Sherrill, New York

Dr. Zield jones a kezét már összetörte, mikor nyakonverte a fertőzöttet, aki kocsikat dobált. Most egy másik eltörte a doktor alkarját is, viszont kimentette valami láthatatlan erő. Nem teleportálással, hanem valamilyen rendkívül nagy sebességgel vitték ki a sátorba. Szédült, de megpróbált körülnézni. Itt volt az asszisztens és mindenki arról a kocsiról, amit megtámadott a fertőzött. A doktor a tudósok között megpróbált olyat keresni, aki orvos volt. Ellátást kért a karjára és akinél volt felszerelés, azt pedig megkérte, hogy nézze meg azt is, nem fertőződött-e meg a támadók érintésétől.
Ha tudott az asszisztenshez beszélni, akkor ezt mondta neki, röviden, mert látta, hogy mennyire rosszul van a nő:
- Elkérhetem a telefonját? Azt hiszem, olyan hozott ki minket, akitől a fertőzés ered. A betegek láthatatlan idegenekről beszéltek, de ez nem láthatatlan, csak szupergyors. Hőérzékelővel vagy egyéb speciális eszközökkel biztosan meg tudják találni és szeretném az alelnököt vagy akivel kapcsolatba tudok lépni, értesíteni erről. Azt nem tudom, miért csinálja, de biztos, hogy közülük való.
Ha megkapta a telefont, akkor megpróbálta rajta Eastwoodot vagy mást értesíteni:
- Dr. Zield Jones vagyok, ez az alelnök asszisztensének a telefonja, de a hölgy megsérült. A fertőzés okozójával kapcsolatban a betegek láthatatlan idegenekről beszéltek, akik harapdálták őket, különböző harapásnyomokkal. A karanténból kifelé menő kocsit megtámadták szuperejű fertőzöttek, de valaki kihozott mindenkit és a sátorban vagyunk. Szupergyorsan mozog és ezért nem látni. Ha meg tudják találni, nyomára akadhatunk a fertőzés okozóinak. Az indokát nem ismerem, nem mondott semmit.

Átnézik a testem, és látják, hogy valóban nincs látható sérülésem - ettől függetlenül úgy érzem, hogy azért odabent jobban át fognak nézni, ahogy bent a doktor. Összeszorítom a fogam a gondolatra, hogy még egy ilyen atrocitásnak kell kitennem magam, de végül csak legyintek gondolatban, hogy ez még belefér. Odasétálok a nyitott kordonhoz, nem sietve jobban, mint szükséges - nem akarom, hogy támadásnak vegyék, vagy bármi, de azért azt se akarom, hogy hátba támadjanak. Ha átjutottam, akkor visszanézek a kordonon túlra, és megcsóválom a fejem.
- Maguk nem tudnak semmiről? - kérdezem kétkedve. Nem hiszem el, hogy ezeknek a katonáknak nem szóltak a járkáló hullákról, a vírusról, vagy bármiről.
- Kérdezzék meg akkor a felettesük, vagy nem tudom. Nekem nem tisztem tájékoztatni magukat, és a helyzetet elnézve ez akár még államtitok is lehet, amit nem szívesen sértenék meg. Kivéve persze, ha nyomatékosan felszólítanak rá, akkor civilként nincs más lehetőségem, mint kitálalni, de ez esetben engem mentesít a helyzet és a körülmény. - mondom, a lehető legdiplomatikusabban, amennyire a helyzetem és szétzilált gondolataim engedik. Már torkig vagyok a shielddel és mindenkivel, és odabent megfogadtam, hogy nem fogom a jóarcot játszani. Kukacoskodó kis szemét leszek ha kell, de ez a nap után már meg is érdemlik.

