Trapezohedron (Föld)

Szeráfnak is sikerült beljebb jutnia az épületben. Egyre modernebbnek látszott, ahogy haladtak. Kívül több ezer évvel zeelőtti stílus, belül pedig ki tudja, mennyi idővel felettebb technológia. Érdekes kombináció, gondolta magában a szárnyas mutáns. Aranyfalak, ismeretlen energiájú lámpák és holografikus kivetítések. A tágas folyosó egy csarnokba vezetett. Itt a fiú már nem tudta megállapítani, honnan jön a fény. A Naptől nem jöhetett, mivel fedett tér volt, de mégis olyannak tűnt, mintha természetes fény töltötte volna be ezt a termet. Szobrokat látott és egy térképet, ami jó lett volna, ha nem hieroglifákkal lett volna tele.
Ramirez is nézelődött és Szeráf remélte, hogy együtt rájönnek valamire. Ha volt itt Szehmet-szobor, akkor azt nézte meg tüzetesebben. A hieroglifákról annyit azért tudott, hogy nem csak rajzok, tehát a sólyom nem feltétlenül sólymot jelent, ahogy a ház sem házat, de mégis keresett valami képet, ami ötletet adhatott. Ha egy macskát látott például, az jelenthetett valamit, hisezn Szehmetet ilyennel ábrázolták. A védelmi rendszert pedig lehet jelképezni az istennő erejével. Vagy bármi mással is... Nem indult el semerre, csak nézegetett, amíg nem körvonalazódott, hogy mit is kellene tenniük.

Szeráfnak meg kellett állapítania, hogy itt még az sem lehetne teljesen biztos a dolgában, aki hieroglifa-szakértő. Olyan jeleket is látott, amik egyáltalán nem emlékeztették földi írásra, mármint az ő Földjükről száramzó írásra. A jeleket nézve annyit mégiscsak ki tudott házmoni, hogy mintha rabokat jelölnének az északi irányban. Ahogy Pók nyomogatni is kezdte a felületet, az megmozdult és kinagyította a megjelölt részt.
~Na, most jól jön a tudós a csapatban - gondolta magában Szeráf.
Így ki is derült, hogy a két szélső irány zsákutca lenne, ha csak a foglyokat akarnák kiszabadítani. A szárnyas mutáns az első feladatnak a védelmi rendszer kiiktatását tekintette. Akik itt szenvednek évtizedek vagy évszázadok óta, azok tudnak ennyit várni. Legalábbis őt nem érdekelte a kínjuk. A tippje az volt, hogy vagy a a laborokban van a kapcsolószoba vagy abban a nagyobb teremben, ami az északi járatot szakítja meg középen. Körbenézett, hogy van-e, aki hallja vagy figyeli őket és hogy látnak-e kamerát vagy bármi hasonlót. Ezzel a technológiával könnyen lehetett olyan megfigyelő rendszer is, amit esélyük se lenne észrevenni, de jobb az óvatosság, gondolta.
A lehető leghalkabban szólt a többiekhez, mutatva a térképen a laborokat és az ismeretlen funkciójú, nagyobb termet:
- Szerintem ezek vagy ez. Hogyan tovább?
A szellőzőben például talán zavartalanul tudnának haladni, de oda be kell jutni valahogy. A többiekre bízta, hogy ezt találják ki és ha valamiben megegyeztek, akkor a kijelölt irányban ő is elindult.

