljesen, de Zield egyre inkább hajlik arra, hogy itt nincs álca és el kell fogadnia, hogy amit a nő mond, az igaz. Ez a város a valós világban le lett mészárolva és azért nincs itt senki? Csak egy hős, akinek az a feladata, hogy aki majd egyszer ideérkezik, azt elkalauzolja? És úgy tűnik, pont a doki lett ez a személy. Lionheart azt mondta, hogy az alkimisták csapdáit kell hatástalanítani. Ha rögtön az elsővel átküldték a túlvilágra, akkor igencsak értették a dolgukat. Talán ami most történik, az tényleg csak egy utazás. Az idegenvezetőt pedig ennek a nőnek a személyében teremtette meg az agya.

- Lady Enid! Ez a hely és az ideérkezésem módja még mindig rejtély a számomra. Kinyitottunk egy ajtót a barlangban, fény villant és itt találtam magam. Azt viszont tudom, hogy keresek valamit. A Kapitány Roma oldalán harcol a varázslónő ellen, aki téged megölt. De van egy másik világ, benne egy álnok Kapitánnyal, aki Morgan oldalára állt. A Fekete Lovag kardja kell nekik és ők is itt fogják keresni. Engem azért küldtek, hogy megelőzzem őket. Ha itt van a kard, mit tudunk tenni, hogy ha ők is idejönnének, ne kaparintsák meg?

Albert érezte a súlytalanság röpke és csalóka illúzióját, amíg teste felemelkedett és mint rongybaba szelte a terem levegőjét. Becsapódásakor meglepte kissé, hogy a fém páncélzat alatt fém rejtőzött. Ugyanakkor nem maradt ideje jobban megvizsgálni a gépeket. Egyből kardjához kapott és pattant is fel. Látta ahogy alteregója testalkatának megfelelő fegyverért nyúlt. Albert kardja és karja azonban gyorsabb és precízebb eszköz, mint ellenfeléé. Ezt azonban szándékában áll kihasználni. ~ Fej nehéz fegyver. Csap és lendül tovább. Akkor jöhet a becsúszó szerelés. ~ Albert elrugaszkodik az érkező ellenfele felé. Azonban mielőtt elérné berogyasztja térdeit és megpróbál a másik kapitány alá csúszni. Ha jól számolja ellenfele felé csap. Azt hárítani szándékozik és ahogy tovább viszi a lendület meg a fizika remélhetőleg elsodorja a másik lábait és az átbukik rajta. Ebben az esetben felpattan megperdül és megpróbálja gyorsan leszúrni alteregóját.

Enid ezt várta. Azt akarta, hogy a doktor mindent elmondjon. Zield nem tudta pontosan, kivel áll szemben, ezért óvatoskodott. A nő korában ez talán nem volt annyira megszokott, ők a lovagi erények szerint mindent elmondtak és véres csatákba bocsátkoztak, néha ok nélkül is, gondolta magában a doki.

A nő rejtélyesen beszélt. Említést tett valakiről, akinek a mai világban a kardot szánták. Ezek szerint nem örök rejtegetést terveztek. Talán tudták, hogy egyszer Morgan az összes világot veszélybe akarja sodorni? Ez logikus magyarázat lenne, mivel a mágiát kioltó kard ellen egy varázslónő tehetetlen. Merlin, Arthur király udvari mágusa. Hát Roma az ő lánya! Enid végül még elfogadta Zieldet és társát, mint a jó ügy szolgálóit és azt kérte, vigyék a Citadellába a kardot. Nem mondta meg, hol van a tárgy, de legalább már tudnak valamit.
A középkori város képe kezdett szétoszlani és Zield abban teremben volt, amelybe benyitottak. Sejtette, hogy csak a tudata járt máshol. Nézte, hogy honnan jöhetett az a hallucinogén vagy kábító hatású szer, ami a látomást okozta. Sok újdonságot nem mutatott, lehetett a tudatalatti kivetülése, amiben az "én" egy "kívülálló" gondolataival szembesült, kérdéseket feltéves és a válaszokat kikövetkeztetve. Ezt még mindig könnyebben el tudta hinni, mint hogy halott volt egy pár percig.
- Lionheart, jól van? Megint kéne a fény.
A doki feltápászkodott, de nem indult el semerre. Egy csapda megvolt, de még több is lehet és nem kéne úgy belerohanni, mint ebbe. Baj nem történt, de ha mérges gáz lett volna, aminek a szelepét a kilincsre erősítik, akkor már nem élnének. A látottakból nem mondott el semmit, mert nem változtat a tervükön. A kardért jöttek és vissza akarják vinni Romához. Ennyi.

