Korbin (Lángoló Galaxis)

A tudósok úgy viselkednek ahogy Srir sejtette. Láb alatt vannak és menekülnek. A védence megjegyzésére még egy gyors választ ad.
-Tedd a dolgod!
A dolog szót emeli ki. Ő egy harcos, a másiknak pedig gondolkoznia kell. A shi'ar lány úgy látszik valamennyire ismeri a kree nyelvet. A mondatra annak is visszaszól.
-Menj!
Ezt talán még megértheti ő is. Ő megpróbálja feltartani az ellent bár a győzelemre ős maga is belátja igencsak kevés esélye van. Ez pedig csökken mikor az első csapást kivédi és a csak a becsapódástól a földre kerül.
~Tényleg erősek.~
Nagy bajban vannak. Az ellenfél nagy, gyors és erős. Ha nem nyílt küzdelemről lenne szó akkor a butaságot kihasználhatnák, de így nem tehetik meg. A fegyverek pedig ismét lendülnek és tűzgömbök is száguldanak feléjük. A legrosszabb helyzetben pedig pont, hogy a testőr van aki a földre került. Megpróbál kigurulni a következő csapás és tűzgömb útjából majd gyorsan felpattanni és egy gyors szúrást indítani az óriás csupasz karja ellen. Reméli, hogy azért fogja őket a penge mert különben nagy bajban vannak.

Hullócsillag project a piramison kívül

Vajon a kiborgnak akkor a Hydra tudósai volnának az istenei? Vagy a hydra maga, mint fogalom? Az elmúlt évszázadban számtalan ember dolgozott azon, hogy az legyen, aki hiszen képtelenség is lett volna egyetlen személyre bízni ezt a hatalmas, hosszan elnyúló és mégsem különösebben grandiózus munkát, de... ebből egy cinikusabb lélek csak azt állapíthatná meg, hogy aki alkotó és teremtő, az még nem feltétlenül isten. De az egyéni nézőpont és hit bárkit istenné tehet.
Egy pillanatra rámered a huzharára. Most zuhantak le! Valami káromkodáskvóta igazán járna neki ezekre az esetekre, főleg a jó magaviselet miatt. Nem hajlandó szégyenkezni a feddő pillantás előtt, inkább levonul diplomatának, tudván tudva, hogy egy lépést sem tehet odalent, ami elkerülné az embertelen félvörös szempár figyelmét. Nem is igyekszik alakoskodni, nem kell rejtett segítséghívást leadnia, köszöni szépen, felelős utazó, és egészen jól érzi magát, annak ellenére, hogy megzuhantak.
- Odafentről mi is vettük a "furcsa jeleket" ezekről akartuk kérdezni az irányítót, amikor a robbanás megtörtént, előtte talán valami darabos felszólítás hangzott el az űr elhagyásáról, de nem volt tisztán kivehető - régen rossz az, hogyha valami "furcsa" jelként kerül egy elbeszélésbe. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy fogalmuk sincs micsoda. Ez pedig mindenféle szempontból egyszerűen csak rossz.
A szeme se rebben a beérkező információra, ahogy a férfit nézi, bár az új adatok fényében az első gondolata az, hogy vajon hogyan tudná kiforgatni a páncéljából, és összecsomagolni, hogy valahogyan hazaküldje. Mint a macska, amelyik egeret visz a gazdájának. Vagy sárkányt. A Miller határozottan a küszöbre terített sárkány kategóriába esne.
- Jobb lett volna, ha ott is marad - csóválja meg a fejét borúsan, nem tartja kizártnak, hogy azért vannak ekkora bajban, mert kinőtt a földből ez a piramis, elmosolyodik - Elnézést kérek érte, higgye el, merő véletlen, vagy akármi is rántott le minket nagyon jól célzott. Remélem nem egy siklóval érkeztek. Ha a hajó mozgásképes segítek helyreállítani a siklójukat, ha még... menthető belőle valami... wow - azonnal leguggol a rámpán, ahogy a föld mozogni kezd alatta, dinamikusan és fürgén, körbenéz, nem szeretné, ha rájuk omlana valami, aztán a dimenziókapu láttán megmerevedik a pillantása. Ha az beszívja a hajót a huzhara kitekeri a nyakát.
- Ez a maguké? - erősen reméli, hátrapillant. Ha a huzhara kijön leugrik a rámpáról, ha visszavonulásra inti, akkor részvéttelenül fog visszatérni a hajóbelsőbe, hátha elrepülhetnek.

