Titkos bázis, Új-Zéland

Megteszem a kezdőlépéseket, ellenőrzöm a páncélzatot és felerősítem manuális módon, figyelmen kívül hagyva a biztonsági feltételeket. A fedezékben egyelőre biztonságban vagyok, nem mozdulok ki azonnal, csak amikor már választüzet tudok nyitni. A lövéseim pontatlanok és nagy valószínűséggel egy sem ér ellenséges egységet, de nem is ez a célom, fedezékbe próbálom őket kényszeríteni és megzavarni a támadó mozdulataikat. Figyelem a harcmodorukat és furcsállom a nyilvánvalót, amit látok.
~ Nem adnak le pontos lövéseket, nagy szórással és tűzgyorsasággal operálnak, minden téren. A lehető legnagyobb kárt okozzák, mintha mindegy lenne, hogy van-e tiszta találat... Nincs is rá szükségük.
Mire végére érek a gondolatmenetemnek, látom a vért magam körül a növényzeten, arra fordulok és a megmaradt csonkokból és szervekből kiveszem az áldozatot. Smiley az! Azonnal összeáll bennem a kép. Még két lövést adok le, fedezve magam, majd a lehető leggyorsabb módon egy stabil szikla fedezék mögé próbálok bevetődni. Nem számítottam ilyen módon kevert misztikus fegyverkezésre, a lövedékeik sokkal erősebbek, irreálisan nagy károkat okoznak. Nem tudom mi lehet ez, de egy emberemnek már vége, és nem egy egyszerű ügynök volt. Újratárazom a fegyverzetem, ha ez szükséges, és a kommunikátorhoz nyúlok, hideg hangon szólok bele, mint mindig.
- Vettem. Minden egység húzódjon az én vonalam mögé. Bérmajom maga is. Soltzbauer fogja a kért gránát vetőit az embereivel és álljanak készen. Álljanak rám, vizuális megerősítéssel. Tüzelni fogok egy megadott irányba és a becsapódási pontokra kérek gránátozást, teljes erejűt. Vége.
Magam mögé nézek és várom, hogy az ügynökök készen álljanak. Megragadom az energia fegyvert és a fedezék mögött hasra fekszem. Fejben számolok és átlagos adatokat véve megpróbálom az ellenség elmozdulását valószínűsíthető értékekkel kiszámolni az utolsó ponthoz képest. Ezután kigurulok oldalra a fedezékből, a földön fekve, hogy a lehető legnagyobb védelmem legyen a céltalan sorozatok elől. A dzsungel azon részeire adok le egy-egy rövid sorozatot, ahonnan továbbra is látom a lövedékeket érkezni. Az első három lövés után feltolom magam és fedezéket váltok, jó öt méterrel hátrébb kerülve. A gránátok és ellenséges lövések elől tömör kőzet mögött keresek védelmet, mást nem kockáztatok meg. Egyelőre nem kockáztatok sokat, minél előbb próbálom megállítani a védők előrenyomulását, minimalizálva az áldozatokat. Ha valaki mégis a célterületen maradt, akkor a következő támadást leállítom, ennyit tehetek. Ha Bérmajom jelzi, hogy gond van vagy magától nem válaszol, az első csapást utólag javítva hátrébb teszem.

