Botanika és a kert

3 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Vas. 27 Május 2012, 12:12

Kint ülök a kertben. Este van már, alkonyodik. Jólesik végre hidegebb levegőt szívnom, valahogy másképp érzem tőle magam. Jobban.
Három napja érkeztem meg a Kúriába. Még nem egészen fogtam fel mindazt, ami történt velem. Bár már a tanulásba becsatlakoztam. Nem voltam még olyan sok mindenen, de az órarendem elég ígéretesek tűnik. Most is tanulok. Holnap szerda lesz, az első világtörténelmemmel. Igyekszem átismételni az eddigi ismereteimet. Nem szeretnék butának tűnni a többiek szemében. Persze ez itt a kezemben nem valami tankönyv. Nem. Dehogyis! Így is az egész életem hivatalosan arról szól, hogy tankönyveket bújok, és magolok. Nem, ez itt most egy történelmi regény. Nem mintha ezzel olyan nagyon sokat tanulhatnék, de legalább ezt élvezem olvasni. Szórakozás közben tanulok.
A fű kezd már nedvesedni, mégsem zavartatom magam. A nadrág, ami rajtam van, sok mindent kibírt már, nem kell a zöld fűfoltok miatt aggódnom. Hátam egy fának támasztom, és igyekszem tartani magam, mert így most kényelmesen vagyok. Korábban nem volt ilyen kényelmes, nehezen találtam meg a jó pozíciót.
Miközben végigfuttatom tekintetem a betűkön, kibontott hajamat piszkálom, vagy a pulcsim madzagját. Viszont most épp egy csatajelenetet olvasok, ami nem köt le annyira, ezért könnyedén ki lehet billenteni az olvasásból.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Vas. 27 Május 2012, 12:29

Muszáj volt kijönnöm kicsit levegőzni, mind úgy tesz mintha nem azért nézne rám mert feka vagyok.
- Cöhh, még magukat sem verik át... - Kiköpök a fűre, mikor kiérek és érzem a párát a levegőben úgy döntök, hogy kicsit jobban összehúzom magamon a ruhát.
Felkapom a kapucnit, zsebre vágom a kezeimet és folytatom az utam a kertben, nem tudom mit keresek. Talán csak egy kis magányt, lehet egy kis könnyed zenehallgatás hiányzik. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyi emberrel lakjak egy helyen, főleg, hogy mindenki valami fura képességgel rendelkezik. Totális a káosz, de mégis úgy érzem jobb lesz mint otthon. Egy mosolyt engedek meg magamnak a magányban, de aztán észre veszem, hogy a magány helyett mit is találtam.
- Hello Iris! - Nem tudtam eldönteni, hogy észre vett-e már, szóval inkább köszönök neki az a biztos. Nem adok neki okot, hogy koszos fekának nézzen, még ha erre is gondol, mikor felnéz rám. Látni fogom az arcán a meglepődést, talán félelmet vagy megvetést is. Ki tudja...
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Vas. 27 Május 2012, 12:44

A csata hirtelen megszakad, amikor valaki rám köszön. Meglepetten felpillantok a hang gazdájára, aztán megkönnyebbülten elmosolyodok. Egy ismerős arc.
- Szia, Alex! Mi szél fújt erre? - kérdezem barátságosan, majd a könyvjelzőt a helyére téve becsukom a könyvet. A vastag gerinc hangos csattanást hallat, ahogy a sok lap egymáshoz ér. A könyvet magamhoz szorítva megpaskolom magam mellett a hűvös földet.
- Gyere, ülj le mellém! Fáradtnak látszol. Valami baj van?
Igyekszem tudtára adni a srácnak, hogy jó ember vagyok. Itt tiszta lappal kezdhet mindenki. Lehetőségem van kicsit megváltozni. Barátokra van szükségem, és az nem megy úgy, ha senkit se fogadok a bizalmamba. És persze a bizalomnak kölcsönösnek kell lennie. Ezért hát az új stratégiám a következő: bárki fordulhat hozzám a problémáival, cserébe igyekszek józan tanácsokat adni, vagy ha kell, akár lelki támogatást. Eddig nem igazán volt alkalmam beszélni senkivel, illetve... még nem akartam. Túl sok volt a látnivaló. Még csak felfedező vagyok. De Alex is az, hiszen együtt érkeztünk. Egy cipőben járunk.
- Na, mit szólsz a helyhez? Jó hűvös van, mi? - mosolygok rá vidáman, majd a fülem mögé tűröm egy ében tincsemet, ami belelógott a szemembe.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Vas. 27 Május 2012, 13:16

