Japán - Osaka

Bombák telepítve, megkezdjük a kimenekülést. Mindenki saját magát menti, nem is vártam mást. Az út túl könnyű, a ninják megint hagyják, hogy szabadon mozogjunk, ez már nem tetszik. Különös kételkedés fog el, mint amikor beléptünk az emeletre. Nem értem ezt a játékot, sokkal a lezárással ide tereltek minket és itt is dróton akarnak rángatni. Futás közben nem foglalkozom tovább a gondolattal. Az oldalt nyíló ajtó felé fordulok automatikusan, a pisztolyommal látatlanban is célra tartva, a ravaszon az ujjammal. Másodpercek alatt felmérem a nőt, néhány pillanat kell csak, amíg elvetem a lövés gondolatát.
~ Ez a célszemély. A Kéz sikeresen a saját oldalára állította, átalakította és felhasználta ellenünk. Ismeri a módszereink, ismeri a taktikánkat. Mindent megmagyaráz. Még mindig nem következett be a detonáció. A francba!
Kezemmel valamivel lejjebb engedem a fegyvert, végigmozgatom rajta az ujjaim, mialatt erőt veszek magamhoz. Felkészülök rá, hogy a célszemély mozgása olyan gyors lesz mint Chromixené, és legalább annyira erős. A páncél ugyan véd, de nem mindentől. A fegyverek túlnyomó része már nincs is nálam. Lassan hátra nyúlok és az altatógázos tartályt veszem kézbe, ha meg tudom tenni. Gyorsan aktiválom és a földre ejtem, a többieknél kell lennie maszknak, Smileyt kivéve.
- Maszkot fel. - mondom, miután cselekedtem. Lezárom a sisakot, lehetőleg még időben. Nem készülök támadásra, azonnal próbálok hátrébb lépni, a fegyveremmel követve a nő mozgását. Biztosan van regenerációja, nem kell félteni. Ha kartávolságon kívül kerültem tüzet nyitok rá, mellkast és fejet célozva. Számítok rá, hogy olyan gyors mint erős, amit korábban már tapasztaltam, akkor nem tudok ellene mit tennie. Végső esetben a páncéllal kell hárítanom a csapásait, amit megpróbálok megtenni, majd ellentámadást bevinni. Ilyen közelségből nem látok más lehetőséget, ez hiba.

Kényelmes kis kocogásra esélyem sincs, ahogy ismét felpörög az adrenalin a testemben, és erős megerőltetésnek teszem ki azt futás közben, megint elkezdek szédülni. Már rég kórházban lenne a helyem, infúzióval ellátva, pihe-puha fehér párnával a fejem alatt. De igazából most egy cukros-vizet tartalmazó palacknak, egy hústűnek, és egy gumicsőnek is örülnél, meg két- és félszer egy méter helynek a padlón, hogy nyugodtan lehunyjam a szemem. Kísértést érzek, hogy feladjam, elterüljek itt a földön, két gránátot kibiztosítva, és várjam a halált, miközben magammal vigyek minél több embert. Bántana, hogy nem hallhatom a halálsikolyukat, hogy nem élvezhetem a szenvedésüket, de legalább magammal vinném az összes kis gecit, akik miatt ilyen helyzetbe kerültem. De végül elvetem az ötletet, mivel félek, hogy Sheperdet megvédené az a k-rva páncél. Persze utána úgyis legyűrnék a ninják, de az már nem az igazi. Látni akarom, ahogy meghall, a szemébe akarok nézni a halála pillanatában. Rohadjon meg, hogy ilyen helyre vezényelt minket, a felelőtlen hozzáállása és parancsainak hála össze-vissza ugráltattak minket, mintha csak szaros marionett-bábúk lettünk volna.
Épp a menzánál rohantam, és egy pillanatra eszembe is jutott, hogy milyen jó lenne egy csésze tea abból, amit korábban ittam – akkor is minden képzeletet felülmúlt a hatása – de egy elég fura kinézetű hölgynek hála az agyam minden gondolatot mellőz egy pillanatra, én pedig annyira meghökkenek, hogy el is felejtem mi elől futunk, és egyszerűen megtorpanok.
