Sherrill, New York

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Auaritia Csüt. 05 Jún. 2014, 12:56


Colona Walding  

Néhány más emberkével együtt egy kocsihoz mentünk. A doktor úgy néz ki csöndbe maradt. Remélem nem kezd el újra megrémíteni, mert így is azon vagyok, hogy bepánikoljak
Az autónál tudósok és orvosok álltak még. Ez jó pont, meg tudnak majd műteni, ha valami bajom lenne útközben. Elindult a kocsi. Biztonságban éreztem magam. Ezek az izék csak nem képesek egy autót kettészelni.
Ment az autó az ülésbe kapaszkodtam és megmarkoltam, kifújtam magam, huu rendben. Mindjárt vége és kijutunk innen.
Robogott a kocsi. Házakat hagytunk el, mindjárt itt van a megváltás.
Negyed utcára lehettünk a kórháztól és ekkor történt a probléma. A kocsiba valami mintha belerohant volna. Nem is érzékeltem csak hirtelen forogni kezdett a világ.
A következő perben a betonon találtam magam és úgy néz ki lehorzsoltam a kezemen és a térdemen a bőrt elég rendesen. A többi orvos nagyon csúnyán megsérült. De ahogy láttam a doktor rendben volt. Megnéztem mi volt ami felborított és hát egy szép kis alak, aki foszladozóban volt már. Szinte arcán már nem volt bőr. MÉGIS MI A FENE EZ?
A valami egy autót emelt meg és próbálta nekünk dobni. Persze, hogy nem várom meg míg nekünk dobja. Gyorsan elgurulok vagy elmászok, elrugaszkodom a földtől és próbálok nem a kocsi alá kerülni.
Eztán nem hagyom annyiba a dolgot. Gyorsan szétnézek és keresek egy elhagyatott autót. Lehetőleg olyat, amin látszik, hogy használva volt. Nyitva van az ajtaja és az utca közepén van. Gyorsan odaszaladok, ha valami ilyen izé...idejön vagy a kocsiban meglep, aminek persze megnézem a hátsóüléseit is, akkor nem érdekel, hogy valaki megláthat aktiválom az erőm és a fejébe lövök egy jégszilánkot. Nincs időm másnak segíteni, csak magamat mentem.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 07 Jún. 2014, 11:45

Végül elég volt csak a SHIELD egyenruháinkat felvenni, mivel csak harapás, vágás útján terjed a kór.
Utánunk küldték az egyik dokit is, hogy ő szakszerűen vizsgálhassa meg az embereket, mivel elvégre mi nem látjuk, hogy van -e rajta seb vagy sincs, legalábbis a többiek szerint. Szerintem azért annyira nem lennénk bénák, hogy ne látnánk meg a sérülést egy meztelen emberen, de nekem nyolc.
míg a doki vizsgálódik addig én a többieket figyelem, mármint a karanténon bellieket és ha egy már emberhúsra éhes beteget látnék meg, mármint aki azt kiabálja, hogy húst akarok, vagy úgy vájja fogait másba. Akkor a harapdálót egyszerűen fejbe lövöm. meg persze figyelek közben arra, hogy hármunk közelébe se érhessen hasonló beteg.
Néha rápillantok még az órámra, hogy tudjam mennyi időnk van amíg még biztonságban el tudunk innen húzni

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Sherrill, New York - Page 5 Sexymechanicbyparkleggy Sherrill, New York - Page 5 Girloffantasybymanofins Sherrill, New York - Page 5 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Sherrill, New York - Page 5 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Sherrill, New York - Page 5 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kaegan Szomb. 07 Jún. 2014, 14:26

Immár elég lesz egy S.H.I.E.L.D egyenruha. Ennyivel legalább könnyebb a műsor. Jön a következő felvonás, amiben egy doki is bekapcsolódik a kivégzőosztag munkájába. Az ő dolga lesz majd megmondani ki van halálra ítélve és ki maradhat életben. Kaegannak már meg sem fordul a fejében, hogy itt zűr mentesen érnének véget a dolgok.
- Ha meg tudod oldani, szerintem jobb ha végig a gyémánt formádban maradsz.
Csak egy jó tanács Kira számára. Talán a gyémántot nem harapják át, vagy ha mégis, az akkor sem szerves anyag, amit képesek lennének megfertőzni. Balhé egészen biztosan lesz. Akiket kiszűrnek, hogy itt kell maradniuk nem mindenki fogja ezt csak úgy elfogadni és nyugodtan kitörhetnek a harcok csak azért is, mert valaki az ellenőrzésre várakozók között éppen most alakul át agyatlan élőhalottá.
Kaegan kibiztosítja a fegyvert és innentől hacsak a doki nem kezdeményez beszélgetést, vagy Kira, akkor már csak az ellenőrizendőket figyeli. Az utasítás elég egyértelmű volt. A fejlövés megállítja őket.
Kaegan
Kaegan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 45
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Mar. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Kaegan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 07 Jún. 2014, 15:10

Zieldet egyik csalódás érte a másik után. Miközben ő kutakodott hátul, előtte már megoldották a kérdést és kiküldték, hogy a kötözködős kedvű Dr. Vayne tájékoztassa. A doktort viszont nem találta meg. Mivel vele nem tudott találkozni, a kocsiknál lévő orsovok és tudósok közül kérdezett meg valakit, hogy mire jöttek rá, mit tudtak meg. A teherautóra felszállt, mert annyit nem ért az egész vizsgálódás, hogy lemaradjon kapjon egy bombát a nyakába. Az asszisztenst ismerte még innen, de nem beszélgetett vele. Csak a válasz érdekelte és hogy kijusson innen. Amikor a kocsiba valami becsapódott és az kettészakadt, a doktor először bombára gondolt, egy elrontott hadműveletre, de mivel se tűz, se más hangjelenség nem volt, ezt hamar kizárhatta. A betonra esett és a sérülései nem voltak túl nagyok. Meglátta, hogy egy szuperképességű alak dobott egy kocsit. Zield igyekezett valami védett helyre bekerülni és közben kiabált:
- Dobjanak neki húst, ha valakinél van!

