Belleplain Állami Erdő

A Belleplain Állami Erdő egy érintetlen természeti kincs. Tilos az építkezés ezen a 86 négyzetkilométernyi területen, és letelepedni sem lehet. Állandóan erdőőrök járják a helyet, és csak kirándulókat engednek be. Meseszép, égig érő fenyőfák, cédrusfák, bokrok, füves rétek, és persze megannyi vadállat menedéke.



Az eredeti topic

A vadászkutyás kérdésen Glori elgondolkozott, majd kissé tanácstalanul széttárta a kezét.
-Nem tudom. Annak, amit anyával láttunk az utcán, volt. De neki nem voltak tollai.-a cinkos pillantást, végül elértve elvigyorodott.
-Nekünk lesz!-lelkendezett, majd Namora pillantott.
-Talál nekünk tollakat? -nézte a kutyust, majd Namo lándzsájára nézett.
-Hűűű! Akkor most már bármit le tudunk győzni!- az erdő pedig számára hirtelen még érdekesebb lett,a mesevilág kezdett megnyílni, mindenféle szörnyeteggel és kalanddal, Namo ötlete viszont egy kicsit meglepte, és nem igazán tudta, hogy sámánként mit kellene csinálnia.
-De azok.. szoktak harcolni? Ugye nem csak táncolnak és esőt csinálnak? Ugye nem kell unalmasan ücsörögnöm a tábortűznél?-kérdezte, miközben ágakat hajtott szét maga előtt, ahogy haladt a bokrosban.
-Igen, nagyon jó lesz!- Glori cseppet sem tétovázva megindult a fa irányába, hogy felfedezze. Mikor oda ért, nagy gonddal tette le a fegyvereit egy mohás kőre, és a gombákat használva kapaszkodónak, elkezdett felmászni a törzsre, hogy szétnézhessen.
-Sok-sok erdő.-jelentett, bár remélte, hogy a számára hatalmasnak tűnő fáról többet lát majd.
-Szerinted mire vadásszunk? Látok.. sok... bokrot... Arra van egy fehér fa-mutatott egy félig letört fa felé, aminek szilánkjai fehéren meredtek az égnek,
-hé!! Az egy mókus!-kiáltotta, és leugrott a törzsről, hogy a fegyvereiért fusson.

Érdeklődve hallgatom a kis védencemet, annyira boldogan mesél, olyan, mintha ilyenkor egy másik arcát látnám. Repes a szívem tőle. A beszélgetést pedig már kinn, a zöldben folytatjuk.
-Szeretnek elbújni, igen. Van, ami a fák kérge alatt van, van, ami a levelek alatt mászkál, és van, ami olyan kicsi, hogy akkor sem látnád, ha nem bújna el. Ha pedig jön a hideg, akkor egészen kiürül az erdő.-magyarázom.
-Tudod nálunk az időjárás változik, ez pedig sok ilyen bogárkának, állatnak, és növénynek jó. Van egy megszokott, bár nem törvényszerűen meghatározott rend, amihez alkalmazkodtak. Vannak, amik a melegben szaporodnak, élnek, nyüzsögnek, és ha beköszönt a hideg elbújnak aludni. Ha hirtelen mi szabnánk meg, milyen idő legyen, sok elpusztulna, mások annyira elszaporodnának, hogy elpusztítanák az erdőt, és számunkra is nagyon zavaróvá válnának. Összességében, lehet hogy az egész bolygót veszélybe sodornánk. Nálatok úgy tűnik, sikerült valamiféle rendszert megalkotni, de biztosan sok gond van vele, nálunk legalábbis itt a Földön úgy tűnik, minél bonyolultabb valami, annál könnyebben elromlik, és minél inkább meg akarjuk szabni, annál több energiába és pénzbe kerül a fenntartása, és mivel minden tényezővel nem tudunk számolni, időről időre zavarok lépnek fel.-odasétálok hát az egyik fához, és próbát teszek a kérgével. Érdekel mennyire korhadó, hátha le tudom szedni egy részét, hogy lássam, vannak-e bogarak.
-A nevel is jó szó. Szorosan összekapcsolódik a tanítással, csak a tanításon általában új ismeretek átadását értjük, gyakran iskolai tudást, mint ahogy én most mesélek neked a bogarakról, a nevelés pedig, hogy is mondjam, gondolatokat, eszméket, és szokásokat ad át, vagyis megismertet a mindennapok szabályaival, és a megfelelő viselkedéssel, és ezzel együtt fejleszt, segít kialakítani a saját személyiséged. -Nem egyszerű összefoglalni.
-Ha majd anyukád elvisz a többi gyerekhez, ott is meg kell tanulnod azt, hogyan viselkednek egymással az ottaniak.-teszem hozzá
-De képzeld, vannak olyan rovarok is, amik nagy városokat hoznak létre. Persze nem olyanokat, mint az embereké, de azért a maguk nemében lenyűgözőeket.- kicsit feszegetem a kérget, mert úgy látom, van rajta egy kis repedés.
-Nem, a világunk nagyon változatos. Van ahol még több, és sűrűbb az erdő, van, ahol végeláthatatlan fűtenger fogad, és vannak olyan helyek is, ahol csak kő vagy homok van, és alig van növény. - a fa reccsenve enged és valami fekete bogár esik ki mögüle.
-Nézd Zam! Itt van egy- valószínűleg valami téli szállásfélét találtam.
A bogár nehézkesen mocorogni kezd, megmozdítja a lábait, és azon igyekszik, hogy hasra forduljon.