Nem mondom, nem néz ki rosszul a csaj, de nem emiatt állok meg. Hiába vannak elég formás keblei, csak egy pillanatig időzik rajta a tekintetem, ebben a helyzetben nem engedhetek meg magamnak egy pillanatnyi kéjelgést sem. Nem is a furcsán kifestett arca, vagy a ruházata az, ami meghökkent. Persze, elég fura, de hát istenem, manapság már semmin sem lepődik meg az ember, akkor majd pont egy goth vadmacska lesz erre elég?
Nem, ami miatt megállok, az az a hanyag elegancia, ahogy a bél és hajdarabok lógnak a hosszú körmeiről. Az egész hatás olyan, mint egy remekül megkomponált műremek, egy igazi szimfónia. Lassan csöpög a vér, miközben visszahúzódnak a körmei, és ismét emberivé válik a keze, eltűnnek róla a – valószínűleg Jester által hátrahagyott – emberi maradványok. Én pedig ott állok, megdermedve, és életemben először érzek valami furcsa vonzalmat, ami nem testi, nem is az a gyilkos kéjvágy… lehet, hogy ez a szerelem?
Ha Sheperd borzas hangja szakít ki a rózsaszín világból, ösztönösen cselekedek, és elejtem a fegyverem – fenébe, hogy csak egy kezem van – miközben megragadom a maszkom, és felrántom az arcomra. Ez után a fegyver után vetődöm a földre, de nem lövök – egyszerűen képtelen vagyok bántani a nőt. Inkább csak tovább bámulom bambán.

Hullanak a bábuk a táblán, valamit valamiért. Nem rebben a szemem sem, mert tudom, hogy minden lépéssel egyre közelebb kerülök a célhoz. Most feláldozok mindent magam körül ezért. A célszemélyt vissza kell vinnem, ezt már eldöntöttem. Ketten esnek össze mellettem, a két legjobb megmaradt ember a csapatból. Újabb hiba, de már nem számít. Néhány leadott lövés után a pisztoly csövét visszahúzom. A kialakult szünetben tartom a célt, egyenesen a nő fejét.
~ Közel sem olyan gyors, mint amire számítottam. Ismerem a harcmodorát és a technikáit. Ki kell használnom az előnyöm. Az én védelmemen a pisztoly nem jut át, az övén igen, de regenerálja magát.
Bízva képességeimben enyhén lejjebb engedem a fegyvert, de közel sem annyira, hogy ez alkalmat szolgáltasson egy lövésre. Magamban fanyarul elmosolyodik, majd fanyarul elmosolyodom.
- Ez egy olyan játszma, amelyből nem lehet kiszállni, egyik oldalról sem. Tíz évvel ezelőtt, negyvenötezer emberem áldoztam fel, hogy elérjem a célom. Új hősök születnek, a régiek elbuknak. A tegnap szövetségesei, a ma ellenségei. A HYDRA is csak egy figura a játszmában, nem más. És én sem várom el, hogy önként jöjjön velem.
A ninják nem fognak megtámadni, amíg túl közel nem érek. Amit mondom nem az időhúzás miatt teszem, már készen állok. Felkészülök, koncentrálok, majd meghúzom a ravaszt és három-négy lövést adok le. A cél a gázmaszkja, szét kell lőnöm, amíg van rá lehetőségem. Az én páncélzatom megvéd, nem tud a fegyverrel sarokba szorítani és nem is hagyom neki. Ő is ugyanezt fogja tenni, már tudom. Ha megtörténik, az utolsó pillanatban veszek egy levegőt és bent tartom. Addig tartom tűz alatt a fejét, a maszkot, amíg szükséges. Amint új után kap, azt is próbálom megsebesíteni, a testére most kevésbé figyelek. A védekezés helyett ellentámadok. Eddig is tiszta lövéseket tudtam rá leadni, most csak fontos érzékszervekre, szemekre és fülre célzok, hogy időt nyerjek magamnak. Akkor térek csak ki előle, ha van elég időm, oldalra lépni. Másodperceken fog múlni minden, de ezt a kockázatot vállalnom kell. Az ügynöktől csak annyit várok, hogy megtegye, amit tud, de ezt egyedül kell elvinnem.