Az egyén teremtője az adott egyén istene. Számára ebben nincs kérdés. Nem hinni kell, hanem tudni.
Jochemnek igen nagy szerencséje van, na meg kiérdemelt huzhara-kegyessége. Az ugyanis, hogy továbbra is megtarthatja a mocskos kis nyelvét és nem kente fel senki a hajó vérhálózott oldalára a káromkodásai miatt, erősen annak köszönhető, hogy megvan az a bizonyos kvótája. Ez még nem jelenti azt, hogy nem szól rá. Lehet, hogy egy kibaszott zsarnok, de ő egy olyan kibaszott zsarnok, aki saját hajóval, élelemmel és vízzel rendelkezik, ergo a szabályokat is ő hozza.
Némán hallgatja végig a beszélgetést, hagyja továbbra is érvényesülni Jochemet, ellenben amikor a nő a siklóra zuhanást említi, az oldalfaltól időlegesen beljebb húzódva egy érzékelő csomópontra tenyerelve összekötődik a hajóval alapszintű ellenőrzésre, amíg megállapítja, mennyi idő alatt lesznek repülőképesek. Kifejezetten elégedetlen a visszaérkező adatokkal.
A földrengés még a hajó belsejében éri, leguggol, fél térde a földön, a keze mellette támaszt, éber figyelemmel bámulja az odakinti történéseket. A földrengés idejére megmarad a pózban, aztán felmarkolja a cuccaikat és kilép a rámpára, amikor Jochem hátra pillant. Ahogy az leugrik a földre, odadobja neki a cuccát. Saját maga teljes harci szerelésben szintén leugrik és bezárja maga után a hajót.
- A mi hajónk is működésképtelen. Vonuljanak fedezékbe. - Utasítja erőteljes hangon a munkásokat. A harci potenciáljuk nem tűnik túl magasnak, így csak akadályoznák őket, bármi is történik. Nem veszi le a pillantását a térkapuról.
Lecsatolja a kardot a hátáról, az üvötés kifejezetten nem olyan háttérzene, amit szeretett volna hallani. Bárhogy is, az arca kíméletlenül érzelemmentesnek hat.
- Shriad, a hajó kapitánya. - Gyors bemutatkozás a páncélosnak. - Van fogalma róla, mi történik? - Harckészültségben van. Hajlandó megvédeni ezt a hajót bármitől és bárkitől, aki kimászik azon a járaton.
- Keresztüllátsz rajta, Földi? - Ezt már Jochemnek címzi. Tekintve, hogy már rég a saját nevén hívja a férfit, a jelző pusztán információbiztonsági tényező, Jochem azzal osztja meg a nevét, akivel ő akarja. Ami pedig az átlát-e a térkapun kérdést illeti, pusztán egy remélt lehetőség, hátha a kiborg szemek többet érzékelnek, mint a sajátjai.

