Re: Wright család lakása

by **Sarah** Kedd 08 Júl. 2014, 14:34

Próbálom rávenni magam arra, hogy bemenjek a többiekhez, de erre sem vagyok képes, nem hiszem, hogy a szemükbe tudnék nézni. Valamiért már most úy érzem, hogy elárultam őket, pedig még csak nem is történt semmi, de mégis, ők az egyetlen barátaim, én pedig sosem leszek eléggé erős ahhoz, hogy tudjak tenni bármit, főleg ha olyan formában lesz rám szükség. Vissza fordulok a korlátnak és ismét annak támaszkodom, bámulok tovább a messzeségbe egészen addig, amíg szárnyak csapkodását nem hallom. Kicsit riadtan fordítom a tekintetem a hang irányába és tekintem meg a korlátra szállt ragadozó madarat.
~ Egy... Egy sólyom... ~ A professzor már mesélt ezekről a madarakról, pontosabban arról, hogy miért vannak New Yorkban, a világ egyik leggyorsabb ragadozó madara, és engem figyel, de mit keres egyáltalán itt? Nem tudom miért, de a tekintete valahogy nem hat fenyegetőnek, vagy akár veszélyesnek, inkább nyugodtnak, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de nyugodtnak érzem, így végül nem húzódom távolabb, csak a magam jelenlegi keserűségével tekintek vissza rá jó néhány néma másodpercig, mire jutok valamiféle elhatározásra. Lassan kezdem az irányába csúsztatni a közelebb lévő kezem, lassan és nyugodtan, majd pedig kissé meg is emelem azt. Bár kesztyű nélkül nem ajánlatos ezt csinálni, én mégis kíváncsi vagyok, hogy rámászik-e a kezemre, nem tudom továbbra sem, hogy miért vagy micsoda, de valami mozgat. Talán maga a véletlennek tűnő fenomena ténye, talán valami más amit még én magam sem értek és egyszerűen nem megmagyarázható. Akármi is legyen az, ezt a pár pillanatot fontosabbnak érzem, mint elmúlt napban bármit ami történt.

by **Morsus** Szomb. 19 Júl. 2014, 01:50

- Szóval szerinted nem szabadna a proffnak elmondani a jóslatát, de nekünk rögtön kitálalsz? Kösz...
Mondja Hood cinikusan. A fiú nem válaszol Xavier kérdésére. Lehet, hogy elbizonytalanodott, de a ház nem elég nagy, hogy Charles ne hallja Wright szavait. Megdöbbentve elkerekednek a szemei és kigurul a diákjai közé. Mire kiér már mosolyog.
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj.
Mondja békésen a professzor. Hood a kezeit karba teszi.
- Most bocsássatok meg.
Ezzel kigurul Katehez a balkonra.

A sólyom békésen Kate kezére sétál. Nem karmolja őt meg. Finoman és óvatosan lép. A szemeibe néz majd rikkant egyet. Mintha elfogadná testvérének. Utána kipillant és elrepül. Xavier ekkor érkezik meg.
- Minden rendben van?
Kérdezi a mindig megnyugtató hangján Charles.

by **Serena Davidson** Szomb. 19 Júl. 2014, 09:56

Nem próbáltam arra magyarázatot szerezni, hogy miért is mondta el nekünk, bár volt egy olyan érzésem, hogy azért, mert mindenki más is hallotta és lényegében a ránk vonatkozó rész is rá vonatkozott és nem kifejezetten ránk. De lehet, hogy csak beleképzeltem, mindazonáltal örültem, hogy a mi jóslat részünk ennyire enyhe volt, legalább is bizonyos értelemben. Én úgyis együtt szerettem volna velük működni és nem kiválni a csoportból, csak remélni tudtam, hogy amiatt, hogy a vérszerinti apám Magneto volt nem fognak a többiek, sem az emberek megbélyegezni.
- Legalább rólunk nem volt olyasmi, hogy megölünk valakit, vagy összeomlasztjuk a világot, vagy… Úgyis közösen szeretnénk velük dolgozni, nem igaz? – néztem Charlie felé.
Itt elharaptam a mondatot, hogy olyan leszek, mint Wandal, ami a legnagyobb félelmem volt, amióta találkoztam vele személyesen és elrabolt. Talán inkább az embereitől jobban féltem, de tőle is, hogy teljesen elvesztette a racionalizmusát és egy olyan világba képzelte magát, ami nem is létezett. Összerezzentem a professzor szavain, amikor meghallottam őket. Nagyon reméltem, hogy nem tudja még, hogy mit csináltunk Charlie-val odakint, tartottam tőle, hogy nagy fejmosást kapnánk érte. Bólintottam, amikor kiment, majd halkan szólaltam meg.
- Szerintetek hallotta? – kérdeztem.
Nem tudtam, hogy eddig hol lehetett, de a nyugtató szavai eléggé úgy hangoztak, mintha tudta volna már, hogy miről beszéltünk eddig.