-Igen, ezért. A lendkerekes kisautó bezzeg előbb-utóbb beragad-mondom Zamnak. Ha eleget rugdossa az avart, lehet, hogy még sünit is talál. Na az nagy meglepetés lenne.
-Ha szerencsénk van, akár olyan magas hangyavárat is találhatunk, mint te vagy.. vagy magasabbat. Ők építik, azt hiszem a legnagyobb városokat. Aprók, de rengetegen dolgoznak errefelé.-az ilyen erdők, ha minden igaz, tökéletesek a hangyáknak, és a várukat még a hűvös sem rejti el.
-Nagyok? Ó.. olyan nagyok? Nem.. nincsenek. Van ugyan néhány hatalmas bogár a Földön, de a legnagyobb sem több, mint .. öö..-koncentrálok, hátha eszembe jut. Sosem érdekeltek a bogarak. Bezzeg a hormonok...
-14 cm. Igen, annyi. -Vacak, száraz számadatok.
-Ez a kis fickó -bökök a kapálózóra
-Elveszne mellette. Na, lássuk, a könyv mit ír róla.. szín.... fekete-ütöm fel a könyvet, igyekezve gyorsan átlátni, hogyan is rendszerez, lehajolva, hogy Zam is lássa, hogyan kell egy ilyen könyvet használni.
-Látod.. ez a könyv szépen, segít, kérdésekkel, hogy beazonosítsuk.-mondom
-Na nézd csak.. ez valami poloskaszerű..-lapozok a végül megadott oldalra
-piroslábú pajzsbogár-Piros lábú? Ha nem így nevezi a könyv, fel sem tűnt volna.. meglehetősen sötét árnyalatú.. vagy én néztem valamit félre, vagy én néztem valamit félre. A móka akkor fog igazán kezdődni, ha ennek a bogárnak nem is lenne szabad erdőben lennie. Abiztonság kedvéért újra megnézem a könyvet és a bogarat is. Nem lesz belőlem bogarász, az biztos.

Bogárka: http://farm7.static.flickr.com/6164/6176074758_07f78eaa52.jpg



A mókustámadást Puppy büszke visszatérése szakította félbe, hiába készítette Glori a fegyvereit, hogy elkapja a kis szőröst, a madár, és a tollak látványa elterelte a figyelmét. Csendesen óvakodik a halott madárhoz, és megbökdösi az egyik botjával, attól tartva hogy az egyszer csak felugrik és mindenkit megcsipked.
-Hát.. toll van, de szegény-szegény madárka...-szomorodott el.
-Ha.. én vagyok a sámán... és a sámán beszél a szellemével.. -nézett Glori Namora
-búcsúztassuk el, mintha harcos lett volna?- kérdezte tétován. Szíve szerint nem madárkával kezdte volna a szellembeszéd gyakorlását, de ez tűnt a legjobbnak, hiszen volt egy olyan érzése, hogy a furcsa kisfiú, akivel apukája elment, úgysem engedné, hogy beszéljenek. Elrontani meg nem akarta a játékot hiábavalósággal, a soktollú madárkaharcos meg megérdemelte, hogy szépen megköszönjék a tollakat.