Felszerelés:

– Atria –

A becsapódás erejétől földre került lánynak szinte semmi ideje nincs mérlegelni a helyzetet, hiszen azonnal érkezik a következő támadás. Próbál a lehető leggyorsabban mozdulni, hogy a tűzgolyók és a lángoló penge útjából is kitérhessen.
Atria igen közel áll a teljes pánikhoz de tisztában van vele, hogy az a biztos pusztulást jelentené, ezért igyekszik a lehetőségekhez mérten nyugalmat erőltetni magára és hideg fejjel gondolkozni. Megpróbál egy megoldandó problémaként tekinteni a kialakult helyzetre.
Bár szeretné minél messzebre elkerülni de kiváncsi rá, hogy a tűzgolyók hogyan viselkednek. Mivel műszerei nem működnek ezért csak érzékeire hagyatkozhat, ám ha a közelben csapódnak be akkor biztosan nem lesz hiány megfigyelni valóból. Főleg az érdekli, hogy elég forrók-e ahhoz, hogy megolvasszák a becsapódás helyét illetve, hogy kíséri-e robbanás azokat.
A kijárat egyelőre zárva, más kézenfekvő menekülési útvonal pedig nem kínálkozik.
A térkapu túloldalán ha lehet nem próbálna szerencsét, a csarnok többi ajtajának nyitját pedig már korábban sem sikerült meglelnie. Szóba jöhet még a híd melletti mélység, alján az energiavezetékekkel, de fogalma sincs hogyan juthatna le oda. Erről eszébe jut, hogy talán feljutni is hasonlóan nehéz lehet.
Csak az a kérdés, hogyan lehet három óriást kibillenteni az egyensúlyából úgy, hogy azok mind a mélybe zuhanjanak.
Akárhogy is, lehetőségeik erősen korlátozottak.
Jobb ötlet híján megpróbálja egyik bakancsából kivenni az energiacellát, ami nem túl bonyolult feladat hiszen eleve úgy tervezte a szerkezetet, hogy akár verseny közben is pillanatok alatt kicserélhesse azt. Sajnos most nincs nála tartalék, de nem is ezért végzi el a műveletet, hanem hogy lássa a tűzlények csak megbénították, vagy le is merítették felszerelését. Ha ugyanis maga az energiaforrás épen maradt, akkor azt instabillá téve egy méretesebb robbanást lehetne előidézni…

Ennek most már a fele sem tréfa, eleget játszottam a bazári majmot és a hülyét ahhoz, hogy mindenki totálisan idiótának és használhatatlannak tartson. Most már itt az ideje megmutatni, hogy a Kree birodalmi hírszerzés ügynökei, nem paprikajancsik. mondjuk, konkrétan nem célom, hogy megváltoztassam a magamról kialakított képet, de biztosan nem görcsölök amiatt, hogy vajon minek fognak elhordani. Hidegen hagy, nekem nem az a munkám, hogy amiatt aggódjak a körülöttem lévők szeretnek-e. A fémfal lezárta a kijáratot, Millerre hiába várunk, a fószer nem fog időben megérkezni. Igazából, túl sok időnk végül is nincsen, igen gyorsan kell cselekedni ahhoz, hogy végül túlélőkként gondoljunk vissza eme napra és ne áldozatként. Miután a lökéshullám a földre terített, azonnal megfordultam a hátamra és visszanéztem, hogy lássam, pontosan mi is történik a közelemben, hogy tudjak reagálni a további támadásokra, amik várhatóak voltak. Nem kellett csalódnom, hiszen a tüzes nő, valamilyen mágikus képességgel próbálkozott a két fegyveres alattvalója pedig kardjukat lóbálva indult meg az elpusztításunkra. Alig pár tized másodpercnyi a helyzet értelmezésére fordított idő után, úgy gondolkodtam, hogy a tűzgolyó elől el tudok gurulni, ( már, ha felém jön akár egy is ) illetve az óriás ellen kihasználhatom erősségét. Konkrétan azt, hogy nagy. ha a tűzgolyóval nem kell számolnom, akkor felpattanok a fekvő helyzetemből és megpróbálok a hozzám közelebb lévő óriás lábai közé gördülni. ha éppen csapásra emeli a kardját, akkor terpeszben kell állnia ahhoz, hogy a lendület, amit vesz ne borítsa fel. Ezt kihasználva, megpróbálom az egyik lábát kirúgni. Mivel alatta állok, siker esetén kicsi a valószínűsége, hogy rám esik. Lévén tanultam közelharcot és annyira rossz nem is voltam benne, lehet a sikerre esélyem. Ha számításaim bejönnek és a hatalmas lény eldől, megpróbálom megszerezni a kardját vagy valamilyen más módon bezúzni a fejét. Talán az lenne a legjobb megoldás, ha betérdelném az orrát az agyába. Amennyiben nincs lehetőségem kirúgni a lábát, úgy megpróbálok a lábai körül manőverezni, hogy elkerüljem a kardcsapásokat és arra játszani, hogy a gyors mozgásnak köszönhetően előbb utóbb a nő a társát találja telibe a tűzgolyóval.