by **Tyranis** Szomb. 19 Júl. 2014, 10:20

- A tietek sem rátok vonatkozott leginkább, hanem rám – vonta meg a vállát.
Ettől kezdve pedig nem is nagyon érdekelte a dolog, egy ilyen kis dolog mégsem az volt, hogy meghal Chuck, valami fekete madáron, legyen az bármi is. A többiek láthatóan nem nagyon akartak beleszólni a dologba, miért is várt volna mást ezektől? Fogalma sem volt, Gail érthető volt, hiszen miután visszahallotta azt, amit motyogott az álmában. Jonah örült annak, hogy nem ez a képessége, az egész csak mindent túlkomplikált és nem tette könnyebbé a dolgokat. Jobb volt, hogyha nem tudták a jövőt és az eddigiek alapján tényleg így is volt, hogyha nem mondta el Gail, amit, az nem vált valóra. Szívás. Persze még az is lehetett, hogy véletlen volt az egész, de ki tudja? Saját maga nem tudhatta, így ezt a témát nem is nagyon firtatta, nem volt soha jó fizikából, se matekból különösebben, rühellte is mind a kettőt, a reáltárgyak mindig is közelebb álltak a szívéhez és a törvénykezés, meg a jog. Igen, az volt a szakterülete, a két tudományos tárgyat meghagyja annak, akinek akarja. Chuck felé nézett, amikor megjelent, majd ki is gurult az erkélyre. Serena kérdésére ismét megvonta a vállát, majd halkan felelt ő is, mert az erkély azért nem volt túl messze.
- Jah valszeg az idióta spicli köpött – mondta. – Akartok valamit enni és inni? Halálra unom magam…
Még egy látványos ásítást is elnyomott, de fáradt nem volt, csak tényleg unatkozott.