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by King Raten Chromixen Szomb. 07 Jún. 2014, 15:50

Miközben vetkőzöm, a nő egyértelműen megvetően néz rám, mielőtt válaszolna. A válaszát hallva megfeszülök, és majdnem nekiugrok. Érzem, ahogy elönti az agyamat egy vörös köd, és a düh uralkodik rajtam, de szerencsére időben lehiggadok, mielőtt még bármi meggondolatlant tehetnék.
- Értettem. – bólintok, miközben tűröm a vizsgálatot. Elmémben cikáznak a gondolatok, ezt egyértelmű, hogy nem fogom szó nélkül hagyni. Legközelebb, ha egy shieldes azt mondja, hogy maradjak a seggemen, átharapom a torkát, és a vérében fogok fürdeni, mielőtt még lenne idejük összeszedni magukat. Akkor kellett volna lelépnem, amikor még nem hemzsegett itt az összes nagyképű öntelt militarista szemét, amit ez az elfajult ország fel tudott vonultatni, díszegyenruhástól, fegyverestül, mindenestül. Mire végez velem az orvos, már majdnem azon vagyok, hogy leütöm őt is. Legalább levezetném a dühömet. De végül felöltözök inkább, kihúzom magam, és elindulok kifelé. Amennyiben jármű nem áll a rendelkezésre, hamar futni kezdek. A sötét nem zavar, hiszen tökéletesen látok benne. Próbálok elkerülni bármit, ami mozog, illetve mindenféle földön heverő testet is, és csak a kijutásra koncentrálok, miközben felkészülök mindenre. Reflexeimnek, és fizikumomnak hála nem kellene gondot okozzon, hogy kijussak a városból, de azért nem bízok semmit a véletlenre. Ha látok fegyvert a földön – például halott katonának hála – akkor megpróbálom megszerezni, de csak ha nem lassít nagyon, vagy ha nincs a közelében semmilyen gyanús test. Senkivel nem törődöm, csak önmagammal – hiszen velem se törődik senki.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szomb. 07 Jún. 2014, 21:25

Meglepésemre még is beengedtek, sajnos kávé nélkül. Megkaptam a két SHIELD ügynököt, ami inkább töltött el félelemmel mint nyugodtsággal. Nem a magam épségét féltettem, inkább a civilekét. El tudtam képzelni, hogy simán elkezdenek lövöldözni mindenkire, akire azt mondom, hogy fertőzött. Megvárom, hogy adjanak még valami utasítást, például hogy kell-e egy fertőzött tesztalany későbbre. Bár a SHIELDnek erre valószínűleg nincs szüksége, de a tiszteletre méltó elnök úrból simán kinézem. A vegyvédelmi ruha helyet ezúttal SHIELD öltözéket kaptunk, ami jobban védett a harapások ellen. Plusz még úgy tüntetett fel, mintha én is a hivatalos szerv része lennék, talán így jobban bíznak majd bennem az emberek. A gyémánt ügynöknek javasolják, hogy tartsa fent a gyémánt formát. Gondolom, ha képes lenne rá, akkor megtartaná. Nem javítom ki az ügynököt, annyira nem érdekel. Bent elkezdünk segíteni.
- Oké mindenki!- üvöltök a karanténban lévőknek. Keresni kell egy elzárt helyet, ahol mindenki nyugodtan levetkőzhet. Remélem hoztunk valamilyen függönyt. Ha hoztak, akkor felállíttatom és onnan üvöltök. - Mindenki egy sorba rendeződjön, vizsgálatra. A két fegyveres ügynök megvédi magukat. Tessék megnyugodni!- ha valaki belép, akkor elkezdem a vizsgálatot.
- Kérem vetkőzzön le. Megsérült mostanában?- mondom mindenkinek. Közben persze vizsgálódok, hogy van e valahol valamilyen seb a testén.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 07 Jún. 2014, 22:12

Résztvevők: dr. Zield Jones, Luther Eastwood, Gina Sign / Jinx, dr. Erwin Vayne, Colona Walding, Kaegan Lockhearth és Raten Chromixen
Következő körváltás: 2014. május 11. (szerda)

T-25 perc

Zield annyit megtudott, hogy nem Erwin volt, aki a megoldást mondta, hanem a SHIELD egyik őrnagya, aki már találkozott ezzel a dologgal. De többet nem tudtak mondani, mivel nem voltak tudósok. Ahogyan felállt odakint már az utcán Zield és Colona egyikőjük sem volt olyan jó állapotban, hogy gyorsan tudjanak mozogni, mindketten megsérültek, a fejüket is beverték, agyrázkódást kaptak. Az utca tiszta volt, nem voltak autók, az odadobott autót ugyan még eltudták kerülni, csak bokrok mögé lehetett volna elbújni. Amint Colona aktiválni kezdte a képességét a keze ugyan felizzott, ám ekkor megszédült ismét a sérülése miatt pedig az utca kellős közepén terült el eszméletlenül. A kocsi ekkor csapódott be a kocsiban levő tudósok és katonák nem igen tudtak emiatt kijönni, Zield pedig felhívta magára a kiáltással a figyelmet. A férfi odarepült hihetetlen gyorsan hozzá, elkapta a tudós nyakát, a ruháját – a védőt – egyetlen mozdulattal tépte le róla majd a fejével közelebb hajolt, hogy megharapja Zield nyakát.

