Trapezohedron (Föld)

Szeráf hallgatta és nézte, ahogy Such búg a csajjal. Nem érdekelte különösebben a romácuk, de fontos tényként megjegyezte, hogy van egy evilági nő, aki közel áll a valóságformázóhoz. Ez még hasznukra lehet. Egykori társa szavaira felelhetett volna úgy, ahogy szokott, de most igyekezett a hirtelenségét magában hagyni. Ennyit mondott:
- Idehoztak. Haza akartunk jutni és Vízió, az itteni ellenállókhoz tartozó android azt ígérte, segít. Ez lett az eredmény. Ramireznek sikerült levennie Szehmet istennőt a lábáról valahogy, ezért lett kegyelt. Már amennyire az lett. Na és te miért vagy itt?
Nem mondott el semmi újat, csak amit a tiszteknek is korábban. Nagyjából ennyi volt, amit tudott. Természetesen nem érdekelte, hogy Such mit csinál a Rákuniverzumban. Csak azért kérdezte meg, hogy kiderüljön, van-e értelme tovább beszélni vele itt. Látta, hogy Pók a másik piramisba akar menni, de meglepődött volna, ha az őrök engedik. Amikor Zaphire megijedt, Szeráf először az őrökre nézett. Ha azok nem mozdulnak, akkor az ijedtség forrása az ő oldalukon állhat.

Utána abba az irányba nézett, amerre a nő is. Akit a piramis tetején látott, azt elsőre atlantiszinak gondolta. Ebből még semmit nem tudott meg. Vörös volt a szeme, mint mindenkinek, akiből itt szívják az életenergiát a világ urai. Ha a fickó szabadon járkál a piramis tetején, akkor vagy egy itteni bérenc vagy még nem vették észre az őrök. Ezért is fontos, hogy mit lát rajtuk Szeráf.

Lehet, hogy Ramirez kérdésére most jön a válasz, hiszen nyilván nem véletlen a foglyok megsétáltatására választott időpont.
~Ha az őrök akcióba lendülnek, akkor nincs baj. Aki az ő ellenségük, az nekünk barát. Egyelőre. Ha csak állnak és a nő fél egyedül, az rosszabb.
Zaphire-hez szólt:
- Ki ez és magának miért van félnivalója tőle?
Ha a nő olyat mondott, hogy mind veszélyben vannak, akkor Szeráf igyekezett fedezéket keresni magának és ha közben támadás is jött volna bárkinek a részéről, igyekezett az elől kitérni.

Figyelem a kialakuló párbeszédet, de sok érdemlegeset nem tudok kivenni, azt látom, hogy Szeráf és a társa, vagy volt társa, a megütött hang alapján valamilyen színjátékot játszik most. Ennek nem látom értelmét de nem teszem szóvá, biztosra veszem, hogy megvan a megfelelő információ áramlás közöttük. Zaphiret végigmérem, majd biccentek neki köszönéskép. Pók után nézek, látom, hogy az őrökkel próbák kommunikálni, de azok elküldik, ez várható. Veszek egy nagy levegőt és kifújom, amíg átgondolom a lehetőségeket.
~ Senki nem akar valamilyen tervet alkotni, csak magukkal vannak elfoglalva, ami nem fog működni. Ráadásul rossz előérzetem van. Legalább az őrség nem jelent veszélyt...
Gondolataimból a szőke lány rémült tekintete zökkent ki, a szavai után tekintetem az övével egy irányba emelem és meglátok egy különös alakot az egyik piramis tetején. Egy ideig csak nézem az alakot, próbálom felmérni, hogy milyen fajhoz tartozhat, mire lehet képes, illetve a szándékát is megpróbálom kikövetkeztetni. Minden mozdulatára figyelek, hogy ne téveszthessem szem elől. Felkészülök rá, hogy ki kell majd térnem vagy védekeznem, így valahol a sziklafal közelében keresek a szememmel egy lehetésges fedezéket, majd felgyorsítom magam a képességemmel, de egyelőre még nem mozdulok. Csak ugrásra készen állok és várom, hogy mi fog történni.

