Japán - Osaka

Minél több dolog változik, annál több marad ugyanaz. Az utóbbi időben volt alkalmam ezt megtapasztalni, az újabb sikeres akció után sikerült nagyobb rangot elérni, egészen magas pozícióban. A Hydra megválogatja az embereit, ezt már az első alkalomkor tudatosítanom kellett magamban, így nincs sok választása senkinek a lojalitáson kívül. Az eltelt időben megfelelő feltételeket kaptam a páncél prototípusának elkészítéséhez és a megfelelő tesztek után a kész technológiai legyártásához. Minden terv szerint ment, a saját világomban nem volt ehhez meg a megfelelő erőforrás, viszont itt, a fejlettebb technológia miatt minden adott. Két hónap alatt elkészült a saját, harcmezőn is bevethető páncélzatom. Ennek éles tesztelésére a következő akció idejére esik. Érthető okok miatt a páncélzat alá a saját többszörösen ellenálló egyenruhám kerül. Strucker báró maga adta a feladatot, ezt ezért kiemelten fontosnak kell kezelni, minden tekintetben. Egyértelmű mentőakció, egy célszeméllyel, ismeretlen, ellenséges területen. Nem a legalkalmasabb egy előre jól megtervezett akció kivitelezéséhez. Ezúttal minden a kezdeti felkészültségen és az improvizáción fog múlni. A Kéz ismeri a Hydra módszereit, ezért egy teljesen más szemszögből kell megközelíteni a problémát.
Az alapvető terv egyértelmű, a megfelelő biztonsági rendszerek és erők hatástalanítása után a cég épülete mellett található pár emeletes ház tetejére kell feljutni. Onnan kábellövőkkel és csúszófelszereléssel, kellő fedezet mellett megkezdődik a behatolás. Nem bízok a Kézben, a földszinti bejárata a cégnek túl sok időt, erőt, embert őrölne fel a védelem miatt. A bejutás és a terep biztosítása után az információszerzés következik, az épület túl nagy ahhoz, hogy pontos cél nélkül kezdjünk kutatásba, ezért van szükség a megfelelő informatikai felszerelésre. Ezután következhet a célszemély felderítése és végül kimentése. A Kéz egyik fészkébe betörni... öngyilkosság, már az első adódó hibánál is, ezért különösen fontos, hogy minden helyzetre fel legyen készülve az osztag.
A Hydra ügynökök alapvető felszerelése között kell lennie egy teljes testes kevlárréteges, hőkezelt, szilárd külső elemekkel ellátott páncélzatnak, amelynek védenie kell a szúrások és vágások, valamint a golyók ellen is hosszabb távon, emellé szükséges a hagyományos védőfelszerelés is. A fegyverzetnek a szabvány, kilenc milliméteres pisztoly mellé, egy SMG-t, nagy tűzgyorsasággal és tárkapacitással, valamint személytől függően gépkarabéllyal vagy egy másik lőfegyverrel kell magában foglalnia. A tartaléktárak száma, a feltehetően nagy számban jelenlévő ellenséges erők miatt magasnak kell, hogy legyen. Kommunikátor és adóvevő, jelzavaró, hőlátókészülék, különféle lézeres és más irányzékok a fegyverekre, szintén alapvető szükségletek. A bejutáshoz minden egyes ügynöknek kell egy kábelvető, és hozzá a megfelelő felszerelés a csúszáshoz a két épület között. Fény, hang, nagy robbanóerejű, füst és altatógázos gránát is elengedhetetlen, összesen tíz darab, megfelelően elhelyezve, kiegészítve egy EMP gránáttal. A Kéz közelharcban előnyben van, ráadásul saját terepen, zárt helyen, így kénytelenek leszünk minél előbb kiiktatni az embereiket, mielőtt közel érhetnének vagy átjutnánk a védelmen. Ez eddigiek mellett egy gázmaszk, vagy maszkba épített szűrőrendszer, plasztik robbanószer, lehetőleg semtex, és egy modern hajszáloptikás kamera és hozzá tartozó megfigyelő rendszer is minden ügynök számára szükséges. Ajtókon való áttöréshez precíziós robbanószerek kellenek és ezeket is maguknál kell tartaniuk. Mindemellett két ügynöknek kell magával hoznia hordozható