by **Sarah** Szer. 23 Júl. 2014, 00:32

Ahogyan a karom nyújtom a sólyom irányába, az egyszerűen átsétál a kezemre mely védtelen a karmoktól, de mégsem mar meg, sőt, inkább tűnik óvatosnak, óvatosabbnak mint ahogyan az bármilyen akár idomított állattól elvárható lenne, hiszen a madarakat is kesztyűhöz szokás szoktatni. Tény és való, ez viszont most valami más, valami közeli, annyira közeli amit ezelőtt az életemben talán a saját szüleim irányából sem éreztem, ami azt illeti biztos, hogy nem, ugyanis ez... Nem is tudom, hogyan kéne megfogalmaznom, testvéries talán. Furcsa, hogy végül pont egy madár az, ami így reagál rám, talán a mutációmnak köszönhetően, talán valami másnak, viszont a pillanat ahogyan jött úgy múlik is el a távozásával és a professzor érkezésével. Még egy darabig némán nézek a levegőbe amerre a sólyom szállt, részben azért, mert követni szeretném, valahogy úgy érzem, hogy bármerre is ment, találhatok ott magamnak valamiféle helyet, ugyanakkor az azt jelentené, hogy magam mögött hagynám a többieket, még ha csak átmenetileg is... Másrészt pedig a történtek után, az okvetlen bűntudatból kifolyólag nehéz rávennem magam, hogy szembe forduljak vele, bár próbálkozom, de végül nem tudom rávenni magam, csak nemlegesen megrázom a fejem.
- ... Ne... Nem... - Kezdek bele nehézkesen miközben feszültebben kezdem el ismét markolászni a korlátot, valahogy magamra erőszakolva azt, hogy folytassam tovább és ne csak némán álljak és nézzek a messzeségbe.
- Én... Félek... F-félek attól, hogy ha egyszer szükség lesz rám, túl gyenge leszek ahhoz, hogy segítsek a többieknek... De... - Folytatnám tovább, de nem megy, hiszen itt vagyok, ismét ugyan ezekkel az érzésekkel, a kétellyel amit magammal szemben érzek, amit mindig éreztem, csupán akkor nem állt fent a lehetősége hogy ez másoknak kárt okozhat. A szívem lassan hevesebben kezd verni ahogyan egyre közelebb jutok az elhatározáshoz, ezúttal konkrétabb céllal mint korábban.
- S-sajnálom professzor, még visszatérek. - Ez vehető ígéretnek, mert végül nem bírom tovább. Ezen szavakkal kísérlek meg átmászni a korláton, majd le tekintve pár pánikszerű levegővétel után ha nincs semmi ami bármilyen akadályt képezne egyszerűen elengedve azt ledőlök a mélybe Úgy érzem, mintha valami elpattant volna, valami ami eddig a pontig is jelen volt, csupán sosem vettem róla tudomást... Mindig tudtam, hogy gyenge vagyok, ezért tudtak bántani régebben is, de akkor elfogadtam, többször is, egészen eddig a pontig. Nem akarom, hogy azért legyen bajuk, mert nem tudok mit tenni, még ha nem biztos, hogy ez így is lesz, nem tudom elfogadni ezt a gondolatot és úgy érzem, hogy ez az ugrás, melyet úgyszintén nem voltam képes megtenni néhány perccel ezelőtt, ez lehet az első lépés talán a változás felé, noha zuhanás közben azt is érzem, hogy az adrenalin szintem az egekben jár ahogyan látom a földet közeledni, de nagyjából félúton lefelé felveszem egy vándorsólyom alakját és az összegyűjtött sebességet felhasználva próbálom magam horizontálisan nagy sebességgel megindítani abba az irányba, amerre utoljára láttam eltűnni a madarat. Egy alapvető félelem leküzdése és egy sólyom követése, nem tudom, hogy merre megyek ezzel, de remélhetőleg megtalálom a módját, hogy valamilyen formában erősebb legyek a többiekért, ha más nem jelen helyzetből legalább azzal, hogy épületek tetejéről le merek ugrani...

by **Ayye Captain!** Szer. 23 Júl. 2014, 02:10

Nem kell kimondanom, valószínűleg a proff így is érti mit akartam csak tovább gurul az erkély felé. Az egyik hiányzó lány vagy levegő? Nem követem oda csak a többiekhez állok vissza, pont addig, hogy megbánhassam. Jonah mindig is egy idegesítő barom volt. Nem akartam vele foglalkozni, de a mai nap szép módszeresen veti el a sulykot.
Keserű ábrázat ül ki az arcomra miközben megigazítom az egyik gombot az ingemen, majd végig nézek a bandán. Serena még mindig attól nedvesedik, hogy benne volt a tévében vagy mi. Jonah meg csak agonizál az életén és a piti problémáin. Meg, hogy miként kéne elhallgatni a jóslatot. Épp most lett belőle elegem.
- Elmegyek levegőzni mielőtt a puccos szőnyegedre hányok Jonah. Köszönöm a vendéglátást, élmény volt... - Nyugodt hangon mondom. Nem az én tisztem a hiszti, arra a kis liberális nácink megfelelő lesz. Majd ő ellesz a lányokkal, a Xaviernek pedig van jobb dolga is. Nem vagyok benne biztos, hogy én idevaló lennék. Amikor kilépek a lifthez már az otthoni tájra gondolok. A családomra, még mindig aggaszt, hogy benne volt a tvben az esetünk, de talán a nevem nem került elő. Ideje lenne talán hazamennem, nem tudnék ezekkel a kölykökkel parádézni, mint valami alacsony költségvetésű cirkuszi parádé. Nevetségessé tennem magamat. A családnak szüksége lesz rám és nem sokat segítek azzal, hogy itt állom ezt a szerencsétlent amíg otthon igazi gondok is lehetnek.
- Nem az vagyok aminek látszom... - Suttogom magamnak, ahogy rányomok a földszint gombjára.

by **Morsus** Pént. 25 Júl. 2014, 00:23

Hoood elegánsan kihátrál a társaságtól és Bob után ered. A liftben kapja el a fiú és neki dől az ajtónak, hogy ne tudjon becsukódni.
- Nem fognak kiengedni. Tudod az ilyen gazdag placcokon mindig vannak portások. Te meg kiskorú vagy.
Mondja a fiú nyugisan.
- Különben is... én ma csak három gyilkos szupermutánssal találkoztam, nem járkálnék a városban a helyedben ma este.