- Megint? - a "megint" támadás egy jó dolog. Azt feltételezi, hogy egyszer már megtörtént, ezért felkészültek rá a korbiniak, hiszen valahogy túlélték az előzőt - ki támadja önöket? Igen, ezt már mondta -ütközik meg a siklós tájékoztatáson, hiszen ezt már tisztázták. Ő arra kérdezett rá, hogy egy siklóval jöttek-e, hiszen logikus mindig több járművel járni a felszínt, sivatagban, dzsungelben, és bármilyen nehéz terepen. Ez a korbini felszín meg kifejezetten a nehéz terep kategória. Dimenziókapu nélkül is.
- Mondja az elméletét, a "védett hely" kijelentés se lett igaz, csak mondja ki, és varázslat - teszi hozzá Eyjolf szomorú vallomására, egyelőre megmarad a Földi névnél, teljesen hasznos, és megfogható, elkapja az övtáskáit Shiadtól, válaszra nyitja a száját, de ekkor kitisztul a dimenziókapu, és amúgy is elsötétedik a szeme.
- Kilenc világos szörny-szökevények, valami asgardi kapcsolattal, mint a jégóriások, csak ezek tüzesek - foglalja össze roppant szakszerűtlenül.
- Eyjolf jöjjön ki a páncéljából, mielőtt beleszorul - egy ideig elmozog izomból, de aztán bajban lesz, ha a hátában a kiborgizáció kikapcsol, és a fejében felforr a chip, nem így akart meghalni, de az elvárható legjobb fürgeségébel ugrik a Galaxis Őrzőhöz, hogy kibontja a páncélból, ami alighanem éppen úgy leállt, mint az ő kiegészítői. Mindig van nála csavarhúzó, ha más nem, majd később megszerelik. A fél szeme a hústornyon, ami átjött a kapun.

felszerelés:

- Örvendek a találkozásnak, ha a helyzetnek nem is. - Biccent az Őrzőnek, ismeri a fogalmat, illetve hogy mit is köszönhetnek ennek a szerveződésnek, ha nem is éppen megnyugtató, azért mindenképpen szerencsés, hogy egy ilyen egyén van jelenleg az oldalukon... nem, nem hisz a szerencsében. Sem a véletlenekben.
Figyelemmel hallgatja Eyjolf válaszát, bár felemás pillantása továbbra is a dimenziókapun. Magasra szöknek szemöldökei, ahogy kitisztul a látvány és...
- Nos. Ez igen kellemetlen. - Közli érzéketlen nyugalommal az átlépő alakokra pillantva. Annyira nem látszódnak rajta érzések, hogy az is megkérdőjelezhető, van-e egyáltalán benne bármi emberi.
Tudatosítja magában, hogy valami gond lehet Jochem szavai szerint a páncéllal, következetesen a technológiával is.
- Korábban is Asgardot emlegetted. - Jegyzi még meg mintegy mellékesen, valahogy a férfi elfelejtette közölni korábban, hogy látnoki képességekkel is rendelkezik, pedig az nyilvánvalóan beigazolódni látszik... jó. Ennek még hasznát is veheti. Ha netalántán túlélik.
Miután a lények így első ránézésre igencsak támadó alakzatnak tűnnek, továbbá a bolygó feltételezhetően támadás alatt áll és egyébként is a leendő kölykét védi, nem engedi meg magának a luxusfeltételezést, hogy az érkezők esetleg... békés szándékúak. Szembe áll a tüzes óriásokkal, kinyújtott karral, éles kattogó hanghatással hívja fel magára elsődlegesen a figyelmüket. Amint az egyiknek sikerül elkapnia a tekintetét, íriszei egyöntetű, izzó vörösbe fordulnak, fehér bőrén szertefutnak a vörös, külső erekre emlékeztető méreghálózatok és megkísérli az egyiknek parancsot adni Kree nyelven (Agyi méreg: Simon mondja):
- Öld meg őket. - A megigézendő lángoló másik két társára mutat kardjával. Ha hatása van képességének, akkor az egyik hét méteres elkezdi támadni a másik kettőt.