Raten végre valahára lejutott a kocsihoz a felöltözés után. A jármű pontosan az ellentétes irányba indult el, mint amerre a másik csoport – Colona és Zield mentek – tette. Azaz pontosan arra indultak a vámpírék, amerre a nemzeti gárda tagjai is voltak. A jármű egy nyitott fedelű teherautó volt, az út elvileg hat percig tartott 40km/órás sebességgel. Úgy két perc után a teherautó kénytelen volt megállni a földön a lemészárolt gárdisták és jó pár SHIELD ügynök teteme is feküdt, legalább négy tucat „ember” pedig a tetemüket rágcsálta. A sofőr azonnal toltatott volna hátrébb, de a további ilyen emberek körbevették a kocsit minden irányból. Legalább száz személy volt itt, a korábban eltűntek. Raten az utcán mindenfelé holtakat lát, széttépve, egy részük pedig most kezdett felállni.

Jinx, Kaegan és Erwin egy nagyobb épületbe mentek úgy hárompercnyi autóútra a karantén szélétől, a civileket is ide hívták be a vizsgálatra. Egy raktárépület volt ez, egy szintes, belül nagy üres térrel, legalább nyolcvan méter hosszú és harminc méter széles, úgy négyszáz civil volt itt, ezt is felszerelte a SHIELD rögtönzött kórháznak, arra az esetre, ha szükséges lesz. Bent négy részre volt osztva a hely, húsz méterenként és 100 emberenként. A legszélső részre kellett a hármasnak jönnie, negyed órájuk volt arra, hogy a feladatokat elvégezzék, hogy utána még eltudják hagyni a területet is majd. A civilek már levetkőztek fehérneműre, hogy könnyebb dolga legyen a hármasnak. Már alapból belépéskor látszott, hogy voltak olyanok, akiken volt seb, noha próbálták takarni azt, másokon semmi sem látszott. Azonban milliónyi kérdést egyszerre zúdítottak a csoportra.
- Mikor mehetünk el? Miért szükséges ez? Mi lesz azokkal, akik sérültek? Mi ez? Hogyan fertőz? Válaszokat akarunk! – és ehhez hasonlók a feszültség igencsak tapintható volt.
Egy ideig még minden rendben volt, míg végül az egyik férfi mozdult, valaki pedig egy jégvágóval a fejében terült el.
- Öljük meg az összes sérültet és beteget! – üvöltött fel.
Minden egészséges éljenezni kezdett.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sherrill, New York - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 08 Jún. 2014, 09:23

Zield meglepődött, mikor kiderült, hogy a S.H.I.E.L.D-nél már láttak ilyet. Arra gondolt, hogy a halál utáni jelenségek lehettek ismerősek annak a bizonyos őrnagynak, hiszen amíg a betegek éltek, addig senki nem értett semmit. Ezért is lett kihívva a csapat ide Sherrillbe. A doktor nem tudott elmenekülni, a fertőzött pedig gyorsan repült oda és leszabta róla a ruházatot. Ha a dokitól nem vették el a fegyvert, mikor beöltözött, akkor azzal próbált belelőni. Ha nem volt fegyvere, akkor a bunyós tapasztalatát és a testi erejét tudta bevetni. Tudta, hogy aki kocsikat emelget, az sokkal erősebb nála, de valemit tennie kellett. A fertőzött torka felé próbált célozni, hogy azt összezúzza, ezután pedig igyekezett visszajutni a kocsiba a többi ember közé. Remélte, hogy valaki idehívja az erősítést és hogy ő addigra nem lesz likvidálandó, fertőzött személy.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Auaritia Hétf. 09 Jún. 2014, 11:10


Colona Walding  

Nem hittem volna, hogy ennyire rossz állapotban voltam. A fejem nagyon bevertem, azt hiszem agy rázkódást kaptam. Lüktetett a fejem és homályosan láttam csak az utcát.
Körülnéztem és nem láttam mást az utcán, mármint se embert, se autót, jajj ne mi lesz most? Talán nem is volt több izé ott, csak ez az egy borított fel minket?
A kocsit gyorsan odahajították a másiknak, s én hál isten túléltem. De ki tudja, mennyi maradhatott a többiekből. A doktor valahogy túlélte és ő valamiféle húst akar nekidobni.
Ekkor próbáltam aktiválni az erőm, de még jobban megszédültem és egy hirtelen pillanatban már a földet csókoltam.
Elöntött a sötétség, és semmit nem láttam, mintha aludtam volna..