A terv remek volt csak éppen kivitelezhetetlen. Hacsak nem akartam volna néhány embert az első segélyre küldeni, akkor nem tudtam volna felállni, szóval meg kellett várnom míg azok csorda szerűen átrohannak és végre fel bírok tápászkodni és felrángattam a földről ügynöktársamat is.
A helyzetünk elég rossz volt, én is menekülőre fogtam a dolgot, ha néhány hulla túl közel ért akkor azokat leütöttem, de közben igyekeztem kifelé, mert éreztem, hogy a sejtjeim lassan fel fogják mondani a gyémántként való létet és a határaimat súrolom.
A fegyveremet kifele menet igyekszem felkapni és a tokjába rakni.
Az utcára kiérve az állapot amit látok kritikus, tiszta apokalipszis.
Azonnal a kocsi felé veszem az irányt, ha tehetem, és ha a közelben továbbra is vannak zombik, akkor azokat leütöm és ledobálom a járműről, ha rajta vannak.
A dokinak és Kreagannak kiáltok, ha még nem lennének fent. Miután pedig fent vannak, vagy látom, hogy nekik már nincs remény akkor magam indulok el kifele padlógázzal, persze ekkor már emberi alakban.
Ha a kocsi nem opció, valamilyen okból, mondjuk mert a kerekeit kilyukasztották vagy valami, akkor a holtaktól való védekezés közben próbálok kitalálni, hogy és minek a segítségével lesze képes kimenekülni innen mielőtt felrobbanunk.

Szerencsére sikerült a tervem és egy két taposás nélkül nagyjából megúsztam. Az egyenruha is hasznos volt, megvédte az eléggé sérülékeny testemet. Csorda szellemben én is az utcára jutottam ki, mint mindenki más. Itt már teljes a pokol. Romok, tüzek és holtakon csámcsogó élőholtak. Egy pillanatra leblokkolok. Csupán túl sok az egész. Öklendezni kezdek, de gyorsan megpróbálok erőt venni magamon. Gondolkodj, Erwin. Még a fejemet is gyengéden megütögetem, hogy felgyorsítsam a fent említett folyamatot. Persze figyelek a zombikra, de még túltöltődve is érzékelnie kéne őket. Két dolgot tehetek. Kimegyek vagy fedezéket keresve bent maradok. Az első esetnél szintén két lehetőségem van. SHIELD vagy önerő. Szólni kell a SHIELDnek, hátha ők kihoznak. Ha nem, akkor kell egy kocsi, gyorsan. Bent maradni veszélyes, ki tudja mit dobnak a helyre. Valószínűleg csak sima robbanó bombát, de az elől is nehéz elmenekülni. Ki kell menni. Van kröülbelül 5 percem kocsit találni és elindulni, hogy biztonságban kiérhessek. Elsőnek a SHIELD, utána meglátjuk.
- Dr. Erwin Vayne jelentkezik. Ki kell vinniük innen most rögtön. A helyiek nem menthetőek, szétszéledtek. Kaegen és Sign ügynököt elvesztettem. Ismételem. Társaimat elvesztettem, a helyiek nagy többsége már átalakult. Segítség kell, most!- mondom, de próbálok halk lenni a zombik miatt. Nem várok kifejezetten a válaszra, közben már rögtön kocsit keresek a közelben. Próbálok halk lenni, nehogy észrevegyenek a zombik. Ha kajálnak, akkor talán túl vannak terhelve az érzékszerveik. Ha találok kocsit, akkor gondolkodás nélkül elindulok az idefele vezető úton. Nem várok másra, nincs idő.

A férfi rávágja a mondandómra azt a reakciót, ami bizonyítékként szolgál, hogy tudják mi folyik itt. Bólintok hát, és felelek.
- Nagyon úgy néz ki. Kész téboly ami odabent folyik. - felelem, és a következő utasítást már boldogan követem.
- Kitartást fiúk. Ne hagyják, hogy bármi kiszabaduljon onnan a bombázás előtt. - mondom, nem parancsként, sokkal inkább kérésnek hangzik. És komolyan is gondolom. Megindulok a helikopter felé, nem akarok tolakodni, de minél előbb ki akarok jutni innen. Ha sorba kell állni, akkor megteszem, és türelmesen várok, amíg felszabadul egy gép, ahol elfoglalhatom a helyem. Azt is megfogadom, hogy többé sosem intézek személyesen ilyen ügyeket, csak ha halaszthatatlanul fontos - és akkor is saját testőrrel. Túl fontos, és túl értékes ember vagyok, hogy otthagyjam a fogam bárhol, egy bombázás, vagy ilyesmi miatt. Hihetetlen, hogy milyen veszélyes lett a világ. Európában egy ilyen eset elfogadhatatlan lenne, itt amerikában viszont olyan érzés, mintha mindennapos lenne az eset. Beteg emberek ezek az amcsik.