Beleszagolok a levegőbe és nagyon erős gyógyszer, vagy valamilyen más mesterséges kémiai keverék szagát érzem szinte minden irányból, kivéve az egyikből, ami felől emberek szaga áramlik. Szeráf és Pók a jeleket és a térképet tanulmányozzák, sikerül is használniuk a térképet és így már részletesebb alaprajzok is láthatóak. Amit csak tudok most megjegyzek, hogy később majd könnyebben tudjak tájékozódni. Körbe nézek a teremben, hogy van-e nyoma rejtett csapdának, eddig még nem volt, de eddig minden túl könnyen ment és nagyon rossz előérzetem van emiatt.
~ Itt vannak a börtönök is, a laborok mellett, pont mint az AIM telepnél. Az elfogott és megkínzott embereket lehet, hogy felhasználják kísérleti célokra. Rossz belegondolni is, még élve darabokra szedhetnek egy embert, kihasználva a teljes testét a cél érdekében. Ki kell juttatnunk őket, de előbb a biztonsági rendszert kell kikapcsolni. Gyorsnak kell lennünk.
Szeráf ötletére bólintok, majd koncentrálok és mutáns képességem segítségével próbálom felgyorsítani maga.
- Mindegyik irányból erős gyógyszer vagy más szer szagát érzem, azok nyilván a nagy termek. A cellák arra lesznek -mutatok a megfelelő irányba- mutatok a megfelelő irányba, érzem a foglyok szagát. Előre megyek.
Ezután a körülményekhez mérten a lehető legnagyobb sebességgel rohanok előre, először az egyik nagyobb terem felé, majd vissza a többiekhez és után a cellák felé veszem az irányt. Arra figyelek, hogy nehogy rosszkor forduljak be egy sarkon, vagy elfelejtsek befordulni a nagy sebesség miatt és ezért valaminek vagy valakinek nekicsapódjak. Minden lépésnél próbálok készen állni, hogyha támadás érne még időben ki tudjak térni, számítok valamilyen védelmi rendszerre vagy csapdára. Ha visszaérek elmondom a többieknek mit láttam pontosan.

A Fekete Párduc kiszagolta, merre vannak a begyógyszerezett emberek és miután a tudtukra adta, amit megtudott, elszaladt. Szeráfnak gyanús volt, hogy ennyire könnyen hozzá lehetne férni a rabokhoz és a laborokhoz. Ha ennyire nem számítanak arra, hogy bárki is is megpróbálja, akkor bombabiztos védelmük lehet, ami azonnal lecsap. Nem lenne jó fennakadni rajta. A tudat, hogy akit itt elfognak nem hal meg, hanem örökké él, ráadásul szörnyű kínok között, eléggé elrettentő volt.
Pókkal együtt haladtak és amikor megérkeztek a térképen látott nagy helyiségbe, ott nem sok érdekességet találtak. Volt egy platform, amiről nem igazán tudták kitalálni, hogy működik. A folyosó előtt pedig öt ember hevert. Olyasmi ruházatuk volt, ami Szeráfék realitásába illett inkább, mint ide.
A szárnyas mutáns kimondta, ami eszébe jutott:
- Lehet, hogy ezeket tették a folyosó elé védelemnek és ez esetben a folyosón kell továbbmenni, hogy megtaláljuk, amit akarunk. Vagy mégsem, de ezt kiderítem.
A másik tippje az volt, hogy ha igaz, amit Vízió mondott, akkor földalatti helyiséget kell keresni. A platform pedig lehet süllyesztő, de ezt nem próbálná ki szívesen a saját bőrén. Inkább egy ilyen ocsmánysággal. Látva a terem magasságát és szélességét, Szeráf felröppen a levegőbe és megpróbált az egyik csápos felé repülni, majd azt odalökni a platformra, ami ettől talán beindul vagy legalábbis csinál valamit. Ha lézerrel van védve és például kettévágja az illetőtt, azzal is előrébb jutnak, mivel tudják, mivel állnak szemben. Ha a csápos támadna, akkor Szeráf a késével próbál kitérni és a késsel lefejezni. Halálos sebet itt nem lehet ejteni, de fej nélkül azért elég esélytelen lehet egy ellenfél. Bár ki tudja, mik lettek ezek...
A fiú számára ezek nem jelentettek többet, mint alapanyagokat. Beszélni nem igazán fognak arról, hogy mi hol van, így már egyáltalán nem számítottak neki. Póknak se nagyon, mivel ő meg lövöldözött és kaszabolt, ami ellen Szeráfnak csak a hangzavar miatt volt kifogása. Az őrök hamar itt lesznek, ha ez kihallatszik.

