Knowhere

Egy ilyen börtön rémálom volt azoknak, akik tanultak. Kam is képzett volt, Yalvis is és az a mini lény is, a technikus. Hibáztak, egyszer elrontottak valamit, Kam az indulatain nem tudott uralkodni és egy életre megbélyegezték. Gyilkos volt, egy egész családot kiirtott, ez igaz. Már megbánta. Megérdemelték, de megbánta. 
A foxiai megint nagyon sokat beszélt a semmiről, Kamet egyáltalán nem érdeklő témákról és panaszkodott neki suttogva, hogy miért nem segített. Okos volt és hasznos, mégis a kymellian idegeire ment. A lótestű felnézett a plafonra és vett egy nagy levegőt, hogy ne csapja agyon árammal vagy puszta kézzel a rókát. Nem érezte jogosnak a panaszt. Ő menekült, a saját életét féltette. Ha lelassult volna, agyonlőtték volna az immunrendszer tagjai. Nem volt barátságos, nem volt segítőkész. Semmi kedve nem volt itt lenni és játszani a barátot.
- Én építész vagyok.
Arról hallgatott, hogy hogyan gyilkolt. Nem vitte volna előre a menekülést. A képességéről már beszélt, az nem volt újdonság. A térképeket nem látták elég ideig, ami elérhető volt, azt a nehézfiúk is elérhették. A legfelső szinten még nem voltak, ittl ejjebb már lehettek.
- Nézni kell, mennyire van összejárva a padló. Aki tud szagolni, jobb hallása van, az segítsen. Vagy mind túléljük vagy senki. Yalvisnak igaza van.
Kam most már az összefogásban látta a megoldást. Amikor futottak, bátran eltaposott volna bárkit az útjában, most közös erőt kellett alkalmazniuk. Mint a drónok, azok is együtt dolgoztak, hogy megvédjék a szervezetet. Kamnak eszébe jutott valami.
- Az immunrendszer, amit a tudós mondott a halála előtt... A gyengébbek kedvéért a test gyógyító részecskéi. Ezek most kerültek elő. Lehet, hogy a fej kezdi meggyógyítani magát? Ha a kommvonal is meggyógyul, akkor elérhetjük a külvilágot. Vagy legalább a belsőt. A gránátos kísértet akkor tulajdonképpen egy orvos, aki mindenkit ellenségnek, vírusnak néz és ránk küldte a robotokat.
Kam ennyit rakott össze, egyelőre nem tudta használni az információt. Ki lehetett az, aki ismerte a Celestial technológiát és idekerült, nem tudta. Továbbra is hátul maradt és szemmel tartotta az ajtókat, hogy ha kellett, fedezékbe húzódjon.

A koordináták által kijelölt hely felé tartva valóban nem találkozunk senkivel, ahogy azt a szkenner által szolgáltatott adatok alapján is sejtettük. A drónok nyilván ott vannak a falban, de pillanatnyilag nem jelentenek veszélyt. Azt meg csak remélhetjük, hogy ez nem is fog változni. Közben Nestor jelzi, hogy a szkenner szerint a rabok csoportokba tömörülnek és fogynak. Lehet, hogy más is van a dolog mögött, de szerintem a legvalószínűbb az, hogy a drónok módszeresen kiirtják őket. De minket miért nem?
Lassan megérkezünk a megfelelő pontra. A teremtől, amit a koordináták jeleznek, egy fém ajtó választ el minket, de az azonnal kinyílik, amint közel érünk. Akárki is van a teremben, vár minket. Nem mintha ez eddig kérdéses lett volna. Utolsóként lépek be a terembe, ahogy eddig is haladtam. Félig tudatosan valamilyen számítógépre számítottam, de ehelyett egy humanoid alak vár minket. Nem tudom nem észrevenni rajta a rengeteg vért. Nagy valószínűséggel épp a "Kísértettel" nézünk farkasszemet. Mivel egész testét fém borítja, nem kizárható, hogy egy androiddal állunk szemben. Valószínűnek tartom, hogy ez a helyzet, hiszen ez magyarázhatná a drónokkal való szoros kapcsolatát, és azt is, hogy nem jelezte a szkenner. Amikor megszólal, két dolog válik nyilvánvalóvá. Az egyik az, hogy tisztában van a Galaxis Védelmezői koncepciójával, bár ez az eddigiek alapján nem újdonság. Másrészt viszont nem naprakészek az információi. Talán az elmúlt években inaktív volt? A rabok érkezése aktiválta volna? Elképzelhetőnek tűnik, hogy az űrállomás aktív időszakából származik, ahogy gondoltam. Lehet, hogy nem is a celestial immunrendszere, hanem az űrállomás deaktivált biztonsági rendszere lépett működésbe.
Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne szólaljak meg, de nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy egy szervezetlen, fegyelmezetlen banda vagyunk, így hagyom, hogy csak Nestor kérdezzen. Ha valami fontos kérdés nem hangzik el, azt majd felteszem, de először hagyom, hogy a "Kísértet" válaszoljon.