Srir-nek sikerül felkelnie és elhajolni az óriás csapása elől. Sőt sikerül még meg is sebeznie azt. A tüzes vér látványa nem túl megnyugtató számára, de örömmel tölti el, hogy meg lehet sebezni ezeket a lényeket. Viszont egyből egy akkora csapás éri, hogy biztos szüksége lesz valamilyen ellátásra. Azzal nem törődik, hogy a tudósok most mit csinálnak mert nem is nagyon van ideje ilyesmikkel foglalkozni. Egyből már nyúlnak is ismét felé. Megpróbál elhajolni úgy, hogy lehetőleg ne távolodjon el az óriástól mert akkor az kerül előnyösebb helyzetbe. Ha sikerül akkor meg is próbálkozik egy újabb vágással az óriás alkarjára. Jó lenne ha el tudná valahogy érni a lény nyakát. Erre viszont túl sok esély nincs a hatméteres óriásoknál. Még úgy sem, hogy fegyverrel. Bár orvosként az is eszébe jut, hogy ha egy főbb artériát elvágna akkor a feltörő tüzes vér akár saját magára is veszélyes lehet.

– Atria –

A lány bosszúsan nyugtázza, hogy az energiacella teljesen üres. Gyorsan visszateszi azt bakancsába és megpróbál valami mást kitalálni.
A közelharcot továbbra is szeretné elkerülni, de nem biztos benne hogy ez sikerülni fog.
Felkészülve a legrosszabbra, gondolatban számba veszi a fegyverként használható tárgyakat… A helyzet mondhatni siralmas.
Van ugyan nála néhány kisebb kéziszerszám, ám ezek legfeljebb akkor árthatnának az óriásoknak ha kiszúrja vele a szemüket. Talán pontosan ezt kéne tennie.
Gyorsan körülnéz, hátha talál valamit a közelben amit fegyverként, vagy pajzsként használhat, akár egy meglazult fém panelt, vagy bármit. A tűzlabdák nem okoztak szemmel látható kárt a csarnokot borító fémen, ezért bármilyen mozdítható darabja jól jöhet.
Ekkor csapja meg orrát az égett hajszag és veszi észre a közelben pörkölődő foxiait. Sietve megpróbálja eloltani a lángokat és ha már úgyis ott van, egyúttal át is kutatja a kis lényt. Ha Yalvis nem mozdul, akkor kölcsönveszi tőle a kését.
Figyelmét ismét a harc felé fordítva keserűen állapítja meg, hogy nem a kreek állnak nyerésre, viszont legalább lefoglalják a két óriást.
De vajon mire készül a harmadik?

