Re: A birtok

by **Sarah** Vas. 01 Dec. 2013, 03:41

~ Kate és Jonah ~
Valóban segít belépni a jégre, ahol az ácsorgás egyenlőre nem jelent különösebb gondot, főleg annak köszönhetően hogy tart a derekamnál fogva ami erősen zavarba ejtő, legalább is számomra, ami erős elvörösödés és több perces néma csend formájában mutatkozik meg ahogyan rezzenéstelenül bámulok magam elé, illetve a szemeim néha mozdulnak, aprókat ugyan, de mozdulnak, s valahogy évek óta most először érzem úgy hogy egy pulóverben megsülök, de azalatt a pár perc alatt erősen enyhül az érzés ahogyan észbe kapva a megfelelő légzéssel, pár sóhaj után sikerül megnyugtatnom magam. Ahogyan ez megtörtént jut el a tudatomig amit mondott, még ha percekkel ezelőtt is mondta, most kerültem olyan állapotba hogy fel is fogjam azt.
- R-r-rendben... Most... Azt hiszem... - Ahogyan elengedi a derekam igazából ugyan olyan rezzenéstelenül állok tovább, valószínűleg ezért is nem esek el, bár ahogyan a szokatlan közelség megszűnik úgy sikerül nekem is feloldódnom valamilyen szinten újra és talán egy újabb perc után sikerül enyhítenem az amúgy eléggé satnya izomzatomon, melyeknek már ez is eléggé megterhelő volt. A kérdésre próbálok felé fordulni, hogy válaszolhassak, s majdnem felemelem az egyik lábamat, de sikerül időben kapcsolni és elkerülni egy kellemetlen esést. Lépés helyett nagyon apró csúsztatással, eléggé esetlen mozdulatokkal próbálok fordulni és valamilyen szinten sikerül is de ahhoz képest hogy milyen csúszós a jég oldalra fordítani rajta a korcsolyát mégsem olyan egyszerű.
- Jó arcmemóriám van és... És..... - Próbálok valami értelmeset kinyögni, de eléggé arra figyelek, hogy ne essek el és valamilyen szinten egy picit még mindig zavaros a kép az előbbiek miatt.
- És... Egy nap csak rajzolgattam ismerős arcokat és... Tehetséget mutattam és... - Kissé elhallgatok megállva a fordulással való szenvedésben is egy pár másodpercre
- Találtam valamit ami elvonta a figyelmem az.... Olvasáson kívül arról hogy... - Nehezemre esik, igazából nem tudom befejezni, de ezen két tényező volt az mely elvonta a figyelmemet arról hogy nincsenek barátaim és hogy a családomat leszámítva senkivel sem tudtam, de néha velük sem értelmesen beszélni. Mindenesetre is kissé megrázom a fejem, észben kell tartanom hogy ez ma már csak hobbi, azért csinálom valamilyen szinten mert szeretnék valamit adni a többieknek.
- És... Neked? Honnan jött a jégkorcsolyázás? - Próbálok valamivel előállni, de nem vagyok jó a témákban, fogalmam sincs, hogy mit kérdezhetnék tőle de szeretnék másról beszélni mert ami volt elmúlt és nem szeretném felidézni, pszichológusok elég alkalommal húzták már ki ezt az információt belőlem.

by **Tyranis** Vas. 01 Dec. 2013, 17:32

~ Kate és Jonah ~
Ahogyan meglátta a lány arcán a zavart és az elvörösödést magában vigyorodott el. Igazából Jonah roppant mód élvezte, hogy itt az iskolában mindenkiből sikerült pontosan ezt a reakciót kiváltania. Thorhalla-t és Stephanie-t kivéve, de még Medúza is volt, hogy zavarba jött egy-két megjegyezésétől és a nézésétől. Erre legalább olyan büszke volt, mint arra, ahogyan hazavágott két őrszemet még Washingtonban, amik összesen 40 milliárd dollárt értek, azaz többe fájtak, mint a családi vagyon! Végül is hány unatkozó milliárdos csemete mondhatta el magáról, hogy ilyen könnyedén herdált el nagyobb vagyont, mint amit egy család több generációra visszamenőleg összetudott hozni? Valószínűleg nem sokan. Amikor Kate megszólalt végül, hogy elengedheti, akkor tette meg mindezt és kicsit hátrébb korcsolyázott, számára a hátrálás nem volt nehéz, sem megerőltető, még mindig ugyanolyan stabilan állt, mint korábban. Figyelmesen hallgatta a lányt, hogy miért is éppen a festészetet választotta. Végig figyelte, nehogy véletlenül elessen és eltörje mindenét, de egyelőre láthatóan nem volt rá szükség, mert meglehetősen ügyesen állt a sarat.
Jobban, mint Gail, igaz a lány azért esett el többször, mert hirtelen látta magát elesni, ami kellemetlen volt és ez volt az, ami kiváltott az esést. A korcsolyázásra elgondolkodott, majd pár pillanat múlva már válaszolt is.
- Egyik alkalommal a koleszban volt valaki, aki ilyesmit tanított, keresett az egyik jéghoki ifi csapatához játékost, igazából szponzort, ha valemelyikünk bekerül, a gazdag szülők biztosan támogatják majd. Nem vett be, de a sport megtetszett és azóta is űzöm. Voltam ekkor hat, vagy hét éves ekkor. Többen maradtunk a sportnál az osztályból, de csak hobbi szinten, nézz rám, soha sem lennék ezzel az alkattal jéghokis. Meg otthon is ezek után lett építve egy pálya a házban a föld alatt, így ha kivételesen otthon vagyok is tudok gyakorolni, formában maradni.