Automatikusan visszamosolygok a kedves hangulatra, főleg, hogy Iristől kapom. Tőle még meglepőbb mintha a kis hippivel futottam volna össze.
- A szélnek ehhez semmi köze... - Válaszolom magamat is meglepő kedéllyel, főleg, hogy így magamban a szeles lányt emlegettem.
- Legalábbis azt hiszem. - Jelentőségteljesen, a szemüvegem az orrom végére tolva nézek körbe az udvaron, hátha valahol itt van. Majd úgy döntök elfogadom a meghívást, de előtte kihúzok a zsebemből egy kisebb fajta pokrócot, szépen leterítem, hogy szimmetrikusan álljon Iris lábaival, szinte pontosan kezelve a dőlés szöget is ha nem egyenesen ül hozzám képest a lány, majd szépen leülök. Elkényelmesedek hátra dőlve a fának.
- Meg lehet szokni. - Válaszolok végül, majd ismét körbe nézek, megigazítom a felgyűrődött ujját a pulcsimnak és csak azután folytatom.
- Nem láttad a fekafób bűvészünket? - Kérdem sóhajtva, majd a lányra nézek bedöntve a fejem a fán.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Vas. 27 Május 2012, 13:29

Magamat is meglepem nagy kedvességemmel, és barátkozásommal. Adok magamnak egy piros pontot, mert jól követem az előre megbeszélt stratégiát. Elképedve nézem, ahogy Alex milliméteres pontossággal igazítja a lábamhoz a kis pokróckáját. Precíz egy gyerek, nem is tagadhatja. Meg sem merek mozdulni, nehogy elrontsam a munkáját.
- Tony-ra gondolsz? Fogalmam sincs merre lehet, az órák óta itt vagyok, alig járt erre valaki. Élveztem a magányt - mondom, de aztán gyorsan hozzáteszem: - Persze nem zavarsz, nehogy azt hidd!
És itt megakad a tudományom. Nem tudom, miről beszélhetnénk, vagy hogy mit mondhatnék neki. Kérdezni meg nem nagyon merem, félek, hogy valahogy megbántom. Nem ismerem annyira, nem tudom, mire hogy reagál. Ő viszont már tudja rólam, hogy nem mindig vagyok ennyire nyílt. A repülőn nem voltam ilyen beszédes. Melody jégkirálynőnek nevezi azt az arcomat, amit először mutattam Alexnek.
Hirtelen elszomorodom, amikor a volt legjobb barátnőmről kezdek el merengeni. Nem lett volna szabad rá gondolnom. Hiányzik, de... nem tudom, hogy valaha találkozunk-e még, és ha igen, akkor hogyan fog fogadni.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Vas. 27 Május 2012, 17:57

Már három napja itt vagyok, de még mindig nem fedeztem fel egészen az iskolát. Ez a hely sokkal nagyobb, és sokkal királyabb, mint gondoltam. El se hiszem, hogy mutáns suliba járok. Már rengeteg mutánssal találkoztam érkezésem óta, és nem tudom megunni az újabb és újabb képességeket, amiket megismerek. A kertet még nem volt alkalmam megnézni, úgyhogy arra veszem az irányt. Ahogy kilépek, meg is látok két ismerős alakot egymás mellett ülve egy fa tövében. Iris és Alex a repülőről. Határozott léptekkel megindulok feléjük. Nem gyenge oldalam az ismerkedés, de azért mindig jó nem teljesen idegen arcokat látni. A lány nem volt túl barátságos az idefelé úton, de talán mostanra már kicsit felengedett, majd meglátjuk. Amikor odaérek hozzájuk vidáman köszönök neki.
- Szia Iris! Szevasz Csoki! - Kajánul vigyorgok Alexre. Nem akarom megbántani, de a bőrszínére kicsit túl érzékeny a srác, és nem bírom megállni, hogy ne hecceljem. Remélem nem veszi túl komolyan a dolgot. Egyébként semmi bajom a feketékkel, tényleg. Talán nem annyira mint ő, de én is tudom, hogy milyen kisebbségnek lenni. Én is voltam általánosban "az örmény srác", akinek beszólogattak az erőszakoskodók, amikor épp nem volt jobb célpont. Egy kicsit bűntudatom is van a dolog miatt, mert végül is nem tudom, hogy mi a háttere az érzékenységének, de azzal magyarázom magamnak, hogy nevelem egy kicsit. És ebben van is igazság, mert meg kell tanulnia kezelni a dolgot.
- Milyen napotok volt? - kérdezem, és letelepedem melléjük a fűbe.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Vas. 27 Május 2012, 20:01