Az ellenséges tűz alábbhagy, ennek következtében nehézségek nélkül fekszek ki oldalra és jelölöm ki a támadási zónát. A gránátok már a levegőben vannak, amikor az üzenetet megkapom, így már nem tudok semmit tenni. Némán figyelem a becsapódásokat, ezek is jóval nagyobb kárral jártak mint azt a gránátok típusa alapján lehetséges lenne. Tehát területi sebzést alkalmaznak vagy egy adott területen növelik a fegyvereik erejét. A becsapódások után nem érkezik több lövés és néma csönd áll be, ekkor nyúlok ismét a kommunikátorhoz.
- Bérmajom jelentkezzen. Ismétlem jelentkezzen.
Nem kapok választ, csak az interferenciát hallom. Ez különös, ha a robbanás szakította volna meg az adást, semmit nem kellene hallanom, tehát még van rá esély, hogy életben van. Nem ismerem ki magam a misztikus megoldásokon, ezért semmit nem veszek biztosra egyelőre Smiley halálán kívül.
~ Fogynak az embereim, azok akikre mindenképpen szükségem lenne. A francba. Semmi nem alakul terv szerint, még annyira sem mint a legutóbbi alkalommal. Ez nem járulékos veszteség, ezek hibák. Smiley, Reynolds, Bérmajom kiesett a bevethető kategóriából. Újra kell gondolnom mindent.
Még utoljára végigpásztázom a környéket, hogy találok-e újabb ellenségre utaló nyomot. Ha nem akkor körülnézek, hogy maradt-e bármi használható, akár felszerelés, akár ellenséges lövedék, vagy sérült a közelemben.
- Szedjék össze magukat. Visszamegyek.
Nem engedve a páncél védelméből, továbbra is takarásban, fedezékek mögött próbálok haladni. Egészen a hátraküldött erőkig megyek vissza, és megkeresem Soltzbauert.
- Jelentést!
Először meg kell tudnom mennyit vesztettünk. Utána újra tudom alkotni a tervet és éjszaka ha megfelelő készültségben vagyunk mérhetünk egy csapást. Minél több időt vesztünk, az ellenségnek annál több ideje van felkészülni ellenünk. De nem lenne kifizetődő egy azonnali visszatámadás, szétziláltan, szervezetlenül. Ennél megfontoltabbnak kell lennem. Vesztes helyzetből könnyű vereséget szenvedni, ha pontosan azt tesszük, amit elsőre akarunk, azt akarja az ellenség is.

Az utasítás egyértelmű, és továbbítom is egyből. A tüzérség gyorsan, rutinosan áll készenlétbe, miközben a többiek pihenését megszakítom – ennyi idő alatt kifújhatták magukat, de nem osztálykiránduláson vagyunk – és mindenkit beállítok védelmi pozícióba. Elméletileg nem érhet minket meglepetés, miközben megkapjuk a parancsot. Intek az embereknek, és fülsértő hangerővel indulnak meg a gránátok. Egész idő alatt fedezékben próbálok maradni, nem látom pontosan, hogy mennyire pontosak, és milyen tűzerővel bírnak a lövéseink, de bízok az ügynökökben. Eközben próbálom felmérni a lehetőségeinket, hogy mire vagyunk alkalmasak. Ha gyorsan összeszedjük magunkat, tekintve hogy nálunk nincs sérült, akkor ellencsapást mérhetünk rájuk. Valószínű, hogy nem számítanának egy rögtön bekövetkező rohamra, inkább azzal számolnak, hogy visszavonulunk terveket kovácsolni.
Eközben meghallom a főnök parancsát, mire a kommunikátorhoz nyúlok.
- Fedezzük, főnök? – kérdezem röviden, és a válaszától függően utasítom az ügynököket. Ha nem érkezik válasz, akkor csak készenlétben várjuk a férfit.  Ha csatlakozik hozzánk, biccentek, és a körülményektől függően állok vigyázzba – ha a fedezék engedi, és biztonságosnak vélem, akkor megteszem, ha viszont nem találom kockázatmentesnek a formaságot, akkor inkább elhagyom, és csak biccentek.
- Az ittlévők között nincs sebesült, és amennyire tudom a szakaszvezetőkön kívül nincs eltűnt. Bérmajom, Smiley, és Reynolds MIA, állapotukról nem tudunk. – mondom, miközben töröm a fejemet. Tényleg, Smileyt nem láttam a visszavonulás óta, neki is az emberek védelmét kellett volna intéznie velem. Ezek után várom a főnök parancsait, miközben ellenőrzöm a ruhámat, nem-e hagytam el fegyvert vagy tárat, gránátokat és egyéb eszközöket a visszavonulás közben.  
- Jó lenne visszatámadni, uram. – bár a mondatot kijelentésnek szánom, a hangsúly mégis kérdő. Természetesen nem adhatok utasítást, csak a véleményemet közvetítem a főnök felé.
- Talán meglepné őket egy hirtelen jövő roham. Ők valószínűleg zavarodottabbak, mint mi.