by **Sarah** Szer. 08 Jan. 2014, 05:07

~ Kate és Jonah ~
Folytatom a megfordulási kísérletemet, ami közben pár eléggé vészes mozdulatot is teszek és nehéz visszahozni az egyensúlyomat, de még valahogy éppen-éppen képes vagyok rá, talán maga a félelem hajt hogy összetörhetem magam, régen voltam sérülés miatt ennyire ideges, még a két őrszem sem tudta ezt kiváltani, valószínűleg azért mert nem egészen fogtam fel a helyzetet a kavalkádban, most viszont nincs semmi ami elvonja a figyelmem, kivéve Jonah és a története. Kissé szomorúnak találom, noha ő talált benne valamit amit szeret csinálni, de csak szponzornak, mert pénze van és kell egy ilyen személy is a csapatba, az ilyesmi akárhogyan is nézzük, a pénz egyik nagy hátránya, ha csak amiatt keresik a társaságod. Igaz nem vették be, de látszólag ez nem érdekli, de biztosra merem venni hogy akkor megjegyezte.
- De-de-de megfelelő tudással számít ez? Mármint ha jobban tudod mit csinálsz és gyorsabb vagy náluk és mozgékonyabb. - A testalkatról beszélek a magam jelenleg eléggé esetlen és remegő hangján, miközben próbálom megtartani az egyensúlyomat ahogyan nagy nehezen befejezem a fordulást. Azt pedig nem értem, hogy miért probléma még mindig a testalkat a jéghokinál, igaz tény, hogy különösebben nem vagyok jártas a sportban, mint ahogyan semmilyen más sportban sem, szinte sosem foglalkoztam semmi ilyesmivel, de valamiért biztosra veszem, hogy képes lenne kidolgozni valamit hogy ezt a problémát megoldja, ennyire már ismerem, mármint ha érdekelné ilyen szinten a dolog, érdekli vajon? Igazából... Talán hirtelen túlzottan beleásom magam más gondolataiba, a még megmaradt zavartság hatása.

by **Tyranis** Szer. 08 Jan. 2014, 10:21

~ Kate és Jonah ~
Jonah végig figyelte a lányt, nehogy véletlenül is elessen a jégen, ha mégis így alakulna, akkor jégcsúszdát teremt alá, hogy azon lecsúszva ne törhesse össze egyáltalán magát. De ha úgy alakul a helyzet, hogy el tudja Kate-t kapni még zuhanás közben a kezeivel, akkor azzal a lehetőséggel él és nem a képessége használatával. A lány szavaira önkéntelenül is felnevetett, most már teljesen biztos volt abban, hogy Kate egyetlen hoki meccset sem látott életében, ha látott volna, akkor tudta volna, hogy ez majdnem olyan, mint a rögbi. Ha nem vagy két ajtós szekrény, akkor nagyjából esélyed sincs semmire.
- Nem, nem számít – rázta meg a fejét. – A nagyobb test gyorsabban gyorsul, fizika. És lehet, hogy gyors vagy, de ha hárman beszorítanak és felkennek a falra ilyen alkattal, akkor ott maradsz, mert az ellenfeled fix, hogy kétajtós szekrény.
Néhány pillanatra elgondolkodott.
- Arról nem is beszélve, hogy gyakorta van verekedés a pályán, amikor mindenki egymásnak esik. Nem lenne nagy életbiztosítás, ennyi erővel téged is bel lehetne küldeni. Bááár… innen a tökéletes az a viking lenne. Valami olyasmit magyarázott Thorhalla, hogy jégóriás vér is van benne? Nem tudom, nem arra figyeltem…
Köztudott volt, hogy elég sokat megfordult az asgardi nő és Medúza környékén is, de nem azért, hogy tanuljon, hanem nyálat csorgasson és eléggé egyértelmű volt, hogy a nőnél is mire figyelt a beszéde helyett.
- Ne stresszelj – terelte vissza a szót a korcsolyázásra. – Úgy mozogj, mintha csoszognál, ne emeld fel a lábaidat, apró „lépések” előre felé.

by **Morsus** Pént. 31 Jan. 2014, 23:13

Erik finoman megfogta a lány kezeit, ha az engedte.
- Az erőd nem veszélyes. Egyszerűen egy apró részed. Nem definiál téged. Nem csak ez vagy. Mutáns vagy és erre léágy büszke, de közben legyél az is, aki vagy. Serena. Ne féld az erődet, hisz nem félhetsz a karodtól. Hiába vagy képes fellökni, eltörni vele dolgokat. Simogathatsz és építhetsz is velük. A karod a részed. A természetes darabja a testednek és a személyiségednek. Ez így igaz az erődre is. Nincs miért rettegned. talán párszor hibázol vele, de az ember néha meg botlik, mert van lába. Nincs mitől félned.
Mondja Erik boldogan. A szavai hasonlóak Xavierhez mégis másak.

by **Serena Davidson** Szomb. 01 Feb. 2014, 10:46

~ Magneto és Serena ~
Hagytam, hogy megfogja a kezeimet és a szavaira egy pillanatra még el is mosolyodtam, majdnem pontosan olyanok voltak, mintha Xavier professzor mondta volna őket, mégis valahogyan teljesen mások és mást jelentettek. Végtére is bármilyen nehéz volt elfogadni és beletörődni ő mégiscsak az apám volt. Bólintottam, hogy értem, hogy mit mond és mi a jelentősége ennek.
- Csak akkor is ijesztő ez – mondtam. – A többieket nézve, Gail állatok alakját veszi fel, Jerome tárgyakat lebegtet, Wright a jeget manipulálja… míg én? Lényegében mindre képes lennék amire ők, megállítottam az időt, visszahoztam önt a halálból. Wandal szerint bármire, még arra is képes voltam, hogy az „átkát” megtörjem Lord Einar-on.
Még mindig attól féltem, hogy egyszer átesem a ló ugyanazon oldalára, mint Wandal és ugyanolyan személy lesz belőlem, mert a hatalom megrészegít.
- Félek, hogy egyszer a képességem felém kerül és átveszi felettem az irányítást – mondtam ki.
És ekkor elpirultam egy pillanatra.
- Elnézést, milyen neveletlen vagyok… ön hogy érzi magát? Végül is messze nem hétköznapi dolog, ami önnel történt.

by **Morsus** Szer. 05 Feb. 2014, 21:25

Erik ismét jót mosolygott.
- Nincs mitől félned az erőd te vagy. Nincs gyenge mutáns. Mind hatalmasok vagytok. Csak még nem fedeztétek fel. Xavier úgy véli idővel kinő belőletek az erő, de szerintem szabadjára kell azt engedni. Egy futó úgy ismeri meg a határait, ha addig sprintel ameddig a lába bírja. Ha szeretnéd szívesen segítek neked gyakorolni.
A kérdésre elgondolkodik.
- Nem vagyok rosszul, vagy másképpen. Egyik felem úgy veszi, hogy ez egy új lehetőség, te és Charles új életet adtatok nekem, hogy valami mást tegyek. Ám ott van bennem a másik, aki szerint ez egy ismétlés. Lehetősség, hogy befejezem a munkámat. Azért vezettem a Testvériséget, mert hiszek a mutánsokban. Ez a bujkálás és megalkuvás... kínozz engem, mint egy tőr a szívemben. Charles lát egy madarat kiesve a fészkéből és azt mondja, hogy segítsünk neki repülni, hogy magától megtalálja az útját. Én visszaraknám a fészkébe megetetném, gyógyítanám és óvnám a ragadozóktól ameddig büszke sassá nem nő. Hálás vagyok, de közben úgy érzem az új életem értelmetlen, ha nem teszem azt, amire a legjobb vagyok. Talán, az, hogy neked segítség az erőddel nagyobb segítség számodra, mint számomra.