számítógépeket, megfelelő szoftverekkel, hogy a cég belső hálózatából információkat nyerjenek, másik két ügynöknek, egy-egy négyzet alakú, vékony de ellenálló fém pajzsot kell külön szállítaniuk. Egy nagy robbanóerejű, kisebb méretű bomba, is helyet kap az egyik ügynöknél. Smiley felszerelése némileg más, nem szükséges sok eszközt magával vinnie, csak a legszükségesebbeket. Természetesen, ha egy ügynök mást is akar hozni, akkor mérlegelem a gyors mozgásképességét és az alapján adok választ. Már így is túl sok felszerelésre van szükség, teljes figyelmet igényel az akció előtti felkészülés is. Ha van rá lehetőség, akkor a felszerelés rám eső részét, ami már nincs a birtokomban, meg is veszem később. A robbanószerek esetében, különböző fém, fal vagy páncél anyagok ellen különböző robbanóanyagok kellenek, ezeket a nagy létszám miatt külön-külön is lehet tárolni az ügynököknél.  Úgy érzem, nem tudnék egy hadosztálynyi fegyverrel és felszereléssel sem számomra megfelelően felkészülni, mindig újabb és újabb hibákat fedeznék fel, de a határok végesek. Most fontosabb, hogy a korlátokat lássam, ha az ügynökökön lévő súly vagy a nagy méretű eszközök zavarják őket és rendkívüli mértékben befolyásolhatják az akció kimenetelét, akkor egyes eszközöket megoszthatnak egymás között, nem szükséges minden ügynöknél lennie. Én magam is viszem az alapvető felszereléseket, kivéve a páncélzatot, a Goblin páncélt használom helyette, valamint a fegyverzetem az M9 és az egyik SCAR-H, a fegyver aljára csatolható gránátvetővel. Harmadik fegyvert nem viszek magammal, sem pajzsot, mobil egységet vagy a különálló bombát, szükségem lesz a mozgékonyságomra.
Az akció terv szerint a megfelelő időpontban kezdődik. A teleportálás után már a kijelölt helyen vagyunk, Japánban, Osaka városában, a cégépületnél. Azonnal körülnézek és felmérem a terepet. Régen volt az utolsó nap, amikor így kellett egy behatolást vezetnem, jobban kell koncentrálnom, mint eddig bármikor. Elviekben már minden ügynök felkészült és tudja a helyét. Smiley instabilabb elem, de tudja magát uralni a cél érdekében, ez fontos. A kölyök is itt van, legutóbb vele is szót értettem, most nem a csapat összetétele lesz a legnagyobb akadály, hanem ténylegesen az ellenség.
- Alakzatot felvenni, nyílt terepen való mozgáshoz. Cél az egyes számú épület, földszinti bejutás, majd egyenes az út a tetőhöz. Onnan jön a második szakasz. Engedély nélkül senki ne nyisson tüzet. Indulás.
Én haladok elől, egyenesen a kisebb, pár emeletes épület felé. Felmérem a rendelkezésre álló útvonalakat, a lehető legjobban védhető, takarásban lévő szakaszon próbálok haladni. Nagy figyelmet fordítok arra, hogy lehetőleg észrevétlenek maradjunk, amíg csak lehet. Menet közben figyelem a tetőket és a távolabbi pontokat, mesterlövészeket keresve, az épületeken a biztonsági kamerákat vagy más rendszereket próbálom időben észlelni és azok alapján módosítani az útvonalat. Gyorsnak kell lennünk, ezért nem húzom az időt. Amint ott vagyunk az épületnél hátsó, lépcsőházba vezető ajtót keresek, nem a cégépület felé eső oldalon. Ha ott nincs, akkor az épület másik oldalán próbálom meg. Ezt az ajtót robbantás nélkül, töréssel vagy más módszerrel kell kinyitni, végső esetben ugyan kiadom az egyik ügynöknek a parancsot, hogy robbantsa a zárat, de nem ez az elsődleges terv. Ezután fel kell jutni a tetőre és ott biztosítani a terepet. Két ember mindig hátulról fedez, egyelőre még én haladok elől, de már át tudom adni a helyem, ha szükséges. Menet közben ellenőrzöm a felszerelésem egy részét, elsősorban a páncélzatot. Végig pásztázom a terepet, nem engedhetek meg már most egy hibát.