A földön fekve még mindig csak a nő szépségében tudok gyönyörködni, mozgása kecsességében, és arra gondolok, hogy egy ilyen erős egyéniség biztos nem fél attól, hogy valaha is elveszik a munkáját, hiszen egy ilyen belevaló nőt ugyan ki tudna kirúgni. Sőt, jobbat mondok: ki merne?
Szóval továbbra is csak feküdtem, és bár gépiesen céloztam rá, nem tudtam meghúzni a ravaszt. Ahogy előrelendült, én is mozdultam, továbbra is fekvő pozícióban próbáltam próbáltam a célkeresztben tartani. Bár a főnök első pár lövését még hárítja, az egyik lövés mégis betalál, nekem pedig a szívem szakad meg, de szerencsére ember feletti regenerálódása van, és hamar begyógyítja a sérülést, de ettől függetlenül még mindig tudom, hogy érezte a fájdalmat. Az egyetlen ok, hogy nem fordulok és lövök Hershellre az, hogy tudom – a páncélján úgy sem lőnék át, és még ha a toppon lennék, se jelentenék rá veszélyt, de így, a jelenlegi állapotomban kevesebb erőfeszítéssel venné el az életem, mint egy hangyáét. Ekkor tűnt fel, hogy a nő nem támadott rám, ahogy a többiekre se – hiszen Bérmajom és Smiley is kiterült a gáztól, nem értem, miért nem húztak maszkot mikor Sheperd szólt.
- Várjon, főnök! – kiabálok Goblinra, ha megindul a nő felé. Nem akarom, hogy több fájdalmat okozzon neki, nem hagyhatom hogy akár egy pillanatra is elcsúfítsa művészien gyönyörű testét.
- Mondja, mégis mivel jobb a Kéznek dolgozni? Maga szerint itt nem használják ki? És nem dobják majd el, ha többé nem lesz önre szükség? A Hydra kész volt mások életét kockáztatni önért, és egy teljes csapatot küldtek, hogy élve vigyük haza. Szükségük van önre, és ezt mindkét fél tudja. Miért nem próbál alkudozni a felesleges erőszak helyett?

Esélyem sincs segíteni a főnöknek, a nő gyorsasága lehetetlenné teszi, hogy pontos lövést adhassak le rá – nem mintha akarnék. Ezzel ellentétben Goblin elég nyilvánvalóvá teszi, hogy ha ő valamit a fejébe vesz, akkor addig meg, amíg azt meg nem valósítja. Mivel úgy tűnik, hogy Reynolds csak arra támad, aki veszélyezteti, bár még mindig készenlétben tartom, kicsit lazítok a puska tartásán. Jár az agyam, hiszen túl akarom élni ezt az egészet. Bár már korábban előálltam volna ezzel a javaslattal, féltem, hogy amint kimondom, Hershell lelő – ezért kapóra jön a jelenlegi helyzete, miközben lefegyverezte az ellenfél.
- Figyelj… én értelmes embernek tartom magam, és lehet velem tárgyalni. Emellett mindennél jobban szeretem az életemet is. A főnök elég.. hogy mondják szépen, hogy csökönyös? Határozott? Igen… szóval elég határozott személyiség, de megfigyelésem alapján ő is hajlamos az ésszerű gondolkodásra. Szóval itt vagyunk mi, akik nem mehetnek haza üres kézzel, és itt vagy te, aki mindenképp maradni szeretnél. Ahogy megfigyeltem, nem akarsz megölni minket, hiszen már számtalanszor megtehetted volna, ha akarnád. Mi lenne, ha ahelyett, hogy itt püföljük egymást, meg lövöldözünk, inkább előjönnénk egy alkuval, ami mindenkinek jó? – próbálok gyorsan beszélni, mielőtt Hershell valami meggondolatlant tenne. Vagy ha sikerül kikecmeregnie a nő alól amíg beszélek, és ne adj isten ártalmatlanítja is, majd azt mondom, hogy csak a figyelmét akartam elterelni.