by **Serena Davidson** Csüt. 06 Feb. 2014, 09:28

~ Magneto és Serena ~
Egy pillanatra meglepődtem, de utána el is mosolyodtam a felajánláson és a javaslaton, amit kaptam. Örültem, hogy így alakult és felvetette ezt. Ő sokkalta tapasztaltabb volt nálam és Xavier professzor a többieknek is segített és így nem szerettem volna tőle több időt elvenni ezáltal, hogy megtanuljam a sajátomat rendesen használni. Én így is előrébb voltam sok évvel, mint a többiek.
- Köszönöm – feleltem boldogan. – Azt hiszem… örömmel élnék ezzel a lehetősséggel, hogy ön segít nekem.
Bólintottam, hogy értettem, hogy mit szeretett volna mondani ezzel, ahogyan a folytatással is. Igazából bele sem gondoltam, mikor megmentettem, hogy milyennek is láthatja majd a világot, hogy a gyermekeit elvesztette, ha minden igaz a szeme láttára haltak meg ők s ott volt még Wandal, aki a SHIELD-nél raboskodott.
- Én hiszem, hogy egy nap nem kell bujkálnunk és ugyanúgy járhatunk az emberek között, mintha nem lennének képességeink – mondtam. – Azt, amit megtett a Testvériséggel itt is megtehetné, nem? Segíteni a többieknek is, tanítani őket, ön sokat látott és művelt úriember, sokat tudna a fiataloknak segíteni. Persze nem most, majd idővel, bár a többiek között van egy hatalmas rajongója is – mosolyodtam el. – Ha segít Xavier professzornak mindkettejük álmát el lehet itt érni. Legalább is én így látom, békés módon, ami az első lépése lenne annak, hogy tényleg elfogadjanak minket.

by **Morsus** Vas. 09 Feb. 2014, 22:27

Magneto elgondolkodva rágódik a lány szavain.
- Érdekes. Talán igazad van. Az oktatás lehet a jövőm. Mindig is pusztán útmutató akartam lenni egy új generációnak. Talán beszélek Charles-al. Mégsem taníthat mindent egyedül.
Mondja Erik csendesen.
- Ez... egy biztató jövő. Ám még a jövő zenéje.
Zárta le a témát.
- Kezd késő lenni. Mit szólnál hozzá, hogy ha ezt holnap folytatnánk egy kis edzéssel? Ma bezsélek róla Charles-al.

by **Serena Davidson** Hétf. 10 Feb. 2014, 11:52

~ Magneto és Serena ~
Ismét elmosolyodtam amikor kiderült, hogy tetszett neki az ötletem és a felvetésem, hogy taníthatna itt az iskolában. Eddig volt más tanár is, Mr. és Mrs. Miller is, hogyan Ms. Medúza is, de ők hamarosan távoznak és a professzor tényleg egyedül marad, ami sok lesz neki, még úgyis, hogy nem voltunk olyan sokan diákok. Mármint a többiek, mivel ők voltak középiskolások én tovább folytattam levelező szakon az egyetemet és Sakura is már régen végzett az ilyesmivel. Tényleg örültem neki, hogy meggondolja mindezt.
- Most úgyis egyedül maradt Xavier professzor – bólintottam. – Minden tanársegédje elköltözik.
Aminek így részben kicsit örültem is, nem tudom, hogy Magneto mennyire viselte volna jól, ha Einar itt van a közelben, azt tudtam, hogy Wandal nagyon nehezen viselte az Asgardi férfit, már csak a többiek és az apánk halála miatt is. Nme szerettem volna újabb konfliktust ebből adódóan. Bólintottam a szavaira, hogy fejezzük be mára és a holnapra is egyszerre.
- Örömmel – mondtam. – De csak késő délután fogok ráérni, napközben dolgozom.
Biztosra vettem, hogy a professzor mondta neki, hogy mit, így ezt nem tettem hozzá. Még megvártam, amíg felkel a padról és vele, vagy nélküle, de majd elindulok vissza a főépület felé, hogy a napra hátralevő teendőimet is megcsináljam és megetessem a macskákat is.