Such végighallgatja amit Szeráf elmond, az egész alátámasztja az eddigi feltételezését. Tehát valóban ők voltak a támadók és ténylegesen haza akartak jutni, időközben elpusztították a gépet és most itt rekedtek. Zaphire szemében látja, hogy a lány most teljesen tisztában van vele, hogy amit az előbb mondott neki az értelmetlen, pedig úgy fogalmazta meg, hogyha nem figyelt volna rá a lány, akkor valószínűleg egy bólintással elintézi a választ, de ez ismét egy kellemes csalódás a részéről. Such megenged magának egy kárörvendő mosolyt, amikor Szeráf róla kérdezi.
- Én némileg fontosabb vagyok itt, mondhatni pótolhatatlan egy bizonyos területen. Ráadásul önként jöttem...
Ezzel épp eleget mond ahhoz, hogy lássa, mit gondol erről Szeráf. Amikor hallja Zaphiret, azonnal a megfelelő irányba néz, néhány másodpercig figyeli a megjelenő alakot, majd csak egy pillanatnyi koncentrációval ellenőrzi a képességét. Szeráf már felteszi az egyértelmű kérdést így Such az őrök felé fordul. Felhívja a kree katonák figyelmét, elsősorban az övéit a piramis tetején lévő alakra, majd megkérdezi, hogy mit jelent a jelenléte, mennyire veszélyes rájuk nézve.

A lány szavai és az őrök reakciója felerősíti azt a nyomasztó érzést, amit először éreztem, kellemetlen feszültség lesz úrrá rajtam. Figyelem a körülöttem lévőket és a piramis tetején álló alakot is. Azonnal rájövök, hogy ebből tényleg nagy gond lehet, de már későnek érzem, hogy biztonságban távozzunk. Amikor meghallom a neveket Zaphire felé nézek.
~ Lyron és Einar? Egyáltalán nem tartozunk egy kategóriába velük, a képességeik miatt szinte érinthetetlenek. Tehát ha ki akarják tombolni magukat, akkor semmi nem fogja őket megállítani, gyors megoldást kell találni. Lehetőleg minél előbb.
Nem tudom befejezni a gondolatmenetem, mert a következő pillanatban már arra eszmélek fel, hogy az evilági Lyron az először mozduló két kreet egyetlen ütéssel repíti el. Ezzel tisztázza is az erőviszonyokat, így értelmetlen lenne a harc, ezt azonnal tudom. Amikor felénk fordul képességem használom és felgyorsítom magam, a lehető legnagyobb sebességre. Egyelőre kivárom, hogy először Lyron mozduljon, igyekszem felmérni, hogy milyen irányból és szögből támad vagy közelít. Végig csak kitérni próbálok egy támadás esetén, nem elhajlásokkal vagy ugrásokkal, hanem megpróbálok arrébb rohanni, futni egy biztonságosabb pontra, így elkerülve a támadásait. Ha van elég időm, akkor egy nagyobb íven próbálok mögé kerülni és biztos távolságban maradni tőle, hogy kikerüljek a látóteréből. Még nem tudom mit remélhetek, ezért nem vagyok túl bizakodó és minden erőmmel saját védelmemre figyelek, valamint az ellenség mozgását követem. Ha nem ér támadás közvetlenül, vagy ha sikerül kitérnem és hátrébb vagy Lyron mögé kerülnöm akkor a tér egyik oldalán megfelelő fedezéket keresek. Közben egyszer körül is nézek, hátha látom valahol az itteni Einart is megjelenni, nem akarok egy meglepetésszerű csapás útjába kerülni. Cikázó mozgást is használok egy esetleges támadás sorozat kikerülése ellen, nehezebb célpontot nyújtva.