~Joseph Soltzbauer~

Unottan vártam a parancsot, mikor Strucker báró hivatott. Nem vártam, hogy pont Tőle kapjak utasítást, hiszen a férfi valószínűleg azt se tudta, hogy létezem. Mármint persze, kiválasztották a nevem, aztán ennyi – semmit se tudhatott rólam, hiszen nem érdekelhettem. Na mindegy, megkaptuk a parancsot, és kinevezték a vezetőnket is . A Goblin maga a báró embere volt, tehát elég magasra jutott már a ranglétrán – nem volt olyan selejt katona, mint én. Mentő akciót kaptunk, ami kissé csalódottsággal töltött el – az ilyen küldetések alatt sokkal kevesebb a vérontás, mint az egészséges lenne. Mármint kimenekítés, biztonságba juttatás – ez inkább lopakodós dolog. Azért remélem, hogy sikerül megölni pár embert – a vágy, a vérszomj egyre erősebben marta a belsőmet az utóbbi napokban, és éreztem, hogy hamarosan csillapítanom kell, vagy kitör belőlem a harag és az indulat.
A nő ráadásul élve kell, és karcolás nélkül – tehát ha már megszereztük, akkor még annyi vérontás se lehet, mint előtte. Ez még kevésbé tetszett. De mit van tenni, felszegtem a fejem, és követtem a parancsot. Figyelmesen hallgattam a Goblint, amikor a felszerelésünkről beszélt, és fel is szerelkeztem a kért eszközökkel – amitől úgy éreztem magam, mint egy málhás szamár. A felszereléseim között volt egy pisztoly, amihez a Goblin válaszától függően hangtompítót is szereztem – természetesen engedélyt kértem a kiegészítő használatához. Ezen kívül egy Heckler & Koch smg-t erősítettem az oldalamhoz, hogy ne akadályozzon a mozgásban. Az M4A1 megbízható gépkarabélynak számított, és szerettem is, ezért ezt választottam még a kötelező fegyvereim közé. Volt nálam jónéhány tartalék tár, gránát, minden, amit a vezetőnk megkövetelt. Szerencsére nem kellett számítógépeket cipelnem, hiszen nem értettem ehhez, és remélhetőleg a pajzsok cipelése alól is kihúztam magam. Ezek után megtörténik a teleportálás, amihez nem vagyok hozzászokva – kicsit úgy is érzem, mintha az elfogyasztott ételek próbálnának utat törni maguknak, de elfojtom az érzést, és stabilan állva várom a parancsot. Mikor elindulunk, próbálok a Goblin közelében lenni – mivel ő vezeti a támadást, úgy vélem mellette lehet az esélyem a legtöbb gyilkolásra. Megnyalom a számat, szinte érzem a vér ízét az ajkaimon. Érzem, hogy felgyorsul a pulzusom, az egész testem megfeszül. Bár még mindig parancsszóra cselekszem, és követem az utasításokat, érzem, hogy ölni akarok. Minél gyorsabban. És minél többet.

Az első fázis a terv szerint megy, az időpont miatt a kisebb méretű irodaház nyitva van, elég csak besétálni. Ez természetesen rengeteg kockázatot jelent, de a dolgozók nagy része azonnal megadja magát, nehogy bántódása essen. A biztonsági erőkkel sincsen konfrontáció. Mielőtt még a legfelső szintre érnénk, kiadom a parancsokat a kommunikátorba.
- Utasítsanak mindenkit, hogy maradjanak a földön és ne mozduljanak, kezeiket tegyék a tarkójukra. Még ha nem is értik az üzenet egyértelmű. Nem menekülhetnek pánikszerűen, amíg a tetőre nem érünk. Az utolsó kapcsolja be a jelzavarót, mielőtt riasztanak, maradjon aktív, amíg a tetőre nm érünk. Goblin vége.
A jelzavaró a mi hálózatunk is blokkolja, ami hátrány, de minden hátrány előnyre válható, ez így van most is. Ha minden megfelelően működik, akkor egy riasztó sem üzemel és a mobilkommunikációs egységek sem fognak jelet. Ezzel nyerhetünk néhány percet, ha még nem vettek észre. Nem ismerem a Kéz technológiáját és módszereit, ezért a legrosszabbra kell számítanom. Felérünk a tetőre, egy kézjellel jelzem az utolsó ügynöknek, hogy deaktiválja a zavarót. Eddig minden rendben. Egy fő hiányzik, terv szerint.
- Készítsék elő a kábelkilövőket és a siklófelszerelést, a fegyvereiket csatolják magukhoz. A korláthoz kell erősíteni a puskákat, az eggyel alattunk lévő emeletet célozzuk, nem a velünk szemben lévőt. Semmiképp sem az üvegfelületet találják el, gerendát vagy falat, támasztószerkezetet, az ablakok felett közvetlenül. Amint az összes pálya felállt, kilőjük az ablakokat, vagy ha nincs megfelelő rögzítő pont, akkor már előre megtesszük ezt és utána lőjük ki a kábeleket. Csúszás egyszerre, jelre.
Ezután az elmondott terv szerint járok el, előkészítem a kábelkilövőt, majd azt a korláthoz rögzítem. Kétszer ellenőrzöm, hogy stabil-e, majd megkeresem a megfelelő pontot a szemben lévő falon, ahova a kábelt lőve biztonságos kapcsolat alakítható ki az eggyel lejjebb lévő szintre. A szerkezeti elemeket próbálom megtalálni, azokat a kép alapján is láttam már, de ha most nem találom, akkor kénytelenek leszünk előre kilőni az üvegeket. Két ügynök marad hátul fedezetnek, amint az első kettő megvan, váltják őket. Ha mindenki felállt, a heveder és sín segítségével rögzítem magam, majd elhelyezkedem és becélozom az ablakokat, de még nem lövök. Remélhetőleg ha valakinek nem világos a műveletsor, követi a példám és nem veszítünk felesleges időt.
- Kölyök, az elterelést. Most. - adom ki az utasítást a kommunikátorba.
Az első robbanások vagy hangosabb félreérthetetlen jel után végignézek az ügynökökön. Mindegyiknek egy sorban kell lennie, kivéve kettőt, és várniuk a parancsot, hogy egyszerre, egy sorban kezdjük meg a csúszást.
- Készülj. Tűz. - adom ki a parancsot. Én is lövök, a karabéllyal, három, négy lövésből próbálom a szemben lévő ablak testét széttörni, várhatóan az rögtön darabokra hullik, a biztonsági előírások miatt, és nem elég erős, hogy ellenálljon az erősebb lövedékeknek. Ha ez sikerül, akkor magamhoz csatolom a fegyverem, ellenőrzöm a többit is, majd előre lököm magam. Próbálok lábra érkezni a túloldalon, és azonnal felvenni egy alapállást. Amennyiben bármilyen nem várt tényező adódik, golyóállóak az ablakok, vagy mögöttük csak egy fal vagy állfal van megszakítom a műveletét, majd döntök  a helyzet függvényében. Nem számítok túl erős védelemre, egyelőre.