Végigfutok a folyosókon, semmilyen támadás vagy egyéb nem ér, ami jó jel. Végül egy nagyobb terembe érek, ami már a térképen is jól kivehető volt. A platformra csak egy pillantást vetek, nem tudom, hogy biztonságos-e a használata, jobb lenne más lehetőséget találni, nehogy csapdába sétáljunk. A földön fiatalok fekszenek, első látásra olyan, mintha az én világomból származnának. Egy pillanatra megtorpanok, mikor meglátom őket.
~ Mit keresnek itt? Miért fekszenek a padlón? Valószínűleg őket is a lények hozták ide őket.
Lehajolnék megvizsgálni az egyiket, amikor Pók és Szeráf belép a terembe, egy kicsit kiegyenesedek amikor felnézek rájuk. A következő pillanatban mindegyik fiatal furcsa hangot ad ki magából, távolabb lépek tőlük, néhány másodperccel később csápok csapnak ki a szájukból és a szemük világítani kezd. Mire észbe kapok Pók és Szeráf máris kíméletlenül támadnak. Előveszem a két kardot, megforgatom őket párszor, hogy gyakoroljam a mozdulatot, majd felgyorsulva csatlakozom a harchoz én is. Megpróbálok elfutni az ellenfelek mellett és egy-egy mozdulattal a szájukból kinövő csápokat levágni. Figyelek arra, hogy ne sebezzem meg a testüket, csak a csápokat, nem akarok feleslegesen ártani nekik a többiekkel ellentétben. Arra figyelek, hogy időben ki tudjak térni a csápok vagy más támadás elől és esetleg a kardokkal tudjak védekezni. Ha egy csáp kerül túl közel azt megpróbálom egy csapással levágni, ha egy fiatal végtagja, akkor a kard lapjával mérek rá egy ütést. Más fajta támadás esetén megpróbálok kitérni.

Támadásba lendülök és két fiatalt megszabadítok a csápoktól, ahogy levágom azokat a csonkok visszahúzódnak a testükbe, majd a lilás fény is eltűnik a szemükből és a földre rogynak. Eközben a két Testvériség tag, vagy volt Testvériség tag is nekiesik a lényeknek, Szeráf egyet a platformra lök, aminek nincs különösebb hatása és kideríti, hogy az nem indul be magától és nem csapda. Pók viszont brutálisabb módszerekhez folyamodik, levágja az egyik fejét. Ha tudtam volna, hogy ezt akarja megpróbáltam volna megakadályozni.
~Felesleges volt ilyen mértékű brutalitás, ezek az áldozatok nem tehetnek róla, hogy a testükben vannak ezek a lények. Ráadásul a saját világunkból vannak és civilek, vissza lehetett volna azt a lányt is vinni, így viszont, csak ebben a világban élhet tovább, levágott fejjel, elvette az esélyét az élettől.
A következő pillanatban a levágott fejből kicsapó csápok Pók torkába csúsznak, mintha próbálna belé átköltözni a lény. Szi9nte reflexszerűen ragadom meg és markolok rá kicsit jobban a két katanára. Egy fentről indított, ívesen lefelé tartó, nagy erejű kettős csapással próbálom keresztülvágni a csápokat. Ügyelek arra, hogy a pengék elég távol legyenek, ahhoz, hogy jó pár centire egymástól, elég közel mind a két fejhez és torokhoz, hogyha a levágott fejbe visszahúzódik a csáp és a lény félig már Pókban van, akkor se tudjon belé menekülni, mert ott is szétvágja a másik penge. Közben figyelek, ha engem is hasonló támadás érne akkor a karmaimmal próbálom kitépni magamból a csápot, ahogy erőm engedi, vagy ha van elég időm megpróbálok elhajolni a támadás elől.

Szeráfnak sikerült sérülés nélkül odalökni a csápost a platformra, de nem történt semmi. Nem indult be, védelmi rendszer sem lépett működésbe. Pók lövöldözött, Ramirez kaszabolt, de a hatkarú elég szerencsétlenül járt. Hiába vágta le a nő fejét, a benne lévő csáp Pók torkába ugrott és az ő szemei világítani kezdtek.
~Ennek annyi. Kellett neki mintát venni - gondolta magában Szeráf. Meghalni talán nem fog, mert itt nem lehet. Még a más realitásból származók sem haltak meg, ahogy látta, bár abban nem volt biztos, hogy ez nem csak a csápos lényeknek, azoknak a furcsa nevűeknek köszönhető. Mégis valami más lénnyé változnak és az ilyenekben Szeráf már annyira sem bízik, mint amennyire Nathanielben bízott korábban. Kellemetlen helyzet volt, hogy most már csak a Párducra számíthatott. Az ellenálló a csápokat célozta és nagy fájdalomsikolyok lettek a vágások eredményei. Ami ezek után történt, az viszont egész jó jel volt. Eltűnt a csillámlás a szemekből, a csápok visszahúzódtak és az emberek talán ki is fogják okádni azt a lényt magukból. Vagy nem. Amíg a Párduc megpróbálta Pókot menteni egy csápvágással, addig Szeráf a hányással küzdő emberekhez beszélt. Meg akarta tudni, most már önmaguk-e, mert ha igen, akkor hasznos infókat tudhatnak. A levegőből csapott le a többi csáposra, kizárólag az idegen lényeket célozva. Ha megmentik a foglyokat, akkor azok talán beszélhetnek. Ha nem sikerül, akkor harcképtelenné kell tenni őket. A kássel a csápokat kaszabolva szólt az okádókhoz:
- Segíteni akarok! Hogy jutunk át ezen a platformon és mi van alatta? Beszéljetek, ha tudtok!

