Necropolis (Wakanda)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: Apokalipszis kora / Age of Apocalypse :: Helyszínek
3 / 3 oldal • Megosztás
3 / 3 oldal • 1, 2, 3
Re: Necropolis (Wakanda)
Sif még nem érzett soha egyetlen fegyvert sem úgy simulni a kezébe, mint azt a pörölyt. Mintha mindig is a része lett volna és nem pedig csak egy fegyver. Mintha lelke lett volna. Már éppen rászorította volna a kezét a markolatra, amikor Thor félrerántotta, húzta azt. A nő dühös tekintettel nézett a férfira, és néhány pillanatig még dühösen ki is akart törni a karokból, amik átölelték. Ahogyan a két kék szempár találkozott a nőében még mindig a düh és a gyűlölet lángjai éltek. A szökési kísérleteit a csók állította meg, akkor már megadta magát, majd szépen lassan belesimult a szeretett férfi karjaiba. Még őt is meglepte, hogy miként csókolt a férfi őt, hogy mennyi szeretettel, önkéntelenül is könnyek szöktek a szemébe. Még mindig dühös volt és bosszút akart állni azért, amit a halandó korcsok velük tettek, a pöröly még mindig hívogatta, de már valahol a tudata mélyén a csók közben felfogta, ha megteszi és enged annak, hogy nekitámadjon a halandóknak, hogy bosszút álljon, akkor Thor-t fogja elveszteni, mert a férfi nem fog megbocsátani neki. Örökké egymás ellen kell, hogy harcoljanak. Noha mind a ketten élnek, soha többé nem lesznek egymáséi. Ez a gondolat okozta fájdalom sokkalta nagyobb és erősebb volt, mint az, hogy megfizessen a halandóknak. A fajukból más már úgysem élt, ha együtt vannak, akkor még lehetnek utódaik, az istenek egy új generációja, ahogyan a gyermekeiknek is, Halla-nak és Einar-nak sem kellene választani, hogy ki mellett álljanak, őket sem szakítanák szét. Noha a fivérét is elvesztette, de a családja másik fele még élt és ők voltak most a fontosak, meg az unokák. A könnycseppek végigfolytak az arcán, majd a karjaival átkarolta Thor nyakát, vállát a csók közben, hogy jobban hozzátudjon simulni.
Döntött, Thor-t, a gyermekeit, unokáját, az életet választotta, az értelmetlen bosszú helyett…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Necropolis (Wakanda)
A csók megtörte az átkot. megtörtént az, ami senki másnak nem sikerült. Maga a szerelem feltörte a varázst, amihez három kellett a legerősebb mágusokból a bolygón. A nő testét hófehér erő fedte be. A fényhez fordult maga Thor is. Becélozta vele Halláékat. Tudta, hogy ez az egyetlen esélyük. Ez a halovány pillanat, hogy mindent rendbe hozzanak. Az átok megtört erejét újra hasznosította és lőtt. Az égen sosem látott fehér sugár száguldott végig. Thor felhasználta azt, amit Gaia és Sif adott neki. A sugár némán száguldott át a kontinensen. Végig a romokon egészen Amerika felé.
Mikor a fények eloltódtak Thor átölelte a kedvesét.
< - Végre visszatértél. >
Súgta boldogan.
Mikor a fények eloltódtak Thor átölelte a kedvesét.
< - Végre visszatértél. >
Súgta boldogan.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Necropolis (Wakanda)
Sif csak annyit érzett az egészből, hogy olyannak érezte magát, mint korábban. Mielőtt az volt számára a természetes. Illetve látta még a csukott szemein keresztül is a hófehér meleg fényt, ami mindent visszaváltoztatott. Kellemesen meleg érzéssel töltötte el, ezt olyan hatalomnak volt képes gondolni, mint az Ősi Istenek hatalma, vagy maga az Odinerő. Mikor lett ezeknek birtokában Thor? Fogalma sem volt róla a párja szavaira és ölelésére a férfi mellkasába fúrta a fejét néhány pillanatra.
< - Mióta vagy képes ilyesmire? – kérdezte.. >
Hiszen utoljára közel sem volt ilyen erős a férfi, talán Odin halála kellett hozzá, vagy Stephanie csinált valamit, amivel ezt elérte. Mindazonáltal csak ennyi gyengeséget engedett meg magának, aztán felnézett, még volt valami, amit meg kellett tenniük. Nem maradhattak itt, hiszen máshol is szükség volt rájuk.
< - Segítenünk kell a gyermekeinknek – mondta. >
Nem tudta, hogy hol vannak, csak az rémlett neki, hogy távoznak, de hogy kik és merre azt már nem, hiszen Thor előbb vonta a figyelmét magára, mintsem nekitámadhatott volna a halandóknak. Már csak az volt az egyetlen kérdés, hogy miként juthatnak el oda, ahol Einar és Thorhalla vannak. Ha egyáltalán tudják, hogy merre vannak.