~Joseph Soltzbauer~

Ahogy az embere közt haladunk, egyre nehezebb visszafognom magam. Látom az arcukon a félelmet, a döbbenetet, a kételkedést. Tovább akarom ezt élvezni, fürdeni akarok a rettegésben, a pillanatban, amikor kihuny bennünk az élet. A szemükbe akarok nézni, egész közelről, ahogy kioltom annak a lángját, és ízlelni akarom a vérüket, hallani a sikolyt, az üvöltözést. Ahogy fenyegetnek, könyörögnek, és ígérgetnek. Szinte érzem, ahogy a kezemet mágnesként taszítja a fegyver, el akarom dobni azt, és feléjük ugrani, a karommal szakítva fel a bőrük, és tépni a húsuk. Szerencsére sikerül megállnom, hogy nekik ugorjak, és eljutunk az épület tetejére, ahol már határozottan szenvedek. Fáj, hogy nem ölhettem még, belülről marcangol a gyilkosság hiánya, a vér látványa. A torkom kiszáradt, és minden nyelés olyan, mintha megannyi apró penge karistolna végig a nyelőcsövemen – szó szerint vérszomjam lett. Sheperd beszéde alatt alig álom meg, hogy türelmetlenül toporogjak, miközben egyre csak arra gondolok, hogy mindjárt Joseph, már csak pár pillanat, és kezdődhet az adrenalinlöket.
~Ma vérben fogunk fürdeni, nem érdekel más, ölni fogunk, ha kell, ha nem. Ha mást nem, az akció végén, ez a város vérben fog úszni, nyugodj meg… ~
Eközben robbanásokat hallok, a pusztítás gyönyörű szimfóniáját. Átkozom a sorsom, hogy nem tarthattam a kölyökkel, és nem lehetek én is ott a vérontás közepén, ahol vélhetően tehetetlen hullák tetemei borítják az épület szépen megmunkált padlóját. Hasonlót akarok én is átélni.
Miközben megfigyelem, hogy a vezetőnk hova lőtt, egy hasonló pontot célzok meg a másik épületen, hisz fingom sincs a felépítéséről, de bízok benne, hogy a Goblin tudja mit csinál. Azonnal ugrok, ahogy a főnök is megtette, és a túloldalon megtámasztani magam minél előbb. Ha nem sikerül, és a testem óhatatlanul is tovább indul, akkor nem veszítek felesleges erőt és energiát arra, hogy megpróbáljam megállítani, és így esetleg elessek – inkább a felső testem előredöntve bukfencezek, a fegyverem a mellkasomhoz szorítva. Ha erre kerül sor, akkor guggolásból nézek körbe a teremben, tüzelésre készen, és ha ellenséget is látok, akkor egyből lövök – miközben fedezékbe próbálok húzódni.