Kint Xavier megfogja a kifelé mozduló Kate kezét.
- Helyes. Félned kell. Én mindennap aggódok értettek. Félek, hogy nem tanítok meg mindent. Félek, hogy nem tudlak titeket felkészíteni. Csak az tud segíteni, aki aggódik másokért. Nem mehetsz el, nem engedhetlek el, mert nélküled elveszünk. Itt helyed, ott bent velünk.
Mondja Xavier a békés és kedves hangján végig mélyen Kate szemeibe nézve.

by **Serena Davidson** Pént. 25 Júl. 2014, 09:18

A fiúra néztem néhány másodpercre, aki visszajött, majd lényegében egy hiszti után távozni készült. Charlie után pillantottam és figyeltem, amikor elindult a kijárat felé, reméltem, hogy nem fog elmenni a másikkal, és visszahozza. A mai nap után, ami odakint volt nem szerettem volna odakint látni senkit sem a mieink közül. Arra, hogy mi volt itt pontosan arra nem szerettem volna választ kapni, bár már annyit tudtam, hogy meghallotta, hogy meghal a Professzor sé elment megmondani neki. Láthatóan ő pedig annyira nem vette magára mindezt, hiszen odakint beszélgetett Kate-el. Én viszont nem éreztem magam túl jól, az az előbbi kinti dolog miatt még mindig hevesebben vert a szívem és nem tudtam megnyugodni, talán egy erős tea és egy kiadós alvás segített volna.
- Én azt hiszem, hogy visszavonulok, bármelyik szobába lehet menni, ugye? – kérdeztem még Jonah-t.
A válasza után elindulok és keresek egy szobát magamnak, még elmegyek zuhanyozni lefekvés előtt és utána szinte azonnal, ahogyan bedőltem az ágyba, a mai napi kimerültség és fáradtság nyomán azonnal el is nyomott az álom.

//Folytatás: A birtok//

by **Tyranis** Pént. 25 Júl. 2014, 09:27

Mivel a kérdésére nem igen válaszolt senki, egymaga ment a hűtőhöz és nekilátott kutatni benne, igazából meg sem hallotta, hogy mit is mondtak neki, csak azt, hogy valaki beszélt. Mire felemelte a fejét a hűtőből már csak a lányok voltak ott a szobában, Hood és a másik srác sem.
- Szólt valaki? – nézett fel.
Ezzel vissza is fordult a hűtőbe és végül egy délután hozott kínait vett ki belőle és vágta be a mikróba magának. Serena kérdését már meghallotta és a lány felé fordult.
- Jah, bármelyikbe – mondta.
A nagy stop táblás Jonah szobája feliratú szobába úgysem fog bemenni senki, így emiatt nem is aggódott. Mivel senki sem volt igazából parti hangulatban a srác nagy bánatára, amint megmelegedett a kínaija kivette a hűtőből, az egyik fiókból kivett két pálcikát hozzá, majd a hűtőből elővette vodkás üvegét és azzal együtt ment vissza a saját szobájába. Bent lerúgta a cipőjét, bezárta maga mögött az ajtót, őt hagyják békén a lúzerek, nem volt mára tovább kíváncsi rájuk, amiatt meg úgyis megszólták volna, ha Gail-t behíjva magához a saját lakásában, gáz volt ez a suli. Bekapcsolta a tévét és így feküdt fel az itallal és a kajával az ágyra. Az étkezés után még ő is elment zuhanyozni, majd iszogatás közben, amíg ki nem örült a vodkásüvege és tévézés közben aludt el. Itt legalább senki sem zargatta tovább.