Such figyeli a kree őrök mozgását, nyilvánvalóan tartanak a piramis tetején álló alaktól, de Such még nem biztos benne, hogy ténylegesen mekkora veszélyt jelenthet rájuk. A választ rövidesen meg is kapja, Zaphire elárulja, hogy ki az ismeretlen alak, Atlantisz, Attilan és Lemúria királya, valamint Aian egyik nagyobb hatalommal rendelkező embere. Még egy fontos információ, hogy nem egyedül van, hanem egy másik hasonló erővel rendelkező személy, Einar Thorson is vele van. Látja a villámokat a sivatag felől, ami ezt megerősíti, és már azt is tudja, hogy a menekülőút is el van vágva, felesleges arra indulni. Így nagy mértékben lekorlátozódnak a lehetőségek, más módszerek kellenek. Meg se rezdül amikor látja az első támadás erejét, csak a tekintetével követi a kree katonákat, pontosan erre számított, valószínűleg nekik se lenne több esélyük. Első mozdulatával maga és a többiek mögé taszítja Zaphiret, hogy ne legyen közvetlenül Lyron előtt és őt se akadályozza. Felkészül, hogy egy erős csapás elől kell kitérnie, lehetőleg még időben. Ezután ha van elég ideje és nem érkezik azonnal támadás akkor koncentrálni kezd.
Eddig még nem használta hasonlóra az erejét, de most képességével különböző fegyverek vagy más tárgyak helyett egy konkrét teleportkarperecet próbál saját csuklójára teremteni. Lehetőleg minél gyorsabban próbálja, egyre erősebb koncentrációval, most már a szilánkokra is koncentrálva. Ha ez sikerül akkor akár véletlenszerű célt használva, de azonnal aktiválja a karperecet, hogy kikerüljön a csatatérről. Számít rá, hogy ez nem sikerül, abban az esetben megszakítja a koncentrációt és teljes figyelmét a vele szemben lévőre fordítja, hogy időben reagálhasson.

Szeráf most nem ért rá Such kissé öntelt megjegyzésével foglalkozni. Az őrök idegesek voltak és a császári piramisba kísérték volna vissza azokat, akik onnan jöttek. Zaphire mondta el, hogy ki érkezett. Szeráf a saját világából ismerte a két alakot. Ott sem szerette őket, de itt az elmondottak alapján a szadizmusukat úgy élik ki, ahogy akarják. A szárnyas abban reménykedett, hogy a két egyenruhás lesz az első célpont, hiszen Lyron utálja a gárdistákat, ahogy a nő mondta.
Látta, hogy Aian nevét hogy mondja ki a szőkeség és megjegyezte, de különösebben nem foglalkozott ezzel. Valami agymosott ribanc lehet ez is, gondolta magában.

Szeráf is megpróbált valami fedezéket keresni, hogy mentse az életét. A kree-k csak úgy repültek Lyron lecsapása nyomán. A szárnyas most csendben volt, nem szólt semmit. Ha Such olyan fontos ember itt, amilyennek mondja magát, akkor találjon ki valamit. Főleg, hogy muszáj lesz, mert ő is egyenruhás. A szárnyas azt sejtette, hogy ez a két érkező jómadár hozatta ki őket, hogy egy kicsit játszadozzon velük, mint más világból érkező és talán rettegő alakokkal. Nem akart ebbe belemenni, igyekezett hátrálni és Szehmet temploma felé kereste a fedezéket. Ha közben mégis támadás érte, akkor megpróbált az elől arrébb repülni.

Azt kapom Johannától, amit a jövőben is várnék tőle, szinte semmivel sem különb a viselkedése. Ez jó, mert tudom, hogy másoknál is mire számíthatok, és nem fog túl nagy meglepetés érni, már amikor olyanokkal találkozok akik most is felnőttek. Nem sikerül se pozitívan, se negatívan változtatnom magamról a képet, ez elég is nekem, hogy tudjam hogyan állunk. Megrázom a fejem, tudom én is, hogy ez egészen nem igaz.
- Nem én akartam kimondani, úgy nem hiteles. Köszönöm, hogy intézkedik.
Zsebre teszem a kezem, amíg rádión intézi a járművet, kivárom van időm. Kicsit összeszedem magam távozás előtt, elfogadom a kezét, annyira szorítom meg mint ő, aztán elengedem. Túl hivatalos, de tőle mit is várhatnék. Nem az a fajta, aki egyszerűen elköszönne.
- Én is örültem a találkozásnak. Igénybe fogom venni a segítséget, ha szükségem lesz rá, ebben biztos lehet.
Én akartam felajánlani, hogyha kellek akármire, akkor szívesen jövök, de így már kellemetlenül felesleges viszontajánlat lenne. Majd máskor.
- Arra megkérhetem, hogy töltse fel a teszt eredményeit a hálózatra, hogy ne érjen több kellemetlenség?
Nyugodtan kisétálok a piramisból, nem tart tovább két percnél. A sikló már ott vár, be is szállok. Szép régi darab, itt még új tudom, de nem érdekel, nekem retro. Kivételesen vitetem magam, arra a kis időre amíg odaérünk és nem is szólok a sofőrhöz, csak az ablakon át bámulok ki.
~ Kíváncsi vagyok anyám mit fog tenni, ha elé állok. Ismerem eléggé, de ezt az oldalát nem, és szerintem ő sem. Ha már tud róla, hogy terhes csak nem közölte, akkor könnyebb, ha azt sem tudja még nagyobb a meglepetés. Nehéz elhinni, hogy ő is volt egyszer fiatal.
Kiszállok és némán távozok. Odatalálok a templomhoz, ezzel nincs gond, gyalog indulok. Olyan érzés mintha hazamennék és ez részben így is van. Átsétálok a Kree őrök mellett, ha ott állnak, egészen be a központi részhez, utána az előcsarnokba és jobbra. A megszokott úton, feltűnés nélkül.