Támadok, ami sikeres is, a lényt gyakorlatilag kettévágom, de nem teljesen. Amitől tartottam bekövetkezik, a lény már Pók testébe húzódott át, ezért nem tudom egy csapással eltávolítani. Oldalra nézve látom, hogy Szeráf a már földön lévő, magukhoz térő fiataloktól próbál információt szerezni, de nem tudom, hogy sikerül-e ez neki. Időközben Pók összeesik a fájdalomtól, amit nyilván a lény okoz neki.
~ Ki kell vágnom a torkából, nem veszíthetek el itt egy társat, még ha odahaza az ellenségem is, itt össze kell tartanunk.
Sajnos mikor rálépnék a torkára, hogy a szájába nyúlhassak és kitéphessem belőle a csápos lényt hátulról hallom egy fertőzött hangját. Már nincs időm megfordulni ellentámadni vagy kitérni, hátulról elkap és az arcomat támadja. Egyik kesztyűm karmaival próbálom szabályosan letépni a kezét a szemeimről, arcomról, mélyen belevágva a végtagba. Ügyelek arra, hogy létfontosságú ereket, artériákat, a csuklónál ugyan ne érjek, de a kézfejét ellenben amennyire tudom megsebzem. Ebbe nem fog belehalni, mégis félig harcképtelenné tehetem. Ha ez sikerül, ha nem teljes lendületből, egy gyors lendítéssel vetem magam hátra, és közben próbálom magam alá taszítani a mögöttem állót, hogy teljes súlyomból rázuhanjak. Arra nagyon figyelek, nehogy véletlenül én érkezzek a földre. Amint ez megvan megpróbálok erős ütésekkel kiszabadulni a fogásból, majd pár méter távolságra hátrálni. Mikor meghallom az érkező őrök hangját, lejjebb helyezem a testsúlyom, ha olyan helyzetben vagyok és fedezéket keresek, egyelőre csak szemmel, miközben az esetleges további csápos lények támadását várom.

Szeráf látta, ami történt és úgy nézett ki, van remény Pók és a többi megfertőzött számára is. Bár a hatkarú maga nem tudta levágni a csápot, akármennyire is akarta, Ramirez megoldotta. A szárnyas mutáns ebből leszűrte, hogy a teljes irányítást még nem vették át a csápok. Lehet, hogy az a bizonyos dr. Zield Jones, aki foglyul ejtette őket, már előrehaladott állapotban volt és azért nézett ki úgy, ahogy. Pók és a csápos élősködő is kínlódtak a fájdalomtól, ahogy a padlón vergődők is.
Szeráf hiába kaszabolta a csápokat, próbálva az emberek tudatát visszahozni, az egyik lény rávetette magát Ramirez hátára. Furcsa dolog volt, hogy Szeráfnak segítenie kellett volna egy ellenállón, de most tényleg ezt kívánta meg a helyzet. Nem igazán fért oda, a tűzzel pedig most nem akart próbálkozni. Ha megint előjön a szimbionta és leblokkol miatta, akkor mindennek vége lehet. Lőni sem akart, de látta, hogy a Párduc a karmokkal és a harci tudása segítségével egész jól megbirkózik a helyzettel.
A magukhoz tértek nem sokat tudtak elmondani, de már kérdezősködtek és vádaskodtak. Ez teljesen érthető volt, de Szeráfot csak bosszantotta. Dühösen felelt és közben a lábadozó Pókhoz repült, hogy felemelje és vele együtt próbáljon repülni tovább a folyosón észak felé, mivel a platformot nem tudták működésbe hozni:
- Itt csak ő ölt volna, ha tudna, de meg is lett a jutalma. Gyertek, ha nem akartok az őrök kezeire jutni!
A szárnyas mutáns bízott abban, hogy Andrew elintézi a csápost és a gyorsaságával majd beéri őket. Abban pedig reménykedett, hogy Pók erőre fog kapni és nem lassítja le túlságosan. Gond nélkül itt hagyta volna mindkettőt, ha nem lett volna szüksége a segítségükre. Ha az okádók magkhoz tértek és követték, akkor igyekezett fölöttük haladni, kezében Pókkal. Ha kibújik belőle egy csáp, igyekszik kitérni és azonnal eldobja. Ha az őrök már lőtávolba érnek és tüzelnek is, akkor a lövéseiket igyekszik elkerülni. Ezért is jó, ha többen vannak. Van rá esély, hogy mást találnak el, nem őt...