//Folytatás: A birtok//

by **Sarah** Hétf. 28 Júl. 2014, 03:37

A torkomban ver a szívem ahogyan végül rászánom magam az ugrásra és már mozdulok is, hogy átmásszak a korláton, azonban mielőtt konkrétan átemelhetném akár egy lábamat is arra leszek figyelmes, hogy a professzor megfogja a kezem. Egy pillanatra megfagyok, konkrétan a váratlan érintkezés tényétől, majd pedig kissé zavartan fordulok az irányába, azonban a szavai és azoknak a súlya így is tökéletesen eljutnak a tudatomig. Néma döbbenettel hallgatom a szavait, hogy fél, hogy itt van a helyem és hogy egyszerűen nem mehetek. Én... Jelenleg először nem tudom, hogy miként vélekedjek a szavairól.
- D-de... - Kezdenék bele zavartan de hamar csupán hebegés marad a beszélési kísérletből és kell néhány másodperc, amíg össze tudom magamat szedni annyira, hogy ismét megpróbálkozzak vele.
- De-de én nem tudok mit tanítani, vagy felkészíteni másokat és-és-és ha t-történik valami akkor... - Elhallgatok néhány újabb másodpercre.
- ... Akkor nem tudnék mit tenni értük. Gyenge vagyok... - Beszéd, vagy néhol zavartabb hadarás közben nem próbálok szabadulni, az egész végére csak annyit sikerül elérnem hogy remegni kezd a hangom és ismét kicsordulnak a könnyeim, valamint hogy végképp kezdem elveszíteni a fonalat és elveszni abban a gondolatban, hogy nélkülem elvesznek, mert már lassan nem értem, hogy egyáltalán miért lehetne ez így, pont miattam, vagy tőlem függően, ahogyan az sem teljesen tiszta, még ha máskor talán logikusnak tűnne is a válasz, hogy a professzor ezt valaki, akár az én fejemből olvasva állapította-e meg, vagy régebb óta így gondolkodik. Kezd túlzottan összefolyni minden.

// Bocsi javítottam a szín hibát ami eddig a percig fel sem tűnt. //

by **Ayye Captain!** Pént. 01 Aug. 2014, 02:49

Már a pillanatnyi egyedül lét jól esik, szinte frissebb a levegő mikor nem üli meg a pubeltáró mutánsok lehelete. Az egész olyan kényelmetlen volt és még ki sem mondom a szavaim mire hallom a lépteket. Felemelem a tekintetemet Charliera, kicsit jól esik, hogy próbálkozik. Tőle pláne, de gyenge, nem nevelhetek fel egy egész csapat kis hormonbajost. Nincs itt a helyem. Megmondta a jóslat is, én nem ez vagyok. Legyek bármi is valójában, ez nem lehet az én helyem, így biztosan nem.
A zsebeimbe mélyesztem a kezemet, majd kilépek a liftből. Visszanézek a srácra.
- Pedig rólad azt hittem, hogy látod. Csak csendben maradsz mert a többiek úgy sem fognák fel... - Halkan beszélek, fáradtan, remény nélkül miközben elnézek a lakás felé.
- Ez nem működik, a ti kis szuper csapatotok. Engem pedig kiengednek. Lépcső, személyzeti bejárat, láthatatlanság... - A végén még egy fáradt mosollyal zárok. Elfordulok a lépcsőház felé, ha már említette beugrott, hogy az üres lifttel még a frászt hoznám egy éjjeli őrre.
Egy pillanatra még visszafordulok.
- Ki kell állnotok magatokért Charlie. Jonah, csak egy kis zabigyerek, de lesznek rosszabbak is. - Ezzel vissza is fordulok és megpróbálok ismételten eltűnni a helyszínről. Hazamenni végre a testvéreimhez. Az igaziakhoz, akiknek szükségük van rám.