- Megszánod szegény kis bokszost a társaságoddal, mondhatom kedves tőled - Kontrázok egyből Iris megjegyzésére, megjátszott komolysággal, még csóválom is hozzá a fejemet. Nem akarom őt megsérteni, őt nem feltétlen. De úgy tűnik már attól zavarba jött, hogy ilyen félre érthetőt mondott. Hirtelen nem si tudom mit kéne még mondanom, de megoldódik a helyzet, megjelenik Tony.
- Az emlegetett... - Emelem fel a hangom gúnyosan, mikor rám köszön. Felhúzott szemöldökkel várom, hogy folytatja és kénytelen vagyok szünetet nem hagyva szintén kicsit karakánul rávágni.
- Megjelensz és még kérdezed? Egyre jobb... - Szintén gúnyosan, de attól nem félek, hogy ő megsértődik miatta, nyújtom is a kezem köszönésre. De ha megpróbálkozik egy 'brofist'tel kénytelen leszek a csuklójánál megrázni a kezét, de az sem zavar. Azt a köszönést akkor sem használom.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Vas. 27 Május 2012, 20:40

Úgy látszik, megtalálnak a srácok. Előbb Alex, most meg Tony. Valaki biztosan vigyorogva kinyújtaná a nyelvét Alexre a megjegyzése miatt, én azonban semmit sem reagálok. Inkább figyelem, ahogy a két fiú szócsatát vívnak. Tony letelepszik közénk, és immár hárman vagyunk.
- Már csak Delyth hiányzik - mondom inkább magamnak, mint nekik. - Mellesleg jó estét, Tony! Köszönöm, megvagyok. Érdekes volt ma a szakkör, nem? Kíváncsi vagyok, mi mindent fogunk még megismerni. Ott is, meg úgy általánosságban.
Látszik rajtam, hogy kicsit nehezen beszélek, de ugyanakkor az igyekezetem is észrevehető. Tényleg megpróbálom jóvátenni, hogy a repülőn nem voltam valami barátságos. De elég nehéz témát találnom. Illetve... van egy téma, amit mindenkit foglalkoztat.
- Hé, srácok... a repülőn nem beszéltünk erről, és itt sem tudtunk nyugodtan beszélni... Szóval esetleg megkérdezhetem, hogy mire is vagytok képesek? - Eléggé félénk vagyok, csendesen beszélek. De azért az kihallatszik a hangomból, hogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok - és hogy erről a dologról, a képességemről még én is tudnék áradozni.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Hétf. 28 Május 2012, 00:29

Igazság szerint egy hófehérke-típusú kontrára számítottam Alextől, de ez is elmegy. Amikor kezet nyújt hatalmas kísértést érzek, hogy elsüssek egy nagyon magától értetődő ökölpacsis poént, de legyőzöm magam, és megszorítom a kezét. Csak egy gonosz szemvillanás jelzi, hogy észrevettem a magas labdát. Viszont amikor Iris megszólal, inkább rá fordítom a figyelmemet. Látszik, hogy nem egy társasági típus, kicsit küzd a szavakkal, de ez igazából jól áll neki. Felderül az arcom, amikor a képességekre terelődik a szó. A bűvészkedés talán nem a legegyedibb csajozási módszer, de ha jól csinálja az ember, elég hatékony.
- Jól figyeljetek, mert csalok. - mondom széles mosollyal és előveszek a zsebemből egy pakli kártyát (sosem indulok el otthonról nélküle). Megmutatom nekik, hogy nem minden lap egyforma, majd megkeverem, és megkérem Irist, hogy húzzon egyet. Kőr ász. (Ha közben Alex beszólna valamit, csöndre intem.) A pakli közepére rakom a kártyát majd megkeverem és Alexnek adom, hogy emeljen. Ezek után megmutatom a felső lapot, ami a kőr ász. Újra keverek egy párszor, és mindig ugyanaz a lap kerül felülre. Végül megfordítom, és a tenyeremben szétterítem a paklit, aminek minden lapja kőr ász. Aztán amikor nem számítanak rá, a kezemben meggyújtom a lapokat. Egy pillanatig kísért az alkalom, amikor amikor legutóbb ilyet csináltam, de most már sokkal óvatosabb vagyok. A kártyák gyönyörűen hamvadnak el, még az égő műanyag szagát is lehet érezni. Egy pár másodpercig hagyom, hagy csodálják, aztán megszüntetem az illúziót. A pakli teljesen épen, különböző lapokkal fekszik a kezemben. Zsebre rakom, és (amennyire lehet ülve) színpadias mozdulattal meghajolok.
- A rózsákat az öltözőmbe kérem.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Hétf. 28 Május 2012, 14:53