Semmi sem áll az utunkba, sajnálatos módon, pedig viszket az ujjam a ravaszon, főleg amikor bemasírozunk az irodaházba és a civilek egyszerűen megadóan a falhoz húzódnak, olyan könnyű lenne lemészárolni őket, oly módon hogy néhány felismerhetetlenségig torzult testen kívül ne maradjon belőlük más, de nem lehet, akárhogyan is nekik esnék, valamiért kényszeresen érzem úgy hogy tartanom kell magam a parancshoz, bár elég erős a késztetés ahhoz, hogy néha fenyegető lépéseket tegyek a civilek irányába, kissé megemelve a fegyvert, de valami végül mindig mintha visszarántana, pedig nagyon közel vagyok ahhoz, hogy meg is húzzam a ravaszt. A liftben szinte mozdulatlanul állok, görnyedten és fókusz nélkül bámulok magam elé. Ha lenne lift zene valószínűleg már a falat verném és ezt követően pillanatok kérdése lenne hogy tüzet nyissak a rádióra, de mivel csak a csend vesz körül, kivéve hogy Goblin utasításokat osztogat a kommunikátorán keresztül, amit egyenlőre eltűrök. Idő kérdése hogy ő is az ebédemként végezze, ahogyan annyian tették már előtte, de most még elviselem. Mikor végre megérkezünk konkrétan az elsők között lépek ki a liftből, nem elsőként, de az elsők között és szinte azonnal a derékig érő korlátokhoz veszem az irányt, első dolgomként pedig amíg újabb utasítások hangzanak el, melyek látszólag nem jutnak el a tudatomig, addig én bőven kihajolva tekintek le az épületről, bőszen lecsorgatva a nyálam a lenti térre, vagy legalább is az épület falára. Amint viszont vége a szentbeszédnek, mivel magamhoz vettem egy ilyen szerkezetet, nekikezdek a felszereléséhez a korlátra, majd pedig amint megvagyok vele és egy kis rángatás képében, nem letépős rángatás csak megcincálás képében biztosra veszem, hogy tart-e, majd pedig a megadott pontokba a velem szemben és egy emelettel lentebb lévő biztos pontra célzok s adok le egy lövést a kábelvetővel, amennyiben biztosra veszem hogy el tudom találni, amit biztosra veszek, ha mégsem akkor a mondottak szerint lövöm ki az üveget és utána cselekszem, mindezt a már tőlem megszokott tekintettel, amivel nyomon tudom követni a legtöbb dolgot. Következőként már rá is csatolom a felszerelésem a kábelre és átvetem magam a korláton, noha megkapaszkodván abban, a kezemben pedig az uzit tartom, amint pedig a parancs elhangzik lövök rá az üvegre, már ha nem lőttem még ki eddig, ha pedig ki is törik akkor ellököm magam a korláttól és élvezem az utat, erősen kapaszkodva a korábban emlegetett fegyverembe, hogy ha bármi adódna út közben ami fenyegetést jelent akkor tüzet nyithassak rá. Goblin két sort mondott ugyan, de hoztam magammal egyet, nem fogom fölöslegesen cipelni és nem fogok sorban állni hogy kimaradjak egy kezdeti mészárlási lehetőségből és nem érzem úgy hogy parancs megtagadás lenne, inkább mondanám gyorsításnak, kockázat maximum annyi van benne mint a többiben.