A kérdésemre, hamar be is ugrik a válasz egy felbukkanó emlék formájában.
~ Hát persze, ahogy a nő kieset, felsértette a szellőzőt.
A társaimmal mind egyetértünk, így meg is indulunk a kapott koordináták felé. Az út túl simán ment, nem ütköztünk senkibe és semmibe túl nagy volt a csend.
Nestor közli is az okát, mire én szóban nem reagálok.
~ Naná, ezek a drónok, remekül szednék le őket egyenként, főleg ha hátuk mögé tudnak férkőzni.
Amint megérkezünk a kijelölt helyre egy fém ajtó nyílik meg, valami féle irányító helység lehetett. Körbepásztázom a terepet, mikor meghallok egy mély hangot. A fegyverem a hang irányába szegezem és úgy várok, mikor meghallom miket mond a fickó leeresztem a fegyvert, de még magam mellett tartom.
~ Véres? a lézerfegyverek által okozott sebek nem véreznek, de a hullák akiket találtunk nagyon is. Szerintem megtaláltuk a mészárosunkat.
A fegyverem nem szegezem rá, hogy ne érezze fenyegetve magát és ne támadjon nekünk, de azért közel van a fegyver így gyorsan reagálhatok ha kell.

- Kemény lesz felérni oda - válaszolta Jelly az embertelennek, aztán megrázta a fejét. - Remélem, hogy maradéktalanul is kitudjuk őket menteni. Csak nem értem, hogy a dronók miért most indultak be. Elvégre nem tudom meddig lakott volt az állomás. Akkor miért nem történt semmi ilyesmi?
Közben négy szintet haladtak, a következő szobában kishíján megugrik, mikor szembeakadnak a tetőtől talpig véres páncélban lévő fickó látványától, hát még akkor, mikor az angolul szólal meg. Így a tolmácsgépe nem fordítja. Nestor szerencsére mindenkit bemutat, és tesz egy megjegyzést a klyn-i parancsnokság képességeire. A férfi ridegen, katonásan beszél, a következő pillanatban leveszi a maszkját. Jelly azonnal felismeri, mármint hogy kinek a leszármazottja lehet, úgymond.
- Jonathan Miller ezredes leszármazottja! - kiáltotta a mutáns, ahogy rájött. - A SHIELD egyik vezető ügynöke volt, és úgy fest, hogy ő az egyik későbbi leszármazottja. Főparancsnok, megkérdezhettem, hogy hogyan került ide?
Lázba jött, időutazás, ráadásul egy teljesen fejlett későbbi évezredből. Amikor alkalmazták a Celestial technológiát. Inkább nem kérdezett volna semmit azokról az időkről, hisz ki tudja, hogy változtatja meg a történelmet.
Esetleg ez teljes egészében törvényszerű, és talán ez a történelem egy észrevétlen, de annál fontosabb pillanata.