Puppy sírása szomorúvá tette Glorit. Lehet hogy a madárka meghalt, de a kutyus akkor is a legjobb játszótársak egyike volt.. Jó kutya, nem rossz.
Csendesen odasétált hozzá, és lekuporodott mellé, majd óvatosan megsimogatta a fejét.
Akár sámán volt, akár csak ő, Glori, feladatának érezte, hogy harcostársai jól érezzék magukat.
-Semmi, semmi baj..-mondta csendesen a kutyusnak, s ha az abba hagyta a nyüszítést, rámosolygott, és újra a madárkára fordította a figyelmét.
-Nem tudom.. -egy pillanatra Glori elbizonytalanodott. Puppy miatt kicsit kiesett a szerepéből, de gyorsan kapcsolva újra megszólalt.
-Sámán vagyok. Akkor tudok. -zárta le a dolgot, majd igencsak elgondolkodó arcot vágott, ahogy azon tanakodott, hogy is szokták az indián sámánok csinálni az ilyet. Rémlett neki, hogy szoktak énekelni, meg táncolni, úgyhogy miután betűzte a hajába a kapott tollat, először lassan körbe járta a madárkát.
-Köszöntjük a tollakat, madárka, te nagy harcos-aztán gyorsított a léptein, és ugrabugrás táncba kezdett, miközben olyasféle énekkel próbálkozott, amit a plázaindiánok szoktak énekelni. Jó tízpercnyi táncolás után, kipirulva hagyta abba, és Namora nézett. Nem tudta, jól csinálta-e. Tartott attól, hogy nem ,mert nem látta a madárkát. Nem tudott beszélni hozzá. Ugyanakkor biztos volt abban, hogy így szokták csinálni.
-Jó volt?

-Egymással kommunikálnak, de inkább úgy, ahogy az én képességem működik: kémiai anyagokkal. Az emberek ehhez nem értenek tudatosan, vagyis nem tudják értelmezni ezeket a jeleket, a hangyák meg nem értik a mi beszédünket, arról nem is beszélve, hogy ők, számunkra csak rovarok, nem értelmes lények, nem is tudjuk pontosan mire képesek.-próbáltam az utolsó félmondattal menteni a helyzetet, mert bár tudományosan, a mi világunkban elfogadott módon, nem értelmesek, ez a kijelentés, így kimondva, nagyon hajazott arra, amivel Namo népe illetett minket.
-Akárhogy is, nagyon sok dolgot tanulunk a rovarvilágtól: anyagokat, szerkezeteket, formákat veszünk át, és új találmányokat hozunk létre általuk. A pókok például nagy segítséget jelentettek a vízhatlan anyagok elkészítésénél, de a növényektől is tanulunk: a tépőzárakat például ők ihlették.
-Nem baj, hogy nem tudsz olvasni. Még nem is kell tudnod, hacsak nem akarsz megtanulni. Mi emberek viszonylag későn kezdünk olvasni tanulni, hogy legyen elég idő a játékra, és arra, hogy a kezeink, a mozgásunk ügyesebb legyen. Sok más dolgot kell megtanulnunk még az olvasás előtt.-kicsit meglepett, hogy ő már az anyanyelvén olvasni tanul.
-Ne aggódj, majd megtanítunk erre is.-Zam, az okos gyerkőc.. vajon fél, hogy lemarad valami fontosról?
-Nézd csak meg jobban, milyen alakú a háta..-mutatok a bogárkára. Sötét is, lomha is.. láthatóan sikerül a legbénább poloskát megtalálnom Zamnak. Én.. és az erdő...
-Azért nevezik így, mert olyan a háta, mint egy apró pajzs. Ő nem egy harcias bogárka, és ahogy látom, inkább erdőszéleken található meg, bokrokon, virágokon. Szóval nem azért pajzs alakú, hogy harcoljon.