by **Sarah** Hétf. 14 Ápr. 2014, 05:01

~ Kate és Jonah ~

Bár kicsit nehézkesen, de végül csak sikerül végrehajtanom a megfordulás bonyolult manőverét, igaz az hogy a megszólalásomra nevetés volt az első reakció nem sokat segített benne, kissé jobban megremegek a hatására és enyhén elvörösödöm, de csak enyhén, az előbbiek után ez így hirtelen nem tud jobban látható reakciót kiváltani. Ahogyan hallgatom kissé elgondolkodva biccentem oldalra a fejemet, tény hogy a fizika így működik, és számára nem lenne valami esélyes egy ilyen helyzet, ugyanakkor neki van valami ami nem sokaknak van, igaz mielőtt megszólalhatnék folytatja, amit viszont mond az eltünteti a halvány mosolyt az arcomról. Engem beküldeni? Nem vagyok benne biztos, hogy miként értelmezzem, vegyem-e negatív megjegyzésnek vagy csak egyszerű hasonlításnak? Egy kis latolgatás után úgy veszem, hogy csak hasonlítás, hogy teljesen meg tudjam érteni milyen lenne a helyzete, de azért egy kicsit fájt. Zavartan tekintek rá még egy darabig, noha ez most nem az a zavartság ami általában megszokott inkább azon gondolkodom, hogy mit mondjak, vagy hogy van-e értelme bármit is mondani. Végül bármennyire is meglepő, főleg magamnak, akaratlanul is elmosolyodom, főleg ahogyan megértem teljes egészében hogy mi volt az utolsó megjegyzés. Nem találkoztam még igazából ennyire nyíltan ezzel a fajta viselkedéssel, vagyis nem sűrűn, ami azt illeti ő az egyetlen aki az ilyesmit csak kijelenti... Igaz nem sok embert ismerek, de a lényeg hogy valamiért mosolygok rajta.
- O... Olyasmi. - Azt hiszem legalább is a jégóriásos dologgal kapcsolatban, bár a mitológiai dolgokat sosem értettem teljesen, bár ez nem valami bonyolult dolog de... Lényegtelen. A jéghokihoz végül nem teszek több megjegyzést, bár még mindig lenne nála egy előny de az erősen csalásnak számítana és az hogy konkrétan tévében köztudottá tette nem sokat segítene rajta. A stresszes megjegyzésre eszmélek rá ismét hogy a jég közepén ácsorgok, de már legalább nem remegek, csak minimálisan, valamivel biztonságosabbnak érzem jelenleg az egész helyzetet, nem meglepő. Igyekszek úgy csinálni ahogyan mondja és kicsit fura mozgással ugyan de valahogy előre lépni konkrét lábemelés nélkül, ami egy jó ideig egy helyben való szerencsétlenkedés inkább, de próbálkozok. Ahogyan végül sikerül valami véletlenszerű előre haladást kicsiszolni az egészből megtorpanok és próbálom tartani az egyensúlyom.
- Tudod....... - Tekintek rá pár másodpercig miután úgy érzem hogy nem fogom hanyatt vágni magam, de végül úgy döntök hogy ezt a mondatot mégsem szeretném befejezni, amitől kicsit hülyén érzem magam, de már megtettem.
- Hogyan tovább? - Teszek fel inkább egy értelmes kérdést, valóban befejezetlenül hagyva az előző gondolatot.

by **Tyranis** Hétf. 14 Ápr. 2014, 10:28

~ Kate és Jonah ~
Jonah továbbra is Kate-t figyelte, hogy a lány el fog-e esni, de egyelőre úgy látta, hogy most már sokkalta stabilabban áll a lábán, mint egyébként, így láthatóan feljebb egyenesedett. Amikor a lány nekilátott annak, hogy kezdjen mondani valamit, akkor kérdőn megemelte a szemöldökét, hogy mire is gondolt a társa, de mivel nem folytatta, így ő maga tette fel a kérdést. Valószínűsítette, hogy Kate nem is akarja folytatni, de mivel ez volt a helyzet, már csak ezért is rá kellett, hogy kérdezzen erre.
- Mit kellene tudnom? – érdeklődött.
A következő kérdés azonban már sokkalta könnyebb volt, amire válaszolhatott is, egy-két könnyed csúszás után úgy helyezkedett, hogy Kate könnyedén rálásson és mégis legyen köztük néhány méteres táv, hogy ne zavarja a lány magánszféráját, de még kellően közel legyen ahhoz, hogyha szükséges, akkor eltudja kapni, ha elesne.
- Nos akkor próbáljuk, vagyis te haladni – mondta. – A térdedet kissé hajlítsd be és dőlj előre egy nagyon kicsit, úgy, hogy a lehető legstabilabban állj a lábadon. Nem kell aggódni, nem fogsz elcsúszni.
Még mutatta is, hogy miként tegye a lány mindezt.
- Aztán így helyezd előre a lábadat és lökj magadon egy kicsit, majd a másik lábat előre viszed, kis „lépésekben”, mintha csoszognál.
Ezt is mutatta, ha pedig tudnak, akkor addig vezeti és kíséri Kate-t, amíg a szökőkút másik oldalára nem érnek.

by **Sarah** Pént. 20 Jún. 2014, 05:33

~ Kate és Jonah ~

Visszakérdez a be nem fejezett mondatomra, pár másodpercig zavartan állok a dolog előtt, de végül csak megvakarom a fejem és szinte önkénytelenül tekintek el pár másodpercre gondolkodóan egy véletlenszerű irányba.
- S-semmi. - Szólalok meg még egy kis hallgatás után ahogyan vissza terelem rá a tekintetem.
- Majd egyszer később elmondom. - Teszem még hozzá kicsit mosolyogva és biztos vagyok benne, hogy nem fogom elfelejteni amit mondani akartam, nem szokásom felejteni szinte semmit, bár ez főleg képekre és arra jellemző amit láttam, fotografikus memória előnyei, de ez akkor sem fog kimenni a fejemből, csupán talán túlzottan korai lenne olyan megjegyzést tenni ami lett volna, bár az is igaz, hogy különlegesség nincs benne, de majd máskor. Érdeklődve követem a tekintetemmel, hogy merre megy, majd pedig ugyan ilyen érdeklődéssel hallgatom is a magyarázatot és igyekszem is követni az utasítást. Lassan behajlítom a lábaimat, igaz ahogyan előrébb dőlök kicsit meginog az egyensúlyom és kissé szerencsétlenül kalimpálok a karjaimmal a levegőben, de végül azokat magam előtt megtartva sikerül megállni viszonylag értelmesen. Ezt követi a lábaim mozgatása, aminek a rövid távú eredménye az, hogy furcsa módon egy helyben kezdek el csoszogni és járatni a lábaimat oda-vissza. Bár a fejemben tökéletesen megvan a képe, hogy miként kéne, mégsem úgy csinálom, valószínűleg egy jó fél percig, de végül egy nagyon picit sikerül megmozdulni előre, minimálisat, de lassanként elindulok az irányába.
- Igaz, hogy egy korcsolya levághatja az ember ujját a jégen? - Semmiből jött és kicsit morbid kérdés, de valahol olvastam, hogy lehetséges, ez pedig kicsit elvonja a figyelmem a kellemetlenségekről és nyugodtan tudok kísérletezni a gyorsabb haladáson, bár a fejlődés mértéke minimális.