Még jó, hogy a repülőn nem produkáltam magam, még rosszul sül el és belepréselődünk a nagy alma aszfaltjába valahol. De valamiért most is kicsit meglepődtem a kérdésen. Nem áll meg a szívem, de Tonyhoz képest. Ő máris villantja a fehér humorral ezelőtt is. Még a kezdésnél szólok be, hogy ne zökkentsem ki a mi kis Merlinünket.
- Csak nem fehér politikusnak készülsz? - Szúrom be még cinikusan, majd enyhén unott arckifejezéssel figyelem a produkciót. Nem akarom adni alá a lovat, soha nem nyűgöztek le az ilyesmik, jó azért az öngyulladásán a lapoknak meglepődök. Kicsit el is takarom a szemem miközben az orromat is befogom, a műanyag égése nem hagy kellemes illatokat. Nem kell megvárnom míg beeszi magát a fejembe, hogy tudjam. A végén enyhe tapssal örvendeztetem meg Tonyt, de az arckifejezés marad. A következő pillanatban viszont ha minden igaz felcsörren a telefonja sms hangja.
" Közben én kipörgettem a "Rally"-t Ifjú Merlin" írja az üzenet, mire felnéz az arcomon is elégedett vigyor ül. Ha bezárja az üzenetet ott lesz a játék is, kerek ötvenezer ponttal, nem többel, nem kevesebbel.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Hétf. 28 Május 2012, 15:11

Ámulva követem Tony utasításait. Kör ász. Aztán megint. Megint. Tudom, hogy valami trükk van a dologban, de egyszerűen nem bírok rájönni. Mikor vége a mutatványnak, nem tapsolok, helyette megajándékozom inkább egy mosollyal - ilyet még nem kapott tőlem. Aztán sms-e érkezik. Mellettem Alex elégedett vigyorral figyeli az eseményeket. Le sem tagadhatja, hogy köze van a dologhoz.
- Szóval egy illuzionistával, meg egy technopatával sikerült összefutnom. Bárcsak az én képességem is ilyen izgalmas lenne!
Nem akarom kifejteni nekik, mennyire béna vagyok, hogy a képességemet nem tudom irányítani. Meg hát jó nagy galibába keveredtem miatta. Inkább megpróbálom visszaterelni Tony-ra a szót, úgy látom, szeret a középpontban lenni.
- Rózsát nem tudok szolgáltatni. Tessék, vedd el ezt! - mondom, és kitépek egy nagyobbacska fűcsomót a földből. Nyitott markomat felé nyújtom. Remélem, hogyha hozzám ér, hogy átvegye a "jutalmát", nem fogja megcsapni az áram. Bár legalább akkor tudni fogják mindketten, hogy mire is vagyok képes.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Hétf. 28 Május 2012, 15:56

Alex unott arccal tapsol, de őt ismerve már ez is hatalmas elismerés. Iris csak mosolyog, de ilyet sem láttam még tőle. Visszamosolygok rá. Aztán megszólal a telefonom. Előveszem, és egy ismeretlen számról jött SMS-t látok. Amikor elolvasom, már gyanús, hogy Alex keze van a dologban, és az arcán ülő elégedett vigyor is ezt igazolja. Bezárom az SMS-t, és valóban ott a játék kijátszva, 50000 ponttal. Bezzeg én 38000 fölé sose tudtam jutni. Elismerően bólintok. Nem rossz. Aztán mindketten Iris felé fordulunk. Látszik, hogy kicsit zavarban van. Fura, mivel ő vetette fel a témát. Kitép egy fűcsomót, és nekem nyújtja. Kicsit óvatosan veszem el tőle, mivel arra számítok, hogy meg fog lepni valamivel. Amikor hozzáérek a kezéhez, enyhe csípést érzek, mintha gyenge áram csapott volna meg. Elrántom a kezem, és elmosolyodom.
- Ügyes! - Mondom neki elismerően. - Én viszont tudok rózsát szolgáltatni. Én is kitépek egy fűszálat, és rózsaszállá változtatom. Amikor átveszi, egy pillanatig nem engedem el. Amikor kikerül a kezemből rögtön újra fűszál lesz.
- Sajnos vannak korlátaim. - mondom bocsánatkérően. - Egyébként milyen erősen tudsz rázni?