Minden a helyén és minden a régi. A Kree őrök most sem állítanak meg senkit, engem sem, lényegében feleslegesek, emlékszem még arra a történetre, hogy apáék is csak pont így besétáltak, ellenséges szándékkal, mégsem tűnt fel senkinek. Egészen a trónteremig jutottak, gond nélkül. Az udvaron megállok az oszlopoknál és körülnézek a rabok között. Megkeresem az egyik kedvencemet, kíváncsi vagyok rá, hogy már születésem előtt is itt volt-e. Ha megtalálom felpofozom, hogy észhez térítsem és meggyőződök róla, hogy valóban ő-e. Kicsiként nagyon foglalkoztatott ez a kérdés, hogy valóban több ideje volt, lesz itt mint én éltem. Nem töltök vele sok időt, sétálok tovább, egészen be. A folyosókon most is papok, papnők és tudósok sétálnak, lassan haladok szándékosan, szemügyre veszek mindenkit. Némán megyek és benézek mindenhova. Régi emlékek törnek fel belőlem, látom magam rohanni gyerekként az itt lévők között.
~ Mindegyiküknek volt rám annak idején egy-két perce, remekül el tudtam foglalni magam velük, amíg ráértek. Még az a sarok is megvan, ahol elbújtam annak idején. Jamesel játszottunk ott.
Nem töltök ezzel a kelleténél több időt, az épület pont ugyanolyan és nem tűnik annyival régebbinek mint a többi itt lévő dolog. A felvonó ugyanott van, be is szállok, ujjam már a gombon van, amikor hirtelen elveszem. Megszokásból a mostani, jövőbeli kódot akartam beütni, de a régire is emlékszem. Kiszállás után egyszerűen szélesen elmosolyodom, hirtelen nagyon örülök az egésznek, érzem a jelenlétét.
~ Anyám még mindig a régi. Vagyis régen is pont ugyanilyen volt.
Megfordulok és elindulok a hang irányába a folyosón, nyugodt léptekkel, közben kissé széttárom a karom és még mindig mosolygok.
- Bocsásd meg, még mindig emlékeztem a kódra. Örülök, hogy mindig ilyen vagy. Nem fogod elhinni, ha elmondom ki vagyok, gyere nézd meg.
Nem változik a hangom, ő az anyám és úgy is beszélek vele, közvetlenül, nyugodtan mégis tiszteletet tudóan. Megvárom, amíg közelebb jön vagy már lát engem és én is őt. Egyből nem zúdítok rá semmit, van időnk.