by **Tyranis** Pént. 20 Jún. 2014, 11:11

~ Kate és Jonah ~
Végül Jonah mégsem kapott választ arra a kérdésre, amire visszakérdezett, így kissé nyűgösen ugyan, de bólintott, hogy akkor majd később. Igazából volt egy olyan érzése, hogy mit is akart mondani, hogy néha nem is olyan bunkó, mint általában. Ez tény volt, jellemzően csak a lányokkal volt jó fej, nem is túl meglepő módon, a többieket még csak emberszámba sem vette. Igaz Jonah-t mindez átkozottul nem zavarta, végre kiélvezhette azt a tényt, hogy koedukált iskolában van és nem csak fiúk vannak mindenhol. A biztonság kedvéért, noha látta, hogy már egészen jól ment Kate-nek az, hogy megálljon a saját lábán figyelte őt, nehogy véletlenül elessen, mert akkor próbálta elkapni. A kérdésre a srác elvigyorodott, igazából nem tudta, hogy miért került ez elő, Gail arról kérdezett, hogy mennyi mindent lehet eltörni esés közben és abban mennyire lehet megsérülni, nem pedig a levágott végtagokról.
- Lehet – mondta. – De magadnak nem fogod tudni, ha ettől félsz, én meg tapasztaltabb vagyok annál, mintsem átmenjek valaki kezén, ha elesett. De ha zavar lehet fentről lehozni egy kesztyűt. Plusz még nem láttam soha ilyet.
Megvakarta a tarkóját és ment egy kört a rögtönzött koripályán, majd egy fékezéssel állt meg újra Kate előtt.
- Az egyetlen, amikor vért láttam az volt, hogy valaki úgy esett el, hogy betört az orra és az vérzett. Dögunalom volt.
Néhány pillanatot még várt, aztán ismét megszólalt.
- Szerintem ennél még a növényházban levő növények is veszélyesebbek, ki tudja, hogy melyiknek van halálos mérge, vagy ehhez hasonló…

by **Sarah** Csüt. 26 Jún. 2014, 05:14

~ Kate és Jonah ~

Örülök, hogy sikerült egyenlőre a témát ennyiben hagyni és hogy mozoghatunk a következőre miközben csigákat maghazudtoló sebességgel száguldok előre, lassan már majdnem értelmesnek mondható sebességgel. A kérdésemet egy nevetés követi amire kicsit zavartan nézek fel, de végül önkénytelenül is elmosolyodom. A kesztyűs részre kicsit megemelem az egyik kezem, hogy felfedjem a rajta lévő fekete kesztyűt amit általában a nap minden percében hordok szinte, kivéve ha teljesen zárt helyen vagyok vagy az éjszaka közepén, ujjaimat pedig szinte bűvészesen mozgatom meg.
- N-nem tartottam tőle, hogy esetleg levághatom a sajátomat. - Jegyzem meg még mellé mosolyogva. Érdekesen venné ki magát, ha megtudnám azt csinálni és a kép ahogyan elképzelem annyira hihetetlenül lehetetlen, hogy már nekem is röhejes, de visszafogom magam. Amikor valaki orrának a betöréséről beszél kicsit oldalra biccentem a fejem kíváncsian és szóra is nyitnám a szám, de mielőtt megszólalnék már a növényházról van szó.
- Nem hiszem, hogy lennének ott annyira veszélyes növények. - Jegyzem meg kissé zavart hangon ahogyan egyre közelebb érek és végül reflexszerűen kapaszkodom meg valahol a vállában, de ami azt illeti éppen észre sem veszem, annak a ténye jobban meglep, hogy eljutottam odáig.

by **Tyranis** Csüt. 26 Jún. 2014, 08:18

~ Kate és Jonah ~
A fiú tovább figyelte Kate-t, ahogyan próbált megállni a lábán, majd a lány kesztyűs kezére nézett és megrázta a fejét.
- Síkesztyűre gondoltam – mondta.
Az olyan sima kis kesztyű semmitől sem védte volna meg, de a téliek mások voltak, igaz nyáron nem a legjobb viselet a meleg miatt, de ha a helyzet megkívánja, akkor megkívánja annak a hordását. Arra bólintott, hogy nem aggódik, saját magának tényleg nehézkes lenne, Jonah meg annál ügyesebb volt, mintsem átgázoljon valakinek a lábán, kezén, ujjain. Maximum, ha szándékosan tenné, de azt az itteni lányokkal véletlenül sem tette volna meg. A srácok más kérdés volt, de azoknak a kedvéért meg nem be sem fagyasztotta volna a medencét, vagyis a szökőkutat itt. A növényekre visszatérve megvonta a vállát.
- Vannak húsevő gazok – mondta. – Ha az emberek között vannak mutánsok, miért ne lehetne az állatok és növények között is? Meg… ki mondta, hogy nincs növény manipulátor mutáns? A képregényekben is van egy ilyen liba, aki növényekkel babrál és megakarja etetni velük a főhőst.

by **Morsus** Pént. 22 Aug. 2014, 07:03

EZÜSTKOR

A diákok fejében megszólal telepatikusan egy hang.
~ Gyülekező az iskola hátsó kertjében!
Xavier békés mégis parancsoló hangja minden diák fejében megszólal.

Serena:
Ahogy a lány sétál Erik mellett a férfi elmosolyodik, hisz még ő is hallotta Xavier felszólítását. A férfi csak most kísérte el a lányt, hogy tudja biztosan jól van a műtétje után.
- Fontos, hogy pihenj, de szeretném, ha gyakorolnál is. A képességed sokkal erősebb, mint a fivéreddé. Nem láttam még ehhez hasonlót. Xavier mindig megrémül ettől, de nem szabadna a félelem csak megront, ha elkezdesz aggódni és félni a hatalmadtól akkor felülkerekedik rajtad. Nincs okod félni attól, ami a részed, hisz nem rettegsz a saját kezedtől sem.
Mondja mosolyogva majd megáll.
- Menj. Charles már vár. Valamelyik nap majd folytatjuk.
Ahogy a lány megindul útközben füstöt lát majd Hoodot veszi észre, ahogy eldobja a csikket. A sóhaját sárkányszerű füstlehelet kíséri.
- Francba. Lebuktam, mi? Csak ne mond el a profnak.
Mondja a fehér hajú fiú. Már magyarázkodna, de akkor pár diák elrohan mellettük és a fiú inkább követi őket.