_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Szer. 30 Május 2012, 14:02

Ki hitte volna? A kis sápadtak egymásba is zuhannak két perc alatt. Hamar kezdem harmadik keréknek érezni magam itt. De most úgy nem kelek fel ha nem muszáj.
- Nagyon romcsi... - Szúrom be a figyelmeztető megjegyzést, hogy társaságban vagyunk. Ráérnek még megmutatni egymásnak a szobáikat meg közös órákra együtt készülni. De azért drukkolok nekik.
- Amúgy vannak közös óráink, skacok? - Kérdezem érdeklődően, őszintén a saját órarendemmel sem vagyok annyira képben, de mielőtt megjelenik a bor, meg a szalvéta a sajtburgerrel gondoltam felvetek valami más témát. Bár innen se nehéz visszakanyarodni egy lihegős egyeztetéshez kettejük között. Minden esetre én a farkzsebemből megpróbálom előkotorni az enyémet, mert azt se tudom, hogy mi lesz holnap reggel.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Szer. 30 Május 2012, 14:15

Tony hitetetlen jó arc! Tényleg megpróbál a kedvemben járni! Még azok után is, hogy véletlenül megráztam, amiért még bocsánatot se kértem. Ám a rózsa kiesik a kezéből, és csak egy fűszál marad helyette. A fűszálról rá emelem a tekintetem, hogy pótoljam elmaradásomat.
- Kérlek, ne haragudj! Nem tudom irányítani! - Egy árny suhan át az arcomon, mert ismét eszembe jut Melody. Ahogy ott fekszik a földön... eszméletlen. Nem válaszolok az erőm hatásosságára irányuló kérdésre.
A rossz, fájdalmas emlék hatására el is múlik a társalgási kedvem, nem akarom, hogy túl közel kerüljenek hozzám, hogy aztán valamiért őket is elveszítsem.
- Nagyon vicces - mondom epésen Alex megjegyzésére. De aztán inkább kinyitom a könyvem, hogy megtekinthessem a könyvjelzőmre rávésett órarendemet. Hosszas tanulmányozás után megszólalok:
- Gondolom minden kötelező óránk közös. Holnap lesz még "a harc művészete harccal és anélkül"-öm, meg vívószakköröm.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Szer. 30 Május 2012, 15:09

Alex megjegyzését hallva leesik, hogy ő is ott van. Lehet, hogy kicsit túlzásba estem, de Iris láthatóan értékelte a gesztust. Rá kell jönnöm, hogy hiba volt a képességéről kérdezni. Ilyen képességgel el tudom képzelni, mennyire nehéz lehetett neki. Sokkal nagyobb szüksége van erre az iskolára, mint Alexnek vagy nekem. Azért nem hagyom, hogy az önmarcangolásba süllyedjen. Bátorító mosollyal mondom:
- Hidd el, csak gyakorlás kérdése. Egy hónapja, amikor a tüzes trükkel próbálkoztam, kirúgtak a sulimból, mert azt hitték, hogy felgyújtottam a fél folyosót. Azért vagyunk itt, hogy megtanuljunk bánni a képességeinkkel, semmi szégyen nincs abban, ha nem megy elsőre. Pláne, egy olyan képességnél mint a tiéd, amit nem igazán lehet otthon gyakorolni.
Az órákra terelődik a szó.
Én a vívásból kimaradok. -mondom. - Nagyon szívesen fölvettem volna, de sajnos üti a kreatív önmegvalósítás, azt meg nem akarom kihagyni. Harc/nemharc-ra viszont én is megyek. Meg filozófiám is lesz. Remélem jól tanítják, mert különben halálra fogom unni magam, pedig alapvetően érdekes téma lenne.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Szer. 30 Május 2012, 15:26