Sikerül letépnem a kezet az arcomról, mielőtt még kárt tenne valamelyik fontosabb szervemben, nem akartam ennyire durva lenni, de nem kockáztathattam egy súlyosabb sérülést, bele kellett vágnom a kezébe. Ezután hátra vetem magam és ennek erejétől a hátamon lévő fertőzött fiatal elveszti az eszméletét. Felállok és végignézek rajta, jobb lett volna, ha nem kellett volna bántanom, de ezen már nem tudok változtatni. Eközben Szeráf felveszi Pókot és megpróbál távozni még az őrök érkezése előtt. Már én is hallom a légiósok páncéljának hangját, ahogy közelednek, ez a Vadföldön végrehajtott akciók emlékét idézi fel bennem. Felgyorsítva futnék tovább beljebb a folyosókon, még az őrség érkezése előtt, de hirtelen máshol találom magam.
A teleportálás után az első dolgom, hogy leellenőrzöm magam, hogy van-e rajtam sérülés, majd a felszerelésem meglétét ellenőrzöm, ezután körülnézek és végigmérem a környezetet. Meglátom Szehmetet, Heka anyját, nem tudom ki lehet ő ezen a világon, valószínűleg ugyanúgy valamilyen egyiptomi istenség. Egyelőre nem teszek védekező lépéseket, ha nem ér támadás, csak a fenyegető állatias hangot hallom. Fegyvereimet elrakom és tisztelettudó hangon szólok hozzá.
- Ezek szerint számítottál az érkezésünkre. Mit tervezel velünk hát?
Egyelőre csak várom a választ és figyelem a többieket.

Ahogy Szeráf sejtette, a Párduc tette a dolgát és leszerelte a támadóját. Szomorúan kellett belátnia, hogy egy ellenálló, aki ráadásul nem is mutáns, jobb Póknál. A hatkarú közben lecsillapodott, már nem visítozott. A szárnyas mutánsnak sikerült felkapnia és a remegő lábó fertőzöttek is kezdték magukat összekapni. A kree harcosok már közeledtek és lőttek volna, de ekkor valami villaáns után a társaság egy másik helyen találta magát. Szeráf bosszankodott, mert a lőtámadást megúszták, azonban nem tudják, hol vannak, hogy kerültek ide és hova lehet innen menni. Körülnézett a teremben ajtókat, ablakokat vagy műszaki berendezéseket keresve.
Ablakokat látott is és ezek a kinti világra nyíltak. A konzolokat meglátva első gondolata az volt, hogy innen indította be valaki a platformot. A dörgő hang viszont nem ezt árulta el, hanem csak annyit, hogy feltételezte az érkezésüket, bár nem volt biztos benne. A macskafejű istenség hatalmat sugárzott. Ramirez megpróbált vele beszélni, kimondva a nyilvánvalót és feltéve azt a kérdést, ami mindenkit foglalkoztatott.
Szeráf elengedte Pókot és figyelte, az idegenekkel együtt. Ha újabb csáptámadás jönne, akkor kitér. Őröket sehol nem látott. Bíznak az istenükben. Bíznak abban, hogy senki nem tudja legyőzni. Ez nem túl jó hír... Egyelőre figyelte a párbeszédet, de ha Szehmet próbálkozott valamivel, igyekezett az elől is kitérni. Ilyen élete volt, amióta felgyújtotta azt a lányt. Támadott és menekült...