Mindenki. Képességek és szerepként:
Charles Francis Xavier Professzor - Telepata, Iskola Igazgató
Guy Jonah Morgan Wright (Tyranis) - Jéggeneráló mutáns, X-men
Gail Gumbold (Dr. White) - Látnok, X-men
Vipra Phertelmen (Vipra Phertelmen-szabad njk) - Élőatombomba, iskola kórtermében kómában fekszik
Flore Sandford (Sheila Kerst-szabad njk) - Csontkarmok, regeneráció
Jarod "Arata" Trant (Tyler) - Alakváltó
Jasmine Trant (Tyler) - Kék ördöglány
Charles "Hood" Waver (Morsus) - Vérrel személyiség/képesség másoló, X-men
Serena Davidson (Serena) - Realitás manipulátor, X-men
Jerome Masamba (Danny) - Telenetika
Maria Holguin (Cardas-szabad njk) - Denevérszárnyak
Carl Morrow (Jelly-szabad njk) - Gorillaember
Keresztes Roxána (Jenna Collins) - Patkányember
/Akiknek még tart a kalandjuk, de az utolsó köröknél vannak azok még a pár következő körben beszállhatnak, csak a karakterük késett el/
Az iskolahátsókertjébe a pódiumra gurulva várakozik Xavier miközben előtte gyülekeznek a diákjai és oldalán a X-men négy még aktív tagja. Kivéve Jeromot, aki maga kérte, hogy kicsit többet lehessen a családjával és kevesebbet X-men edzéseken és természetesen Viprát, aki még mindig a gyengélkedőben fekszik.
- Mindenkit üdvözlök a Charles Xavier iskola Különlegesen Tehetségeseknek nyári szemeszterében. Szeretném, ha tudnátok, hogy itt mind egyenrangú felekként lesztek kezelve. Azért vagytok itt, hogy tanuljatok, de ez a nyári szünetetek. Nem lesznek vizsgák, sem tesztek. A célom, hogy pihenve és szórakozva tanuljunk. Személyes edző programokat készítettem az iskola legújabb részébe a veszélyterembe. Ez a terem olyan helyzeteket fog generálni, amik során mind a ti speciális képességeiteket tudjátok gyakorolni és jobban megismerni. Még sok minden vár ránk és nagy dolgokra kell készülnünk, de a legfontosabb, hogy ti jól érezzétek magatokat. Mától az iskola két legidősebb tagja ms. Serena Davidson és mr. Charles Wevar is az iskola dolgozóiként fognak szerepelni, ők segítenek nektek a beilleszkedni és nekik lesz engedélyük mindenhez a birtokon rajtam kívül.
Hood Serenához hajol és odasúgja:
- Te erről tudtál?
Kérdi enyhén pánik hangon.

Vörös Vércse:
Ahogy zuhan lassan kitárja a karjait és a páncélnak hála siklani kezd. Az objektum, amit megközelít egy primitív épületszerűségnek tűnik az elején egy szoborral. A szenzorai szerint több élőlény is van az épület mögötti kertben. A sorban állókból azonnal hadtestre következtet főleg, hogy a magasságok szerint mind túl vannak már legalább a 14. születésnapjukon. Az épületben nem lát be tisztán, mintha a falakat már alapból védené valami. A lefedettség egyértelműen katonai célzatú. A shiar pontosan szemből érkezik az iskola felé.

by **Serena Davidson** Pént. 22 Aug. 2014, 09:45

//Előzmény: Wright család lakása//

Végre kint a kórházból, örültem annak, hogy kiszabadultam onnan, kezdtem nagyon unatkozni és a macskáimat sem hozhatták be, hogy legalább társaságom legyen. Most visszafelé sétáltunk Magneto-val és már kezdtem fáradtnak érezni magam. Nem voltam ennyire hozzászokva a sétához még, annak is örültem, hogy nem tartottak ott tovább, hanem kiengedtek. Végül is kétszer kellett, hogy műtsenek, mert nem jeleztem időben, hogy gondom van és perforált a vakbelem. A vérszerinti apámra pillantottam és bólintottam neki. Ijesztő volt, amit mondott, hogy erősebb a képességem, mint Wandal-nak, hiszen láttam, hogy mit képes vele elérni és ez megijesztett.
- Fogok gyakorolni – ígértem. – Csak most még gyenge vagyok és már most fáradtnak érzem magam. Az orvos azt mondta, hogy hat hétig nem erőltethetem meg magam.
Felkaptam a fejemet Xavier professzor hangjára az elmémben. Még szinte vissza sem értem és máris rohannom kell. Nem szabad félnem a képességemtől, amíg azt hittem, hogy csak plüssöket élesztek minden olyan könnyű volt.
- Rendben, később folytatjuk – ígértem meg. – További szép napot!
Köszöntem el és indultam a kert hátsó részébe. Meglepetésemre Charlie-ba futottam bele. Nem is tudtam, hogy dohányzik, a szavai után elmosolyodtam.
- Nem tudom miről beszélsz – ráztam meg a fejemet. – Nem láttam semmit.
Több másik diák is elment mellettünk így én is követtem őket. Mire hátraértünk más kissé kapkodtam a levegőt, elfáradtam. Útközben még megálltam egyszer, de végül felértem a pódiumra. Ott még rendeznem kellett magamat, szívesen ültem volna le, de nem tudtam megtenni jelenleg. A szemeim elkerekedtek azon, amit a Professzor mondott. Döbbenetemből Charlie rántott ki, amikor odafordult hozzám.
- Most értem haza a kórházból – suttogtam vissza. – Fogalmam sem volt róla! erre szerintem készen sem állunk…