- Mi lenne, ha mi itt és most ünnepélyesen csatlakoznánk a Kézhez, ahogy te is? Szerintem ezzel mindenki nyerne, főleg a saját életét és épségét, de emellett elég sok kellemetlenségtől is megkímélhetne minket. – ahogy befejezem a beszédet, hogy nyomatékosítsam amit elmondtam, lefektetem a földre a fegyverem, és elemelem a kezem tőle. Felállok, és Reena felé rúgom – ami nem mellesleg azt is jelenti, hogy a főnök felé közelít. Ha helyteleníti a gondolatmenetem, ragadja csak meg nyugodtan – ha a nő megöli ezért, akkor azt mondom, hogy ez váratlanul élt, de ha Hershell talál ki valamit, akkor beismerem, hogy szándékos volt.

A válasz amit a szemén látok nem lep meg egy cseppet sem. Ezek a világunk törvényei, akár a fizika vagy a biológia összefüggései, ha nem fogadjuk el őket, ugyanúgy érvényesek maradnak és csak a jólét kényelmében feledkezhetünk meg róluk kényelmesen. Aki eszköz az örökre az is marad. Sérült kezem megfeszül, ahogy meghallom a légelszívó hangját. Most már hiába támadok azzal a módszerrel, nem fog eredményt elérni. Ezt csak tovább fokozza, amikor rájövök, hogy egy egyszerű megtévesztő technikát használt ellenem, sikeresen. Túlságosan szélsőségekben gondolkodok. Ismét egy hiba. A következő támadásokra már nem tudok reagálni, nem vagyok elég gyors és a páncélom sem elég ellenálló. Siralmas vég. A földre kerülök sérült mellkassal, védelem nélkül, de még élek. Addig nem adom fel. Azonnal a mellkasomhoz kapom a kezeim, próbálom felmérni a sebek mélységét, súlyosságát, majd leszorítani a vérző részeket. Eközben hangosan köhögök fel, amiben megrándul az egész testem. Talán a fájdalom ami észhez térít, egészen hangosan hallom Reynolds és az ügynök szavait.
~ Remek alternatíva, de negatív. Nem fog önként velünk jönni, kezdettől fogva tiszta volt, és az is, hogy nem lehet sikertelen az akció. Eddig is sokat kockáztattam, itt az ideje, hogy a saját életemet is feltegyem. Akkor is végigcsinálom.
Csillapodik a köhögés, karommal intek az ügynöknek, hogy fejezze be. A végső szót én mondom ki. Egy pillanatra elfog a gondolat, hogy megpróbálkozzak egy rúgással, elgáncsoljam és megpróbáljam lelőni. Sokkal gyorsabb nálam, egyenlő lenne a halállal. Megtámasztom magam a könyökömön és válaszolok.
- Negatív katona, senki nem áll át. Elfogadom amit ajánl. Haza viszem az embereim és átadom az üzenetet. - köhögök fel még egyszer - Ez lesz a legjobb mindenkinek.
Ezzel jól látható mozdulatokkal, a félre értés elkerülése végett nyúlok oldalra a csuklómhoz. Ellenőrzöm a teleport szerkezetet, hogy üzemképes-e, illetve az előre megadott Hydra koordináták érvényesek-e. Beállítom magamnak, majd ellenőrzöm. Mindenki itt van a közelben Smiley és Bérmajom is a közelben fekszik, az ügynök mögöttem, a nő itt állt előttem. Amint tehetem a teleportot bizonyos sugárra állítom. Így mindenkit egyszerre fog innen kiteleportálni számításaim szerint, beleértve a célszemélyt is. Ha előbb rájön mit akarok, amire figyelek, oldalra vetődök a fegyverért, úgy, hogy a teleportra essek és így aktiváljam mindenképpen. Ha nincs ilyen funkció a szerkezeten, akkor kénytelen vagyok további időt húzni. Öngyilkos mozdulatot nem teszek, kivárok és csak a megfelelő pillanatban cselekszek. Hogy a másik oldalon mi történhet, abba most nem gondolok bele. Csak arra figyelek elsődlegesen, hogy a teleportálás sikeres legyen. Azt nem hagyom, hogy eltávolodjon, maradék erőmmel akkor utána döntöm magam, hogy benne legyen a körzetben. Az esélyek nem az én oldalamon állnak, de ez az egyetlen lehetőségem, meg kell játszanom.