Úgy tűnik kicsit magára veszi a megszólalásom Irsi. Nincs abban semmi rossz, csak gondoltam jelzem, hogy később is csinálhatnák vagy ilyesmi. Hirtelen azt is hiszem a gesztusára, hogy most elvonul és olvasni kezd. Nem lenne olyan meglepő tőle, de ez vagy azt jelentené megsértettem vagy, hogy eddig is kereste az okot, hogy leléphessen.
Tony magyarázkodását nem értem először és csak akkor jövök rá a saját hülyeségemre. illetve, lehet, hogy nem nekem van igazam. De persze ez még nem biztos, viszont akkor a fehér nyúlunk jön ki furán a kalapból.
- Nekem sok órám ütötte volna egymást, kíváncsi voltam például a Zen filozófia mélységeire is, de ütötte azt hiszem a harc művészete és annak mégis megfogja az ember fantáziáját. - Szállok vissza én is az általam feldobott témába, miközben visszatekintek az óra rendemre.
Most szeretném megkérdezni, hogy ki miért jött pontosan a suliba, de ha Tony reagált a jó kérdésre előbb akkor ez lehet érzékeny téma lenne és a srác amúgy is megválaszolta már.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Szer. 30 Május 2012, 15:38

Elkerekedik a szemem, miközben Tony-t hallgatom. Majdnem felgyújtotta az iskoláját? Mi van? Persze, csak illúzió... de akkor is! Az én szerencsétlen balesetem ehhez képest kutyafüle, macskafarka.
- Én csak a legjobb barátnőmet ráztam meg annyira, hogy elterüljön a földön, és azonnal mentőt kelljen hívni - szólalok meg még mindig elképedve, és inkább csak magamnak reagálva.
Kicsit megnyugtat, amit a srác mond. Igaza van, az én képességemet tényleg nem lehet hogy gyakorolni, tekintve a tényre, hogy nem igazán akadnak lelkes önkéntesek.
- Filozófiára nem akartam menni, szóval nem is megyek. Elég kevés órám lesz holnap hozzátok képest. De így is lesz alkalmunk találkozni.
Nem jegyzem meg, hogy éppen elég lesz ez a pár óra velük, inkább egyedül lennék. Nem, ez nem igaz. Nem akarok egyedül lenni... csak valaki olyannal, aki ismeri a hülyeségeimet, és a szokásaimat, hogy ne kelljen azon aggódnom, kinél mivel verem ki a biztosítékot. Bár nem hisztérikáznak azon, hogy közveszélyes vagyok. Ráadásul még meg is akarnak nyugtatni! Majd meglátjuk, később hogy alakul.
- Én akkor is inkább folyosókat gyújtogatnék, még ha látszólag is... - jegyzem meg csendesen, aztán visszarakom a könyvjelzőt a helyére, és becsukom a könyvem, hogy aztán megint átkarolva szorongathassam azt.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Szer. 30 Május 2012, 22:17

Ez elég durva. Nagy szerencsém van, hogy én nem tudok véletlenül kárt tenni senkiben. Ugyanakkor, ha megtanulja használni, harcban nagyon hasznos lesz a képessége. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért ilyen visszahúzódó. Persze nyilván nem ez az egyetlen ok, de valószínűleg én sem lennék ilyen közvetlen, ha attól kellene félnem, hogy megrázok valakit. Megjegyzését teljesen megértem, de nem tudom, mit reagálhatnék rá. Nem sokat javítana a lelki állapotán, ha azt mondanám, hogy én se cserélnék vele. Azzal igyekszem oldani a feszültséget, hogy Alexre terelem a szót. Csak remélhetem, hogy neki nem olyan kellemetlen a téma, de jobb ötletem hirtelen nincs.
- És te hogy kerültél ide? - kérdezem tőle.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Jún. 2012, 08:39