Nem tévedtem, már most is itt van az a rab, nem foglalkozok vele sokat csak felébresztem egy rövid időre, hogy lássam tényleg ő az. Ez a templom sok titkot rejt, de inkább anyám titokzatos. Lehetőleg majd választ kapok néhány megválaszolatlan kérdésemre. Nyugodtan sétálok közelebb anyámhoz, ő is ezt teszi, én nem szaglászok, felesleges és szeretem emberként megoldani a helyzeteket. Nem akar hinni a szemének, amire számíthattam is.
~ Jaj, megint felgyorsítja magát.
Képtelen vagyok ilyen gyorsan felfogni, már a földön is vagyok. Nem félek a karmaitól, se tőle, de kellemetlen érzés, mint mindig, tényleg olyan mint régen, a jövőben. Hagyom, hogy megvizsgáljon, el is enged azonnal. Leveszem magamról a sapkát és a kendőt is, ha már a szemüveg hiányzik, ezek se zavarjanak. Felállok és megigazítom a ruhám. Most én nézek végig rajta közelebbről, szembefordulva vele és érzem, hogy résre nyitva marad a szám.
- Anya? Te tényleg nem öregszel egy percet sem.
Összeszedem a gondolataimat, pont a legrosszabb helyzet, hogy tőlem kell megtudnia és valamit mondanom kell neki. Nem állhatok csak némán.
- Öhm... de igen, lehetséges. Un Nefer Ramirez vagyok, a fiad. A jövőből jöttem vissza ebbe az időbe. Azt hittem már tudod, de ezek szerint elszámoltam magam. Most vagy velem terhes. Bocsánat, hogy csak így betoppanok.
Kivárom, amíg feldolgoz mindent, utána láthatom mit gondol rólam. Azt tudtam eddig is, hogy nem várt gyerek voltam, baleset, azt nem hogy milyen meglepetés. Válaszra várva a hiányzó lakrészem falára vetek egy pillantást, furcsa nélküle a folyosó.

Miután elenged és közelebbről is megtudom nézni, megint elmosolyodom. Jó látni anyát ilyen fiatalon, látszik a szemein is, hogy még nem élt át annyit, mint az én koromban. Zavarba jött a helyzettől és egy kicsit én is. Elsőre nem tudom mit mondhatnék még, csak várom ő mit tesz. A fejemmel követem néhány körig, utána csak magam elé nézek, várom, hogy újra és újra elmenjen előttem.
~ Nem láttam még soha ennyire zavarba jönni. Talán túl fiatal, én se akarnék ennyi idősen gyereket és nem is számított rá. Apával se szerették egymást, nagyon erős testi vonzódás volt köztük, ahogy én tudom. Az is egyfajta kötelék, de más, amiatt senki nem szeretne egy gyereket. Nehéz lehet neki.
Megáll előttem, végre, most már tudunk rendesen beszélni. Bólintok neki, zsebre teszem a kezem.
- Nem, nem azért jöttem. November másodikán fogok születni, de ha tudsz róla akkor az módosíthatja. Azért jöttem, hogy segítsek. A jövőben nem minden alakult úgy, ahogy kellett volna, főleg mostani, születésem körüli események miatt.
Megállok, megvárom amíg mondd rá valamit. Nem hiszem, hogy más lenne a reakciója mint amit várnék tőle, csak nem akarom elsietni az egészet.
- Nemrég érkeztem. Már voltam a piramisban, az AIM-nél, Johanna megvizsgált, igazolta, hogy ki vagyok. Átadtam neki fontos adatokat, amiket ő és Walker küldött a jövőből. Pontosan nem tudom mit, de nem is az én dolgom. Még van nálam néhány információ, amit tudok.
Esetleg ha beljebb invitálna azt szívesen fogadnám, de nincs olyan állapotban még, azt hiszem, úgyhogy ezt nem várom el tőle. Azt viszont nem hagyom, hogy zavart csönd álljon be, ha nincs válasza.
- Gondolom jól összekavartalak, felborítottam a napodat. An... Hívhatlak anyának?