Végignézek az ügynökökön, mielőtt jelentenék. Látom, hogy senki sem sérült meg komolyabban, és bár nem úgy néztek ki, mint akiket skatulyából húztak elő, mindannyian bevethető állapotban voltak. Igen, ideális helyzet a támadásra. A kis pihenés közben a főnök is felméri a helyzetünket, majd valamit szöszmötöl – gondolom ellenőrzi az ellenséget, vagy nem tudom, nem látom pontosan – és ez után kiadja a parancsot a támadásra.
Ez már éles helyzet, nincs idő további akadékoskodásra. Mindenben követem a kiadott parancsot, és ha továbbra is magam alá osztott ügynökökkel kell mennem, akkor így teszek. Remélhetőleg van pajzsunk, amivel fedeztethetem magam, de ha nincs, akkor a környezet adta fedezékekre kell támaszkodnom. A parancstól függő tempót diktálok, ha gyors lerohanásra van szükség, akkor is fedezékről fedezékre nyomulunk, de ha meg akarjuk lepni az ellenséget a visszatámadással, akkor még lassabb lopakodásra szorítkozom. Természetesen fegyverem mindig készenlétben, és próbálok ügyelni rá, hogy ne vegyék észre a csapatunk. Teljes álcázás van érvényben, csak kézjelekkel kommunikálok az ügynökökkel, és folyamatosan fedezzük egymást előrenyomulás közben. Ha harcra szorítkozunk, mindig a tiszta, legnagyobb veszélyforrású célpontokat tekintem elsődleges prioritásúnak.

Felmérem a helyzetet és a körülményekből adódó első és leglogikusabb lépés a visszavonulás és egy konkrét felkészülést követő, pontos, előre tervezett támadás. Még időben de nem azonnali. A felállás viszont megváltozik. Elolvasom az üzenetet és mérlegelem a lehetőségeket.
~ Ez titkosított jelátvitel, idegen eszközről nem tudnak adatot küldeni, de valószínűleg még észlelni sem, magát az információ átvitelt. A vonal védett, kényszerítés nem kerülhet szóba, arra megvan a megfelelő kód, hogy jelezhető legyen. Megbízható információ. Az ügynökök készen állnak és most még velünk lehet a meglepetés előnye is. Nehéz döntés.
Nem akarok több időt veszteni, miután meghozom a döntést. Azonnal a levegőbe küldöm a dronet, hogy felmérhessem vele az ellenség pozícióját. Aztán kiosztom a parancsokat.
- Megindítjuk az ellentámadást, készítse fel az embereket. A belső biztonsági rendszerese a bázisnak ki van iktatva, addig kell cselekednünk. Teszünk egy taktikai mozgást, észak-nyugati irányba, elkerülve a pontot, ahonnan visszavonultunk. A helyzettől függően állapítom meg a konkrét támadás menetét.
Ezzel megragadom az irányítót és az egyik fegyverem. Elsősorban olyan útvonalat választok ki, ami párhuzamosan halad a bázissal, majd azt egy másik pontról éri el, egy olyan pontról ami relatívan ellenkező helyen van mint az első pont. Ha ez nem lehetséges az ehhez legközelebb álló megoldást választom. Fentről a géppel folyamatosan monitoroztatom a katonák mozgását, a lehető legelőnyösebb útvonalat is így választom ki. Amennyiben sikerül elérni a bázist, egy másik de közeli pontról, azonnal elemzem a környezetem és megpróbálom megállapítani az ellenség helyzetét, védettségét, szervezetét. Utána következhet az ostrom, de elsőre senkit nem küldök meggondolatlanul a halálba. Egyelőre mások a prioritások és ez vezethet a győzelemhez.

