Dialin Villa

Erre az alkalmi játékra természetesen Charles nem akart valós összegeket befektetni a virtuális játékba. Még keveset sem. Csak a megbeszéléshez kellett a játék. A két player társalgott a lehetőségekről, amíg a gyerekek aludtak. Megállapodtak a háromezerben és az üzletember ígéretet tett, hogy utalja, amint lehetett. Blackben megbízott, eleve azért is gondolt rá, mert megbízható volt. A vallon a bank oldalát tartotta a legbiztonságosabbnak. Arra senkinek nem lehetett egy szava sem, hogy belépett a bankja honlapjára, ha utólag megnézték. A megfelelő összegű büntetés kifizetéséről is intézkedhetett, gondolhatták ezt is. Charles elintézte az utalást és ha mást nem kellett megbeszélni, abban maradtak, hogy itt, ebben a játékban fogják tartani a kapcsolatot. A hátralévő időt meg kellett gondolnia. A gyerekekkel nem ment volna el a városba. A ház fel volt szerelve, mindenből volt elég és rendelhetett is, ha akart valamit, amíg megoldódott a helyzet. Még nyomkodta a csapat beállításait, hogy ha már játszik, jól játsszon.

A beszélgetés véget ért, mert nem lehetett egyszerre használni a játékot és a bank holonet oldalát. Charles és Black megbeszéltek mindent, az üzletemberben nem kellett csalódnia a barátjának. Átutalta az összeget, neki volt érdeke, hogy megkapja a segítséget és ehhez mindent megtett. A játékban úgy játszott tovább, ahogy tudott, azzal, aki jelentkezett és aki online volt. A háttérmunkákat állítgatta, a hirdetéseket, frissítgette a jelentkezéseket és olvasott tippakat, trükköket, hasznos tanácsokat a játékhoz. Csalásra nem vetemedett, itt tisztán játszott. Beletelt egy kis időbe, amíg Black újra jelentkezett. Felvették a kapcsolatot újra a játékban és a játékbeli ügyek megbeszélése után Charles rátért a lényegre:
- Jó híreid vannak?

A gyerekeknek Angila után meg kellett szokniuk, újra meg kellett szokniuk Amerikát az időeltolódással, az itteni szokásokkal - és a háborús helyzettel, amiből nem sokat érthettek meg. Ez volt a legnagyobb probléma, ezt próbálta Charles is megoldani. Blacktől várta a segítséget, addig felavatták a vasút játékot, labdázott velük, leckéket adott nekik a maga módján, mesekönyvből olvasva, tévéműsorokkal, ha volt valami, amit nagyon szerettek nézni. Nem tévéfüggőnek nevelte őket, nem erőltette. A rádió hallgatását és az olvasást sokkal többre értékelte és a fiainak is ezt próbálta tanítani. Építhettek hóembert, hógolyózhattak, angyalt csinálhattak a hóba és utána mindig hamar be kellett menniük teázni és beülni a jó meleg szobába.
Charles visszaírt az asszisztensnek, hogy igyekezni fog. Ennél konkrétabbat nem közölt. Meg kellett várni, mikor tudott a gyerekekkel meglépni a városból. Lehet, hogy lecsúszik a házakról, az másodlagos probléma volt. Ha már kint lesz New Jerseyben, minden sokkal egyszerűbb lesz. 
Eljött a megbeszélt időpont és Adam nem volt ott. Ez nagy csalódás volt Charlesnak. Az előleg nem volt nagy összeg és Blacket nem olyannak ismerte, aki ennyiért felrúgott volna egy régi üzleti kapcsolatot. Rosszat sejtett, azt sejtette, hogy a barátját elfogták Sinister emberei. Nem tudta, merre volt Black, csak annyit mondott, hogy nem volt New Yorkban. A csengetésre Charles összerezzent. A legfontosabbaz volt, hogy a gyerekek jól legyenek és biztonságban.
- Maradjatok a szobátokban, most Apához jöttek! Mindjárt jövök, jó? - mondta nekik, nagyon remélve, hogy nem ez lesz az utolós mondat, amit hallottak az apjuktól.
A fegyvereiet még felvette menet közben. Zsebébe tette a kést és a Parabellum pisztolyt. Elrohant az ajtóig és először próbálta kiszagolni, meghallani, hányan voltak kint és hogy ismerős volt-e a szaguk, hangjuk. Ha véletlenül Black volt az, egyedül, akkor ajtót nyitott, más esetben kiszólt:
- Ki az?

Charles készen állt arra, hogy itt katonákat fog találni, akik érte jöttek, mert valahogyan lenyomozták. Nem tudta, hol hibázott, még nem tudta. Fegyverekkel a kezében ment az ajtóhoz és a futár ingerült szavaira, a fázós teste szagára megnyugodott. Kinézett az ablakon. Sem szag, sem látás alapján nem ismerte a férfit. Futár volt, egyszerű szállító a logó jelzés alapján.
Az ex-vámpír körülnézett és mást nem látott. Felvett az asztalról egy tollat és egy kevés pénzt, borravalónak és kinyitotta az ajtót.
- Jó napot kívánok! Máris írom, köszönöm és elnézést, hogy megvárakoztattam!
Ha minden rendben ment, megnézte a csomagot, titkon megfigyelte, hogy Black szaga volt-e rajta és ha mindent rendben érzett, akkor aláírta, a futárnak pedig a kezébe csúsztatta a pénzt és visszament a lakásba bezárva az ajtót.