A sötétség és a tűz kora

New York felett hála a sötét világból érkezett Einar Thorsonnak hatalmas viharfelhők léptek el mindent. Villámok cikáztak mindenfelé, mikor mindenki a városban hatalmas morajlást hallott, aminek a hatása egy nagyobb földrengés volt. Minden beleremegett, ez volt az a pillanat, amikor Einar elvesztette az uralmát a vihar felett és visszaszerezni sem volt azt immáron képes, mert már valaki más, nála sokkalta erősebb uralta a természet erőit. A fekete felhők vörössé váltak és egész New Yorkban és a környékén New Jerseyben és természetellenes eső kezdett belőle zuhogni. Valaki pontosan ezt a hatalmas erejű Asgardi mágiát használta ki ahhoz, hogy a tervét végrehajtsa. Immáron másodszor használta fel az illető a Mjölnir hatalmát ugyanarra, egyszer korábban a Vipers pályán és most újra. Az első az ő idejövetelét segítette, a második pedig a hadaiét.
Botanika és a kert - Page 3 30190222450a063ddf8f
Már a vihar is kellően furcsa volt, ugyanis égetett, akinek a bőréhez ért azon hólyagokat és égési sebeket hagyott, a növények az eső miatt elfonnyadtak és az esőnek hála a városban is melegebb lett. Ha mindez még nem lett volna elég, egy újabb nagyobb rengés rázta meg a két említett helyet, az ARMOR még működő számítógépei is kiakadtak, megannyi térkapu és portál nyílt más dimenziókból, amikből szörnyűséges teremtmények érkeztek át a Földre, hogy elfoglalják azt. Démonok, bukott angyalok, vámpírok és egyéb természetfeletti lények hat Asgardi, Loki utódainak vezetésével, mindannyian Dormammut szolgálva. Alig néhány perc alatt lett szinte éjszakai sötét a felhők miatt, amiket mindenfelé a fellobbanó lángok világítottak meg.
Botanika és a kert - Page 3 Demonwarbyfpeniche
A hordák pedig nem várakoztak túl sokat, teljesítették az alku rájuk eső részét, minden fontosabb épületet és központot folyamatos ostrom alá vettek, ami számított ezeken a helyeken, többek között a SHIELD negyedet, Raftot, Baxter-toronyot, a Kúriát és a mutáns gimit, noha az védve volt Zack és Stephanie mágiája miatt egyelőre, az Olimposz kaszinót, az Akkaba Metropoliszt, ENSZ központ és minden más fontosabb hely is. Emberek százai, ezrei estek áldozatul a mészárlásnak eddig, de ez csak a kezdet volt, mert:

A sötétség és a tűz kora kezdetét vette!

Botanika és a kert - Page 3 00120

Az eső hamar eláll, de időnként mindig lesz zivatar hasonló mellékhatásokkal. Azonban a felhők nem tűnnek el New York és New Jersey környékéről, így a sötét megmarad, ennek köszönhetően a vámpírok éjjel-nappal tudnak közlekedni ezeken a területeken.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Vas. 03 Jún. 2012, 18:53

Úgy tűnik a leányzóban nagy nyomot hagyott a képessége egyik hátulütője. Nekem is kicsit lekonyul a szám rá nézve, de ez csak az automatikus szolidaritás lehet, mert nem érzem át igazán az ő helyzetét.
- Én magamtól választottam, mert utáltam a sznobokat a sulimban... - Mondom zavarba ejtően egyszerűen Tony felé fordulva és csak most fogom fel mennyire hétköznapi vagyok a mutánsok között. Nem rombolok semmit és nem tudok bántani senkit, csak fura kapcsolatot létesítek a gépekkel.
- Nem Bronxban törtem fel bankautomatákat és kaptam az itteni diáktagságom büntetésből, ha erre próbáltál világítani... - Közlöm félig komolyan, félig pedig elnagyolt hangsúlyozással és hagyom, hogy úgy fogja fel ahogy jól érzi.
- Lassan lehet be kéne menünk... - Nézek fel az égre, furcsa vihar látszik készülőben, nem igen tetszik se a színe se a hangja.
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Sheila Kerst Vas. 03 Jún. 2012, 19:08

Alexnek végtelenül egyszerű a válasza arra kérdésre, hogy miért is került ide. Mond valami mást is, aminek az okát már megint nem értem. Olyan fura ez a srác. Azt hiszi, mindenki csak a rosszat látja benne. Pedig tök okos, és precíz. Nem tudom, miért gúnyolódik folyton a saját származására utalva. Néger, na és? Én is félig szerb vagyok, mégsem utalok rá folyton!
Az égen vöröses felhők kezdenek el kavarogni, feltámad a szél. Dörög, majd villámlik. Alex javaslatára felállok a földről, a könyv még mindig a kezemben van.
- Siessünk, nem akarok megázni. Meg valami azt súgja, hogy ezek ott felettünk nem közönséges felhők.
Beül a vihar előtti csend, miközben ideges pillantásokat vetve a fiúkra megindulok a Kúria felé. Nem nézek hátra. A józan ész azt diktálja, hogy követni fognak. Minden épeszű ember ezt tenné. Bár mi nem vagyunk emberek.
Valamiért elkezdek izgulni. Izgágának érzem magam. Izgatottan kuncogok egyet. Várom, hogy mi fog történni.