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kira Sign Kedd 10 Jún. 2014, 13:20

Elég hamar összeszedték a vizsgálatra váró embereket, már le is vetkőztették őket fehérneműre. Persze gondolom elsősorban ennek a két férfikollégám örül, de azért nekem is akad itt egy pár jó pasi akit nézegethetnék. Sajnos nem sokáig ábrándozhatok, mert a tömeg ideges és válaszokat akar, ezt a részt meghagyom a dokinak, nem akarok se pánikot kelteni, de pedig több infót átadni a kelleténél. Azonban amikor az egyik férfi jégvágóval hidegre teszi a másikat és szinte forradalmat kirobbantó mondatokat ordít. na minderre már nekem is lénem kellett, meg kellett akadályoznom, hogy elszabaduljon a pokol.
Gyémántosítottam magam és széttörtem egy asztalt vagy valami keményet magam mellett(nem élőt), hogy felkeltsem a figyelmüket és hogy tiszteletet parancsolónak tűnjek.
- Nem!!!. Itt nem tesz hidegre senki senkit világos?! Ha a saját gyereked vagy anyád is megsérült volna vagy beteg lenne is ezt mondanád haver? A harcban ti is megsérülnétek és ha valóban megöltök minden sérültet, akkor akár fel is robbanthatnátok magatokat. Most pedig mindenki higgadjon le és várja ki a sorát. vagy azon sem leszek hajlandó segíteni akin tudnék!!! Értve vagyok?!
Ordítom rá a tömegre és reménykedem benne, hogy ez elég volt ahhoz, hogy megakadályozzam a verekedést. Ha nem, akkor a gyémánt alakot arra kell, használnom, hogy kicsavarjam az emberek kezéből a fegyverként használható tárgyakat.
Ha pedig lehiggadtak akkor pedig újra emberi formát öltök, nem szeretek sokáig a gyémánt alakban lenni, mert elégé legyengülök tőle.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Sherrill, New York - Page 5 Sexymechanicbyparkleggy Sherrill, New York - Page 5 Girloffantasybymanofins Sherrill, New York - Page 5 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Sherrill, New York - Page 5 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Sherrill, New York - Page 5 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by King Raten Chromixen Szer. 11 Jún. 2014, 00:06

Végre lejutottam a kocsihoz, és gondolkodás nélkül pattantam fel. Ahogy elindult a kocsi, valami lassan gyanús lett – rossz irányba haladtunk. Egyre több gárdista, és shield holttest vett minket körbe, és nagyjából hat perc múlva meg is álltunk. Számoltam a másodperceket, hogy nagyjából tudjam, mennyi időnk van még a bombázásig. Azt mondták, fél óránk van kikerülni innen, és én most elvesztegettem legalább 15öt, ha beleveszem azt is, hogy vissza kell futnom. Miközben ezen gondolkodtam, és kalkuláltam, körbevették a járművünket, és elég… éhesen néztek ránk.
Először megvártam, hogy a katonák – ha volt ilyen a járműben – cselekedjenek. Ha voltak, akkor kiáltásra nyitottam a számat.
- Adjanak egy rohadt fegyvert! – kiáltottam el magam. Ha kaptam valamit, akkor először én is tüzelni kezdtem az élőhalottakra, de ha nem, akkor egy ideig a katonákat hagytam „játszadozni”. Ahogy reményvesztettnek érzem a helyzetet, kapott fegyvertől függetlenül, egyből elindulok, először amennyire a hely engedi futva neki, majd elrugaszkodva olyan nagyot ugorva, amekkorát csak tudok. A csontjaimnak hála nem hiszem, hogy súlyos következményekkel járna a földetérés.
Ha nem voltak katonák a járműben, akkor egyből futni kezdtem, nem törődve semmivel. Illetve ha át tudok mászni a sofőrhöz, akkor minden gyorsaságom felhasználva próbálom eltörni a nyakát, és kidobni a halottak közé, hogy legalább valamennyit lelassítson – természetesen elvéve a fegyverét a kilökés előtt, ha tudom. Ez esetben ez után kezdek futni a város határa felé.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szer. 11 Jún. 2014, 08:15

Hárompercnyi élvezetes autóút után már meg is érkeztünk a raktár helységbe. Bent már várt minket olyan 400 ember, de szerencsére ebből csak százzal kellett nekünk törődnünk. Szinte rögtön elkezdtek kérdésekkel bombázni minket, ami nem volt nagyon meglepő.
- Rögtön elmehetnek, amint végzünk a szükséges orvosi vizsgálatokkal. A sérültek is elhagyhatják majd a területet, de kicsivel később. Sajnos a betegségre vonatkozó adatokat a SHIELD titkosította, így nem tudom megosztani magukkal, pedig szeretném. - mondom az összegyűlt tömegnek. Nem hiszem, hogy megnyugtatta őket, de legalább van valamijük. Minden rendben megy, egészen addig, amíg valaki a saját kezébe nem veszi a dolgokat. Innen már problémás lesz a dolog. Sign ügynök rögtön gyémánttá változott és elkezdett üvöltözni. Nem hiszem, hogy sokat fog segíteni, ez a várható reakció ilyen helyzetben. Szomorúan, de el kell ismernem, hogy jelenleg a megfelelő is. Még nincs meg a gyógymód, így a megfertőződött sérültek át fognak változni. Amit, tehetünk, hogy a sérülés fajtáját megvizsgáljuk és reménykedünk. A tömeges gyilkolásokat nem hagyhatjuk persze, hiszen ezzel változtatják át a zombikká a fertőzötteket.
- Oké, most már elég. Nem lesz több gyilkosság!- intek a SHIELD ügynököknek, hogy biztosítsák ki a fegyvert, látványosan - Ha valaki rátámad a másikra, akkor az szembenéz az itt lévő ügynökökkel, olyanokkal mint a bájos gyémánt nő itt. Szóval sorba rendeződni, szájat befogni, egymást nem legyilkolni és akkor mind megmenekülhetünk. Ha erre nem képesek, akkor menjek ki és próbáljanak ott szerencsét!