// Bocsi de nem szeretném azt a cuccost tovább cipelni a karakterrel. //

Minden az előre megtervezett időlimitek szerint zajlik. Az átjutás nem vesz igénybe több időt, mint két perc, ami pont optimális. Enyhén elmosolyodom, a kölyök jól végzi a dolgát, ennyi robbanás között megnő az esélye, hogy a védelem később találja csak meg a megfelelő pontokat. Megérkezve a tárgyalóba, azonnal felmérem a terepet és jól védheti pontokat keresek, ahonnan könnyen tüzet tudok nyitni az ajtóra, ha azon át támadás érkezne, én mégis fedezékben maradhatok. Erre nincs szükség, de ha találok ilyen pontot, azt megjegyzem. A csúszófelszerelésre már nincs szükség, máshogy fogunk távozni, ezért leszerelem magamról. A kommunikátoron csatornát nyitok a kölyökkel, mielőtt a többi ügynöknek osztanám ki a parancsokat.
- Remek munka. A tetőn kell lenniük átjátszóknak, kapcsolószekrényeknek vagy antennáknak. Ha van, pusztítsa el azokat. Utána a tető jó leszállópálya lehet, kell valaki felülről is.
Ezután váltom a frekvenciát a közös sávra. Miközben beszélek körülnézek a teremben, vizsgálom az álmennyezetet illetve a sarkokat biztonsági kamerák vagy más biztonsági rendszerek után kutatva. Ugyanezt teszem a folyosón is, ezen kívül olyan pontot keresek a tárgyalóban ahonnan lehet a belső hálózatra is csatlakozni. Jelzem, hogy aktiválom a jelzavaróm és váltunk ténylegesen verbális kommunikációra. Nem akarom, hogy a Kéz előre tudja a tervünket, ha lehallgatják a vonalat vagy fejlettebb a rendszerük mint gondoltam.
- Biztosítsák az ajtót, két őrt akarok közvetlenül mellette látni, még ketten fedezzék őket, különböző pontokról, az ablakokat is figyeljék. A kamerákat lőjék ki, vagy kapcsolják le. A két specialista keressen a belső hálózathoz portot, hogy megszerezhessük az információkat. Ez jól védhető hely, de a védelem rövid időn belül itt lesz, fel kell készülnünk és lehetőleg minél előbb megtudni a célszemély tartózkodási helyét. Egy ügynök nézzen az álmennyezet fölé, jelezze ha bármit talál, onnan a folyosót is szemmel tarthatja, Bérmajom úgy gondolom erre ön a legalkalmasabb, hacsak nem akar más feladatot ellátni. Ha nincs alkalmas pont az eléréshez, akkor haladunk tovább. Smiley és még egy ügynök gyors reagálású védelemként mehet az ajtóhoz. Jobb ha mi lövünk előbb, bármilyen ellenséges erőre azonnal tüzet nyithatnak. Minden érthető?
Megvárom, amíg ismét választ kapok, vagy legalább mindenki követi a parancsot. Most kénytelen vagyok én is egy jól védhető pontot keresni és az esetleges kisebb lépések kontrollálása közben megvárni az eredményt. Felkészülök egy esetleges breach típusú támadásra az ajtó felől, ezért egy gránátot előre az egyik kezembe veszem, amíg a másikkal a fegyverem tartom, ha szükséges éppen. Ha a tárgyaló nem alkalmas az adatfelvételhez, akkor viszont előre megyek a folyosóra. Egyelőre a biztonsági kamerák és más lehetséges védelmi rendszerek elhelyezkedését próbálom vizsgálni. Ezután a liftek, és lépcsőházak felé veszem az irányt, a lehető legnagyobb körültekintéssel, minden saroknál szakszerű módon, a megfelelő fedezettel és módszerrel tovább hatolva. A zavaró egységet természetesen deaktiválom a parancsok kiosztása után. Biztosra kell mennem, de nem vagyok paranoiás, más téren erős a Kéz.

//Bocsánat mindenkitől a 2 kör kimaradás miatt, most már itt vagyok, lehet velem számolni.//

Nem nagyon volt hova mennem ebben a világban, pláne nem úgy, hogy a legutóbbi akció után a SHIELD valószínűleg ismeri az arcomat, így hát a Hydránál maradtam. Ők elszállásoltak, a pénzből, amit a chip ellopásáért kaptam pedig bőven tudtam biztosítani olyan körülményeket magamnak, ami az átlagos ügynököknek nem adatnak meg. Továbbra sem vagyok tagja a Hydra kötelékének, ezt nem vállaltam, de az együttműködés meglehetősen jövedelmezőnek bizonyult, így külsős ügynökként a rendelkezésükre állok. Ez persze jár bizonyos hátrányokkal, de ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a Hydra terveiről és tevékenységéről nem informálnak, ami nem is hiányzik. Ennek ellenére maga Strucker báró, a Hydra egyik vezetője adja a következő feladatomat. A csapat nagyjából ugyanaz, mint akikkel a múltkor is dolgoztunk, a vezető továbbra is Goblin, és itt van Smiely is. A társaság egy meglehetősen furcsa taggal egészült ki, egy Jester névre hallgat alakkal, aki külsejét tekintve egy kisfiúnak tűnik. Azonban tudom, hogy a gyermeki testben egy démon bújik meg, aki valaha bérgyilkos volt, most pedig a Hydra ügynöke. Ezek tudatában nézve, a kisfiú meglehetősen ijesztő jelenség lenne még az arcfestés nélkül is. De ha hasznos tagja lesz a csapatnak, nincs okom panaszra. Goblin hat ügynököt is kapott rajtunk kívül.
A feladat ezúttal nem lopás, hanem egy ügynök megszöktetése a Kéz központjából. Ezt a nevet már a saját világomban is hallottam és tudom róluk, hogy rendkívül képzett ninja bérgyilkosok. Nem lesz egyszerű feladat. A küldetéshez csak a szokásos felszerelésemet viszem, a négy szénszálas, 9 miliméteres pisztolyt illetve az öltönyt, ami ezúttal már valamilyen szintű védelmet is biztosít, de csak annyit, amennyi anélkül elérhető, hogy a mozgásban akadályozna.
Teleporttal érkezünk Osakába, a célépület közelébe. Ezúttal nincs annyi információnk, mint a reptérnél, sőt, gyakorlatilag semmi. Az viszont biztos, hogy jóval több ellenfelünk lesz. Goblin ki is adja a parancsot az indulásra, egyedül Jester marad le, rá máshol lesz szükség. A terv az, hogy egy kisebb irodaház tetejéről próbálunk meg bejutni. Meglehetősen feltűnően masírozunk be az épületbe, de ez nem nehezíti a haladásunkat. A bent levő civilek mind azonnal megadják magukat, még a biztonsági őrök is leteszik a fegyvert. Gond nélkül felérünk a tetőre, ahol elkezdődhet a következő fázis. Szótlanul várom meg, amíg minden készenáll az átjutáshoz. Ez a szakasz még nem rólam szól, így a háttérben maradok, nem akadályozok senkit. Amikor Jester megkezdi az elterelést, Goblin pedig kiadja a parancsot, azonnal átsiklok a Kéz épületébe a többiekkel együtt. Egy teljesen üres tárgyalóba érkezünk, semmi jele mozgásnak, még egy riasztó sem hallatszik. Ez igencsak zavar, hiszen tudjuk, hogy az ellenség itt van. Goblin rögtön el is kezdi a feladatok kiosztását. Szimpatikus, hogy velem, mint nem alá tartozóval másként beszél, de nincs rá szükség. Bólintással jelzem, hogy értettem az utasítást, majd így szólok:
- Hagyja az udvariaskodást! Most maga a főnök!
Ezzel fel is ugrom az álmennyezet fölé, és óvatosan körülnézek.