Lehet alábecsültem az összeszedettségét anyának, csak gondolnom kell rá és beljebb hív. Követem egy szó nélkül, nem nagy meglepetés amit látok a szobájában, kiskoromból is erre emlékszem, kellemes hangulatú, otthonos.
~ Néha nem értem az egyiptomi kultúrának miért nem volt hatása a zenémre, vagy a megjelenésemre. Túl otthonos, megszokott, talán emiatt.
Felrakom a napszemüvegem, kérnie sem kell végigfekszem az egyik heverőn, felrakom a lábamat is, ha nem zavarja. Amire nem vár választ, arra nem is válaszolok, sziszegek az aligátornak és a kezemet nyújtom felé. Ha közelebb jön elrántom a kezem, aztán megsimogatom a fejét, mint régen. Feljebb helyezkedik az ágyon, és szembenézek anyával, amíg beszélek vele.
- Rendben van, Szehmet. Nem akarok a terhedre lenni, csak ismerkedni jöttem.
Ez tényleg az igazság, nem hiányzik, hogy a kelleténél jobban figyeljen rám, vagy ha nem akar velem találkozni, akkor is ide jöjjek. Szólni akartam neki és tájékoztatni őt, a többi tőle függ, ez most is így vagy. Kedvesen mosolygok a szolgálólányra, nem kéretem magam.
- Egy tál fügét, egy palack ásványvizet. Zöld kupakos Aqua, ha már létezik.
Megvárom, amíg elmegy a szolgálólány, utána nézek anyára. Magamban nem tudom máshogy hívni, a Szehmet túl idegen. Legszívesebben megölelném, de nem tehetem, ennyit legalább megengedhetek magamnak. Veszek egy nagy levegőt és kifújom.
- Először itt, megteszem amit tudok. Utána megyek oda, meglátogatom apát és segítek neki. Az én időmben beszéltem Lord Aian-el, ő a keresztapám. Ha csak neki segítek, de nem a realitásnak, az nem árulás. Ebben még nem vagyok biztos.
Nem akarom egyből folytatni, várok. Ha már itt van a datolya eszek egyet, leöblítem egy kortyvízzel.
- Nem, nem tudott rólam. Huszonöt évvel később tudta csak meg, tőlem, akkor már elvette a feleségét, én is felnőttem, nem lett igazán az apám. Azt mondtad később, utólag megbántad, hogy nem szóltál neki rólam. Gondolom most nem érzed így. Attól még szólnék neki, ha már itt vagyok.

Néhány datolyát a kezembe veszek, szórok két jeget a pohárba, utána rátöltöm a vizet. Iszok belőle, utána félrerakom, addig a gyümölcsök is elfogynak, elhajtom az aligátort, és így már tudok teljesen anyára figyelni. Támadónak érzem, ahogy beszél, de mikor nem érzem támadónak. Azt hiszem erre nem kell különösebben reagálnom, elég ha a kérdésre válaszolok neki.
- Is-is. Ez kicsit bonyolult. Ha el lehet foglalni a másik realitást, úgy ahogy a császár tervezi és sikerül is neki, akkor végig segíteni fogok. Ha már látom, hogy most sem fog sikerülni, jobb ha eltávolodik egymástól a két világ. Láttam már, ahogy az egyik világ elpusztítja a másikat, nálunk ez patthelyzet, nincs sok változás, ott lesz az égen húsz év múlva is a másik föld, ha nincs változás, de azaz érzésem, a Végtelen Háború világa az erősebb.
Az már jobban felkelti a figyelmét, hogy kinek a keresztfia vagyok, igen ezt is már teljesen természetesnek vettem, nem tud róla, elfelejtem.
- Ez így van. A saját időmben is vállaltam feladatokat, más világokban is, szeretném ha haladnának a tervek.
Jól értettem a dolgokat eddig is, kényes ügy a születésem körüli. Most nincs más dolgom, mint nyugodtságot erőltetni magamra, tudok mindent előre, sok meglepetés nem fog érni, eddig is zűrös volt minden. Annak örülök, hogy nem tereli másra a szót.
- Tudom, hogy dühös vagy, azt is tudom, hogy nem akarsz megtartani, de valamiért meggondoltad magad a jövőben és csak ezért születtem meg, azt meg pláne nem akarod hogy apa tudjon róla. Nem azért szólok neki, hogy jöjjön vissza, csak tudjon rólam. Soha nem fog visszajönni, egyszer igen, de akkor már erősebb annál, hogy meg lehessen sebezni. Gondolom tudja, hogy ki akarod tépni a szívét.