A helyváltoztatás sikeres. Az ellenség nem szerez tudomást az új helyzetünkről, ami átmeneti előnyt jelent. A speciális távcsővel végigpásztázom a területet, megállapítom az ellenséges egységek helyzetét és egy gyors taktikát állítok fel. Határozottan gyors, mintsem átgondolt, de valamit valamiért. Az eredeti tervet módosítom, kihasználva az ellenség éberségét, figyelembe véve a megfogyatkozott létszámunkat. Minden téren összeáll előttem az új terv. Ha a rejtett csapdákon és titkos védelmen kis veszteségekkel sikerül átjutnunk, nyerhetünk is. Mielőtt még a mesterlövész észrevehetné a csapatot, kiosztom a parancsaim. Halk de érthető hangon, kézjelekkel egyértelműsítve.
- Nem hagyjuk, hogy az ellenség kihasználhassa az előnyét. Azonnal támadunk. Az eredeti tervet módosítottam, ebbe nincs már beleszólásuk. Ketté válunk, az ügynökök fele velem jön, és hozzuk az összes megmaradt pajzsot, egy gránátvetőt. Mi leszünk a front. Maga, Soltzbauer, vezeti a többi katonát, maguknál lesz az összes vető. Maga nyugati, én keleti irányból közelítik. Indulás után pontosan harminc másodperccel tüzet nyitnak az ellenségre. Kezdjék a lövésszel. Használjanak sokkológránátokat. Miután maguk tüzet nyitottak, előre török az embereimmel és megpróbálunk feljutni a lépcsőkön. Addig maguk fedeznek, amíg biztos pontot el nem érünk. Utána szerepcsere. Minden világos? Mozgás!
Megvárom, hogy megértette-e. Nincs vesztegetni való időnk, magamhoz veszem az ügynökök felét, visszük az összes pajzsot és keleti irányban megindulok a dzsungelben a templomba felvezető lépcsők felé. A másik csapat mozgását is figyelem. Közel érve megállok és kivárom a támadást. Ha hallom a gránátok hangját, akkor utasítást adok egy pajzsfalra, majd előre törünk az erdőből, egyenesen a lépcsőkhöz. Én hátulról az energiafegyverrel fogok ekkor terv szerint tüzelni, minden feltételezhetően sokkolt, bénult ellenséget megpróbálok kivégezni. Ha a lövész még a helyén van átveszem a gránátvetőt és egy robbanógránáttal próbálom lerobbantani a fedezékével együtt a hegyről. Kevés ennél kapkodóbb offenzívát vezettem valaha, de nincs időnk. Az idő a nyertesek luxusa, egyelőre vesztésre állunk.

Sikeresen jutunk előre, megyünk, rendületlenül. Sheperd irányítja az egységeket, így valamennyire levéve a közvetlen parancsnokság terhét a vállamról. Ettől függetlenül ugyan úgy figyelek én is az emberekre, hogy tartsuk az alakzatot, és hogy ne legyen senki meggondolatlan. Mikor megállunk, végignézek az ellenség vonalain. A parancsnokkal együtt látom a férfit, aki távcsővel kémleli a tájat, és a parancsnok gyorsan ki is adja az ukázt. Bólintok, és intek az embereknek. Mindent a parancs szerint próbálok meg csinálni, figyelek rá, hogy ne bukjunk le idő előtt. Nem örülök neki, hogy nekünk nem marad pajzs, de megértem – ők lesznek a frontvonalban, ha minden a terv szerint megy. Az embereket eloszlatom, hogy kocentrált tűz esetén ne legyünk könnyű célpontok, és kiadom a tűzparancsot. Amennyiben hozzám is jut vető, úgy én is lövök, de ha nincs hozzá elég, akkor hagyom, hogy a többiek tegyék a dolgukat, én pedig a sima fegyverrel próbálom fedezni őket, ha szükség van rá. Úgy irányítom az embereket, hogy a mieinket ne kaphassa el a szórt tűz, tehát ha túl közel érnek egy ellenséghez, akkor a távolabbi célpontokra lövünk. Nem veszíthetünk több embert, főleg nem baráti tűzben.

A meglepetés támadás sikeres, utat nyit nekünk a második csapat és mi előre hatolhatunk. Áldozat vagy sebesülés nélkül, a megbénult ellenséget a visszatámadás esélye előtt zúzzuk szét. A legelső lépés sikeres, de még rengeteg van hátra a lépcsősor tetejéig. Az ellentámadás azonnal érkezik, utasítom az embereim, hogy húzódjanak átmenetileg fedezékbe.
~ A lövész már nincs a helyén, remélem ez előny, mintsem rossz jel. Eljött az ideje a második fázisnak, a feljutásnak.
Ha az ellenséges tűz intenzitása csökken, kinézek a fedezékem mögül és megpróbálom felmérni a helyzetet, feltételezem minden közel az előbbi állás szerint van. Az ellensége őrök a helyükön, nem mehetünk feljebb ha látnak minket, könnyen sebezhetőek vagyunk hátulról, minden fordulónál. Most nyúlok a kommunikátorhoz.
- Váltsanak füstgránátokra és borítsák el azokat a részeket, ahonnan ránk láthatnak a felül lévők. Ne ránk tüzeljenek, az ellenség és mi közénk. Shepherd vége.
Megvárom most is, amíg az első gránátok megérkeznek, és a füst elkezd gomolyogni. Nem vagyok biztos a hatásában, kivárom, amíg láthatóan működik egy ilyen egyszerű fizikai takarás is. Ezalatt végig fedezőtüzet nyújtok az emberimmel Soltzbauer alakulatának. Pontos, kimért lövésekkel próbálom mellkason vagy fejen lőni az éppen a másik csapat irányába tüzelőket. Ha a füstfalak állnak, kiadom a parancsokat és megkezdjük ez előrenyomulást. Pajzsok előttünk, enyhe szögben felfelé emelve, hogy a felülről jövő támadásokat is védjék, illetve a szög miatt a lövedékek ne ütközzenek, hanem lepattanjanak. Ezeket a számításokat gyorsan végzem el, szögek alapján, fejben, szemmértékre. Nem egy páncélt kell megterveznem, gyorsan teszem mindezt. Két ügynök hátrál a lépcsőn, ők figyelik a hátunkat. Én megyek középen, elől. Ha bármi nem terv szerint történik, kiadom az utasítást a visszahátrálásra, mielőtt embereket veszítenék. Az első forduló a cél, addig kell eljutni a lehető leggyorsabban, ennek érdekében meg is teszek minden tőlem telhetőt.