~Joseph Soltzbauer~

Mután megérkezik, a főnök automatikusan dicséri a csapatmunkánk, amiben nem volt semmi extra, csupán követtük a kiadott parancsokat, mintha csak egy forgatókönyv alapú előadás részesei lennénk. Persze, hibátlanul végeztük a dolgunkat, de azért valljuk be, egyrészt nem adódott eddig semmi nehézség, másrészt a hidra embereitől ez azért elvárható. Ahogy Hershell leszereli magáról a felesleges felszerelést, én is így teszek, ha úgy látom, hogy biztonságos leemelnem az ujjam a ravaszról. Ez után – miután a fura kölyökkel beszélt a kommunikátoron – végre nekünk is parancsokat oszt. Már kezdett viszketni a tenyerem, az elmondhatatlan gyilkolási vágy még mindig elönti a testem, majdnem szétszakítja azt. Félek, hogy már nem sokáig bírom irányítani, lassan kirobban belőlem, és akkor nem lesz ami megállít. Épp ezért azonnal az ajtóhoz indulok, amikor Goblin ezt önkéntes alapú parancsba adja. Az élvonalban akarok lenni, a lehető legközelebb a vérhez és a halálhoz, és ezért akár még ölni is hajlandó lennék. Milyen ironikus… ölnék, hogy ölhessek. Ha megtámadnak minket, és berobban az ajtó, azonnal tüzelek, esetleg magát az ellenséget használom fedezékül, ha sikerül elkapnom ellenséges ügynököt. Akár sikerül, akár nem, megpróbálok minél hátrébb kerülni ez esetben az ajtótól, egy fedezéket célozva meg irányzékul. Ha más opció nincs, akár egy társamtól is hajlandó vagyok elorozni a nála lévő pajzsot – elvileg hoztunk kettőt – és azt használni fedezékül. Persze ennek humánusabb módja egyszerűen a társ mögé állni – a helyzettől függően, amelyik könnyebb, azt választom.
Ha ilyesmi nem történik, és haladhatunk tovább, akkor hajlandó vagyok a már említett pajzsos embereket magam elé engedni, azonban szorosan mögöttük, az eszköz takarásában követem őket, fegyveremet a vállamnak támasztva, és folyamat készenlétben. Bármilyen mozgás esetén tüzet nyitok, lehet az férfi, nő, gyerek, de még egy ártalmatlan kutya is. Van nálunk bőven lőszer, és a robbanásnak hála feleslegesnek érzem titkolni, hogy itt vagyunk – ráadásul parancsot is kaptunk. Vagyis, engedélyt.