_________________
Sheila; Flore; Iris
Sheila Kerst
Sheila Kerst
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Sheila Kerst
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Gina Vas. 03 Jún. 2012, 21:39

Miután biztonságosabb helyre vittem a lányt sietve indultam el a botanika felé. Remélem, hogy nincsen kint senki de ha mégis akkor azonnal be kell küldenem őket.
Mikor kiérek oda viszont látom, hogy vannak idekint. Méghozzá hárman is. Legalább hármójukat látom. Egyikük el is indult már az ajtó felé, ez érthető is miután nem igazán van biztonság érzete a felhőknek felettünk
- Mindhármótok, be az épületbe!
Szólok, kicsit inkább ordítok ki az ajtóból és megvárom míg odaérnek az ajtóhoz. Egyértelmű, hogy be kell jönni, hisz el is indultak de nyomatékosítás nem árthat. Mikor odaérnek mindegyikük arcán végigmegy a tekintetem és utána szólalok csak meg. Kicsit ideges a hangom de próbálom leplezni. Nem akarom a frászt hozni rájuk.
- Mindenkinek szigorúan az épületben kell maradnia mostantól. Ha találkoztok valamelyik társatokkal akkor szóljatok neki is.
Terelem közben őket a kezemmel és ha mindannyian beérnek még kinézek vissza, hogy biztos nincs senki még kint majd becsukom az ajtót ha nincsen.

_________________
# Gina, Lusy, Elisabeth #
Gina
Gina
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 24
Hozzászólások régi : 50
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 26.
Tartózkodási hely : X-suli / Kúria

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Danny Long Vas. 03 Jún. 2012, 23:04

Alex története nem olyan érdekes mint vártam. Valami megvaduló kenyérpirítóra, vagy ilyesmire számítottam. A bankautomata-fosztogatás eszembe sem jutott, pedig tényleg elég egyértelműen jönne a poén.
Én is felnézek az égre. A felhők egyre sűrűsödnek, és egyre sötétednek. Valami nem stimmel. Villámok kezdenek cikázni. Örömmel követem Irist, amikor befelé indul. Már az épület felé tartunk, amikor meghallom, hogy egy női hang szólongat minket. Egy eddig még számomra ismeretlen nő -nyilván valamilyen tanár- kiált ránk. Megszaporázom a lépteimet. Amikor odaérek hozzá megkérdezem:
- Mi történik?
Eddig még volt bennem egy halvány remény, hogy csak képzelem, hogy valami nincs rendben a felhőkkel, de most már biztos, hogy baj van. Lassan elkezd megkörnyékezni a félelem. Igyekszem nem kimutatni, mert nem akarok gyávának tűnni Iris és Alex előtt.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 09 Jún. 2012, 10:01

A következő pillanatban megszólaltak a hangosbemondók és Veszély hangját lehetett belőle hallani:
- Az igazgató és az igazgatóhelyettes parancsai: Minden diák azonnali hatállyal térjen vissza a kollégium területére, a szobákba és további parancsig nem hagyhatja el azt! Minden tartalékos X-ment, akik nem csatlakoztak a Hallban levőkhöz és akik korábban a Testvériségtől érkeztek azonnal menjenek a kollégium védelmére! Ismétlem: Minden diák azonnali hatállyal térjen vissza a kollégium területére, a szobákba és további parancsig nem hagyhatja el azt! Minden tartalékos X-ment, akik nem csatlakoztak a Hallban levőkhöz és akik korábban a Testvériségtől érkeztek azonnal menjenek a kollégium védelmére!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Zed is dead Szomb. 09 Jún. 2012, 23:55

Pár villámcsapás a távolból és már én is megszaporázom a lépteimet a többiek mögött. Út közben, szépen sarkot sarokhoz módszerrel összehajtogatom a ki pokrócféleségemet. A hang forrása, egy fiatal hölgy vár bent minket a folyosókon, közölve, hogy bent a helyünk meg ilyesmik. Nem akarják, hogy pánikoljunk, ez érezhető a robothang fogalmazásán is. Persze ez a tipikus protokoll meg minden, de szerintem a lány részünkről elnézte, egyikünk sem olyan kicsi, hogy ettől maximum jobban parázhasson. De mos nincs kedvem lázadozni, komolynak tűnt a dolog, megértettem már kint is.
- Skacok szerintem a szobámban folytathatnánk a beszélgetést. - Nyugodt, komoly hangon jegyzem, mint egy tanár személyében lépek fel amennyire tudok. Gondolom, hogy most senki nem akar egyedül lenni majd, nem szeretném fel se hozni nekik, de a hölgytől még elköszönök.
- Mindenképp hölgyem, ön is vigyázzon! -


//Folytatás:Alex Wilder szobája//
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 3 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.