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Thorhalla Szer. 11 Jún. 2014, 09:43

Résztvevők: dr. Zield Jones, Luther Eastwood, Gina Sign / Jinx, dr. Erwin Vayne, Colona Walding, Kaegan Lockhearth és Raten Chromixen
Következő körváltás: 2014. május 14. (szombat)

T-20 perc

Zieldnél nem volt fegyver, így kénytelen volt a lényt a kezével megütni. Érezte, hogy az ütést követően a kézfejében a csontok reccsennek egyet és émelyítő fájdalom, majd hányinger fogja el. Az ellenfelében kárt nem tett az ütéssel, de láthatóan sikerült meglepnie őt ezzel a reakcióval annyira, hogy az meglepetten engedte el, aminek köszönhetően Zield a földre esett. Amint a férfi visszafordult a kocsi felé láthatta, hogy nem fog tudni beszállni oda, ugyanis a kisteherautó, amin jöttek fel van borulva, ezért kerültek ők is az utcára, és a kocsi is rá van dobva, amit az élőholt hozott. A kocsi alól ugyan kilátszottak eszméletlen ügynökök, de ott minden használhatatlan volt. Az élőholt pedig láthatóan elunta a doktort, mivel az visszaütött az eszméletlen Colona felé indult.

Raten hamar rájön, hogy annyira nem is rossz az irány, hiszen a SHIELD a teljes várost körbezárta és bármelyik irányban ki lehetett jutni innen. Voltak katonák a kocsin, most mivel amúgy sem volt nagyon más választási lehetőség Raten kapott egy gépfegyvert, amivel aztán ő is tüzelni kezdett. Egy idő után azonban elunta mindezt, az erejét latba vetve próbálta meg átugrani az élőholtakat, ami nagyjából sikerült is. mögéjük érkezett meg, hátrahagyva a katonákat. Az ugrás nagy volt és a kocsi megbillent az ugrás miatt, így amikor leérkezett az élőholtak mögé a térde megbicsaklott és térdre esett, ami felsebezte a lábát. közvetlenül az élőholtak mögött volt, akik egyből utána kaptak a sérülés miatt nem tudott olyan gyorsan futni és legalább egy tucat lény utána fordult és futva indult utána.

Odabent nem volt túl megnyugtató Jinx szavai, sokan üvöltötték vissza, hogy könnyű úgy pofázni, hogy a bent levőkön semmilyen sérülés sincs. Az külön nem segített, hogy gyémánt alakot vett fel, úgy tűnt, hogy ez az utolsó csepp volt a pohárban. Legalább egy tucatnyi ember ugrott rá Jinx-re ledöntve őt a lábáról és próbálták lefogni őt. ugyanez volt a helyzet Kaegan-nel, csak nála könnyebb dolguk volt valamelyest és pillanatok alatt fegyverezték el őt és őt is próbálták lefogva tartani. Erwin érezte a veszélyt mielőtt megtörtént volna, így ő hátrébb tudott ugrani, húzódni, és így őt nem érték el. Végül Kaegan fegyverét rászegezték és az egyik férfi szólalt meg.
- Akkor most szépen maga kivisz minket, mindenkit! – mondta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sherrill, New York - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 11 Jún. 2014, 14:24

Zield most megtapasztalta, hogy ennek a fertőzöttnek a csontjai sokkal keményebbek az emberénél. Az ereje valahogy ezzel volt összefüggésben. A doki összezúzta a kezét és hányingere is lett, de ezzel együtt mégis megúszta a harapást. Hogy ez az érintés elég volt-e a fertőzéshez, azt nem merte biztosan letagadni, de remélte, hogy nem. Ha valahonnan el tudott venni egy fegyvert, akkor azt magához vette, ha nem, akkor anélkül kezdett el futni a fertőzöttől lehető legmesszebbre. Ha közben hallotta vagy látta, hogy újabb támadás jön, akkor igyekezett kitérni és lőni is. Nem gondolta, hogy ekkora bonyodalom, fegyveres harc és halálból visszatérők támadása lesz a vizsgálódásból. Már bánta, hogy nem hozta el a fegyvereit. Most csak túl akarta élni, szinte bármi áron.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Auaritia Szer. 11 Jún. 2014, 22:57


Colona Walding  


Jól van, megpróbálom felébreszteni magam. Valahogy fel kell ébrednem ebből az állapotból. Megpróbálok mozogni, valahogy kinyitni a szemem. A karomat vagy a lábamat mozgatni,szóval remélem valahogy föl tudok ébredni. Ha sikerült az eszméletlenségből felébredni, körbenézek mit is látok. Vajon itt van-e még az az agresszív halott ember?
Ha látom, h valahol a távolba van, akkor elkezdek rohanni, ahogy tudok az ellenkező irányba. Ha felém közelít akkor persze, hogy megrémülök. Hátha tudok valamit, újra megpróbálom az erőm aktiválni. Ha sikerül belé hajítok egy jégszilánkot, a fejét célzom ,mert ugye azt kell, azt mondták. Ha nem működik az erőm, futni kezdek a kocsi felé, ha valahogy sikerülne elkászálódnom a kocsihoz, megpróbálnék alá bemászni, eztán ez a szörny valahogy csak felkapná, aztán ha szerencsém lesz pont állva fogja ledobni....