Lionheart kitárta az ajtót, hogy a kinti fény bevilágítsa ezt a helyet is. Egy sírboltban voltak. A doktor még több csapdára számított volna, mielőtt ide elérnek. Ettől függetlenül még mindig óvatos volt. A falak mellett olyasmiket látott, mint Enid városában, csak ezek már nem voltak épek. Lászott, hogy az idő itt telik, nem áll meg. A doktor arra gondolt, hogy ezek talán nem csak a temetkezési szokások miatt vannak itt. Régebben a halottak mellé szoktak tárgyakat temetni, amit a hitük szerint továbbvihetnek a túlvilágra. Egy hősnek gyümölcsökre és ivóedényekre lenne szüksége a holtak földjén? Zield odament és megnézte, hogy üresek-e a tárgyak. Egy kicsit meg is mozgatta őket, hogy közöttük, alattuk nincs-e elrejtve valami.

Ha semmit nem talált, akkor megnézte a koporsót. Lionheart szavaira figyelt. A nőnek valószínűleg nem okozott volna problémát a sír felnyitása, de nem tehette meg. Az "őrző" megtiltotta neki. A doki ezt még mindig a tudatalatti kivetülésének tekintette, de ettől még vállalkozott a feladatra. Alaposan megnézte a koporsót és a fedelet, hogy lát-e rajta bármilyen feliratot vagy olyan dolgot, ami veszélyt, csapdát jelenthet. Nem arra számított, hogy csak úgy kinyitja és ott lesz benne egy csontváz a karddal, amit csak el kell venni. Talán egy létra vagy lépcső fog lefelé vezetni. Megnézte a padlót és a plafont is. A nő berzenkedésére ennyit reagált:
- A középkori gondolkodáson részben már túlléptünk, a nemi szerepek megoszlását viszont az állatvilágból hoztuk. És látja, nem aszerint halnak ki a fajok, hogy hímek vagy nőstények vezetik őket. A dominancia általában az erősebbé, a hangosabbé vagy az okosabbé. A lényeg pedig az, hogy tudjanak figyelni és reagálni, ahogy kell. E tekintetben pedig a hölgyeket valóban nem kell félteni. De ha az őrző ezt mondta, akkor lássuk a medvét.
Ezzel a doktor nekifeszült a fedélnek és megpróbálta eltolni.

Miután működött a parancsom az emberszabású állaton is, elégedetten tereltem át a figyelmemet a két kapitány harcára, ami eddig igencsak érdekesen alakul, biztos vagyok benne, hogy alaki meg fog halni, csak azt nem tudom, hogy ki, de nem hiszem hogy a példaképem mert éppen most...
- Ömm... Miért lett furcsa a világ? - Ez az első kérdésem arra, ahogyan egyszerűen elferdül a kép. Beletelik pár másodpercbe hogy rájöjjek, hogy a lábaimra kell néznem ami... ÉG... AZ EGÉSZ ASZTAL ÉG!
- Há... Hááááá..... HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - A kezdődő pánik hangjai.
- TŰZ! TŰZ! TŰŰŰŰŰŰŰŰZ! ÁÁÁÁÁÁÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ TŰŰŰŰŰŰŰŰZ!!! - Ami azt illeti a pánikos ordibálásom végtelen és oly annyira túlzottan közel van hozzám a veszélyforrás, hogy hirtelen nem igazán érdekel semmiféle bél kiontása vagy emberek torkának az elvágása, esetleg egyéb, sokkal rosszabb, lassabb és groteszkebb módszerek a megölésükre, pánikolva, gurulva és mászva próbálok egyszerűen lejutni az asztalról lényegében bárhol ahol kiutat látok ami esetleg használható, a legapróbb résen át is megpróbálok kiszökni mielőtt elér. Nem tudom, hogy ki próbálkozott ezzel de biztosra veheti, hogy a száján fogja felköhögni a gyomrát, hogy aztán megegye hogy ismét felköhöghesse, amíg meg nem unom és le nem eresztem a vérét egy csövön keresztül hogy aztán táncolhassak a vérében és jól érezhessem magam és mindenki örüljön velem és aztán ők is mind haljanak meg hasonló módon hogy még többekkel táncoljak és még többeket öljek meg... MEGÖLÖM!

Albert nem igazán értette, hogy hogyan sikerült ennyire elszúrnia ezt az egyébként nem túl bonyolult műveletet. Azonban nem maradt túl sok ideje elmélkedni ezen. Legalábbis az első másodpercben. Aztán jött az arcon csapás egy rúgás formájában, amit el kellett volna kerülnie. De nem tette. Ahogy a falat sem sikerült elvétenie. Pontosan megtalálta és fejjel tompította az ellene indított, sikeres támadás hatását. Forgott vele a világ, ahogy a gyomra is. Talán ki is adta volna ebédjét, ha lett volna ilyen testében. De rég nem evett. Maximum az epéjét érezhette a torkában, miközben feltápászkodott. Ügyet sem vetve a kialakuló tűzre, közép-oldal tartásba emeli kardját és megköszörüli a torkát.
- Most még lehetőséged van megadni magadat. Tedd meg, vagy kénytelen leszek elpusztítani téged!