Kam fújtatott, mint a lovak. A technikus az értelmesebb rabok közé tartozott, de amit most mondott, az csak idegesítette a kymmeliant.
~Ezért tanultam, hogy barikádokat építsek ostoba lények megvédésére? El kell menekülnöm innen minél előbb és valahol új életet kezdeni. Nincs más lehetőségem, mint az alvilág, hamis személyazonosság. Ha egyáltalán kijutok épségben...~gondolkozott magában hangtalanul.
A reménye még nem halt meg teljesen. A gyógyítás valószínű volt és akkor lehetett lehetőségük a kommvonal használatára is. Rizikós volt, mint minden a hajón. A rabok ellen küldött erősítés is meg fog érkezni, sőt lehet, hogy már a fejen voltak. Menekülni kellett, mert ha nem próbálkoztak, akkor biztos volt a halál.
Nem találtak semmilyen nyomot. Két jómadár miatt tettek egy kerülőt, közben a drónok kopogtak a falban. Yalvis ötlete nem volt jó Kam szerint. Ő is szerepelt benne, muszáj volt megmondania.
- Te mondod meg nekik, hogy utána menjenek vissza? Nem lövök szét semmit. Ha kijönnek, mindenkit megölnek. Inkább arra találjatok ki valamit, hogyan menjünk tovább...
Kam nem harcos volt, nem katona. Építész, amint megmondta. Az őrök és a rabok között nála sokkal alkalmasabbak voltak, akiktől a tervet várta. A folyosó, az épület, a szerkezetfelépítését megnézte, haditervet ezek alapján viszont nem tudott csinálni. Yalvisból kinézte, ha leszáltt a földre a róka és nem akart falat bontani.

Amikor jobban körülnézek, megakad a szemem egy letakart holttesten. Alakjából ítélve egy nő lehet. Eddig sem tűnt kérdésesnek, hogy ő lenne a "Kísértet", de ezek után már le se tagadhatná.
Egy másik elméletem viszont megdől, amikor leveszi a sisakját. Állítása, miszerint Celestial technológia tartotta rejtve, nem tűnik kevésbé hihetőnek, mint más elképzeléseim. Nem tudom, mennyire képes az űrállomás átverni Nestor szkennerét, nem értek a Celestial technológiához, így kénytelen vagyok abból kiindulni, hogy nincs oka erről hazudni nekünk. És nem is olyan lényeges. Sokkal fontosabb kérdés, hogy ki ő, és mit csinál itt. Az első kérdésre hamarosan választ is ad. Egy földi tábornok hatezer évre a jövőből... Miért van az, hogy ha valami kozmikus léptékű esemény történik, a földiek mindig ott vannak? Mitől van annak a bolygónak ekkora jelentősége? Mert, hogy ez egy kozmikus léptékű esemény lesz, abban szinte biztos vagyok. Senki nem utazik 6000 évet a múltba anélkül, hogy valamit megváltoztatna. Jelly nem képes visszafogni a lelkesedését, rögtön fölkiált, ami őt ismerve nem csoda. Végtére is ez a személy az ő bolygójának jövőjéből érkezett. Az annál érdekesebb, hogy a jelenben élő őse valamiféle fontos figura lehet a Földön mivel Jelly és Nestor is ismerik.
Az embertelen rögtön a segítségét is kérné, de ezzel elkerül jópár kínos kérdést, ami nem maradhat megválaszolatlanul.
- Mi a célja itt, tábornok? - kérdezem határozottan. - Azt hiszem jogos a feltételezés, hogy maga gyilkolta le az ide érkezett rabokat. Miért?

~Én csak azt mondtam találják ki, hogyan menjünk tovább. Azt nem mondtam, hogy dugják ki a nagy buta fejüket a fal mögül. Ez Yalvis hatása. Szét akarta lövetni a falat. Ha rombolunk, az immunrendszer megtalál. A testnek ártunk, akkor az is árt nekünk, ennyit még én is tudok. Nem kell ehhez orvosnak lenni~gondolkodott magában a kymmelian.
Egy rab meghalt, a kree őrök hiába próbálták visszahúzni. Ők is felfogták, hogy együtt több esélyük volt és meg akarták volna kímélni magukat a lebukástól. Nem sikerült. Kam a fejét fogta, hogy kikkel került össze. Közel állt ahhoz, hogy elkezdjen mindenkibe áramot vezetni és ugyanolyan dührohamot produkáljon, ami miatt lecsukták. Mindenki idegesítette már és a fegyverét készenlétben tartva várta a folyosói nehézfiúkat. Nem lépett ki a fal mögül, fedezékben várt, hogy amint megjelenik valaki idegen, azt szétlője kíméletlenül és kitöltse rajta a haragját.