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Csüt. 12 Jún. 2014, 23:09

Sign ügynök erő bemutatója meghozta a várt eredményt. Mi történik, ha egy ijedt és dühös megfenyegetsz? Hát ez. Nem mintha én olyan nagyon mást akartam volna csinálni, de én körülbelül annyira vagyok fenyegető, mint egy könyvmoly. Ezzel szemben a gyémánt nő látványa túl sok volt nekik. Egyszerűen lenyomták, sok liba disznót győz elvvel. Remélem véletlenül sem lőtt le senkit, akkor mind meghalunk. Úgy tűnik, hogy ezt a sorsot egyenlőre elkerüljük, mert ki akarják vitetni magukat velem. Csak én maradtam talpon, hála a kis beépített pókérzéknek.
- Rendben, menjünk. Szólok, hogy egy nagy tömeg jön, nehogy fertőzöttnek nézzenek minket. - ekkor, ha van nálam rádió, akkor beleszólok. - Nagy embercsoportot viszek, kérem ne lőjenek rögtön, de készítsenek elő egy vizsgáló szobát. Vagy sokat.- ekkor befejezem és Kaegen fegyverét forgató emberre nézek. - Hogyan tervezünk kimenni? Gyalog nincs elég időnk és nem hiszem, hogy van elég nagy járművünk. - semmi kedvem mondjuk velük maradni, egy része biztos fertőzött ezeknek és akkor csak idő kérdése.
- Azért egyezzünk meg egy-két dologban. Nem ölnek meg senkit, se a SHIELDeseket, se a sérülteket. Csak önvédelemből lehet támadni és az, hogy valakinek sebe van és lehet, hogy fertőzött, az nem számít annak. Ha esetleg valaki még is meghalna, rögtön kilapítjuk a fejét. Lövéssel, lábbal, kővel amivel akarják. Nincs kivétel. Érthető?- mondom, majd megvárom, hogy mit felelnek. Remélem megértették és nem kell tovább vesztegetnünk az időt ilyen butaságokon.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by King Raten Chromixen Pént. 13 Jún. 2014, 10:05

Ahogy lassan jönnek felénk a hullák, az egyik katona ad egy fegyvert – na végre! – majd lőni kezdik őket. Én is beállok a sorba, lassan pötyögtetve a golyókat, rövid sorozatokat adok le, és próbálok fejre célozni. Azonban túl kilátástalan a helyzet, ezért hamar az ugrás mellett döntök. Sajnos ritkán használom képességeim maximumát, ezért nem is tökéletes a mutatvány – ahogy leérkezek, kissé kibicsaklik a lábam, ráadásul a térdemet is felsértem. Szerencsére a csontjaimnak nem hiszem, hogy bajuk lenne, hiszen emberfelettien erős csontozattal rendelkezem.
A fájdalommal nem törődve próbálok futni, amilyen gyorsan csak tudok. Ha a fegyver nagyon hátráltat ebben, akkor egy kis pihenőre megállok – persze csak ha olyan helyen vagyok, hogy ez nem jelent problémát – és gyorsan ellövöm üldözőim lábát, mármint a leggyorsabbakét, majd eldobom a fegyvert. Ez után próbálok futni tovább, mindezt a város határához legközelebbi útvonalon. Hamar el akarom hagyni a karantént, méghozzá sértetlenül. Az is eszembe jut, hogy ha meglátják a térdsebem, azt hihetik, fertőzött vagyok. Remélem, hogy mire odaérek már begyógyul, és nem ad okot a kérdezősködésre.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kira Sign Pént. 13 Jún. 2014, 21:30

Próbáltam tiszteletet parancsolóan ijesztő lenni. Sajnos ez nem jött be, pedig más nem igaz jutott eszembe az előbb. Mikor lenyomnak a földre az kissé meglep, de azét még nem változom vissza. A fegyver nem volt a kezemben így nem tudták azt kiverni onnan, amúgy se tudnék lőni ezekkel a megdagadt kezekkel.
A Dokit nem viszik földre, hanem megparancsolják, hogy mindet vigye ki.
~ Ez így marhára nem lesz jó. Ha kivisszük a városból a fertőzést, akkor marha nagy gáz lesz.
Egyenlőre a doki együttműködik velük, és szóval is tartja őket, legalább lesz időnk kitalálni, mit fogunk csinálni, mielőtt felrobbanunk a hellyel együtt. Nekem most jelenleg mozogni sincs esélyem, szóval maradok a seggemen, hátamon, legalábbis egyelőre. ha nem másznak le rólam, akkor finoman célzok rá.
- Szíveskednének elengedni, ha ilyen szépen meg egyeztek?

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Sherrill, New York - Page 5 Sexymechanicbyparkleggy Sherrill, New York - Page 5 Girloffantasybymanofins Sherrill, New York - Page 5 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Sherrill, New York - Page 5 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Sherrill, New York - Page 5 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kaegan Szomb. 14 Jún. 2014, 08:15

Sok lúd előbb utóbb sajnos disznót győz. Az idióták között meg aligha lehet észérvekkel célt érni. A doki meg kiviszi a fertőzötteket. Hát ez egyszerűen csodálatos. Na de ki nevezte ki itt ezt a dokit parancsnoknak? Jinx és Kaegan között nem volt hierarchia, de a doki csak védendő civilként szerepelt. Az egészért meg persze úgyis ők kapják majd a fejmosást.
Kaegan
Kaegan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 45
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Mar. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Kaegan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 14 Jún. 2014, 10:08

Résztvevők: dr. Zield Jones, Luther Eastwood, Gina Sign / Jinx, dr. Erwin Vayne, Colona Walding, Kaegan Lockhearth és Raten Chromixen
Következő körváltás: 2014. május 17. (kedd)

T-15 perc

Zield nem talált fegyvert, azok mind a katonáknál voltak beszorulva az autó alá. Az élőholt már éppen hajolt le Colona felé, ezt még Zield látta, a nő hirtelen eltűnt. A férfi csak egy elmosódott foltot látott, ahogyan valami mozdult. Még fel sem fogta, de a kocsi alól eltűntek a sérült katonák is. Ő maga futni próbált el innen, de az élőholtak minden irányban megjelentek már és elkezdték körbevenni elzárva minden menekülési útvonalat. Egyedül volt, a sérültek pedig rejtélyes módon eltűntek, így minden élőholt figyelme rá szegeződött.
Colona eközben ébredezni kezdett zúgó fejjel az egyik sátorban, ez volt az első, amit felfogott, hogy egy ágyon fekszik egy olyan sátorban, amiben volt már korábban is.