Anya szemében már most látom a kialakuló érdeklődést, büszkeséget, ebben az a szép, hogy egyelőre még a fiának sem tekint, vagy nem teljesen, de mégis jó hallania, hogy más világokban is jártam. Nem említem meg, nem érzem úgy, hogy ezzel kelljen közbevágnom, később úgyis észre fogja venni. Feljebb helyezkedek az ágyon, kényelmesebb pózba, ahonnan szembe tudok nézni vele. Most jön az a kérdés, amit nem akartam. Megdörzsölöm az orrom oldalát.
- Nehéz megfogalmazni, és soha egy tudós se fogja azt mondani, hogy igaz, de így van. Úgy fejezném ki, hogy egy világ nagysága, sokfélesége számít és az eredetisége. A Végtelen Háború világa erős, mert sok részből áll, sok olyan személyből aki befolyásolja, hozzátesz, elvesz belőle. Folyamatosan frissül, megújul, de van olyan része is, ami nem változik, ami az eredeti világából maradt meg. A miénk önmagában erősebb, erősebbek vagyunk, de valamennyire egysíkúak is az örök élet, a birodalom miatt. Nem feltétlenül gyengébbek, csak mások.
Nem várom el, hogy rögtön megértse, csak azt akarom látni, hogy mennyire elutasító. Majd még pontosítok.
- Hogy jobban értsd, volt már olyan realitás ami elpusztult egy másiktól, nem is olyan rég. Gyenge volt, kicsi, szinte zsebdimenzió, tele olyan erős lényekkel, ami a másikban nem volt, mégis eltűntek.
Jelzem, nem izgat ez különösebben, iszok egy keveset, elveszek még egy datolyát. Nem sokat szoktam ezzel foglalkozni, az eddigi utaim alatt láttam ezt, én ezt láttam nem mást. Most sikerül elérnem nála, hogy ne akarjon beszélni apáról, tudtam már hogy így lesz.
~ Csak azt nem tudom, hogy ennyire gyűlöli, vagy ennyire azt akarja mutatni, hogy gyűlöli.
Nem firtatom tovább, régen se tettem, a jövőben, kivárom amíg lenyugszik egy kicsit. A zavarát nem veszem át, nyugodt vagyok még mindig.
- Köszönöm a felajánlást, el is fogadom. Talán túl otthonosan fogok mozogni, szólj rám ha így lenne. Huszonöt éves múltam. Még szép fiatal vagyok, és ha jól tudom nagyjából annyi mint te.

Ritka alkalmak egyike, amikor anya teljesen figyel rám és nincs más dolga, kihasználom ezt az egyszeri esetet, innentől szokni fogja az ittlétem. Hátradőlök a heverőn, ellazulok, iszok még egy kicsit a vízből. Elmosolyodom, még meg kell engednie, hogy elvigyem a kocsikat, nem tudom komolyan venni a tiltás szót a szájából ennyi év után.
- Persze, hogy megengedte az AIM. Johanna úgy láttam a múltban is kedvel a maga módján.
Maradok fekve, csak a fejem és a mellkasom emelem fel, szóval máris mennie kell. Éreztem, hogy nem fog sokáig tartani ez a kiemelt alkalom. Soha nem kérdőjeleztem meg az egyéb dolgainak a fontosságát, uralkodóként ezerszer több feladata van mint nekem valaha is volt.
~ Az elköszönése még mindig a régi, vagyis az új. Ő mindig ugyanolyan marad.
Még mindig kis mosollyal az arcomon ülök fel, miután kiment a szobából.
- Úgyis rég voltam szobafogságban!
Nem hiszem, hogy válaszolni fog de hallotta. Felülök, összeszedem a cuccaim, indulás előtt még dobolok a lábammal. Izgatottabb vagyok mint hittem, egyáltalán nem szokásom. Nyugodtan kisétálok, egyenesen le a testőrséghez, remélem ott van, ahol az én időmben is. Bejelentem, hogy kiveszek egy kocsit és távozok. Keresek egy olyat, amivel hoztak, kellemes retro jármű. Félkézzel a kormányt fogom, másikkal előkeresem az adathordozót. Rajta van Sinister régi címe, ahol születésétől laktak a költözésig. Elvezetek a házukig, ha otthon vannak be is kopogok. Már tudom mit mondjak a szüleinek, köszönök elsőre.