A férfi elkezd mesélni és bár hihetetlennek tűnne, de mégis sikerül logikus magyarázatokat adni a dolgokra.
~ Akkor most már tudjuk, hogy ki miatt zuhant le a rabszállító.
Bár amiket mesélt arra utalt, hogy nem rossz ember, én azért rajta tartom a szemem, aki képes egy ilyen technológiát irányítani, az veszélyes is lehet a későbbiekben.
Nestor szavaira kissé meglepődöm, hiszen nem hinném, hogy az ezredes azért javította volna fel a rendszert, hogy aztán csak úgy odaadja nekünk.
~ Csak én érzem úgy, hogy itt valami nem stimmel? Ha ő nem egy mészáros, akkor miért voltak marcangolásnyomok a hullákon.
Egyelőre nem teszem fel hangosan a kérdést, mert nem akarom felizgatni a kedélyeket, főleg mivel láthatóan Nestor nem akarja felfújni a haláleseteket.

A férfi sokat beszél, de elkerüli a választ a legfontosabb kérdésemre. A gyilkosságokkal kapcsolatban megelégszem a válaszával, hiszen én is katona vagyok, de ha igazat mond, akkor bizonyos jelenségek megmagyarázatlanul maradnak.
- Én is katona vagyok, tudom, hogy nem mindig lehet és kell elkerülni az áldozatokat. Nem ez az, amire igazán kíváncsi vagyok. Azok a rabok érdekelnek, akiket fellógattak és széttéptek. Ha ezt nem maga tette, akkor van egy másik "Kísértetünk" is...
Annak ellenére, hogy a brutális mészárlásra nem kaptunk magyarázatot, úgy érzem, hogy ezzel a kérdéskörrel haladunk valamerre. A céljával kapcsolatosan viszont épp ellenkezőleg. De én nem Nestor vagyok, aki elfogadja az elkerülő válaszokat. Nem is értem, hogy vezető létére miért engedi, hogy a férfi diktáljon a beszélgetésben. Talán az ősei iránti tisztelet? Nem szállok be a fantáziálásba arról, hogy Knowhere milyen bázis lenne nekünk (mit is kezdenénk egy ekkora állomással?), hanem folytatom a kérdezést.
- És miután reaktiválódott az állomás? Alig hiszem, hogy csak úgy önmagáért aktiválná.

Acél nem cicózik, hamar felteszi azta kérdést, ami engem érdekelt, és én nem tettem fel, mert nem akartam, hogy a pasi begorombuljon. Szerencsére nm így lett, hanem valamelyest hihető magyarázatot is adott.
- Mephitisoidok? Nem azok a túlméretezett macskák a Shi'aroknál?
Kérdem, Majd még a hallottakhoz némi rövid hozzáfűzni valóm van csak.
- És a skrullok se segítik meg a dolgot.
Ha látom, hogy Nestor a skennert nézi, akkor felé intézek egy kérdést.
- Mennyire gyorsan fogynak?
Kérdem, mivel én ezt nem tudhatom, elvégre a saját szkennerem nem fedi le az egész helyet.

Jelly az egész beszélgetés alatt csöndben volt, és úgy nézte a jövőből jött tábornokot, mintha maga Eistein tért volna vissza egy sárkány hátán, asgardi páncélban. Az volt legmeglepőbb, hogy Miller még azokban az időkben élt.
És ráadásul a tábornok nagyapja. Vajon a férfi hány éves lehetett? Jelly megakarta kérdezni, de tudta, hogy nem illendő, vagy hogy is van ez. Nestor felveti, hogy ez lehetne a Galaxis Örzőinek a főhadiszállása.
Carl azonnal rávágta.
- Igen, az nagyon szuper lenne. Jól védhető, elég tiszteletet parancsoló, meg szerintem a Celestial technológiát jobb ha egy olyan csapat ellenőrzi, mint a miénk. - A tábornok felé nézz. - Bocs, hogy ennyire elfogult vagyok, de hogy oldjuk meg, hogy a rabok egy helyre menjenek? Várjunk csak, tudjuk aktiválni a vészrendszert? Azt kellene mondani nekik, hogy valami gáz van és bizonyos pontokra elterelni őket. Csak írni kell egy programot, lezárni bizonyos folyósokat, hogy garantáltan az általunk kijelölt óvóhelyekre vigyük őket.
Magában már a Celestial technológiát tanulmányozta, de azonnal visszatért a jelenben.
- Amúgy meg kell kérdeznem, de maga hány éves?