Raten fejre próbált lőni, de mivel nem igen használt ilyen fegyvert és nem tapasztalta ki a visszarúgást, az ereje ide vagy oda a legtöbb tár a levegőbe szállt és fejet nem talált. Most tapasztalhatta, hogy közel sem olyan könnyű fejbelőni valakit, mint hitte. Főleg nem sorozatlövés közben. Végül megállt egy kicsivel odébb pihenni az élőholtak pedig még mindig követték, nagyobb számban, mint eredetileg hitte, mert már a házak közül is fordultak ki irányába. Itt várta meg, hogy a térde rendbe jöjjön, ami hamarosan megtörtént és így tudott megérkezni a városka határába. Ott a karantén és a kordon állt most is, el volt zárva a kijárat, felállítva a fertőtlenítősátor. A SHIELD ügynökök azonnal ráfogták a fegyvert.
- Ne mozduljon, igazolja magát és mutassa meg, hogy van-e sérülése! – hallatszott a parancs. – Hol van a csoport, akinek ide kellett volna érnie?

Mindhárom személy tudta, hogy gyalog valóban nem fognak kiérni innen negyed óra alatt, ahhoz túl messze voltak, a kocsin, amin bejöttek pedig a betegek és itt levők tizede ha elfér és nem tudnak annyiszor fordulni, hogy mindenki kijusson. A civileknek eszük ágában sem volt elengedni a két ügynököt, akik biztosítékot jelentettek ebben a helyzetben.
- Nem, ez így elfogadhatatlan! – mondta a férfi. -
A rádión át is üzenet érkezett.
- Negatív! Nem hozhat ki kétes egyént, mindenkit odabent kell megvizsgálnia, értette doktor? – kérdezte.
Ezalatt a fickó is válaszolt volna, de sikoly ütötte fel a fejét, néhány egyértelműen halottnak tűnő egyén tűnt fel odabent, a testükből több darab is hiányzott. Az egyik egy nőt kapott el, egy második egy gyermeket, még kettő pedig egy-egy férfit, mindegyiket megharapták, a legtöbbnek a torkából téptek ki nagyobb darabot, ami rögtön ütőeres sérülés volt. az emberek pánikolva kezdtek rohanni, még Erwint is feldöntötték. Csak ekkor engedték el az ügynököket is akiken átgázolva kezdtek menekülni innen, ahogyan Erwint is taposni kezdték.

//De Jinx oldalán vagy fegyver akkor is, ha a kezében nincs, mert ügynök.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sherrill, New York - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Auaritia Vas. 15 Jún. 2014, 09:16


Colona Walding  


Nem sikerül fölébrednem, hát ugye ilyen az eszméletlenség. Talán egy kis álmot is láttam, miközben eszméletlen voltam.
Gyönyörű szép volt, én voltam ott egy palotában. A fejemen egy korona volt, igen ebben biztos vagyok. Mindig is koronát akartam, már kiskoromba is volt egy egész szép kis gyűjteményem.
Aztán persze uralkodtam, parancsolgattam, de hirtelen az egyik ember beleharapott a másikba. Bár ömlött a vér belőle, az csak felém bámulva nevetett. Valahogy segíteni akartam, de nem ment. Ekkor a nevető ember fogta és letépte saját arcáról a bőrt, majd tovább nevetett. Közben a harapdáló ember is csak röhögött és a saját kezét rágcsálta, minden csupa vér volt....fujj. Ekkor elém kerül valahogy az arctalan férfi és belém akart harapni. Ekkor újra sötétség volt. A szemem, mintha kinyílt volna, egy vékony fénycsíkot láttam, amelyen keresztül áramlott be a fény a szemembe. Igen, azt hiszem ez valóság, ébredezek. Kinyitottam a szemem. Megpróbáltam mozgatni a végtagjaim, hogy leteszteljem, mi van velem. Ha úgy érzem semmim sem törött, akkor felülök. Egy ágyban fekszem. Igen, én már voltam itt, határozottan emlékszem. De vajon mi ez az egész és hogy a fenébe kerültem ide?

Minden esetre megpróbálom összeszedni magam, hangtalanul próbálok a sátor széléhez lépni. Közben az ágyakat és azok alját figyelem, nehogy valami előmásszon vagy megharapdáljon. Ha sikeresen elérnék a sátor bejáratához, óvatosan és lassan megpróbálnék kinézni rajta, hátha jobban leesik hol vagyok. Ha szerencsém van lesz itt ember is...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 15 Jún. 2014, 10:38

A doktor nem számított kiteleportálásra, ezért próbált meg elfutni. Sorban tűntek el a kocsiban rekedt katonák és tudósok és az asszisztens is, csak őt hagyták itt. Zield nem kiabált, mert az múltkor is csak a fertőzöttek figyelmét keltette fel. Egyetlen dologban tudott reménykedni. Ha az a valaki, aki a teleportgépet kapcsolgatja, rájön, hogy itt felejtett valakit, aki nem fertőzött, hanem fel akarják falni, akkor kimenti. Egyébként nem látott esélyt ekkora túlerővel szemben. Azt se tudhatta, melyik fertőzöttnek milyen ereje van. Eszébe jutott, hogy Avalonban átjutott a túlvilágra, aztán vissza. A görög rendezvényen ugyanígy, de onnan is visszajött. És most egy rakás fertőzött végezne vele, ráadásul meg se tudná előtte a teljes igazságot? Zield nem akart meghalni. Keresett kiutat, de csak a teleportban tudott igazán reménykedni.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 16 Jún. 2014, 22:24