by **Ammon Einarson** Szomb. 02 Aug. 2014, 15:31

Jonah azt mondja, hogy kétszer is tévedtem már. És a magyarázata is rá megállta a helyét de nem nyugtatott meg a dolog. Ha nem mondom nem úgy lesz vagy nem történik meg. Nem jó, mármint most akkor mi? Addig oké, hogy az eddigi jóslatok inkább látomások voltak és a lelki szemeim előtt láttam csak meg és teljesen enyém volt a döntés, hogy megosztom-e vagy sem a többiekkel és többnyire nem tettem meg igen. De ez most, hogy ez már tényleg jóslat volt, elmondtam a többieknek miközben én nem is tudtam róla. Nem csak megfeszült mindenki idege rá de még én is sokkal jobban aggódok miatta mint az eddigiek miatt mert nem is volt befolyásom rá. De ezen nem kéne már rágódnom hiszen ezt már nem tudom vissza szívni vagy bármi.
Én csak csendben magamban elmerülve ülök a kanapén az üdítőt szorongatva miközben a többiek szétszélednek, vitatkoznak, beszélnek egymás között. Ki merre ment éppen. A prof kiment Kate-hez aminek nagyon örülök. Ő mégis csak nagyobb támaszt tud nyújtani mint én aki a zaklatottságának kiváltott oka szóval csak a poharamat figyelem addig amíg nem maradok egyedül a nappaliban. Serena és Jonah is elment egy-egy szobába lepihenni. Kate és a professzor a teraszon, Hood meg Bob után ment a liftekhez. Én meg egyedül ülök a kanapén. Ami igazából csak jobban zavar valahol. Álmosnak én is álmos meg fáradt vagyok de valahogy ez után a jóslat után nem igazán akarom, hogy lecsukódjanak a szemeim vagy elaludjak...

Veszek egy mély levegőt és kifújom lassan. Leküldöm az üccsimet és az üres poharat az asztalra teszem le. Tudom, hogy nem hagyhatom ezt az egész dolgot így a levegőben miután mindenkire ráhoztam az ítéletet meg a frászt is. Választ is akarok találni. Hiszen ezért is vagyok itt, vagyok velük, közöttük, hogy segítsem őket, hogy az elkerülhetőt el tudjuk kerülni. Nincs jobb ötletem, hogy hogyan kéne csinálnom azt amit akarok így félig imprós, félig meg filmes csórásból jön az ötlet. Felkelek a kanapéból és a mögé ülök le török ülésben. A hátamat neki támasztom a kanapé hátuljának és karba teszem a kezeim. Magam elé nézek csak. Nem csukom be a szememet mert félek, hogy csak elaludnék kapásból. A légzésemet is irányítva egy nyugodt állapotot próbálok meg elérni. Szájon át véve a levegőt és az orromon kifújva meg. Sok mindenről akarok most többet megtudni, hogy mi is volt ez az egész látomás, hogy mi történik pontosan a professzorral ami miatt mindannyian kellünk köré. Mi lesz Jonah-val és, hogy mit is jelentett mind az amit Kate-ről mondtam. Mi történhet Serena-val és Hood-al amit Jonah elfogadása meggátolhat. Egyáltalán miféle elfogadásról beszéltem?

by **Morsus** Szomb. 02 Aug. 2014, 15:52

Hood lemegy a lifttel mikor a földszintre ér Bob látatlanná válik és kisétál a fiú pedig a portásra mosolyog.
- Nahát... ez rossz emelet!
És ezzel vissza indul a tetőszintre. Az üres liftben sóhajt egyet.
- Úgy örülnék, ha az emberek nem hívnának Charlie-nak...
Felérve feladóan egy doboz kólával beül Gail mellé. Felszisszenti és a lányra sem nézve bejelenti:
- Tuti, hogy a Bosszú Angyalainál nincsen ennyi hülye dráma...

Xavier mosolyogva néz Kate-re.
- Minden rendben lesz. ha úgy érzed még nem állsz készen... menj. Mi itt leszünk és megvárunk. A családod vagyunk és mind megfogjuk érteni. Nincs miért félned. Csak vigyázz magadra.
A férfi reméltem, hogy ah Kate kis szabadságot kap jobban fogja magát érezni és a jóslat sokkal kevésbé tűnik neki egy tehernek. Az egyik háztetőről a sólyom szólt vissza Katehez egy sikongással. A lány könnyedén tudta felvenni a madár formáját és megindul a maga útján, ahogy az utcán Bob megindult haza. Xavier pedig visszagurult és kivette Gail, Jonah és Hood kezéből a poharakat és üvegeket majd kikapcsolta a tévét.

/Aranykor vége.
Az ezüstkorra itt jelentkezzetek:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2333p25-12-ezustkor#44793
Kérek mindenkitől egy bővítést (Tobi, te írd ki rendesen az njk-k közé a karaktered!), hogy mit is csinált ez után. Annak a linkjével jelentkezzetek. A csapat felállása változik ezüstkorban új tagokkal bővültök és páran távoznak, majd meglátjátok. Képesség fejlődése Katenek volt, aki mától könnyebben és gyorsabban tudja felvenni állatok külsejét, ha azok jelen vannak./

by Ajánlott tartalom