Megpróbáltam a tőlem telhetőt, hogy ellenfelem eldőljön, de úgy tűnik, hogy ugyancsak szívósra kovácsolták, ráadásul, valamilyen sérülést én is összeszedtem. Ugyanakkor, még mindig talpon vagyok, ez pedig azt jelenti, hogy sem meghalni sem pedig lenyomorodni nem fogok, legalábbis addig az időre, amíg kiderül, hogy sült húsként végzem-e ezeknek a lényeknek a fazekában vagy dicsőséges győzelmet aratunk. Legalábbis a többieket elnézve biztosan nem túl rózsás a helyzet a foxiai például lángra kapott. Roppant kellemetlen meztelenre égni. Ellenfelem azonban elkövet egy hibát, miközben én a lábai között vagyok. Úgy próbál végezni velem, hogy felemeli az egyik lábát és .. hát gondolom a mozdulatból, hogy elakar taposni. Ezt a lehetőséget pedig kihasználva, ellököm magamat a földtől és teljes testsúlyomat kihasználva nekivetem magamat a támaszkodó lábának. Nagyjából úgy időzítve, hogy amikor a legmagasabbra emelte a másik lábát. Ez miért jó, mert a támaszkodó lábát próbálom eltolni az egyik irányba, komoly eséllyel eldőlhet akár egy ólajtó. Jelenleg más lehetőségem úgy sincs, minthogy megpróbálom eldönteni a férfit, nagy ember nagyot esik, tartja a mondás és ez biztos igaz a tűzóriásokra is. Ha pedig sikerül eldönteni, az morálisan jól hathat a társamra, aki jelenleg ... fogalmam sincs, hogy mit csinál, hiszen nem oda koncentrálok. Ha pedig sikerül eldönteni a tűzóriást, nos ... próbálom a földön tartani és ott végezni vele.

- Ahha, és mit szoktak velük csinálni? - kérdezi a nőtől, aki jártasabb ennek a kékszakállú herceg szitucáióban, ha még nem pusztult ki a népe, márpedig nem pusztult ki. Türelmetlenül biccent Eyjolfnak, elkönyveli, hogy azért egy kicsit a páncélos is bárgyú, és képtelen felfogni, amit mondott, de legalább megnevezte a tűzóriásokat, információ lekérése folyamatban... vagyis nem, hiszen a Hydra újra kudarcott vall a fejében és a testében. Fanyarul Shriadra vigyorog, nem akarta megidézni őket...
Nagyon furcsának találja, hogy az a csúcstechnológia, amivel őt felszerelték nem engedelmeskedik, miközben a páncélosé igen, de ha ez így van, akkor egyértelmű, hogy kinek kell megoldania ezt a helyzetet nem? Annak, aki működik, ergo ennek az Őrzős f@sznak, nem pedig neki, a lesántult testű, félszemű kis gyökérnek, aki gyorsan fedezékbe is vonul oldalra nagyobb kövek közé, miközben a kardos és Shriad felvonultatják a legjobbjaikat.
- Van valakinél lőfegyver? - kérdezi boldogtalanul a távolodóktól, nemleges választ kapva előrefelé vonul takarásban a többiekkel, ha tud, késsel a kezében, de leálló kiborg-háttal, félvakon, félhülyén az biztos, hogy nem ugrik rögtön testcsatába nálánál háromszor nagyobbakkal, hogy még őt is menteni kelljen. Figyeli a szörnyek mozgását, hogy résen legyen.

felszerelés:

Kifejezetten szeretné tudni, hogy mi van itt, amit ilyen mértékben védeni kell. Nem bánná, ha valami köze lenne saját istenéhez, bolygója megváltásához, vagy netán egyenesen olyan technológiával ismerkedne meg, amiért önmaga alkalmas lenne arra, hogy az Íriszt és a bolygót visszaállíthassa a megfelelő funkcionalitásra. Megmentené a népét, ha hagynák.
- Nagyszerűen hangzik. - Ez a szó így Kree nyelven esetében erősen negatív tónussal színeződött ahhoz képest, hogy önmagában meglehetősen pozitív beállításúnak kellene lennie. Óh hát... előfordul az ilyen huzharáéknál. Legfőképp szándékosan.
- Nincs. Vonulj fedezékbe. - Szisszen Jochemnek még, bár mondania sem kell, a férfi megteszi. Nagyjából összerakja az eddig elcsípett szavakból, milyen problémája lehet a hímnek és feleslegesen nem teszi kockára az életét. Pazarlás lenne.
Vörösen izzó farkasszemezés a lángossal, pislogás nélküli, kitartóan szuggerálja, míg sikerül rákényszerítenie az akaratát. Reméli, hogy a megigézett legalább egy tűzóriást lefoglal, Ejyolf pedig a harmadiknak megy neki. Ez esetben ugyanis szintén annál segít be és karddal fog nekiesni. Esélyesen a fickó - ha már nanopáncéllal szaladgál - erősebb fegyverzettel is rendelkezik nála, így ő maga igyekszik magára vonni a lény figyelmét inkább, hogy rögtönzött társa könnyebben találjon támadási felületet.
Ahányszor szemkontaktust talál a tűzóriással, folytatja a már korábban hallott parancsolgatást, ezúttal "állj", "feküdj", "térdre" és hasonló utasításokkal, melyekkel biztosíthatja, hogy Ejyolf megtalálja a könnyebben szúrható lágyrészeket ellenfelükön.