A helyzet egyre csak rosszabbnak tűnt, amíg ezek itt tárgyalnak, addig mi szépen kifutunk az időből. Ha nem teszünk valamit gyorsan, mind itt robbanunk.
A dokival akarják kivitetni magukat,aki egyenlőre húzza az időt. Az embereknek eszük ágában sincs elengedni, addig, amíg néhány hulla el nem kezdi megtámadni a társaságot.
Ekkor sikoltozva fut el mindenki.
Úgy érzem ideje kezembe vennem a dolgokat.
- Nincs sok időnk doki, keressen három egészséges embert, rakja fel őket a kocsira, én addig feltartom a hulláinkat, Kreagan, kérem fedezzen tűzerővel, de ha lehet engem ne lőjön ki. Amint szétvertem a fejüket utánuk megyek várjanak indulásra készen.
Mondom, majd amilyen gyorsan csak tudok a hulláinkhoz közelítek a gyémánt testemmel, és célzott ütésekkel próbálom szétverni azoknak az agyát. A frissen elhunytak, vagy az imént súlyosabban megsérültekkel is végzek, ha tudok a földön heverő testükön sétálok át, mert nem hagyhatom, hogy ők is újra éledjenek.
Minél gyorsabban próbálok végezni minddel és miután meggyőződtem róla, hogy nincs több hasonló beteg a közelben visszaalakulok emberré és futva sietek a kocsiig, futás közben pedig felkapom az elejtett fegyverem. Ha a kocsihoz értem és felmásztam oda kiálltok nekik, eddigre remélhetőleg már Kreagan is fent lesz a kocsin.
- Nyomás innen!

// Ha túlságosan előre írtam volna elnézés. //

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Sherrill, New York - Page 5 Sexymechanicbyparkleggy Sherrill, New York - Page 5 Girloffantasybymanofins Sherrill, New York - Page 5 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Sherrill, New York - Page 5 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Sherrill, New York - Page 5 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Kedd 17 Jún. 2014, 02:18

Egyszerűen nagyszerű tervemet sajnos mindkét fél lefújja, pedig most kéne együtt működnünk, gyorsan. Pedig meddig tartott volna a SHIELDnek mindenkit beoltani a gyógymóddal? Mondjuk ha nem sikerült elérni a másik világ Vízióját, akkor érthető. Ez a majdnem haszontalan legfejlettebb emberi kéz által készített chip pedig folyamatosan jelez.. Zavaró. Hirtelen mindenki sikoltozni kezd és megindulnak felénk mint egy szökőár. Gyorsan le is tepernek a földre és elkezdenek taposni. Meg próbálok valahogy felállni. Ha a lábaimat  fel tudom emelni, akkor azzal próbálom kicsit visszatartani a rohanó tömeget, egy-két jól irányzott rúgással. Ha sikerül egy légzésnyi szünetet kapnom, akkor gyorsan hasra fordulok és megpróbálok felállni, illetve rajtot venni, hogy én is a tömeggel fussak egy kicsit. Akár még így is rúgok párat. Nem akarok sokáig a tömeggel menni, de nem hiszem, hogy tudnék ellene. Nem kell a föld legokosabb emberének lenni, hogy kitaláljam az okát a nagy rohanásnak. Remélem a SHIELDesek kézben tudnak tartani pár zombit. Ha sikerült felállnom, akkor valahogy a kocsi felé próbálok menni, hogy kijuthassak innen. Akármennyire is akarok segíteni, ebben a káoszban úgysem tudnám normálisan megvizsgálni az embereket. Biztonságosabb, ha csak SHIELDeseket viszek. Persze az sem elhanyagolandó, hogy csak nekik van elég lélek jelenlétük ehhez.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by King Raten Chromixen Kedd 17 Jún. 2014, 05:38

Ahogy fejre celzok, zavartan tapasztalom, hogy nem is olyan egyszeru a dolog, mint hittem, es nem is igazan talalok. Mindegy, a futashoz meg mindig ertek, ugyhogy el is kezdem szedni a labaim. Hamarosan viszont megallok, na nem pihenni, hiszen nem igazan faradok. Sokkal inkabb a labamnak adok idot, hogy begyogyuljon. Latom, hogy sorra jonnek elo egyre tobben ezek a k-rva elohalottak, dehat ugy is en vagyok az elohalott faj kiralya, ugyhogy nem felek. Persze azert nem hagyom, hogy tul koran ideerjenek, es amint begyogyult a labam, futok is tovabb. A kordonhoz erve egybol megallitanak.
- Raten Chromixen kiraly, Chromixland uralkodoja vagyok. Az ide tarto kocsit bekeritettek, en agyok az egyetlen tulelo. Serulesem nincs. - hadarom, mikozben leteszem a foldre a fwgyverem, ha meg mindig nalam van, es feltartott kezzel kozelitek a kordonhoz, hatra pislogva, hogy nem-e erkezik az engem koveto horda.
- Egy nagyobb csapat eloholt elol menekultem, megtennek, hogy biztonsagban vizsgalnak at?- teszem hozza.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Sherrill, New York - Page 5 Empty Re: Sherrill, New York

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.