Tüzet nyitottunk az ellenfélre, és a meglepetés erejével meg is ritkítottuk a soraikat, de hamar észbe kaptak, és viszonozni kezdték a támadást.
- Fedezékbe, de biztosítsatok fedezettüzet a támadóknak! Ne legyetek könnyű célpontok, de folytassátok a tüzelést, különben végünk! – kiáltottam az embereimnek, és én is valamiféle fedezéket kerestem. Nem akartam, hogy lemészároljanak minket könnyű célpontként, de a fedezettüzet se szüntethettük be, mert akkor egyből lemészárolják a támadó egységet, ami után mi könnyű, ínyenc falatok leszünk a számukra. Közben érkezik egy parancs, amit valószínűleg mindenki hall, és én is ösztönösen cselekszem. Ha nem reagálnak egyből az ügynökök, akkor elismétlem a parancsot.
Ha az ellenfél belövi a helyzetünket, és nem biztonságos a maradás, akkor kiadom a parancsot új fedezékek keresésére, és gyors mozgásra. Mivel nincsen kiépített fedezékrendszerünk, ezért felesleges egy helyhez ragaszkodnunk, és ha máshonnan nyitunk viszonzó tüzet, talán meg is zavarjuk őket. Ha Goblinék elérik az első fordulót, a kommunikátoromhoz nyúlok.
- Mennek tovább, vagy ideje hogy mi is meginduljunk, főnök?

A lépcsőn feljutás sikeres. A terv kivitelezése az első terasz elérése után könnyű volt, megfelelő szögbe fordulás, tüzelés fedezet mellett, fedező tűz nyújtása a másik rajnak. A külső véderőket felmorzsolódtak, elfogadható veszteségekkel. Hat ember, egyenlően a két rajból. A halál mindig részese egy csatának, katonák jönnek és elesnek, a szerencsésebb vagy a jobb életben marad és talán a köbvetkező küzdelemben már erősebb mint az előzőben. Ezek nem törvényszerűségek, ezek megtörténnek, én csak elfogadom a tényeket. Felérve a bejárathoz már a közelről likvidált ellenséges holttestek is szembetűnnek. A válasz erre magától értetődő. Hidegen bólintok az előttem megjelenő nőnek. Sokkal jobbak az eredmények, mint amiket vártam.
~ Áttétesen de minden a terv szerint halad. A meglepetés erejét kezdetben elvesztettük, de a második, átszervezett visszatámadás mégis váratlanul érhette a védőket. A lépcsőkön a megbeszélt utasítások magjára építkezve haladtunk föl, három helyett két csapattal. Bérmajom helyett Reynolds vette át a belső támadás szerepét. Ezek alapján logikus a behatolást is az eddigi adatok és tervezetek alapján végrehajtani.
Hátra küldök két ügynököt, hogy figyeljék a feljárókat, fedezzék a másik csapatot, egyelőre más feladatuk nincs, a többieknek addig fel kell készülniük.
- Remek mentés volt. - bólintok elismerően Reynoldsnak, majd a kommunikátorhoz nyúlok - Minden tiszta, megkezdhetik a felzárkózást, lehetőleg gyorsan.
Megvárom amíg mindenki felér és rendezi a sorait, addig számba veszem az adott lehetőségeket, megtervezem a következő lépést. Nekilátok kiadni a parancsokat.
- Figyelem! Megkezdjük a behatolást. Reynolds ügynök vezeti a behatolást, mivel ő már járt bent és ismeri a belső elrendezést, őt követik akiket maga mögé vagy mellé rendel, én szintén elől haladok. Az első folyosónál jobb illetve bal oldali szétválással fedezzük egymást. A behatolásnál, sarkoknál, termek ellenőrzésénél szabályos, professzionális katonai mozdulatokat várok. Bent használják a hő és elektromágneses érzékelőiket, a lézercélzókkal. A rendszer intelligens, a maguknál lévő chip automatikusan máshogy mutatja a baráti egységeke, kiemeli a lézerek fényét. Harmincan vannak bent, szét kell őket szórnunk, mielőtt össztűz alá vehetnek minket. A belső biztonsági rendszer deaktiválva van, nincsenek csapdáik vagy védelmi rendszereik. Le kell csapni rájuk. Mindenki készüljön fel, a behatolás indul.
Az ajtónál felállok az ott lévő katonákkal, egyelőre bízom a képzésükben és tudásukban. Én magam is a parancs szerint járok el, bal oldalon, viszonylag elől maradok, felkészülök egy teljesen szabályos belépésre, a hő és elektromágneses érzékelőket használom, ellenőrzöm az optikákat. Ha minden rendben jelzem, aztán kiadom a jelet és remélhetőleg az első csoporttal lépek a kezdeti fordulóba. Onnan rögtön balra. Bármit látok ami ellenséges, tüzelek rá, lehetőleg azelőtt, hogy lőhetne. A gyorsaság és az erő számít, minél előbb végezni kell velük, zárt helyen a fegyvereik még halálosabbak.