~Joseph Soltzbauer~

Végre elindultunk a folyosón, természetesen alakzatban haladva. Remélhetőleg a pajzsos emberek mennek elől, és valahol a közelükben helyezkedek el én is. Próbálok a haladás közben folyamatosan takarásban maradni, hogy a pajzs az én testem nagy részét is védje, de közben azért úgy helyezkedem, hogy kényelmesen tudjak tüzelni, ha ellenséggel találkoznánk. A lépcsőház felé indultunk, és elég eseménymentesen zajlott odáig az utunk, nekem pedig már remegett az ujjam a ravaszon. Bár ateista voltam, azon kaptam magam, hogy néma fohászt mondok gondolataimban, hogy küldjön valaki egy embert, akit lelőhetek, különben magát a csapatot kezdem el egyesével lelőni. Ekkor hallottunk lépéseket, nem csak felettünk, de alattunk is, tehát bármerre kívánunk továbbmenni, mindenáron harcolnunk kell. Tökéletes. Félelmetesen ismerős kattanásokat is hallattunk, amik félreérthetetlenül jelezték, hogy jópár fegyver kibiztosítása történt meg. Nem annyira tökéletes. Ezek után egy gránát is megjelent, hogy beköszönhessen nekünk. Kifejezetten tökéletlen.
Reflexből fordultam meg a tengelyem körül, és próbáltam megragadni a mögöttem álló katonát. Ha sikerül kihasználnom a forgási energiámat és a meglepetés erejét, akkor rádobhatom a gránátra, mielőtt az felrobbanna, hogy valamelyest tompítsa a hatását, illetve ha vakítót dobtak, akkor a látásunk ideiglenes elveszítését kerülhetnénk el az önfeláldozó névtelen katonával. Ha nem sikerül teljesen meglepnem és úgy érzem, hogy nem landolna magán a gránáton, akkor csak pajzsként használom a testét, és magam elé rántom. Ha pedig a saját társaim támadnának meg ezen lépésemre, akkor viszonzom a tüzet - azért nem megyek bábuként a pokolra - de remélem, hogy erre nem kerül sor.

A kamerákat parancs szerint hatástalanítják, de addigra már nyomon tudják követni a mozgásunkat, de nem az volt a cél, hogy ne tudják melyik teremben vagyunk, hanem, hogy a termen belüli lehelyezkedésünk ne legyen egyértelmű. A felállított védelmi vonalra nincs szükség. Ahogy a specialisták átvizsgálják a hálózatot megállapítják, hogy innen nincs hozzáférésük.
~ Várható volt, logikus. Egy zárt belső hálózaton vannak az ilyen fontos adatok. A Kéz rendelkezik a megfelelő erőforrással és tapasztalattal, nem lesz könnyű átjutni rajtuk. Tehát közvetlen kapcsolat kell egy vezérlőből vagy egy központi terminálról, ennek a megtalálása a következő feladat. Ideje tovább indulni.
Utasításaim szerint haladunk végig a folyosón, felvéve a megfelelő pozíciót. Számítok a védelem érkezésére, de egyelőre nem tűnik fel egy ellenséges fegyveres sem, ez a riasztó hiányával együtt feltűnő, de nem bizonytalanodok el. Egyértelműen számítottak ránk, ez már az elején világos volt.
- Bérmajom maradjon fent, szükségünk van a fedezetre. Smiley haladjon közvetlenül mellettem, az első sorokban a helye. Kölyök van valamilyen eredmény?
Ha tehetem még megvárom a válaszokat, valamivel lassabban haladva. Szabályos módon behatolunk a  lépcsőházba, itt már egyértelműen hallani a két irányból érkező ellenséges erőket. Kiosztanám az újabb utasításokat, amikor egy gránát érkezik a felsőbb szintek irányából. Van, aki érthető módon gyorsabban reagál nálam a reakcióidő eltolódás miatt, de én is azonnal mozdulok. Először hátrébb hőkölök, majd a két pajzzsal rendelkező ügynököt próbálom megragadni és közvetlen utasítással védvonalnak előre küldeni.
- Pajzsok előre, védvonal. Mindenki vissza!
Terv szerint a két ügynöknek meg kell támasztania magát biztos féltrédre ereszkedett, vállal a megfelelő méretű pajzsot támasztó helyzetben, így mögéjük több ügynök is kellő védelembe vonulhat, köztük én is. Igyekszem megtartani őket. Tudom, hogy lesz aki fedezékbe tud húzódni, vagy kijutni a lépcsőházból még időben, így nem kell mindenkinek a pajzs mögé kerülnie, csak a legelsőknek. Bármelyik pillanatban robbanhat a gránát, ami zárt térben súlyosabb sérüléseket és következményeket okoz, valószínűleg így is lesznek súlyos vagy halálos sérültek, de remélhetőleg a pajzsok a repeszektől megvédenek, ha a légnyomástól és a hőhatástól nem is. Esetleges nem parancs szerintit cselekvéssel most nem tudok számolni. Ha van elég időm a detonáció előtt, akkor a már korábban előkészített saját gránátom egy mozdulattal kibiztosítva lehajítom, az alsó szint felé. Figyelve arra, hogy ne túl nagy íven érkezzen, és ha a másik gránát felrobban, elkerülhető legyen a kettős detonáció.