Felszerelés:

Srir kitapasztalta annyira az ellenfelét, hogy megismerje az előnyét. Gyorsabb a másiknál. Talán ha ügyesen használja ezt ki akkor azt is le tudja győzni, hogy az ellenfele, nagyobb, erősebb és számbelileg is több mint ő. A súlyos nyaki sérülésekről Srir le is mondott. Ahhoz, hogy megpróbál felmászni az óriásokra ahhoz nem elég gyors. Már így is sikerült elérnie, hogy két kézzel keljen a másiknak fogni azt a fegyvert. Talán még pár sikeres vágás és az is sikerül, hogy el is keljen azt engedni. Viszont változik a helyzet. Srir a földre kerül és a hatalmas talp megindul felé. Megpróbál kigurulni az óriás alól majd gyorsan felállni. Ha van ideje akkor megpróbál egy vágást az óriás lábára. Ha rajta múlik akkor kezét, lábát is levágja ellenfelének, hogy elérje a nyakát. Most már kezd benne a kérdés megfogalmazódni, hogy kik foglalják le a maradék két óriást. Talán a tudósokat hajkurássza az a kettő miközben ő a sajátját foglalja le?

– Atria –

A talpa alatti forróságot megérezve Atria reflexből ugrik egy nagyot hátrafelé. Első gondolata az, hogy minél távolabb kerüljön az olvadó fémtől és mielőbb levegye magáról a bakancsait. Azonban ha ezt megteszi akkor több mint valószínű, hogy a kezeit is megégetné, hiszen az olvadt fém már bokáig ellepte a lábát.
Egyelőre csak igyekszik olyan távolra menekülni, ahol már nem hat az óriás varázslata és közben reméli, hogy a fémolvadék nem éri el a bőrét.
Amennyiben a hatás “követi” őt, tehát a fém mindenhol megolvad amerre megy, akkor a kijáratot elzáró fémlap felé rohan remélve, hogy az is hasonlóan viselkedik majd, mielőtt őt magát is elnyelné a fortyogó katlan.
Ha a várázslat hatása csak egy adott helyre koncentrálódik, akkor biztonságos távolságba hátrál onnan, közben felkészülve egy újabb hasonló támadásra, bár a menekülésen kívül egyelőre nem sok válaszlépést tart megvalósíthatónak.
Halványan reménykedik benne, hogy az óriás varázslatával akarata ellenére is többet használt mint ártott, és talán a megolvasztott rész helyén keletkező lyuk utat nyit a csarnok egyik alsóbb szintjére.