Goblin terve, bár nem a legjobb, de kétségkívül hatékony. Sikeresen feljutnak a kívánt pontra, és megkapjuk az engedélyt a csatlakozáshoz, mire jelzek az embereknek, és sietve csatlakozunk a többiekhez. A főnök most nem kér jelentést, nincs rá szükség, és csak időhúzás lenne amúgy is – látja az állapotunk, és hogy mennyien vagyunk. Jó érzés végignézni a hullák sorain, mélyet szippantok a levegőből, és próbálom beszívni a halál szagát, amit szinte érinteni lehet. Természetesen közben figyelek a parancsokra is, és érzem, hogy egyre izgatottabb vagyok – ez a távolról öldöklés nem az én világom. A közelharc, amikor látom a vért és az áldozatok szeméből eltűnő életet – az az igazi. Meghallgatom a nőt, és attól függően, hogy milyen alakzatot kíván felvenni, foglalom el a helyem. Eközben aktiválom a Sheperd által kért eszközöket is, és közelharci fegyverre váltok. Ezek után a csoporttal haladva, folyamatos éberséggel indulok meg, próbálok minden mozgást időben észre venni. Pattanásig feszülnek az izmaim, de higgadt vagyok, nem követek el meggondolatlanságot. Az első, hogy előbb lőjek, mint az ellenség. A második, hogy éljek túl, bármi áron. Kész vagyok használni a kezembe ültetett kis segédeszközt is, ha nagyon szorul a hurok, és ez esetben előre szólok a csapattársaimnak is. De ezt nem vetem be, amíg nem szükséges. Egyelőre ez az adu ászom, amit jó még takargatni, nem akarok esélyt adni, hogy felkészüljenek rá.