Az ex-vámpír ilyenkor mindig áldotta a sorsot, hogy megmaradtak az érzékei. Sokkal több információhoz jutott, mint egy átlag ember. A feliratot elolvasta, de fontosabb volt, hogy mit érzett. Szavakkal lehetett hazudni, a szagokkal már nehezebb volt és nem mindig figyeltek erre, hogy tökéletes legyen a megtévesztés. Blackre semmi jel nem utalt, csak a feladó odaírása és az, hogy Charles várta tőle a segítséget. Ezt a csomagot viszont nem várta. A kettőt egybevéve kézenfekvő lett volna, hogy Adam küldte.
~De miért nem jött el a megbeszélt időpontban? Ezt nem értem még.~gondolkodott némán.
A hatóság nem titkos csomagokkal próbálkozott volna szerinte. Legfeljebb ellenőrzi a problémás személyek postáját és akkor ez a futár nem valódi, hanem beépített ember. A sürgetés lehetett a szerep része is. Charles úgy gondolta, hogy ha nem veszi át, nem tudja meg. Ha mégis jó csomagot küldene vissza és kering, majd rossz kezekbe jut, abból nagy baj lehet. Elfogadta a csomagot, aláírta és a borravalót a futár kezébe nyomta. Ha nem történt más, becsukta maga mögött az ajtót, kulcsra és odalent az ajtó mellett megnézte a csomagot még alaposabban, meghallgatta, megszagolta és kinyitotta.

A férfi távozását még megnézte az ex-vámpír. A stílusa kellemetlen volt. Kevés futár dolgozott és mindent megengedhettek maguknak, nem kellett félniük, hogy kirúgják őket egy olyan pozícióból, amit ezerből egy ember vállalna el a kockázatok miatt. Mogorva és morcos volt a futár. A házban Charles megvizsgálgatta a csomagot és nem talált semmi gyanúsat. Kinyitotta és egy pillanatra meglepődött az üzenet előugrásán. Elolvasta és így már mindent értett. Adam embere volt a futár, tökéletesen játszotta a szerepét, hogy ne keltsen gyanút. Régi technológia volt, furcsán hatott ebben a világban. A célnak megfelelt, Charles nem bánta, hogy a barátja visszanyúlt az időben a technikáért. Biztosra ment, lenyomozhatatlanra. A csomagon nem is volt rajta a neve, csak a futár mondta és ezt sem lehetett volna nyomon követni. 
Charles elmosolyodott, hogy eddig jó úton haladt. Átgondolta, hogy lett volna a legjobb. Megnézte a karperecet, hogy mennyire volt nehéz programozni. New Jerseybe akart menni, ott Sinisternek már nem lehetett hatalma. Nem tartozott New York városhoz, se New York Államhoz. Azt nézte, hogy tudott-e ilyen koordinátákat programozni, mondjuk egyenesen az irodájába vagy a Dialin Ékszervállalat épülete elé. Alaposan meg kellett fontolnia, mivel a gyerekei sorsa is forgott a kockán.

Sinister bárhová elmehetett, ezt tudta Charles. Csak korlátlan hatalma nem volt New Jerseyben. A cég ismert volt, a hadvezér tudhatta, hol keresse a szökött illetőt. Irányíthatta volna távolról a vállalatot, ha kerülni akarta volna a nyilvánosságot. A karperec meg lesz semmisítve és senki nem fogja tudni rábizonyítani, hogy ő lopatta el és használta, ha ügyesen jár el.
Átgondolta és New Jersey állam egyik déli városát, Atlantic Cityt választotta, a kikötőhöz közeli utcák egyikét. Hajóúton fogja onnan elérni Bellevillet és a vízbe dobja majd a karperecet, kettétörve azt. Ujjlenyomatot hiába keresnek majd rajta. A fegyverei nála voltak. Összeszedte még az iratait, a telefont, a laptopját, a készpénzt, ami otthon volt, néhány váltás ruhát és könnyű, hideg élelmet. Kis csomagot rakott össze, mint egy kisebb hétvégi kirándulásra. A gyerekekhez indult, hogy nekik is segítsen összepakolni és az Angliából hozott csomagjaikon kívül természetesen a vasutas játékot is vinni kellett. Őket és a csomagjaikat vonta bele a programozásba, ha ezt meg tudta tenni és nyugtatta őket:
- Gyerekek, most maradjatok nyugodtak még egy rövid ideig. Nem lesz semmi baj, később elmagyarázom.
Ha nem jött közbe semmi, akkor a gyerekek szobájából teleportált el velük és a csomagokkal együtt Atlantic City utcájára, ahonnan a kikötőbe indult.