Szehmet nem válaszol a kérdésre, csak mint egy igazi ragadozó nagymacska, pont olyan módon amire vöröslő szemeivel és megjelenésével indokot ad, lassan előre lép és felvillantja karmait. A következő pillanatban támad, de olyan nagy sebességgel, hogy csak emberfelettien gyors reflexeim segítségével tudok kitérni. Azonnal felé fordulok és pillanatok alatt mérem fel a helyzetet.
~ Nem akar mást csak személyesen végezni velünk az őrök helyett. Eddig is figyelnie kellett minket. Már csak azt kell tudnom miért? Miért személyesen, kell, hogy oka legyen.
A következő pillanatban ismét felém fordul és nekem támad. Látom, hogy ez elől nem fogok tudni kitérni, ezért nem is próbálok. Nem nyúlok a fegyvereimért, az túl lassú lenne, helyette én is karmaim pattintom elő, amilyen gyorsan csak tudom. Megállok egy helyben és egyik lábam még gyorsan, magamat teljes sebességre gyorsítva előre teszem, majd jobb kezem, egyenes alkarral magam mellé húzom, vízszintes helyzetben. Ujjaimat kiegyenesítem és a karmokat ahogy csak tudom egy vonalba rendezem, egy szinte élő pengeként, másik kezem karmaim, pedig széthúzom. Megvárom amíg közel ér, majd megpróbálom jobb kezemet egy nagyon gyors, határozott mozdulattal egyszerűen átlökni a mellkasán, törzsén, ahol biztosan eltalálom. Nem számítok arra, hogy erősebb lehetek nála, ezért csak gyorsaságomra támaszkodom. Másik kezemmel védekezek, agresszíven, ha van rá időm és nem csap le Szehmet előbb. Azt a karmos kezét, amely láthatólag légfontosságú részt tépne ki belőlem megcélzom és próbálok belenyúlni a kezébe saját karmaimmal, majd belemarni és tépni, ha sikerül valószínűleg ő is ezt teszi. Mivel figyel a gyorsaságra, egyelőre más lehetőséggel nem számolok, megpróbálom megsebezni mielőtt ő tehetné, vagy komolyabb támadást bevinni.

Szeráf látott a szobában gépeket is és ezek voltak a legérdekesebbek. Sajnos nem tudta, melyik mire szolgál. Az istenség feljük indult, majd megállt. Nem mondott semmit, csak olyasmi alakot öltött, mint a többi itt lévő ember. Szeráfnak egy pillanatra átfutott az agyán, hogy mekkora erejük lehet ezeknek a csáposoknak, ha az itteni Szehmetet is megfertőzték.
Nem volt sok idő gondolkodni, mert a macskafejű támadásba lendült. Szeráf egész jól ki tudott térni előle. Őt magát is meglepte a gyorsaság, de ezt betudta a szimbionta jelenlétének. Erősebb és gyorsabb lett tőle, már csak azt kellene megtanulni, hogy küszöbölje ki a mellékhatásokat. Szehmet az ellenállót szemelte ki, úgyhogy Szeráfnak most volt ideje mással foglalkozni. Megpróbált a gépekhez repülni, de ha közben az istenség őt támadta, akkor igyekezett gyorsan kitérni előle. Azon gondolkodott, hogy miért nincs itt irányító személyzet? Mi az, amit maga az isten akar irányítani? Lehet, hogy Szehmet ezen a világon műszaki zseni és a saját kezében akarja tartani a dolgokat. Egy biztos volt: ha egy gép az isten tróntermében van, az nagyon fontos és nagy kárt lehet okozni, ha tönkreteszik. A szárnyas mutáns most használta a tűzgyújtó képességét. A gépektől még messzebb maradt és úgy nézett azokra, a tekintetével lángra lobbantva őket. Tudta, hogy ezzel az istent is magára fogja haragítani, ezért a következő mozdulattal már megpróbált Szehmetre lőni a pisztollyal, amit kapott. Szívtájékra vagy a gerincre próbált célozni, attól függően, hogy hogy helyezkedett a lény. Attól nem tartott, hogy valamelyik társát vagy az emberek egyikét találja el. Egyedül Pókért lenne kár, de arra is megvan az oka, hogy ezt így gondolja. Ahogy ránézett az istenre, őt is megpróbálta felgyújtani.

/ Sorry, szuperhumánra emlékeztem. /