Miután behatoltunk az épületbe, a nő által kért formációban, nem bízom el magam a holttestek láttán. Figyelek minden mozgást, és próbálok elsőként tüzelni, de gond nélkül eljutunk átjutunk a hosszú folyosószerű szinten, egy tágas helységbe. Csalódott vagyok, amiért nem volt kit megölni, de nem panaszkodom. Valami azt súgja, lesz még alkalmam vért ontani.
Miután megállunk, én is megfordulok, hogy védjem a helyet. Nem vagyok se technikus, se robbanásszakértő, így felesleges lenne részt vennem egy esetleges tanácskozásban az ajtóval kapcsolatban, inkább a védelmünkre koncentrálok. Amennyiben Sheperdék elvégzik a robbantást, és az nem hoz eredményt, meghallgatom a parancsát, majd véletlenszerűen választok pár ügynököt. Lemondtam már a pajzsokról, úgy érzem magam, mint cukorbeteg a cukorkaboltban, csak nézhetem azokat, de nem lehetnek az enyémek. Inkább olyanokat választok, akik frissnek tűnnek, és megbízhatónak – na és elég tűzerőt képviselnek. Mutogatva adom tudtukra, hogy őket választottam, és hogy kövessenek – felesleges húzni az időt. Továbbra is éberen, de futólépésben indulok meg az ügynökökkel, hogy minél előbb megjárjuk a helyet. Ha kiérünk a bejárathoz, kijelölök két embert, akiket leküldök a faltörőkosért, miközben a többiekkel fedezék mögé bújunk, és fedezzük őket, ahogy nemrég még az ellenség védte a helyet. Lehet, hogy felesleges, de nem akarom, hogy egy esetleges meglepetés offenzívával lemészároljanak minket, és hátba támadják Sheperdéket. Ezen kívül legalább egy ember a mi hátunkat is kell, hogy figyelje. Ha valami váratlant hallok, például a hátunk mögül tűzpárharcot, akkor még két embert állítok oda fedezni minket. Amennyiben sikeresen visszaérnek az emberek, és nem alakult ki bent egy összecsapás, futólépésben – és továbbra is éberen – sietünk vissza a többiekhez. Ha viszont lövöldözés alakulna ki, ami elválasztana minket a csapat másik felétől, a kommunikátoron kérek utasítást a főnöktől.

Az alakzatok felvétele megtörténik, a behatolás sikeres, nem ér azonnal támadás, könnyen jutunk be egészen az elágazásig, ahol háromba válik a csapat. Ez az egyik legkockázatosabb pont, de továbbra sem történik semmi. Az egész emelet mintha már tiszta lenne, Reynolds jó munkát végzett.
- Minden ügynök foglalkozzon az emelet védelmével. Üresen akarom tudni a helyet, amíg elérünk a második lépéshez.
Felmérem az AptB jelzésű, feltehetőleg vezérlő vagy központi irányító rész ajtaját. Először műszerekkel és érzékelőkkel, hogy milyen védelem alatt áll, nincs-e közvetlenül csapda vagy érzékelő, ami hozzá kötődne. Ha minden biztonságos kézzel is megkopogtatom, megvizsgálom az illesztéseket. Megpróbálom megállapítani az ajtó keménységét, a záródásának irányát és alapszintű mechanizmusát, a feltételezhető vastagságát. Ezek alapján próbálom kiszámolni, hogy megfelelő robbanóanyaggal kinyitható-e az ajtó, vagy annak teljes átrobbantása működő alternatíva-e. Ebben azonban nem reménykedem, ez nem az erő hanem az ész játéka. Időközben megszakítva a gondolkodást, a kommunikátoromhoz nyúlok, ha üzenetet kapok. Egy ideig elgondolkozok azon, hogy mennyire biztonságos a helyzetünket kiadni.
- Vettem, itt Goblin. Első emelet, AptB előtti ajtó. Figyeljen lát-e ellenséges katonát mozgás közben. Vége.
Számba veszem a lehetőségeket, kockázatos az alsó szintet ellenőrizetlenül hagyni, de az ajtó is ugyanolyan fontos, ha minél előbb át akarok rajta jutni.
- Hatan biztosítsák ezt a szintet, ketten a kijáratokat, ahogy eddig. Én és Reynolds itt maradunk. Soltzbauer vigyen magával néhány katonát, visszamennek és elhozzák a hidraulikus faltörőkost, amennyiben robbantással nem áttörhető az ajtó. A többiek addig itt várakoznak. Ha találkoznak ellenséggel végezzék ki, mielőtt jelentős kárt tehetne. Az alsó szintre vezető lépcsőt kiemelten figyeljék. Bérmajom jelezze mielőtt feljön, ne kerüljön baráti tűz alá. Egyelőre ennyi, mozgás emberek.
Most nincs különösebb feladatom, várnom kell. Ezalatt fegyveremet készen tartom és számítok egy meglepetés szerű támadásra vagy csapdára. Túl könnyen jutottunk el idáig. Ha minden rendben megy tíz vagy valamivel több perc múlva készen fogunk állni. Addig is én magam is ellenőrzöm a termeket, nem akarok figyelmetlen lenni, eddig a komoly hiba ellenére és sikerült a bukást elkerülni, most már a győzelemért kell küzdeni.