Az újabb kérdésre már egész elfogadható válaszokat kapok. Be kell látnom, hogy amit a férfi mond, nem lehetetlen. Ha tényleg vannak a csapatban Mephitisoidok, az megmagyarázza a szétmarcangolt hullákat. Ráadásul nem tudom, hogy ez a férfi hogyan lenne képes olyan sebeket előidézni, illetve, hogy miért érezné úgy, hogy lepleznie kell előttünk a brutalitását, ha ő lenne a felelős a látottakért. Így hát egy bólintással jelzem, hogy elfogadtam a válaszát.
Meglepő módon abba is beleegyezik, hogy a távozása után Knowhere a miénk legyen. Továbbra is vannak ellenérzéseim a dologgal kapcsolatban, de nem állok le most vitatkozni. Jelly továbbra is rengeteg felesleges ostobaságot beszél, de egy dologban igaza van: ha nem a miénk, akkor a celestial technológia rossz kezekbe is kerülhet, annak pedig súlyos következményei lehetnek. Ám éppen, ahogy belegondolok abba, hogy végre valami használhatót mondott, rögtön egy teljesen fölösleges személyes kérdéssel fordulok. Túl sokszor kell megbánnom, hogy akár csak egy pillanatig is gondolatban méltattam valakit... Ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, inkább azon gondolkodom el, hogy hogyan lehetne egy helyre terelni a rabokat.
- Nem hiszem, hogy kiszámítható módon reagálnának a vészjelzésekre. -mondom Jellynek. - Ezek nem tudósok egy kutatókomplexumban, hanem szökött rabok egy űrállomáson, ahol minden az életükre tör.
- Hadd nézek rá a szkennerre! - fordulok Nestortól. - Ha pontosan átlátom a rabok elhelyezkedését, talán megtalálom a módját, hogyan tudjuk őket egy helyre terelni.

A kymmelian nem találta a helyes megoldást a gránát ellen, addig gondolkodott,hogy végül telibe kapta a robbanás, az a kis robbanás, ami a levegőből jött, mert valaki elrepítette a gránátot. Ha eszük nem is volt, valamelyiknek legalább volt hasznos képessége.
~Hogy nem bírták kinyögni, kinek mi az ereje. Féltik, mint a valutát a csempészek...~gondolkodott némán.
Nem úszta meg, égési sérüléseket szenvedett. Ő még mindig nem volt katona, sosem kellett gránát elől menekülnie a békés Univerzális Városban. Az áramütő képessége pedig nem használt volna egy gránát ellen. A nyála még jobban folyt, mint eddig. Kam nem bírta tovább az idegességet és a bújkálást, muszáj volt megbosszulnia, amit csináltak a nehézfiúk és rajtuk akarta kitölteni a dühét.
- Jönnek a drónok, csak előre haladhatunk! Gyerünk, mindenki, akinek fegyvere van, támadás!
Bármit is tettek a többiek, ő nem bírta tovább és a fedezékből kifelé lőtt sorban, a lövésekkel cikázva a folyosón, hogy valamelyikkel biztosan eltalálja az ellenséges rabokat. Elkapta a harci düh és célzás nélkül lőtt, csak a puska végét dugta ki a fedezék mögül. A sebei fájtak, de tudta, hogy ha azokkal foglalkozik, biztosan meghal. Így érzett egy kevés esélyt a győzelemre és muszáj volt tombolnia, kiadnia magából a dühét.

Miller a költői kérdésemre egy bólintással figyelt mintegy megerősítve benne, hogy igazam van.
~ Akkor cuki lesz ez a küldetés is. Mondjuk mostanában melyik nem az.
Jelly kérdésére pedig már szavakkal is felelt, ami reálisnak is tűnt.
~ Jogos, itt elég sok a sérült rész.
Aztán a másik kérdésre mi szerint mennyi idős Miller válasz is érkezik. Bár én nem értek hozzá mennyi ideig is nemzőképes egy embertelen, de nem is rám tartozik.
Várom Nestor válaszát a kérdésemre, majd ha megindul a kis csapatunk, akkor én is megyek velük.