< - Mióta vagy képes ilyesmire? – kérdezte.. >
Hiszen utoljára közel sem volt ilyen erős a férfi, talán Odin halála kellett hozzá, vagy Stephanie csinált valamit, amivel ezt elérte. Mindazonáltal csak ennyi gyengeséget engedett meg magának, aztán felnézett, még volt valami, amit meg kellett tenniük. Nem maradhattak itt, hiszen máshol is szükség volt rájuk.
< - Segítenünk kell a gyermekeinknek – mondta. >
Nem tudta, hogy hol vannak, csak az rémlett neki, hogy távoznak, de hogy kik és merre azt már nem, hiszen Thor előbb vonta a figyelmét magára, mintsem nekitámadhatott volna a halandóknak. Már csak az volt az egyetlen kérdés, hogy miként juthatnak el oda, ahol Einar és Thorhalla vannak. Ha egyáltalán tudják, hogy merre vannak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Necropolis (Wakanda)
Thor szerényen lehajtott a a fejét.
< - Sose voltam és nem is leszek. Az erő, amivel megtörted az átkot és Föld segítségét kértem egy utolsó megtörésre. Évszázadok lesznek mire újra lesz ennyi ereje midgard lelkének. Én csak egy csatorna voltam az erőtöknek. >
Mondja az isten békésen. Thorr pörölyére nézett és a föld lassan elnyelte azt.
< - Az átkos káosz fegyver jobb helyen lesz anyánknál. >
Majd bólintott Sif szavaira.
< - Keressünk valami hátast. >
< - Sose voltam és nem is leszek. Az erő, amivel megtörted az átkot és Föld segítségét kértem egy utolsó megtörésre. Évszázadok lesznek mire újra lesz ennyi ereje midgard lelkének. Én csak egy csatorna voltam az erőtöknek. >
Mondja az isten békésen. Thorr pörölyére nézett és a föld lassan elnyelte azt.
< - Az átkos káosz fegyver jobb helyen lesz anyánknál. >
Majd bólintott Sif szavaira.
< - Keressünk valami hátast. >
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Necropolis (Wakanda)
Sif némán bólintott Thor szavaira. Pontosan tudta s értette, hogy Földanya, Gaia, avagy Jörð miért is pont a férfit választotta arra, hogy ő legyen a csatorna. Hiszen Jörð gyermeke volt, éppen ezért mindig is furcsa volt, hogy Thor miért is pont a viharok ura lett, miközben csak nagyanyja volt viharóriás. Most, ha időlegesen is oly erőt kapott, mi vére szerint sokkalta jobban illett hozzá.
< - Szülőanyád a legjobb személyt választotta, hogy közvetítse Midgardra hatalmát – mosolyodott el. >
Az eltűnő pörölyre pillantott, amit éppen most nyelt el Midgard földje.
< - Fiadnak nem lenne szüksége arra a fegyverre? – kérdezte. >
Emlékezett rá, hogy Einar használta azt a fegyvert, amikor itt voltak, de végül a nélkül volt kénytelen távozni. Ha most ők is visszafordultak olyanná, mint voltak, akkor szüksége lenne arra. Főleg, hogy amit mondott neki a férfi, másik világból származott, ez pedig onnan jöhetett vele, egy emlék, hogy mindig emlékezzen rá kicsoda is ő valójában. Sif örült, hogy a férfi egyetért azzal, hogy menjenek és segítsenek a „gyerekeknek”.
< - Mióta e világon vagyok nem igen láttam oly teremtményt, mi hátasként szolgálhatna nekünk – felelte keserűen. – Bár talán Jörð hatalma felébresztett néhányat. >
Ezzel ő maga is elindul, a tekintetével a távolt fürkészi, hátha meglát valamit, amit használhatnak.
< - Szülőanyád a legjobb személyt választotta, hogy közvetítse Midgardra hatalmát – mosolyodott el. >
Az eltűnő pörölyre pillantott, amit éppen most nyelt el Midgard földje.
< - Fiadnak nem lenne szüksége arra a fegyverre? – kérdezte. >
Emlékezett rá, hogy Einar használta azt a fegyvert, amikor itt voltak, de végül a nélkül volt kénytelen távozni. Ha most ők is visszafordultak olyanná, mint voltak, akkor szüksége lenne arra. Főleg, hogy amit mondott neki a férfi, másik világból származott, ez pedig onnan jöhetett vele, egy emlék, hogy mindig emlékezzen rá kicsoda is ő valójában. Sif örült, hogy a férfi egyetért azzal, hogy menjenek és segítsenek a „gyerekeknek”.
< - Mióta e világon vagyok nem igen láttam oly teremtményt, mi hátasként szolgálhatna nekünk – felelte keserűen. – Bár talán Jörð hatalma felébresztett néhányat. >
Ezzel ő maga is elindul, a tekintetével a távolt fürkészi, hátha meglát valamit, amit használhatnak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
3 / 3 oldal • 1, 2, 3
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: Apokalipszis kora / Age of Apocalypse :: Helyszínek
3 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|