by **Tyranis** Pént. 22 Aug. 2014, 09:59

//Előzmény: Wright család lakása//

Jonah végre valahára visszaért a börtönbe, noha remélte, hogy tovább távol lehet ettől a helytől, de nem lett szerencséje. Így is csak 3 hetet tudott ellógni innen. Igazából örült volna, hogyha Gail-t is magukkal vitték volna, de az anyja hallani sem akart erről, és valószínű, hogy a lány szülei sem örültek volna ennek különösebben. A lényeg, hogy az iskola legfőbb bajkeverője az aranyifjú Jonah Wright visszatért. Amint meghallotta a fejében Chuck hangját még nem indult el egyből a megfelelő helyre, előásta a pólói közül a helyzethez legjobban illő feliratú pólót és azt vette fel az eredeti helyett:
"A telepaták halkabban kiabáljanak!"
A hosszúnadrágját, amit az anyja rákényszerített levette és helyette a megszokott térdnadrágot vette fel, a méregdrága cipőt pedig egy hanyag mozdulattal dobta ki a szemétbe és vette fel helyette a jól megszokott bakancsát. Az ingjét sem vette fel a póló fölé és csak az Armani zakót vette vissza miután szándékosan jó sok helyen összegyűrte, hogy menőbben nézzen ki. Egy doboz ajándékkal a kezében indult el ki, nem lépcsőzött, az teljesen kizárt volt. Kitárta az ablakát és jeget teremtett a lába elé és így szépen egy jégcsíkon át indult a kert végébe. Nem, majd gyalogolni fog, amikor kényelmesebb közlekedési eszközök is vannak a kutyagolásnál. Direkt úgy ment, hogy a pólója feliratát mindenki lássa, még Chuck is. Ha már a kertben volt, akkor a szemével Gail-t kereste meg, mellette landolt és ha a barátnője engedte, akkor megcsókolta a lányt és után a a kezébe nyomta a dobozt. Majd ha Gail kinyitja, akkor a kedvenc bokszolójának autogramjával ellátott kesztyűk voltak benne. Ezek után sétált fel valószínűleg a lánnyal együtt a pódiumra. Bla, bla, bla. Látványosan ásított Chuck beszéde alatt, már most unta az egészet, mint mindig.
- Azért valami szórakozási lehetőségünk is lesz, nem? Meg fogok halni az unalomtól, ha egész nyáron a birtokon kell maradni…

by **Jenna Collins** Pént. 22 Aug. 2014, 16:20

Új diákként épp körbejártam az épületet, leselkedtem az ablakból egy olyan helyet ahol nem látnak ha elvonulok vagy rágyújtok, még nem igazán tudom a házi rendet, franc se olvasta majd elmondják ha olyat csinálok, azért van egy olyan sanda gyanúm hogy itt sem megengedett a cigizés. Járkálnak diákok de nem figyelem a reakciójukat, nem érdekel mert itt mindenki különc, beülök a folyosón egy ablakba mert kipécéztem egy helyet, azért szemügyre veszem jobban hogy jár e arra valaki vagy olyan elhanyagolt mint amilyennek látszik most ahogy néha fel-fel pillantok néhány diákra sokan a stílusomat jobban elítélik mint a patkány külsőt. Ugyan az mint otthon a sok rendezett diák között itt vagyok a brutál szakadt farmeromban, az egyetlen ami jó rám, és egy szanaszéjjel szaggatott aljú toppban, cipő nuku mert egy se jó már rám, de ha jó lenne tornacipő lenne az biztos, plusz a láncok és a tüskés "nyakörvem" ez nem baj, megszoktam. Épp lógatom a lában és mosolygok a hasonlóságon amikor a prof hangja megszólal a fejemben, gyülekező a hátsó kertben, na ez legalább egyszerű tuti oda találok, de ha most elindulok vissza felé annyit lófráltam hogy szerintem eltévedek az épületben úgyhogy, ablakot nyitok és kiugrok rajta, majd hallgatom hol csattognak a léptek és nyugisan indulok arra, nem fogok rohangálni.
Már belekezdett a beszédbe amikor besorolok a tömeg mögé, messziről is tökéletesen hallottam, nem maradtam le semmiről, ugyan azt ismétli amit már elmondott és szerintem mind tudunk, nyári szünet, programok, segítők, aha király, mennék már bagózni, nyüzsgök és nézelődök van e még olyan szerencsésen járt lény mint én, nehéz lesz ezt a helyet megszokni, zsebre csapom a kezem és sóhajtok.

by **Crimson Kestrel** Vas. 24 Aug. 2014, 18:54

Ugrok.
Zuhanok.
Siklok.
Élvezem. Bár a gravitáció gyenge, a légnyomás és ezért a sűrűség szokatlanul alacsony, de legalább az összetétele megfelelő. Fogok vajon rendesen levegőt kapni, ha megerőltetem magam? Elvileg igen. A vitorlázásra folyamatosan figyelnem kell, nem teljesen a megszokott közeg.

Célterületem van, objektívaim nincsenek. Sok értelme van így az egésznek. Nem harci bevetés, mert akkor fegyvereket is adnak. Vagyis baráti – de legalábbis semleges – területre hatolok be éppen. A célterületet – fájt volna a pilótának azt mondani, hogy egy kapuról van szó? - a terv szerint ebből az irányból közelítem meg... de azt nem mondta senki, hogy előtte ne tehetnék egy kört mögötte. Elvégre nem ellenséges. Akkor nosza, lássuk mivel van dolgom!

Egy katonákat a minden bizonnyal jól kialakított földalatti részlegeivel százas nagyságrendben elszállásolni képes épület, passzív védelemmel el van látva, de fegyvereket nem látok. Hátul sorakoznak a helyiek valami parádéra vagy beszédre. Ha tisztes távolságból, és a merőleges felét se elérő szögben vitorlázok közelebb, az ellen csak nem lesz senkinek rossz szava.

A személyzet humanoid, egyenruhájuk nincs. Külsőre hasonlítanak ránk, legalábbis a többség – korrigálok, ahogy észreveszek néhány bestiálisabb kinézetűt – de nem közülünk valók. Kik is ők, hol is vagyok? A kérdés ráér a landolásig, van még amit csak most tudok megfigyelni.
Egy tollatlan – tollas egy sincs itt – szőrtelen, ránézésre idősebb fazon beszél, a többiek hallgatják. Lássuk bele tudok-e én is hallgatni a beszédébe! Közben irány visszafelé amíg még van megfelelő magasságom és sebességem, nem tűnt fel nagyobb hőforrás vagy légmozgás, aminek segítségével órákig folytathatnám a siklást. Azért az udvariasság kedvéért az épületet és a díszszemlétől távolodó ívet kéne választanom. Amíg futja a lendületemből, és nem megy senki a kapuhoz, egy nagy kör helyett sok kicsi, egymást némileg átfedő is lehet a pályám. Akkor többet is fogok hallani. Majd ha látványosan észrevesznek, változtatok rajta a fogadtatásnak megfelelően.