Nem segít a dolgokon, hogy visszaváltozom és a  se, hogy társam nem jött utánam és valószínű most zabálják fel, ahogy a sofőrt is. Sötét van így a dokit nem látom. A fegyverem sincs meg, ennél szuperebb komolyan már nem is lehetne a szitu.
gyorsan körbenézek, hogy fedezékbe tudok -e húzódni valahol a hol nem szúrnak ki, vagy ha ilyen nincs akkor keresek gyorsan egy csatornafedőt, hogy leugorjak.
~ Odalent csak nem lesznek már.
Reménykedem és ha le kell mennem akkor magam után húzom a csatornafedőt, hogy ne kövessenek.
Akármelyik eset áll fent próbálok segítséget hívni az adóvevőn lehetőleg nem túl hangosabban, de annál határozottabban.
- Itt Gina Sign segítséget kérek, a helyzet kritikus, Ervin doktor eltűnt a társam Kreagant valószínű most eszik meg, nekem meg elmúlt a gyémántbőröm. Hall engem valaki?
Mondom idegesen, miközben azért figyelem a környezetem és ha van a közelemben akármi amit fegyverként használhatok, azt magamhoz veszem, hogyha egy hulla jó falatnak hinne, akkor annak megpróbáljam majd szétverni a fejét, persze csak ha kiszúrt vagy rám támadt. Nem engedhetem, hogy megsértsenek, még ha egy kis esély is van a túlélésemre, akkor meg kell adnom magamnak az esélyt azzal, hogy kitartok a végsőkig.

Zield kitalált egy újabb hipotézist és elég jól el is magyarázta. A furcsán néző ügynököknek és az asszissztenseknek el kellett ismerniük, hogy igaz is lehetett volna a feltevés. Senki nem mondta meg nekik, hogy a Bosszú Angyalait ideküldik, mikor mindjárt tobban a kóceráj. A doktor nem érezte magát megszégyenítve, csak elvetette az előbbi elméletét. Ha Higanyszál mégis meghallotta volna, ugyan mit csinált volna? Bevert volna egyet a dokinak, akinek lételeme volt a hipotézisek felállítása és azok igazolása vagy ellenkezőjük bebizonyítása? Forrófejű és türelmetlen volt a hírek szerint és ez nagyrészt a sebességéből adódott. Akkora tempóval nyilván mindenki más az agyára ment, aki nem tudta követni. A doktor az elméletre már csak ennyit mondott:
- Hacsak ő nem... A karomat és a kezemet ellátnák? Eltörték ezek a kemény fertőzöttek - kérdezte az illetékest. Ha csak a repülőn kapta meg az ellátást, azzal is beérte, mert felrobbanni nem akart. A többieket, az alelnököt, az ügynököket még nem látta, de számított rá, hogy a szervezet teszi a dolgát és végül mindenkit kimentenek. A repülőn pedig a doktor már megnyugodott és belekezdett egy újabb kiselőadásba a viselkedésbeli összehangoltságról, említve tisztogatóhalakat, nyűvágó madarakat és szívóféreglárvákat.

Szerencsére tudtam menedéket találni mégpedig egy kerítés mögött. Gyorsan hívom a SHIELDet, remélve, hogy kitudnak vinni, mondjuk teleportálókkal. Valami ilyesmi történhetett, mert a következő pillanatban valaki megfogta a karom és fejem. Mire megkérdezhettem volna, hogy mi történik, már az egyik helikopternél voltam. Mintha láttam volna a Higanyszál nevű Angyalt, de bármilyen más speedster lehetett. Igazából nem is érdekel. Gyorsan veszek egy nagy levegőt, majd rögtön sprintelek a helikopterhez. Ha felszálok, akkor bebiztosítom magam a legjobb tudásommal és végre rendesen kifújom magam. Talán most már magam mögé tehetem az egészet. Legalábbis remélem.
- Van valami információ, hogy hogyan áll a kiürítés?- kérdezem akkor ha, van valaki velem együtt a helikopterben, aki nem tűnik úgy hogy fontos dolgot csinál. Nem akarok senkit sem zavarni. Ha nincs ilyen, akkor csendben várom, hogy elinduljunk és végre vége legyen ennek a rémálomnak.