//előzmény: A tábor//

Nyugisan lépdekel az erdőben, és próbálom feldolgozni amiket Serena mondott, egy másik életről... Vajon ott milyen voltam? Talán képes voltam felemelni több száz kilót? Vagy tudtam tán repülni és lézert lőni a szememből? Egy másik világ... S ha az létezik, vajon létezik másik is? S ha igen akkor vajon mennyi? Vajon van olyan világ ahol a tej a Föld magja, s nem forró olvadt kőzetek? Hatalmas kérdések egy kisembertől, vagyis jómagamtól.
- Abban a másik világban... Énnn... Milyen voltam? - Feltétezelem hogy tudja, és remélem hogy elárulja, szeretném én is tudni. A válaszától függően fogok tovább foglalkozni a témával, mert ha tudja akkor még fogok kérdezni ezt-azt, ha nem... Nos akkor is csak nem magamról. Mindenesetre is a válasz után oda lépek az egyik fához, amelynek elérem egy vékony ágát, s kis levegővétel után, magabiztosan lendítem felé a baltát... A baj csak az hogy mellé, s ismét mellé, majd ismét. Kis szenvedés után végül csak sikerül beleállítani, majd újra, s kis szenvedés után letépni a helyéről.
- Hah!... Bocsi. - Mondom elégedetten, büszke vagyok magamra, hősiesen le tudtam vágni egy ágat egy szerencsétlen fáról.... Most olyan gonosznak érzem magam, tuti fájt neki, a legszivesebben megölelném hogy ne haragudjon de tuti hogy mindenki hülyének nézne utána.

-De jóó-vigyorodott el Glori. Namor a tapsolásával minden kétségét elhessegette.
-Azt hiszem, szeretek sámán lenni- lelkendezett. A madárka persze ott volt még a földön, úgyhogy szórt rá leveleket, hogy mégse maradjon ott fedetlenül, de már biztos volt benne, hogyha nem temetik el, ahogy náluk szokták, a madárka akkor is boldog a szellemek közt.
-Jajj, tényleg nincs.- tapsolt egyet Glori, mikor rádöbbent Namo igazára.
-Csináljunk itt sátrat? Vagy keressünk másik helyet? -forgott körbe egy-kettőt.
-Most hogy a madárka a totemünk, kereshetnénk olyan helyet, ahol látni madarakat... vagy fészket.-a hős, harcos madárka lám, nem csak a tollait adta nekik, hiszen ha Glori a sámán, és mindent jól csinált, a szelleme biztos védi őket. Nem lehet máshogy, hisz a tollaival a madárka tette igazi indiánná őket.