//Nem tudok kört váltani, vasárnap lesz az új.//

Tervem egyáltalán nem vált be és úgy tűnt, hogy az óriás, jóval messze fölöttem jár, ami a harckészültségét illeti. A földön fekve, feltehetően két bordával, nem igen szeretném kivárni, amíg újra lecsap rám és beleken a padló apró pórusaiba. A közelben lévő szakadék felé pillantok, majd össze szedem minden erőmet és amikor az óriás támadni készül, a szakadék felé vetem magamat. Semmi kedvem szétlapulni, sérült lábbal és repedt bordákkal pedig vajmi esélyem van a sértetlen hatméteres óriással szemben. Így viszont még van egy esélyem, ha bevetem magam az alant elterülő mélységbe, jó esetben olyasmire esek, amin burkolat van és nagyot csattanok, de nem halok bele, ha innen nem nyílik szellőző járat, legfeljebb éhen halok. Rosszabb esetben azonnal meghalok, amint beleesek valami gépbe. Azonban a helyzetünk pont nem olyan rózsás, hogy kivárásra játsszak. Ráadásul előfordulhat, hogy testemmel a kapu erőforrását zúzom össze, ezzel bezárva az óriások ebbe a világba irányuló járatát. Elzárhatom az ellenségtől a hazajutás esélyét és még jobb esetben fel is robbanthatom ezt az egész kócerájt, ha a testemmel sikerül valamit összetörni, ami érzékeny műszernek bizonyul. Ha valamilyen csoda folytán, mégsem sikerül öngyilkos akcióm, úgy odalent még találhatok szervizalagutat és kitalálhatok egy második tervet. De az óriás akkor se győzött le.
- A Kree Birodalomért!
Kiáltom, amikor ugrok a mélységbe.

Srir felkelés közben csapott oda az óriásnak és tanulmányai szerint pontosan tudja, hogy mit vágott el. Az eredmény pedig látványos és kimondottan szerencsés. A földre zuhanó óriás még a fegyverét is elejtette.
~Ez az! Akár még túl is élhetjük ha így halad a dolog. Csak remélem gyorsan ellátnak.~
Srir megpróbálja hát a helyzetet kihasználni és felállva egy erős csapással halálos vágást ejteni az óriás nyakán. Mivel sisak nincs rajtuk és ha nem védekezik akkor ennek egy csapásból sikerülnie kell. Ha így is lesz és Srir ellenfele kileheli a lelkét akkor szétnéz a harctéren és gyors döntést hoz. Az óriásnő bár gyengébb ellenfélnek látszik, de a maradék harcos aki talán maga az a Láng Bajnok akit mondtak épp a földbe kívánja passzírozni a tudóst akinek a védelméért Srir felelős. Ezt pedig nem hagyhatja. Fújtat hát egy nagyot és megindul afelé a harcos felé. Ha sikerül odaérnie akkor egyből a nyakra támad. Már ha az óriásnak le kell hajolnia ahhoz, hogy a földhöz nyomja a tudóst. Ha nem vagy nem éri még így sem fel akkor a kezet ami a földhöz nyomja a tudóst. A roham és a két kezes csapás során inkább az erőre épít és nem foglalkozik most annyira a védekezéssel.

– Atria –

A lány ösztönösen nagy levegőt vesz mielőtt a tűzkarok túlságosan közel kerülnének hozzá.
Úgy tűnik a menekülés továbbra sem lehetséges és hosszú távon a puszta védekezés se tűnik kifizetődőnek. Az egyetlen lehetőség az ellentámadásnak tűnik, amivel csak az a probléma, hogy Atria nem harcos.
Fogát összeszorítva próbál meg áttörni tucatnyi támadóján, a legközelebbi tűzkarok felé vágva a foxiaitól kölcsönvett késsel. Közben lélekben felkészül a fájdalomra, mivel lehetetlennek látszik anélkül átjutni rajtuk, hogy egyik-másik meg ne égesse, de azért próbál úgy manőverezni, hogy a lehető legkisebb testfelületen érje csak sérülés.
Ha sikerül átverekednie magát, akkor a legközelebbi tűzóriás felé szalad, bízva benne hogy a nő nem fog a fajtársait is veszélyeztetve további támadó varázslatokhoz folyamodni.
Amennyiben az óriást kellően lefoglaják a kreek, úgy Atria megpróbál a hátába kerülni, lehetőleg anélkül, hogy akadályozná a harcoló feleket.