by **Ammon Einarson** Csüt. 04 Szept. 2014, 19:40

Reggeli edzést követő tusolásból öltözök és készülődgetek mikor hallom a profeszor hangját a gyülekezőre hívásra. Fel öltözöm és elindulok én is kifelé a gyülekezőhöz közben még nyújtózgatva egy kicsit.
Ahogy sétálok kifelé beugrik valami és egy feddhetetlen örömteli vigyorral érkezek meg a gyülekezőhöz ki. Nem megyek fel még viszont a pódiumra hanem megállok még lent és aztán meg várok, hogy valaki nemsokára megérkezzen. És meg is érkezik hamar egy tipikus feltűnő belépővel.
Integetek Jonah-nak, hogy itt vagyok és le is száll mellém. Kétségtelen, hogy viszonzom a csókját bár kicsit zavar, hogy vannak "páran" körülöttünk de nem merülök bele ebbe a gondolatba mert egy dobozt ad oda nekem Jonah. Kérdően nézek fel rá majd kinyitom a dobozt és bele nézek, hogy mi van benne. Amikor pedig meglátom, hogy kinek az aláírása is az ami egy pár boxkesztyűn ékeskedik tátott szájjal bámulom egy kicsit majd nagy vigyorral ugrok a nyakába.
- El se hiszem, hogy egy ilyen kincset tudtál nekem szerezni! Nagyon köszi! - mondom örömtelien és megcsókolom utána.
"lemászok" a nyakából és magamban boldogan dudorászva sétálok fel vele a pódiumra ahol nem sok mindent kapok el a beszédből meg hasonlókból mert azon jár az agyam, hogy hol lenne a legjobb és legmegfelelőbb helye a kesztyűknek a szobámban.

by **Morsus** Pént. 05 Szept. 2014, 07:47

A pódiumon egy tanár és négy x-men állt, akiből kettő nagyon értetlenül nézte Xaviert.
- Ebben egyetértünk.
Mondta súgva Hood Serenának. Mopeteu megkésve kirohant a diákok közé, akik így összesen voltak nyolcan. Xavier folytatta:
- Sokatoknak ez egy félelmetes új kaland lesz, de ezért van az iskola, hogy mindezt együtt éljük át. Mivel ez egy nyári időszak sokkal több szabadidős programot fogok készíteni nektek, amivel fejleszthetitek a képességeiteket és persze jól érezhetitek magatokat. Kirándulás, versenyek, játékok sora vár rátok és némi készülődés, hogy szeptemberben ne érjen meglepetésként az iskola. Ugyanúgy szívesen tartok órákat azoknak, akik szeretnének, egy kicsit túlkészülni.
Mosolyogta Xavier, majd elcsendesedett és picit összeráncolta a homlokát.
Az egészet kényelmes távolságból hallhatta és látta Vércse.

by **Serena Davidson** Szomb. 06 Szept. 2014, 09:49

Nem tudom, hogy megnyugtatónak kellett volna találnom, vagy éppen ellenkezőleg, hogy Charlie egyetértett velem abban, hogy egyikünk sem volt készen arra, hogy felnőttként kezeljenek itt minket. Én egészen eddig csak nagyon kicsi gyerekkel foglalkoztam, vagy pedig idős nyugdíjasokkal, amikor segítettem nekik, vásároltam és takarítottam. A gyerekeket pedig szórakoztattam a bábjaimmal. Egyik sem volt ahhoz mérhető, vagy éppen fogható, hogy mutáns kamaszokkal kelljen tenni valamit, akiknek a jelentős része a képességeiket sem tudja még rendesen használni, vagy éppen most frissen jelentkezett nekik.
- Miért nem Ms. Sakura-t jelölte ki erre a feladatra? Ő nálunk is évekkel idősebb – suttogtam vissza.
Zavartan igazítottam meg a hajamat, annak hála, hogy a kórházban voltam, már oldalt is kezdett nőni, így a középen levő hófehér taréjomat úgy igazítottam, hogy mind a két oldalra kerüljön és a fejem minden részét fedje haj. Ha már nem volt időm ezt sem megcsinálni, mert csak alig másfél órája kerültem ki a kórházból. Végignéztem az új diákokon, legalább már nem csak Jonah és én lógunk ki az öltözködésünkkel a tömegből és nem csak mi hordunk „polgárpukkasztó” öltözetet. Annak örültem, hogy kicsit nyugodtabb időszak jön, amikor lehet pihenni és én is visszarázódhatok a munkába és a feladataimba, tanulni pedig, még be kell mennem párszor New Yorkba, hogy vizsgázni tudjak az egyetemen és meglegyen a félévem. Mikor a professzor elhallgatott rápillantottam és megláttam, hogy a homlokát ráncolja.
- Valami baj van Professzor? – kérdeztem.

by **Tyranis** Szomb. 06 Szept. 2014, 10:12

Jonah még szélsebben elvigyorodott, ahogyan Gail a nyakába ugrott és megcsókolta még egyszer. Tehát máris megérte ezt az ajándékot megszerezni neki. Mégiscsak jó, hogyha van pénze valakinek és kapcsolatai, amivel megszerezheti azt, amit akar. Jelenleg egy aláírást, és így igencsak boldoggá tehet valakit. Roppant elégedetten viszonozta a kapott csókot, majd újra a lányra vigyorgott.
- Neked bármikor – mondta. – Szívesen!
Ahogyan tovább folytatta Chuck, hogy mik is lesznek a nyári programok és mikre készült Jonah unottan fűzte a mellkasa előtt össze a kezeit és lemondóan sóhajtott fel. A szemeivel a bakancsát vizsgálta, majd a lábát felemelve a kezével söpört le némi port róla. Végül megvakarta a tarkóját a pink punkfrizrája mögött.
- Röviden és tömören halálra fogjuk unni magunkat – súgta oda Gail-nek.
Ami azt illette ezt a nyarat végig akarta bulizni, végre megvolt a diplomája a középiskolából, hamarosan megjön a papír, hogy felvették az egyetemre, kizártnak tartotta, hogy nem így lesz. Szóval most minden pihi és lazulás. Már ha békén hagyja ebben valaki, hiszen mindenki ismerte a képét hála az apjának és az öngyilkosjelölt mozdulatának, mikor kicibálta a képernyők elé, igen a fiam Guy Jonah Morgan Wright is egyike a mutánsoknak, akik megmentették az elnököt Washingtonban. Egy nagy saját maga által idézett jégcsapot dugott volna le az apja torkán abban a pillanatban. Addig is ismerte mindenki a botrányai miatt, éljen a felső 1% előnyei és hátrányai, de ez sok volt.
- Ha már végzett, mehetünk? – kérdezte. – Arra sem volt időm, hogy kipakoljak…
Jegyezte meg, amikor Chuck elhallgatott.

by Ajánlott tartalom