-Kémia a tudományok közé tartozik, ha nagyobb leszel, tanulni fogsz ilyet. Lényegében a különféle anyagokkal, azok változásaival foglalkozik. Nehéz meghatározni, mert ide tartozik az egyszerű főzés, de az is, mikor valaki bombákat készít. A rovaroknál ez úgy működik, hogy a szervezetükben termelődnek különleges anyagok, amiket megérezve a többi rovar tudja mire gondolnak, vagy mit kell tenniük. -egy kis koncentrálás, és prezentálást is kaphat a kisfiú. Igen csekély mennyiségben, igyekszem sok vízzel az ujjaimon cseppecskéket megjeleníteni, hogy épp csak megérezze a jókedvet egy röpke pillanatra. Furcsa hogy pont a legfinomabb hatásokhoz kell a legtöbb koncentráció.
-Nézd, én is így csinálom.-mutatom fel a cseppecskét az ujjamon. Ha közelebb hajolsz, talán érzed is azt a kissé édeskés illatot. - Azt nem tudom, a bobárkára mennyire hat., de akár rajta is kipróbálhatjuk.
-A bogárkád elég lusta már, de tehetünk próbát, hogy reagál-e rá. -ha a srácnak tetszik az ötlet, próbálkozom vele, megnézem, hogyha felveszem kézbe, a nyilván kapálózó bogár megnyugtatható-e.
-Igen, olyankor szokták általában kezdeni.- mondom, a bogárkát figyelve.
-Nem akar olyan iskolába küldeni? Nocsak. Mondta, miért nem?-meglepődtem. Nem hiszem, hogy Zam elromlana az emberek közt, és szerintem sokat tanulhatna, ha ilyen iskolába járna. erős bennem a vágy, hogy keresztbe tegyek a tisztelt mamának, de ha van érthető indoka, lehet hogy visszafogom magam. De ha csak annyi a gond, hogy emberként elmaradottabbak vagyunk, lehet hogy megoldom, hogy Zam mégis tanuljon valahogy.
-Nem, a bogárka sajnos nem bírna el olyan pajzsot. Nincs is szüksége rá, hogy védje magát vele. Ha megtámadják, furcsa szagú, néha elég büdös folyadékot választ ki. De nem mérgező, ne aggódj.

//Előzmény: A tábor//

Logantól annyira megijed, hogy amint az visszavonja karmait, rögvest elszalad az egyik fa mögé halkan pityeregni.
- Utálatos banda! - újból előtör rajta a szomorúság, hogy őt nem szeretik. És újra elfogja a vágy, hogy lelépjen. Mert olyan rossz itt lenni. De ma még ezt nem teheti meg, mert itt van valami ismeretlen rengetegben, távol a világ végén.
Nagyjából akkora nyugszik meg, hogy hallja indulni kell, mert valami feladatott kaptak a lányok. Tiszta arccal, de még mindig szomorú ábrázattal tűnik elő. Hangulatán még Csilla közelsége sem tud láthatóan változtatni. Aki épp egy másik lánnyal barátkozik. Ez nem hat pozitívan Laura hangulatára. Mégsem kezd durcizásba. Azért itt csak adamantium karmokat kaphat a képébe. Amihez semmi kedve. Így inkább magába folytja a feszültséget, amitől teste felületén elektromos töltés halmozódik fel. Ilyenkor veszélyes megérinteni, mert apró szikrát vett a hozzá érő tárgyra, személyre.

//Előzmény: A tábor//


Éppen indulnék újdonsült barátnőmmel a sátorért, mikor az egyik srác lép oda hozzánk, akit megérkezésemkor ismertem meg.
- Szia Jake! Még nem. Nagyon az elején járunk a dolognak. - válaszolom neki. Az természetes, hogy Ritával is meg akar ismerkedni. Szélesen vigyorgok a dolgon.
Rita még talán félénk itt az új helyen. Én is új vagyok is, még se félek. Talán mert engem szerető szülők neveltek fel. De nem mindenki ilyen szerencsés. És ez elszomorít.
A kocsiból kiveszem a sátrat. Addigra Jake be is fejezi az ismerkedést, és már megy is tovább. Pedig nekünk is elkellenne a segítség! Nem vagyok cserkészlány, hogy sátrat tudjak verni!
- Gyere Rita! Intézzük el ezt a sátorállítást! - mosolygok bátorítólag az új lányra, hogy ne szomorodjék el Jake távozása miatt.
Mire Ms. Davidson elkiáltja magát, sikerül is a sátorállítás. Kicsit bizonytalanul áll, de áll. És az a legfontosabb.
- Kirándulás! Tábortűz! Jaj de jó lesz! - ujjongok lelkesen. Vörös loknijaim hevesen lebbennek meg.
A kocsihoz megyek, ahol Ms. Judy osztja ki a felszerelést.
- Én kettőt kérek! Viszek Ritának is! - jókedvűen szaladok is vissza első itteni barátnőmhöz.
- Tessék! - nyújtom neki. Megnézem a magam kis baltáját is.
- Te... tudod, hogy kell fát vágni? - kérdezem Ritától. Közben már indulok is a többiekkel együtt a sűrű erdőbe.